Tartalomjegyzék [607728]

Tartalomjegyzék

I. FEJEZET. Elméleti rész

…………………………..
…………………………..
…………………………..
……….

3

1.1. A kommunikációról általában

…………………………..
…………………………..
………………………..

3

1.1.1. A kommunikáció fogalma

…………………………..
…………………………..
……………………….

3

1.1.2. A kommunikáció funkciói

…………………………..
…………………………..
……………………….

4

1.1.3. A kommunikáció típusai

…………………………..
…………………………..
………………………….

4

1.1.4. A kommunikáció kódjai: verbális és nem verbális kommunikáció

…………………………

5

1.1.4.1. Verbális kommunikáció

…………………………..
…………………………..
…………………….

5

1.1.4.2. Nem verbális kommunikáció

…………………………..
…………………………..
……………..

6

1.1.5. Az emberi kommunikáció pszichológiai modelljei, elméletei

…………………………..
…..

8

1.1.5.1. A közlés négy oldala
–

Schulz von Thun elmélete

…………………………..
…………….

8

1.1.5.2. Az ördögi kör sémája
–

Thomann és Schulz von Thun elmélete

……………………

15

1.1.5.3. Érték
–

és fejlődési n
égyszög
–

Helwig elmélete

…………………………..
………………

17

1.1.5.4. EMK
–

modell
–

Rosenberg elmélete

…………………………..
…………………………..
..

19

1.1.6. Kommunikációs Stílusok

…………………………..
…………………………..
……………………….

21

1.1.6.1. Friedemann Schulz von Thun 8 kommunikációs stílusa a személyiség
–

és
kapcsolatdinamika összefüggésében

…………………………..
…………………………..
…………….

21

1.1.6.1.1. A

segítségre szoruló
–
függőségre törekvő stílus

…………………………..
…..

23

1.1.6.1.2. A segítő stílus

…………………………..
…………………………..
……………………

24

1.1.6.1.3. Az önfeladásig önzetlen stílus

…………………………..
………………………….

25

1.1.6.1.4. Az agresszív
–
leértékelő stílus

…………………………..
…………………………..

27

1.1.6.1.5. Az önigazoló stílus

…………………………..
…………………………..
…………….

29

1.1.6.1.6. A meghatározó
–
kontrolláló stílus

…………………………..
……………………..

31

1.1.6.1.7. A távolságtartó stílus

…………………………..
…………………………..
………….

32

1.1.6.1.8. A közlékeny
–
dramatizáló stílus

…………………………..
………………………..

34

1.1.6.2. Sue Hadfield, Gill Hasson 4 kommunikációs stílusa

…………………………..
……….

35

1.1.6.2.1. Asszertív kommunikációs stílus

…………………………..
……………………….

36

1.1.6.2.2. Agresszív kommunikációs stílus

…………………………..
………………………

36

1.1.6.2.3. Passzív kommunikációs stílus

…………………………..
………………………….

37

1.1.6.2.4. Manipulatív kommunikációs stílus

…………………………..
……………………

38

1.1.6.3. Bereczki Sándor 4 kommunikációs stílusa

…………………………..
……………………..

41

1.2. A kommunikáció sajátosságai kamaszkorban

…………………………..
…………………………..
…

42

1.2.1. Freud pszichoszexuális fejlődéselmélete

…………………………..
…………………………..
….

42

1.2.2. Erikson elmélete a pszichoszociális fejlődésről

…………………………..
…………………….

42

1.2.3. A kamaszkorról általában

…………………………..
…………………………..
………………………

44

1.2.4. A társas élet újjászerveződése

…………………………..
…………………………..
………………..

48

1.2.5. Csoporton belüli kommunikáció

…………………………..
…………………………..
…………….

50

1.2.6. A kommunikáció alapvető problémái a közlés négy oldala alapján

……………………..

53

1.3. Önérvényesítő és asszertív kommunikáció kamaszkorban

…………………………..
……………

67

1.3.1. Az asszertívitás fogalma

…………………………..
…………………………..
………………………..

67

1.3.2. Önbecsülés és önbizalom szerepe az asszertivitásban

…………………………..
…………….

67

1.3.3. Az asszertivitást befolyásoló tényezők

…………………………..
…………………………..
…….

69

1.3.4. Asszertív jogok

…………………………..
…………………………..
…………………………..
………..

74

1.3.5. Az asszertív magatartás kialakítása hetedik osztályos tanulóknál
…………………………

74

1.3.5.1. A változás hét szakasza

…………………………..
…………………………..
…………………..

74

1.3.5.2. A testbeszéd tudatos használata

…………………………..
…………………………..
………..

75

1.3.5.3. Aktív hallgatás (értő figyelem)

…………………………..
…………………………..
…………

76

1.3.5.4. Én
–

üzenetek

…………………………..
…………………………..
…………………………..
…….

77

1.3.5.
5. Empátia

…………………………..
…………………………..
…………………………..
…………….

78

1.3.5.6. Győztes
–
győztes helyzet előállítása mások asszertivitásának segítése által

……..

80

1.3.5.7. Asszertív magatartás kialakítása családtagokkal szemben

…………………………..
..

81

1.3.5.8. Asszertív magatartás kialakítása barátokkal szemben

…………………………..
………

82

1.3.5.9. Asszertív döntések meghozatala

…………………………..
…………………………..
……….

84

I
. FEJEZET.
Elméleti rész

1.1.
A k
ommunikáció
ról

általában

1.1.1. A kommunikáció fogalma

A kommunikáció nélkülözhetetlen mozzanata az emberi kapcsolatok
nak, kisebb
–
nagyobb csoportok életének. Tájékoztatást, közlést jelent. Általa képesek vagyunk
gondolataink közlés
ére, szándékain és érzéseink kifejezésére, nélküle nem működnének az
emberi kapcsolatok (
Kollár N.K.
,

Szabó É.
,

2004)
.

Elterjedtebb értelmezés szerint a kommunikáció az információk jelekkel történő
átadása, valamilyen eszköz segítségével (
Balázs L.,
Tomesz H.T., Varga H.Gy., 2013)
.

Általános értelemben információ átvitele a közlő (feladó, beszélő) és a hallgató (vevő,
címzett) között. A kommunikáció
s folyamatban szükséges egy adó.

Az üzenetküldő,
gondolatait vagy érzéseit valamilyen jelrendszer segíts
égével üzenetté alakítja egy kódolás
i

folyamat során. A szavakon túl, a gesztusok, arckifejezések, testtartás is jelentéssel bírnak. A
küldő gondolatai, érzései üzenet által jutnak el a címzetthez, valamilyen csatornán keresztül,
amely személyközi kommunik
áció esetében többnyire látás vagy hallás.
A csatornában ún.
zajok keletkezhetnek, melyek ronthatják az

információátadás hatékonyságát,

keletkezhet

az
üzenet küldőjén vagy fogadóján belül vagy kívül. A hatékonyságot befolyásoló belső forrás
lehet a fizikai

vagy lelki fájdalom, fáradtság, míg külső forrás lehet az auditív vagy vizuális.
F
élreértések léphetnek fel a kódolás
–
dekódolás folyamatában is, ezért fontos, hogy közléseink
megfogalmazásakor ve
gyük figyelembe a hallgatóságot,
és ismerjük pontosan a hely
zetet
.
Kontextusnak nevezzük azt a közeget, amelyben a kommunikáció

zajlik és tartalmazza azokat
az ismereteket, amit a résztvevők a helyzetről, egymásról tudnak.
H
elyes dekódoláshoz
szükséges a küldő szándékának, a kontextus ismerete

(
Kollár N.K.
,

Szabó É
.
,

2004)
.

A mindennapi kommunikáció jóval bonyolultabb, mint az előbbi séma, általában
többcsatornás és kölcsönös
, gyakran nem két
,

hanem több személy között zajlik. A
sokcsatornás kommunikációs helyzetekben arra törekszünk, hogy minél több csatornát
aktivizáljunk (
Kollár N.K.
,

Szabó É.
,

2004)
.

A hétköznapi életben nem fogalmazzuk meg előre a mondanivalónkat, azonban
szavaink, arckif
ejezésünk, tekintetünk, gesztusaink, testtartásunk gyakran „önálló életre”
kelnek, hatásukkal csak akkor szembesülünk, amikor már elhangzottak, ezért nem árt, ha
átgondoljuk és ne bízzuk a véletlenre kapcsolataink minőségét
(
Jónai É.H., Redő J., 2012).

1.
1.2. A kommunikáció funkciói

A kommunikációs megnyilvánulások többféle funkciót tölthetnek be: referenciális
funkció

(a kommunikáció célja a tájékoztatás, gondolatok, tények közlése);

expresszív
funkció

(érzelmek kifejezése);

konatív funkció

(a kommunikáció célja, hogy másokat
cselekvésre ösztönözzön, felszólítson);

fatikus

funkció
(
a kommunikációs kapcsolat
létrehozása, fenntartása
)
;

poétikai funkció

(esztétikai hatás létrehozása);

metanyelvi funkció

(amikor magáról a kommunikációról szól)

(
Kollár N.K.
,

Szabó É.
,

2004
; Jakobson, 1972
)
.

Egy másik megközelítés szerint a kommunikáció, következő alapfunkciói
különböztethetőek meg: információs funkció (tényeket és azok magyarázatát közli), érzelmi
funkció (belső feszültség oldása), motivációs (a k
özlő legtöbbször rá akarja venni valamire a
címzettet, legtöbbször meggyőzés útján) és ellenőrzési funkció (kommunikációs partnereink
indítékainak a feltárása)
(Forgó S.
2011)
.

A

kommunikáció funkcióit

Szecskő a következőkkel egészítette ki
: tájékoztatás,

szocializáció, motiváció, vita és eszmecsere, oktatás
–
nevelés, kulturális fejlődés, szórakoztatás
valamint integrálás
(Forgó S.
2011)
.

1.1.3. A kommunikáció típusai

Az emberek között zajló kommunikáció sokféle szempont alapján osztályozható, fontos
az
ismeretük, ahhoz, hogy differenciált képet kapjunk a kommunikáció sokféleségéről.

A résztvevők száma szerint megkülönböztetünk interperszonális kommunikációt
(kétszemélyes kommunikáció), csoportkommunikációt (egy ember és egy csoport közötti
kommunikáció),

tömegkommunikációt (a hallgatóság a küldőtől térben és időben elkülönülten
fogadja az üzenetet).

A résztvevők közelsége szerint megkülönböztetünk közvetlen (szemtől szembeni
kommunikáció) és közvetett kommunikációt (a résztvevők időben vagy térben távol v
annak
és valamilyen eszköz segítségével kommunikálnak).

Az alkalmazott kódrendszerek szerint a kommunikáció lehet verbális (szavakkal történő
kommunikáció, szóban vagy írásban) és nem verbális kommunikáció (jelzésekkel történő
kommunikáció, testbeszéd, viz
uális jelek stb.).

A közlő szándéka szerint a kommunikáció lehet szándékos (az üzenetet a küldő
tudatosan bocsájtja ki) és nem szándékos (a közlő szándéktalanul, bizonyos esetekben
szándékai ellenére bocsájtja ki az üzenetet).

A kölcsönösség szerint a komm
unikáció lehet egyirányú (a címzett nem küld
visszajelzést, a közlő felé) és kölcsönös (oda
–
vissza ható folyamat).

A résztvevők viszonya, pozíciója szerint a kommunikáció lehet egyenrangú (a
résztvevők azonos kommunikációs joggal rendelkeznek) vagy nem egy
enrangú (a résztvevők
eltérő kommunikációs joggal rendelkeznek) (
Kollár N.K.
,

Szabó É.
,

2004)
.

1.1.4. A kommunikáció kódjai: verbális és nem verbális kommunikáció

1.1.4.1. Verbális kommunikáció

A verbális kommunikáció eszköze a nyelv, melyet valamennyi

emb
eri kultúra és
közösség használ.

A

nyelvhasználat egyetemes emberi sajátosság, segítségével képesek
vagyunk olyan dolgokról beszélni, melyek közvetlenül nincsenek jelen, képesek vagyunk
véges számú szavakból, végtelen számú üzenetet létrehozni.

A nyelv dinamikus társadalmi
jelenség, állandóan változik, emberi interakciók során folyamatosan bővül, a közösség
kultúrájának és hagyományainak hordozójává válik (
Kollár N.K.
,

Szabó É.
,

2004)
.

A személyközi kommunikációhoz elengedhetetlen a résztvevők v
alóságról alkotott
közös ismerete, melyet elősegít, ha a résztvevők azonos társadalmi csoportokhoz tartoznak.
Társadalmi csoport hovatartozása meghatározza a nyelvhasználatukat, hisz minden
csoportnak kialakul a közös nyelve
, közös zsargonja, melyet csak a
zok értenek és beszélnek
tökéletesen, akik tagjai a csoportnak. Bernstein megkülönbözteti a társadalom alsó és középső
/felső rétegeinek nyelvhasználatát, az alsóbb osztályra jellemző korlátozott kód, jelentősen
különbözik a felsőbb osztály kidolgozott kód
jától

(
Kollár N.K.
,

Szabó É.
,

2004)
.

Az iskolában a kulturális
–
gazdasági különbségek mellett, más nyelvhasználati
különbségek is vannak, mint például a
diákszleng, a diákok zs
argonja, mely igen gyorsan
változó, jellegzetes humora van, és sajátos világszem
léletet tükröz. Az iskolában ugyanakkor
nem csak a diákok nyelvhasználata speciális, hanem a tanároké is, ők gyakran szakzsargont
használnak, mely sokszor megnehezíti a kommunikációt (
Kollár N.K.
,

Szabó É.
,

2004)
.

Nem csak az emberek hatnak a nyelvre, hane
m a nyelv is az
okra
, mivel mindannyian
valamilyen nyelvi környezetben élünk, ez a környezet befolyásolja azt, hogy hogyan észleljük
a világot és hogyan gondolkodunk, a nyelv nem tárgyilagosan tükrözi a valóságot, hanem azt
a valóságot ábrázolja, amelyet az

adott társadalom észlel

(
Kollár N.K.
,

Szabó É.
,

2004)
.

A szavak önmagukban egyáltalán nem vagy csak nagyon kevés emocionális üzenetet
hordoznak, szemtől szemben folytatott beszélgetésben a szavak maximális hatása 7 százalék,
amikor leírjuk, elvesztik érzelmi tartalmukat
(
Pease, A., Garner, A. 2011)
.

1.1.4.2. N
em

verbális kommunikáció

A verbális kommunikáció mellett fontos szerepe van

a nem verbális kommunikációnak,
nem egyszerű kiegészítője a verbális közléseknek. A verbális csatorna megértése tudatosan
zajlik, míg a nem verbális jelzések értelmezéséhez nincs szükség tudatos erőfeszítésre, csak
korlátozottan tudjuk tudatosan kontrollá
lni, ezért gyakran elárulják valódi szándékainkat. A
szavak nélküli kommunikációs gyorsabb, hamarabb megértjük (
Kollár N.K.
,

Szabó É.
,

2004)
.

A kutatók általában egyetértenek abban, hogy a szemtől szembeni kommunikáció 60
–
80
százaléka nem verbális csatorná
n történik (fontos szerepe van a metanyelvnek), a szóbelié a
fennmaradó 20
–
40 százalék. Metanyelv nélkül durvának, gorombának tűnnénk, mindenütt
jelen van, általa kiismerhetjük a másik valódi szándékát
(
Pease, A., Garner, A. 2011)
.

A nem verbális jelzések
ismételhetik (alátámasztják a szóbeli közlések tartalmát),
hangsúlyozhatják (némelyiket kiemeli, nyomatékosítja
–

gesztusok, hangszín, hangerő által)
vagy helyettesíthetik (verbális csatorna helyett a nem verbálist használjuk
, emblémák
alkalmazása által
) a

verbális közléseket

(
Kollár N.K.
,

Szabó É.
,

2004)
.

Hogy mennyire érzünk valakit hitelesnek, függ attól, hogy kommunikációja során
milyen összhang van a verbális és nem verbális jelzések között, ha harmonikus, akkor
kongruenciáról (hitelességről) beszélünk
, ellenkező esetben inkongruens kommunikációról
beszélünk. A hiteles kommunikáció gyakran nehézséget okoz, főleg akkor, ha igyekszünk
valamit elrejteni, tudatosan próbáljuk kontrollálni kommunikációnkat. A szavainkra
figyelhetünk, de a nem verbális jelzése
k fölött kevesebb a hatalmunk és elárulják érzéseinket
.
Az arcizmok kontrollálhatóbbak, mint a végtagok mozdulatai. Az inkongruencia
összezavarhatja, gyengítheti a verbális közlések hatékonyságát (
Kollár N.K.
,

Szabó É.
,

2004)
.

A nem verbális kommunikáci
ós készség háttérbe szorulása sok káros következménnyel
jár, a gyerek önálló emberi kapcsolatai nehezebben alakulnak ki, először a
kortárskapcsolat
ai
ban tájékozódik nehezen, nem alakulnak ki a megfelelő baráti kapcsolatai.
A kortárskapcsolatok hiánya a sze
mélyiség önszabályozását is nehezíti, mivel hiányoznak a
visszacsatolások, amelyek támpontot adnának, hogy mi a helyes elképzelés, gondolat az
emberi viszonylatok terén, így a fantázia és az élményvilág a valóságtól elszakadt
tartalmakkal telik meg, amely
a későbbi társas kapcsolatokban is sok kudarcot okoz.

A nem
verbális kommunikáció felszínre hoz valódi gondolatokat, érzelmeket, szándékokat, melyek
egy személy mentális állapotának valós mutatói lehetnek
(
Navarro, J., Karlins, M. 2008).

A nem verbális jelzések informálnak a kommunikációs helyzethez való viszonyulásról,
visszajelzést ad, általuk kifejezhető a viszonyulásunk. A vokális jelzések, a mimika képes a
legjobban kifejezni az attitűdjeinket. Fontos szerepe van énképünk megjelenítés
ében,

kinezikai (gesztus, testtartás), paralingvisztikai (hangszín, hangerő) jelzések, öltözködésünk,
hajviseletünk által. Fontos szerepe van az érzelmek kifejezésében, inkább az arckifejezésnek.
Az alapérzelmek (öröm, szomorúság, félelem, meglepődés
, undo
r
)

minden kultúrában
felismerhető, egyetemes arckifejezések által, másodlagos érzelmek felismerése bonyolultabb.

A kommunikátorok szabályozókat használnak a közlés folytatására, megszakítására,
megismétlésére vagy bővítésére (szemkontaktus felvétele, testt
artás megváltoztatása,
figyelemfelkeltő gesztusok). Az iskolában a nem verbális jelzések jelentősen befolyásolják az
órák érzelmi légkörét, gyakran nagyobb a jelentőségük, mint a szavakban megfogalmazott
közléseknek (
Kollár N.K.
,

Szabó É.
,

2004)
.

A nem ver
bális kommunikáció esetén több különböző, egymással párhuzamosan
működni képes csatorna létezik, beszéd közben, nemcsak a mimikánk, hanem gesztusaink,
testtartásunk, hanghordozásunk is hozzájárul a kommunikációnkhoz. A fontosabb nem
verbális csatornák a kö
vetkezők: a szem és a tekintet jelzései, a vokális kommunikáció, a
testmozgás vagy kinezikai viselkedés (mimika, testtartás, gesztusok), érintés,
térközszabályozás (proxemika), kulturális szignálok.

A szem és a tekintet jelzései

–

a tekintet irányának, tar
talmának, időtartamának egyaránt
fontos szerepe van, visszajelzést ad a beszélőnek, hogy a hallgatóságot mennyire érdekli vagy
untatja a közlés, sokféle jelentést közvetíthet (intimitást, vonzalmat, dominanciát, agressziót)
aminek a jelentését a kontextus
ismerete dönti el. Interakciókban a résztvevők neme, státusa,
kapcsolatuk intimitása, interakcióik természete határozza meg, hogy mennyi ideig nézhet a
másik szemébe, a túl sok nézés éppoly, zavaró, mint a túl kevés. Egy tanár arra törekedjen,
hogy egyenlő

mértékben vegye fel a szemkontaktust a diákokkal, tekintetével pásztázza az
osztályt.

A

vokális kommunikáció

(hangszín, hangmagasság, hangerő, beszédtempó, nevetés)

–

általában az tekinthető barátságosnak, kinek vokális kommunikációja változatos. E jelle
mzők
befolyásolják az osztálytermi kommunikáció atmoszféráját, a természetes hangnem nyugodt,
feszültségmentes légkört teremt. A nyugodt, nem túl hangos beszéd, hasonló beszédmódot
vált ki, igaz az ellenkezője is, feszült légkört eredményez az emelt, feszü
lt hang.

Azokat a
személyeket, akik többet nevetnek közvetlenebbnek tartják.

A testmozgás vagy kinezikai viselkedés (mimika, testtartás, gesztusok)

fontos szerepet
kap a nem verbális kommunikációban. Az érzelemkifejezés mellett, a kommunikációs
folyamat sz
abályozásában és a viszonyulások kifejezésében fontos szerepe van a mimikának,
főleg az arckifejezés jelzi, hogy mennyire figyelnek vagy sem valakire.
Fontos a mosoly,
mivel reciprok viselkedést idéz elő.
A mimikai kommunikációban, a szem és a száj körüli
izmok finommozgásai hozzák létre a jelzéseket, melyek akaratlagosan is kontrollálhatók, de

akaratlanok is

befolyásolják. A testtartás is befolyásolja a kommunikációt, a merev,
feszélyezett testtartás kényelmetlen érést kelt, azt a benyomást kelti, hogy a m
ásik feszült,
kényelmetlenül érzi magát, agresszivitást is sejtett. A felszabadult gesztikuláció elősegíti a
hatékony nem verbális kommunikációt, szerepe van a pozitív viszonyulás kifejezésében,
hatékony eszköze a kifejlett gondolatok illusztrálásának

(
Kollár N.K.
,

Szabó É.
,

2004)
.

A nők
gesztusai általában csábítóak, érzékiek vagy biztonságosak, míg a férfiaké általában pozitív,
sértő, agresszív vagy mások lekicsinylésére hajlamos

(Messinger, J. 2013)
.

É
rintés
–

fontos szerepe van a személyközi kapcs
olatokban, a meghitt kapcsolatokban
,
ami kellemes meghitt helyzetekben bizarr, kellemetlen a formálisabb kapcsolatokban,
nagyobb gyerekeknél óvatosan kell bánni az érintéssel, kevésbé szeretik úgy mint a kicsik.

Térközszabályozás (proxemika)

–

a résztvevő
k egymástól való távolságának és
egymáshoz viszonyított pozícióját jelenti.

A kommunikációs felek között fontos szerepe van a
fizikai távolságnak, amely különbözhet: intim zóna (0
–
40 cm), személyes zóna (40
–
120 cm),
társasági zóna (120
–
360 cm) nyilvános zó
na (360
–
750 cm), mindez sokat elárul a közöttük
lévő viszonyról.
Alá
–

és fölérendeltségi viszonyra nagyobb távolság jellemző, az egyenrangú
felek egymáshoz közelebb állnak. A személyes vonzalom és a szociális, kulturális hatások is
befolyásolják, hogy ki m
ilyen távolságot tart megfelelőnek. Ha beszéd közben odafordulunk
partnerünkhöz, kedvező érzelmi viszonyulást tükröz.

Kulturális szignálok

–

statikus jelzések, mint a személy öltözködés, hajviselet, körülötte
lévő tárgyak, jelentést hordoznak, sokat
elárulnak viselőjükről, támpontot adnak a partnernek
egymás értékeléséhez

(
Kollár N.K.
,

Szabó É.
,

2004)
.

1.1.
5
. Az emberi kommunikáció pszichológiai modelljei
, elméletei

1.1.
5
.1.
A közlés
négy oldala

–

Schulz von Thun elmélete

Az emberi kommunikációt azt teszi bonyolulttá és megzavarhatóvá, ugyanakkor
érdekessé, hogy minden egyes közlés egy teljes csomag, amely számos üzenetet tartalmaz.
A
közlésben rejlő üzenetek sokaságának a csoportosítására a közlés négy
fontos oldalát
külön
böztetik meg: tárgyi tartalom (amiről informálok), önmegnyilvánulás (amit elárulok
magamról), kapcsolat (mit gondolok rólad) és felszólítás (mit akarok elérni nálad).

A közlés tárgyi információt tartalmaz,
de

információt rejt magáról a küldő személyről
is. Minden közlésben benne rejlik a küldő bizonyos mértékű önmegnyilvánulása,
a
mely
magába foglalja a szándékos önmegmutatást és az akaratlan önleleplezést. A
z is kiderül a
megfogalmazásból,
a hanghordozásból
, h
ogy milyen kapcsolatban áll
a küldő a címzettel
.

A közlés kapcsolati oldalán az üzenetek két fajtája jelenik meg: azok,
melyekb
ől
ki
derül,
mit gondol a küldő a címzettről
; hogy milyennek látja a kapcsolatot maga és a címzett
között. Ritkán mondunk valamit

csak úgy, minden közlésnek az a funkciója, hogy hatást
gyakoroljunk általa a címzettre. A közlés arra is szolgál, hogy rávegyük a címzettet, hogy
megtegyen, vagy ne valamit, ezt vagy azt gondoljon
,

érezzen.

A másik személy befolyásolására tett kísérlet l
ehet nyílt vagy rejtett, ez utóbbi a
manipuláció.
Ekkor

a tárgyi oldal információi egyoldalúak és célzatosak, az önmegmutatás
arra irányul, hogy egy bizonyos hatást (csodálatot v
agy segítőkészséget) váltson ki.

Ha

a
tárgyi, önmegnyilvánulási és kapcsolati
oldal arra irányul, hogy a felszólítási oldal hatását
erősítse, funkcionalizálásról beszélünk, a kommunikáció egyes oldalai nem azt tükrözik, ami
van, hanem a cél eszközeivé válnak.

A felszólítási aspektust meg kell különböztetni a kapcsolati aspektustól,

mivel
ugyanahhoz a felszólításhoz teljesen eltérő kapcsolati üzenetek társulhatnak. Ugyanaz a
közlés számos üzenetet hordoz, a küldő
,

ha akarja, ha nem, mind a négy szinten üzen.

Schulz
von Thun

által leírt közlés
ek

e
négy aspektusát a
z 1
–
es
ábrával
szemléltet
em
.

1. ábra
.

Az emberi kommunikáció pszichológiai modellje
–

egy közlés négy oldala

Egy

közlés

tartalmazhat

explicit (egyértelműen megfogalmazva) vagy implicit (anélkül,
hogy egyenesen ki lenne mondva) módon
megfogalmazott

üzeneteket.
A
közlés
nek mind a
négy szintjén lehetségesek mind az explicit, mind az implicit üzenetek. Hajlamosak vagyunk
azt hinni, hogy a fő üzenetek explicitek, míg az implicitek kevésbé fontosak, ellenkezőleg, a
fő üzenetet gyakran implicit módon küldjük. Van
,

aki nagy me
stere annak, hogy közléseit
implicit üzeneteken keresztül közvetítse, hogy amennyiben szükséges megcáfolhassa azt.

I
mplicit üzeneteket többnyire nem
–
verbális csatornák közvetítenek: hang, hangsúlyozás,
kiejtés, mimika, gesztikuláció. Egy mondat jelentése n
agymértékben függ attól, hogy milyen
nem
–
verbális jelzések kísérik.

Watzlawick (1969) szerint lehetetlen nem kommunikálni, a kommunikációnak ez az
alaptörvénye, mely szerint minden viselkedésnek közlésjellege van. Nem kell mondanunk
semmit, ahhoz, hogy ko
mmunikáljunk, minden hallgatás beszédes, és egy olyan közlést

képvisel, melynek legalább három oldala van. Minden interperszonális kontextusban mutatott
viselkedés „négyoldalú” (Friedemann Schulz von Thun, 2012
;
Watzlawick, 1969
).

Mivel egy közlésnek egyid
ejűleg verbális és nem
–
verbális részei is vannak, egyrészt
lehetőséget ad arra, hogy ezek a részek kölcsönösen kiegészítsék és támogassák egymást,
másrészt viszont annak a lehetőségét is magába foglalja, hogy ellentmondjanak egymásnak.

Egy közlés akkor
kongruens, ha minden jelzés ugyanabba az irányba mutat

és
összefüggő
, azaz koherens, míg inkongruens akkor, ha a verbális és a nem
–
verbális jelek nem
illenek egymáshoz, ellentmondanak egymásnak.

A

küldő, ha akarja, ha nem mindig egyszerre két szinten kommu
nikál: a közlés szintjén
és metaszinten; mely szintek oda
–
vissza segítik az interperszonalitást. Nemcsak mondunk
valamit, han
em minősítjük is a mondottakat.
A közlések m
inősíthetőek a kontextus
, a
megfogalmazás módja, testmozdulatok

által

(mimika és gesztu
sok)

valamint hanglejtésen
keresztül.

(Friedemann Schulz von Thun, 2012
; Haley, 1978
).

Az inkongruens közlések összezavarják a címzettet, hisz nem tudja, hogy a közlési
szintnek vagy a metaszintnek higgyen, s ha még a közlés felszólítási oldalát is figyele
mbe
veszi az ilyen egymásnak ellentmondó felszólítások esetén a címzett kellemetlen helyzetbe
kerül. Bárhogyan is reagál, a küldő ellene fordíthat
ja, ha törődik vele, elutasítja;

ha nem
törődik vele, a másik a megbántottat játssza és ezzel bünteti. Az ilye
n helyzeteket „kettős
kötéseknek” (double
–
bind) nevezik.

Az inkongruens közlések előnye, hogy a küldő nem
kötelezi el magát teljesen, szükség esetén cáfolhatja a közlést. A küldőben kétféle lelkiállapot
uralkodhat, mely összeolvadva inkongruens közléshez v
ezet. Ilyen esetben a küldő nincs
teljesen tisztában önmagával.

A serdülők gyakran vannak kitéve a felszólítási oldalon megjelenő kettős üzenetnek.
„Légy önálló!
–

Továbbra is tőlem függj!”, „Szeretném, ha azt tennéd, ami a legjobb neked!
–

Én majd megbir
kózom a magánnyal.”
–

tipikus kettős felszólítás a szülők részéről serdülő
gyerekeik felé, akik ilyen üzeneteket követően kettős kötésben találják magukat. Ilyen esetben
a szülőben két személyiség szólal meg egyszerre, az egyik az érett felnőtt, aki kívána
tos
célnak tartja, hogy gyereke önállóvá váljon és megtalálja helyét az életben; a másik a
szülőben rejlő gyerek, aki fél, hogy elhagyják, magára marad és ennek elkerülésére különböző
lelkifurdalást keltő taktikákkal próbálja elfojtani a gyerek függetlensé
gi törekvéseit. Ilyen
belső zűrzavar tisztázása érdekében a címzett visszajelzést adhat a küldőnek
összezavarodottságáról, lehetőséget teremtvén arra, hogy a küldő tisztába kerüljön
önmagával. A küldőnek akarnia kell, hogy tisztába kerüljön önmagával, amen
nyiben ezt nem
szeretné és valaki megpróbálja rávenni erre, azt eredményezheti, hogy tiltakozik és
bezárkózik (Friedemann Schulz von Thun, 2012).

Egy jó kommunikációs készséggel rendelkező küldőnek a kommunikációs négyzet
minden oldalát uralnia kell, mivel

ezek mindig egyszerre működnek és amennyiben csak az
egyik oldalról vesz tudomást, a kommunikációban zavar léphet fel. Így tehát nem sokat ér az,
ha tartalmilag ugyan igaza van egy személynek, de kapcsolati szinten nem hiteles, vagy ha az
önmegnyilvánulás

szintjén kedvező képet fest magáról, műveltnek mutatja magát
,

de
érthetetlen tárgyi üzenetet közvetít.

A címzett szemszögéből a modell még bonyolultabb, hisz attól függ, hogy mit fogad be,
hogy melyik oldalra figyel oda különösebben, így tehát az embernek

valójában nem két,
hanem négy fülre lenne szüksége, minden szinthez egy
–
egy fülre. A beszélgetés azonban
eltérően alakulhat, attól függően, hogy a címzett az említett négy fül közül melyikre figyel
jobban oda, azonban többnyire a címzett nincs tudatában m
indennek.

Friedemann Schulz von
Thun a befogadás „négy fülét” különbözteti meg
, amely a 2
–
es számú ábrán látható
: tárgyi
,

kapcsolati, önmegnyilvánulási
és

felszólítási fül. Sok címzett esetében, az egyik fül különösen
fejlett a többi rovására.

2. ábra
.

A címzett „négy füle”

Az emberek közötti kommunikációt az bonyolítja, hogy a címzett szabadon választhat,
hogy
,

a közlés melyik oldalára reagál.
A
kommunikáció zavaraihoz vezethet, ha a címzett a
közlésnek arra az oldalára reagál, amelyet a küldő nem
akart hangsúlyozni, vagy ha a címzett
az egyik fülével figyel és a többi üzenetet figyelmen kívül hagyja.

Némely esetben a címzett a legtöbb, kapcsolati szinten semleges közlésbe is belehall
valamiféle véleményt saját magáról. Az ilyen típusú ember mindent

magára vesz, mindent
saját személyére vonatkoztat, sokszor érzi úgy, hogy támadják és gyakran meg is sértődik. Ha
valaki dühös, úgy érezheti, hogy őt vádolják, ha valaki nevet, akkor úgy érezheti, hogy épp
kinevetik, ha ránéznek, azt érezheti, hogy mérege
tik, ha pedig nem, akkor biztos kerülik.

Sok esetben akkor jelentkezhet probléma, hogy a küldő és a címzett nem tudja
eldönteni, hogy egy közlésben inkább az önmegnyilvánulási vagy a kapcsolati jelleg dominál
–
e, hisz ugyanaz a viselkedés felfogható tiszta

önmegnyilvánulásnak vagy a kapcsolatra
vonatkozó jelzésnek is. Pl. visszavonulás egy kommunikációs helyzetből: „Nyugalomra
vágyom”
–

önmegnyilvánulás; „Elegem van belőled”
–

kapcsolat
i oldal
.

Minden ember önmagáról alkotott képe a korábban kapcsolati szin
ten kapott üzenetek
nyomán alakul ki, előnyösebb lenne, ha embertársaink érzelmi kitöréseit, vádaskodásait
inkább az „önmegnyilvánulási fülünkkel” hallanánk meg, azonban ez a módszer is veszélyes
lehet, megtörténhet, hogy a végén semmilyen információt nem
engedünk közel magunkhoz.
Helyes egyensúly esetén azonban az odafigyelést és a konstruktív kommunikációt segíti.

Friedemann Schulz von Thun (2012) által bemutatott „önmegnyilvánulási fül” szoros
összefüggést mutat a személyközpontú terapeuták (Rogers) és p
edagógusok (Gordon) által
bemutatott aktív odafigyeléssel,

nem diagnosztizáló céllal alkalmaz
z
ák az önmegfigyelési
fület, hanem
hogy
az értékelés mellőzésével bele tudjanak helyezkedni a küldő lelki
–

és
gondolatvilágába, ezzel segíti hozzá a címzett a küld
őt, hogy magára találjon.

A mindennapi emberi kommunikációban is fontos volna az aktív odafigyelés, előnyt
jelentene, ha a címzett, először képes lenne pontosabban beleérezni a másik személy világába,
és ezt a világot mintegy az ő szemével látni (empátia)
. Peick bírálja a „redukált” és „kapcsolat
nélküli” kommunikációt, és mind a négy fület igénylő aktív odafigyelés fontosságát
hangsúlyozza az emberi kommunikációban.

Némely címzettnek kifejezetten kihegyeződik a „felszólítási füle” azáltal, hogy
igyekszik
mindig mindenkinek a kedvére tenni, még embertársai ki nem mondott elvárásainak
is próbál megfelelni, így tehát egyfolytában ugrásra kész, a legapróbb jelzést is a felszólítás
oldaláról vizsgálja meg. Az ilyen címzett többnyire alig figyel önmagára, nem tu
dja, hogy mit
is akar, mit is érez ő maga. A célirányosan kihegyezett felszólítási fül megvédheti a címzettet
attól, hogy manipulálják, és hogy a felszólításszerű reakciók belekényszerítsék egy komisz
játékba.
A
mikor valaki mindezt túlzott mértékben használja, minden közlés és minden
viselkedésmód mögött valamilyen titkos szándékot gyanít, funkcionalizálásnak nevezzük.

Ahhoz, hogy kommunikáció jöjjön létre, a küldőnek, a közvetíteni kívánt gondolatait,
szándékait
, ismereteit észlelhető jelekké kell átalakítania
.

Ezeket a kódolt jeleket továbbítja a
küldő a címzettnek, azonban a jelentések, melyeket a küldő társít, nem kerülnek közvetítésre.
A jelentésadás, a dekódolás a címzett feladata, ami nagymértékben függ az
elvárásaitól, a
félelmeitől, előzetes tapasztala
ta
itól, személyiségétől. A
z

egyoldalú kommunikáció (a
négyoldalú helyett) azonban gyakran rejtett félreértésekhez vezetnek, amelyek többnyire nem
kerülnek napvilágra, nem tisztázzák őket, így később zavart ok
oznak a két fél kapcsolatában.

F
élreértelmezés adódhat akkor, ha a küldő és a címzett más
–
más nyelvi közegből való,
ugyanakkor gyakran okozhat zavart a címzett önmagáról kialakított képe (önkép), a
címzettnek a küldőről kialakított képe valamint a

kapcsolt

üzenetek jelensége.

Ha valaki nem
tartja sokra magát, hajlamos lehet, hogy az elismerő üzeneteket is úgy értelmezze, hogy azok
majd saját negatív önképét erősítsék, majd aztán a negatív önkép újra meg újra ellátja negatív
tapasztalatokkal, amelyek ezt az
önképet igazolják és állandósítják.

A másik emberről alkotott
képünk gyakran kevés információn alapul, hajlamosak vagyunk arra, hogy az illető neme,
életkora, öltözködése, néhány megnyilvánulása alapján egészítsük ki a róla alkotott hiányos
képet és az így

kialakult kép adja meg a kódot, a közlés értelmezéséhez.

Ha a
címzett ugyan a közlés egyik oldalán helyesen értelmezi az üzenetet, míg a közlés
valamely másik oldalán olyan további üzeneteket is belehall, amelyek gyakran kapcsolódnak
az alapüzenethez
, ugy
ancsak félreértésekhez vezet
. Az effajta kapcsolás eléggé elterjedt és így
a címzett belehallja a közlésbe a hozzákapcsolt üzenetet is és ennek következtében inger
ülten
vagy védekezően reagálhat, mely megnehezíti a további kommunikációt.
A
megszokott
össze
kapcsolásokat megszünte
tésére
, elengedhetetlen a metakommunikáció.

Az ember belső reakciója egy közlésre egyfajta kölcsönhatás terméke
.

Ha olyan
befogadót bírálnak, akinek meggyőződése, hogy hibát elkövetni szégyen, ami csorbítja az
önbecsülését, pszichoké
miai reakcióként sértettség vagy agresszió léphet fel nála. Ha úgy éli
meg, hogy hibát elkövetni emberi dolog, és nem érzi
sértve

magát, a reakció konstruktívabb.

A

belső meggyőződések meghatározzák, hogy milyen érzelmi reakciót fogunk adni arra,
ami vel
ünk fog történni
.
A
z irracionális meggyőződések neurotikus reakciókra hajlamosítanak
(Friedemann Schulz von Thun, 2012
; Ellis, 1977
)
.
Kraußlach

és mások (1976) szerint az ok
nélküli agressziót gyakran apró jelek váltják ki, a fiatalok sértésnek vesznek egyes
mozdulatokat, vagy pillantásokat, akár a ruházat is provokál
hat

vagy kisebbrendűségi érzést
kelt
het

a fiatalokban
(Friedemann Schulz von Thu
n, 2012)
.

Fontos, hogy válasszuk szét a közlés befogadásakor zajló három folyamatot: az
észlelést, az értelmezést és az érzéseket, annak érdekében, hogy a címzett tisztán lásson és
képes legyen a visszajelzésre (feedback). Az értelmezés szükséges,
de
az le
het helytálló is és
téves is.

A szétválasztás folyamata a közlő szempontjából is fontos, hisz támpontot nyújt
ahhoz, hogy a saját részét felülvizsgálja, ilyenkor a másik fél megerősítheti vagy korrigálhatja
azt.
A
z emberi kommunikáció leglényegesebb alapfe
ltétele a belső tisztánlátás.

Abban, hogy hogyan fogadjuk a közléseket, szerepet játszanak a másik személyről
kialakult fantáziáink is. Akkor beszélhetünk fantáziáról, értelmezés helyett, ha a másik
gondolatairól, érzéseiről kialakított feltevésünket semmi
lyen konkrétan megnevezhető észlelet
nem támasztja alá. Fontos tudni a másikról kialakult fantáziákról, hogy forrása „én vagyok”,

ezek a fantáziák lehetnek helytállóak vagy nem helytállóak, ezeket a fantáziákat vagy
megtartjuk magunknak és hozzá igazítjuk
a viselkedésünket vagy megosztjuk őket a
másikkal, és ellenőrizhetjük, hogy megfelelnek
–
e a valóságnak.

Ha valaki

fantáziáit megtartja
magának, elszigeteli magát, sokszor nem is tud
atosul benne

és közben attól szenve
d, hogy
kapcsolatai felszínesek, olykor
hajlamos rá, hogy mintegy önbeteljesítő jóslat mintájára egy
valóságot teremtsen magának. Így tehát láthatjuk, hogy milyen nagymértékben vagyunk titkos
rendezői sorsunknak, még olyankor is, amikor látszólag csupán passzívan elszenvedjük
.

A kommunikáció
t

a kimondatlan dolgok megterhelik, azok az érzelmek, melyek
kifejezetlenül maradnak, méreggé válnak, ez pedig belülről felemészti úgy a testet, mint a
lelket
,

a kinyilvánított érzések lehetővé teszik az érzelmi valóság megváltoztatását.

Azokat az üzenetek
et, amelyek többnyire önmegnyilvánulást tartalmaznak Gordon
(2011) „én
–
üzeneteknek” nevezi, ilyen esetben a személy
,

saját belső világáról árul el valamit.
Az ilyen üzenetek ellentéte a „te
–
üzenetek”, amikor a másikról jelentünk ki valamit, saját
érzéseink
et a másikat minősítő kijelentésekbe helyezzük át. Hátránya az ilyen közléseknek az,
hogy a címzett úgy érzi, rátámadtak, arra vágyik, hogy elégtételt kapjon, közben képtelen lesz
konstruktívan megoldani a kialakult problémát, ezáltal a küldőt is eltávolít
ja önmagától.

Az egyéni jellemvonások a

pillanatnyilag fennálló kommunikációs viszonyok
nak

tekint
hetők
.
A
kommunikáció kölcsönösségen alapul, melyben legalább két közreműködő
vesz részt,
az
egyéni viselkedésmódokat az interakció határozza meg
.

Mindig vannak
„játszótársak”, akik mindent eltűrnek, s a probléma gyakran ott kezdődik, hogy képtelenek
vagyunk nemet mondani és kiállni magunkért. Ezen felfogás szerint nem a „tüneteket
hordozó” a beteg, hanem az egész vonatkoztatási csoport interakciós
hálója
(Richter, 1970;
Friedemann Schulz von Thun, 2012).

Mindig feltevődik a kérdés, hogy „Ki kezdte?”. Watzlawick szerint a résztvevő felek
általában eltérő módon punktuálják az interakciót melyben részt vesznek, vagyis mindketten a
másik viselkedésére a
dott reakcióként értelmezik saját viselkedésüket. A punktuáció a
kommunikáció tagolását jelenti, mi szerint az egyik fél viselkedése kiváltó okként, a másiké
pedig következményként vagy reakcióként értelmezhető. A résztvevő felek többnyire úgy
vélik, hogy
nekik van igazuk. Arra a kérdésre azonban, hogy „Ki kezdte?”
,
nem lehet választ
adni, hisz
,

a rendszerelméleti felfogás szerint
,

a kommunikáció körkörös és nincs kezdete, így
tehát a metakommunikációnak arra kell törekednie, hogy felismerje a közös játékot

és új
alapokat teremtsen hozzá
. Az egyes személyek kommunikációs zavarainál az egymással való
viselkedést kell „nagyító alá venni”, és ezt kell megváltoztatni, nem pedig magát az egyént
.

Friedemann Schulz von Thun (2012) explicit metakommunikációról beszé
l, mivel
implicit módon minden közlés tartalmaz metakommunikatív elemet, azaz olyan részt, amely

arra utal, hogy a küldő hogyan értette az üzenetet. A metakommunikáció nem más
,

mint a
kommunikáció a kommunikációról, vagyis annak a megvitatása, hogy hogyan bánunk
egymással, hogyan értettük a küldött üzeneteket, hogyan dekódoltuk a fogadott üzeneteket és
hogyan reagáltunk rájuk.

A jó metakommunikáció mélyebb magunkba tekintést köv
etel,
és

bátorságot az önmegnyilvánuláshoz, jutalmul megszabadulhatunk az elfojtott feszültségtől, és
esélyt kapunk
arra, hogy megoldjuk a problémát

(Friedemann Schulz von Thun, 2012)
.

1.1.
5
.2. Az ördögi kör sémája
–

Thomann és Schulz von Thun elmélete

E
z az elmélet, az emberek között zajló folyamatokra, a kapc
solati dinamikára
összpontosít; az ember viselkedését és tapasztalatvilágát az őt körülvevő szociális rendszer
adottságai alapján értelmezi. Ez a szociális rendszer a legegyszerűbb esetben egy páros

kapcsolat
(
család
)
; elemei egymásra reagálnak és kölcsönösen befolyásolják egymást.

A
kommunikációs nehézségek okai, nem az egyes emberben, hanem az egész
szabályozórendszer működésében keresendő, a partnerek együttműködésének és egymásra
reagálásának
rendszerszerű körforgásában.

Az egyszerű körfolyamat általános szerkezetében négy fázis különböztet
hető

meg: a két
téglalap alakú mezőbe a két fél viselkedésének kívülről észlelhető és ható megnyilvánulásai
jegyez
hetők

be, a két körbe pedig az ezek nyomán
bekövetkező lelki folyamatok, belső
reakciók főbb elemei
ír
hatók, ezt szemlélteti a 3
–
as ábra

(Friedemann Schulz von Thun, 2014;
Thomann és Schulz von Thun, 199
2
)
.

3. ábra
.

Egy négyfázisú személyközi körfolyamat alapszerkezete

Önmagunk tisztázásához és megmutatásához a két körben feltüntetett tartalmakat fel
kell derítenünk, ezért a tisztázást segítő mediátor arra kell törekedjen, hogy e felek jellemzően
függőleges irányú kommuniká
cióját vízszintessé változtassa, ezt szemlélteti

a 4
–
es ábra.

4. ábra
.

Egy függőleges irányú kommunikáció vízszintes irányú kommunikációvá alakítása

E
gy iskolai csapatmunkát
m
utat
ok be

az ördögi kör sémája alapján
, melyet az 5
–
ös ábra
szemléltet
. Az egyik csapattag, aki legyen A, minden munkát halo
gat, a másik, B, aki már jól
ismeri A
–
t, tudja, mit várhat tőle, és tisztában van azzal, hogy csapattársa jobban kedveli a
bemutató részét a feladatnak, mint a fáradságos, aprólékos információszerzést és
kutatómunkát, lassanként elveszti a türelmét. „Ha ez
t a feladatot nem végezzük el határidőre,
nem a lusta A viszi el a balhét, hanem az egész csapat megszívja, és én, aki felelősnek érzem
magam érte, kívülről is illetékesnek tekintenek, én leszek a bűnbak!”
I
deges, de A
–
ra is dühös.
Mivel B békeszerető embe
r és nem akarja veszélyeztetni a
baráti viszonyát A
–
al
, azt teszi,
amit ilyenkor szokott: elvégzi ő maga a feladatot. A pedig ezt látván
,

megerősítve érzi magát
abban, amit kicsit mindig is érzett és gondolt. „B tényleg mindenbe beleüti az orrát, úgy
fonto
skodik, mint valami úr, sőt még odáig is elmegy, hogy betör az én területemre!” Úgy
érzi, hogy mellőzték, titkon dühös B
–
re.
Ő

is békeszerető ember, nem szeretné veszélyeztetni
a jó osztálytársi, sőt baráti viszonyt, önmagáról azt hiszi, hogy az ilyesmin ő

felülkerekedik.

5. ábra.
Két csapattárs között működő ördögi k
ö
r

Egy osztályon belül gyakran alakulnak ki hasonló ördögi körök, ahol mindig akad
valaki, aki a többieknél jobban azonosul a közös üggyel, beleássa magát és egyre több
feladattal szembesül.

Az osztálytársak örülnek ennek a megbízható kompetenciának, és
megerősítik a szerepét, lassanként azonban túl sok teher nehezedik rá, és panaszkodni kezd
osztálytársai passzivitása miatt. Ők megfogadják, hogy a jövőben másképp lesz
, átvállalják a
feladato
t, aztán végül mégis hanyagul végzik el azt, mondván, hogy nekik nem megy olyan
jól
,

mint annak, aki eddig foglalkozott vele, hisz ő már tapasztaltabb és gyorsabban meg is
tudná oldani. A „szakértő” egyszer csak dühbe gurul
,

és azt mondja, hogy „mégsem
csi
nálhatok meg mindent helyettetek”, a többiek azonban azon morognak, hogy osztálytársuk
mennyire fontoskodó. Így egy paradox helyzet alakul ki, a többség elnyomva érzi ugyan
magát, ugyanakkor boldogan hagyják, hogy valaki elvégezze helyettük a feladatot.

Am
ennyiben az érintettek nem látják át a kialakult ördögi kör dinamikáját, valamint azt, hogy
kinek milyen haszna származik az adott helyzetből és hogyan járulnak hozzá a rendszer
fenntartásában, jelentős konfliktus forrása lehet

(Friedemann Schulz von Thun,

2014)
.

1.1.
5
.3. Érték
–

és fejlődési négyszög
–

Helwig elmélete

Minden érték csak akkor érhet el konstruktív hatást, ha egy pozitív ellenérték
kel van
kitartott feszültségben

(a

kitartott feszültség helyett egyensúlyról is beszélhetünk
).

E

nélkül
bármely érték „saját maga torzult formájává” válik
. Az értéktelített fogalmak egy értékek,
valamint antiértékek alkotta négyszögbe rendeződnek
. Min
den érték egy „érték
–
kvaternitá
st”
foglal magába. Az értéknégyszög tehát ezt a négy fogalmat kapcsolj
a össze egymással, így
mindegyik kétszeres ellentétességében jeleni meg
. Ez a négyszög négy olyan kapcsolatfajta
bemutatására alkalmas, melyek az egyes tulajdonságok egymáshoz való viszonyát jellemzik:

–

A pozitív értékek közötti felső vonal egy pozitív fe
szültség
–
, ill. komplemente
viszonyt jelöl, akár dialektikus ellentétnek is nevezhetjük.

–

Az átlók az érték és antiérték közötti ellentéteket jelenítik meg.

–

A függőleges vonalak a leértékelő eltúlzást szemléltetik.

–

A két antiérték közötti (alsó sorban

ábrázolt) kapcsolat azt az utat ábrázolja, melyet
akkor járunk, ha meg akarunk szabadulni az egyik antiértéktől, de nincs erőnk ahhoz, hogy a
(felső sorban feltűntetett) pozitív értékek által megkövetelt
feszültségbe felkapaszkodjunk,
amikor az egyik anti
értékből a vele ellentétes másik antiértékbe menekülünk
. Az alsó vonal
azt az elvetést jeleníti meg,
ami

során az elkerülendő antiértékeket a
z

ellentétes antiértékkel
kompenzáljuk túl
, a 6
–
os ábra szemlélteti

(Friedemann Schulz von Thun, 2014; Helwig, 1967
.

6. ábra
.

Az értéknégyszög négy pólusa közötti viszonyok hálózata példával szemléltetve

Az értéknégyszögből hiányzik az optimálisnak tekintett fix pont képzete, melyet a
dinamikus egyensúlyé pótol
hat
.

Egy felismerhető tulajdonsággal rendelkező személyben
megvan azon tulajdonság „szunnyadó” ellenpólusa, mely fejleszthető.

A fejlesztés csak akkor
lehetséges, ha az elfogadást és a konfrontációt sikerül összekapcsolni
. A siker érdekében az
integráció a kon
frontáció után kell megvalósuljon, nem annak a megakadályozására
.

A
kommunikáció szempontjából alapvető fontosságú értéknégyszögek
et a 7
–
es ábra szemlélteti.

7. ábra.

A kommunikáció szempontjából alapvető fontosságú értéknégyszögek

Mivel az értéknégys
zög egyben fejlődési négyszög is, lehetőséget ad számunkra arra,
hogy meghatározzuk egy személy fejlődési irányait
, mely által megfelelhetnek saját életükben
adódó kihívásoknak.

Ezt a fejlődési irányt szemlélteti a 8
–
as ábra.

8. ábra
. Keresztezési
irányok

Az emberek közötti kommunikációra vonatkozóan számos fejlődési négyszög alkotható
(Friedemann Schulz von Thun, 2014).

1.1.
5
.
4
.
EMK
–

modell
–

Rosenberg

elmélete

Rosenberg, az erőszakmentes kommunikáció négy alkotóelemét különbözteti meg,
melyek a
következőek: megfigyelések

(konkrét történések, melynek hatása van a
közérzetünkre)
, érzések

(azokkal kapcsolatban, amiket megfigyeltünk)
, szükségletek
(értékek,
vágyak, melyek kiváltották a megnevezett érzéseinket) valamint a

kérések

(konkrét
cselekedetek, melyeket életünk gazdagítása céljából kérnénk).

A modell alapján, a megfigyelés lényege, hogy a tényeket, azok értelmezésétől külön
kell választani, ezért nem kerülhet sor a tények interpretálására, azok minősítésére vagy
általános
ításra. Az emberek, érzelmeik megfogalmazásakor gyakran bajba kerülnek,
szegényes érzelmi szókincsük miatt, valamint az elnyomó rendszerek miatt, melyek nem arra
szocializálják az embert, hogy érzéseit felvállalja
. Az EMK szerint, a küldő őszintén
felválla
lja és elmondja saját érzéseit és arra törekszik, hogy meghallja a címzettét is.

A
szükségleteket éppolyan nehéz fölvállalni, mint az érzelmeket, minden szükséglet tiszteletre
méltó, melyek egyetemes emberi igényekre vonatkoznak. Amint a küldő egy konkrét
helyzetben kifejezte érzéseit, szükségleteit, lehetősége van megkérni a címzettet, hogy tegyen
valamit, mely kérést pozitívan és konkrétan kell megfogalmaznia.

Az erőszakmentes kommunikáció segít a személynek abban, hogy közel kerüljön
önmagához, valamint

másokhoz, miközben mindkettőben kibontakozik egy természetes
együttérzés, lehetőséget teremtvén a kifejezésmód valamint a másokra irányuló figyelem
átformálására, azáltal, hogy a figyelmet az alkotóelemekre irányítja.

E modellt a személyes és a kulturális

sajátosságokkal összhangban ajánlatos alkalmazni,
lényege az alkotórészek tudatosításában van, nem pedig az alkalmazott szavakban. Rendkívül
fontos kimutatni az őszinteségünket valamint empátiával befogadni az alkotóelemeket
. Olyan
megközelítési módnak te
kinthető, melyet a kommunikáció minden szintjén, a legkülönbözőbb
helyzetekben alkalmazni lehet, pl. családban, iskolában stb.

Az alkalmazás célja az életünk gazdagítása, lehetőséget teremt a figyelem
összpontosítására, a másik iránti tiszteletre, az empá
tiára
(
Rosenberg, B.M. 2001)
.

Az 1
táblázat
–
ban megtalálható a pályaválasztási elméletek metaanalízise, amelyet az
olvasott tan
u
lmányok alapján végeztem el.

1.
táblázat
. Az emberi kommunikáció pszichológiai elméletei
nek

metaanalízise

Szerző és
évszám

Az emberi kommunikáció
pszichológiai modelljei,
elméletei

Felosztási szempontok

1.

Schulz von
Thun,
2012

–

A közlés négy oldala

–

a címzett „négy füle”,

–

tárgy tartalom (
a közlés tárgyi oldala
)
,

–

önmegnyilvánulás (
a közlés
önmegnyilvánulási

oldala
),

–

kapcsolati utalás
(
a közlés kapcsolati
oldala
)
,

–

felszólítás (
a közlés felszólítási
oldala
)
.

2.

Thomann
és Schulz
von Thun,
1992

–

Az ördögi kör sémája

Egy négyfázisú személyközi
körfolyamat alapszerkezete
:

–

a két téglalap alakú mezőbe a két fél
viselkedésének kívülről észlelhető és
ható megnyilvánulásai jegyez
hetők

be,

–

a két körbe pedig az ezek nyomán
bekövetkező lelki folyamatok, belső
reakciók főbb elemei ír
hatók.

3.

Helwig,
1967

–

Érték
–

és fejlődési
négyszög

Az értéknégyszög pólusa
i

közötti
viszonyok:

–

pozitív feszültségviszony (felső
vonal),

–

„túlkompenzálás” (alsó vonal),

–

„leértékelő eltúlzás” (függőleges
vonalak),

–

ellentétek (átlók).

4.

Rosenberg,
2001

–

Erőszakmentes
kommunikáció (EMK)
modellje

Az erőszakmentes kommunikáció négy
alkotóeleme:

–

megfigyelések,

–

érzések,

–

szükségletek
.

–

kérések.

1.1.
6
.
Kommunikációs Stílusok

1.1.
6
.
1
.

Friedemann Schulz von Thun

8 k
ommunikációs
s
tílus
a

a személyiség
–

és
kapcsolatdinamika
összefüggésében

Friedemann Schulz von Thun (2014) által bemutatott nyolc
,

kommunikációs stílus

(9
–
es
ábra szemlélteti)

a viselkedések nem azon sajátosságait mutatja be, melyeket
kapcsolatainkban mutatunk, hanem minden stílus valamilyen belső állapotokhoz kapcsolódik
(szükségletekből, hangulatokból, érzésekből, szándékokból álló keverék), amely átjár
bennünket, kifelé megn
yilvánul, majd szavak és nonverbális jelek által hatnak ránk.

Mindegyik stílus megvan mindenkiben
,
egyik vagy másik erőteljesebb. E
zek a stílusok
nem

zárják ki egymást egy és ugyanazon pi
llanatban, sőt egy
–
egy stílusban

általában két vagy
több áramlat öss
ze is folyik
. A tipikusan nőinek számító kommunikációs stílusok azt célozzák
meg, hogy felhívják magukra a figyelmet (közlékeny
–
dramatizáló) valamint a közelséget és
függőséget segítsék elő (segítségre szoruló
–
függésre törekvő és az önfeladásig önzetlen).

(
Friedemann Schulz von Thun, 2014
)
.

9. ábra.

Kommunikációs stílusok bemutatása

1.1.6.1.1.
A segítségre szoruló
–
függőségre törekvő stílus

Ezen kommunikációs stílus célja, hogy a személy saját magát tehetetlennek vagy
túlterheltnek állítsa be, a másik
személy felé viszont azt az érzést sugározza, hogy
mindenképp segítenie kell, a döntést és az azzal járó felelősséget magára kell vállalnia,
különben vége a világnak. Ezt az üzenetet gyakran nonverbálisan sugározza (tekintet által),
ugyanakkor a világosan
megfogalmazott kérdések,

siránkozások,

követelések sem ritkák (Ezt
most igazán megtehetnéd értem
!
).

Nagyo
n igyekeznek arra, hogy érzelmileg befolyásolják a
másik embert, nehéz neki ellenállni, ha nem akarnak szívtelennek, önzőnek mutatkozni.

Az ilyen stílu
st alkalmazó személy esetében
,

valószínű, hogy
kis
korában olyan
élmények érhették, melyből tudattalanul a k
övetkező következtetést vonhatta

le: „Gyenge
vagyok és gyámoltalan
–

egyedül nem vagyok képes megbirkózni az élettel”.
É
lete során
önbeteljesítő jósl
atok által, saját maga hozza létre tapasztalatait. Az önbizalom hiánya akkor
fedezhető fel, ha ez az állapot erősnek és tartósnak mutatkozik, mely abból adódhat, hogy
kisgyerekkorban túlzott mértékben akadályozták, elbátortalanították, akkor, amikor már el
ég
érett lett volna („Majd én megcsinálom helyetted, te még ehhez túl kicsi vagy”). Képességei
megállnak a fejlődésben, energiáját nem arra fordít
ja
, hogy az élet kihívásaival megbirkózzon,
hanem arra, hogy olyan erős emberekkel kerüljön kapcsolatba, akikr
e lehet támaszkodni.

Azonban ennek az ellentéte is lehetsége
s, nem törődtek vele, túl korán saját lábára
kellett állnia, s úgy érezte, hogy ki van szolgáltatva, felnőttként arra törekszik, hogy biztosítsa
magának azt a feltétel nélküli támogatást, melyet
gyerekkorában nélkülözött.

A gyerekkori élményekhez,
a

sok meghatározó tapasztalat is hozzájárulhat e stílus
dominánssá válásában, serdülő
–

és ifjúkorban.

A család, csoportok kapcsolati dinamikája
jelentősen hozzájárul e stílus alakulásához. A személy két

ördögi körbe bonyolódhat, aszerint,
hogy partnere inkább gondoskodó vagy elutasító
–
e.

Az érintett felek, a fejlődésben való
lemaradottságukat tartósítják azáltal, hogy az amúgy is jól fejlett oldalaikat érvényesítik csak
.

Hajlamos arra, hogy önmagát passz
ívnak és függőnek, vagyis áldozatnak érezze, amely
a nyelvhasználatban passzív szerkezetek használatával, alávetettség hangsúlyozásával, saját
kezdeményezés tagadásával jut kifejezésre. Fontos, hogy tudatosuljon benne, hogy
ő maga

az,
aki ezt a függőség
et
„létrehozta”. „Nem tudok
…” helyett „Nem akarok…”, „Ezt vagy azt kell
csinálno
m
”

helyett „Úgy határoztam, úgy döntöttem, ezt vagy azt akarom csinálni”. A
segítségkérő stílust lépésről lépésre változtathatja meg, azáltal, hogy a kérés legyen
specifikus, váll
aljon aktív irányító szerepet, nyíltan és egyértelműen fejezze ki kívánságait

(Friedemann Schulz von Thun, 2014)
.

1.1.6.1.2.
A segítő stílus

A segítségre szoruló
–
függőségre törekvő stílus komplementere. Az ilyen stílusú
személyek türelmes hallgatók, taná
csadók, mindig készek arra, hogy erőiket mozgósítsák a
gyengék, gyámoltalanok érdekében, sokszor erő felett törődnek a bajbajutottakon, erőt
sugároznak, mintha csak azt mondaná „Ne aggódj, itt vagyok
!
”.

Annál inkább hajlamos egy
személy e
zen

stílusra, miné
l inkább nincs tisztába saját személyisége segítségre szoruló
elemeivel.

Szükséges egy erős felettes én, hogy belülről blokkolja a rászorultságot, agressziót.
Ez a kapcsolatminta, nőknél és férfiaknál egyformán előfordul.

Schmidbauer

(1977) szerint a szuverén és altruista magatartásnak „előnyei”, hogy a
segítő így távolságot tud tartani, olyasmitől, amitől nagyon fél „Számomra kész katasztrófa,
hogy gyenge vagyok
,

és hogy segítségre szorulok”.
Kisgyerekként, amikor védelemre,
törődésr
e vágyott úgy érezte elhanyagolják vagy elutasítják, ekkor egy mély fájdalmat kellett
megtapasztalni és elviselnie, arra törekszik, hogy ezt a
z

érzést többé ne kelljen átélnie, amit
úgy
ér el
, hogy a másokkal való kapcsolatába személyiségének erős, szuveré
n részét viszi be.

Auβenthal (1984)

szerint

e stílus főleg legidősebb lánygyerekek esetén jellemző, már
fiatalon példaképnek kell lenniük, így korán erősnek, ügyesnek, önállónak
,

felelősségteljesnek
mutatkoznak, cserébe elismerést várnak, a gondoskodás le
sz a fő kapcsolatmintája.

A segítő szándék akkor válik problémássá, ha a segítő úgy szervezi kapcsolatait, hogy
az adás és kapás között ne jöhessen létre kölcsönösség (saját gondjáról ne kelljen tudomást
vennie), ha a mások iránti túlzott elköteleződéséve
l kezdi felszámolni személyiségét, ha már
észre sem veszi, hogy altruista magatartásából ő milyen hasznot húz (erkölcsi nyomást
gyakorol a másikra), ha gyengíti a segítségkérő önsegítő energiáit és tartósítja függőségét.

Fontos, hogy a segítő választ kapjo
n arra a kérdésre, hogy „Nekem mi hasznom
származik, abból, hogy állandóan másokon segítek?”
V
alószínű, azért mert hálát kap cserébe,
de

valójában a segítő szerep által megúszhatja annak az érzésnek az átélését, hogy ő is esendő,
segítségre szorul, gyenge
és néha neki is szüksége lenne egy biztonságot nyújtó támaszra.

A
vérbeli segítők inkább vállalnak egy továbbképzést, ha magukért akarnak tenni valamit, mint,
hogy ő kér
jen segítséget másoktól, mivel nem akarja, hogy gyengének, rászorultnak lássák.

Adler

szerint, ha a segítő hajlamos túlzásba vinni a védelmezést hátrányai lehetnek:
elkényeztető nevelési stílusú szülők esetében, megakadályozza a gyereket az önállóságban,
abban, hogy stabil önbizalomra tegyen szert, míg tanárok esetébe a túlféltés szintén k
áros. Az
egészséges segítség csak bevonódás és elhatárolódás

egyensúlya által lehet sikeres,
ha

hiányzik a lelki erő és a belső elhatárolódás, akkor külső védelemmel kell azt pótolni, mely
fásultságban és
agresszivitásban mutatkozik meg

(Friedemann Schulz
von Thun, 2014).

1.1.6.1.3.
Az önfeladásig önzetlen stílus

A segítő
stílussal hozható összefüggésbe. A személy másokért van és kész szolgálni
azokat, általában meg van győződve saját jelentéktelenségéről és értéktelenségéről, melyet
másokért vállalt
szolgálattal kompenzálhat, „Én magam nem számítok
–

csak úgy lehetek jó
,

ha érted tevékenykedem”. Az önmagává válástól való félelem jellemzi, vagyis az attól való
szorongás, hogy önálló személyé vá
ljon, másokat fel
–
, míg önmagát leértékeli.

Kora gyerekkor
ban minden ellenszegülését leállítottak, visszajelzések hiányában úgy
érezte, hogy neki nem is lehetnek saját kívánságai, hogy ne közösítsék ki, alkalmazkodott,
hagyta, hogy mások céljának alárendeljék, végül önmagát másokat szolgáló eszközként
határozott
meg.
Később c
sökken az elszigetelődéstől való félelme amely, majd kapcsolataiban
az elválástól való félelemként él tovább. Ha némi elismerést kap, az azért van, mert másokat
önfeláldozóan szolgál, de legalább észreveszik.

Nőkre jellemzőbb stílus, mely meghatározó
vagy önigazoló stílussal kombinálva jelenhet meg.

A kapcsolati üzenet az, hogy „Te vagy az, aki számít
!
”, míg az önmegnyilvánulás „Én
nem számítok
!
”, „Én egy nagy nulla vagyok
!
”. A beszélgetéseit a következőképpe
n indíthatja:
„Tudom, hogy hülye kérdés, de…”, „Sajnálom, hogy rabolom a drága idejét,
az én
jelentéktelen dolgaimmal”.

Ha

a címzett ellenkezik, az önfeláldozó szerint, udvariasságból
teszi.

Nem kér segítséget, azért, hogy partnerét ne terhelje, ne zavarja
,
ha

megteszi
,

röviden
beszél a problémájáról, de még mielőtt segítenének neki
, visszavonul mondván, hogy nem is
olyan fontos.

Seyferth és

Falt (1984) szerint arra törekszik, hogy partnerében ne keltsen
csalódást, ne

bántsa meg, ne dühítse fel. Fő v
ágya, h
ogy a másik kedvére tegye, „Mondd meg,
hogy milyennek akarsz engem látni
”. Kifinomult a felszólítási füle,

kapcsolati fül
e negatív
.

Az ilyen személy csoportban nem fejti ki saját véleményét, inkább csak reagál: „Igen
szerintem is, pontosan így van stb.”, s
oha nem mond olyat, hogy „Szerintem ez nem így van”,
hanem ködösít, hogy mérsékelje a diszharmóniát, ami a véleménykülönbség felszínre
kerülésekor kelt.

Jellemzően konfliktuskerülő és agresszió gátló, vita esetén megjelenik az
elválástól való félelem, inká
bb önként vállal terheket, hogy ezt elkerülje, ez azonban
hatáskeltésre is szolgál (altruista, szerény ember látványa, leköteleződést kelt másokban),
amellyel érzelmi rabságban tarthatja az embereket.

Ördögi kör alakulhat ki, akkor, ha a
partner számára id
egesítővé válik a másik folyamatos meghunyászkodása, elutasítóan és
távolságtartóan fog viselkedni, mely még nagyobb megalázkodást eredményez, az
elveszítéstől való félelem miatt. Bűntudatot, undort, megvetést
, h
aragot eredményez és a
szerint is viselkedik
, minek következtében az önzetlenben igazolódik a jelentéktelenség érzése
és tűri a megaláztatásokat

(áldozat és gonosztevő)
.

Kast (1982) szerint az
önérvényesítés
és az odaadás az emberi kapcsolatok jelentős
pólusai, melyek kölcsönösen feltételezik egymást.
A
z az ember képes másokkal kapcsolatba
kerülni, vagy a mások iránti odaadásra, aki önmaga érvényesítésére is képes, elhatárolódik,
észleli és kifejezi érzéseit,
érzelmeit.

Ha

az önérvényesítés és az odaadás egyensúlya felborul
Beckenbauer (1988) szerint pszichoszomatikus tünetekre lehet számítani.

Az egyensúly
felbomlása, egoizmushoz is vezethet. Az emberi odaadás képességének
a
hiánya, csekély
önbecsülésből fakad
, csak annyira vagyunk képesek másokat szeretni, mint, ahogy magunkat.

A szerénység valamint a másik ember iránti figyelmesség túlfejlesztése, az önfeladásig
önzetlen ember saját szükségleteinek a megtagadásához vezethet.

A szerénység és a
figyelmesség az
emberi együttélésben fontos értéket képvisel, ha ezek az attitűdök nem
társulnak az önérvényesítés olyan mértékével, mely megengedi, hogy saját érdekeinket is
megfogalmazzuk, megvalósítsuk, fennáll a veszélye annak, hogy gyengeséggé váljanak. Saját
kívánsá
gaink kielégítetlensége valamint az önérvényesítés állandó elkerülése depresszióhoz
vezethet, az ember partnerként nincs jelen kapcsolataiban, akár kapcsolatkerülésig fajulhat.

Az önfeladásig önzetlen stílusú személyek számára javasolt az asszertív trénin
geken
való részvétel, ahol megtanulhatják, hogy
egyes szám első személyében szólal
janak meg
.

„Én
azt szeretném/nem szeretném, hogy…”
,

„Én azt akarom/nem akarom, hogy…”
.

Célja, hogy a
férfiak megtanulják, hogy ne szítsák a konkurenciaharcot
és
, a nők ne
szerénykedjenek saját
képességeikről
. Két fontos szót kell megtanulni azt, hogy én és nem, borzasztó kellemetlen
számukra megtagadni valamit másoktól. Minden nem kimondásakor ott a kockázata annak,
hogy a másik megharagszik, ami arra emlékeztetheti, hogy m
ás mint a többi ember
.

Ahhoz, hogy szembenézhessünk saját félelmeinkkel Perls (2004) a következő „Gestalt
imát” ajánlja: „Én vagyok én, te pedig te vagy.

Nem azért vagyok ezen a világon, hogy
megfeleljek az elvárásaidnak. Es te sem azért vagy ezen a világ
on, hogy megfelelj az
elvárásaimnak”

(Friedemann Schulz von Thun, 2014, 132 o)
.

Garner (1981) a következő módszert ajánlja arra, hogy hogyan álljunk ellent valakinek,
aki olyasmit akar tőlünk, amit mi nem szeretnénk:

erősítsük meg a másik felet abban, amit

valóban helyesnek tartunk, mondjuk meg nyíltan, hogy nem akarjuk megtenni, azt
,

amit
tőlünk kér, azt is, hogy miért nem. Ha tovább győzködik, a másik megerősítését folytassuk
abban, amit helyesnek tartunk és ismételjük meg az elutasítást, ugyanazokkal a s
zavakkal,
akár többször is, elakadt a lemez technika.
E

stílusú személy gyakran nem tudja nem csak azt,
hogy mit akar,
hanem azt sem hogy mit nem akar. A másik vélt kívánságához próbál
igazodni, és azt összekeveri a saját vágyaival.

A
z agressziót, önváddá
változtatja, tartós
csalódás esetén hajlamos a depresszív agresszióra, szemrehányások formájában.
F
ejlesztenie
kell a visszautasítás és konfliktusvállalás képességét

(Friedemann Schulz von Thun, 2014)
.

1.1.6.1.4.
Az agresszív
–
leértékelő stílus

Kiegészítő
ellentéte az előbb bemutatott stílusnak. Felülről lefelé irányuló kapcsolatról
van szó, melyben a személy hajlamos lehet a másikban a tökéletlen, szánalmas, megvetendő
vonásokat kiemelni, ennek alapján leértékelően kezelni, nyílt vagy rejtett módon arra
tö
rekszik, hogy partnerét olyan helyzetbe hozza, amely megalázza. Vádolja, gyanúsítja,
megalázza, miközben meg van győződve arról
,

hogy nem is érdemel mást.

Önmegnyilvánulás szintjén az erő, sérthetetlenség (Jobb vagyok mindenkinél
!
), míg
kapcsolati és fels
zólítás szintjén a becsmérlés jelenik meg, mellyel azt üzeni a másik
személynek, hogy adja be a derekát. Gyanakvó kapcsolati füle mindenkiben az ellenséget
keresi, akár bizonyos csoportokban is. Irányulhat olyan személyre is, aki emlékezteti az illetőt
val
akire, aki valamikor sérelmet okozott neki.

„A zord külső érző szívet takar” mondásból kiindulva, elmondhatjuk, hogy agresszív
külső gyakran érzékeny, kétségbeeset
t

belső
t rejt. Kisgyermekként súlyos szidalmakat
kap
hat
ott, megalázásokban
lehetett

rész
e
,
akár fizikai bántalmazás áldozata is lehetett. Életét
meghatározta az én vagy te közötti választás.

A kisebbrendűség érzése a kiközösítéssel
kapcsolatos, megelőzésképpen bosszút akar állni. Adler által leírt ún. leértékelő hajlam, abból
ered, hogy valaki
ö
n
maga felértékelését a másik lenyomásával próbálja elérni, kifelé irányuló
szándéka, hogy a másikat megfélemlítse, nehogy fenyegetve érezze magát miatta, míg a
befele irányuló törekvése az, hogy elkerülje a vereséget valamint a szánalom érzését, mellyel
fá
jdalmas emlékek kapcsolódnak, amit nem szeretne újra átélni. Ebben segít a projekció.

Az agresszív
–
leértékelő stílusú személy fölényes pozíciója megőrzése céljából számos
kommunikációs technikát sajátít el: amit a másik mond azt az önmegnyilvánulási fülév
el
hallja, miből a címzett egy olyan aspektust fog kiszűrni, mellyel a másikat továbbra
gyötörheti,
úgy
, hogy a normák közül olyat választ az önmegnyilvánulás érékelésére, mely
kedvezőtlen, az így kapott érték különbözik a valós értéktől, amit lehet kommen
tálni. A
szemrehányás akkor sikeres, ha minél kevesebb önmegnyilvánulást tartalmaz, amit iróniával
és kérdésekkel érhet el
, a válasz lehetőséget teremt a további „szívatáshoz”, az ellenfél
alárendelt pozícióban marad akkor is, ha nem válaszol, hisz akkor a
zzal „szívatják”, ha
visszakérdez, akkor azzal, hogy annyira kellemetlen a kérdés, hogy nem lehet válaszolni rá. A
testbeszéddel
változás

érhető el (a másik beszédmódjának utánzása),
ha

ellenmanőverbe
fogna, érdemes felheccelni, hogy még több olyat produká
ljon,
ami
ből előnye származhat.

Az elbátortalanítás, elhallgattatás a következő képen történhet, férfiak és nők között:
félbeszakítás, a vele való szemkontaktus kerülése, a hozzászólás fölött minden féle reakció
nélkül továbbmegy (levegőnek nézik). A n
ők a következőképen védekezhetnek
a
z ilyen

leértékelő fölénybiztosítási technikákkal szemben: lelkileg felkészül, nem hagyja, hogy
félbeszakítsák, ragaszkodik a tárgyszerű reakciókhoz
. Fontos, hogy olyan stratégiát válasszon,
mely illik az illető személyre
, és a helyzet sajátosságára.

Tausch (1977) szerint nagyon sok gyereket szidalmaznak mindenért, ironikus
kommentárokkal illetik minden megnyilvánulásaikat, megalázzák őket, amit általában felnőtt
nevelő szándékkal tesz, azért hogy „jó embert faragjon belől
e”.

Egy tisztázó vita esetében akár a te
–
üzenet is lehet nagyon hatásos.
Bizonyos esetben
szükségét

érezzük annak
, hogy haragunkat szabadjára engedjük, te
–
üzenetek formájába,
mely
érthetőbb és közvetlenebb, a partner számára lehetőséget teremt
vén

arra, hogy reagáljon, míg
én
–
üzenet esetén a harag leplezett,
a
partner

nem tud védekezni, rejtett módon kelt bűntudatot.

A
pszichológusok között nézeteltérések alakultak ki, hisz míg Bach és Wyden (1969) a
dühös kifakadásoknak nagy jelentőséget tulajdoní
tott a lelki egészség szempontjából, addig
Tausch és Tausch (1983) és Gordon (2013) a mások ellen irányuló agresszív impulzusokat
azzal magyarázzák, hogy a dühös ember még ne
m

került tisztába önmagával. A felszínre törő
agressziót az önvizsgálat jeleként f
ogják fel.

Gordon (2013) szerint különbséget kell tenni az
elsődleges és másodlagos érzések között, az én
–
üzeneteket
.

Az agresszióra mindig találunk belső okot
,

a

veszekedés két fázisa említhető meg: a
hirtelen kitörés fázisa, amely a közvetlen érintk
ezés

pillanatában következik be

akkor
,

amiko
r

az érzések megjelennek; valamint az utólagos feldolgozás fázisa, később, amikor az előtört
érzések már leülepedtek.

A
lkalmi kifakadás
ok
esetén f
ontos megtanulni tárgyiasítani
rosszkedvünket, nem letagadni azt, h
isz

az illető nem szabadu
l meg
a
gressziójától, ami
neheztelés formájában megmarad.

Fontos, hogy a felek tudják, hogy a hirtelen kitörés fázisát
követi majd az utólagos megbeszélés, vagyis a helyzet tisztázása,
a
problémamegoldásra.

Még mielőtt a személyek
megtanulnának tisztelettel
,

és megbecsüléssel bánni másokkal
,
konfliktushelyzetekben, előszö
r fontos, hogy a kellő önbecsülés megőrzéséhez szükséges
érvényesülési képességet fejlesszék. Tréningprogram mely ötvözi a
viselkedésre való
összpontosítást, az önb
ecsülés és az önérvényesítés erősítését.

Bizonyos személyek „negatív nagyítóval” szemlélik az eseményeket, amely hajlamossá
teszi arra, hogy a másik személy hátrányos tulajdonságait, hibáit a valóságosnál nagyobbnak
érezzék. A negatív hajlam megakadályozza

a szem
é
lyt abban, hogy az értéket, teljesítményt
olyanoknál is meglássa, akiket korábban problémásnak
í
télt meg.

Folyton a rosszat veszik
észre, hiányzik az a képessége, hogy észrevegye
,

ha valami jó és esetleg azt jutalmazza,
méltányolja, amitől a személ
y azt érezhetné, hogy valóban figyelnek rá és törődnek vele.

Watzlawik (2008) szerint fontos a negatívumok másként való észlelése, vagyis azok
pozitívummá való átértelmezése.
A pozitív átértelmezés fontos akkor is, ha a felek sértegetik

egymást. Figyelembe

kell venni a csoportfejlődés stádiumait is,
ha

csoportról beszélünk,
viharzás idején jellemzőek a viták, ahol nem szükséges túlságosan békítően fellépni. A pozitív
átértelm
e
zés olyan személyek eseté
n ajánlott, akik gyakran használnak negatív nagyítót
kapc
solataik megítélésére, könnyen úrrá lesz rajtuk az agresszív
–
leértékelő stílus.

F
ontos az egyenesség és a tapintat egyensúlya, a felek közötti ellentétek tapintatos
kezelése,
azért
, hogy a címzett ne érezzen leértékelést, a megfogalmazottak ne
tartalmazzanak
lekicsinylést. Tartalmi problémák esetén fontos, hogy a másik álláspontj
át, miután
áttanulmányoztuk, saját szavainkkal vissza tudjuk adni, anélkül hogy tapintatlanok lennénk.

Azoknak az embereknek, akik kapcsolataik alakításában az agresszí
v
–
leértékelő stílust
részesítik előnyben, legfőbb célja nem a másik meggyőzése, hanem, hogy megbüntesse téves
álláspontja miatt, ez
é
rt fontos, hogy minden vita előtt tisztázzuk szándékainkat.

Az
önvizsgálattal szemben többször
ellenállást

mutatnak, hisz fe
lszínre kerülhetnek olyan
érzések, melyek nem illenek bele a személy merev önképébe (olyan érzelmi megnyilvánulás,
amit nem

szeretne magának bevallani), ha

férfiról van szó akkor férfiatlannak tart
anák miatta

(Friedemann Schulz von Thun, 2014)
.

1.1.6.1.
5
.
Az önigazoló stílus

Az ilyen típusú személy önbecsülését úgy próbálja biztosítani, hogy bizonyos
tevékenységek által igyekszik jobb megvilágításba helyezni magát, próbál okosnak és
kompetensnek mutatkozni, csak hogy ne keltsen rossz benyomást. Azt, hogy teljesen rendben
van,
annál inkább fogja bizonygatni, minél inkább érzi a környezete szemrehányó tekintetét,
ebben a rivalizáló világban valaki nem tűnhet gyengének, nem hibázhat, nem kelthet rossz
benyomást, mert akkor lúzernek tartanák.

Ezt az ítélkezést, imponálás és az álcá
zás technikája
által kerülheti el.

Nagyon sok energiát emészt fel az, hogy a külvilág felé tökéletesebbnek kell
mutatkozzon mint amilyen, így hát állandó
stresszben él,
nyomás alatt van, gyakori az
önfényezés. Saját értékességét a felmutatott teljesítményé
től teszi függővé. Az a gyerek, aki
úgy érzi, hogy nem önmagáért szeretik, idő előtt a sikert fogja hajszolni. Az állandó
bizonyítási kényszertől gyötört személy esetén a szülők
,

pedagógusok részéről érkező ún.
jó
tanácsok
, melyeket a gyerek buzdítására sz
ánnak, károsak.

Az elbátortalanodás és a becsvágy
között hánykolódva arra törekszik, hogy csak azért is megmutassa nekik, és kialakul az
állandó bizonyítási kényszer. Arra törekszik, hogy a mások kételkedő tekintetét elismerő
tekintetté változtassa.
Ha

sik
erül kivívni mások elismerését, az öröm akkor sem teljes, mivel
mindig attól tart, hogy nem fog
adják el, ezért csak a jó oldalát fogja mutatni, s mivel csak azt
mutatja, a teljes személyiségét nem fogadják el. Hajlamos a szélsőséges ingadozásokra

önmaga me
gítélésében, átlagosnak és középszerűnek sosem érzi magát. Belső feszültség
jellemzi, melyhez különböző életformák társulhatnak, túlzsúfolt napirend, nélkülözhetetlen,
az örökös pörgés mögött félelem húzódik meg, hogy esetleg beáll a nyugalom.

Az önigazoló

áramlat hatására valak
i nagyon könnyen válhat lúzerré

akkor
,

ha az
átlagostól és nem a tökéletestől való félelem megakadályozza abban, hogy bármit is
megcsináljon.

Munkájában megmagyarázhatatlan zavarok állhatnak be, akár betegségek is
jelentkezhetnek, il
yenkor megpróbálja elkerülni azokat a helyzeteket ahol úgy érzi, hogy nem
tud elég jól teljesíteni, úgy hogy ne érezze magát lúzernek és mások se lássák annak. Mindez
rengeteg energiát emészt fel, külső eszközhöz fog folyamodni (alkohol, gyógyszer) a továb
bi
benyomáskeltés érdekében, a változást betegség
,

ö
sszeomlás kényszeríti ki.

Abban a csoportban ahol nagy a rivalizálás és a bizonyítási kényszer, általában idegesítő
a légkör, senki sem figyel oda egymásra, hisz mindenki az önfényezéssel van elfoglalva.

Amikor fontos emberekben próbál valaki j
ó

benyomást kelteni, ám közben begörcsöl,
természetellenessé válik viselkedése, nem az lesz a fontos, hogy mit akar mondani, hanem
vajon mi szólna jól, mindez begyakorolható. A család, az iskola sok esetben az ilyen

teljesítménycentrikus önbemutatást jutalmazza, így kialakul a konkurencia és a saját profil
építgetésének az ördögi köre, ahol az ellenfelet leértékelik.

Azzal, hogy embertársaitól folyamatosan elismerést követel, ellentétes érzelmi hatást
váltja ki belől
ük
. Watzlawick (2008) szerint az önigazoló csak azokat fogja meghallani, amik
önmagára vonatkozó két
s
égeiről szólnak, s arra kényszeríti, hogy a vészhelyzet leküzdése
érdekében ugyanabból még többet produkáljon, amivel fokozza a környezete
nemtetszését
.

Az

önigazolónak meg kell tanulnia a nyugalmat, amit meditációval érhet el, figyeljen
oda a légzésére, semmit nem kell tennie csak önmagára figyelni, próbálja meg elfogadni
önmagát, amilyen épp abban a pillanatban, mindez fontos a lelki egészség megőrzése
sze
mpontjából. Fontos átgondolnia azt, hogy mi az
,

ami saját életének értelmet ad.

Az sem jó
,

ha valaki túl sokat foglalkozik saját lelkével és nem figyel a külvilágra. Meg kell tanulnia
megmutatni személyiségének olyan oldalait is, melyek nem felelnek meg a
külvilágnak szánt
ideális képnek, meg kell tanulnia észlelni és elfogadni személyiségének negatív oldalát és azt
nem kritizálni (Igen, én ilyen is vagyok, de ez belefér, teljesen ren
d
ben van így).

Bizonyos kulcsmondatok segítenek megszabadulni a bizonyítás
i kényszertől: „Nem
találok szavakat
!
, Ez biztos célravezető lenne, de én nem mertem megcsinálni
!
, Lehangolt
vagyok és én magam sem tudom, hogy miért
!
, Sajnálo
m
, elismerem, hogy rosszul mértem fel
a helyzetet
!
”

(Friedemann Schulz von Thun, 2014)
.

1.1.6.1.
6
.
A meghatározó
–
kontrolláló stílus

Az ilyen stílusú
személy

arra törekszik, hogy a dolgokat úgy irányítsa, hogy azok
ellenőrzése alatt maradjanak, úgy próbál hatni a mások viselkedésére, hogy embertársaik
viselkedése neki megfelelő módon alakuljon,
ha

ki
csúszik az irányítá
s a kezéből mogorva,
durva lesz

kívülről, míg belülről félelmet érez. A kontroll elvesztése
miatt fél a spontán
változásoktó
l
, vagy esetleg a káosztól, haragszik azokra
,

akik kiszámíthatatlanságukkal
keresztülhúzzák számításaikat és esetleg még az orra alá is dörgölik tehetetlenségüket.
Férfiakra, nőkre egyaránt jellemző stílus.

Szélsőséges esetekben a kontroll elvesztésétől való félelem, kényszeres cselekvésekhez
vezethe
t (pedáns, szabályszerűen ismétlődő viselkedések, rituálék, merev normák), olyan
viselkedések, melyek biztonságot és kiszámíthatóságot visznek az életébe.

Alapüzenete a következő lehet: „Én tudom, hogy mi a helyes
!
”. Nyugodt jövő állhatna
az ilyen típusú e
gyén előtt,
ha

az emberek betartanák a szabályokat, fegyelmezetlenségükkel,
állandó szétszórtságukkal veszélyeztetik a biztonságos jövőt
,
a
z ilyen
ek

a meghatározó
–
kontrolláló stílusú személy közvetlen környezetében élnek
(házastársak, gyerekek, rokonok
).

K
apcsolati üzenete a következő: „Te ehhez nem értesz, nem jól tudod
–

ha rád hagyná
az ember”, fő célja, hogy a másik embert megnevelje, megváltoztassa. Szükségét érzi annak,
hogy a másikat felszólításokkal irányítsa, úgy tartja, hogy az egyedül nem boldogu
lna.
V
eszélye, hogy elhárító reakcióra kell számítania a másik részéről.

A nevelői viselkedés verbális aspektusában dominál a dirigálás, mely kis mozgásteret
ad a fiataloknak az önállóságra, kezdeményezésre.

Ez a stílus gyakran kombinálódik az
agresszív
–
le
értékelő stílussal, mely autoriter viselkedést eredményez;
ha

segítő stílussal
kapcsolódik, a partnert rámenős prédikátorként igyekszik boldogítani.

G
yerekkorában túlzott mérték
ű ö
nkontroll
nak
lehetett

kitéve, eredményeképpen
fokozatosan megtanulta

magát ellenőrizni.
E
gy gyerek sem lesz neurotikus attól, hogy ha
megtanulja, hogyan viselkedjen bizonyos helyzetekben és impulzusainak egy részét
kontrollálja.
Ha

túl korán támasztanak elé szigorú előírásokat, követelményeket és valamilyen
tiltott impulzu
sért súlyos büntetést kap
, vétkesként bélyegzik meg, a dacos ellenkezést még
szigorúbban büntetik, a gyerek a kívülről jövő kényszert fogja belsővé tenni és ezeket veti
saját maga ellen. Az önfegyelem és az önuralom vív folyamatos harcot lelkében.

Ha

a kontrolláló típusú személy emberi viszonyra vágyik, de partnere lelkileg

tőle

eltávolodik, akkor a meghatározó
–
kontrolláló a kapcsolat iránti vágyát megbántottsága miatt
csak a bevált módszere által képes érvényesíteni, gyámkodással,
valódi üzenete
rejt
ve marad.

A megkönnyebbülés és felháborodás felemás érzése alakul ki, akikben e stílus dominál
,

annak függvényében, hogy ennek az ambivalenciának melyik eleme kerül túlsúlyba, két
különböző körfolyamat jön létre. Határozottságával, megbízhatóságával támas
zt nyújt
embertársainak. Főleg a segítségre szoruló
–
függésre törekvő és az önfeladásig önzetlen stílusú
személy fordul meghatározó attitűdöt képviselő személyhez.

A pedagógusnak nem az a feladata, hogy formáljon, hanem az, hogy lehetőséget adjon
neki önma
ga megnyilvánítására, nondirektív pedagógiai módszer alkalmazásával,
odafigyelvén a gyerekek spontán benyomásaira, bátorítván őket, hogy tovább gondolkozzanak
és bízzanak érzéseikben. Ebben az esetben fontos a támogató szociális feltételek szerepe. Egy
sze
mély attól fog megváltozni, hogy egy együttérző, érdeklődő embertársa hitelességen,
elfogadáson és empátián alapuló viszonyba bocsátkozik vele
, egyre mélyebb önvizsgálatra
lesz képes, idővel személyiségének azt az oldalát is el tudja fogadni, melyet előzől
eg
szégyellnivalónak, fenyegetőnek érzett

(Friedemann Schulz von Thun, 2014
, Rogers, 1987
)
.

Ahogy saját magával bánik valaki összefügg azzal, ahogy másokkal bánik, ha hajlamos
arra, hogy embertársait kontrollálja, irányítsa, neveljen, nyomást gyakoroljon r
ájuk, csak azért
hogy mindent helyesen tegyenek, akkor önmagában is ott lesz egy ellenőr, e viselkedés erénye
az önkontroll és az önfegyelem.
A belső tapasztalásra való fokozódó nyitottság lelki
előfeltétele a kommunikációs stílus megváltoztatásának

(
Friedemann Schulz von Thun, 2014)
.

1.1.6
.1.7
.
A távolságtartó stílus

Az ilyen stílusú személy embertársait nem engedi magához közel, biztonságos
távolságot tart, elzárkózik az érintkezésektől, amely úgy fizikai, mint lelki téren
megmutatkozik, viselkedés
e formális és személytelen, hűvös légkört teremt maga körül,
környezete hajlamos arrogánsnak, elzárkózottnak tekinteni, azt a benyomást kelti, hogy
nehezen megközelíthető. Önmegnyilvánulási készsége gyengén fejlett, zárkózottan
viselkedik, alapüzenete inká
bb tárgyi szinten jelenik meg jellegzetes formában, míg
kapcsolati szinten kevésbé, hacsak ki nem provokálják, de akkor nagyon agresszív tud lenni.

A távolságtartó személy önmagával szemben is tartja a távolságot, távol tartja az
érzelmeket, a szavakat fő
nevesíti, gyakran általánosít, absztraktizál és kerüli az én szót,
szavait úgy válogatja meg, hogy saját érintettségét bagatellizálja.
A
zt a benyomást kelti,
mintha nem volnának érzései, kevésbé volna sebezhető, a felszínen tapasztalható viselkedése
a bels
ő problémák leküzdésére alkalmazott eljárás, a távolságtartó személy lelke mélyén
sérülékeny, védelemre szoruló világ rejtőzik.
Ha

a személy már nem tud másképp viselkedni,

még ha akarna sem, az ok valószínűleg az emberi kapcsolatok
terén szerzett tapaszta
lataiban
kereshető. Ez a stílus inkább férfiakra jellemző.

A fiúkat és lányokat az uralkodó szerepkép szerint különbözően és célirányosan nevelik,
befolyásolják. A fiút inkább önállóságra, tárgyszerűségre, míg a lányt inkább az emberi
kapcsolatok
kialakítására, ápolására ösztönzik, ennek következményei vannak a személyközi
kapcsolatok alakításának módjára nézve.

A
z anyához fűződő kötődés
i
s fontos szerepet
játszik, a lányok egy azonos nemű, míg a fiúk ellentétes nemű személyhez kötődnek, ebből a
vé
delmező közegből, nehéz kilépni.
Ha

az apa nincs jelen,
apai identifikációs minta
hiányában egy fiú nem képes igazán férfivá válni, s az anyával kialakult szimbiózisa miatt
pedig nem tud igazán önmaga lenni, később ezt a kapcsolatot azért fogja egyszerre
b
oldogítónak és fojtogatónak érezni.
Sok

energiára lesz
szüksége
, hogy eltávolodjon attól,
ami az e szimbiózist fenntartja, segíthet, ha elzárkózik anyjától

és

saját érzésvilágának nagy
részétől. Kapcsolataiban nem enged magához közel senkit, fél, hogy elve
szíti személyiségét.
Hasonló érzést vált ki az is, ha egy csecsemőt valamilyen formában elhanyagoltak,
a

túlzott
gondoskodás, ha túl kevés majd túl sok tör
ődést kapott.

U
ralkodó személyiségjegye az emberi

közelség elleni védekezés
.

A nők
nél

az elszakadás k
evésbé fájdalmas.

A függőségtől való félelme miatt arra törekszik, hogy egyedül lássa el magát, ne
maradjon senkinek az adósa vagy lekötelezettje.
A szeretetteljes kapcsolat utáni vágy erős
benne, de még erősebb az ettől való félelme, a közeli kapcsolatok
ban nincs gyakorlata,
gátlásosnak, gyámoltalannak tűnik, menekül a kapcsolatok elől.

Ha

valaki túl közel férkőzik
hozzá mogorva, elutasító
,

sértő tud lenni, igyekszik lelkileg kívülálló maradni, ha partnere
megpróbálja kideríteni
,

mi lehet az oka, agresszí
ven reagál. A másság alapvető szükséglete,
úgy vállalja önmagát, hogy közben személyes sajátosságait nem igazítja hozzá másokhoz.

Az emberben megvan a közelség és a távolság iránti igény is.
Az egyén pozíciója
mindig egy adott kapcsolati dinamikából fakad, nem csak személyiségfüggő.
Sz
orongatva érzi
magát, a közvetlen kapcsolatban kiállhatatlan, szórakozott vagy ingerült lesz
, az érzelmi
megnyilvánulásokat figyelmen kívül hagyja,
ha

nem hagyjá
k békén, utálatossá válhat. A
közelségre irányuló megnyilvánulást „Igen, de” kezdetű mondatokkal intéz el.

Optimális
an

a
szociális készség magában foglalja a közelséget
,

távolságot
,
és

ezek árnyalatait, hogy aktuális
viselkedésmódja és beszédmódja mindig ö
sszhangban legyen a kapcsolat igazságával.

M
eg kell tanulnia befelé figyelni, megfigyelni, mi zajlik le benne

és
azt úgy kifejezni,
hogy bepillantá
st nyerjenek belső világába, legyen képes
empatikus befogadásmódra,

amelyet
, akt
ív odafigyeléssel tud
a elérn
i, fontos megismernie saját gyengeségeit még mielőtt
le akarná őket küzdeni, vegyen részt önismereti cs
oportokban,

közvetlen környezetük
kel

javul
a kapcsolatuk

(Friedemann Schulz von Thun, 2014)
.

1.1.6.1.8.
A közlékeny
–
dramatizáló stílus

E stílus hatására a személy rendkívül közlékeny, érzelmileg túlfűtött, évezi, ha közönség
veszi körül, hallgatóságát azáltal bűvöli el, hogy mintegy előadja önmagát. Társaságukban
nem unalmas az élet.
L
egnagyobb hangsúly az önmegnyilvánulási oldalon
van, t
artalma
különböző lehet, de minden esetben nagyon hangsúlyos
.

Alapüzenete
: „Ezt nézzétek, ilyen
vagyok én
!
”.

Az elveszettséget drámai módon jeleníti

meg
, ha összekapcsolódik a segítségre
szoruló
–
függésre törekvővel. A kapcsolati üzenet fontos, jelzi a part
nernek, hogy mennyire
fontos,
csak
azáltal, hogy figyel, egy idő után közönségnek tartja magát, úgy érzi, hogy bár
beszélnek hozzá, az üzenet nem neki szól.
A közönség felcserélhető, bárkinek elmeséli
ugyanazt a történetet, így kapcsolatai sajátosan alakul
nak, sajátos elszigetelődés alakul ki.

J
ellemző a gyerekekre, akik úgy érzik, hogy figyelembe se veszik, csak ha, olyat
tesz
nek
, hogy már képtelenség nem
észrevenni, olyan eszközökhöz folyamodhatnak, am
ivel

érdeklődést tudnak kelteni maguk iránt. A túl nagy beszédkedv mögött a tartósan
észrevétlenül maradástól való félelem húzódik meg, egyszerűbb akkor, ha a személy a partner
figyelmét szeretné felkelteni, bonyolultabb, ha a címzett
saját maga, a másik
csak
„közönség”.

I
gyekszik magát megkímélni, azo
n

érzésektől, melyeket az őt érintő dolgok váltanak ki
,
áthelyezi jelentéktelen dolgokra, előtérbe

helyezi
, nagy elragadtatással vagy siránkozással.

Mentzos (2006) szerint a hisztériás konfliktusfeldolgozás mögö
tt, a háttérben elkerült,
elintézetlen érzések vannak; a lényeg elterelése, a valódi érzések elkerülése, átirányítása
mellékes dolgokra; az érzelemkifejezés minősége és intenzitása nem adekvát; tudattalan célja

a belső konfliktusanyagtól való megszabadulás
, úgy, hogy közben senki ne vegye észre, miről
van szó, még ő maga sem. Az elsődleges nyereség az önérzet sikeres manipulációja, a partner
csak statiszta a színjátékban, ugyanakkor szükséges ahhoz, hogy az előadás létrejöjjön.

E

viselkedések, hisztériás e
mber esetén akár a belső üresség kitöltését is szolgálhatják,
mindig sok mesélnivalója van, tudattalanul vagy akár tudatosa úgy intézi, hogy történjen vele
valami.

Egy átlagos hallgató úgy érezheti, hogy vele soha nem történnek ilyen izgalmas
dolgok, még u
nalmasnak is tarthatja az életét.
M
ikor a partner elmesél
ne

saját magáról is
valamit a közlékeny átveszi a szót, anélkül, hogy végighallgatná a
másikat, „egotropikus”
(„énre orientált”) kommunikációs stílusnak nevezik.

A közlékeny
–
dramatizáló legkedvelteb
b témája a saját személye, közérzetének
alakulásáról mindent elmond és kiterjed a legapróbb részletekre, szelektálás nélkül, nem
érdekli, hogy az elmondottakból partnere számára mi lehet érdekes
,

igyekszik a helyzetet és a
kapcsolatokat kontroll alatt tart
ani.
Inkább

nőkre jellemző stílus, de férfiaknál is megjelenik.

A dramatizáló idővel unalmassá válik, a kontaktus hiánya, a másik fél passzivitása
csalódottá, türelmetl
enné teszi,
ekkor

elfordul tőle, a közlékeny arra gondol, hogy ő
jelentéktelen,
így
még
inkább felsrófolja magát, a másik még i
nkább eltávolodik és elfordul
.

K
ellemes, szellemes társalgást teremt, érdekes, szórakoztató,
a szürke
hétköznapokba.
Nyíltsága elterelő művelet, az elterelő önmegmutatás mégis sok mindent elárul róla,
ha

az
önmegmutat
ás eltúlzott, fennáll az egocentrikus bőbeszédűség veszélye.

T
udatosíta
nia kell
, hogy kapcsolatain nem javít a beszédáradata, fontos, hogy elsajátítsa
a tartalmas hallgatás képességét.
A beszélgetés közben kialakuló csendet ne törje meg
jelenté
ktelen
hozzászólással, bírja ki
, iktasson be pihenőket.
Nagyon n
ehéz kibírnia, hisz
kellemetlennek, kínosnak érzi a csendet, kiprovokálhatja a belső ürességgel való
szembesülést.
Ha

félelmei korai, traumatikus eredetűek javasolt a pszichoterápia, főleg akkor,
ha
őt is zavarja viselkedése és szeretne változtatni.
Ha

félelmei kis intenzitásúak, alternatív
viselkedéssel is megpróbálkozhat.

Eredményes lehet az aktív figyelés
és

a kontrollált dialógus
technikája. A kontrollált dialógus esetén

miután az egyik fél elmond
ta a mondandóját, a másik
azt saját szavaival reprodukálja, mire az első visszajelezhet, hogy helyes
–
e vagy sem.
A
kkor
hatásos, ha a partner nem vonódik be a dialógusba és az önbemutatás monologikus
énközpontúsággá válik. Fontos, hogy vissza tudjon vonulni

a középpontból, odafigyelvén a
másikra, belső aktív odafigyelés által, melynek lényege, hogy az elmondottakat valóban
beengedi magába, de anélkül, hogy mindjárt reagálna is rá. A

mesterségesen beiktatott szünet
segíti a koncentrációt, javítja a
felek egym
áshoz való viszonyát, serkenti a teljesítményt, célja
a mélyebb kapcsolati szint elérése

(Friedemann Schulz von Thun, 2014)
.

1.1.
6
.2.
Sue Hadfield, Gill Hasson
4
kommunikációs stílusa

Sue Hadfield és Gill

Hasson négy, kommunikációs stílust és magatartásformát mutat be:
asszertív, agresszív, passzív és manipulatív. Az asszertívitás nem jelent átmenetet az
agresszivitás és a passzivitás között, de magába foglalja a két magatartási és kommunikációs
mód határa
inak a megértését.
Az asszertív stílusú magabiztosan és egyenesen kommunikál
másokkal; az agresszí
v, erőszakos, öntelt, mindenképp

megpróbálja megvalósítani akaratát; a
passzív, mások igényeit és vágyait a saját vágyai elé helyezi, míg a manipulatív személ
yt
manipulatív kommunikációs és viselkedés jellem
ez

(Hadfield, S., Hasson, G., 2017)
.

Az „üss” (a fenyegetéssel történő fizikai szembefordulás) vagy „fuss” (meghátrálás,
menekülés) vészreakció okolható az olyan hatástalan magatartásformák alkalmazása miatt
,
mint az agresszív (önző, parancsoló, hangos, haragos) vagy passzív (félénk, csendes,
aggodalmas, lemondó, behódoló) magatartás.
Ha

valamelyik vészreakció beindul, a szervezet

adrenalint valamint más stresszhormonokat választ ki, melynek hatására képes va
laki
kimenteni valakit egy égő házból vagy meglapulni
,

míg kirabolják a házát.

Bizonyos esetben az agresszív vagy akár a passzív magatartás helyes lehet, amennyiben
a megfelelő helyzetben teszi azt valaki, nem mindig viselkedik úgy. Az asszertív személy,

az
agressziót védekezésre használja, nem támadásra, ugyanakkor az asszertív is adhat passzív
válaszokat
, mert, azáltal elkerülhet egy erőszakos fellépést vagy fenyegetést.

Ha valaki
bizonyos területeken asszertív és másokban nem, az összefügghet a személy

életének biztos és
bizonytalan pontjaival.
A magatartásformákat a nemek is befolyásolják, kultúránkban inkább
az az elfogadott, ha a férfi agresszív, míg a nő passzív

(Hadfield, S., Hasson, G., 2017)
.

Hadfield, S., Hasson, G

által bemutatott négy magatartási és kommunikációs forma a 2
–
es számú táblázatban kerül összegzésre.

1.1.6.2.1. Asszertív kommunikációs stílus

Az asszertív mindig vállalja a felelősségét annak, ha agresszíven vagy passzívan reagált,
az agresszív azt mon
dja, hogy provokálták, a passzív azt, hogy mások vették rá arra, amit tett,
míg a manipulatív bármelyik kifogást, hajlamos alkalmazni.

Az asszertivitás előnyei: jobban tisztelik a személyt; jobban tudatosul benne, hogy mit
szeretne, és mit nem; valószínűb
b, hogy teljesülnek az igényei; mások igényeit is figyelembe
veszi; míg hátrányai: neheztelnek vagy irigykednek rá; az eltökéltségét agresszivitásnak is
tarthatják; nincs garancia arra, hogy eléri azt amit akar, és elkerüli azt amit nem akar

(Hadfield, S.,

Hasson, G., 2017)
.

1.1.6.2.2. Agresszív kommunikációs stílus

Az agresszív magatartás gyakran
azért

alakult ki, hogy valakit hosszabb ideig figyelmen
kívül hagytak, becsaptak, kihasználtak; ugyanakkor lehet tanult viselkedésforma, ha valaki
abban a hittb
en nőtt fel, hogy

az úgy helyes
, ha valaki agresszíven megszerzi azt, amit akar

(Hadfield, S., Hasson, G., 2017)
.

P
szichológiai tényezők
, melyek
hatására

kialakulhat agresszív magatartás
: g
átlástalan
viselkedés, élménykeresés
;

elégtelen impulzusszabályozás,
helytelen

érzelemszabályozás,
hiányos, vagy nem megfelelő

problémamegoldó stratégiák
;

helytel
e
n információfeldolgozás,
a társas helyzetek helytelen értelmezése, fenyegetettség érzése, empátia hiánya

(
Petermann,
F., Petermann
, U., 2006)
.

Az agresszivitás kialakulásában közrejátszó szociális t
ényezők a következők lehetnek:
hiányoznak a családon belül a konkrét szabályok, ha vannak
,

nem tartják be következetesen; a
szülőknek nincs tudomásuk
,

gyerekük problémás magatartásáról; a

családon belül nem
fordítnak figyelmet a problémamegoldásra; amennyiben tudomásuk van a problémás
viselkedésről, nem tudják azt kontrollálni;

a szülők alacsony iskolai végzettsége; helytelen
nevelési stílus, érzelmi támogatás hiánya, feltétel nélküli elfogadás hiánya; fizikai erőszak,
válás, haláleset vagy betegség a családban, túlféltés (
Petermann, F., Petermann, U., 2006)
.

A kamaszok többnyir
e olyankor folyamodnak agresszióhoz, amikor szüleik nincsenek
jelen, fennáll a veszélye annak, hogy dühöngő felnőttek lesznek, akik folytonosan kapcsolati
és munkahelyi problémákkal küzdenek, ezért fontos a külső segítség, hogy megtanulja, érett
módon keze
lni az agresszivitását
. Hajlamosak impulzív viselkedésre, ami a gyerekes
csacsogástól a kifejezetten veszélyes magatartásig terjedhet, mivel kevésbé képes
ek

mérlegelni, érzelmi reakciói
kat

kevésbé képes
ek

irányítani, szívesen kipróbálnak új dolgokat
.
Fonto
s, hogy megtanuljon, uralkodni késztetésein, és gondolkodni, mielőtt cselekedne. Nem
mindig tudja szavakban kifejezni az érzéseit, de az arcán és viselkedésében
láthatóvá válik, ha
elidegenedett, bizonytalan, szorongó, haragos vagy ellenséges. Fontos külön
bséget tenni a
kamaszkori impulzivitás és problémás viselkedés között

és kiegyensúlyozott környezetet
biztosítani, hisz a külső rendezettség segít a tinédzsernek abban, hogy belsővé tegye a rendet
(
Townsend, J., 2012).

Az agresszivitás
előnyei: félnek
tőle; odafigyelnek rá; akaratát érvényre juttatja; míg
hátrányai: mivel, hogy félnek tőle, elkerülik; neheztelnek rá; nem szeretik; hasonlóan
agresszívek lehetnek mások is; bűntudatot vagy csalódottságot érezhet önmagával szemben

(Hadfield, S., Hasson, G.,

2017)
.

1.1.6.2.3. Passzív kommunikációs stílus

A passzív magatartás gyakori akkor, ha

valakit gyermekkorában parancsoló, irányító
szülők, testvérek, tanárok, barátok vették körül. A tanult tehetetlenség elmélete szerint a
múltbeli negatív tapasztalatok következtében megtanultak tehetetlennek, és lemondónak
lenni, megtanulták, azt, hogy nem

befolyásolhatják a történéseket, így hát meg sem próbálnak
változtatni. Míg az asszertívek, hisznek abban, hogy az események menete fordítható jó
irányba, hajlamosak a lehető legjobb kimenetelre számítani, vagyis optimisták.
Nehezükre
esik kritikát gyakor
olni, inkább csöndben maradnak, meg sem említik azokat a dolgokat, amik
zavarják, mert fél a reakciójuktól. A negatív érzések elfojtásával csak gyűl a haragjuk, mely
egészségügyi problémákhoz vezet.

A szülőket aggodalommal tölti el, amikor a cserfes tízév
es gyerekből visszahúzódó
tizenkét éves lesz, a hallgatás oka többnyire a kamaszodás, amire szüksége van, hogy
elgondolkodhasson arról, hogy ki is ő, szüksége van olyan belső térre, ahol magukban
lehetnek
, már nem osztja meg minden gondolatát környezetével
, ahogy azt kisebb korában
tette. Nem tekinthető a kamaszkor természetes velejárójának, ha tolakodó magatartás miatt
zárkózik be, nincs meg a megfelelő szókincsük ahhoz, hogy leírják tapasztalataikat,
érzéseiket, ha meg is van a szükséges szókincs, sokszor

bezárkóznak az érzelmektől való
félelem miatt, nem találják a helyüket a világban és reményük sincs arra, hogy a dolgok
jobbra forduljanak, passzív visszahúzódással büntetik környezetüket vélt vagy valós
sérelmeik miatt (
Townsend, J., 2012).

A passzivitá
s előnyei: szeretik, úgy tartják, hogy könnyen ki lehet vele jönni; nem kell
döntéseket hoznia; sajnálják; nem kell felelősséget vállalnia; míg hátrányai: átlépnek felette;
az irányítás nincs a kezében; kimarad a dolgokból; kihasználják; igényei nem teljes
ülnek

(Hadfield, S., Hasson, G., 2017)
.

1.1.6.2.4. Manipulatív kommunikációs stílus

A manipulatív magatartás kialakulásának oka az lehet, ha a személy megtanulta, hogy
igényei, véleményei, érzései

kifejezése elfogadhatatlan, sőt akár még meg is büntették

emiatt,
akkor megtanulta, hogyan érheti el célját kevésbé feltűnő módon. Az ilyen személynek
valószínű, hogy kevés az önbizalma. Rejtetten indulatos magatartást provokálhat bármilyen
élethelyzet, szülőkkel, barátokkal, tanárokkal való interakció

(Hadfield
, S., Hasson, G., 2017)
.

Aki manipulálni próbál

igyekszik lelkifurdalást kelteni a másikban, megfélemlíteni őt,
próbál a hiúságára apellálni, félelmet kelteni benne, vagy épp felkelteni a kíváncsiságát,
elismerés iránti igényére hatni, vagy épp a kettejük közötti érzelemre hivatkozni. A szavakon
túl, a

rejtett üzenetek felismerése is rendkívül fontos
(Lieberman, J.D., 2017)
.

A manipulatív magatartás előnyei: úgy irányíthatja a helyzetet, hogy megkaphassa, amit
szeretne, vagy amire szüksége van; figyelnek rá; akaratát érvényesítheti; nem kell felelőssége
t
vállalnia; hátrányai: másokat összezavar, emiatt frusztráltak lesznek; neheztelhetnek rá; nem
szeretik; elkerülik
(Hadfield, S., Hasson, G., 2017)
.

2
. táblázat.

Az asszertív, agresszív, passzív és manipulatív magatartási és k
ommunikációs
formák bemutatása

(Hadfield,

S.,

Hasson,

G.

201
7
, 26
–
27 o)

Asszertív

Agresszív

Passzív

Manipulatív

Hozzá
–
állás

Én
rendben vagyok,
te rendben vagy

Rugalmas, nyitott

Optimista

Magabiztos

Döntésképes, pozitív

Figyelmes, együtt
érző, kedves

Támogató,
készséges

Nyugodt

Másokat
megbecsülő

Én rendbe
vagyok, te nem
vagy rendben

Rugalmatlan

Szűk látókörű

Harcias

Ellenséges

Elfogult

Hibáztató

Nem
együttműködő

Másokat nem
becsülő

Én nem
vagyok
rendben, te
rendben vagy

Lemondó

Pesszimista

Félénk

Önmagát
lebecsülő

Elfogadó

Engedékeny

Ideges

Feszült

Én nem vagyok
rendben, tehát te
sem vagy rendben

Negatív

Konok

Durcás

Gyanakvó,
tiszteletlen

Pesszimista

Hibáztató

Könnyen
megsértődő

Irigykedő

Haragtartó

Viselke
–
dés

Konstruktív

Problémamegoldó

Megoldásközpontú

Kész tárgyalni

Együttműködő,
meghallgató

Érdeklődő

Befogadó

Képes elismerést és
bírálatot adni, illetve
elfogadni

Destruktív

Énközpontú és
önző

Kirekesztő

Erőszakos

Zsarnokoskodó

Támadó

Közönyös

Büntető

Engedékeny

Megalkuvó

Tehetetlen

Céltalan

Zavart

Destruktív

Manipulatív

Énközpontú

Önző

Hibáztató

Kétszínű

Szabotáló

Szándékosan
eredménytelen

Aláaknázó

Halogató

„Elfelejti” a
kötelességeit

Kitér a felelősség
elől

Kifogásokat keres
és hazudik

Hang
–
hordozás

Nyugodt,
kiegyensúlyozott és
bátorító

Őszinte

Hangos

Erélyes

Sértegető

Gúnyos

Szarkasztikus

Bíráló

Csendes

Motyogó

Monoton

Bizonytalan

Elutasító

Bíráló

Szarkasztikus

Kesergő

Panaszkodó

Szófordu
–
latok

Rendben van?

Te mit gondolsz
erről?

Szükségem van…

Szeretnék…

Köszönöm

Hagyd
abba

Nehogy…

Soha

Megtiltom

Csináld
azonnal

Tűnj innen

A te hibád

Te mindig…

Bocsánat

Nem rajtam
múlik

Csak én
vagyok az

Igazából nem
számít

Nem tudom

Nem bánom

Tőled függ

Test
–
beszéd

Kiegyensúlyozott,
nyílt gesztusok

Szemkontaktus

Mosoly

Kemény,
merev
gesztusok

Megsérti
mások
személyes
kommunikációs
terét

Szemforgatás

Összehúzott
szemöldökök

Kicsire
összehúzza
magát

Görnyedt
tartás

Babrálás

Szemkontaktus
kerülése

Összehúzott
szemöldökök

Hamis mosoly

Babrálás

1.1.6.3. Bereczk
i

Sándor 4 kommunikációs stílusa

B
erecki Sándor négy, kommunikációs stílust különböztetett meg éspedig: a domináns,
ellenségeskedő; a szubmisszív, önalárendelő; a racionalizáló és az asszertív.

A domináns, ellenségeskedő stílusú személy, domináns, támadó,
nyers, vádló
magatartás, hangos, parancsoló, agresszív, ellenséges. Érzéseit, szükségleteit, véleményét úgy
fejezi, hogy megsérti partnerét. Gesztusai látványosak, mutatóujját kinyújtja, állva beszél,
általában nagy hangerővel utasít. Rövid tőmondatokban f
ogalmaz, parancsol, számon kér,
nem várja meg még a másik befejezi a mondanivalóját, állandóan közbevág, általánosít

(mindig)
,

kérdései negatívak (Miért?), kikérdezésjellegűek,

másokat hibáztat, kioktat, vádol,
nem mutat együttérzést.

Az a személy, akinek

magatartása szubmisszív, önalárendelő nem mondja ki mások
előtt érzéseit, igényeit, gondolatait, azért mert fél a visszautasítástól, fél, hogy elveszíti
önuralmát. Inkább reagál, minthogy cselekedne, minden energiáját erre fordít, tetszeni akar
mindenáron
, nem kezdeményez, igényeit alárendeli mások igényei alá. Inkább mentegetőzik
(bocsánat, elnézést), hirtelen megáll beszéd közben, mintha megakadna, bólogatva megerősíti,
amit hall, erős egyéniségek társaságát kedveli. A kérdésekre általában nem válaszol,
ha igen
mellébeszél, sokszor inkább hallgat, gyakran a torkát köszörüli, kerüli a szemkontaktust.

A racionalizáló stílusú személyre jellemző, az hogy mindig mindent megmagyaráz,úgy
véli, hogy mindig igaza van, általában viccelődik, szavaiból hiányzik az

érzelmi színezet
,
harmadik személyben vagy többes számban beszél, gyakran magyarázkodik, unalmassá válik,
minimális gesztusai és mimikája van.

Az asszertív stílusú személy együttműködő magatartást mutat, ismeri szükségleteit,
igényeit, képes közölni azt m
ásokkal, cselekedeteiben tudatosság a jellemző, tekintettel van
másokra szükségletei kielégítésekor, érthető, határozott a kommunikációja. Fenntartja a
szemkontaktust, megbeszéli a problémákat még akkor is
,

ha kellemetlen számára, válaszol a

feltett
kérdés
ekre
, alkalmazza a testbeszédet a kommunikációban, használja a verbális igent és
nemet,
bátran kérdez, ha valamit nem ért, türelmesen megvárja a választ, nem indulatos
azokkal, akik más véleményen vannak. Közléseik őszinték, kiáll jogai mellett, anélkül, h
ogy
megsértse a másokét, kezdeményező, bátran kér tanácsot másoktól, képes bocsánatot kérni,
nem követelőzik, nem mentegetőzik, nyíltan és világosan kommunikál.

A helyes kommunikációs stílusnak fontos szerepe van a társas kapcsolatok
kialakításában és fen
ntartásában (
Bereczki S.
2010)
.

1.
2
. A kommunikáció sajátosságai kamaszkorban

1.
2
.1. Freud pszichoszexuális fejlődéselmélete

Freud szerint a korai tapasztalatok kritikus szerepet játszanak a felnőttkori személyiség
alakulásában. Szerinte a személyiségfejlődés öt pszichoszexuális szakaszon halad előre
(orális
–
, anális
–
, fallikus
–
, latenciaszakasz és genitális szakasz), az első há
rom szakasz
mindegyikében valamilyen konfliktussal kerül szembe. Amennyiben a konfliktus nem oldódik
meg kielégítően, az adott szakaszba nagy mennyiségű libidót kell befektetni, amit fixációnak
nevezünk, következménye, hogy a további konfliktusok megoldásá
ra kevesebb energia
marad. Minden szakasz az előzőekre épül. A személyiség egy adott szakaszban ragadhat
akkor, ha valakinek az igényei túlságosan is kielégítődnek és nem szívesen lépne túl az adott
szakaszon, vagy más nem képes továbblépni addig, míg szük
ségletei ki nem elégültek.

A hatodik évtől a kamaszkorig tartó periódust lappangási vagy latenciaszakasznak
nevezik, melyben a szexuális és az agresszív késztetések kevésbé aktívak, amely az én és a
felettes én megjelenésének köszönhető. A gyermek figyelm
e intellektuális és szociális célok
felé irányul, tapasztalatai bővülnek, nem néz szembe új konfliktusokkal, kevésbé alakulnak ki
új tulajdonságai, különböző tekintélyszemélyekkel azonosulhat, mint pl. tanárokkal. A
pubertáskor a latenciaszakasz vége felé
következik be, amikor újra felerősödnek az agresszív
vágyak, előkerülhetnek az szakaszok konfliktusai, próbára téve az én megküzdési képességét,
melyet jelentősen befolyásolnak azok a formák, melyeket a korábbi szakaszokban
alkalmazott. Késői kamaszkorban
a személy már belép a genitális szakaszba, amennyiben
korábban megfelelő megoldásokat talált, akkor képes lesz másokat nem csak önző okokból,
hanem altruisztikus módon is szeretni, agresszív energiáit képes lesz jobban kontrollálni,
társadalmilag elfogadot
t úton levezetni
(
C
arver, C.S., Scheier M.F. 2003
)
.

1.
2
.2. Erikson elmélete a pszichoszociális fejlődésről

Erik Erikson egyetért Freudal, abban, hogy a személyiség egymást követő szakaszok
során válik egyre fejlettebbé, azonban a két elmélet eltér egymás
tól.

E
lmélete

pszichoszociális
hangsúlyú, az élet során megtapasztalt társas jelenségek személyiségfejlődési hatásaival
foglalkozik. Szerinte a személyiség az egész életút során fejlődőképes, és egyik szakasz sem
fontosabb a másiknál, tehát a személyiségfe
jlődés egész életen át tart. Elméletének központi
témája az énidentitás, amely nem más, mint a társas valósággal való kölcsönhatás nyomán
kialakuló, tudatosan megélt énélmény. A személy énidentitása a társas környezet változásaira
adott válaszul állandóan
változik. A legfontosabb feladatunk, hogy kialakítsuk és megőrizzük

erős énidentitásunkat, ennek hiányát tekintette Erikson minden baj gyökerének. Egy
–
egy
szakasz sikeres teljesítése után növekszik a személy kompetenciaérzése, sikertelenség esetén
pedig al
kalmatlanságérzet lép fel.

Az emberi fejlődést úgy tekintette, mint valamely különösen fontos probléma
felbukkanását és megoldását az egyes szakaszokban.
M
inden fázisban pszichoszociális krízist,
konfliktust élünk meg. A krízis vagy válság egyfajta forduló
pont, olyan életszakasz, amely
óriási növekedési lehetőséget rejt magában, fokozottabban sérülékennyé is teszi a személyt. A
krízis
,

a megoldandó probléma jelentőségét hangsúlyozza.
E
gy
–
egy konfliktus soha nem ér
véget, még ha sikerrel meg is oldjuk abban
az időszakban, amikor a legintenzívebben kínoz,
különböző formában és mértékben újra és újra találkozunk vele.

Összesen nyolc pszichoszociális szakaszt ír le, minden szakasz a társas környezettel
való interakció valamely konkrét, konfliktussal vagy válságg
al terhelt aspektusa köré
szerveződik. Minden konfliktus két, egymással ellentétes kimeneteli lehetőséget kínál, nem
csak az fontos, hogy a „jó” minőséget elérjék, hanem az is, hogy a fejlődő én bizonyos fokig
mindkét pólust megélje, mivel a kívánatos pólu
s túlhangsúlyozása egyoldalúsághoz és újabb
problémákhoz vezet. Az egyes szakaszokon való túljutás azonban megkívánja a pozitív
pólushoz való közeledést, amikor ez bekövetkezett szembe lehet nézni a következő
konfliktussal (
C
arver, C.S., Scheier M.F., 2003
;
Stevens
,

1983
; Erikson, 1964
).

Az Erikson
–
féle nyolc pszichoszoc
i
ális szakasz, a becsült életkori határokkal, és az
egyes periódusok legfontosabb kríziséve
l a következők: csecsemőkor (1)

bizalom

–

bizalmatlanság; kisgyermekkor (2

–

3) autonómi
a
–

kétségbeesés; óvodáskor (3
–

5)

kezdeménye
zés
–

bűntudat; iskoláskor (6
–

11)

teljesítmény

–

kise
bbrendűség; serdülőkor (12
–
20)

identitás

–

szerepkonfúzió; fiatal felnőttkor (25) inti
mitás
–

izoláció; felnőttkor (60)

generativitás

–

stagnálás; időskor, én
integritás

–

kétségbeesés
.

Az Erikson által serdülőkornak nevezett szakasz nagy szakadékot teremt jelen, és múlt
között, mely a pubertás okozta változásokkal indokolható, hisz a test változások sorozatán
megy keresztül. A pubertás keresi a helyét a világb
an, el kell döntenie, hogy identitásának,
mely szerepek felelnek meg, ehhez azonban szükség van az önismeretre. Az identitás fogalma
magába foglalja az integrált én érzést, vagyis választ ad arra a kérdésre, hogy „Ki vagyok
én?”, míg a szerepkonfúzió jelen
tése, hogy a self összetevői néha összeegyeztethetetlenek, a
kamasz annál inkább összezavarodik, minél inkább nagyobb az össze nem illés. Az identitás a
személyes és társas énfogalom ötvözeteként alakul ki. Erikson az identitásérzés kialakulását
az élet le
gfőbb feladatának tekinti, melyben fontos szerepe van a hűségnek, vagyis az
identitásunkhoz való ragaszkodás
(
C
arver, C.S., Scheier M.F. 2003
)
.

1.
2
.
3
.
A kamaszkorról általában

A korszak határai nem egyértelműek, elég változatos az az életkor, amikor a gyerekek
elérik a pubertáskort, nagyjából tizenkét éves kortól a tizenéves kor végéig, kb. a testi
érés
befejezéséig tart. A testi

fejlődés a hetedikes, nyolcadikos osztályokban a
legfeltűnőbb,
néhány lány úgy néz ki, mint egy érett nő, másoknak még kislányos formájuk van, vannak
fiúk, akik ny
u
rga kamaszoknak néznek ki, mások pedig ugyanolyanok, mint kilenc
–
tíz éves
korukban
. A vihar és stressz korszakának nevezik, melyet szeszélyes
ség, belső zűrzavar és
lázadás jellemez

(
Atkinson, R.L., Atkinson, R.C.,
2003)
.

A kamaszokról
tehát
rengeteg szt
ereotípia alakult ki,
hogy hangulatuk ingadozó,
depresszióra hajlamosak, lázadnak, rendetlenek, érzelmileg éretlenek, konfliktusba
keverednek,

m
eggondolatlanok, felelőtlenek, kutatások azonban nem támasztják alá ezt a
pesszimista nézetet,

a

médiának jelentős szerepe van ezen sztereotípiák terjesztésében,
azonban a valóságban a kamaszok életérzései, tapasztalatai változatosak, életkörülményei
külön
bözőek, többségük jól alkalmazkodik. A problémás magatartás egyes kamasznál,
többnyire egy helytelen gyerekkori minta folytatódása, ők azonban az iskolában komoly
kihívást jelentenek a pedagógusok számára, megnehezítvén a közösség életét (Kónya, 2014).

A
pubertáskor jelentősen befolyásolja a testképet, az önértékelést, a hangulatot, a
szülőkkel, felnőttekkel és az ellenkező neműekkel való kapcsolatot, mely némely esetben a
hormonális változásoknak köszönhető, míg mások a testi változások személyes és társa
s
hatásainak (
Atkinson, R.L., Atkinson, R.C.,
2003)
.

A pubertáskori növekedés, fizikai változás egyik jellemzője a súlynövekedés, fiúknál az
izmok tömege, míg lányoknál a bőr alatti szövetek zsírtartalmának növekedését jelenti, ezek a
változások teljesen n
ormálisa, de eltérnek a kulturális ideál formájától és testméretétől,
pszichológiai kellemetlenséget okozván. A televízió, filmek, magazinok, vagyis a média az
ideál megerősítése érdekében, az ettől eltérő embereket csúnyának, boldogtalanabbnak
ábrázolja,
így hát nem csoda, ha a serdülők meg akarnak felelni a modellnek, azért, hogy
elfogadják őt. A média által idealizált prepubertáskori alkat azonban a legtöbb lány számára
elérhetetlen, ezért elégedetlenek, új, érettebb testükkel. Nagy hatása van annak is,
hogy
családtagjaik, kortársaik, iskolai környezetük, a kultúra hogyan reagál külsejükre (
Cole, M.,
Cole, S.R.,
2006)
.

A fiúk és lányok testi érettsége jelentős hatással van arra, hogy környezetük hogyan ítéli
meg őket, azokat, akik korán értek úgy a fel
nőttek, mint a kortársak pszichológiailag és
szociálisan érettebbnek tekintették, nem kell harcolniuk a társas pozícióért, jóval
népszerűbbek, mint társaik. A megnövekedett társas presztízs veszélyes lehet, iskolai
teljesítmény romlását, konfliktusok megje
lenését eredményezheti. A későn érők, valószínű,

hogy azért keresik, mások figyelmét hogy, ezáltal kompenzálják fejletlenségüket, bizonyos
esetben hajlamosak megfutamodni a társas helyzetek elől. Ekkor jelennek meg az
öltözködésben jelentős változások, pél
dául lányok esetében bő ingek viselete, hogy mellüket
eltakarják, vagy görbe testtartás, mely sok esetben kivívja a környezet nemtetszését, okot
adván a vitákra. Sok esetben a fiúk idézik elő a lányok szociálisan kifogásolható viselkedését
(
Cole, M., Cole,

S.R.,
2006)
.

A kamasznak önálló személyiséggé kell válnia, és arra törekszik, hogy különbözzön
szüleitől, öltözködési stílusa egyik módja, hogy jelezze, ő más, mint a szülei vagy a társai.
Szükségük van a nemzedékek közötti szakadékra, hogy megtudják kik

is ők. Minél biztosabb
az identitása, annál kevésbé szélsőséges az öltözködési stílusa, már nem akarnak mindenáron
különbözni (
Townsend, J., 2012).

Ebben a korban megjelenik a kamaszkori egoizmus, mi szerint a fiatal meggyőződése,
hogy mindenki rá figyel
(
Druga
ș, I., 2012; Bogdan, 2000)
.

Sok kamasz félelme az, hogy másnak látszón vagy másnak tűnjön, mint a kortársai, míg
régebben teher, szégyen volt a fogszabályzó viselése, ma már akár divatos kiegészítő, míg
régen kiközösítettek valakit a viselése miatt, ma inkább menőnek, divatosnak teki
nti, míg
régen viselője arra törekedett, hogy elrejtse, ma inkább arra törekszik, hogy minél színesebb
és lehetőleg minél egyedibb legyen az övé.

A tizenévesek előszeretettel provokálják a felnőtteket azzal, hogy gyakran azt mondják
„nem tudom”, időként
valóban nem tudják, mit éreznek, vagy mit gondolnak, mivel a
személyiségük szinte naponta változik és alakul. A kamaszok értékrendje, véleménye és
érzékelése képlékeny és kiszámíthatatlan, egyszerre több területen is változáson mennek
keresztül: fizikai, m
entális, a személyiség, a társas élet változásai
. Időbe telik, míg a belső
érés kezdi utolérni a külsőt, logikusan és meggyőzően tudnak érvelni és képesek a
manipulálásra, biztosak abban, hogy mit nem szeretnek, mint abban, hogy mit igen,
szélsőséges érzel
mei vannak, jobban érdekli a „ma”, mint a „holnap”
. Nem kapcsolják össze a
jelent a jövővel, sokszor nem képességeinek megfelelően teljesítenek az iskolában, nem
veszik figyelembe, mennyire fontos a tanulás a későbbi pálya szempontjából, hiányzik a kellő
ö
nfegyelem és a belső rendezettség

(
Townsend, J., 2012).

Napjainkban

azonban
, a szülők által
i

túlvéd
és

ad egyre több okot az aggodalomra, hisz
veszélybe kerül
a gyerek
egészséges fejlődés
e,

elsősorban kamaszkorban
a leg
szembetűnő
bb
.
A túlvédés a leggyakoribb ok, azokban a családokban, ahol a kamasz viselkedése gondot okoz
(Kónya, 2014; Nardone, 2007).

A túlvédő attitűdhöz hozzájárulnak a jobb anyagi körülmények, kevés gyerek a
családban, sok rokon és családtag figyelme, törődése, a
jándékai, sokszor akár egyetlen

gyermek felé irányulnak. Napjainkban a szülők óvakodnak a fegyelmezés hatékonyabb
eszközeitől, sokszor saját bűntudatuk enyhítése miatt (a munkahelyen töltött túl sok idő,
külföldön való munkavállalás, válás, különböző traum
ák a családban), vagy a média hatására,
mely egyre többet hangsúlyozza az érzelmi traumák veszélyét. A motiváció minden esetben
az, hogy a gyermek életét minél inkább megkönnyítsék, minél inkább jobbá és szebbé tegyék.

A túlvédés a következőképpen nyilvánu
lhat meg: a szülők minden reggel elviszik a
gyereket az iskolába, pontosan a bejárat előtt leteszik, onnan viszik haza; autóval viszik
edzésre, különböző programokra, a gyerek bármilyen problémával szembesül rögtön
közbelép, mindenről pontosan tud, a gyere
k helyett oldja meg a konfliktusokat, a házi
feladatokat, projekteket, sokszor előírja a diáktársaknak, hogy barátkozzanak a gyerekével,
utasítja őket, hogy segítsenek rajta, mindenkivel vitába szál, anélkül, hogy belátása lenne a
helyzet felől.

A gyermek

sokszor ellenállással válaszol, abban az esetben, ha valamilyen váratlanabb,
ellenőrizhetetlenebb eseményen készül részt venni, inkább lebeszéli a gyereket róla
(osztálybuli, osztálykirándulás). A túlvédés üzenete a gyerek számára az, hogy azért kell
gond
oskodjanak róla, mert egyedül nem képes, mely idővel önbeteljesítő jóslatként fog
működni, az inkompetencia biztos mutatója, a gyerek az első akadálynál megtorpan, és várja a
segítséget. Mások oldják meg a problémáit, nem szembesül tetteinek következményév
el, nem
tanul meg felelősséget vállalni tetteiért. Az iskola, az a közeg, mely lehetőséget teremt egy
gyerek számára, hogy önállóan oldja meg a felmerülő kihívásokat (Kónya, 2014).

Viccelődés, viháncolás, hirtelen szeretetrohamok, ölelések és ajtócsapk
odás, makacs
hallgatás, kiabálás, negatív megjegyzések, mindkét jellemzés ugyanannak a kamasznak az
ábrázolása, akár egymást követő percekben, ami igencsak zavarba ejti a szülőket. Az emberek
többsége egyik hangulatból a másikba esik, azonban az egészséges

felnőttek rendelkeznek
egy belső stabilizáló erővel, mely helyreállítja a lelki egyensúlyt, azonban ezek a készségek
kamaszkorban még nincsenek kialakulva, zavartnak és bizonytalannak érzik magukat, ezért
olyan gyakoriak a kedélyingadozások. Ingerfüggők,
amennyiben valamilyen jó dolog történik
velük, eufórikus hangulatba kerülnek, ha azonban valami rossz, akkor depressziósak lesznek.
Lényegesen rosszabb a hangulatuk otthon, mint az iskolában vagy a barátaik körében.

Fontos,
hogy kialakuljanak benne azok a
készségek, melyekre hangulata stabilizálásához szüksége
van, hisz számára az érzések elsöprő erejűek és riasztóak is (
Townsend, J., 2012).

Gyakran nem tartják be a megállapodásokat, azért mert nem elég fejlett a valóságérzéke,
nem tud körültekintően mérleg
elni és előre tervezni azonban, ahogy megtanul, a jövőbe
tekinteni, úgy fejlődik majd az ígéretek teljesítésének terén. Fontos, hogy a gyerek vegyen
részt a házimunkában, amiért nem jár juta
lom, de nem szabad túlterhelni valamint, hogy tartsa

be a megbeszé
lt időpontokat. Az, aki megbízható, pontos, összeszedett, annak a kapcsolatai is
működőképesek lesznek, kialakul a felelősségérzet (
Townsend, J., 2012)
.

A tiszteletlen magatartás a kamaszkor velejárója, azonban nem minden tinédzserre igaz,
aki azonban tis
zteletlen, könnyebben átlépi a felnőttek által felállított korlátokat.
Megfigyelhető a hanghordozásban, testtartásban, a szem forgatásában, vagy ellentétes
döntések meghozatalában, káromkodásban. Lenézést, haragot éreznek, a felnőtt személye,
szabályai, no
rmái. véleményei ellen. Gyakran nem csak felnőttekkel, hanem egymással is
tiszteletlenek, minél inkább saját magukkal vannak elfoglalva, annál kevesebb tiszteletet
tanúsítanak mások iránt, énerejük növekedésével együtt járhat a mások érzései és gondolatai
iránti tiszteletlenség, fontos, hogy megtanulják, hogy hogyan fejezhetik ki haragjukat
elfogadható formában, hogy közben tisztelettudó maradjon
(
Townsend, J., 2012).

Fontos, hogy úgy a szülők, mint bárki, aki tinédzserekkel beszél figyeljen oda, és
próbálj
a meg minél jobban megérteni és megismerni a fiatalt. Előfordul, hogy a szülők
eltekintve a tiltásokat, nem beszélnek napjaink jelentős kérdéseiről, melynek akár igen
komoly következményei lehetnek a gyerek jövőjére nézve úgy, mint az alkohol
–
,
drogfogyasz
tás, cigarettázás, szexuális élt megkezdése, étkezési zavarok (anorexia, bulímia)
stb.. Olyan világban élünk, amelyben lépten
–
nyomon felbukkan a kábítószer, ezért fontos,
hogy ne érezze magát egyedül ebben a világban, alakuljon ki egy bizalmi kapcsolat a
s
zülőkkel (
Townsend, J., 2012).

A tizenévesek között egyre nagyobb teret hódít a vagdosás, égetés és az önkárosítás más
formái, mely aggodalomra ad okot, legrosszabb esetben, akár a kamasz életét is
veszélyeztetheti, feltétlenül szakaember segítségét kell

kérni.
Általában olyan ruhát hordanak,
hogy a vágás, vagy az égetés nyoma látható legyen, mely akár segélykiáltásként értelmezhető,
úgy vegyék észre, hogy problémája van, hogy neki ne kelljen arról beszélni, bizonyos
esetekben, azonban szándékosan olyan r
uhát viselnek, mely eltakarja a sebet. Minden esetben
lelki problémák állnak a jelenség mögött, azért vagdossa magát, hogy érezzen valamit,
szüksége van arra, hogy belső fájdalmát kifelé is láthatóvá tegye (olyan fájdalom, amit nem
tud szóban kifejezni), ú
gy érzi, hogy megérdemli a büntetést, korábbi bántalmazás vagy
trauma feldolgozására, önnyugtatás miatt (
Townsend, J., 2012).

Az olyan családi folyamatok, mint a családi alkalmazkodóképesség, összetartás és
kommunikáció meghatározza a kamaszok morális
gondolkodásának tartalmát (
Plybon, L.E.,

&

Kliewer, W., 2001
).

1.
2
.4.
A társas élet újjászerveződése

Az emberik kapcsolatoknak, főleg a szülőkapcsolatoknak, rendkívül fontos szerepük
van a személyiség fejlődésében, a kialakult kognitív kép később más k
apcsolatok képeivel
együtt bővül, mellyel a személyiség igyekszik azonosulni. Bizonyos kommunikációknak,
idősebb gyereknél, a szülő kongruenciája ad nyomatékot, a kommunikációs hatás annál
erősebb, minél nagyobb a kongruencia. A direkt kommunikációt a nem
verbális
kommunikáció és a metakommunikáció teljes mértékben alátámasztja, közöttük nincs
ellentmondás
, mely által a közlés hitelessé és meggyőzővé válik. Az azonosulás nem a
gyermekkel való közvetlen kommunikációban történik, hanem a másokkal való
interak
ciókban, főként a két szülő közötti interakcióban tanulja meg a gyerek
, mivel a szülők
egymással kapcsolatos kommunikációi általában spontánok és őszinték

(Buda B. 1986).

A szocializáció a kommunikáció által úgy megy végbe, hogy a gyermeki személyiség
fejl
ődési lépései egy kommunikációs szisztémában történnek, melyben az egyik legfontosabb
az anya
–
gyerek kapcsolat, ahol végbemegy a legalapvetőbb „programozás” a későbbi szociális
viselkedésre, majd a következő szocializáló erő a család kommunikációs szisztém
ája lesz,
amikor elkezdődik az azonosulásos szereptanulás. Mindebben a metakommunikációnak
rendkívül fontos szerepe

a verbális kommunikáció mellett, mely kevésbé tudatosul a
szülőkben, s közléseik gyakran inkongruensé

válnak a metakommunikációjuk miatt. A
személyiségfejlődés egy lényeges szakasza következik, a szülőkről való leválás, a
szülőkapcsolat átminősítése szinte szimmetrikus kapcsolatokká, elkezd szerveződni az énben
az identitás (Buda B. 1986).

Ebben a
korban, jelentős átszerveződésen megy keresztül a családdal és a kortársakkal
való kapcsolat is. A kortárskapcsolatok gyakoribbak, társaikkal kétszer annyi időt töltenek,
mint szüleikkel, vagy más felnőttekkel, kevésbé függnek a felnőttektől, kisebb ellenő
rzés alatt
állnak
, igyekeznek elkerülni, hogy a felnőttek megfigyelhessék, keresik a másik nem
társaságát, a kapcsolatok intenzitása fokozódik. A barátság szempontjából, hetedik osztályban
a közös érdeklődési kör, a hasonló értékek, attitűdök, az intimitás

válik fontossá. Azért
választanak olyan barátokat, akiknek hasonló az érdeklődésük, mert amikor szükséges
nagyobb támogatást nyújtanak, megértőbbek, ezen kapcsolatok alapján határozzák meg saját
magukat és fedezik fel identitásukat (
Cole, M., Cole, S.R.,
2006)
.

A barátság minőségében különbség van lányok és fiúk között, a lányoké általában
intenzívebb, mint a fiúké
. A közeli barátnők gyakran a másik minden lépését, állandóan
felhívják egymást telefonon, hogy beszámoljanak a másiknak, és hogy ellenőrizzék
őt,
utánozzák egymás viselkedését, ez a versengő jelleg serdülőkor végére lecsökken. A lányok

azt akarják, hogy barátjuk olyan legyen, akivel megbeszélhetik a fiúkkal való kapcsolatukat,
míg a fiúk olyan barátokat akarnak, aki támogatja, akkor, ha bajba ke
rül szüleivel, tanáraival,
más hatalmi személyekkel

(
Cole, M., Cole, S.R.,
2006
; Brown et al., 1999
)
.

A barátok segítséget várnak el egymástól bizonytalan és szorongáskeltő helyzetekben

és
az azokkal való megküzdésben. Pl. amikor egy fiú randevúra hív eg
y lányt, barátja ott áll
mögötte, hogy ötletek adjon, támogassa, míg a lány barátnőjével fogja megbeszélni a
helyzetet és terveket dolgoznak ki a további akcióra. Később gyakorlattal, leválnak a barátok
egymásról (
Cole, M., Cole, S.R.,
2006)
.

Két kortárscs
oportforma válik elsődlegessé a klikkek és a bandák. A klikkek tagjai
gyakran azonos nemű barátok, akik hasonlóan öltözködnek, hasonló az érdeklődési körük
(Cottrell, 1996), másfajta biztonságot nyújtó közösséget teremt (Dunphy, 1963)
.

Ö
nkéntes
csoportok,
melyeket

szabadon elhagyhat, választása azt jelzi, hogy megszabhatja azt a
környezetet, ahol magukra találhatnak, azokat az embereket, akikkel kapcsolatba kerülhetnek,
és, hogy mit tehetnek. Több különböző klikk tagjai is lehetnek, pl. kémia órán, edzésen,

otthon, vakációban, nem csupán egyes helyzetekre korlátozódnak
(
Cole, M., Cole, S.R.,
2006
;
Cottrel, 1996
)
.

A másik kortárscsoportforma a banda, melynek két csoportját különböztetik meg: a
klikkekből és a baráti csoportokból kialakult banda; a másik pedig

a hírnév alapú banda, tagjai
nem feltétlenül barátok. Hetedik, nyolcadik osztályban az első típus a jellemző, sztereotip
névhasználat jellemzi (okostojások, magányosak).

Brown szerint a bandák és besorolásuk
megtanítják arra, milyen alternatív társas iden
titások állnak a rendelkezésükre; a banda,
amihez kötődnek befolyásolja azokat, akikkel szívesen találkoznak; formálják tagjaik egymás
közötti kapcsolatait, társas státuszát (valaki egy bandához viszonyítva ítéli meg önmagát)
(
Cole, M., Cole, S.R.,
2006)
.

Keresik a népszerűséget, ugyanakkor gyakran tartanak attól, hogy kirekesztik azokból a
baráti csoportokból, amelyekhez tartozik (
Druga
ș, I., 2012; Bogdan, 2000).

A pubertások nem egyoldalúan befolyásolják
barátaikat, hanem a barátok is befolyással
vannak
rájuk, olyan barátokat választanak, akik szeretik őket, társkapcsolataik nem stabilak,
ha az egyik viselkedése zavarja a másikat, lazulhat a barátság (
Cole, M., Cole, S.R.,
2006)
.

A kortársakkal eltöltött idő megnövekedésével, a szüleikkel való kapcsolat i
s
megváltozik, mely változást rengeteg tényező befolyásol. Tanácsokat inkább barátaiktól, mint
szüleiktől kérnek, azonban ennek ellenére számos fontos kérdést a szüleikkel beszélnek meg,
eltérő témáról beszélnek meg az anyával, mint az apával, az apákkal á
ltalában olyasmiről, ami
speciális tanácsot igényel, míg az anyával személyes témákról beszélnek.

Amennyiben a
szülők szigorúbbá váltak, mint amilyenek korábban voltak, társaikhoz fordulnak majd

tanácsért, azonban, ha azt látják, hogy szüleik bevonják őket

a családi döntésekbe, bátorítják
őket, hogy fejezzék ki gondolataikat, kevésbé fognak társaik felé fordulni. A szülők és a
kamaszok között felmerülő nézeteltérések rendezésének legfőbb módja a párbeszéd, nem a
nyílt konfliktus vagy a visszautasítás
(
Cole,

M., Cole, S.R.,
2006)
.

A kamaszok verbális készsége vetekszik a felnőttekével, képesek egy
–
egy kérdést a
végtelenségig feszegetni, vitakedvük nem ismer határokat, néha provokálják a szüleiket,
olykor saját érveikkel is ellentétbe kerülnek, nem az igazság,

hanem a szabadság a tét. A
kamaszok, otthon a családban sajátítják el azt a képességet, hogy önállóan gondolkodjanak, és
felelősséget vállaljanak magukért, valamint, hogy maradjanak az ésszerűség határain belül,
ennék érdekében fontos a következetesség (
T
ownsend, J., 2012).

Kamaszkorban jellemzőek az online kapcsolatok, e
–
mail, blogok és más közösségi
oldalak révén, melyek olykor egészségtelen kapcsolatok is lehetnek, hisz sok esetben nem is
ismerik személyesen, azt
,

akivel épp kommunikálnak, kihasználhatj
ák őket vagy negatív
hatással lehetnek rájuk. Túl sok időt szentelnek az online kapcsolatoknak
, a telefonoknak

a
valódiak
kapcsolatok
rovására, elhanyagolván a tanulmányaikat, kötelezettségeiket,
elszakadván a való élet kapcsolat
ai
tól, tevékenységektől, ta
pasztalatoktól. Ennek oka
hiányérzet vagy betöltetlen érzelmi szükséglet lehet, fontos, hogy „élő” kapcsolatot alakítson
ki környezetével, aktívan foglalkozzon művészetekkel
,

sporttal, legyen hobbija
, vegyen részt
közösségi tevékenységekben. (
Townsend, J.,

2012).

1.2.5. Csoporton belüli kommunikáció

A kortárscsoport a szocializáció folyamatának nélkülözhetetlen tényezője, mivel olyan
viselkedésformák gyakorlására ad lehetőséget (agresszió, kooperáció, verseny, stb), amelyek a
személyiséget fontos tapaszt
alatokkal, tudnivalókkal gazdagítják (Ranschburg J. 1984).

A csoportkommunikáció olyan kommunikáció, mely maximum húsz személyt magába
foglaló csoporton belül és az így meghatározott csoport és társadalmi környezet között zajlik.
Ezen tevékenység egyszerre

alakítja a csoport struktúráját, melynek hatására alakul maga a
kommunikáció is. Minden csoport, beleértve a baráti csoportokat is, rendelkezik valamilyen
szerkezettel, melyben fontos szerepe van az időnek, hisz idővel minden csoporttevékenység
változik,
a kommunikáció is. A csoport életkora meghatározza a csoport tevékenységének
jellemzőit.

Nem minden csoporttag egyformán aktív, egyesek aktívabbak, míg mások
kevésbé. Az aktívabbak gyakran a csoport középpontjában vannak, akár klikkeket is
létrehoznak, míg

a kevésbé aktívak a perifériára szorulnak, akik többnyire elfogadják a
népszerűbbek javaslatait (
Rosengren, K.E., 2004)
.

A csoportstruktúra elemzésére az ún. szociometriai eljárások alkalmazhatók, melyet J.L.
Moreno vezetett be 193
4
–
ban. Az eredmények
szociogrammon ábrázolható, mely a csoport
minden tagjának, az összes tagra vonatkozó preferenciáit mutatja. A szociogram
szociomátrixá alakítható át, majd értelmezhető
, később a csoportban betöltött funkciók és
szerepek területét is bevonták a csoport szer
kezetének elemzésébe, amit Mérei (2004) több
szempontú szociometriának nevezett

(
Kollár N.K.
,

Szabó É.
,

20
04;
Rosengren, K.E., 2004).

A sztárok a csoportnak azok a tagjai akiket sok társuk választ, a perem helyzetű
egyének pedig azok, akiket társaik ritk
án választanak. Képes megvilágítani a különböző
alcsoportokat vagy különböző „klikkeket” egy nagyobb csoporton belül (Forgas J.P. 1985).

A szereprendszer és státus kiscsoportban tapasztalati úton alakul ki: társas mezőben
elfoglalt hely
,

jellemző a személy
re és az életvezetésre. A társas helyzet meghatározásának
négy kritériuma

van
: a választottság, az alakzatban elfoglalt hely, a kapcsolat intenzitása,
valamint, hogy a személy a társas mező melyik részén helyezkedik el (központi övezet
közelében vagy a per
emen)

(Mérei F., 1998)
.

Kutatók pszichometriai rétegződésben öt kategóriát különít el, amelyek szociometriai
státusként értelmezhetők. Ezek a népszerű (társaiktól a legtöbb pozitív jelölést kapják);
elutasított (kevés pozitív jelölést kapnak, a többiek lát
ványosan nem szeretik őket); figyelmen
kívül hagyott, elhanyagolt (kevés jelölést kapnak, inkább mellőzik, mint utálják őket);
ellentmondásos (pozitív és negatív jelölést is kapnak), és az átlag alatti kategóriák (áldozatok
és bántalmazók) (Newcomb, A.F.,
Bukowsky, W.M. & Pattee, L., 1993).

A fontos társas csoportokból való kirekesztettség korrelál a szorongással és a
depresszióval (
Fiske, T.S.

2006; Blevins és Holgate, 1997).

Egy csoporton belül nem ritka
az olyan törekvés, amikor a tinédzser a másikban
önmagáról kialakult képet kedvezően kívánja befolyásolni, esetleg megváltoztatni, amit
Goffman impressziókeltésnek nevez, mely lehet tudatos

(rövid távú taktikát igényel a
kommunikációban, hosszútávon zavaró
, észrevehető)
, de sokszor tudattalan

(a leggyakoribb,
bizonyos magatartási technikát valósít meg)
. Mindenkiben kialakul egy kép önmagáról,
kommunikációs események sorozata által, melyet más emberekkel való viszonyaiban
igyekszik előtérbe helyezni. Az önma
gáról kialakított kép tartalmazza, azt, hogy milyennek
tartja magát, milyen bánásmódban akar részesülni, milyen kapcsolatokat tart kívánatosnak és
ennek megfelelően milyen kommunikációs stílusokat
szeretne alkalmazni, olyan ember
benyomását próbálja kelten
i, úgy próbál viselkedni, amilyen lenni szeretne

(Buda B. 1986)
.

Kezdetben az ilyen impressziókeltés inkongruens, a személyiség bizonyos része azonos
vele, ez leginkább serdülőkor kezdetén figyelhető meg, amikor egy fiú férfias akar lenni és
túljátsza azt
, viselkedése nem természetes, mindez azonban nem tudatos. Az impressziókeltés,

akkor a leghatásosabb
,

ha valódi identitást fejez ki
, ilyenkor a magatartás kongruens, nem
befolyásolja semmilyen kommunikációs zavar
.
A tudatos impressziókeltés gyakorlása a
s
zínészek esetében nagyon fontos, de a szélhámosok is erre törekednek, mely által könnyen
befolyásolják partnereiket. Gyakori a tudatos impressziókeltés akkor, ha valaki valamilyen
„szépséghibával”, vagy fogyatékossággal rendelkezik, amit megpróbálnak leple
zni vagy
kompenzálni
(Buda B. 1986)
.

Az elutasított gyerekek helyzete bonyolult, vizsgálatok kimutatták, hogy az elutasítás
legnépszerűbb oka az, ha a gyerek agresszív. A gyerekek nem szeretik, ha olyanok vannak a
környezetükben, akik kellemetlenkednek,
vagy bántják őket. Az elutasított gyerekek
túlértékelik saját társas képességeiket és kompetenciájukat, s alulbecsülik azt, hogy a többiek
mennyire nem szeretik őket (
Fiske, T.S.

2006; Cillessen et al., 1992; Hymel et al., 1993).

Nagyobb valószínűséggel fenyegetik vagy támadják meg fizikailag a többieket,
gyakrabban zavarják meg a tanítást vagy más szervezett csoportos tevékenységet, gyakran
kerülnek konfliktusba a körülöttük lévőkkel. A visszautasítás valószínű, ha az agresszivitá
s a
szociabilitás és a kognitív képességek alacsonyabb szintjével is együtt jár. Általában kevesebb
barátjuk van, mint más gyerekeknek, a többiek kevésbé kedvelik és fogadják el őket
(Newcomb, A.F., Bukowsky, W.M. & Pattee, L., 1993).

Egy elutasított gyere
knek akkor is nehéz lesz elfogadtatni magát, ha a viselkedése
megváltozik, hisz amikor egy gyerekről kialakított negatív vélemény általánossá válik a
csoportban, a gyerek híre önfenntartóvá válhat.

Amikor valakit egy barát vagy egy csoport elutasít, ezált
al a valahová való tartozás
szükséglete frusztrálttá válik, akkor az adaptív reakció az lenne, hogy az illető megkettőzött
igyekezettel próbálja magát elfogadtatni. Ilyen stratégia lehet a proszociális magatartás
(együttműködés, kedvesség, segítőkészség) (
Forgas J.P. 1985).

A kirekesztés és az elutasítás erős negatív érzelmeket kelt, ezek antiszociális
viselkedéshez vezethetnek. A düh növeli az agresszió valószínűségét, amely különböző
kellemetlen érzelmi állapotokkal függ össze (
Cole, M., Cole, S.R.

2006;
Berkowitz, 1989).

A csoportból való kirekesztés megfosztja az embert attól az érzéstől, hogy valahová
tartozik, így megszűnik a motivációja, hogy visszatartsa magát önző, antiszociális
késztetéseinek kiélésétől. Bizonyos kutatási adatok szerint a bátortal
an gyerekeket szintén
elutasítják. Az elutasított, visszahúzódó gyerekek magasra értékelik a többiekkel való
együttlétet, ugyanakkor tisztában vannak saját társas problémáikkal. Ennek következtében
ezek a bátortalan gyerekek magányosabbá válnak, mint a töb
bi gyerekek, elégedetlenebbek az
iskolai társas viszonyaikkal, ami bántja őket (
Fiske, T.S.

2006).

A mellőzött gyerekek kevésbé szocábilisak, ők azonban nem agresszívak, nem
bátortalanok, jobban szeretik őket a tanárok is.

Az ellentmondásos gyerekeket eg
yszerre nagyon elfogadják és nagyon elutasítják, az
elutasított gyerekektől is agresszívabbak.
A
gresszió
jukat

megpróbálják elviccelni, próbálják
megelőzni, hogy társaik megszüntessék a kapcsolatot velük. Ezek a gyerekek a mellőzött
gyerekekhez hasonlóan ke
vésbé aggódnak amiatt, hogy a társas viszonyaik kevésbé sikeresek,
amelynek az lehet az oka, hogy ezeket a gyerekeket legalább egy gyerek szereti, s így
elkerülhető a magány e barátság által

(Newcomb, A.F., Bukowsky, W.M. & Pattee, L., 1993)
.

Az áldozatok

más
ok

agressziójának
,

megalázó viselkedésének célpontjává válnak.
Vizsgálat
ok

szerint
ők
könnyen elvesztik a fejüket, figyelmüket nehezen irányítják, másoktól
függnek, éretlenül viselkednek

(Newcomb, A.F., Bukowsky, W.M. & Pattee, L., 1993).

A bántalmazó

gyerekek társas információfeldolgozása hiányos, azért viselkednek így
sokszor mivel félreértik a többiek velük kapcsolatos viselkedését, ezek a gyerekek provokálás
nélkül agresszívek. Számukra a bántalmazás az az eszköz, amellyel másokat irányíthatnak,
am
ellyel elérhetik céljukat. Társas információfeldolgozásuk gyakran elég jól fejlett, de ezeket
a képességeiket antiszociálisan használják. Ezt alátámasztja az a kutatás melynek eredményei
szerint 12 éves osztálytársai szemében néhány bántalmazó fiú számít
a legnépszerűbbnek.
(Newcomb, A.F., Bukowsky, W.M. & Pattee, L., 1993).

A kortárscsoportokban való részvétel fontos a későbbi fejlődés szempontjából, mivel
elősegíti a kommunikációs készség fejlődését, mások nézőpontjának megértését és másokkal
való
együttműködés megtanulását..

1.2.6.
A kommunikáció alapvető problémá
i

a közlés négy oldala alapján

A közlés négy oldala mentén jelentkező problémákat a 10
–
es

számú
ábra szemlélteti
.

10. ábra. A kommunikáció alapvető problémái a közlés négy oldala alapján

A tárgyszerűség és
érthetőség problémái

A kapcsolatmeghatározás és
kapcsolatalakítás

problémái

A befolyásolás, manipuláció
és kívánságaink
kifejezésének problémái

Az önmegnyilvánulás
problémái

közlés

1. A közlés önmegnyilvánulási

oldalán jelentkező problémák

Vizsgák, állásinterjúk, tesztek stb. esetében mindig a közlés önmegnyilvánulási oldalán
van a hangsúly, ez az oldal az élet minden más területén is jelen van, a vizsgától való
félelemből valamennyit mindig magunkkal viszünk mi
nden emberi kapcsolatunkba. Ez az
önmegnyilvánulástól való félelem azon alapul, hogy megelőlegezem embertársam negatív
ítéletét, miközben küldőként én magam vagyok a legközelebbi embertársam és nemritkán a
legkönyörtelenebb bírám is. Ezért sokan ki sem mer
ik nyitni a szájukat, nehezükre esik mások
előtt, felnőttek vagy akár velük egykorúak előtt kifejezniük magukat, az játszódhat le a
fejükben, hogy „Milyennek lát engem most a másik?”
,
igyekeznek, minél kevesebbet
mutatnak meg magukból, hogy a másik nehogy
kedvezőtlen képet kapjon a személyiségéről.

Erősebb az önmegnyilvánulástól való félelem nagyobb hallgatóság előtt, ilyenkor már a
hozzászólás előtt s aközben, a szívdobogás erősebb. Az agy akkor rendeli el ezt az
előkészületet, ha „súlyosnak”

ítéli meg a h
elyzetet, azaz ha védekezésre, támadásra vagy
menekülésre van szükség az „életben maradáshoz”. Így hát a test a személy értésére adja,
hogy a tervezett felszólalás „komoly fenyegetést” jelent az önbecsülésére.

A gyerekek hamar rájönnek, hogy személyiségük
nek csak egy része szeretetre méltó és
a „rossz” énjüket igyekeznek elnyomni. E folyamat során a szülők, később a szomszédok,
óvónők, tanárok stb., egyfajta bírákká válnak, akik előtt a gyereknek helyt kell állnia ahhoz,
hogy önbecsülést szerezhessen, a gy
erek megtanulja, hogy csak bizonyos érzései, gondolatai,
viselkedési formái „jók”, a többit el kell rejteni mások elől. Idővel azonban a gyerek azonosul
a bírái ítéletével, a tiltott érzések, cselekvések elnyomása már automatikusan bűntudatot és
szégyenérz
etet váltanak ki belőle. Az ítélőbíró bennünk van,
ami

újra kivetül a többi emberre,
főleg olyanokra, akik „egykori bíráinkra” hasonlítottak,
ez a
tekintélytől való félelem
.

Kedvező körülmények között a gyerek gyorsan felépíti egészséges önbecsülését,
d
e

a
gyerekkorban tapasztaltak a kisebbrendűségi érzést erősítik meg,
(
amikor a gyereket túlzottan
féltik
, elkényeztetik)

vagy a testvérek közötti rivalizálásban elszenvedett vereségek, azt a
benyomást keltik benne, hogy önerőből semmire sem képes, az életb
en megaláztatás
,

megszégyenülés várja.
A

környezet negatív üzenetei csak megerősítik e a negatív önképet.

Az
önmegnyilvánulástól való félelem
esetén

félünk, hogy kiderül, nem vagyunk jók semmire
.

Az iskolában a diákokat teljesítményük alapján minősítik sikeresnek vagy
sikertelennek, ezért egy tanuló számára különösen fontos, hogy az önmegnyilvánulás szintjén
kedvező színben tüntesse fel magát. Az iskolában bírák, vagyis tanárok
és

vetélytársak, vag
yis
iskolatársak veszik körül, ezért „jónak” kell lennie, sőt még jobbnak, hogy

tudjon

érvényesülni.
A
z élet többi területén is megmutatkozik, a teljesítmény
,

a

rivalizálás elmélyíti a
szakadékot az emberek között, ellenségeskedést, irigységet, rosszindula
tot váltván ki.

A küldő mindig tart az önmegnyilvánulástól, ennek érdekében fordít bizonyos energiát
az önmegnyilvánulási oldalának a kialakítására, imponálás és álcázás által
.

Im
ponálás során a
szebbik oldalát kívánja megmutatni a sikerben reménykedve (he
nceg, megjátssza magát,
f
elvág),

az

imponálás tartalma a címzettől is függ.
Á
lcázás
kor

arra törekszik, hogy elrejtse
kevésbé szép oldalát, melyet a

kudarctól való félelem motivál

(
sok diák fél kérdezni az órán
)
.

Tausch és Tausch (1977) szerint az álcázás
érdekében

sokan

maszk mögé bújnak,
jelszavuk „csak semmi gyengeséget, semmi érzelmet nem mutatni”, ha esetleg megsértik vagy
kiközösítik, arra törekszik, hogy ne vegyék észre és nyugodt marad, „bosszankodom, de jó
képet vágok a dolgokhoz”. Richter (1974) s
zerint inkább a férfiak szégyellik a személyes
gondolatokat, vagy ha problémákkal küzdenek.

A maszk megmutatkozik az ember egész modorában,
a
tárgyilagos és személytelen
kifejezésmódban, visszafogott mimikában és gesztikulációban, higgadt, komoly hangnemb
en,
steril beszédmódban, ami inkább hivatalos nyilatkozatra emlékeztet, mint spontán
önkifejezésre. Igyekszik személytelenné tenni közléseit, általános alany használatával, kerüli
a személye
s

állásfoglalást, tárgyszerű kérdések
et

fogalmaz

meg
,
a
megfogalma
zás

semleges
,
„te
–
üzenetek”
–
et

az érzelmeket tartalmazó „én
–
üzenetek” elkerülésére
.

Vannak
,

akik kicsinek, gyengének, értéktelennek állítják be önmagukat

„én semmire se
vagyok jó”, a küldő így próbálja meg rávenni a címzettet, hogy átvegye tőle a megterhel
ő és
nehéz feladatokat. Dreikurs (1971) gyerekek esetében említi meg az önnön gyengeség
közszemlére tételét, melyet azzal a céllal alkalmaznak, hogy mentesüljenek bizonyos
feladatok alól.
A
lkalmatlanságát igyekszik védelemül használni, hogy ne követeljenek
, és ne
várjanak el tőle semmit, a jó szándékú, segítőkész címzett hajlamos elfogadni az ilyen
üzeneteket „te erős vagy, én gyenge”, ezáltal a másik még tehetetlenebbé válik
.

A
túlzott aggodalom rengeteg energiát emészt fel, hátráltatván az üzenet célba j
utását,
veszélyezteti az információközlés eredményességét, gátolja az emberek közötti szolida
ritást
,
veszélyezteti a lelki egészséget, a leleplezéstől való félelem

áll a hátterében
.

A

személy
próbál
jon

meg
önmaga lenni és nem azzal foglalkozni, hogy jó benyomást keltsen másokban.
Fontos
, hogy választ tudjon adni arra a kérdésre, hogy „Ki vagyok én?”, hogy felismerje mi is
zajlik benne,
a
külvilágnak azt mutassa, amit valójában érez,
ismerje
meg önmagát, ne
t
évessze meg
ön
magát
,

figyeljen belső világára.

Minél kongruensebb módon kommunikál a küldő, annál pontosabban érti meg a közlést
a címzett, míg az inkongruens közlések gyanakvást keltenek.
A

kongruencia összhang a
személyiség három szférája között: a belső

tapasztalat, a tudat és a kommunikáció között.

Minél kevésbé alkalmazza a küldő a pozitív önmegnyilvánulás technikáit és kifejezi érzéseit,

gondolatait, a címzett annál inkább oda tud figyelni rá, így a küldő úgy érzi, hogy a másik
megérti és pozitív érté
keket
fog tanúsítani a címzett iránt.

A kongruens önmegnyilvánulás lelki alapfeltétele az, hogy ne csapjuk be önmagunkat.
Egyesek rögtön nyíltan meg tudják mondani, mit éreznek, ilyenkor a beszédmód, a mimika,
gesztikuláció általában összhangban van a
kimondott szavak tartalmával, kapcsolatai
mélyebbek, kevésbé felületesek. Míg másoknál egyfajta gondolati művelet, mérlegelés
eredménye, vagy elveszítette az érzéseivel való közvetlen kapcsolatát, vagy szándékosan
próbál szabadulni tőle. A merev énkép akad
ályozza az érzések közvetlen észlelését és akár
pszichoszomatikus panaszok alakulhatnak ki a sok elfojtott érzelmek hatására.

Hiba azt feltételezni, hogy az egész társadalomnak meg kell változnia először, ahhoz,
hogy a személyek viselkedésmódja megváltozha
sson, együtt, egyszer
re kellene apró lépéseket
tenni,
az egyén
és

a társadalom szintjén
(Friedemann Schulz von Thun, 2012; Thun, 1980).

E
gyén szintjén önismereti csoportokban van
rá

lehetőség, ahol a kölcsönös bizalomra
alapozva a résztvevők megtanulják m
egmutatni önmagukat, majd képesek lesznek a nem oda
illő érzéseiket is kifejezni. A gyenge önbecsülés akkor korrigálható, ha lehetősége van az
egyénnek az ellentétes tapasztalatok megszerzésére és az elfogadás neki szól nem a kifelé
mutatott maszkjának.
A
g
gódunk
,

ha olyannak mutatjuk
ön
magunkat, amilyenek valójában
vagyunk, a többiek elutasítanak, vagy kiközösítenek, vagy ránk támadnak.
M
aszkot
húzhatunk, így nincs lehetőség e fantázia ellenőrzésére, csak az önismereti csoportokban van
erre lehetőség, ahol
nemhogy elutasítanák a személyt
,

inkább közelebb kerülnek egymáshoz.

Ruth Cohn (1975) szerint a hiteles kommunikációt a következő szabályok segíthetik
elő,

h
a

m
egszólalsz, önmagad képviseld,

egyes szám első személyben beszélj, kerüld az
általános alany has
ználatát
, h
a kérdezel valamit, mondd meg, miért és mit jelent számodra
,

a
zt
kérdezd,
a
mit valóban kérdezni a
karsz, ne kikérdezés legyen, l
égy hiteles és szelektív,
válo
gasd meg, mit mondasz és teszel, tartózkodj az értelmezéstől,

a s
zemélyes reakciódnak
adj hangot, figyelj oda a tested jelzéseire

(Friedemann Schulz von Thun, 2012)
.

2. A közlés tárgyi oldalán jelentkező problémák

Ahhoz, hogy a célokhoz közelebb kerüljünk
,

törekednünk kell a
tárgyszerűségre

és

érthetőségre,
B
eszélgetése, vagy viták során g
yakori, hogy a felek nem maradnak a tárgynál,
valamint, hogy a közölt tárgyi információ kevésbé érthető.

Tárgyilagosságot akkor érhetünk
el, ha a kommunikáció úgy halad előre a tárgyi szinten, hogy a közlés másik három oldalának
kísérőüzenetei nem kerülnek

túlsúlyba. A tárgyszerű állásponthoz gyakran társul fölényesség,
ellenségesség a közlés többi oldalán, cél azonban az, hogy miközben az ember saját
álláspontját képviseli, tisztelje az ellenkező véleményt nyilvánító felet.

Ahhoz, hogy egy vitát tárgyilag
osan folytassunk le a következő egymással szembenálló
stratégiákat alkalmazhatjuk: igyekezzünk megakadályozni a tárgytól eltérő törekvéseket (ez
nem ide tartozik), a másik stratégia ennek az ellentéte (a zavaró tényezőké az elsőbbség).

Az első stratégia g
yakori lehet főleg csoportmunkák esetén, az ilyen felszólítás
többnyire a fegyelemre irányul, annak érdekében, hogy kizárja a nemkívánatos elemeket,
lehet, hogy időt takarít meg, azonban hosszabb távú kooperáció esetén kevésbé sikeres.

A második stratégia
esetében Ruth Cohn (1975) szerint mindig a zavaró tényezőknek
van elsőbbségük, hisz ezek egyszerűen csak ott vannak, anélkül, hogy valamilyen engedélyt
kérnének, a kérdés az, hogy hogyan tudunk megbirkózni velük. Ilyen zavaró tényezők
lehetnek: a fájdalom,

félelem, öröm, szórakozottság, melyek alapján a döntések nem reális
megfontolások alapján születnek, az eredmény felületes és sokszor destruktív.

Ruth Cohn „témacentrikus interakciós rendszerében”

(11. ábra)

a csoport feladata, hogy
a történések három kom
ponensét egyformán komolyan vegye
,

és megfelelően egyensúlyba
hozza: a dolog (a tárgy, a téma, a közös feladat); az én (az egyén a csoporton belül a maga
érzéseivel) a mi (a csoport a maga kapcsolati hálójával és interakciójával).
Ha

nincs közös
témánk, hi
ányzik a közös tárgy el vagyunk választva egymástól, bármennyire is bensőséges a
kapcsolatunk. A személyes kapcsolat
o
k alakulása szülők
,

gyerekek, barátok között attól függ,
képesek vagyunk
–
e rátalálni a közös témára (Friedemann Schulz von Thun, 2012; 153
o).

11.
ábra
. Ruth Cohn témacentrikus interakciós rendszere és

az egyensúly
felbomlása a tárgy és a kapcsolati szint között

„Fejezd ki magad érthetőbben”, „Röviden és tömören” jellegű tanácsok kevésbé
hatásosak, hisz kifejezésmódunk, nyelvi
szokásaink, évek alatt rögzülnek, sokkal hatékonyabb
a szisztematikus gyakorlás, hisz az érthető kifejezésmód nem velünk született adottság, meg
lehet tanulni
.

Egy szöveg a következők által válhat érthetővé: egyszerűség, tagoltság
–
rendezettség, rövidség
–
tö
mörség
és

a járulékos stimulálás (a küldő érzelmileg is
megszólaltassa a címzettet): példák, nyelvi képek, grafikai ábrák, rajzok stb. Sok esetben a
címzett magát tartja ostobának, ha nem ért valamit, így nem csupán nem tájékozódik
valamiről, hanem még az
önbecsülése is csorbul

(Friedemann Schulz von Thun, 2012).

3. A közlés kapcsolati oldalán jelentkező problémák

A közlés kapcsolati oldala fontos a kommunikációban
(az,
ahogyan közlünk

valamit),

m
egnyilvánulhat a megfogalmazás módjában, mimikában, geszt
usok
ban, hanghordozásban.
A

kapcsolati üzenet a „szívünkbe” érkezik, személyesen érintenek meg minket, hosszú távon
hozzájárulnak a címzett önképéhez.

Fontos, hogy
a
küldő kifejezésre juttassa, hogy a címzettet tiszteletre méltónak, teljes
értékűnek, egyenran
gú személynek látja, ide tartozik az udvariasság, a tapintat, a barátságos
bátorítás és a reverzibilitás (a küldő úgy viselkedik a címzettel, ahogy fordított esetben a
címzett is beszélhet a küldőhöz). A reverzibilitás a hierarchiára épülő kapcsolatokban

f
ontos

(
szülő
–
gyerek, tanár
–
diák
)
.

A

tisztelet azt jelenti, hogy respektáljuk a másikat, konfliktusok esetén is teljes értékű
partnerként kezeljük és tiszteljük. Amikor a küldő alacsonyabb rendűként, elutasítóan,
lenézően, megalázóan, kezeli a címze
ttet, l
ekicsinylésről beszélünk,

n
em veszi komolyan,
nevetségessé teszi, megszégyeníti
a címzettet
, irreverzibilitás működik.

A túlzott irányítás és
kontroll ellenállást vált ki a címzettben, célja, hogy saját befolyása alá kényszerítse, úgy a
gondolkodásmódjában
, mint tetteiben, utasítások, tiltások által.

A tisztelet vs. lekicsinylés; irányítás, gyámkodás vs. döntési szabadság megadása
kritériumok kombinálása alkotja meg a viselkedési keresztet,

amely a 12
–
es ábrán látható
,

vagyis a küldő a közlés kapcsolati sz
intjén hogyan bánik a címzettel. Több kevert forma
létezik, az ábrán azonban négy „tiszta” típus van feltüntetve:

–

1
–
es küldő: tiszteletet fejez ki a másik iránt,
de

irányító, gyámkodó és kontrolláló;

–

2
–
es
: nem tűr ellentmondást, domináns, korlátozó, le
kicsinylően, lekezelően bánik;

–

3
–
as: nem tiszteli a másikat, kimutatja ellenszenvét,

de kevésbé próbálja irányítani
;

–

4
–
es: teljes értékű partnerként kezeli
,

nem gyámkodik fölötte, nem
akarja
korlátoz
ni.

12.
ábra
. Viselkedési kereszt

A
kommunikációs képesség megtanulás
a
, önmagunk megtapasztalás
a
, elfogadás
a

egy
új viselkedési mód begyakorlása előtt, vagy azzal egyidejűleg kell bekövetkezni. Az emberek
egymás iránt mutatott viselkedése lelkileg csak akkor szerencsés, ha viselkedés külső é
s belső
oldala megfelelően fedik egymást, vagyis a kifele mutatott magatartás az annak megfelelő
lelkiállapotot tükrözi.
A
viselkedés kapcsolatfüggő, a kommunikáló partnerek kölcsönösen
valamilyen reakcióra késztetik egymást, pl. egy bizonyos személy telje
sen más személyiséget
hoz elő valakiből, mint egy másik. Az intézményi tényezőnek is fontos szerepe van egy diák
viselkedésének a kialakulásában. Az iskola sokszor „lehetetlen” helyzetbe hozza a tanulókat:
csend
b
en kell ülni, olyan információkat kell elsaj
átítaniuk, ami a diákok szempontjából
lényegtelenek, ám a tanterv ezt írja elő, az egyén kívánságai, nehézségei háttérbe szorulnak,
azt, hogy egy tanuló mennyire értékes vagy értéktelen osztályzatok jelzik, folyamatosan
összehasonlítják őket a többiekkel.
Ilyen helyzetben szinte minden egészséges diák „zavart
okoz”, melyet a tanár saját személye ellen irányulóként él meg, holott az intézménynek szól.
A tanár annak érdekében, hogy uralja a helyzetet, nyomásgyakorlással, lekicsinyléssel reagál.

Egy személy má
sikkal szemben
mutatott

viselkedése attól függ, hogy milyen képe van
róla, tisztában kell kennie azzal, hogy a másik képét részben ő maga alakítja ki és az, hogy
hogyan észleli, attól függ, hogy milyen szemüvegen át nézi.
A
kkor lép fel

zavar
, ha teljesen
m
ásként lá
tjuk a személyt, mint ő önmagát. Projekció és átvitel által torzulhat a kép.

Projekció során
egyes

lelki folyamatokat, kivetítünk magunkból és másokban ismerjük
fel; ezek gyakran olyan érzések és impulzusok, melyeket nem akarunk beismerni magunkna
k,
nem illenek bele az önképünkbe, másokban fedez
zük

fel
,

indulatosan szál
l
unk velük szembe.
Jung az „árnyék” kifejezést használja személyiségünk nem szeretett, rejtett részére.

Az átvitel rendkívül fontos és mindenütt jelen van a kommunikációban. A küldő
és a
címzett számára egyaránt jelentős szerepe van, hisz amikor új embereket ismerünk meg,
megpróbálunk rájönni, hogy kire is emlékeztetnek bennünket, amikor tudatosítjuk a
hasonlóságot arra törekszünk, hogy az új kapcsolatainkat ne a régi elintézetlen ügy
einkkel
terheljük, amennyiben ez sikerül felülvizsgálhatjuk tudattalan fantáziánk valóságalapját
miszerint hasonlít valakire, de mégis teljen más ember. Címzettként is fontos, hogy fel tudjuk
ismerni az átvitelt, hogy az irántunk mutatott érzelmek nem nekü
nk szólnak, hanem másnak.

Minél visszafogottabbak vagyunk, minél kevesebbet adunk magunkból, annál több
projekciót és átvitelt kapunk, hisz a másik fél átviteli fantáziáival nem állítok szembe
semmilyen reális önmegnyilvánulást.

Téves, egyoldalú, nem telje
s kép kialakulhat bennünk
másokról úgy is, ha csak bizonyos szituációkban alkotunk benyomást, ami meggátolja, hogy
más oldaláról is megismerjük. Főleg iskolában lehet ez jellemző, hisz az iskola nem kínál
kedvező feltételeket ahhoz, hogy egész emberként mu
tatkozzon meg egy diák, szociális

távolság alakul ki a tanár és a diák között így tanár redukált, kedvezőtlen képet kap a diákról.
Egy osztálykirándulás kedvezőbb ahhoz, hogy egy diák személyiségét a tanár megismerje.

Amikor két személy találkozik
,

egyezsé
gre kell jutniuk, hogy mi az ami megengedett és
mi nem, ki kell választaniuk a kapcsolatuknak megfelelő viselkedésmódot ahogy viselkedünk,
kísérlet a vele v
aló kapcsolat meghatározására, ami

elkerülhetetlen mindkét fél számára.

Haley

(1978) szerint a címzett négy módon reagálhat a küldő kapcsolatdefiníciójára:
elfogadással (ha a küldő viselkedése megfelel a kapcsolatuknak); azzal, hogy elmegy (nem
helyesli, de nem fordul látványosan ellene); elutasítással (világosan kifejezésre juttat
ja, hogy
nem ért egyet) vagy ignorálással (semmilyen reakcióra nem hajlandó). A küldő és a címzett
sokszor arra törekszik, hogy elkerülje a kapcsolat definiálását
.

A

kapcsolatokat
három

alapkategóriába sorolhatjuk: szimmetrikus (ha mindkét fél ugyanazt a v
iselkedésmódot
engedheti meg magának), komplementer (az egyik másként viselkedik, a kétfajta
viselkedésmód kiegészíti egymást), metakomplementer kapcsolatok (A arra veszi rá B
–
t, hogy
egyenrangú partnerként viselkedjen vele, megköveteli a szimmetrikus kapc
solatot). A három
kapcsolattípus ugyanabban a kapcsolatban, felváltva is előfordulhat.

13.

ábra
.

A kapcsolatok három alaptípusa

szimmetrikus
kapcsolat

komplementer
kapcsolat

metakomplementer
kapcsolat

A

kapcsolati oldalnak

hosszú távú hatása is van. A címzett itt kap információt arról,
hogy hogyan látja a küldő. Amikor egy serd
ülő az identitását keresi, éppen ilyen jelzésekre
van utalva, itt kap választ arra a kérdésére, hogy „Ki vagyok én?”, idővel számos kapcsolati
üzenetből arra a következtetésre jut, hogy „Ilyen vagyok hát én!”.

E

vélemények hatására

az,
aki nem tartja sokra

magát, kisebbrendűséget érez

és

visszavonul; vagy ha folyton bizonyítani
akar, túlzásokba esve hajt
ja

az elismerést
,

lelki energiáját rivalizálásra, imponálásra pazarolja.

Ha a
z önkép megszilárdul, akkor a személy olyan tapasztalatvilágot teremt magának,
amelyben egyszer már megalapozott önképe újra és újra igazolódni fog. Az önképünk
meghatározó tapasztalatok eredményeként alakul ki. Tausch és Tausch (1979) szerint a
személyiségfejlődés fő „váltókapcsolója” a tanórák történéseiben keresendő.

Az önképet
azok az explicit (pl. „Te vagy a mi szófogadó gyerekünk”, „Úgysem lesz
belőled semmi” „Semmi érzéked sincs hozzá” „Ügyes vagy”) és implicit (ahogyan beszélnek
és bánnak vele, abból tudja meg, hogy hogyan viszonyulnak hozzá) kapcsolati üzenetek
határozzák m
eg, melyeket egy gyerek, az életében fontos szerepet játszó személyektől kap. A
gyerek önkép
é
t, ezek az első, különböző jelzések által közvetített te
–
közlések határozzák meg,
melyek nem cs
ak

a gyerek tényleges jellemvonásait tükrözik, hanem a küldő titkos
vágyait,
személyes és kulturális előítéleteit tartalmazzák.

A gyerek által kapott üzenetetek részben személyesek,
de

kollektívek is, hisz egy
bizonyos csoport tagjaként kapja őket, így osztozik bennük, a csoport összes tagjával együtt
pl. a nemi hovatarto
zásra vonatkozó sztereotípiák: „Te fiú vagy!
–

A fiúk nem sírnak!”.

Az iskola, mint intézmény, a diáknak szóló kapcsolati üzeneteket hordoz, ha ezen
üzenetek közül bármelyiket explicitté tennénk, valami hasonlót hallanánk: „Te itt nem sokat
számítasz, egy

vagy a 32 közül. Mint egyén nem vagy fontos, húzd meg magad, te még kicsi
vagy és buta, a tanárod tudja, hogy mit kell megtanulnod, figyelj oda és hallgass rá, nincs más
dolgod, csak tanulj!”. A napjainkban közvetett módon kapják ezeket, vagy
az
ehhez hasonló
üzeneteket. Az iskola egy infantilis diákképből indul ki, betervezett, passzív tanulás
–
címzettet
csinál a diákokból, meggátolván őket a felelősségvállalástól,
és

attól, hogy teljes értékű
résztvevői legyenek a társadalomnak (Friedemann Schulz

von Thun, 2012; Tillmann, 1976).

A normaszegő viselkedés olyan „címkézések” végterméke,
a
melyek az „Én semmire s
e
vagyok jó” önképhez vezethető,

a
bűnöző életút kialakulásá
nak

lépése
i a következők
:

–

egy gyerek viselkedését, melyet ő maga ártalmatlannak
és élvezetesnek talál, a
felnőttek „rossznak” titulálják;

–

a gyerek eleinte úgy érzi, hogy nem értik meg, igazságtalanul bánnak vele, idővel,
amikor az őt definiáló felnőttek nemcsak a viselkedését, hanem az egész lényét „rosszként”
bélyegzik, elkezdi átd
efiniálni önmagát;

–

ennek következtében a gyerek olyan viselkedést mutat, ami alkalmas arra, hogy
megerősítse a kialakulóban levő deviáns identitást, a sorból kilógó kortársaihoz kapcsolódik,
nemcsak megbékélnek a címkékkel, hanem még kitüntetésként élik
meg;

–

a delikvensek, egyre gyakrabban kerülnek összetűzésbe a hatóságokkal,
céljuk, hogy
megakadályozzák

az ilyen viselkedést, azonban ezek csak újabb címkézést eredményeznek,
amely megerősíti a kialakulóban lévő önképét. A büntetésben implicit módon jele
n lévő
kapcsolati üzenetnek erősebb hatása van, mint a szintén jelen levő „Hagyd abba!”
felszólításnak.
A
z elsődleges deviancia, több
nyire

ártalmatlan tetteken alapul,
míg

a
másodlagos a környezet címkéző reakcióinak eredményeképpen alakul ki, a
zok az
inté
zkedések hívják elő a

megakadályozandó jelenséget,
melyek célja
, megakadályoz
ni

azt

(Friedemann Schulz von Thun, 2012; Tannenbaum, 1938; Brusten és Hurrelmann, 1973).

Fontos megvizsgálni a segítő intézkedéseket is, hogy a hozzá kapcsolódó implicit vagy
exp
licit címkézéssel nem okoz
–
e nagyobb problémát, mint esetleg, amennyi javulást
eredményezne. Amikor az iskolába tanácsadóhoz küldenek egy „gátlásos gyereket”,
nyilvánvaló, hogy segíti a javulást, azonban megvan a veszélye annak, hogy a gyerek önképe
kiegés
zül azzal, hogy „Olyan valaki vagyok, akinek a pszichológusra van szüksége”, ezáltal
még kívülálló
bbá

válik.
A
zavart
ott
kell keresni

és

k
ezelni,
ahol fellép,
azon csoport
interakcióiban
, nem az egyénben

(Friedemann Schulz von Thun, 2012, Redlich és Ott,
1980).

Az egyén, már megszilárdult önképe elkerülés és torzítás által teremt magának olyan
környezetet, melyben az egyén azokat a tapasztalatokat szerzi, amelyek igazolják ezt az
önképet. Bizonyos tapasztalatok a
lól kitérünk, megóvván magunkat
, ami elől ne
m térhetünk
ki, más értelmet adunk neki és torzítva észleljük, olyan formában, amely beleillik az
önképünkbe. Mindkét stratégia alkalmazható úgy a külső, mint a belső tapasztalatok esetén.

A

kudarckerülő személyek folyamodnak az elkerülés taktikájához, hog
y megkíméljék
önmagukat olyan helyzetektől,

melyekből tanulhatnának, olyan helyzeteket választanak, ahol
nem fenyegeti őket vereség, ezért többnyire erős egyéniség benyomását keltik.
A

személyiség
fejlődése szempontjából fontos szerepe van

ann
ak, hogy átme
neti verességeket

is átéljünk
.
Megsemmisítő hatással számolhat az, akinek túlságosan negatív az önképe „Engem nem
szeret senki!”, önbeteljesítő jóslat érvényesül, kiprovokálja a többiek ellenszenvét.

Az emberek sok esetben a pozitív kapcsolati üzeneteket i
s elhárítják, mint pl. a
dicséretet, hisz ez nem illik bele a személy negatív önképébe. Az önkép megőrzésére
szolgálnak az ok
–
tulajdonítások, melynek értelmében a sikereket és a kudarcokat a következő
oki tényezőknek tulajdoníthatjuk Heckhausen (1974) szer
int: képesség, erőfeszítés, a feladat
nehézsége, véletlen. Ennek értelmében a kis önbecsülésű ember a véletlennek tulajdonítja a
sikerét, a kudarcot viszont saját gyengeségének.

Önképünk a belső világunkból érkező tapasztalatokat is elkerülheti vagy torzít
hatja,
például a nem oda illő érzéseket, melyeket szívesen figyelmen kívül hagyunk, és nem
engedünk a felszínre törni (pl. a szomorúság nem illik egy vicces személyhez).

Ha

a kapcsolati oldalon adódnak problémák, elfojtott harag, leplezett megbántottság, viták
elkerülése, képmutatás, ellenségesség
és

nem megfelelő szinten folytatott üzenetváltások
uralkodnak, a kapcsolati konfliktusok áttevődnek a tárgyi oldalra. Erre utal

szurkálódó
hangnem
a tárgyi beszélgetésekben
,

hatására feszültség alakul ki,
a tárgyszerűség
ve
szélybe
kerül
, a háttérben valamily
en régi elszámolnivaló áll.

A

tárgyi vitákat szüneteltetni kell, a
kapcsolatot explicit módon tisztázni kell, tárgyi érvelések nélkül, felszínre hozván a mögöttes
én
–
üzeneteket, bizakodóan a jövőre tekinteni nem pedig visszatekinteni, haraggal a múltra
. Az

irányító közvetítés lépéseit a 14
–
es ábra szemlélteti

(Friedemann Schulz von Thun, 2012).

14.
ábra
.

A kapcsolatok tisztázását elősegítő irányító közvetítés lépései

4. A közlés felszólítási oldalán jelentkező problémák

Az emberi kommunikáció egyik
alapvető dilemmája abban van, hogy mindig egyszerre
van szó kifejezésről és hatásról, a küldőnek és a címzettnek választania kell, hogy melyik
aspektust tartja mérvadónak. A kommunikáció azonban állandó kompromisszumkeresés ezen,
két követelmény között, a
két pólus egyensúlya teszi sikeressé a kommunikációt
.

A kommunikáció nemcsak annak a kifejezésére szolgál, ami van, hanem annak az
előidézésére is, aminek lennie kellene. A kifejezés és a hatás sokszor olyan összhangban van,
hogy az egyik érvényesítéséve
l egyúttal a másik optimális érvényesítését is lehetővé teszi. (pl.
a gyerek megüti magát, sír, minek következtében a szülők rögtön rohannak segíteni neki).

Különbséget kell tennünk a kifejezésorientált (az a fontos, hogy kifejezze, ami benne
van nem az, h
ogy valamilyen hatást elérjen) és hatásorientált (tudatosan vagy tudattalanul azt
mérlegeli, hogy mit akar elérni vagy meggátolni) küldő között. A kifejezésorientált küldőnél a
döntő kritérium a koherencia és az igazság, míg a hatásorientált személy esetéb
en a tapintat és
tárgyi tartalom

explicit kapcsolatai jelentések

Vágyak, kívánságok
(felszólítás
)

Én
–
üzenetek
(önmegnyilvánulás)

Le a tárgyi
szintről

2

1

3

a taktika a fontos. A címzett számára rendkívül fontos, hogy a küldő kifejezés vagy
hatásorientált, hisz egy diák esetében, akit a tanára megdicsér nem mindegy, hogy azért teszi
–
e mert elégedett, vagy azért mert a dicsérettel a teljesítmén
yét kívánja fokozni.

Bármelyik mellőzése ártalmas lehet, a megfelelő egyensúlyon van a hangsúly
.

Ha valaki
akár tudatosan vagy tudattalanul csak a hatásra koncentrál és közben figyelmen kívül hagyja a
hiteles kifejezést, elidegenedik önmagától és másoktól;

ha

csak a kifejezésre figyel, és nem
érdekli, hogy mit idézhet elő, felelőtlenül cselekszik, lemond akarat
a

érvényesít
éséről
.

A felszólító küldőnek korlátozott a befolyása másokra, akkor beszélünk pszichológiai
problémáról, ha a jó szándékú felszólítások
hatástalanul maradnak, vagy ha ellenállást
váltanak ki. A felszólítás hatékonysága nagymértékben függ a küldő és a címzett közötti
kapcsolattól,
ha

a felszólítást vitatott kapcsolatdefiníció kísér, az elutasítás
,

a felszólítási
oldallal szembeni ellenkezés
ben mutatkozik meg; amely „csakazértsem” formát ölthet, arra
szolgálván, hogy a címzett kapcsolati oldalon megmentse a becsületét. A nevelésben, szülő
–
gyerek, tanár
–
gyerek kapcsolatban számos ellenállást kiváltó beavatkozás fordul elő, ezért sok
küldő attó
l tartván, hogy autoriternek tűnik nem szívesen ad parancsot, világos utasításokat,
akkor sem, ha a helyzet megkív
ánná, így kommunikációs zűrzavar keletkezik
.

A felszólítás sokszor azért nem eredményes, mivel nem a megfelelő eszköz az adott
probléma megold
ására.
Ha

valakinek önmagával van problémája, belső érzelmi folyamatok
hatására ésszerűtlenül viselkedik, akkor a jó tanácsok, javaslatok, figyelmeztetések egyenesen
károsak lehetnek, saját tehetetlenségével szembesítik, és még inkább elbátortalanodik. Egy

gyerektől sokszor megkövetelik a szülők vagy a tanárok, hogy rendesen viselkedjenek, amely
egy igen összetett viselkedési formát feltételez, ilyenkor olyasmire gondolnak, hogy pl.
nyugodtan üljön a széken 50 percig; figyelmesen kövesse a beszélgetés fonal
át; úgy mondja el
a véleményét, hogy előtte jelezte azon szándékát, hogy beszélni szeretne; a véleménye
kapcsolódjon az előtte szólókéhoz; s közben legyen udvarias, kedves stb.. Ezek, mind olyan
viselkedésformák, melyeket meg kell tanulnia a gyereknek és b
e is kell gyakorolnia előzőleg,
a nevelők által említett „rendes viselkedés” mögött azonban, nem fokozott gyakorlás rejlik.
Egy gyerek, zavaró viselkedése, nem rosszaságból fakad, hanem abból, hogy nem tanult meg
helyesen viselkedni, ami fenyítéssel nem ol
dható meg. Sok esetben a kötekedő gyerekben
nem az agressziós ösztön teng túl, hanem általában nincs lehetősége a verbális vitákra így hát
a verekedés válik a kommunikáció pótlékává.

Egy cselekvés pszichológiai minősége megváltozik, amint felszólításra tör
ténik, az
ember alapvető vágya az, hogy az élet bizonyos területein saját tettei előidézőjének érezhesse
magát, saját kezdeményezésre cselekedje ne pedig utasításra (pl. ha unatkoznál esetleg,
megcsinálhatnád). A felszólítás azonban megfosztja a címzettet
ettől az élménytől és inkább

meggátolja, mint előmozdítja a jótetteket. Ezért van az, hogy a serdülők gyakran a saját
kezdeményezés élményét keresve kötnek ki destruktív viselkedéseknél.

Minden motiváció és érzés spontán viselkedésmód, a felszólító küldők
ezt figyelmen
kívül hagyják
.

F
elszólíthatunk valaki
t arra, hogy valamit megtegyen,
arra nem szólíthatjuk, fel
hogy szívesen

is

tegye.
E
lőfordul, hogy a küldő negatív érzésekről próbálja lebeszélni a
címzettet, az élet szép oldaláról beszél
vén
, hogy felvidí
tsa, amitől még szomorúbb lesz.

O
lykor akár saját magunknak is intézhetünk ellentétes hatást kiváltó felszólításokat, pl.
ha azt várjuk el önmagunktól, hogy vidámak legyünk, mikor szomorúak vagyunk.
E
gy
érzelmi állapotból az tud kikerülni, aki valóban át
is éli

azt az érzést
, ha hagyja, hogy
rosszkedve legyen, lehetősége lesz egy jobb hangulathoz, más próbálkozás hiábavaló.

Egy címzettből ellenkezést válthat ki a közvetített tárgyi kijelentés is,
ha
ellentétben áll
a címzett magatartásával
,

meggyőződésével
, a kognitív disszonancia állapotába kerül. Erre
három féle módon reagálhat: elviseli és konzerválja; változtat a viselkedésé
n

vagy a korábbi
meggyőződésén; ellenszegül a közlésnek (megpróbálja nem meghallani, elkerüli).

A rejtett felszólítás az, a
mikor va
laki nem közvetlenül fejezi ki tudattalan vágyait,
hanem úgy, hogy egyértelmű érzelmi légkört teremt a címzettnél, ami arra készteti, hogy
magától, a kü
ldő kívánsága szerint reagáljon,

o
lyan stratégi
a

mely kettős célt szolgál: elérni
valamit és közben rejt
ve maradni.

Rejtett felszólítás
meg
jelenhet

olyan

helyzetekben
, mint:
öngyilkossági kísérlet, szorongás, pánikroham,

érzékenység
,

gyermeki komiszságok (céljuk,
hogy rájuk figyeljenek a szülők, tanárok bármi áron); gyámoltalanság, tehetetlenség,
gyengeség (
Nélküled semmire sem mennék).

A rejtett felszólítások gyakran eredményesebbek, mint a nyíltak, hisz olyan érzelmi
állapotba hozzák a címzettet, hogy hajlandó lesz a felszólításoknak megfelelően reagálni. A
küldőnek nem kell vállalnia a felelősséget az i
lyen felszólításokért, szükség esetén még
tagadhatja is. Minél sebezhetőbb egy ember, annál inkább képesnek kell lennie arra, hogy
másokat indirekt módon érzelmileg befolyásoljon. Amennyiben sikerül befolyásolnia a
másikat nemcsak a címzett, hanem maga a k
üldő is szenved, hisz rejtett felszólítással nem azt
kapja, amire szüksége van. A magatartászavarokkal, dühkitöréssel küzdő gyerek, eléri ugyan,
hogy odafigyeljenek rá, de nem szeretetteljes törődést kap, hanem büntetést, azonban az is
több mint a semmi (I
nkább utáljanak, minthogy figyelembe se vegyenek). Sok esetben az
ilyen problémával küzdő gyerekek szülei, ha nem is előidézői, de megerősítői és fenntartói a
tüneteknek, ezért fontos, hogy címzett megtanulja, hogy bizonyos esetekben a felszólítással
ellen
tétesen reagáljon.

Fontos szerepük van a

hivatásos befolyásolók
nak
, a reklámszakemberek
nek, akik

3
stratégiát követnek: mintaadás, a következmények bemutatása, asszociációk előhívása.

Az utánzási hajlandóság annál nagyobb, minél vonzóbbnak

és

mutatósabb
nak hat a
mintát bemutató személy, a modell. A közlés önmegnyilvánulási oldalán megjelenő imázs

ápolás
a

a felszólítási oldalhoz kapcsolódó esélyeket is növeli. A nevelésben fontos szerepe
van a modellnek, a szülők, tanárok akkor hatnak leginkább a gye
rekek
re, mikor nem az a cél
.

A következmények bemutatása azon alapul, hogy az egyes viselkedésformák
sikerorientáltak, a kellemes következményekkel elősegíthetők, a kellemetlenekkel pedig a
háttérbe szoríthatók. Az emberek különböznek abban, hogy mit találnak k
ívánatosnak és mit
taszítónak. Egy alacsony társadalmi rétegből származó gyerek számára a dicséret nem jelent
tartós ösztönzést, egy cukorka viszont igen, míg egy középosztálybeli gyereknél ez épp
fordítva van, lényegében Maslow szükséglet
–
hierarchiája érv
ényesül.

Korábbi összekapcsolások tapasztalata bizonyos érzéseket hív elő, melyek bizonyos
cselekvé
sekre késztetnek bennünket (
a félelem
,

menekülésre vagy elkerülésre),
R
eklám
ban

a
pozitív érzelmi reakció elérés
ére,
kellemes ingerrel kapcsolják össze
(
üdít
őital és fiatalság
)
.

A tárgyi tartalmak kifejezésére rendelkezésére álló szavak a korábbi összekapcsolások
miatt, szinte mindig magukkal hordják
a
z érzelmileg értékelő elemeket, már önmagukban is
felszólítást tartalmaznak.
E
gy személy nyelvileg hogyan je
leníti meg a világ tárgyi tartalmait,
attól függ, milyen „szemüvegen” át látja a világot,
ami az érdekeitől függ.

Bizonyos

esetben ugyannak a módszernek a megerősítése (szemrehányások) épp a
kívánt hatás ellenkezőjéhez vezetnek, a megoldás ugyanabból a mó
dszerből kevesebbet.
Némely probléma esetében az elsőrendű megoldás nemhogy nem segít, annyira elmérgesítik a
helyzetet, hogy maga a megoldási kísérlet válik a problémává. Fontos felismerni, hogy amikor
egy nehezen megoldható problémával találkozunk, a meg
oldás nehézségét nem
–
e egy rossz
megoldási kísérlet okozza, amennyiben ez a helyzet, akkor nem magát a problémát próbáljuk
megoldani, hanem rendezni kell a megoldási kísérleteket.

Ha manipulációtól
, függőségtől

mentes, nyílt, őszinte kapcsolatokra vágyunk, akkor a
vágyainkat
,

követeléseinket egyenesen kifejező nyílt felszólítások által valósíthatjuk meg. A
nyílt felszólítás kerülésének a következő okai lehetnek: az önmegnyilvánulástól való félelem;
a visszautasí
tástól való félelem; gyerekkori kívánságok; az „elvárhatóság” tisztázatlan
mértéke; félelem attól, hogy a címzett nem mer nemet mondani;

a felelősségvállalás kerülése.

Nyílt felszólítás esetén fontos, hogy a küldő tudja, mit akar,
ha

gyakran megtörténik,
hogy ez nem így van, sokszor könnyebb, ha a mások elképzeléseihez alkalmazkodunk.
Ahhoz, hogy egy kommunikáció konstruktív legyen, nyíltan ki kell mondanunk a
kívánságainkat azért, hogy tájékoztassuk a címzettet, hogy átláthatóbb legyen a helyzet nem
pedig

azért, hogy a cí
mzett azt mindenképp teljesítse.

N
em összekeverendő az egoizmussal.

Miután elhangzott egy felszólítás a címzett válaszolhat igennel vagy nemmel,
amennyiben engedelmeskedi
k
, fontos, hogy aztán a maga felelősségét vállalja a felszólításnak
megfelelő viselkedésért, és ne mondja majd azt, hogy „Te akartad így, én nem tehetek róla”.
A felelősségvállalás egy viselkedésért nagyon fontos tanulási cél.

Elutasítás esetén, fontos, hogy a címzettnek legyen elég bátorsága határozottan nemet
mondani,
h
a

nem akar engedelmeskedni a felszólításnak. A világos és egyenes „nem” teszi
lehetővé a küldőnek a nyílt felszólítást. Nem velünk született képességről van szó, meg kell
tanulnunk,
ezáltal
a létező konfliktusok még láthatóbbá válnak, ezáltal elősegíti a v
ilágos
megoldás létrejöttét, „tiszta” atmoszférát teremt

(Friedemann Schulz von Thun, 2012).

1.
3
. Önérvényesítő és asszertív kommunikáció
kamasz
korban

1.
3
.1. Az asszertívitás fogalma

„Az asszertívitás azt jelenti, hogy magabiztos és egyenes közlésmóddal

tudatjuk
másokkal, mit szeretnénk, és mit nem szeretnénk” (Sue Hadfield, Gill Hasson, 2017, 19 o).

A boldog, sikeres, teljes élet eléréséhez, az asszertív viselkedés kulcsfontosságú. Az
asszertív személy esetében mindenki egyformán fontos, a szükségletek

kielégítésének egy
teljesen más módja, ellentétben az agresszív és passzív személlyel, ahol ők maguk a fontosak.
Az asszertív nyitott mások nézeteire és véleményére még akkor is, ha azok különböznek a
sajátjukétól, vállalja a felelősséget, ha egy bizonyos

kommunikációt vagy viselkedést választ
(Hadfield, S., Hasson, G., 2017)
.

Ha

valaki asszertíven

kommunikál, lehetősége van egy nyílt, őszinte, közvetlen
kommunikációra, mely lehetőséget teremt, hogy megismerje önmagát, elnyerje barátai,
osztálytársai, ismerősei tiszteletét, kifejezze érzelmeit és gondolatait, vágyait és igényeit
kielégítvén, oly mód
on, hogy közben tiszteli a partnerét is (
Lemeni, G., Miclea, M., 2004).

1.
3
.2. Önbecsülés és önbizalom szerepe az asszertivitásban

Az asszertivitásra való képesség nagymértékben függ az önbecsüléstől és az
önbizalomtól, a hatékony kommunikáció alapjai (
Klein
B., Klein
S.
,

200
8
)
.

Az önbecsülés
megfelelő szintje azt jelenti, hogy egy személynek önmaga értékével és
képességeivel kapcsolatban jó érzései vannak. A siker növeli az önbecsülést, míg a kudarc
csökkenti azt
(
C
arver, C.S., Scheier M.F. 2003
)
. Nem
annyira szavakban megfogalmazott

tudás, mint inkább valamilyen érzés, tapasztalat önmagáról, ami bármit is csinál, ott van a
háttérben. Két komponense van az hatékonyság (az értelmünkben, tanulóképességünkben,
döntéseinkben, alkalmazkodóképességünkben való

bizalom) és az önértékelés (az az érzés,
hogy a siker, a teljesítmény, a boldogság természetes módon jár) (
Klein
B., Klein
S.
,

200
8
)
.

Akinek egészséges önbecsülése van jó a realitásérzéke, független, hibáit beismeri és
kijavítja, együttműködő, jól kezeli
a változásokat, mindez a sikeres élet alapja, hisz aki
önmagát nem becsüli, kevéssé remélheti, hogy mások megbecsülik, félelmet, vagy éppen
gyűlöletet visz kapcsolataiba, alacsonyabb rendűnek, értéktelennek érzi magát. Alacsony
önbecsülésű személyek nehéz
helyzetben hamarabb feladják, nagyobb a valószínűsége a
kudarcnak, míg a megfelelő önbecsülésű kitartó, erőfeszítésre ösztökélt, ami növeli a siker
lehetőségét. (
Klein
B., Klein
S.
,

200
8
)
.

Amennyiben valaki kételkedni kezd önmagában és képességeiben, ron
tja az önbizalmát
és csökkenti az asszertivitási esélyeit, többnyire zavarosan, köntörfalazva, homályosan fejezi
ki magát, ködös kifejezések mögé bújik. Az asszertív személy is érezhet félelmet igényei,
kívánságai kifejezésekor, azonban nem arra koncentrál
, hogy mennyire fél, hanem félelmei és
aggodalma ellenére kezd valamit a helyzettel, tudja, hogy valahol el kell kezdeni, képes a
nyílt, egyenes, őszinte kommunikációra
(Hadfield, S., Hasson, G., 2017)
.

Ha valakinek gyenge az önbecsülése, nagy a veszélye
annak, hogy ha valamilyen
veszteség vagy kudarc éri, önmarcangolásba kezd, bűnbakot próbál találni, passzívvá válik;
amennyiben megfelelő önbecsülése van hasonló esetben az önbecsülés változatlan marad, a
személy összeszedi magát és küzd (
Klein
B., Klein
S
.
,

200
8
)
.

Branden szerint az önbecsülésnek hat tartóoszlopa van:

–

tudatos élet (a tények tisztelete, valódi jelenlét, nyitottság az információk iránt, külső
és belső világ megértésére való törekvés),

–

önelfogadás (gondolatok, érzések, cselekvések átélé
se és elfogadására való törekvés,
felelősségvállalás, a kritika vagy eltérő vélemény, negatív érzelmek nélküli elfogadása),

–

felelősségtudat (annak a megértése, hogy mindenki saját maga a felelős választásaiért,
tetteiért, saját életéért, jólétéért, célj
ai eléréséért, a legfontosabb kérdés, amire választ keres
nem a „Kit hibáztathatok?”, hanem az, hogy „Mit kell tennem?”),

–

asszertivitás (hiteles viselkedés),

–

céltudatosság (a rövid
–

és hosszútávú célok tisztázása és követése, a célok elérését
segítő
életmód kialakítása, a lehetséges következmények figyelembevétele),

–

integritás (azt, mond, amit gondol, azt csinál, amit mond; ígéretek betartása; másokkal
szembeni igazságosság; jóindulatú viselkedés; igazmondás) (
Klein
B., Klein
S.
,

200
8
)
.

Önbizalom
,

képesség arra, hogy megtegyük a szükséges lépéseket, bármennyire is
nehéznek és ijesztőnek tűnnek is az adott pillanatban
(Hadfield, S., Hasson, G., 2017)
.

A „kompetens ember”, kezdeményező, felismeri melyek számára a legfontosabb
problémák, erőfeszítések
et tesz a megoldásuk érdekében, hatékonyan kommunikál. Az ilyen
személyek a megjelenésükkel is önbizalmat sugároznak, magabiztos fellépés, képesek akár
„kilógni a sorból”, képesek józan ítéleteket alkotni, karizmát sugároznak, képesek mások
önbizalmát növe
lni (
Klein
B., Klein
S.
,

200
8
)
.

Ahhoz, hogy valaki megmondja, hogy mit szeretne, vagy mit nem; vagy, hogy elmondja
másoknak, mit gondol; a döntések meghozatalában; a felelősségvállalásban, önbizalomra van
szüksége. Amennyiben valaki kiáll magáért, legközel
ebb nagyobb lesz az önbizalma, amely
arra készteti a személyt, hogy a továbbiakban is kiálljon magáért, fontos, hogy önbizalma
építésében mindig kis lépésekben haladjon, a siker érdekében.

Alacsony önbizalmú gyerekeknél gyakori, hogy mivel nagyon szeretné
nek valahová
tartozni, hozzácsapódnak egy folyamatosan szekáló személyhez, attól tartván, ha ezt nem
teszik meg ők válnak áldozatává, végül ők magul is szekálóvá válnak, könnyen
befolyásolhatóvá válik
(Hadfield, S., Hasson, G., 2017)
.

Az, akinek alacsony
az önbizalma, hibáját inkompetenciájának tekinti, mely
tehetetlenség érzését, valamint kételyeket ébreszt fel önmagában, az szélsőséges önbizalom,
arroganciának tűnhet. Nem összetévesztendő a rámenőséggel, ahhoz, hogy valakiben pozitív
benyomást keltsünk a

realitáshoz, kell igazodni (
Klein
B., Klein
S.
,

200
8
)
.

Raven

az önbizalom három formáját különbözteti meg: bizalom az önálló tanulási
képességben; bizalom abban, hogy ha szükségem van rá, segítséget tud szerezni másoktól;
bizalom abban, hogy értékes tagja egy csapatnak (
Klein
B., Klein
S.
,

200
8
)
.

1.
3
.3. Az asszert
ivitást befolyásoló tényezők

Az elsődleges szocializációs közeg a család, így hát jelentős hatással van egy gyerekre a
család kommunikációs klímája, mely strukturálja a családon belüli kommunikációs és
interakciós folyamatokat
(
Rosengren, K.E., 2004)
.

G
rusec, Goodnow és Kuczinsky (2000) szerint a szülő
–

gyermek kapcsolatban a
melegség oda vezethet, hogy a gyerek erősen azonosul a szülői értékekkel és tettekkel, mivel
a melegség azt válthatja ki a gyerekekből, hogy hasonlítani akarnak, vagy meg akarnak f
elelni
a szocializáció ágensének (
Plybon, L.E.,

&

Kliewer, W., 2001
).

Nurmi (1987) szerint azok a gyerekek, akik negatív családi környezetről számoltak be
pesszimistábbak voltak és kevesebb karriertervük volt, mint azoknak a gyerekeknek, akik

pozitív
családi környezetről számoltak be. A családi közegnek fontos befolyása van a fiatalok
jövőbeni terveire (
McCabe, K.M., & Barnett, D.
,

2000
).

M.A. Straus és R. Gelles

(1986) szerint az erőszaknak kitett gyermekek körében a
viselkedési zavarok előfordulása szignifikánsan nagyobb, mint azoknál a gyermekeknél, akik
nem éltek át traumatikus eseményeket. A gyermekek viselkedésében tapasztalható zavarok a
társas környezethez

való különféle alkalmazkodási nehézségekben nyilvánulnak meg, mint
dühroham, iskolai kudarc, rosszaság és szófogadatlanság a családban, problémás gyermekkel
való barátkozás (Roth M. 2006).

A bántalmazások intellektuális, szociális és érzelmi következménye
it támasztják alá a
kutatások (
M., Cole, S.R.

2006; Ciccheti és Toth, 1998). Iskoláskorban is kevésbé népszerűek
ezek a gyerekek, mivel kortársaik agresszívabbnak és kevésbé együttműködőnek látják őket
(
Cole, M., Cole, S.R.

2006; Salzinger et al., 1993).

A
zok a szülők, akik durva fegyelmezési módszereket alkalmaznak, modellezhetik a
gyerekben az agresszív reakciót az interperszonális konfliktus esetében a gyerekeiknél
(
Monique G. McCoy et al., 1999;
Loeber, Southamer
–

Loeber, 1986).

A szülői következetlen
ség is kapcsolatba hozható a viselkedés problémákkal, mivel
azok a szülők, akik minden válogatás nélkül hol dícsérik, hol elmarasztalják a gyerekeiket,
olyan szociális környezetbe helyezik a gyerekeiket, amely nem kiszámítható. Ez a
kiszámíthatatlanság neg
atívan befolyásolja a viselkedés kontrolljának kifejlődését (Wahler,
1997). Sőt, azok a szülők, akik kevés időt töltenek a gyerekeik ellenőrzésével, esetleg nem
tudnak a viselkedési problémákról és nem tudnak megfelelően reagálni ezekre (
Monique G.
McCoy
et al., 1999
).

A kommunikációs stílust jelentősen befolyásolják a szocio
–
kulturális tényezők,

a nemi
szerepek

valamint az, hogy milyen magatartásformát tartottak ideá
lisnak vagy elvártnak
.
Kutatások adatai szerint az apákat aggodalommal töltötte el fiuk
passzivi
tása, jobban
tolerálták az agresszivitást, míg az anyák vagy a tanárok inkább a passzivitást tolerálták
(Vajda Zs., Kósa É.
2005)
.

Nehéz asszertívn
a
k lenni, ha a kommunikációs partner agresszív
,

passzív, esetleg
manipulatív,
könnyebb, ha
a másik asszertív, tisztelettel bánik vele, támogatja, meghallgatja.

Wander
–
Zanden (1985) kutatásai szerint az agresszív magatartás „ragadóssága” abban
mutatkozik meg, hogy a kezdetben passzív magatartást tanúsított gyerekre átraga
d az
agresszív magatartá
sa, mire a pozíciószerzési stratégiák kialakultak, az agresszív magatartás
háttérbe szorul
(Vajda Zs., Kósa É.
2005)
.

Az asszertív megközelítést gyakran befolyásolják a többiekkel szembeni elvárásaink is.
Sokszor nem vagyunk annak, a tudatában, hogy az elv
árások mennyi kommunikációs

problémát, félreértést, konfliktust, bizalmatlanságot okoznak. Ha valaki túlzott elvárásokat
táplál mások iránt, úgy állítja be magát, hogy csalódott és frusztrált legyen, haragudjon saját
magára és másokra. Ha túlzottan alacson
y elvárásai vannak önmagával és másokkal szemben
megnehezíti, hogy részt vegyen valamiben, vagy elérjen bármit is. Ha gyermekkorban túl
sokat vártak el valakitől, akkor önkritikussá válhatott és ugyanazt a kritikus hozzáállást
követeli másoktól is, mint am
ellyel hozzá viszonyultak. Idejét és energiáját mások
átformálására fordítja, azért, hogy megfeleljenek az általa elképzelt ideális képnek
(Hadfield,
S., Hasson, G., 2017)
.

Bármely magatartásbeli változás sikerének
,

nagyobb az esélye, ha a célokat a személ
y
pozitívan fogalmazza meg. Amennyiben valaki negatív célokat fogalmaz meg az agya a
negatív szavakra fog koncentrálni. Könnyebb elérni azokat a célokat, melyek közelebb
visznek valami jóhoz, mint azokat, melyek eltávolítanak valami rossztól. A
„
nem szabad
,
soha, nem lehet
”

szavak, reménytelenséget sugallnak, nem motiválnak.

Fontos, hogy a személy felkészüljön a változásra és ne engedje, hogy a hátráltató
tényezők megingassák az önbizalmát. Az asszertivitással kapcsolatos erősségei, készségei és
ismeretei
sikeres kombinációja meghozza a kívánt eredményt.

A személyes erősségek mellet fontos szerepük van a pozitív személyek jelenlétének, ők
azok, akik mellett a személy valójában önmaga lehet, értékelik véleményét, bizakodással,
lelkesedéssel töltik el, növel
ik önbecsülését. Vannak olyan emberek, akik elszívják az
energiáit, elbátortalanítják, negatív hatással vannak a személyre, ők a tipikusan manipulatív
stílusúak, társaságukban kevés idő eltöltése a javasolt.

Fontos, hogy fogadja el az érzéseit, legyen úrr
á rajtuk, legyen képes cselekedni. A
múltbeli viselkedést, hozzáállást, meggyőződést nem lehet visszamenőleg megváltoztatni,
nem elég csak felismerni a gyengeségeket, nem kell beletörődni. Az asszertív személyek
tanulnak a hibáikból és tapasztalataikból, f
elismerik, hogy mit kellett volna másképp tenni és
legközelebb a szerint cselekednek, a jövőbeli viselkedést meg lehet változtatni.

A saját és mások közérzetének a javítására alkalmas az elismerés, amely
megnyilvánulhat csodálat, dicséret, hála, megbecsül
és formájában. Ahhoz, hogy valakit
méltasson valaki, fontos, hogy a másikat jobban megfigyelje, keresnie kell a pozitív vonásait.
Tudni kell, azonban, hogy bizonyos kultúrákban a dicséret elfogadása udvariatlanságnak
számít, a visszautasítás az elfogadott.

Elismerés esetén csak annyit kell mondani, hogy
köszönöm, nem szükséges azt visszaadni, ezáltal erősödik az önbizalma.

A helyzet a
sszertív kezelésében fontos szerepe van az érzések felismerésének, fontos
hogy valaki tudja meghatározni, hogy hogyan is érzi magát az adott helyzetben, az érzések
csupán belső jelzések önmagunk számára, melyek segítenek megérteni tetteinket. Amikor már

tu
datában van a személy érzéseivel, érzelmeivel eldöntheti, hogy megosztja
–
e másokkal vagy
sem, ha igen úgy fogalmazhat, hogy „én úgy érzem”. Ha valaki azt mondja, hogy
„felmérgesítesz”, akkor a másikat hibáztatja, de ha azt mondja, hogy „mérges vagyok”,
vál
lalja a felelősséget az érzéseiért.

Az érzések elemzését követően, másik lépés meghatározni, hogy pontosan mit is
szeretne, vagy nem a személy és világosam megmondani azt a másiknak. Az egyértelmű és
egyenes közlésmódok előnye, hogy a személy időt takarít

meg, a másik félnek nem kell
találgatnia, azzal kapcsolatban, hogy mit is szeretne, elkerülhető a félreértés, lehetőség van az
egyeztetésre, esély van a győztes
–
győztes típusú végeredményre, biztos módszer arra, hogy
mások megértsék szándékait.

Amennyiben

a személy úgy érzi, hogy gondolkodási időre van szüksége, egyszerűen
csak mondja azt, hogy „Még nem tudom, visszatérhetnénk rá később?”. Ha valaki látja, hogy
másképp állunk egy bizonyos problémához, akkor ő is másképp fog reagálni.

Lehetőség van egyszer
re igent és nemet is mondani, úgy ha elutasítjuk a másik fél
ajánlatát, felkínálván egy olyan lehetőséget mely számunkra is vállalható, fontos, hogy
egyezkedés, kompromisszum esetén ne engedjünk túl sokat. Fontos a határok meghúzása az
asszertivitásban, me
ly meghatározza, hogy milyen bánásmódot engedünk meg önmagunkkal
szemben, értékrendünknek és jogainknak megfelelő minimális és maximális elvárásainkat,
segít az önbecsülésben és az önmagunkra való odafigyelésben. Amennyiben a határok nem
elég egyértelműek
vagy túlságosan rugalmasak, lehetőséget teremtünk arra, hogy
kihasználjanak vagy befolyásoljanak. Az asszertív személy a határok megszabásával vállalja a
felelősséget a tetteiért, kész elfogadni a következményeket.

Bármilyen helyzet adódik, ahhoz, hogy ass
zertív
a
k legyünk nem szabad reflexszerűen
reagálnunk, fontos időt szánni a megoldások és a következmények kigondolására, még akkor
is ha esetleg időt kell kérni a partnertől.

Minden személy a saját reakcióiért felelős nem pedig a mások szükségleteiért, am
ikor
valaki olyasmit is megtesz, amit nem akar, az a társfüggőség jele, amikor a személy olyan
felelősséget is magára vállal, ami nem tartozik rá, nem képes bűntudat nélkül meghúzni a
határokat. Fontos, hogy ne érezzünk bűntudatot, akkor, ha nemet mondunk,

nem a többi
ember feladata, hogy tiszteletben tartsák határainkat, nekünk kell azokat megvédeni, ha
valamit nem szeretnénk megtenni, lehet egyezkedni, kompromisszumot kötni vagy
egyszerűen nemet mondani. Lehet úgy is kezdeni, hogy „Sajnálom, de…” vagy „At
tól tartok,
hogy…”, de fontos, hogy csak egyszer kérjünk bocsánatot, ha túl sok kifogás, a válasz veszít
a hitelességéből, a másik megkérdőjelezheti. Amennyiben valakinek nem sikerül asszertivnek
lenni, fontos, hogy tudjon bocsánatot kérni
(Hadfield, S., H
asson, G., 2017)
.

A bírálat egy ember munkájának vagy jellemének az érdemeit és hiányosságait értékeli,
ahhoz, hogy valaki így értékeljen valakit, személyes kapcsolat szükséges a felek között. A
konstruktív bírálat fontos, hogy segítsen észrevenni a probl
émás területeket, hogy lehetősége
legyen fejleszteni azokat, míg a szekálás célja a megszégyenítés, fájdalom okozása.

A bírálattól való félelem gátolja az embereket, hogy azt mondjanak vagy tegyenek, amit
szeretnének, sok esetben úgy a gyerekek, mint a fel
nőttek túlzottan tartanak a negatív
megjegyzésektől, ezért mindent megtesznek, hogy megfeleljenek a többieknek. A bírálatra
lehet agresszív, passzív, manipulatív és asszertív módon reagálni. Az asszertívek
meghallgatják a kritikát, sőt további információka
t kérnek, aztán eldöntik, hogy jogos
–
e, ami
azt jelenti, hogy tisztában van azzal, hogy ő is hibázhat, anélkül, hogy önmagát negatívan
értékelné. Fontos, hogy a személy minden esetben meghallgassa a bírálatot, ne kerülje el, ne
kezdjen magyarázkodni, figye
ljen oda arra, hogy elég kompetens
–
e a bíráló.

Ha

a bírálat jogos fogadja el határozottan és magabiztosan; határozza el, mit fog tenni
az ügyben;
ha

egyetért vele, de nem tudja, mit tegye
n
, kérjen segítséget, a másik személynek
köszönje meg a konstruktív
bírálatot; védekezhet a bírálattal szemben, elmondván mit gondol.

Amennyiben nem jogos határozottan és magabiztosan utasítsa el a kritikát; egyes szám
első személyű közlésmódot alkalmazzon; ha fenyegetve érezné magát, mondhatja azt, hogy
„Megismételné?”, r
ákényszerítvén a bírálót, hogy nyugodtabb hangnemben ismételje meg;
amennyiben gyorsan és hangosan beszél bírálója, beszéljen lassan és halkan; amennyiben nem
egészen világos kire is vonatkozik a bírálat, át lehet fogalmazni a bírálóra, lehet rá érvényes.

A fáradtság, betegség vagy esetleg a váratlan helyzetek megnehezítik, hogy valaki
asszertívan reagáljon, fo
ntos a barátok szerepe, a támogatásban, a helyzet megbeszélésében

(Hadfield, S., Hasson, G., 2017)
.

Napjainkban a média
,

jelentős mértékben befolyáso
lja az asszertivitás kialakulásának az
esélyét
, ugyanakkor nem kizáróan a média a felelős az agresszív magatartás kialakulásában,
szerepet játszik a nevelés, a külső környezet, a család anyagi helyzete is.

A

fiatal közvetlen közelről nézhet végig erőszak
os jelenteket, vagy akár egy
gyilkosságot.

A

kegyetlenkedés valamint az agresszivitás sajnos megszokottá vált, egyre
durvább jelenetekkel próbálják lekötni a nézők figyelmét, ami érzelmi elfásultsághoz,
asszertív megnyilvánulások hiányához vezetnek
. Az erő
szak nem csak a filmekben jelent
meg, hanem egyre több reklámban, hírműsorban, tudósításban is, ma már más kritériumok
alapján ítéljük, meg, hogy mit tartunk erőszakosnak.

Frydman kutatásai szerint az erőszakos
filmek fokozzák a diákok verbális agressziójá
t, a kiváltott hatás azonban függ a néző lelki
állapotától is. Kutatások igazolják, hogy az

agresszívebb diák több erőszakos műsort néz, az
erőszakos jelenetek kedveltsége fordítottan arányos az intelligenciával
(Forgó S.
2011)
.

1.
3
.
4
. Asszertív jogok

A személyes jogainkról mi magunk döntünk, ez szorosan összefügg értékrendünkkel,
vagyis, hogy melyek a számunkra fontos, értékes dolgok az életben. Az értékrend és a
személyes jogok szubjektív dolgok, melyek az egyén önmagával és másokkal kapcsolatos
tapas
ztalataikon és elvárásaikon alapulnak. A személyes jogok azonosítása segíthet abban,
hogy egy személy tisztázza értékrendjét és elvárásait. Egy asszertív személy képes kiállni a
jogaiért, úgy viselkedni, hogy azzal nem sérti meg más emberek jogait.

Sue Ha
dfield, Gill Hasson (2017) szerint a következő jogok illetnek meg minket:
bűntudat nélkül kérni, azt, amit szeretnénk; információt kérni; kifejezni a gondolatainkat és az
érzéseinket; meghozni a saját döntéseinket; vállalva a következményeket; eldönteni, h
ogy
felelősséget vállalunk
–
e más emberek problémáinak megoldásában; nem tudni valamiről,
vagy nem érteni valamit; hibákat elkövetni; sikeresnek lenni; meggondolni magunkat; a
magánélethez; egyedül maradni és függetlennek lenni; változtatni a dolgokon.

Sze
m előtt tartván az asszertív jogokat számos kellemetlennek vét helyzetben
viselkedhet egy személy magabiztosan, kifejezvén gondolataikat, nézeteiket (
Balázs L.,
Tomesz H.T., Varga H.Gy., 2013)
.

1.
3
.
5
. Az asszertív

magatartás kialakítása

hetedik osztályos

tanulóknál

1.
3
.
5
.1. A változás hét szakasza

A kommunikációs és a viselkedés megváltoztatásának a következő előnyei lehetnek: a
kapcsolatok javulnak; nő az önbecsülés és az önbizalom; sikerélmény; új lehetőségek.

A viselkedésmód megváltoztatása hét
szakaszra tagolódik: a tudatosodás előtti szakasz;
a felismerési és töprengési szakasz; előkészítési szakasz; cselekvési szakasz; fenntartás;
befejezés; előrehaladás, változás és visszaesés (Sue Hadfield, Gill Hasson, 2017;
J.O.Prochaska, 1982).

Nagyon so
kat kell gyakorolni valakinek, ahhoz, hogy egy új viselkedésmódot
elsajátítson, elsősorban türelmes kell legyen önmagához, mivel a régi szokások nem tűnnek el
egyik napról a másikra, a nehézségeket nem szabad sikertelenségnek tekinteni, fontos
elfogadni, h
ogy a változáshoz a hibák is hozzá tartoznak, mivel tanulási folyamatról van szó.

1.
3
.
5
.2. A testbeszéd tudatos használata

Az asszertivitásban fontos szerepe van a testbeszédnek, amikor hallgatunk akkor is
kommunikálunk testtartásunkkal, arckifejezésün
kkel, megjelenésünkkel stb. Testbeszédünk
kifejezőbbé válik akkor, amikor nehezünkre esik a kommunikáció. A kiegyensúlyozott
testtartás, a nyugodt hangnem, gesztusok segítenek az asszertív kommunikációban. Az
asszertivitás képességet elősegíti, ha tudatosa
n alkalmazzuk a testbeszédet.

Ha megtanulunk olvasni a testbeszédből, nemcsak azt látjuk jobban, hogy mások
hogyan próbálnak manipulálni, hanem érzékenyebbek leszünk mások érzéseire, érzelmeire.
Azáltal, hogy valaki egyre többet megtud mások magatartásáb
ól, egyre többet fog megtudni
önmagáról, ezáltal lehetősége lesz emberi kapcsolatait fejleszteni

(
Pease, B., Pease, A.,
2016)
.

A testtartás jól tükrözi az érzelmeket.
H
ogy valaki asszertivitást

mutasson, egyenesen
kell állnia, úgy hogy fejét egyenesen tartja közben, a vállakat ellazítva, a testsúly egyenletesen
terhelődjön mindkét lábra
, ne keresztezze lábait és ne fonja össze karjait
. Barátságos
találkozás alkalmával 45 fokos szögben szoktak me
gállni egymáshoz képest,
nyitott pozíciót
vesznek fel,
tekintetük iránya derékszöget zár be
, nyitott kar és tenyér, előredőlés, fej
félrehajtása, és mosoly.

Ha

valaki felveszi e a pózt rögtön magabiztosabbnak fog tűnni, még
akkor is ha esetleg meg van ije
dve. A testtartás megváltoztatásával befolyásolható a hangulat
,
érzelmek;

a magabiztos testtartás tükör előtt gyakorolható.
Fontos odafigyelni a lábainkra is,
nemcsak azt árulják el, hová szeretnénk menni, hanem azt is, kit kedvelünk, kit nem.

A távolság a

beszélgetőpartnerek között nagyon fontos a kommunikációban, mindenki
megfigyelheti, hogy számára melyik a legkellemesebb távolság másoktól, és fontos, hogy
biztosítson magának annyi helyet, hogy kényelmesen érezze magát, szükség esetén pedig
legyen mozgás
tere.

Az intim zónába csak családtagok, közeli barátok léphetnek be, fontos
tiszteletben tartani mások személyes terét.

A gesztikuláció sokszor természetes velejárója a kommunikációnak, azonban fontos
leszokni a folyamatos gesztikulációról, csak azon monda
ndó esetében használjuk a
gesztikulációt, ahol azok a leginkább hatásosak. Nincs a karokra szükség, akkor, ha valaki
gondolatait és érzéseit képes nyugodtan kifejezni.

A hazugság könnyen felismerhető, a leggyakoribb hazugsággesztusok a következők: a
száj eltakarása, az orr megérintése, a szem dörzsölése, fülmarkolás, nyakvakarása,
gallérhúzogatás, új a szájban, mindezekre fontos odafigyelni ha asszertívek akarunk lenni.

A szemkontaktus elengedhetetlen annak a tisztázására, hogy valaki követi
–
e a
beszélgetés fonalát, figyel
–
e vagy sem, hisz a szem a lélek tükre. Ne beszéljük olyan
valakivel, aki nem figyel ránk, esetleg valami mást csinál közben. Ha valaki asszertív akar

l
enni, akkor nézzen egyenesen a másik szemébe, de ne úgy hogy bámulja a másikat, és azt se
hagyj, hogy őt bámulják.

A kommunikáció kimenetelét befolyásolja az is, hogy a partner
arcának és testének mely részét nézzük a beszélgetés alatt. A társasági találko
zás alkalmával a
nézési idő 90 százalékában

a partner szeme és szája által bezárt háromszögre irányuljon a
tekintet, aha álltól lefelé nézünk az bizalmas a partner zavarba jön, ha a szem és a homlok
közzé kerül a tekintet az zavaró, nem asszertív.

Az assze
rtivitásban a mosoly is rendkívül fontos, ha a mosoly mellett a nevetés is
megjelenik, akkor
több lesz a barátunk, egészségesebb leszünk, emeli a vér oxigénszintjét,
serkenti a vérkeringést, Henri Rubenstein szerint egy perc nevetés 45 percre ellazítja az
embert. A mosolygó ember láttán elmosolyodunk, ettől endorfin szabadul fel a
szervezetünkben. Fontos szerepe van a kapcsolatteremtésben, a hosszas tartós nevetés annál
gyakoribb, minél inkább társas az élethelyzet
.

A hanghordozásnak fontos szerepe van abb
an, hogy a másik fél hogyan érti meg, vagy
mit ért abból, amit mondani szeretnénk, fontos, hogy lassan, érthetően és nyugodtan
beszéljünk, lehetőség szerint hadarás nélkül, ne hisz ez összezavarhatja az embereket,
nehezebben értik meg, amit mondani akarunk
, vagy esetleg nem vesznek komolyan.

A kézfogás sokat elárul egy személyről. A kézfogás nem való erőfitogtatásra, de
mégsem szereti senki, ha a kézfogásból hiányzik az erő és a magabiztosság.

A megjelenés, az öltözködés nagy hatással van a hitelességre, a
viselt ruhák, azok színe,
stílusa, sok mindent elárulnak a beszélőről.
Ha

valaki úgy érzi, jó a megjelenése, felbátorítja
az asszertív hozzáállásra
(Hadfield, S., Hasson, G., 2017
;
(
Pease, B., Pease, A.,
2016
)
.

Barátok között természetes viselkedés a testbeszéd tükrözése, a kapcsolatteremtés egyik
leghatásosabb eszköze a testbeszéd és a beszédmodor utánzása (ülésmód, tartás, testének
szöge, gesztusai, mimikája, hanghordozása). A partner önmagát látja tükröződni,
fontos, hogy
negatív gesztust soha ne utánozzunk
(
Pease, B., Pease, A., 2016)
.

1.
3
.
5
.3.
A
ktív hallgatás

(értő figyelem)

Gordon (2001)
a

kommunikációs folyamatban egy másik fontos tényező az
aktív
hallgatás (
értő figyelem
)
, mely során a címzett kizáróan a küldőre figyel, kizárván saját
érzéseit és visszajelzés, feedback formájában összefoglalja az elhangzottakat értelmezés vagy
hozzáfűzések nélkül
, visszatükrözi a beszélő közléseit
.
Segít a címzettnek, abban, hogy
megértse,

a másik mire is gondol, mit szeretne közölni, ezáltal elkerülhetők konfliktusok,
nézetkülönbségek vagy konfliktusok esetén könnyen kezelhetőbbé vállnak
.

M
inimalizálja a
félreértéseket, azáltal, hogy verbalizált visszacsatolást ad
, melyet személyes megszól
ítással

kezdhet és a végén azt kérdezheti, hogy „Igazam van?”
, fenntartja a beszélgetést

(
Balázs L.,
Tomesz H.T., Varga H.Gy., 2013
;
Pease, A., Garner, A.
2011;
Kollár N.K.
,

Szabó É.
,

20
04
)
.

Miután a személy elmondta azt, hogy mit szeretne vagy nem, f
ontos, hogy tudatosan

figyeljen oda a válaszra, hisz túlságosan gyakran adunk automatikus érzelmi válaszokat,
elvárásaink, feltételezéseink torzíthatják a másik személytől hallottak értelmezését. Nem kell
vele egyetérteni, csak meggyőződni arról, hogy mit
is hallott, azáltal, hog
y összefoglalja a
másik szavait
. Az aktív hallgatás, összpontosítást és elkötelezettséget igényel, bizonyos
esetekben további információkat is lehet kérni (Hadfield, S., Hasson, G., 2017).

Amikor aktív hallgatóvá válunk, bókolunk a
másiknak, anélkül, hogy egy szót is
szólnánk, arra bíztatja a másikat, hogy tovább beszéljen, lehetővé téve, hogy biztosan
megértsük őt. Testrészeinket minden másodpercben 40 ezer impulzus ér, közülük csak
néhányat tudunk kiválasztani és azokra összpontosí
tunk, a kiválasztást befolyásolják az
elvárásaink, szükségleteink, hiedelmeink, érdeklődésünk, tapasztalatunk, tudásunk,
hajlamosak vagyunk azt hallani, amit hallani akarunk, azt látni, amit látni akarunk
. A nem
verbális üzeneteket nehezebb helyesen értelm
ezni, mint a verbálisakat, mivel ugyanaz a nem
verbális kifejezés, többféle különböző emócióra utalhat
(
Pease, A., Garner, A. 2011)
.

N
em mindig siker
ül az értő figyelmet alkalmazni,
a kommunikáció akadályba ütközik,
e
ze
ket

n
evez
i

Gordon közléssorompóknak.

12

megnyilvánulási formáját különböztette meg:
parancsolás, utasítás; figyelmeztetés, fenyegetés; prédikálás, moralizálás; tanácsosztogatás,
megoldási javaslatok; logikai érvelés, meggyőzés; ítélkezés, bírálat, vádolás; dicséret,
egyetértés; megszégyenítés
, kifigurázás, megbélyegzés; értelmezés, elemzés, diagnosztizálás;
nyugtatás, részvét, vigasztalás, bátorítás; faggatózás, rákérdezés; elterelés, humorizálás,
távolságtartás
(
Gordon, T. 1991;

Balázs L., Tomesz H.T., Varga H.Gy., 2013)
.

1.3.
5
.
4
. Én
–

üzenetek

Az én
–
üzenet e
lsősorban konfliktuskezelésben használt eszköz, ugyanakkor az asszertív
kommunikációs helyzetekben is rendkívül fontos szerepe van,
konfliktus megelőzés céljából
.
Zavaró, feszült helyzetekben a figyelmet önmagára fordítja, és a szit
uáció ismertetése során is
folyamatosan önmagára irányul a figyelme, nem az a fontos, hogy mit tett vagy nem tett

a
másik személy, hanem az, hogy számára mit jelent az a
helyzet
, milyen érzést vált ki belőle.

Gordon szerint a teljes énközlés a következő el
emeket tartalmazza: a bennünket zavaró
viselkedés pontos megnevezését, következményeit ránk nézve, azon érzést melyet kivált
belőlünk (
Kollár N.K.
,

Szabó É.
,

2004)
.

Az emberi kommunikáció célja, nem csak az, hogy megértsük a másikat, hanem az is,
hogy,
embertársaink minket is megértsenek, ennék érdekében, rendkívül fontos szerepe van a
világosan megfogalmazott üzeneteknek, vagyis az én
–
üzeneteknek, valamint ezek megértése.
Gordon az én
–
üzenetek öt típusát különbözteti meg: elismerő én
–
üzenet, problémameg
előző
én
–
üzenet, önfeltáró én
–
üzenet, elutasító én
–
üzenet valamint konfrontáló én
–
üzenet. Az én
üzenet egyik legfontosabb előnye, hogy növeli a közlő önértékelését, képessé válik jobban
megérteni önmagát, valamint bizonyos dolgokat tudatosítani

(
Balázs L.,

Tomesz H.T., Varga
H.Gy., 2013
; Gordon, 2001
)
.

Az én
–
üzenetek vagy én
–
közlések, saját érzelmeinket, vágyainkat tartalmazzák
, mások
bírálata, elítélése, hibáztatása, fenyegetése nélkül. A személy miközben kifejezi érzéseit,
tényeket fogalmaz meg arról, ho
gy mi van vele, anélkül, hogy moralizálna, fenyegetné vagy
minősítené a másikat, teljes mértékben vállalja a felelősséget a közléseiért
(
Balázs L., Tomesz
H.T., Varga H.Gy., 2013)
.

Az én
–
üzenetek segítségünkre lehetnek olyan esetekben, amikor valami bonyol
ultabb
helyzetről van szó, ami eltér a mindennapi rutintól, ha gondot okoz a másik fél viselkedése, de
őt nem igazán zavarja, ha visszatérő problémáról van szó, ha szemléleti különbségről van szó.
Hasznos, hisz tényeket, nem pedig vádakat közöl, így hát a
másik fél gondolatai nem az
önvédelem vagy támadás irányába irányul, hanem az együttműködés irányába. Meghiúsul az
én
–
üzenet, ha kritikát rejtünk a megfogalmazásba, ha elbagatellizáljuk (Várkonyi F.Zs., 2010).

1.
3
.
5
.
5
. Empátia

Az empátia a mások
érzéseiben való osztozást jelenti (
Cole, M., Cole, S.R.,
2006
;
Eisenberg és Fabes, 1998; Radke
–
Yarrov et al., 1983
)
, o
lyan érzelmi válasz, amelyik utánozza
egy másik személy érzelmi állapotát (
Fiske, T.S. 2006; Eisenberg).

Egy másik meghatározás szerint a
z empátia tiszteletteljes megértése annak, amit mások
megélnek. Chuang
–
Tzu, kínai filozófus szerint az empátia teljes lényünk odaadását követeli
meg, ez valami olyasmi, amire nem lehet előre felkészülni, felelősséget és jelenlétet kíván,
melyet nagyon nehé
z fenntartani

(
Rosenberg, B.M. 2001)
.

Mások iránt akkor érezhetünk empátiát, ha minden velük kapcsolatos előítéletünk már
eltűnt. Az empátia nem azt jelenti, hogy tanácsot adunk, bátorítunk vagy esetleg saját
életünkről, érzéseinkről beszélünk, a másokhoz

való empatikus kapcsolódáshoz jelenlétre van
szükség
, együtt lenni a másikkal abban, amit megél

(
Rosenberg, B.M. 2001).

A közlő a

másik személy érzéseit

átérezheti
, aminek az eredménye vagy szimpátia, vagy
személyes szenvedés, aminek nincs serkentő hatása, az empatikus emberek akkor is segítséget

nyújtanak, ha nem részesülnek semmilyen jutalomban. Az emberekre és a helyzetekre az
empátia különbözőképpen jellemző, és

ezért más a segítségnyújtás indítéka is. Az empátia,
empátiát mutató környezetben alakul ki (Fiske, T.S. 2006).

A gyermek az anya és az apa által
tanulja meg az empátiát, jelentős szerepe van tehát a családnak
(
Bereczki S.
2010)
.

Azokból a

személyekből, a
kik másokat szekálnak, hiányzik az empátia, soha nem
tanulták meg, hogy hogyan kellene szociálisan viselkedni, valamint tekintettel lenni mások
érzéseire, míg mások azt tanulták meg, hogy a szekálás a hatékony módszer, arra, hogy elérje,
amit akar
(Hadfiel
d, S., Hasson, G., 2017)
.

Empátia esetén érzékeljük mások érzéseit és szükségleteit, azonban nem tekinthető
empátiának, ha magunkat okoljuk, vagy ha másokat okolunk, elítélve őket. Annak érdekében,
hogy valóban megértettük, amit a másik mondott vagy esetl
eg félreértettük
–
e

azt
, a
visszajelzéseket kérdés formájában fogalmazhatjuk meg, mely során a másik személynek is
lehetősége van arra, hogy jobban elmélyüljön önmagában
, valamint időt takarít
hat
unk meg
. A
kérdések
szólhatnak a

mások megfigyeléséről,
a
mások érzéseiről és az ezeket okozó
szükségletekről valamint mások kéréséről
. Nagy érzelmi töltésű üzenetek esetében fon
tos
visszamondani a hallottakat.

A

visszamondás mögötti szándékot

azonban

megtörténhet, hogy
a másik félreérti
, ilyenkor meg kell vizsgá
lni, hogy nem
–
e túl gépies a visszajelzés

(
Rosenberg, B.M. 2001)
.

Abból tudhatjuk meg, hogy elegendő empátiát biztosítottunk a másik embernek, ha
érezzük rajta a feszültség oldódását
,

vagy ha véget ér a szóáradata.

Ahhoz, hogy mások
irányába empátiával fo
rduljunk, mi magunknak is empátiára van szükségünk. Forduljunk
empátiával önmagunk irányába, figyeljünk oda a belső világunkra, mellyel elérjük a bennünk
rejlő feszültség oldódását, lehetőséget teremtvén arra, hogy figyelmünket mások felé fordítsuk

(
Rosenb
erg, B.M. 2001)
.
Mindez azért fontos, hisz a legtöbbet önmagunkkal kommunikálunk,
annyira tudunk empatikusak, lenni másokkal, amennyire önmagunkkal
(Rambala É.
2013)
.

Fontos, hogy a fájdalmunkról tudjunk mások hibáztatása nélkül beszélni, amennyiben a
mási
k személy is felfokozott érzelmi állapotban van és nem képes meghallgatni minket, egy
másik lehetőség, ha egy időre elmegyünk
. Bizonyos esetben nehezünkre esik empatizálni,
hozzánk közel álló személyekkel

(
Rosenberg, B.M. 2001)
.

Bizonyos
megnyilvánulások gátolják a az empatikus kapcsolatok létrejöttét: morális
ítéletek, összehasonlítás, kritizálás, „megérdemelte”, címkézés, büntetés, jutalmazás,
„megérdemelte, de…”, tanácsadás, megnyugtatás, rokonszenv kifejezése, vigasztalás, saját
életbő
l adott példa, helyesbítés, kioktatás
(Rambala É.
2013)
.

Empátiás képességünk az élet különböző területein kifejezésre jutnak: a társas
kapcsolatokban, a családban, szerelmi életben, majd később a munkahelyen. Az emberi

együttélésben nélkülözhetetle
n az empátia, mivel e képességgel altruistákká válhatunk, ha
bele tudjuk érni magunkat mások lelkiállapotába, arra ösztönöz bennünket, hogy
áldozatkészek és önzetlenek legyünk
(
Bereczki S.
2010)
.

Carl Rogers szerint, amennyiben valaki empátiában részesül,
újszerűen fogja érzékelni
és megélni a körülötte lévő világot (
Rosenberg, B.M. 2001)
.

1.
3
.
5
.
6
. Győztes
–
győztes helyzet előállítása mások asszertivitásának segítése által

A pozitív kommunikáció érdekében, fontos annak a felismerése, hogy az ítélet és az
ítélkezés mögött vágyak állhatnak; hogy a nemet mondás hátterében az állhat, hogy a másik
szívesebben tenne valami mást; míg a harag mögött betöltetlen szükségletek állhatnak, az
agresszió mögött ki nem mondott félelem állhat, a személye általában az „itt
és most”
–
ban
maradnak

(
Pál F., 2014)
.

Legyen szó fizikai versengésről vagy elmék az összecsapásáról, valamennyi „ütközet”
kimenetele fejben dől el, nem kell a legokosabbnak vagy a legjobbnak lenni a győzelemhez,
csak éppen helyesen kell cselekedni, mindig
az nyer, aki szellemileg felkészültebb és lélektani
stratégiákhoz folyamodik, képes összpontosítani, ideális lelkiállapotban van, és mindig van
egy B terve, nem zavarja mások jelenléte (Lieberman, J.D., 2017).

Tudatosítani kell, hogy n
em megváltoztatni ak
arunk

valakit
, hanem teret és lehetőséget
biztosítani

számára
a változásra.
Ennek érdekében fontos, hogy b
űntudatkeltés, fenyegetés
helyett a következményekről beszél
j
ünk, a szükségletekre reagál
j
unk,
legyünk
képesek a
témánál maradni, megnyugodni és megny
ugtatni egymást,
figyelni
a ki nem mondott
tartalmakra, megért
eni

és megértő
n
ek
lenni. A kommunikációban
az érzelmek mentén
halad
unk
,
lehetőséget teremtvén

az önfeltárásra, önmagunk megmutatására és az ö
nátadásra.

Átformáljuk, hatástalanítjuk
a negatív üzeneteket, nincsenek tabuink, fölvesszük
a
társunk
sebességét és ritmusát, problémáink

ellenére

is személyközpontúan beszélgetünk, panaszaink

mellett
, javaslatainkat is elmondjuk, időt szánunk a visszajelzésekre (
Pál F., 2014).

A visszajelzésekn
ek fontos szerepük van, amennyiben a másik személy nem reagál
asszertíven a bírálatra, fontos, hogy ennek ellenére
,

mindenki közölje a mondandóját. A
közlések megfogalmazásakor figyelembe kell venni a következőket: mielőtt valakit bírálunk,
meg kell vizsgá
lnunk a motivációnkat (a viselkedése megváltoztatása a cél nem pedig a
megalázása); jól meg

kell
választani az időpontot és a helyszínt; nem szabad hagyni, felgyűlni
a problémákat, arra gondolván, hogy majd maguktól megoldódnak; bizonyos esetekben
érdemes
felülvizsgálni a helyzetet.

A bírálat megfogalmazásakor a következő hat alapelvet kell figyelembe venni: a
bírálathoz tegyünk hozzá valami pozitívumot is (PNP
–

pozitívum, negatívum, pozitívum); a
viselkedést kell bírálni nem az embert; a viselkedéssel kap
csolatos érzéseket kell kifejezni;
fontos hallgatni és odafigyelni; konkrét viselkedésbeli változást kell kérni a másik
egyetértésével; beszélni kell a következményekről
(Hadfield, S., Hasson, G., 2017)
.

1.
3
.
5
.
7
. Asszertív magatartás kialakítása családtag
okkal szemben

A segítségkérés, főleg családtagoktól, sok esetben nehezünkre esik, mivel úgy érezzük,
hogy talán nem érdemeljük meg, azonban asszertívként tudni kell, hogy mindenkinek joga
van a boldogsághoz és joga van kérni, vagy kifejezni az igényeit,
anélkül, hogy a
következményektől kellene félnie.

Első lépésként fontos az igények tisztázása, melyben segít, ha a személy ír egy listát,
azokról a tevékenységekről, melyben segítséget szeretne kapni. Fontos, hogy érzéseit,
igényeit énközléssel fejezze ki
, egyszerre csak egy dolgot kérjen, esetleg kérhet segítséget
„Van valami ötleted, miben tudnál nekem segíteni?”. Nagyon fontos az időzítés és a
testbeszéd, törekedjen arra, hogy testbeszéde is pozitív legyen, a megbeszélést ösztönző
gesztikulációra töreke
djen, ne álljon csípőre tett kézzel, mosolyogjon, ne vágjon túl komoly
arcot. A beszélgetés építő jellegű megbeszélésként induljon, ne negatív panaszkodásként, a
cél megoldást keresni valamilyen problémára, nem újabb vitába keveredni. A hanghordozás
legyen

nyugodt, magabiztos, nem félénk vagy hangos. Fontos, hogy ne adja fel könnyen, s
amennyiben elérte a célját köszönje meg.

Amikor családtagoknak kell nemet mondani, sokszor félelmet, idegességet, bűntudatot
ébreszt az emberekben. Az ilyen közlést akár í
gy is lehet kezdeni „Félek ilyet mondani, mivel
nem szeretnélek felzaklatni…”, amennyiben az adott családtag tiltakozik, egyszerűen annyit
mondhat, hogy „Sajnálom, de nem vállalhatom…”, amennyiben erősködik, megismételheti
még akár többször is. Fontos, hog
y figyeljen oda tudatosan a testbeszédére, legyen nyugodt,
kedves, hisz szeretné megőrizni vele a jó viszonyt.

Családtagok részéről érkező bírálat estében hatásos lehet a humor, ami nehéz, amikor az
ember dühös, de bizonyos vicces válaszok begyakorolhatóak

a tükör előtt (testtartás,
arckifejezés gyakorlása), az elviselhetetlen helyzetek megoldására. Magabiztos beszéd, laza
vállak, szemkontaktus, hatástalanító helyeslés, nevetés, nem kell a megbékíteni se vitába
kerülni vele. Fontos rendezni a helyzetet, his
z a családtagok nem fognak eltűnni az
életünkből, mint azon igyekezni, hogy megbékítsük vagy elkerüljük a vitát egy életen át.

Az
elismerést mosolyogva kell fogadni, bármennyire zavarba ejtő, ne, vonható kétsége,
egyszerűen csak meg kell köszönni. Amikor elismerést ad valaki, oda kell figyelni, hisz a
válogatás nélkül adott elismerés sajnálatos következményekkel járhat, fontos, hogy
ne legyen
általános, hisz azok idővel semmitmondóvá válnak, jobb, ha kiemel valami konkrét dolgot,
amit igazán értékel. A szívből jövő elismerések hozzájárulnak a családi harmóniához és a
családtagok önértékelésének a javulásához.

Ha

valaki elkezd másképp

viselkedni, kiáll önmagáért, mások nem fogják úgy érezni,
hogy bármit megtehetnek vele szemben
(Hadfield, S., Hasson, G., 2017)
.

A szülők és kamasz gyerekek közötti kölcsönös bizalom jelentősen kapcsolódik a szülő
–

gyerek kapcsolat jellemzőihez (Shek D.T
.L., 2006). A gyerek hajlandósága, hogy a szülővel
kommunikáljon elősegíti a szocializációs folyamatot,
a
melyben a szülőknek könnyebb lenne
korlátozni vagy ellenőrizni a gyerek viselkedését.
K
utatási eredmények, kimutatták, hogy a
fiú kamaszok kevésbé érzé
kenyek a családi légkör befolyásaira (
Kimonis, E.R., et al. 2008
).

1.
3
.
5
.
8
. Asszertív magatartás kialakítása barátokkal szemben

Sokszor mondják azt, hogy valaki a barátai mellett lehet igazán önmaga, ami sokszor
nem igaz, hisz gyakran bizonyos személyek
csak egy szerepet játszanak, barátaik mellett.
„Nem barátod, aki hallgatást vár el tőled, vagy nem ismeri el a fejlődéshez való jogodat”
–

Alice Walker

Egy csoporton belül hajlamosak vagyunk saját vágyainkat a másoké mögé helyezni,
hogy elnyerjük elismerésüket. Különösen igaz ez akkor, ha valamit kérnek tőlünk, úgy
érezhetjük, hogy joga van hozzá, hisz a barátunk (amennyiben olyan szívességről van szó,
am
it szívesen teljesítünk), azonban nekünk is jogunk van ahhoz, hogy nemet mondjunk. Ilyen
esetben csak annyit mondhat, hogy „Sajnálom, ezt nem tehetem meg.”, anélkül, hogy
bármilyen magyarázatot adna,
ha

megpróbálják győzködni, ismételje meg, akár többször
is.
Amikor nem tudja eldönteni, hogy vállalja
–
e vagy sem kérjen gondolkodási időt. Sokszor
előfordul, hogy valaki csak megszokásból mond igent valamire, ilyen esetben tudni kell, hogy
asszertívként bármikor meggondolhatja magát, annyit mondhat, „Bocsánat,
de meggondoltam
magam, nem tehetem.”. Fontos, hogy odafigyeljen a testbeszédre, ne nézzen lefelé, ne álljon
egyik lábáról a másikra, beszéljen tisztán és nyugodtan. Sokszor segíthet ha eljátsza a
helyzetet szerepjáték formájában, ha nincs lehetősége gyakor
olhat a tükör előtt.

Ha

olyan dolgokat teszünk, amit nem szeretnénk, addig, amíg teljesítjük más
kívánságát, egyre inkább neheztelni fogunk rá, ami a barátság rovására megy.

A legtöbb

gondot úgy baráti, mint családi kapcsolatokban, a pénzügyek okoznak,
ritkán beszélnek róla,
hisz nem akarnak anyagiasnak tűnni.

Egy másik jelentős gondot a bírálatok jelentik. Figyelni kell arra, hogy a bírálat
konstruktív legyen; alaposan át kell gondolni; elmondhatja, azt is, hogy mennyire tart a
beszélgetéstől; a bírála
t tartalmazzon valamilyen pozitívumot („Már olyan régóta barátok
vagyunk…”); a viselkedést bírája, ne a személyt, adjon esélyt arra, hogy válaszoljon. A másik
személy reakcióját nem lehet elkerülni, de arra odafigyelhet, hogy ne reagáljon sem
agresszíven s
em passzívan. Amennyiben agresszióra hajlamos üljön le, figyeljen oda, hogy
nyugodt és tárgyilagos maradjon; amennyiben passzív beállítottságú maradjon állva, nézzen a
másik szemébe, érthetően és határozottan beszéljen. Javasolt a beszélgetést egy pozitívu
mmal
zárni „Örülök, hogy tudtunk erről beszélni”.

A bírálat fogadása sem zökkenőmentes baráti kapcsolatokban, fontos meghallgatni a
barát mondanivalóját, elgondolkodni azon, hogy esetleg mondta
–
e már valaki ugyanazt, saját
szavakkal meg kell ismételni a bí
rálatot, mérlegelni kell, hogy jogos
–
e a kritika, nem szabad
felháborodni, el kell mondani, hogy mit szándékozik tenni az ügy érdekében, amennyiben úgy
érzi, a kritika nem jogos, agresszió nélkül és barátságos arckifejezéssel, a következőt
mondhatja „Ez ne
m igaz”, ha bizonytalan kérjen még információt.

Ha

egy barát dicséretét valaki önmaga bírálatával próbálja elhárítani, az tiszteletlenség a
másikkal szemben, amennyiben megkérdőjelezi, azzal kedvességét utasítja vissza. A bókok
gyakran annak köszönhetőek,
hogy a barátok túl régen találkoztak, célja a jég megtörése. A
lehető legjobb válasz egy dicséretre, ha kifejezi örömét és megköszöni. Nagyon nehezen
fogadják a dicséretet, rögtön megcáfolják, vagy negatív megjegyzésekkel próbálják
ellensúlyozni. Fontos, h
ogy barátunkat ne csak külseje miatt dicsérjük meg, hanem tetteik
vagy közléseik miatt. A barátokkal kapcsolatos asszertivitást nehezítik a barátságban rögzült
szerepek
(Hadfield, S., Hasson, G., 2017)
.

Ha bókot mondunk valakinek, soha ne mondjuk, hogy mi
t szeretünk rajta, anélkül, hogy
nem mondanánk, azt hogy miért, aztán tegyünk fel egy nyitott kérdést, így a partnert nem
hozzuk zavarba a bók miatt. Fontos, hogy mondjuk ki a partnerünk nevét, hisz a legtöbben a
saját nevüket tekintik a világ legszebb dal
lamának, és jobba odafigyelnek arra, amit
mondanak nekik, sőt személyre szólóan közlünk valamit, akit nevén szólítanak, aktívabban
vesz részt a beszélgetésben. Pozitív megjegyzésekkel olyankor hozakodjunk elő, amikor nem
akarunk semmit a másiktól, ne viszo
nozzuk a másiktól kapott bókot ugyanazzal, ne dicsérjük
meg a nyilvánvaló dolgokat (
Pease, A., Garner, A.
2011)
.

1.
3
.
5
.
9
. Asszertív döntések meghozatala

W.J.Bryan

szerint, az emberek sorsa nem a véletlen műve, hanem választásaik
eredménye. A cél az, hogy az emberek reakciói és viselkedései még következetesebbek
legyenek, hogy általuk még magabiztosabban hozzanak döntéseket, az élet minden területén.

Nap mint nap d
öntések százait hozzuk meg, anélkül, hogy tudatosulna bennünk az,
hogy vannak olyanok, melyek lényegtelenek, ugyanakkor olyanok is melyek jelenős
befolyással vannak jövőnkre, életünkre, sokszor elidőzünk jelentéktelen dolgok esetében és
elhamarkodottan dön
tünk fontos dolgok felől. Ahhoz, hogy jelentős kérdésekben
meggyőződéssel tudjunk határozni, először jelentéktelenekben kell megtanulnia, könnyen
dönteni. A döntési képesség tanulható.

Ahhoz, hogy valakiből jó döntéshozó váljon, különbséget kell tegyen a k
isebb, és az
igazán nagy döntések között. Mindenki csak a saját döntését értékelheti. Amennyiben valaki
folyton banális kérdéseken rágódik, valóban fontos kérdésekben nem fog tudni koncentrálni.
Azokra a döntésekre, melyeknek még évek múltán is van jelentő
ségük fontos, sok időt és
energiát fordítani. Nem igazán tudja valaki egyik napról a másikra megváltoztatni egy életen
át rögzült szokásait, de néhány módszer segítségével döntésképtelen emberből olyasvalakivé
lehet válni, aki tudja, mit akar. Fontos, hogy

a banális kérdéseket azon nyomban el kell
dönteni, így felszabadul a hely a fontosabb dolgoknak.

A boldogtalan emberek néha abba a hibába esnek, hogy nem ismerik fel az
elégedetlenségük valódi okát, tévesen azonosított probléma alapján cselekednek. Amenny
iben
valaki fontos döntés előtt áll, előbb tisztáznia kell önmagában azt, hogy miről kell dönteni,
írja azt le, majd tisztázza, hogy mi is fontos számára, hisz sokan az alapján döntenek, hogy
mit várnak el tőlük. Azokat a döntéseket, amelyekben más is érin
tett közösen kell meghozni.
A döntések esetében fontos a rugalmas hozzáállás, a nyitott látásmód, a különböző
lehetőségek megfontolása, mérlegelése, az információgyűjtés, bátorság a megvalósításhoz és
ahhoz is, hogy elismerje, ha hibázott.

Azok az emberek
, akik erős stressz alatt állnak, gyakran elhanyagolják a táplálkozást és
a testmozgást, legfőbb feszültségforrásuk, hogy nem képesek döntést hozni, a legtöbb ingerre
passzív reakciót adnak. A gond azonban az, hogy számos probléma nem szűnik meg csak, ha
t
eszünk valamit ellene. Ilyen helyzetben fontos kidolgozni egy akciótervet, amit az emberek
többsége nem szívesen tesz meg, hogy ne kelljen szembesülnie a helyzettel, miután tisztázta
önmagában a helyzetet, tanácsot kérhet akár több barátjától, felülvizsgál
ja korábbi szokásait,
információkat keres, hisz sok esetben azt hallja meg az ember, amit hallani akar és minden
mást figyelmen kívül hagy. Gondoskodnia kell arról, hogy megvalósítsa tervét, készíthet

listát, ahol kipipálhatta azt, amit már megtett a probl
émája megoldása érdekében, fontos, hogy
döntése eredményét nyomon kövesse.

A döntések két kategóriába sorolhatók: azok, amelyek valamilyen történésre adott
reakcióként születtek és azok,
a
melyeket proaktív módon hoz meg valaki, elhatározván, hogy
jobbá te
szi az életét, keverednek az ösztönös megérzések a logikus megfontolással. A jó
döntések akkor születnek, ha egyaránt mind az eszünkre, mind a szívünkre hallgatunk.

Katharine Hepburn szerint valaki akár jól dönt, akár rosszul, bármelyik jobb, mint az ha
n
em dönt sehogy. Nehéz, úgy döntést hozni, ha még az személy saját maga sem tudja, hogy
mit akar, mivel annyira hozzászokott ahhoz, hogy mások kívánságait teljesített, mások
kedvéért, különböző szerepeket betöltvén, elnyomta saját vágyait. A döntésképtelens
ég másik
oka, a hibás döntésektől való félelem, amely teljesen megbéníthat valakit. Az emberek sok
esetben hajlamosak arra várni, hogy majd az idő megoldja a problémáikat: „az élet mindent
elrendez”, „a végén minden jóra fordul”, „majdcsak lesz valahogy”.

Amennyiben valaki nem veszi kézbe saját élete irányítását, más fogja majd irányítani őt.
Döntéseinket családtagjaink, barátaink mellet a környezetünk is jelentős mértékben
befolyásolja pl. a média, internet stb.
(Hadfield, S., Hasson, G., 2017)
.