Tartalom jegyzék [310470]

UNIVERSITATEA “BABEȘ-BOLYAI”- CLUJ NAPOCA

FACULTATEA DE PSIHOLOGIE ȘI ȘTIINȚE ALE EDUCAȚIEI

SPECIALIZAREA: [anonimizat]: AUTOR:

DR. DÓSA ZOLTÁN PUSKÁS ANNAMÁRIA

ODORHEIU SECUIESC, 2017

UNIVERSITATEA “BABEȘ-BOLYAI”- CLUJ NAPOCA

FACULTATEA DE PSIHOLOGIE ȘI ȘTIINȚE ALE EDUCAȚIEI

SPECIALIZAREA: [anonimizat] –UNIVERSUL OBICEIURILOR SI CULTURII LOR STRAMOSESTI

EFECTELE CREATIILOR FOLCLORICEI IN DEZVOLTAREA PERSONALITATII LA CEANGAI

COORDINATOR ȘTIINȚIFIC: AUTOR:

DR. DÓSA ZOLTÁN PUSKÁS ANNAMÁRIA

ODORHEIU SECUIESC, 2017

BABEȘ-BOLYAI TUDOMÁNYEGYETEM- KOLOZSVÁR

PSZICHOLÓGIA ÉS NEVELÉSTUDOMÁNYOK KAR

PEDAGÓGIAI- TANÍTÓ ÉS ÓVÓPEDAGÓGUS SZAK

SZÉKELYUDVARHELY

A MOLDVAI CSÁNGÓ GYERMEKEK

A NÉPSZOKÁSOK ÉS HIEDELMEK

VILÁGÁBAN

A CSÁNGÓ NÉPKÖLTÉSZET LÉLEKTANI ÉS SZEMÉLYISÉGFEJLESZTŐ HATÁSAI

SZAKIRÁNYÍTÓ: SZERZŐ:

DR. DÓSA ZOLTÁN PUSKÁS ANNAMARIA

SZÉKELYUDVARHELY, 2017

Tartalomjegyzék

Bevezető

“A kultúrát nem lehet örökölni. Az elődök kultúrá[anonimizat]őre elpárolog, ha minden nemzedék újra meg újra meg nem szerzi magának”

(Kodály Zoltán)

“… a folklór egy szakma belső ügyén messze túl nemzetiségi létünk és nemzetiségi sajátságaink egyik kifejezési formája. Történeti fejlődésünk mai szakaszában nemzetiségünk folklór nélkül elképzelhetetlen volna – a jövőben pedig egyebek közt folklórunk révén maradunk meg magyar nemzetiségnek”

(Faragó, 1977. 7).

Egyike legkellemesebb élményeimnek, a népszokások, gyermekjátékok, mondókák után érdeklődve, hogy szóba állhattam a falu idős embereivel, és nemcsak, akik csendesen és magányosan élve hosszú délutánokon át meséltek életükről, szokásainkról melyeket a zaklatott történelmi viszonyok, a felgyorsult élet ritmus az értékrendszer módosulása eltávolítani látszanak.

Dolgozatommal egy átfogó képet szerettem volna rajzolni Magyarfaluról, arról a helyről, ahol élek, [anonimizat] úgy érzem akkor tudom pontosan meghatározni önmagamat és helyemet a világban ha ismerem a közösség múltját, az elődök történetét, hogy értelmet, és értéket teremthessek őrizhessek munkámmal..

Dolgozatom összesen öt fejezetből áll: a bevezetés, amelyben elképzeléseimet és kitűzött céljaimat szeretném ismertetni, a második fejezet a Moldvai csángó magyarokról rövid ismertetés és a falu földrajzi behatárolása és egyfajta történeti áttekintésre ad lehetőséget. A harmadik fejezetem a gyerekfolkló[anonimizat]ül [anonimizat]átékok, a köszönés, a családtervezés, bölcsődalok, mondókák, és babonás gyerekgyógyításokkal. A negyedik fejezetben a kutatási folyamatot mutatom be. Az ötödik fejezetem amit utószó helyett írtam és amelyben ki szerettem volna fejezni az én viszonyomat és helyemet valamint a közösség viszonyát és életét a magyarfalusi környezetben. Dolgozatom további részében melléklet alakjában csatolom a gyűjtőmunkámat.

Ebben a dolgozatomban nem foglalkoztam a népmesékkel, népballadákkal.

Munkamódszereim dolgozatom létrehozásának folyamatában főként a megfigyelés, a kutatás, az adatgyűjtés és azoknak a pontos lejegyzés valamint a következtetések voltak.

Használtam a történeti vagyis a jelenségek fejlődésükben való vizsgálatát és a térbeli összehasonlítás módszerét, a környék települései közötti hasonlóságok és különbségek megállapítását, továbbá felhasználtam a körzetesítést, hisz kutatómunkám csak Magyarfalura terjed ki. Köszönetemet szeretném kinyilvánítani segítőimnek, akik hozzájárultak gyűjtőmunkám e véglegesített alakjához valamint a lehetőségnek, hogy erről a témakörről írhattam.

Szervezetünk, nyelvünk, környezetünk állandó változásokon megy keresztül. Mindezeket a változásokat nyomon követhetjük nyelvemlékeinket tanulmányozva. Helyneveink például sokat elárulnak egy bizonyos terület régebbi jellegéről ami napjainkban talán gyökeresen átalakult, természeti vagy emberi kéz okozta oknál fogva. Vannak helyek amelyeknek csak a nevükben maradt fenn hajdani pompája, gazdagsága. Megtörtént, hogy a régi terület új jellege kiszorítja a régi elnevezést és ezzel a múlt teljesen feledésbe merül. Ezen a Földön, a helynevek is “múlandóak” – írta Szabó T. Attila, hisz ezek is megszületnek, néhány emberöltőn keresztül hűségesen szolgálnak, majd feledésbe merülten kimúlnak és már csak porosodó, eldugott régi okiratban találhatunk rájuk. Szerencsére a moldvai csángó településeket járva, és a még magyarul beszélő lakosokat keresve azt tapasztaltam, hogy habár sokan beleolvadtak, elrománosodtak, vannak elég nagy létszámban olyanok akik őrzik anyanyelvüket és ápolják ősi hagyományaikat. A sorsnak köszönhetően férjemmel együtt bekapcsolódhattunk az iskolán kívüli magyar nyelv oktatási programba és így kerültem kapcsolatba a magyarfalusi emberekkel, a moldvai csángók világával, ami teljesen magával ragadott, hisz nemcsak a szókincsük őrzi a régi székely nyelvjárást (például a piros veres, amit erdővidéken is használnak, vagy kendék az önök és maguk helyett stb.), hanem helységneveikben is utalnak a gyökereikre.

Magyarfalu folklórkincse rendkívül érdekes és változatos, sajnos elég kevés könyvészeti anyag rögzíti, akár a helytörténeti adatokat, akár a közösség népköltészeti alkotásait. A faluban szájról szájra terjednek a népszokások, gyerekjátékok, mondókák, találós kérdések, mesék, népdalok egyik generációról a másikra és csak töredékbe vannak a különféle tudományos munkákba lejegyezve. Ezért is tartottam fontosnak, hogy erről a témáról írjak.

Moldovai csángó magyarokról

A moldvai csángók Európa egyik legrejtélyesebb kisebbségét alkotják. A Moldvában élő vagy onnan származó magyar katolikusokat csángó néven tartja számon a tudomány és a köztudat.(Antal, 1992) A néprész nevének etimológiája fontos adalék a csángóság történetére vonatkozóan is: egy széles körben vallott, de még meggyőzően nem bizonyított tudományos nézet szerint a csángó szó a „kószál”, „csavarog”, „vándorol”, „elkóborol” stb. jelentésű csang / csáng ige származéka, eszerint tehát a népcsoport neve világosan utal a csángók költöző, telepes mivoltára.

„Eredetükre vonatkozóan több elmélet vált ismerté melyek között vannak szélsőséges nézetek is.” Az egyik elmélet alapján azoknak az etelközi magyaroknak lehetnek a maradékai akik 895 táján nem jöttek át Árpáddal a Kárpát medencébe hanem ott maradtak. Ezt az elméletet sokan cáfolják hisz nincs bizonyíték, nem logikus, elképzelhetetlen, hogy az amúgy is szétszórt kisebbségben élő népcsoport képes lett volna megőrizni sajátosságait anélkül, hogy beleolvadt volna a többség kultúrájában. Másik elmélet szerint, IV Béla a tatárjárás idejében létrehozott keleti védőbástya gátat és akkor telepítette oda előjogokat, kiváltságokat biztosítva számukra ők lévén a moldvai csángók ősei. Másik elmélet szerint a tatárjárás előtt a moldvai csángó terület kun birodalom volt. A magyar papoknak nagy szerepe volt a kunok megkeresztelésében. Ez az elmélet alapján a moldvai csángók elmagyarosodott katolikussá vált kunok. A negyedik elmélet szerint a magyar gyarmatosítás következtében magyarrá tett románok a csángók, de erre semmilyen bizonyítékot nem találtak, főleg nyelvi emlékek cáfolják ezen elmélet érvényességét. Bizonyos, hogy ez az etnikai csoport kivételes helyzetben van. Dr. Czeizel Endre előadásából kiderül, hogy a csángók genetikailag szinte közelebb állnak a perzsákhoz, irániakhoz, mint a mai magyarokhoz, és ők tükrözik a honfoglalás kori magyarság génösszetételét. A fennmaradt íratok amellett szólnak, hogy őket odatelepítették, hogy védjék a határvidéket. Benkő Lóránd szerint a moldvai csángók kétféle néprészlegből tevődnek össze. A nyelvtudomány szemszögéből az egyik a Tatros és a Tázló völgyébe települt kimondottan székely eredetű magyarság, a másik a moldvai székely területtől kelet-északkelet felé a Szeret középső folyásának vidékén a Beszterce és a Moldva alsó folyásának táján lakó nem székely jellegű és eredetű, még a beszédmódjában is elkülönül, főként Bákó és Román környékén. Tehát a szakirodalomban elkülönítik a Bákó környéki, déli csángókat, a Románvásár környéki északi csángókat. Tanulmányozva a genetikus, a nyelvész, a régész véleményeit megállapíthattam, hogy egységesen arra következtettek, hogy a csángóság nem kóborló, vándorló része a magyarságnak, hanem királyi parancsra, tudatosan telepített, a magyar állam határainak őrzése céljából, valójában határ őrzők, akiket a későbbi történelem magukra hagyott.

Moldva helynév anyagából, az időközben elrománosodott falvak elhelyezkedéséből, a fennmaradt írott emlékekből egyértelműen következtethetünk arra, hogy a középkorban Moldvába települt magyarság településterülete jóval nagyobb volt, mint az a vidék, ahol e népesség mai leszármazottai élnek. A háborús dúlások és a nyelvi-vallási asszimiláció miatt bizonyos vidékekről teljesen eltűnt a magyar etnikum. A falvak „lánca” több helyen megszakadt. a településterület összezsugorodott. A középkori eredetű, nem székely származású moldvai magyarság utódai ma csupán két nyelvszigeten, a Románvásártól északra (ún. Északi csángók) és néhány Bákótól délre eső faluban (ún. Déli csángók) élnek. A máig fennmaradt falvak központi földrajzi helyzete, előnyös gazdasági feltételei arra utalnak, hogy lakóik az országrész első betelepítői közé tartoztak. Az északi és a déli csángóságot egyaránt jellemzi az erősen archaikus nyelv, továbbá a sok régi elemet megőrzött népi kultúra.

A moldvai csángók identitásával kapcsolatban három fontos körülményt kell figyelembe vennünk:

1. A moldvai magyarok a XIII. századtól a XVIII. század végéig kisebb-nagyobb hullámokban érkeztek mai lakóhelyükre a Kárpát-medence különböző vidékeiről. Túlnyomó részük tehát a Kárpát-medencén belüli magyarság ma ismert, korszerű nemzettudatának kialakulása előtt került Moldvába. Az elmúlt évszázadok identitást kovácsoló hatásai sem érték őket.

2. A moldvai magyaroknak a múltban nem volt nemességük, középosztályuk.

Újabban pedig nincs értelmiségük, amely formálhatta volna identitásukat, magyarságtudatukat.

3. Több mint egy évszázada a román hivatalosság, főleg pedig az ennek erősödő propaganda éri a moldvai magyarokat, miszerint ők nem magyarok, az általuk beszélt nyelv pedig nem magyar nyelv.

A moldvai csángó identitást még döntően határozza az a tény, hogy ez az egyetlen olyan etnikai csoport, amely a XIX. század első felében kimaradt azokból a nagy történelmi folyamatokból, amelyek a modern polgári magyar nemzetet megteremtették, és így voltaképpen nem is vált a polgári magyar nemzet részévé. A magyarsággal való nyilvánvaló nyelvi, kulturális, genetikai stb. azonosság ellenére a polgári nemzetekre jellemzőnek tartott legfontosabb egységesítő tényezőkkel a moldvai csángóság nem rendelkezik. Szembeötlő például, hogy a magyar nyelvnek a moldvai csángók mindenekelőtt pragmatikus, kommunikatív célokat szolgáló, funkciót tulajdonítanak, azaz a nyelvre nem úgy tekintenek, mint közösségformáló szimbolikus tényezőre.

A moldvai csángók körében közösségi identitás is megfigyelhető. Az egy faluhoz tartozást legszembetűnőbben a viselet, különböző, néha alig észrevehető jegyei – a katrinca színe, a kendő, a bunda díszítése – tükrözik. Az öltözet alapján búcsúk alkalmával is könnyen meg tudják állapítani egymásról a moldvai magyarok, hogy honnan, melyik településről érkeztek a búcsús faluba. A hagyományos viseletnek tehát jelentős szerepe van az identitás fenntartásában. Ahol kivetkőznek, ott és akkor az azonosságukból is feladnak valamit.

A moldvai csángó falvakban lejátszódó dinamikus gazdasági, társadalmi, kulturális, nyelvi és etnikai folyamatok azt mutatják, hogy a csángó identitás esetében nem beszélhetünk egységes modellről, mivel a különböző falvak, falurészek, családok és családtagok etnikai azonosságtudata eltérő szerkezettel rendelkezik, az élet különböző helyzeteiben más és más jelentést nyer, sajátosan reprezentálódik.(Pozsony, 2003.)

A közösségi identitással nagymértékben összefügg a moldvai magyar falvak kapcsolatrendszerének kialakulása. A különböző jelenségekre – viselet, falucsúfolók, beszéd, búcsúba járás, házasságkötések – alapozott kapcsolatrendszer jóval árnyaltabb táji, etnikai tagolódást mutat, mint a hagyományos hármas – északi, déli és székelyes csángó – felosztás.

I.1. Magyarfalusiakról

A magyar történelemben mindig is volt kisebb-nagyobb arányú mozgás Moldva felé. A XVIII század második felébe volt talán a legnagyobb kivándorlás a madéfalvi vérengzés után. A magyar nyelv használatát figyelve Magyarfalu, Lábnyik, Lészped, Pusztina, Szőlőhegy egész közössége beszél magyarul.

Magyarfalu, román nevén Arini (1968-ig Unguri) Moldva délkeleti részén fekszik, a megyeszékhelytől mintegy 60 km-re. A falut minden oldalról dombok, hegyek veszik körül. Ez adott helyet a fő megélhetést biztosító mezőgazdasági termelésnek. Bákó megye legkeletibb csángó lakta települése, lakósai kutatások szerint több mint 400 éve élnek itt. Első írásos említése 1917. november 8-ról való, lakói más Bákó megyei településekről és Erdélyből érkeztek. Magyar lakosságú, csángó település, melyből a moldvai csángók kitelepedése során az 1940-1950-es években sok család települt át Baranya megyébe. 1992-ben, a romániai hivatalos népszámlálás adatai alapján az összlakosság száma 1428 személy körüli, hozzávetőleg 405 család. A település közigazgatásilag Gajcsána községhez tartozik. Katolikus közösség, 1960-tól önálló katolikus plébániaként működik. A falu első fatemplomáról 1944-től van írásos emlék. 1910-ben épül a kőtemplom, amely az 1977-es földrengéskor tönkre ment és 1941-ben építették újra. A közösség védőszentje korábban Szent István, magyar király volt, ma Kisboldogasszony. „A templom régebben fából volt, a hegyen állt a kultúrház mögött, most a csentrumba van. Előszőr Szent Istvánnak fel volt szentelve, de most már a templomunkat úgy nevezik, hogy Szűz Mária születése és a búcsúja szeptember 8-án van és két napig tart.” (néne Lina, 2017). „Előszőr a falunkban egy magyar deák volt, amelyik rendezte a temetéseket vagy minden vasárnap délben mondta a rózsafüzért és azt is magyarul, és mikor a pap eljött, ez egyszer a hónapba volt, első péntekre, a misét románul es, de magyarul es mondta. A pap mikor ment el a faluból, havonta a szekérje, mert a szekérrel jött és a szekért lovak húzták, soha nem volt üres, mert az emberek kellett adjanak, amit tudtak ők is: tojást, tyúkot, tejet és másokat” (néne Klára,2017).

A templomban sajátos viselkedési szabályok, formák érvényesülnek. Ezek legjelentősebb megnyilvánulása az ülésrend, mely a falu társadalmának tagolódását mutatja. Legősibb alapelve a nemek szerinti elkülönülés: baloldalon az asszonyok, jobb oldalon a férfiak ülnek. Akik nem férnek el a padokban, hátul állnak, a padsorok mögött. Elől, az oltár előtt a gyermekek foglalnak helyet, a férjezetlen lányok pedig felmennek a kórusba, és onnan hallgatják a misét.

Más fontos épület vagy műemlék a művelődés ház, amelyet 1993-ban építettek, „lakodalmakra, kumetriáknál, pománákhoz használják, vagy ha a legények csinálnak vagy diszkót vagy bált”(néne Lina, 2017). A temető a falu szélén egy meredek domboldalon helyezkedik el. Innen jól lehet látni a falut. A falubeliek ritkán látogatják a temetőt, húsvétra és halottak napjára teszik rendbe. A temető területe a moldvai magyar falvakban a vallási funkciókon túl ma is része a gazdálkodás helyi rendszerének. A temetői gyümölcsfák haszna az egyházak tisztségviselőit vagy a temető őrzőt illette és illeti ma is. A gyümölcsfák, illetve a temető melletti föld a pap járandóságának kiegészítésére szolgálnak. Természetesen a földet nem maga a pap műveli. Magyarfaluban a katolikus vallás meghatározza a falubeliek minden napját.

A magyar nyelvet még a fiatal generációk is anyanyelvi szinten beszélik, egyik legjobb nyelvállapotú csángó magyar település. Ebből a közösségből bontakozott ki a csángóság egyik híres költőnője Iancu Laura, és megemlíteném mint markáns személyiség Pogár Róbert plébánost aki szintén innen származott. Nem elhanyagolható az a tény sem, hogy a Kárpát-medencén kívül az első személy aki egy magyar párt képviselőjeként sikerült politikai szerepet felvállalnia, mint helyi tanácsos Pogár László.

A Csángó Oktatási Program egyik megálmodója Hegyeli Attila, aki 2000-2010 között megalapozta számtalan segítőjével a jelenleg 28 településen működő magyar nyelvű oktatást, lehetőségeket teremtve, hogy nemcsak az állami iskolákban hanem délutáni foglakozásokon szakképzett pedagógusok végezzenek oktató nevelő munkát. Ennek a programnak a működéséért számtalan szervezett vállalt felelősséget. A két legjelentősebb hazait szervezetet említeném a MCSMSZ-t (Moldvai Csángó Magyarok Szövetsége) és a RMPSZ (Romániai Magyar Pedagógus Szövetsége), de számtalan határon túli szervezet, magánszemély segítik ezt az oktatási programot.

Magyarfaluban 2002-től kezdődött az iskolán kívüli oktatás és 2003-tól van állami iskolában magyar óra. Először iskolán kívüli keretek között folyt az oktatás a különféle foglalkozásokon. Kezdetben 35 gyerekkel indult az oktatás, ma több mint 120 gyerek tanulja a magyar nyelvet. óvodás kortól egészen nyolcadik osztályos korig. A gimnazistákról sem felejtkezünk meg. Jelen pillanatban két egésznormás pedagógus és egy félnormás hagyományőrző felel a közösségben az anyanyelvi oktatásról és a magyarfalusi folklórkincs ápolásáról, életben tartásáról.

A településre a nagycsaládos modell a jellemző öttől akár tizenöt gyerek is előfordul, az asszonyok az otthoni, mezei munkákkal és gyerekneveléssel foglalkoznak, a férfiak nagy része külföldön dolgozik (Németország, Kongó, Magyarország, Spanyolország). Munkahely lehetőség a faluban szinte nincs, földműveléssel és állattenyésztéssel foglalkoznak. Főként kukoricát, szőlőt, búzát termesztenek, valamint teheneket, disznókat és majorságot nevelnek. Érdekes világ, kimondhatatlan élmény volt számomra mikor szembesültem, hogy a faekétől a legmodernebb gépekig mindent használnak a faluban, mintha a múlt és a jelen párhuzamos dimenziójába csöppentem volna bele. Nem tudtam elképzelni ezt az életformát, amíg nem tapasztaltam meg, és most több itt töltött év után kezdem megélni az itteniek életélményét.

A falu eredetéről az alábbi legenda beszél: „volt egyszer egy angyal, amelyiket Péternek hívták és szerette volna, hogy lássa meg hogyan élnek az emberek, milyen a szeretet, és milyen mikor van egy családod, úgyhogy megmondta ezt az Istennek. Akkor az Isten nem éppen akarta, hogy hagyja el, de miután jól meggondolta, elhagyta, de csak ha megígéri, hogy ahol ő teszi, onnét nem megy el, és hogy egy asszonyt kapjon, de nem akármilyen asszonyt hanem azt a lányt amelyiket ő mutatja meg az álmában, amikor a földön lesz. És ha ezt nem csinálja, akkor meghal. Péter nagyon vidám volt, de csak arra gondolt, hogy hogyan fogja megkapni azt a lányt, ha nem lehet menjék el arról a földről, amit Isten majd odaadja neki. Az Isten Pétert ide tette, ahol most a falunk, és most már ő várta az álmot. Egy este pont mikor elaludt, látta az álmában a legszebb királykisasszonyt a földről. Abban a pillanatban felszökött, és sírni kezdett, mert nem tudta meg hogyan vegye feleségül azt a lányt. Akkor hallott valakit, hogy kiabál, és oda is ment, hogy lássa meg kicsoda, vagy micsoda. Mikor odaért, Péter látott egy madárt. A madár, amelyiket Magyarnak hívták, megkérte Pétert, hogy gyógyítsa meg a szárnyát, mert amikor jött a másik madarakkal a messzi napkeletről, egy sas megütte a szárnyát, mikor mellettük repült, és ez azért volt, mert Magyar picike volt a sas mellett, és a sas nem látta őt. Péter mikor ezt hallotta, gyorsan elvette Magyart, hazavitte és meggyógyította a szárnyát, és nem hagyta, hogy menjen el ameddig nem tudott jól repülni. Ezért, hogy megsegítette, Magyar, mikor el akart menni, azt mondta Péternek, hogy ő megtesz egy kívánságot neki. Péter akkor azt kérte Magyartól, hogy hozza neki el a legszebb lányt a földről, amelyik királykisasszony is. Magyar azt mondta, hogy ez nagyon nehéz, de azért, hogy Péter jó volt vele, ő elhozza a lányt és el is ment nemsokára vissza is jött a lánnyal, amelyiket elvette otthonról mikor aludt és mikor Péterhez ért, mindig aludt, Péter fölvette az ölibe és mikor a lány megébredt és meglátta Pétert, megijedt, de Péter elmesélte neki, hogy mi történt. Magyar, mikor látta, hogy milyen erősen szerették egyik a mást, elment. Péternek és a királykisasszonynak sok gyerekeik születtek, és azt a helyt, ahol ők ültek, Magyarfalunak hívták, mert Magyar volt az, aki segítette őket, hogy ketten legyenek. Péter és a felesége boldogok voltak, és most is boldogok, ha meg nem haltak” (bácsi Anti), egy másik legenda szerint „hamarább itt a faluban volt egy ember, egy asszony és egy pap, s az az asszony és az az ember nekikezdtek, hogy építsenek egy házat, hogy üljenek együtt. De a pap nem hagyta el s akkor a pap azt mondta, hogy megházasodjanak, s meg is házasodtak. Aztán az asszonynak lett egy gyereke, s ment a házhoz, s a gólya hozott neki egy szép kisfiút. Az asszony elvette a gyereket a gólyától, s nőtette három esztendeig. Aztán az asszonynak még volt egy gyereke, még hozott a gólya egy gyereket, de most egy kislány volt, s a lány is, a fiú is felnőttek. Hazajött egy család más országból, s abba a családba volt egy szép lány, s a leszerette, s elvette feleségül a lányt, ezek is összeházasodtak. Annak a családnak még megmaradt az a lányik, s más országból még jött egy család, s abba a családba is volt egy szépfiú, és ezek is leszerették egymást, és ezek is összeházasodtak, s csináltak egy szép lakodalmat. Aztán építettek ezek is egy házat, s aztán így a gólya hozott sok gyereket. Lányokat is és fiúkat is, s így az egész megkapja az ő párját, s így nagyon sok ember lett, s így voltunk meg mi es. Így lett meg az egész ember a föld szinyiről is, az egészünket a gólya hozott, s az Isten az egésznek ad egy jövőt. Nagyon sok idő telt, hogy megvagyunk mi is, s hogy megvan a falu is, de voltak jó napok is, rossz napok is. Így teltek a napok, hetek, a hónapok és az esztendők is így lett meg Magyarfalu, hogy a gólya hozta a gyermekeket, s nagyon hamar nőttek fel a gyerekek. S most meg lehet köszönjük Istennek, hogy hogy volt régebb is, hogy hogy van most, mert most vannak bárok, de régebb Adjudról hoztak kenyeret, s nagyon hamar fogyott el, de most minden bárba kapsz kenyeret. Most nagyon könnyű egy házat csinálni, de régebb kellett sárt gyúrjál, s kellett fákat állíts fel, aztán sikártad bé sárral, de most nagyon könnyű házat csinálj, ha van pénzed. Így lett Magyarfalu, s mi es”. (néne Mária)

Gyermekfolklór

Az előbbiekben olvastunk a falu legendájáról mely a helytörténetet mutatja be. Azonban nem csak legendával hanem helyi népköltészeti értékekkel is találkozhatunk. A folklór egy szakma belső ügyén messze túl nemzetiségi létünk és nemzetiségi sajátságaink egyik kifejezési formája. Történeti fejlődésünk mai szakaszában nemzetiségünk folklór nélkül elképzelhetetlen volna – a jövőben pedig egyebek közt folklórunk révén maradunk meg magyar nemzetiségnek – vallotta Faragó József ( Faragó, 1980.)

A gyerekfolklór viszonylag új fogalom a gyermekek által ismert vagy számukra alkotott folklórjelenségek összessége. Eredet szempontjából ide sorolhatók a felnőttek gyermekeknek szóló alkotásai, a gyermekeknek az idősebbektől átvett valamint a gyerekek körében keletkezett és fenntartott hagyományok. A játéktevékenységben megnyilvánuló gyerekfolklór éppúgy szolgálja a gyermekek testi, szellemi fejlődését, szórakozását, mint a társadalmi életben a hagyományokba való belenevelődését. A gyermekköltészetet a közösségi jelleg, a nemek, korosztályok szerinti elkülönülés, a hagyományozás és állandó alkotó készség jellemzi. Fő műfajai: a mondókák, lírai játékdalok, dramatikus jellegű játékszövegek. A gyermekfolklór eredetének, típusainak vizsgálata és gyűjtése már régóta foglalkoztatja a folklórkutatókat. A múlt század második felében a Magyar Néprajzi Gyűjtemény (MNGY: Tátrai,1988) egyik kötetében: dajkarímek, gyermek- és játékdalok címen közölnek anyagot. Figyelemre méltó a Csongrád megyei gyűjtés, amelyben Török Károly 13O szöveget közöl. Kis Áron 1991-ben kiadott gyűjtése egyedülálló, először utal a gyermekköltészetben megőrzött ősi vallásos szokások –egykori lakodalmi szokások maradványaira. Viski Károly: Dramatikus gyermekjátékok címmel az egykori kultuszok maradványaira helyezte a főhangsúlyt. N. Bartha Károly: Játék címen a játék tárgyairól és a játékokkal kapcsolatos költészetről szól. Dallamok szerinti rendszerezést Bakos József: Mátyusföldi gyermekjátékok (1953), életkorszerintit Borsai-Kovács: Cinege, cinege, kismadár (1957), Bújj, bújj zöld ág… (Heider-Borsai-Kovács 1976), kiszámolókról Voigt Vilmos (1975), a mondókákról Borsai (198O), altatókról Lázár (1979), játékdalokról Küllős (1980), írtak tanulmányt.

Fontosabb erdélyi kiadványok: vegyes gyűjtések, Kriza János: Vadrózsák (1863), Konsza Samu: Háromszéki magyar népköltészet (1957), Kovács Ferenc: Iratosi kertek alatt (1958), Horváth István: Magyarózdi toronyalja (1975) tartalmaznak gyermekköltészeti anyagot.

Az időszaki sajtó közleményei közül kiemelkedő Seres András sorozata, erdővidéki, háromszéki és barcasági élő gyermekfolklór mintegy 47O szöveggel és Faragó József Magyardécsei bölcsődalok (1976) című monografikus közlemény. 198O-ban jelent meg Gazda Klára Gyermekvilág Esztelneken, néprajzi monográfiája, melyben a szerzőnő figyelemmel kíséri a háromszéki falu gyermekéletét bölcsőtől az ifjúkorig. Mivel a moldvai csángók nyelvjárásában és szokásaiban székely motívumokkal is találkoztam ezért e témakörnél is fontosnak találtam az említett könyvészetet. Így ezeket a tudományos kutatási anyagokat átolvasva megpróbálom a csángó közösség népköltészeti kincseit felkutatni és megérteni.

II.1. A játék és a tanulás kapcsolata

A játék az ember egész életét végigkíséri. Különösen a gyermekkorban van fontos jelentősége. Játék nélkül nem gyermek a gyermek. A játékos tevékenység alapformája a gyermeki lélek. A játékos tevékenység során tapasztalatokat szerez érzékeli, észleli, megismeri az őt körülvevő világot. A játék szerepe a nevelésben egymást követő történelmi korszakokban változó jelentőséggel bírt. A XVIII. században a franciák illesztették be először a tantervbe a játékot. A rohanó XXI. század sem mondhat le a játékról; sem a nevelésben, sem gyermek egyéni időtöltésében. Ellen Key svéd író, tanítónő 1900-ben megjelent „A gyermek évszázada” című munkájában ezt írta: „A XX. század a gyermek évszázada lesz, mégpedig kettős értelemben. A felnőttek végül is megértik majd a gyermek gondolkodását, s ugyanakkor a felnőttekben is megmarad a gyermeki gondolkodás egyszerűsége.”(Key,1900.).

Valóban a gyermek évszázada lett a XXI. század?

Nagyrészt a pedagógusokon múlik, hogy vissza tudják-e adni gyermekeinknek a játék csodálatos világát! Játszva kell a gyerekeknek megismerkedniük a környező világ tényállásaival. A döntő az, hogy a gyerekek minden tapasztalati anyagukat először a játékban „dolgozzák fel”. Más szóval a gyerekes játékban a szervezet a későbbi „tanulási munkára” készül fel. A játék a nevelésnek a történelem során mindig igen fontos eszköze volt. Leginkább a testi, de az értelmi – erkölcsi- munkára, az esztétikai nevelésnek lehet jó segítője.

A játék a tanulás szolgálatában áll. A játék során a gyermek ismeretekre tesz szert, és kifejlődnek különböző készségei. Ezzel magyarázható az is, hogy az ember, de az emlősállatok fiatal egyedei is, fokozottabb mértékben kedvelik a játékot, mint az idősebbek. A játék legkorábbi formájában is kimutatható a tanuló, gyakorló jelleg. Az, hogy az idősebb gyermek – az építőkockákkal – tanul, az nem is szorul bizonyításra. A játék az az út, mely „a gyermeket a világ megismeréséhez vezeti, amelyben élni és azt megváltoztatni hivatott.”írja Gorkij. A játékot nem lehet szembeállítani sem a munkával, sem a tanulással, mert a gyermek életkori sajátosságaihoz hozzátartozik a játék és a játékosság. A játékot nem szabad a tanulás és a munka helyett csinálni és főleg nem a munka és a tanulás rovására játszadozunk. De alkalmazzuk, mint módszert az anyanyelvtől az ének-zenén, rajzon, testnevelésen, idegen nyelveken keresztül egészen a matematikáig – minden tárgy keretében.

Az oktatási feladatokból rengeteg teendő vár megvalósításra, amelyek lekötik az időt és az erőt, mégis azon kell fáradozni, hogy az iskolát minél játékosabbá tegyük. Nem áltathatjuk magunkat azzal, hogy csak a játékkal érjük el a pedagógiai sikereinket. Nem helyettesíthetjük vele a nevelő-oktató munkát, de a játékkal sokkal eredményesebbé tehetjük a tevékenységet. Sajnos tanítóink közül többen figyelmen kívül hagyják a játékos módszert. Szembe állítják a tanulással. Nem ismerik el, hogy a játék, mint oldott, vidám, örömet szerző tevékenység, jól kihasználható a tanulás, tanítás folyamatában. Pedig különösen a gyengébb képességű tanulóknál a tanulásnak, mint komoly munkának a kényszerét csak játékkal lehet feloldani.

Elvileg a tanóra bármely részében helyet kaphat a játék. Játszhatunk óra elején. Itt leginkább a ráhangolás, hangulatteremtés, a kellő motiváció megteremtése a cél. A figyelemkeltés mellett a gondolkodás megindítása is cél lehet. Játszhatunk a tanóra folyamán is, ha úgy érezzük, hogy a gyerekek fáradtak, levertek, mert hétvége van, mert hét eleje van, mert az időjárás lehangoló, mert már más órákon kifáradtak. Játszhatunk jutalomból az óra végén, mert kellemes hangulatban szeretnénk befejezni és megőrizni egy optimális várakozási szintet a következő óráig.

Az óra bármely részében alkalmazhatjuk a játékot az elmélyítés, megszilárdítás, gyakorlás érdekében. Egy a lényeg. Mindig tudatos megtervezés, elgondolás, cél alapján végezzük a didaktikus játékot. Az óra felépítését tekintve mindenütt előfordulhat a didaktikus játék. A tantárgyakban a didaktikai játéklehetőségek szerint nem lenne szerencsés sorrendet felállítani; a magyartól a testnevelésig, a környezetismerettől az énekig, a matematikától a rajzig – minden tantárgy egyaránt alkalmazhat didaktikai játékot, játékokat.

Óráinkon legyen rendszeresen játék, mert csak így érvényesül igazán a didaktikus játékok nevelő hatása, csak így tudjuk alkotó módon alkalmazni. A rendszertelenül alkalmazott játék értéke csak esetleges lehet.

Az órán játszható didaktikus játékok ideje általában 4-5 perc. Ez általában elég az előkészítésre, a játék értelmezésére, lejátszására és értékelésére egyaránt. Ha bonyolultabb játékról van szó, vagy ha először játszunk egy játékot, akkor 1-2 perccel hosszabban időzhetünk. Mindig akkor kell abbahagyjuk, amikor még szívesen játszanának a gyerekek. Maradjon bennük egy érdeklődési szint, ami arra készteti őket, hogy még legközelebb is fognak szívesen játszani. Ha egy játékot hosszabban, vagy többször játszanak a kelleténél, akkor ráunhatnak. A szabadtéri, illetve a testnevelési órán játszott játékoknál ügyelni kell a kifáradásra. A játékot mindig értékeljük. Hirdessünk győztest és helyezettet. Az osztályozást azonban hagyjuk el, mert ezzel a játék elveszítheti lényegét és tartalmát. A játékban tilos a gyengébb teljesítményt büntetni, mert akkor nagyot vétünk, amit nevelő csak véthet a cél ellen. A didaktikus vagy oktatójátékok célja hogy a tanítás-tanulás folyamatában elsajátított ismeretanyagot játékos módon felidézzük, gyakoroljuk és rögzítsük. A játék izgalmat, feszültséget teremt a tanulóban. Összegzi energiáit, fokozza teljesítményét. És így eredményesebbé tehetjük a bevésést és a megszilárdítást, a tananyag jobb elsajátítását. A játék és a játékosság emeli tehát a teljesítményt a tanulásban.

A didaktikus játék élénkséget visz a monoton gyakorlásba. A megszerzett ismeretek önálló alkalmazására, a gyors és logikus felidézésre serkent. Megtaníthatja a tanulót a rendszeres gondolkodásra, s mindezt oldott hangulatban, játékos formában, pihenésül teszi. A tanulókat olyan élménnyel ajándékozhatja meg, amellyel meg lehet szerettetni a tantárgyat és a tanítóját egyaránt. A didaktikus játék fejleszti a tanulók pszichikus tulajdonságait. A tananyag felidézésével reproduktív emlékezetét, az új helyzetekben való újszerű feladatok megoldásával a produktív emlékezetet és a képzeletet serkenti. Neveli az akaratot a feladatok megoldására tett erőfeszítésekkel. Az eredményes megoldások pedig pozitív intellektuális érzelmeket szülnek. Mindezzel gazdagodik gyermekeink jelleme és fejlődik személyisége.

Oktató-nevelő munkák során a játéktanítás két végletével találkozunk: az egyik az úgynevezett áljáték (a tanító a „most pedig játszani fogunk!” kijelentésére a gyermekek szeméből kihuny az öröm fénye, mert a várakozás teli hangulatot leforrázzuk a száraz tananyaggal…) a másik véglet a cél nélküli játszás, amikor a játéknak alig van vagy egyáltalán semmi köze sincs a didaktikailag megvalósuló tananyaghoz. Csak az a tanító képes tanítványait a játékkal kellőképpen motiválni, aki maga is kellőképpen motivált. Ezért sikertelen a játék a közömbös nevelő irányításával. Ha a gyermeket megfosztjuk a játéktól, komoly problémák merülnek fel későbbi személyiségfejlődésében. Albert Zsuzsa: „Szabad-e játszani?” című munkájába így ír erről:

„Aki nem tanult meg játszani, nem tud majd dolgozni sem… A játék öröme a teljes élet örömét jelenti, s aki ezt nem tanulta meg ideje során, az nem tud majd mit kezdeni a szabad idejével, – hétköznap várja a vasárnapot, vasárnap a hétfőt.

Mi vár ránk, ha eltorzult embereket nevelünk? Sivár öregség. ”(Albert,1974)

Gyerekjátékaink igen változatosak: kiszámolók, kiszámoló mondóka-mesék, csúfolódó-kiszámolók, játékindítók, hívók bíztatók, stb. A kiolvasóknak minden lüktetésére egy-egy gyereket kell megérinteni. Akire az utolsó szótag jut, az beáll a körbe, vagy kiesik a játékból. Dallamuk általában 2/4-es ütemű, a motívum-ismétlésének számát a játékhoz fűződő szöveg határozza meg.

II.2. Családtörténet

A családkutatással foglalkozó tudományág, egy viszonylag új kutatási terület. Kezdetei körülbelül másfél évszázadra tehetők főként három antropológus nevét említeném: J.F. Mc. Lennan, Sir Henry Maine (Nagy Britanniai kutatók) és az amerikai Lewis Henry Morgan.

Frédéric Le Play francia kutató 1871-ben kiadott munkájában az európai családok történetében három családtípust különít el: patriarchális (a gyerekek és azok családjai együtt maradtak), törzscsalád (csak a gyerekek maradnak a család mellett), instabil (minden gyermek különálló családot alapít).

Napjainkban a családtörténettel és a rokonsági rendszerekkel foglalkozó munkák száma rendkívülien sok.

Dolgozatomban a Frances és Joseph Gies féle család felosztás szerkezetét véve alapul, fogom tárgyalni a Magyarfalura érvényes családalapítás- és a családszervezéshez kapcsolódó szokásokat és hagyományokat.

Maga a család fogalma mindig a kor felfogása szerint volt meghatározva. A gazdasági, a születés és elhalálozás arányának függvényeként. A családtípus mindig befolyásolta a társadalmi viszonyokat és az egyéni viszonyokat. Ezek a hatások

falusi zárt kisközösségekben manapság is nyomon követhetők, olyan értelemben, hogy megvan hogy ki megy el és ki marad a családi „fészekben”. A családon belül is megvan, hogy ki az aki otthon lakik és maradhat és ki az akinek mennie kell (természetesen ez függ a családtól és a gazdasági helyzettől).

A család szerepe – funkciója (ahogyan Gies meghatározta), a modern családokban a gyerekek szocializációjának az alapja és a szülők szexuális érzelmeinek a megnyilatkozása. A hagyományos falusi társadalomban azonban egyéb szerepeket is betöltött, mint például: egyfajta védelmi rendszer, termelő egységként és vallásos sejtként.

A rokonsági rendszer típusairól beszélve Gies, két csoportot említ: az egyik az úgynevezett clan, ahol egy szélesebb utódlási rendszert vettek figyelembe, egy közös őstől való származást –nemzettségről beszélve. A másik az úgynevezett lineage, vagyis ahol a lineáris leszármazási vonal nyomon követhető vagy az apa vagy az anya révén. Magyarfaluban a lineáris származtatás az amit a családok számon tartanak. Főként a férfi ágnak tulajdonítottak nagyobb jelentőséget, de a nagy, „a módosabb” családoknál a leány ágat is számon tartották.

A család mérete és szerkezete az idők folyamán nyilvánvaló módosulásokat szenvedett. De szintén a falusi viszonylatokra vonatkoztatva elmondhatom, hogy alapjába véve két lehetőséget ismer e kisközösség, de az urbanisztikus hatásnak köszönhetően létezik egy újabban divatos harmadik lehetőség is: az egyik amikor a megházasodott nagyobbik fiúgyermek otthon marad, a másik lehetőség, hogy ha módos család (és két három gyerekes) a gyerekek a családi házhoz hozzák az aszonyt és ott alapítanak új családot, egyfajta „család együttest” hozva létre. A harmadik és egyre elterjedtebb, hogy a megházasodott gyerekek különálló családot alapítanak, külön gazdasággal.

A család gazdasági alapját tárgyalva, megfigyelhető, hogy a család a legfontosabb „termelő egység”. A gazdag- és szegény családoknál más-más féleképpen valósult meg az élet minden terén úgy a mezőgazdaság mint a kézművesség és kereskedelem terén is. A módosabb családok a munka megszervezésével és az alárendelt családok munkafolyamatának a meghatározásával mint vezető egység voltak jelen. A szegény családoknál a feladatokat nem és korosztály szerint osztották fel, a fizetségeket is hasonlóképpen.

Mindegyik családnak meg volt a maga jól meghatározott társadalmi helye és szerepe a falusi közösségben. Nem volt szabad a társadalmi helyet áthágni főleg házasság útján. A különcködőket elítélték és kirekesztették vagy legalábbis szélsőséges szerepet kaptak.

A házasság a tulajdonképpeni családok létrejöttének legfontosabb pillanata. Régebb a családok a szülők közötti egyesség eredményeként jött létre, az ifjú párnak meglehetősen kevés beleszólása volt, az is csak a fiú részéről. Napjainkban ez a szokás áll a legközelebb a feledéshez, de előfordulnak még mindig az érdekházasságok. Annak ellenére, hogy a fiatalok maguk választják ki párjukat gyakori jelenség, hogy a lányok a gimnázium elvégzése után szinte azonnal féjhez mennek. Általánosan elfogadott az a tény , hogy a fiatalasszonynak könnyebb életet biztosít a gyereknevelés mint a továbbtanulás.

A házasságok mindig a családok és egyének közötti pénz és tulajdon átszármaztatásával járt. Magyarfaluban szokás a hozomány, és a járadék.

A vallás szerepe mindig fontos volt a házasságokban. Sokszor nagyon is befolyásolva a család vallási szokását. Magyarfaluban például egy katolikus templom van, így akár a lány akár a fiú jött a faluba annak akarva akaratlan fel kellett venni a helyi vallást , hisz más lehetősége. Ezek a házasságok nem voltak elfogadottak.

A családon belüli viszonyok ezek a hatalom, az életkori szerepek, érzelmek, a szexualitás függvényei voltak. A múltban valamint a jelenben is a férfiaknak totális hatalmuk van. A hagyományos mentalítás a modern felfogás hatására picit csökkentet ezen az „abszolút” hatalmi viszonyon, de még mindig megfigyelhető, hogy a hagyomány őrző családoknál (tipikus falusi család, kevés az iskolázottsági szint) az alárendeltségi viszonyon alapul. A magyarfalusi családok 90 százalékára még mindig ez jellemző.

A gyerek nevelésekor és a gyerekek közötti viszonyban fontos szerepet játszik a kor és a nemiség. A nagyobb fiúgyermek az, aki még mindig a család „életben tartója”, ő az aki a családi háznál marad és továbbviszi a szülők „terveit”.

A család méretéről beszélve mesélték és megfigyeltem, hogy a család gazdasági helyzete nem meghatározó elem. A vallásosságnak nagy szerepe van a családok életében, hisz még mindig a nagycsaládos model a jellemző ezen a vidéken.

A köszönés e kis zárt közösségben, nagy fontossággal bírt, ezét az első szavak között tanulják meg a köszönési formulákat. A felnőtteknek: „Egészséget!”, „Jó napot adj’ Isten”. Szüleiket, nagyobb testvéreiket kendezik: „mamé”, „taté”, vagy egyszerűen „anyám, apám”, a nagyszülők megszólítása az „anyó, apó” megszólítás. Falubelieket, ha férfi „bácsi”-val, nőnél „néne”-vel szólítják, mint például: bácsi Anti, néne Klára, (ez a megszólítás a román nyelv hatása).

A mezőre járás, elősegítette, hogy a gyerekek maguk is megtanulják szüleiktől a munka menetét. Így felfigyelhettek a különböző természeti jelenségek, évszakok, jeles napok összefüggéseire, létrejöhettek a természeti, naptárbeli napokkal kapcsolatos mondókáink.

Pokolszél

„Szépléány jár forgószélbe . Hogy ne árcson nekünk, mondtuk:

Menny egészségbe , Szép leán!

Úgy mondták, hogy ártana valamit…nem tiszta.”,(Feri Rózsi,1984)

Gies modeljét követve egy alapos családleírást kapunk, függetlenül, hogy milyen korban és milyen társadalmi viszonyt betöltő családra alkalmazzuk.

A hagyományos társadalomban a nemi szerep pontosan determinált volt. A mindennapokban, a térben, az eszközhasználatban, a feladatokban. Mindenkinek megvolt a jól meghatározott szerepköre és a gyerekek is eszerint nevelődtek.

A férfi nemi szerepe erőt, autoritást, markáns fizikumot feltételezett, hisz ő volt a család feje. Ő döntött a családot érintő dolgokban, az elvégzendő feladatok kivitelezéseinek módjai fölött . Az asszonynak jó munkásnak kellett lennie, lényeges tulajdonságai a gondosság, kedvesség, tisztaság, ügyesség hisz az élet minden területén szüksége volt. Szerepköre az otthon rendben tartása, ápolása, mezei munkák végzése, de főként a gyerekek nevelése.

A család a társadalom legkisebb és legfontosabb közössége, hisz ebből szerveződik. A család az egyéni lét színterét jelentette és jelenti. Az a kis közösség amely az ünnepek és hétköznapok természetes közege. A családalapítás e közösségben nemcsak az élet egyik szükségszerű lépcsőfoka, hanem kötelesség is. A lányok arra nevelődtek, hogy majdan mennyasszonyok és anyák legyenek, a fiúk, hogy felelős családfőkké váljanak. A fiatal családok életében a legfontosabb és talán a legmeghittebb pillanat a „gyermekáldás” momentuma volt. Nemcsak a két egybekelt fiatalt összekötő elem, hanem az élet értelmét meghatározó „emberfióka” volt. A család fennmaradását, továbbélését biztosította. Éppen ezért a sok gyerekes családokat nevezték szép családoknak, a hagyományos közösségben várták és elfogadták a gyerekeket, áldásnak tekintették őket.

Az édesanya volt az aki a gyermekeket tanította, nevelte első pillanattól kezdve éppen ezért az ő feladata a legnehezebb, hisz az általa nyújtott nevelési model alakított, „faragott embert” a kis nebulókból.

II.3. A bölcsődalokról

Magyarfaluban régen, családonként 5-12 gyermek született, isten áldásának fogva fel a sok gyereket. A nagy család az öröm és életerő jelképe volt: „a gyermek isten áldása”, „ahol egy eszik, ott a többinek es jut”. Ma is mondják idősebb asszonyok biztatásként a fiatalabbaknak: „gyermek nélkül semmit sem ér az élet”.

A terhesség ideje a „viselős”, „nehezes”, „áldott – megáldott”, „bubás”, „várandós” asszony befolyásolja születendő kicsinyének egészségét, fizikai-lélektani vonásait. Mivel e felfogás szerint az anya felelős a születendő gyerekéért a népi hagyomány sok féle intelmet ismer, ami az anya cselekedeteit, táplálkozási szokásait, viselkedését korlátozza.

Magyarfaluba például a terhes asszony nem „csudálhat” meg állatot, csúf embert, halottat, mert a gyermek is olyanná válhat. A nehezes anya nem vehet ölbe állatot, nem viselhet zsebes ruhákat abból fakadó félelméből, hogy „gyermekét” nehogy otromba tulajdonságokkal ruházza fel. A várandós anyát mindenki étellel, gyümölccsel kínálja nehogy „ellegyen” a buba . A gyermek nemét az anya hasának alakjáról találgatják, ha a gyerekek mozgékonynak bizonyul, akkor leánygyermeket jövendölnek, ha lusta a kisbaba bizonyára fiút jósolnak. Leánykát sejtet az is ha a várandós anya az előző terhességhez viszonyítva más ízeket kíván például „a mézet kívánom, leány lesz a másikkal nem ettem” vagy a sós íz fiúgyermek születését jelzi.

Más vélemény szerint „Ha jobb felől mozdul meg fia lesz, ha bal felől, leány.

A gyermek vers iránti fogékonysága azon alapszik, hogy a ritmus és hangzás, amely megragadja ugyanhoz az érzékletes, érzelmekkel átszőtt élmény közeli sémához tartozik, mint a mozgás, amelyet helyettesít, vagy a hangulat melyet kifejez. (Mérei és. Binét, 1985.) A játék egyik örömforrása a ritmusosság: a gesztusoknak, mozdulatoknak szabályos ismétlése. A gyermek mozgás utánzásával ért meg helyzeteket ezért a ritmus a mozgást helyettesítheti. Hallja, átéli, utána mondja a ritmust, hangulatokat idézve fel. A ritmus mellett fontos szerepe van a rímnek, alliteráció, szó avagy sorismétlés. Gyermekkorban a mozgás érzelmekkel, hangulatokkal tapadhat össze így a hangzások könnyen a hangulatok és indulatok hordozójává válhatnak.

A néphagyomány ápolása ebben a korban kétszeresen is indokolt hisz a gyerek észrevétlenül tanul meg mondókákat, gyermekdalokat, szokásokat melyeknek szókincse az anyanyelv elsajátítását és gazdagítását szolgálja, szövegük pedig a költészet felfedezését és megkedvelését.

A néphagyomány a szöveg és a dallam tökéletes egységét tálalja a beszélni tanuló gyermek elé, és mindemellett „a helyes hanglejtés, a zenei anyanyelv megalapozását is szolgálhatja”

A bölcsődal vagy altatódal az első költői műfaj, amellyel egy kisbaba találkozik. Szövegüknek legfőbb jellemvonásuk a megszemélyesítés. Az altató dalok mellet a gondviselő szülők énekelhetnek a kisbabának: ébresztő, etető, arcsimogató, csiklintó, ujjkiolvasó mondókákat, de közismertek a csipcsipcsókák, a lovagoltatók melyek izgalmas metaforikus képi beszédek. Az a tény, hogy a kisbaba egyszerre objektív szemlélő de aktív szereplője is a neki és róla szóló mondókának, sajátos magatartást alakít ki amely alkalmassá teszi a mese hallgatására, átélésére, elvezetve a mesehallgatáshoz és a mesemondáshoz.

Az anya, a „anyó” (nagymama) a bölcső mellett amíg font, vart, vagy akár főzött, bölcsődalokat dúdolt picinyének.

Ahogy Kosztolányi is megfogalmazta „A szó maga a valóság melyet jelképez, magának a valóságnak a veleje, kútfeje és kezdete. Milyen csodálatos is a bibliának ez a szózata: kezdetben vala az ige”. Az ember életének örökös kísérője a szó legyen az a költészet vagy a dal útján. A gyereknevelés már a bölcsőnél megkezdődik, hisz a bölcső ritmikus ringatásakor az anya altatódallal, ritmikus hanglejtéssel mondja a szöveget. Ahogy Katona Imre is megfogalmazta a bölcsődalról, miszerint a népi líra egyik alkalmi műfaja. Szövegét ringató szavak kísérik: tente baba, tente, becézések, álomra biztató szavak, sokszor az éneklő érzelmeit is beleszövi a rövid szövegbe, gyakori az éjszakai, alvó természeti képek jelenléte a szövegekben: „köszöntenek szépen, csillagok az égen”. A szabályosan ringó bölcső befolyásolja az altatódal 2/4 ütemét, a hangsúly mindig az ütem elejére esvén. Nyelvi sajátosság, hogy a magyar nyelvben a szavak elején van a hangsúly, ezért a gyermekdalok mindig hangsúlyos kezdéssel indulnak, a hangsúlynál emeltebb, magasabb hang a hangsúlynál lejjebb ereszkedik. A beszédben is érezhető a természetes lejtés az s=m távolságú dallamfordulattal fejezi ki:

A kisgyermek a bölcsődalokon keresztül találkozik először az anyanyelv hangjaival. Fontos, hogy óvodás korú kislányok megtanulják a bölcsődalokat, játék bábjaikat ringatva, hogy azáltal is felkészüljenek a majdani anyaszerepre.

Bölcsődalok:

Jézuska légy velem,

Jézuska segélj meg,

Jézuska nekem adta,

Jézuska neveljen fel., ez a legrégebbi és legygyakrabban énekelt.

“ Én őrző szent angyalkám!

Szent kezedbe ajánlom testyemet – lelkemet,

Életemet – halálomat.

Őrözz, vezérejj, minden jóra igazgatssz!

Minden rossztól távoztatssz!

Őrözd lelkem lelkemet!”,

“Kerüld kereszt házamat

Őrözd angyal lelkemet.”,

”Elébb, hogysem lefeküggyem,

Kezeimet összetegyem

Hozzád emelem szívemet,

Isztennek áldalak tégedet,

Hogy velem annyi jót tettél,

Veszélektől megmentettél,

Mivel ellened vétettem,

Kérlek, bocsássz meg jénnékem.”

II.4. A játék fejlődése óvodás- és kisiskoláskorban

A kisgyermekek játszadozó gyermekek. Hajlamosak arra, hogy minden tevékenységüket játékosan hajtsák végre. Játék közben értékes tapasztalatokra tesznek szert, bizonyos funkciókat és tevékenységeket végeznek, és növelik tudásukat.

A játék segíti a kisgyermek emberré válását. Életük első éveiben a játék segít nekik, hogy úrrá legyenek mozdulataikon, fejleszti gondolkodásukat, a játék által értik meg környezetüket. A felnőtteket utánozva kezdik meg kiismerni magukat a világban. Játék közben megtanulnak tekintettel lenni a másikra, megtanulnak dolgozni, és közösségben élni. Az óvodás gyermek játékának fejlődése a játék témájában, tartalmában, formájában, szociális jellegében, idő tartamában követhető nyomon. Az óvodás gyermeknél a játék a legfőbb tevékenységi forma. Mindhárom formája -gyakorló játék, szerepjáték, szabályjáték- a gyermek legfőbb örömforrása. Értelmi fejlődésükkel kölcsönhatásban fejlődik. A játékban alakulnak ki a gyermekeknek azok a képességei, tulajdonságai, amelyek lehetővé teszik, hogy fejlődésük magasabb szintjére jussanak el, kialakuljanak bennük a fejlettebb tevékenység előfeltételei.

Az óvodáskor folyamán a játékból újabb és újabb tevékenységi formák – a munka, a tanulás – alakulnak ki és önállósulnak. De az óvodáskor végéig a játék marad a gyermek fő tevékenysége, és a munka, a tanulás is megőrzi a játékos jelleget. A gyermek aktív, önálló játéka lehetővé teszi személyiségük legátfogóbb sokoldalú fejlődését. A játék fejleszti a gyermek mozgását. Segíti az új mozgásformák kialakulását, gyakorlását. Az óvodáskor évei alatt a gyermekek játéka jelentős fejlődésen megy keresztül. A kiscsoportos gyermek tevékenységét a gyakorló játék jellemzi. A kiscsoportosok megreszelik ugyan az almát, de nem adják oda a játék babáknak, mosogatják ugyan a főzőedényeket, pedig még nem is piszkosak azok. Mindezt egymás mellett végzik anélkül, hogy együtt játszanának. A gyakorló játék kiindulópontja a véletlen mozgásból, tevékenységből fakadó siker, ami újra és újra ismétlésre készteti a gyermeket. Lényege tehát valamilyen egyszerű tevékenység ismételtetése, amely nagy örömet okoz a gyermeknek. A hangok, szótagok, szavak esetleg rövid mondatok és dallamok játékos szabály szerinti ismétlés folyamán válnak játékká.

A szerepjáték az óvodáskor jellemző játékfajtája. A nagycsoportoknál a szerepjáték fejlődését, az mutatja, hogy szemükben a szerepből következő játékszabályok megtartása válik fontossá. A gyerekek már nagyon komolyan őrködnek a játékszabályok megtartásán. A szerepjáték tehát a szabályjátékba olvad. A gyermekek szerepjátéka ismereteiket, tapasztalataikat, elképzeléseiket és ezekhez fűződő érzelmeiket tükrözi. A szerepjátékban nyilvánulnak meg először és alakulnak ki a gyermekek közti társas kapcsolatok, az együttműködés, a kölcsönös alá- és fölérendelés, a közös tevékenység. A szerepjátékot gazdagítja, ha a gyermek irodalmi élményeiket szabadon választott, kötetlen módon dramatizálják. A bábjátékában a gyermekek közvetlenül nyilvánulnak meg, és játéktevékenységük a környezethez való viszonyukat az átélt cselekvés vagy történés általuk felfogott tartalmát tükrözi.

A nagyobbak már együtt játszanak, vagyis a cselekvést nem magukért végzik, hanem azért, hogy a vállalt szerepnek megfelelően viszonyt teremtsenek a játszótársakkal. A középső és nagycsoportban a konstruáló, építő játékelemekből kombinálással, szerkesztéssel játékszereket tudnak alkotni. A létrehozott alkotás hatására képzelik bele magukat különböző élethelyzetekbe. A szabályjátékok egyes fajtái főként a gyermekek mozgását, mások elsősorban értelmi képességeit fejlesztik.

A mozgásos szabályjátékhoz tartoznak: a dalos és mondókás népi játékok, fogócskák, bújócskák, körjátékok, szembekötősdi, labdajátékok, mozgásos versenyjátékok. Az értelmi képességeket fejlesztő játékokhoz tartoznak: az érzékelést, megfigyelést, figyelmet, az emlékezést, problémamegoldó gondolkodást, a képzeletet fejlesztő és ismereteket gyarapító játékok.

A babázás is óvodáskorban kezdődik, de 4-14 éves korig tart. Érdekes, hogy a gyerekek nem csecsemőnek, nem „kisbabának” nézik a babákat, hanem velük egykorú társaknak, melyek ugyanúgy esznek, mint ők, rendszerint hiszik, hogy a baba él.

„A játékszükséglet nem szűnik meg az iskoláskorban sem, és a szükséglet kielégítéséről mind a családnak, mind az iskolának gondoskodniuk kell, ha nem akarják a gyermekek életét megcsonkítani, elszegényíteni. A kisiskolás korban a játékigény még megy, és ezt a körülményt figyelembe kell venni, amikor a komoly munkára és játékra szánt idő arányát megállapítjuk.”(Ágoston, 1973.) Az iskoláskor kezdetén a futkározás, ugrálás, a kiskerékpárral való biciklizés, a labdázás készségeinek elsajátítása tartozik a kedvelt játékok sorába. Az építőjátékok is egészen 8-9 éves korig elszórakoztatják a gyermekeket. De már érdekli őket a festés, rajzolás, sőt a modellezés is. A színekre még nem tudnak kellő hangsúlyt fordítani.

A 6 éves gyermek már több időt tölt el a játékai mellett, mint a 3 éves. Figyelmüket jobban leköti a nehezebb, de nem túl bonyolult játék. Ebben az időszakban a fiúk agresszívabbaknak tűnnek, mint a lányok. A gyermekek 8 éves korukban tanulnak meg pontosan utánozni. Innen már nem minősül sem játéknak, sem utánzásnak.

A fantáziajátékot a gyerekek legszívesebben 7-8 éves korig játsszák. Néha maguk készítette darabokat játszanak el egymásnak, társaiknak vagy a felnőtteknek. Ezek a dramatikus játékok a különböző helyeken szerzett élmények feldolgozását segítik. A gyermek dramatizáló kedvét a nevelő az iskolában is jól kihasználhatja. A fantáziajátékok ismétlésével levezetik az erős benyomások okozta hatásokat, segítenek azt feloldani. A játék sok esetben a gyermek vágyát teljesíti. Az együttműködő játékot már óvodáskorban megismerték. Kisiskoláskorban kialakul egy fejlettebb formája.

A szerepet a gyermekek a többiek kedvéért, a játék öröméért vállalják. Önuralmat tanulnak, hogy társaiknak megfeleljenek.

A kisgyermeknek az iskolába lépéssel minőségi változás következik be életében. De a gyermek játék- és mozgásszükséglete nem szűnik meg. csökken viszont a szabadideje, délelőtt 3-4 óra tanulás, délután folytatás. A gyermek további harmonikus fejlődését úgy biztosíthatjuk, hogy a tanórákon játékos módszerekkel tanítunk.

Rendkívül nagy mozgásigényük miatt szívesen játsszák a nagy mozgékonyságot igénylő játékokat. Kialakul köztük a versenyszellem, amely már egyik fő jellegzetessége játékuknak. A mozgásigény levezetésére jó lehetőséget nyújt a testnevelésóra, a tömegsport foglalkozás.

Fiúknál a játék eleme legtöbbször az erőgyakorlás: kúszás, birkózás, futás, harci játékok. A lányok játékában is lényeges a mozgásos elem, de náluk inkább az ügyesség dominál. Jobban kedvelik az énekes kisdobos és népi játékokat, labdajátékokat stb.

A kisiskolás korban a tanulók már napi kb. 2-3 órát is eltöltenek játékkal. Kikapcsolódásukra legjobb a szabadtéri játék. Ha nem teremtünk játéklehetőséget, akkor céltalan lődörgéssel, unalommal vesztegethetik el idejüket. A jó közösség, a megfelelő társ biztosítása is fontos tényező. A magányosság, a társtalanság később is kínzó emlék lehet.

A kisiskolásoknál a közös játék és csapatjáték a legkedveltebb és legfontosabb játékforma. A társadalmi beilleszkedés mellett elősegíti önmaguk megismerését is.

Szeretik a logikai játékokat is, rejtvényjátékokat, mellyel gondolkodásukat fejlesztik.

A játékot kizárólag az ember sajátos, értelmes, tudatos tevékenységének tekinti, mely különbözik az állatok ösztönös élettevékenységéhez kapcsolódó játéktól. K. D. Usinszkij erről így ír: „Az emberi játék lényegében a játék tükrözése.”

II.5. Mondókák kora

Hat-hét hónapos korban az anyák gyereküket ülni-állni tanítják. Ezeknek a mozdulatoknak az elsajátítása érdekében ritmikus szövegeket mondanak úgynevezett „csücsültetőket, álltatókat”. Ebben a korban a gyerekekkel mindent etetnek, a keményebb ételféléket átpasszírozzák, megrágják. Gyerekével foglalkozó édesanya, etetés, mosdatás, öltöztetés közben mondókákkal szórakoztatja ezt. A mondókák szórakoztatva, játék közbe nevelik a kisgyermekeket. Céljuk a mozgás és az értelmi fejlődés elősegítése. Például az ujjak, vadászúton járása – személyek, a haj – erdő, homlok – kopasz mező, a valóságot a képzelet világára cseréli fel. A kisgyermek először hall költői képeket: megszemélyesítést, metaforákat. A társadalmi természeti környezetben való beilleszkedés két-három éves kortól kezdődik, amikor a gyerek már önmaga is képes játékot gyártani, játékos módon dolgoznak hisz sütnek, főznek, házat építenek.

Öt-hat éves korban a gyerekek már együtt játszanak, a mondókák már valamilyen csoportos játékhoz kapcsolódnak, a játékban való szerepet, a sorrendet, időtartamot szabályozzák. Ugratják egymást ezért kedvelik a nyelvi játékokat, a nyelvtörőket, rímes csattanókkal felelnek a hét napjaira.

A beszéd elsajátítása után már nemcsak a ritmus hanem a szavak értelme is megragadja a gyermeket. Az egyszemélyes vagy társas mondókák segítik a gyerek eligazolódását a természeti és társadalmi környezetben.

A ritmikus szövegeket gyakran mozdulatok vagy komplex mozdulatsorok kíséretében dallamsorral egészítik ki. A hangutánzók néha csupán nyelvjátékok de vannak ingerlő gyakran visszaszólásra késztetők. Legtöbbjük az állatvilágra vonatkozik, megszólítják a vad és házi állatokat, utánozzák hangjukat.

Formai szerkezetüket figyelve ezekre jellemző a lekerekített, zárt szerkezet, egy sajátos hanghordozás: szerkezeti eltérések gyakorlatilag nem fordulnak elő.

A környezettel való ismerkedés során különösen az ember- foglalkozástípusokkal csúfolók segítségével történik, kifacsarják a nyelvi idegenséget, életmódot, ha bosszantani akarnak, névcsúfolókat alkalmaznak. A falut, a foglalkozásokat külső és belső hibáinak észrevételével és azok csúfolásával bosszantják az illetékeseket. A név csúfolok néha durvák, lényegük a rím, ami valamilyen trágárságon csattan. A név csúfolók között a fiúgyermekre vonatkozóak a gyakoriak.

Nemzetiségcsúfolók közül a cigányokra vonatkozóak az elterjedtebbek, ahol őket tolvajnak, hazugoknak nevezik. Az egyéni szerencsétlenséget a testi fogyatékosságot ritkán csúfolják, a kopasz fejet, vagy a csorba fogsort csúfolják. A jellemcsúfolók talán a legérdekesebbek a kialakulóban levő népjellem szempontjából, ezek a kényeskedő, okoskodó, hazudós, ígéretszegő árulkodó, síró, játszótársakra vonatkoznak.

Egy újabb csoportot alkotnak azok a mondókák, amelyek a beszélgető partnertől egy szó kimondását kívánják, és amelyre csúfoló rímmel válaszolnak. Szerkezetileg ezek a mondókáknak is fejlett a rím és rímjátékuk, rendszerint egyfajta trágár csattanóval zárulnak.

A nyelvtörők, nyelvgyakorlók részben iskolás eredetűek. A nyelvtörők betűrímes mondókák, vagy olyan szókapcsolatok amelyek kemény és lágy hangok váltogatását igénylik, egy másik csoportot alkotnak a hasonló hangzású szavak gyors cserélgetése. A nyelvbicsaklók a gyors kiejtés miatt valamilyen félreértésre alapulnak. A nyelvgyakorlók a selypítő, raccsoló gyerekek próbaversikéik.

„Eléfelé Sötéccség, / Visszafelé Világosság!” ,

„Daru-daru, daruláb, / Fut a kutya mezítláb!”

„Ha ég az üst, ha szikrázik az üszt feneke, akkor változik az idő essőre.”

„Az Isten készik, de nem felejti el. / Ha jót nem tucc csánni, rosszat ne csánny!”

„Sok kéz a hajba is szapora!”

„Hármann vannak édeseggyek, / Kettő koldul, egy kéreget, / Egy a híd végin ülöget.”

„Elég ügyes elég jó, / csak egy kicsit neteró”

„Szent a kebelibe, / ördög a seggibe!”

„Minden kezdetnek kell legyen egy vége, / Ha nem kened meg a kereked, akkor csitorog.”

II.6. A gyerekjátékok

A gyerekjátékok is többnyire a mondókákhoz kapcsolódnak. Megfigyelve a gyerekjátékokat szembetűnik, hogy a játék közben hívogatásokra, kiszámolásokra vagy különféle bíztatásokra, kigúnyolásokra is sor kerül, így különböző mondókák beleszövését is megengedi a játék szövege. Voigt Vilmos (1988) szerint a kiolvasó vagy kiszámoló folklórműfaj gyerekjátékaink kezdete. Szavanként vagy szótagonként mondott mondóka, amelyek végén az utolsó nyelvi egységgel jelölik a játék valamelyik kitüntetett szereplőjét: fogó, hunyó (…).Gyerekjátékaink igen változatosak: kiszámolók, kiszámoló mondóka-mesék, csúfolódó-kiszámolók, játékindítók, hívók bíztatók, stb. A kiolvasóknak minden lüktetésére egy-egy gyereket kell megérinteni. Akire az utolsó szótag jut, az beáll a körbe, vagy kiesik a játékból. Dallamuk általában 2/4-es ütemű, a motívum-ismétlésének számát a játékhoz fűződő szöveg határozza meg.

A gyerekek munkára való nevelése még a második világháború után is elterjedt volt, hogy már hat éves koruk után a szülők befogták, mezei, otthoni tevékenységekre a fiukat és kislányokat is. A moldvai csángók alapvetően munkaközpontú világában a munka egyes fázisai mindig időrendbe ágyazódtak be. A mezei munkák nagy fordulópontjai megünnepelt, s így megszentelt események voltak. Ilyen volt többek között az aratás kezdetén és a végén az új kenyér megáldásának ünnepe. A falubeliek munkaalkalmait, ahogy egész életüket és mindennapjaikat, áthatja a vallás és a vallásos indíttatású cselekedetek. A hét vallásos rendjének centrumában a vasárnap, ezen belül is a szentmise áll. A vasárnap egész időbeosztására a vallásgyakorlás nyomja rá a bélyegét. Ezt az értékrendet életstílust, viselkedésnormákat a család már a születés pillanatától beleneveli a gyermekekben. Így már korai gyermekkortól a fiatal generációkba is belenevelődik a vallásos hit gyakorlása és a különféle munkafolyamatok hogyan végzése.

Napjainkban is elterjedt szokás, hogy a szülők különféle tevékenységeket bíznak rájuk hét-nyolc éves koruktól kezdve. Elterjedt mondás, hogy a gyerekeket már egész kicsi koruktól rá kell szoktatni a becsületes munkára, így mondhatni, hogy az „emberfaragás” már a kiskorú gyerekeknél megkezdődik, ezért szigorú „régula” alatt „katonásan” neveik gyereküket. Például: „Kés, villa, olló / Nem gyermek kezébe való”. A gyerekek a mezei munka elvégzése mellett együtt közösen játszanak, néha még e helyi , nagyszülöktől tanul gyermekjátékokat is:

1. Egymással szemben állnak. Lefordított tenyérrel, ujjaikon számolnak, ha egy ujjnál kijön a vers vége az ujját behúzza. Az nyer akikek előbb elfogynak az ujjai. El voltam Csik_Csik-Csiksomlyóba, / Láttam szép leányt szép fatába / vörös színbe kapálta a céklát.

2.Vadazót (fogócska) egy gyereknek bekötik a szemeit és meg kell fogjon egy másik gyereket aztán annak kötik be a szemét, közben kiabálják: „Vadazó-Vadazó/ Te vagy a büdös kotló”

3 Bújocska az elbújó játékok legegyszerűbb formája, fiúk, lányok együtt játsszák egészen kis kortól. → Kiolvasóval döntik el, ki lesz a hunyó. A hunyó a fal felé fordulva megegyezés szerint számol. Pl. tízesével ötszázig, s ez alatt az idő alatt a többiek elbújnak. Ezután társai keresésére indul. Akit leghamarabb megtalál, a következő fordulóban az lesz a hunyó. Kisebb eltérésekkel minden földrészen régóta elterjedt.

4.Kiszámoló: Hetfün a fübe / kedd a kedviben, / szerda a szerecsitában, / csütörtök a csírben / péntek a pénzben / szombat a szobában / vasárnap az Isten házában!

5. Kiszámoló: “Máris süti plecsintát / Modi vágja szalonnát, / Meggyik Máris kisüti / Aggyig Modi felhepi ”

II.7. Gyermekeknek szóló találós kérdések

Népünk szellemi költészetének nagy része nem pusztán a maga önállóságában élő műfaj volt, hanem bizonyos célú alkalmi hagyomány, amely csak a megfelelő népszokásnak köszönhette eredetét. A fonó, a kukoricafosztás, a vendégség jeles napi szokások mindenikének meg volt a maga jellegzetes dala, játéka, rigmusa, találóskérdése. Ezeknek csak később kezdtek külön önálló életet élni. A gyűjtőnek ma már nehéz kimutatni, hogy melyiket milyen alkalommal használták. Így a magyarfalusi találós kérdés –anyagban is elkülöníthetők azok, amelyek mint lakodalmi népszokáshoz fűződő kérdések élnek és használatosak, vagy olyanok, amelyeket fiatal leányoktól, legényektől s gyermekektől kérdeztek.

A találós kérdések jelentős részét a kisebb gyermekeknek fogalmazták meg a felnőttek: “Öregasszonyok kérdezték tőlünk, gyermekektől, s mü gyermekek egymás között”. Voltak olyan öregemberek. Kik “künn az utcán, mikor vasárnaponként kiültek a kapuba, kérdezték tőlünk gyermekektől”.

Ezek nagy része leíró találós kérdések, amelyek a gyermeki világhoz közel álló szimbolikájuk, költőien szép metaforikus képi anyaguk, megszemélyesítéseik, alliteráló tiszta rímű verssoraik révén lettek oly közkedveltté a gyermekek körében. Ezekből a 2-4 sornyi kérdésekből a gyermek már kicsi korában költői képekben ismerkedik a természet szimbolikájával: az anya, tenger, a gyermekek a folyók, a leány harmat, az ég kék mező, rajta csillagok a nyáj, a hold aranypásztor; tudomást szerez a legfontosabb növények, állatok jelképi világáról. Különösen érdekes és szép a növényvilágra utaló találós kérdések szimbolikája. A növények közül a búzát, mákot, gombát, epret, kukoricát, férfiúnak nézik, viszont a csipkebogyó(segvakaró), alma, dió, szilva a női nemre utalnak.

Az élettelen tárgyak közül pl. ház vagy pajta minden, ami valami tért zár körül, s amibe valami embernek vagy állatnak felfogott dolog van. Az együtt levő és összetartozó dolgokat szülőnek és gyermeknek, testvéreknek, barátoknak nevezik. Minden karcsú, csinos vagy mozgékony tárgyat leánynak néznek, s minden ami vastag, nehézkés, pl. a kút, szóba (kályha)

A kitalálandók között nagyon kevés az elvont fogalom, hisz a nép mindig konkrét, érzéki képeken gondolkodik. Azt a kevés elvont fogalmat is tárgyiasítja, az élettelen dolgokat megszemélyesíti.

Formai, verstani szempontból ezek a találós kérdések különösen kedvelik a tiszta rímű sorokat, a hasonló szerkezeti felépítésű mondatokat, az alliterációt, asszonanciát, valamint az ismétlést és ellentétezést.

A fiatalság körében különösen kedveltek lehettek, és ma is azok az un. Számtalányok és rokonsági talányok. A számtalányok nagy részét az teszi talány szerűvé, hogy a kérdésre rögtön, gondolkodás nélkül kívánják a feleletet. Máskor a fogalmazás zavartsága, hiányossága, megtévesztő volta adja a rejtélyt:

A tréfás találós kérdések nagy része a rokonértelmű szók cseréjén, ugyanazon szó különböző jelentésén, a ragok jelentésváltozatain alapul: “Mikor fél a nyúl?” (mikor ketté vágják).

A nemiségre való felkészítés, beavatás egyik formája ez is, ahogyan a találós kérdés szimbolikája a férfi-nő viszonyt kibontja. Persze ezeknek a szerepe a beugratás, hisz a kitalálandó dolog egyszerű tárgy vagy személy. “Társaságban, akik viccesebbek, több találós kérdést tudtak, azok kérdezi”. “ Öregasszonyok kérdezték a legényektől”. “Házaknál esténként esszejöttünk, egyet mondott, a másik mást. Sok vicces ember, asszony vót, apám mondta a találós kérdéseket ma is a falu öreg emberei mint gyermekkori kincsüket őrzik, és adják tovább a mai fiataloknak.

II.8 Babonás gyermekgyógyítási módszerek.

A zárt kisközösségekre szinte kivétel nélkül igaz azon állítás, hogy hagyományokhoz ragaszkodó, gazdag hiedelem – babonás világgal rendelkeznek. Ez nemcsak a csángó magyar településekre igazak és jelen esetben Magyarfalura de érvényes szülőfalumra Gyergyóremetére, de más székelységi vidékekre is, mint például Erdővidék, férjem szülőhelye. Igaz ahány tájegység annyi hiedelem, babona amelyek közül ha figyelmesebben tanulmányozzuk még hasonlóságokra is ráfigyelhetünk.

Mit is jelent a hiedelem fogalma, amely bizonyos szinten meghatározza a falusi, hagyományaikhoz ragaszkodók életét olyan mértékben, hogy még a modern világ eszméi sem tudták eltörölni?

A magyar Néprajzi Lexikont tanulmányozva olvashatjuk, hogy A hiedelem meghatározásai igen nagy változatosságot mutatnak. Egyesek a hiedelmet a tudással szemben határozzák meg. Eszerint azok az ismeretek számítanának hiedelmeknek, amelyek nem rendelkeznek valamiféle igazolási, verifikációs többlettel, tehát az igazolást nélkülöző tudattartalmak. Ez a hit-hiedelem szokásos episztemológiai meghatározása. Vannak akik a hiedelemet olyan vallási képzet, amely nem tartozik a hivatalosan elismert egyházak vagy vallási rendszerek által elfogadott hittételek közé (babona). – Az egyik vallás szemszögéből nézve egy másik vallás képzetei is hiedelemnek foghatók fel. E névvel illetik továbbá az európai (s a magyar) parasztság rendszert nem alkotó vallásos képzeteit, kozmogóniáját, előírásait, tilalmait. E paraszti hiedelmek többféle összetevőből jöttek létre, egy részük régebbi pogány világképek maradványa, mások egyházi hittételekből torzultak hiedelemmé. Új hiedelmek is létrejönnek feltűnő, felindulást keltő jelenségek magyarázataként, pl. természeti katasztrófák vagy háborúk alkalmából, vagy olyan esetekben, amikor érthetetlen vagy kikerülhetetlennek tűnő társadalmi jelenségekkel találkoztak. A hiedelmek → közlések, → előírások, tilalmak (→ tilalom), → hiedelemmondák formájában nyilvánulnak meg.

A hagyományok, hiedelmek és babonák minden korban fontos szerepet játszottak az emberek életében, valamennyi vallási rendszer hajlott rá, hogy ezekkel erősítse hatalmát.

Az emberélet három nagy szükségét, sorsfordulóját: a születést, lakodalmat, halált a szokások, hiedelmek sokasága kísérte s kíséri napjainkban is.

A házasságkötés, lakodalom szokásköre és hiedelemköre a leggazdagabb, hisz az élet megfogantatásának elsődleges mérföldkőve. A gyermekkorból kinőtt lányok és fiúk a nagylánykorba és legénykorba éréssel, a falusi társadalom sajátos jogállású rétegébe kerültek, tevékenységük jelentős részét a leendő házastárs kiválasztásának szándéka vezérelte.

Éppen ezért voltak gyakoriak a szerelmi jóslások, amelyek gazdag hagyománya segítségével a lányok elsősorban azt igyekeztek kideríteni, mikor mennek férjhez, ki lesz a jövendőbelijük, milyen nevű, milyen foglalkozású. Ebben volt segítségükre például az András napján (november 30.) vízbe állított, kilenc számításba jöhető legénynévvel ellátott szilvafaág, melynek elsőként kivirágzó darabja megmutatta milyen nevű lesz a férjük. Ha az ugyancsak ezen a napon vízberakott meggyfagally karácsony vigiliájára vagyis karácsony előestéje (december 24.) kizöldült, a következő évi férjhezmenetelt jósolta. A lányok három szalmakoszorút fontak e jeles napon, s igyekeztek az eperfa ágaira feldobni. Amelyik lánynak ez az első dobásra sikerült, azt jelentette, hogy egy év múlva férjhez megy, akinek csak a másodikra, még két évet kellett várakoznia. A harmadszori próbálkozás már hosszú lányságot, vagyis kései esküvőt jósolt. Az András napi ólomöntés a leendő férj foglalkozását volt hivatott megjövendölni. A Luca-napi kerítésszámlálás során, ha a bekötött szemű lánynak kilencedikként hajas, azaz kérges fát sikerült megszámlálnia, a módos legényt jósolt jövendőbeliéül, a pucér fa pedig szegényt. (Antal, 2004.)

Az esküvő előtt a vőlegény csizmájában kést dugott, hogy ne betegedjen meg; hasonlóképpen a menyasszony pénzt tett a cipőjében rontás ellen. Ha az eljegyzett pár legalább egyszer el nem ment a templomba, hogy meghallgassa saját esküvője kihirdetését, születendő gyerekeik süketek lesznek.

A lakodalom napjához is számos mágikus cselekedet, jóslás, hiedelem kapcsolódik. Nagy jelentőséget tulajdonítottak a különböző előjeleknek. Ha az esküvő napján esős, borongós volt az idő, azt mondták, az új pár, főként a menyasszony élete is olyan szomorú lesz. Ha a násznép után törökbúzával megrakott szekér jött az úton vagy valaki tele vederrel ment az utcán, akkor úgy hitték, az ifjú pár gazdag lesz. Rossz előjelnek számított, ha fekete macska szaladt át előttük az úton. (Szatmári.2001.)

Az esküvő után a vőlegényes háznál a kapu előtt bölcsőben vagy cigányteknőben élő gyermeket is rengettek, hogy az ifjú párnak is legyen vagy kilenc. A menyasszonnyal felrúgattak egy vízzel telt vedret, hogy könnyen szüljön majd. A házban fel kellett néznie a kéménybe, hogy a születendő gyermekének is olyan fekete legyen a szeme, s olyan kormos a haja, mint a kémény. (Bácsiu, 2006.)

Néne Klára megjegyezte a lakodalmas szokásoknál, hogy “Mikor megy be a kapun a nyirásza, az odavalók tesznek le egy seprűt, s egy kocsorbát az útjába, hogy lám, felveszi-e? Abból lássák meg, hogy serény-e. S ha felveszi, s elteszi a helyére, akkor tudják, hogy serény, s ha nem, akkor rest, lusta” vagy hogy “Mikor megy a nyirásza az anyósa házához, az fogadja, megtiszteli, s pénzt tesz a nyirásza kebelibe. Hogy olyan szerelmetes legyen, mint a pénz. S amikor megy, akkor öntik eléje a vizet”.

A várandósághoz és a gyerekhordással kapcsolatosan is számos hiedelemmel találkozhatunk, ilyen hiedelem, hogy halottat ne nézzen meg, temetésre ne menjen a várandós nő, mert ettől lesz sárgasága az újszülöttnek. Tilos hagymás ételek, hüvelyesek fogyasztása, különben pattanásos bőrű lesz a gyermek, vagy kiütéses betegségekbe esik majd. Amelyik nő titkolta állapotát, annak a néphit szerint gyermeke néma lesz, vagy csak nehezen tanul meg beszélni. Ha későn kezdett el járni az apróság, azzal magyarázták, hogy anyja kígyóval, rákkal került valamiképpen kapcsolatba terhessége idején. A gyermek majdani tulajdonságait is próbálták befolyásolni. Általános szokás volt az is, hogy a várandós asszony hajas kukoricát lopott, hogy szép, dús haja legyen gyermekének. A viselős asszonyt nem volt szabad megdobni semmivel, mert annak – a hiedelem szerint – anyajegy formájában nyoma marad a gyermeken. Óvakodni kellett a csúnya, szokatlan, ijesztő látványtól is, mert ez is befolyásolhatta a születendő gyermek külsejét, egészségét. (Laczkó István. 1989)

Előfordult a múlt században, hogy a férje csizmáját húzták a szülőnő lábára, s általánosan ismert volt, hogy a szülőágyba a férj egy ruhadarabját kell tenni. Mindez az ártó hatalmak, megtévesztését célozta. Múlt századi adatok szerint tanácsos volt fokhagymát, tömjént, imádságoskönyvet tenni a szülőágyba, kést, villát szúrni a földbe az ágy alatt. Az asszonyt meglocsolták szenteltvízzel, volt, ahol az olvasót is a nyakába akasztották.

A néphit különösen nagy jelentőséget tulajdonított a gyerek első fürdőjének. Általános hiedelem szerint, amelyik gyermeket először hideg víz érte, az egészséges lesz, illetve soha nem fog fázni. Bő vízben fürdetett csecsemőnek hosszú életet jósoltak; és volt, ahol éppen kevés vizet öntöttek a teknőbe, nehogy nagybélű ember váljék belőle. A fürdőbe dobott tárgyak is hatást gyakorolhattak a gyermek életére. Leggyakoribb volt a pénzdarab: az indoklás általában a gazdagság biztosítása, Erdélyben kiütéses betegségek megelőzésére tartották alkalmasnak. Virág főleg kislánynál volt fontos, mert ettől szép lesz, avagy: úgy szeretik majd, mint a virágot. Esetenként a virág színe is számított: pirostól piros arcú, egészséges, fehértől szelíd lesz a lányka. Fiúnál diót javasoltak, hogy ne kapjon heresérvet. Fiút pendelybe, kislányt gatyába jó törölni a hiedelem szerint, így szerencsés lesz a szerelemben, párválasztásban.

Volt, ahol különös hatást tulajdonítottak a vastárgyaknak a születés nagy pillanataiban: a szülő asszony ágya alá baltát dugtak, hogy baj ne kerülgesse; az újszülöttet azzal óvták, hogy a fürdővizet kasza pengéjén öntötték a teknőbe. A szülőágy helyzete egyébként is sokat használhatott a szülésben, ezért például a rontás elkerülésére figyeltek arra, hogy a gyereket váró asszony ágya fölött pókháló lógjon. (Wichmann Györgyné. 1907)

Némely helyen úgy tartották, hogy a gyermeknek különösen a keresztelőig, az anyának az avatásig árthatnak a rossz lelkek, ezért egész éjszaka égették a lámpát, nehogy elvigyék, vagy kicseréljék az újszülöttet. Veszélyt jelenthettek bizonyos – egyébként nem ártó céllal érkező – látogatók is. Ha szoptatós asszony jött látogatóba, „meg kellett fejni az ágyat”, vagyis az érkező ráfejt egy kevés tejet a gyermekágyasra, miközben azt mondta: „Az enyémet nem adom, a tied, nem kell.” Erre azért volt szükség, nehogy elvigye a gyerekágyas tejét. Ha sok teje volt az asszonynak, azt nem volt szabad kiönteni, legfeljebb csak a csepegőbe (az eresz alá), ahol nem járt senki. Tilos volt a gyermekágyas asszony ágyára leülni, mert ezzel elvehették az anya tejét, mely „ráragadt az ágy szélére, ülőre”. A tilalom nemcsak az asszonyokra, hanem a férfiakra is vonatkozott. Az újszülött békés, nyugodt alvása végett az első fürösztő vizét a mezsgyére, csepegőbe, az udvar olyan helyére öntötték, ahol nem járt senki, nehogy elvigye valaki az álmát. Naplemente felé kellett kiönteni, hogy jobban tudjon aludni a gyermek. Másrészt ennek is jövőbe mutató jelentőséget tulajdonítottak: ha virágra öntik, szép lesz a gyermek; kislányét rózsabokorra jó önteni, hogy "ne legyen majd sok vérfolyása". Keresztelőig nem volt szabad sehová elvinni az újszülöttet, mert „az álmát odahagyja”. Leginkább a csecsemőknél a szemveréstől, vagyis az igézéstől, a szemmel való rontástól tartottak, mert elterjedt gyerekbetegség volt a fejfájás, amiről azt tartották, hogy „akiknek essze van nőve a szemöldöke, az meg tudja igézni a gyermeket”, ahhoz, hogy megszabaduljanak az anyák elhívták a „keresztanyját”, hogy vizet vessen, parázzsal ma már gyufaszállal: „egy csipor vízbe belétesznek (kilenc) darab parázst, midegyik darab belétevéssével keresztet vetnek a csipor szélire, közbe ezt mondogatják:

Elindult a szép Szűz Mária, / Ölibe vette a Szent Fiát. / Elindult hosszú útra, Hosszú úton megtalálta szép zsidó leányt./ Szép zsidó leány ölibe vette megszerette./ Megcsókolta, halálra igizte.Szép Szűz Mária elküldte , Kősziklából tűzet ütött,Jordán vizíből vízet vett, Használ-használ(Jánosnak ) es. Ennek megelőzésére esténként szenteltvízzel csapkodták meg a gyermeket a keresztelőig, piros vagy égszín szalagot kötöttek a csuklójára, s fonákul, kifordítva adták rá a kisinget. Aki tudta magáról, hogy ártó szeme van, gyorsan megköpködte a gyermeket, hogy megelőzze a bajt.

Elterjedt szokás, hogy “Az újszülött gyermeknek köttek vereset, hogy ne fogja meg az igízís. Beteg gyermeknek jó, ha a keresztanyja veti a vizet. De más is vetheti nagyobb gyermekeknél és akár felnőtteknél ha fáj a fej akkor elfúják, gyerekes asszony képes rá: Kékszemű, ződszemű, / fetekeszemű, sárigszemű, / Mindenféle rosszszemű./Asszon, ember, leány, legény, / leánka, kölyök megigézték. / Boldogságos Szűz Mária / vegye el, haggya tisztán s igazán, / Ahogy az édesanyja kiszülte / ez világra. Háromszor kell elmondani, s háromszor töpik meg a végén. Az elején töp a kezére s feni meg a gyermek homlokát. (id. Néne Lina)

Ha hasfájásban szenvedett a gyerek „kell tenni egy kicsi káposztalapit, attól megjő a hasa. Kovászkát megtörni, kicsi szapora hagymát s megkötni bele a burikját. Vagy bekötni bodzával a gyermek hasát” néne Klára.

A korábban szigorúan megtartott szokásrend szerint a gyermekágyas asszony nem mehetett ki a faluba, még az utcára sem, amíg át nem esett az avatás szertartásán. A katolikus egyház liturgiájában megmaradt az avatás szertartása, de nem önállóan, hanem a keresztelési szertartás részeként. (Magyar Néprajz)

Érdekességként megemlíteném az a hiedelmet miszerint „Ha ess az eső, s hirtelen felsüt a nap, akkor nehezes leány van a faluban. S ha veri el a jég, akkor azt mondják, eltemettek vaj egy dugott gyermeket.” (néne Klára.)

“Az asszony, amíg ki nem avatódott, nem léphetetett a templomba, mert tisztátalan volt. Nem léphetett az utcára, nem mehetett vízért, nem nézhetett a kútba, mert kukacos lesz a víz. Nem mászhatott fára, nem szakíthatott gyümölcsöt, mert a fa elszáradt, nem járhatott a kertben, mert a jég elveri.” (id. Néne Lina)

“Amíg nincs kiavatódva az asszony, addig nem szabad a vízre menjen, nem szabad a misére menjen. A kútra azért nem szabad menjen, mert megnyűvesedik a víz. De én tettem egy marok sót a kútba, úgy tanítottak, hogy ne csinálódjanak meg a nyűvek, s mindcsak mentem, mert nekem nem volt ki hozzon. Elment a férjem, nem ügyelt reám, s ki vala hozzon, hogy mossak, ételt csináljak. “ (néne Gina)

III. Magyarfalusi szokásokról

Az igazi élettárs megtalálása már serdülőkor kezdetén igencsak foglalkoztatja a fiatal lányokat, legényeket. A babonák mégis a lányok fortélyosságához köthetők. Így találkoztam a babozás fogalmával, ami eddig számomra ismeretlen fogalom volt.

Babozni nem mindenki tud, csak a kiválasztottak, és ezt a „tehetséget” lány gyermekként örökölhető. A faluban Ádám Mari tanult babozni az édesanyjától. Ő miután férjhez ment 18 éves korától tud babozni. Róla egyik diákomtól hallottam Tampu Annától aki így mesélt: „hezza mentek a fiatalok régen, hogy tudják, hogy a leányok szeretik-e őket, vagy nem. Ma es mennek, hogy tudják, hogy jönnek-e haza a szeretők vagy sem. Ekkor elveszen 41 pujszemet, felteszi az asztalra és teszi a kezit kerekend és mond mondókát. Még tud gyújtani kigyómarástól, pokolszökistől. Mikor bájil kigyómarástól, akkor teszen főtt fazakba vizet, egy ezüst kanalat a fenekére és egy ág csihát, még egy ág mogyorót, és teszi fel a fazak tetejre, és mond egy mondókát. Azután keni meg a sebet avval a vízvel. Eztet láttam mikor Gabriel testvéremet oda vittük. Mikor gyógyít pokolszökéstől, akkor veszen egy darab rongyot kenderből, meggyújtja és menen kerekend az orcája körül az embernek. Eztet én nem láttam, mámikám mesélte. Ő nem kér semmit, csak ha adnak valamit ő elveszi, tejet, túrót stb. Megkerestem, hogy meséljen Néne Mari nekem is mivel nem volt pokolszökésem így csak szerelmi jóslatban részesültem.

A házasságkötés minden hagyományos társadalomban a család és az új élet megfogantatását jelentette. Kérdőívemben rákérdeztem az eljegyzési illetve a lakodalmi szokásokra. Így aztán számomra kiderült, hogy a lakodalom lebonyolítása egy hétbe telt. Így meséltek erről: „hétfőn sütötték a kalácsot a menyasszonynál és a vőlegénynél. Kedden főzték a laskát és a galuskát, a nyoszolyók csinálták a virágokat, melyeket tették fel az emberek mejjikre. A menyasszonynak a szüleinek és a testvéreinek nem tettek virágot, mert ők búsultak, hogy menen el a lány otthononnann. De a vőlegénynek a szüleinek és testvéreinek tettek. Volt két nyoszolya, és ha volt két keresztapa akkor négy. Hívogatók voltak a vőlegénynek a nyámjai. Kedden reggel mentek, hivogattak valami botokval, melyeket megcsináltak hétfőn. A botok akkorák voltak, mint a menyasszony és meg voltak csinálva virágokval. Vittek bort korsókba, melyekből ittak az emberek. A korsóknak a nyakik meg voltak csinálva virágokval. A muzsikákat Bocsojból hívták és fogadta meg a vőlegény az édesapjával két héttel hamarább. Szerdán mentek az emberek a menyasszonyhoz. Mikor mentek oda az emberek, akkor csinálták fel a menyasszonynak a haját. Tettek föl kötöttet, öltöztették fel, s aztán ment a vőlegény. Mikor beszaladott akkor táncoltak, mentek a misére eskünni. Mikor jöttek ki a miséből, mentek el a menyasszonyhoz ühöltözve, rikoltozva. Ettek a menyasszony és a vőlegény. Táncoltak estig, aztán este ettek, táncoltak reggelig. Csütörtökön reggel mentek az emberek a menyasszonyhoz, tették fel az észrét a szekerbe és mentek a vőlegényhez a lovakkal. Táncoltak az észre körül, a lepedőkvel a kezikbe. Tették be a legénynek a házába az észrét, mentek ki ott kinn táncoltak. Aztán ettek: laskát, galuskát, kenyeret. Miután ettek vettek búzát, kukoricát, tyúkokat, récét, pénzet. Táncoltak reggelig, kettőkorig. Másnap mosogattak és nalakomnyáztak. Aztán ültek a vőlegénynek a szüleinél, meddig csináltak házat. Ha a menyasszony nehezes volt, akkor nem csináltak nagy lakodalmat és nem tettek kötöttet a fejére. Miután megszületett a gyermek, aztán kellett üljenek a gyertyával a kezikbe a mise idein a babával az ölikbe, ez volt a büntetés.”

A karácsony fontos ünnep a család, az egyház az egész falu életében. Az ünnepi előkészületek a szenteste előtt már négy héttel korábban elkezdődnek, a böjttel. A böjtben nem lehet táncolni, lakodalmat csinálni, a húst nem lehet megenni, a tojást, tejet, túrót sem. A negyedik hétben kezdenek takarítani, mosni, ételeket csinálni, az emberek hoznak fenyőfát az erdőről, készítettek fel. Karácsonyra az asszonyok készítenek: galuskát, leveset, óttatatt, kalácsokat. Karácsony éjjelén mentek a misére 12 órakor, mikor kijönnek a miséről akkor vettek tűzijátékot, régen nem volt, aztán hazamennek, tették a nagy asztalt és ettek, ittak. Aztán van egy ember aki öltözik fel és hozza a gyermekeknek az ajándékot. Régen hozott: diót, almát, szőlőt és még valami ruhát vagy cipőt.

Szilveszterkor délben, egykor volt mise mesélte id. Néne Kaudia (Lajos) és „mikor kijöttek, akkor a gyerekek urálták meg a papot a kecskével, medvével. Mikor jött este, akkor a gyerekek mentek urálni, a fiúk mentek a kecskével és a medvével és a lányok mentek énekelni az egész emberekhez, s az emberek adtak nekik kalácsot pénzet. Este 12 után mentek az öregemberek a barátaikhoz. Az emberek öltöztök fel, és kormazódtak bé, vettek egy üstöt, vagy harangot a juhoktól és mentek urálni, akkor tisztelték meg őket valami édességgel. Mikor reggel kivilágosodott, akkor vettek búzát a gyerekek, mentek még az emberekhez és vettek be a házikba búzát és monták az Isten adjék jót, az életikben! És a gazdák adtak diót, a gyermekeknek. Voltak öregek a kik énekeltek és imátkoztak magyarul. Mikor eltölt a szilveszter, akkor kettedik nap jött a pap a Keresztvel. Az asztalra tettek fel egy tányért sóval és egyet pujszemvel, és tojást tettek bé a tányérba. Az otthoniak egy gyertyát fogtak a kezikve és gyújtották meg, s tettek pénzet az asztalra, mit a pap vett el, és írta fel a nevüket, a családnevüket. A gyerekeknek tettek a sóba pénzet, és ők keresték meg és vették el.”

Szintén az újévi szokásköréhez tarozott a szenteltvíz szokásköre. „az emberek mentek a misére, és mikor kijöttek akkor a pap szentelte meg a vizet. Az emberek üvegeket vagy keldárokot vittek, és vittek a vizet haza, hogy szenteljék meg ott, hol ülnek, a szőlőhelyet, és hol vettek pujt, vagy búzát, hogy legyen szerencséjik arra, és ahol aludtak a tyúkok vagy a ludak és a több állat, mert az a víz nagy szerencsét hozott az életben” (néne Gina)

A húsvéti ünnepkörrel kapcsolatban a következőket mondta néne Gina: „nálunk a faluban a húsvét olyan, hogy van a böjt először s meg kell tartani, nem szabad táncolni, nem szabad még száraz pénteken sem. Mikor van a böjt, nem szabad zsírt használni, s mikor van a húsvét egy héttel hamarabb kell takarítani jól, mint hogy lemossad a mobilokat, mint hogy felvegyed a szőnyeget és kirázzad és felmosd a földet, s aztán kell menni, szerdán és pénteken és szombaton a misékre. Ezeken a nagynapokon nincs felkészítve az oltár, s orga nélkül énekelnek s szombaton éjjel kell misére menni s gyertyával a pap járja meg háromszor a templomot, mert akkor éjjel Jézus feltámadt. Szombaton kell ételeket csinálni, mint böfsalátát, galuskát, ótattat, s még tojást kell festeni. Este szentséget kell venni, mert boldogok vagyunk, mert akkor támadt fel Jézus. S aztán vasárnap a gyerekek reggel nyolctól mennek korindálni, s az emberek adnak festet tojást nekik. S mikor kell menjenek az emberek a misére, akkor visznek velik tojást, s csaknilnak, s mondják Krisztus feltámadt. S aztán a gyerekek a mise után mennek zöld főbe, visznek kozonakat, s a fiuk sört s visznek kazettafont, nagy a boldogság, táncolnak, csoknilnak. A fiatal fiuk és lányok húsvét este mennek diszkóba régen mentek táncba. Az asszonyok és az emberek is gyűlnek essze este és esznek, isznak. A kettedik nap az emberek és asszonyok és fiatalok nagyon fáradtak és betegek mert sokat ettek és ittak s meg kell nyugodjanak. A tojásokat úgy festették, hogy rajzoltak rá minden szép dolgokat és hagyma, dió lapival.” (id. Néne Lina)

A táncok, Nálunk a faluban régebben a táncokat nem tartották, hogy most tartják mondta néne Klára ”a táncokat csinálták vasárnap kicsi mise után, csinálta a deák a parókia ográdájában és búcsúkor csinálták a pázsiton. A táncba mehettek gyerekek is, de akkorjában nem csapták az édesanyjik. Lányok nem mehettek csak az édesanyjikval. A muzikántokot hozták Bocsolyból, cigányok voltak. A lányok fel voltak öltözve katrincába, varott ingbe és a fejükbe voltak gerdányok és lábikba mezítláb. A hajakat hordozták úgy, hogy vaj be volt fonva, vaj gecók voltak csinálva. A nyakikba hordoztak a leányok és az asszonyok nyakláncot, gyűngyűkből. Ők nyáron mezítláb jártak, és télibe bocskorokba. A tánc tartott az estéi miséig, melyik volt vaj 5 vaj 4 órakor. De amikor az emberek misébe voltak akkor nem lehetett, hogy a muzsikántok fújják a zenét. Az öregebbek nem mehettek, de ha valaki jött, akkor bement és táncolt, de nem lehetett, mert nem fizették meg a táncot. Csak azoknak lehetett menni amelyik fizetett. Azutántól megváltozott, mert csináltak egy kultúrházat a faluba és azutántól ott tartják a táncot, a nuntát és mindenfélét. A faluba egy ideje nem csináltak táncot, mert a fiatalok el vannak menve csak mikor hazajönnek csinálják, ritkán.”

A legismertebb rikoltozás amit lakodalmakkor és táncoknál kiabáltak: „Ide be a híd alatt, / Siringetik a halakat. / ha nem adnak belőle, / Nyúvadjanak meg tőle. / Mi úgy megyünk mint a rózsák, / Ti úgy néztek mint a csorót. / eljöttünk szekerestől, / hogy vegyünk el fészkestől.”

Számomra egy legérdekesebb része a gyűjtőmunkának a régi ételkészítésekhez kötődik, mikor megtanultam a megnevezéseket és recepteket. Bevallom, nem hittem, hogy a nagymamám töltelékes káposztájánál van finomabb, de megkóstoltam a galuskát. Na szóval meséli néni Lina „Régend az embereknek nem volt mi van most, hogy tegyenek az ételbe, akkor a galuskába nem volt rizs és tettek kását. Vagy a levesnek nem volt laska, és úgy szokták csinálni: tettek lisztet, tojást és sót, meggyúrták az asztalra, és vágták darabokra és tették száradni, és azután tették be a levesbe. Ha nem volt búzaliszt, hogy csináljanak fehér kenyeret, csináltak pitánt kukoricalisztből. Mikor vágtak disznyót, vették ki a húgytartóját és tettek vizet veléje és adták oda gyerekeknek, hogy játszodjanak vele. Mikor csináltak levest, nem volt citromsó és öntöttek ciberét, tettek bele egy veder vizbe búzakorpát, meggyágat és tették meleg mellé. Régebben nem volt édesség vagy üdítő és csináltak bodzavirágból üdítőt. Hoztak virágot, tették száradni, miután megszáradt, tettek be egy vederbe vizet, tették bele a virágot és drózsdit, tették a melegre hogy tudjon megfőni és takarták le a veder tetejét egy nylonnal jól.”

IV. A kutatás folyamata

IV.1. Bevezető

Eddigi pályafutásom során mindig arra törekedtem, hogy megismerhessem a helyi népszokások, hagyományok hangulatos világát, gazdag tárházát. Feladatomnak éreztem és érzem, hogy a Moldvában tanitó pedagógusok elsajátitsák az adott falu hagyományait. Melyeket mi magunk is tovább tudunk adni a tanítványainknak , bővíthetjük tudásukat. Nap mint nap találkozhatunk valamilyen hiedelemmel , népszokással. A gyerekek körében tapasztaltam ,hogy nagyon vallásos közösségben élek ahol a különböző gyógymódokkal , ráolvasásokkal gyógyítanak. Felkelte kíváncsiságom a téma, hogy ők mennyit, pontosabban mit tudnak a helyi népszokásokról.

IV.2. A kutatási probléma bemutatása és indoklása:

Dolgozatom következő része egy kutatást tartalmaz, melynek tárgya A moldvai csángó gyermekek a népszokások és hiedelmek világában. Ez a kutatás többnyire egyéni tapasztalaton alapuló kutatómunka, ami az itt töltött öt év alatt alakult ki. A kutatási probléma változóit a helyi hagyományok ismerete és a gyermekek nyelvi szintjének változói képezik. A kutatási probléma időszerű és kutatható. Megfelel számomra , mivel egy moldvai csángó faluban dolgozom pedagógusként, ahol magyar nyelvet tanitok, és felkeltette az érdeklődésemet az itteniek élet.

A problémakör gyakorlati haszna abban nyilvánul meg, hogy rámutat a hagyományok fontosságára ráébreszti a felnőtteteket valamit a gyermekeket, hogy a néphagyomány sok érdekes dolgot mutat, amelyeket érdemes megtanulni a nagyszülőktől. A probléma megválaszolása hozzájárul a pedagógiai elméleti ismeretanyagának gyarapításához, nem csak számomra hanem a helyi gyerek számára is rávilágit a helyi kincsek értékére.

IV.3. A pedagógiai kutatás célkitűzései:

Véleményem szerint azok a gyerekek, akik nap, mint nap kapcsolatba kerülnek illetve gyakorolják a néphagyományokkal jobb nyelvállapottal rendelkeznek. Célom feltárni, hogy a helyi hiedelmek milyen hatással vannak a mostani generációra. Szeretném jobban megismerni és egyben másokkal is megismertetni a moldvai csángók hiedelemvilágát. Feltárni, hogy miért maradtak meg illetve miért tűntek el egyes hiedelmek, milyen szerepet töltenek be a helyi közösség életében.

Szakirodalom tanulmányozása:

Lexikonok, könyvek, folyóiratok, levéltári adatok, internet

IV.4. A kutatás hipotézisei:

Pedagógiai kutatásomhoz a következő hipotéziseket állítottam fel:

A magyarfalusi gyermekek ismerete hiányos a helyi hiedelemvilágról.

A gyermekek nyitottak az falujukkal kapcsolatos új ismeretek iránt

A szegényebb családokban gazdagabb ismeretekekkel, jobb nyelvtudással rendelkeznek úgy a gyerkemekek mint a felnőttek.

V. Módszertan

V.1. Populáció, minta és mintavétel:

Populáció: magyarfalusi gyermekek

Minta: V. osztályos gyermekek

Mintavétel: rétegzett mintavétel

V.2. A minta kiválasztása:

Az általam választott minta a magyarfalusi V. osztályos gyermekek, akik kérdőív segítségével, valamint szóban válaszolnak az általam feltett kérdésekre

V.3. Használt stratégiák, módszerek, eljárások:

Deduktív kutatási stratégia: a már meglévő tudományos tapasztalatokból indulok ki, az elmélettől jutok el a gyakorlatig, gyűjtött adatokig. Megfigyeléssel vizsgáltam a gyermekek néphagyományok iránti érdeklődését valamint a kommunikációs képességük fejlettségét: helyes beszédtechnika, kifejezőképesség, beszédértés. Kérdések alkalmazásával, az ünnepekkel, szokásokkal, népi hagyományokkal kapcsolatos ismeretek felmérésére törekedtem. Az adatgyűjtést követte az elemzés. Adatfeltáró módszerként az írásbeli és szóbeli kérdőíves módszer alkalmaztam. Az írásbeli kérdőíves módszer kitöltését személyesen indítom és felügyelem valamint szóbeli a kérdőíves módszert én magma végzem.

Használt eszközök:

Általam készített kérdőív.

V.4. Az adatok bemutatása és elemzése:

1. Nemed?

Fiú Lány

2, Hány éves vagy?

Az összes gyerek V. osztályba jár , többnyire 12 évesek, de vannak idősebb diákok is köztük. Összesen 20 gyereket mértem fel, akik között 11 lány , és 9 fiú volt.

3. Hol laksz? (helység)

Mindegyik gyerek Magyarfaluban él.

4. Minek vallod magad?

Román (oláh) Magyar Csángó

Számukra ez a kérdés nem volt egyértelmű. Az értetlenség jeleit mutatták. Nem tudták megfelelően értelmezni a kérdést . Nem tartják magukat magyaroknak, mivel véleményük szerint tiszta magyarok csak Magyarföldön élnek. Ők mindkét nyelvet használják Megfelelő magyarázat után az oláht mindenki kizárta és csángónak vallotta magát.

5. Milyen szokásokat, hiedelmeket ismersz a lakodalommal kapcsolatosan?

A lakodalommal kapcsolatosan ismert hiedelem, hogy a vendégeket a hivogató legények hivják meg , ők mennek korsóval, pohárval és borval. Kötnek két zsebkenőt a botra és piros szalagokat és így hivják meg mindenkit. Mondván: “Elküldött a nyírej, s nyírájsza, Ha a szívük húzza, holnap jöjjenek a nuntába” Másik ismert hiedelem, hogy : a menyasszony elé vizet öntenek, hogy termékeny legyen, valamint mielőtt a menyasszony belép új otthonába egy seprűt tesznek elé, hogy nézzék meg, mit tesz vele. Ha a menyasszony a seprűt felveszi és el kezd dolgozni, akkor azt jelenti, hogy dolgos lesz, viszont ha kikerüli, vagy átlépi, a seprűt, akkor lusta, rest lesz. Mindegyik gyereknek volt simeret mivel a lakodalom még most is nagyon fontos szerepet játszik a falu életében. Ha lakodalom van mindenki ott van.

6. Milyen szokásokat, hiedelmeket ismersz az állapotos (nehezes) asszonyokkal kapcsolatosan?

A nehezes asszonyok mindenki tudja, hogy kívánósak. Ha egy nehezes asszony megkíván valamit és nem eszik belőle akkor meg dagad a csicse.

7. Milyen szokásokat, hiedelmeket ismersz az újszülöttekkel kapcsolatosan?

Az újszülötteket csak a keresztelés után vihették ki a kapun. A gyerek kezére veres cérnát kötnek, hogy megvédjék az igézéstől. Csak akkor tudják megigézni ha a veres cérna leszakad a kezéről. Kilenc szemecske szénnel vetnek vizet.

Mindenki számára ismert, hogy ha a buba sokat sír azt jelenti, hogy felszökött a nyaka és el kell vinni egy asszonyhoz akinek van ereje, hogy húzza le a nyakát Az asszony lehúzza és a buba többet nem sir.

8. Milyen szokásokat, hiedelmeket ismersz, azzal kapcsolatosan, ha meghal valaki ?

Általános válaszként mindenki számára ismert szokás a gyertyagyújtás. A gyermeket nem félnek a holttól, esténként ők is részt vesznek a virrasztáson. Szintén ismert szokás, hogy a legnagyobbik gyerek sirató beszédet mond a sírnál és ezt ma már nem teheti meg magyar nyelven mivel a pap ellenzi és leállitja az egész temetési szerttartást

9. Kitől hallottál ezekről, a szokásokról, hiedelmekről?

A gyermekek nagyrésze a nagyszülőktől hallott a hiedelmekről. Ők azok akik napjainkban is megélik ezeket a hagyományokat. Különböző események összejövetelek valamit a mindennapi élet részei. Többnyire a szegényebb családokban őrzik a hagyományokat.

10, A te családodban is tartjátok ezeket, a szokásokat, hiedelmeket?

Kutatásom során kiderült, hogy a családok nagy része még mindig tartja a hagyományokat. A nagymamák illetve az idősebb szülők azok akik hűen tartják ezeket a szokásokat. Még most is igyekeznek megtanítani a gyermekeknek főleg a lányoknak hiszen ők azok akik majd átadhatják a gyerekeiknek.

V.5. Az eredmények elemzése

Az eredményeket több szempont szerint is megvizsgáltam:

1. a helyi hiedelemismeret iránt mennyire különböznek , vagy épp azonosak a válaszok

2. adott kérdésekből (4. 9. 10) mennyire egységesek a válaszokat kaptam

3. a szóbeli illetve csoportos kikérdezés során mennyire (5. 6. 7. 8.), befolyásolták egymást a gyerekek

1. A gyerekek válaszai részben színesek és gazdagok voltak, mindenkinek volt némi hozzászólása. Néhány szegényebb családból származó gyerek volt akinek kimagaslóan gazdag volt az ismerete. Ők a nagyszüleikkel együtt élnek és majdnem minden nap talákoznak valamilyen szokással. Nem volt olyan gyerek aki nem találkozott volna a szokások valamelyikével. Ez az életük általános része fejfájás , betegség, csendes álom, várandóság, esküvők mindenre van valmilyen gyógymód

2. A 4. kérdés esetében egységes válaszok születtek.. Magyarázatomba bele foglaltam, hogy gondoljanak arra, hogy egymás között milyen nyelven beszélnek. A válasz az volt, hogy így is úgy is. Ebből mindenki számára tudatos volt , hogy ők nem oláhok de nem is magyarok, ők csángók

A 9. Kérdésben várt eredménnyel találkoztam, tapasztalataim is azt mutatják, hogy a nagyszülők , általában a nagymama az aki hűen őrzi ezeket a hagyományokat.

A 10. Kérdésnél a tapsztalataim beigazolódtak a családok nagy részében még mindig őrzik a hagymányokat főleg a szegény családokban még a középkorosztály is.

3. Ezen kérdések esetében a gyerekek nem lettek befolyásolva az egymástól hallott válaszokkal, inkább a hallott válaszok segítettek feleleveníteni a gyerekek által ismert hiedelmeket, szokásokat.

VI. Következtetések, összegzések

VI.1. Következtetések:

Egy olyan sokszínű , gazdag népi kultúrával rendelkező nemzet , mint a miénk nem feledkezhet meg a hagyományok tiszteletére, ápolására nevelni az utódókat. Nem engedhetjük meg, hogy a gyerekek fásultan üljenek a képernyők elött, mig nagyszüleik meséi lassan a múltba vesznek, dalaik elhalkulnak, táncaik feledésbe merülnek a mindent elsöprő modernizáció és tömegkultúrák igénytelenséget diktáló áradatában. Moldvában tanító pedagógusként kötelességemnek érzem a helyi néphagyományok ismeretét, tudnom kell azt is , hogy ezekből a szokásokból mit vihettek be a mindennapi pedagógiai munkámba, illetve milyen eljárásokkal tudom beépíteni a gyermekek életébe. Ezért fontos, hogy tevékenységeit tartalmazzák : a népszokások tartalmi üzenetét, a néphitet, a természet és az ember kapcsolatának korhű tartalmát., a népszokásokhoz kapcsolódó népköltészeti alkotásokat. Véleményem szerint minden egyes népszokás megismertetése a gyerekekkel egy ünnep, és erre úgy is kell készülni.

Kutatásom , megfigyelésem alapján kijelenthetem, hogy a Magyarfaluban a hiedelmek ismerete, gyakorlása szoros kapcsolatban van a magyar nyelvvel. A magyarul már csak a nagyszülőkkel beszélő gyermekek ismerete néhol hiányos a hiedelemvilággal kapcsolatosan. A csak magyarul beszélő és értő nagyszülők hiedelemvilága nagyon gazdag. Viszont a fiatal 11-12 éves korosztály akinek már lassan –lassan problémát okoz a magyar nyelv használata szegényes ismeretekkel rendelkezik ez főleg az elgazdagodott családokban észlelhető. Tehát az első hipotézisem beigazolódott , mivel a gyerekek valóban hiányos ismeretekkel rendelkeznek.

Második hipotézisem is beigazolódni vélt, miszerint tapasztalataim azt mutatták, a gyerekek nyitottak az ismeretek befogadására. Az általam rájuk bízott kutatómunkát lelkesen és becsületesen végezték el. Társaiknak boldogan mesélték a nagyszülőktől hallott szokásokat. Kutató munkám még jobban felkeltette az érdeklődésüket.

Az itt végzett öt éves munkám valamint a gyerekekkel, szülőkkel való kapcsolattartás és nem utolsó sorban ez a kutatás bizonyította a harmadik hipotézisemet. Miszerint a szegényebb családokban a legjobb a nyelvállapot. A gyerekekkel valamint az egymással való kommunikáció csak magyar nyelven folyik és a népszokások a családi élet részeként jelennek meg. A nagyszülők továbbadják unokáiknak a helyi szokásokat. Tisztelettel és megfelelő komolysággal mondják el tapasztalataikat, így készítik fel unokáikat az életre. Elsősorban a Jó Istenbe vetett hitük vezérli őket és ez a legfontosabb dolog az életükben.

Vigyázni kell a hagyományokra. Gyűjtögetni , ápolgatni kell őket, ne engedjük elveszni az igazi értékeket, öntözgetnünk kell a gyökereket. Nekünk pedagógusoknak törekedni kell arra, hogy minden nap ünnep legyen , úgy a gyermek mint önmagunk számára. Jó lenne ha minden moldvai csángó faluban élni lehetne a hagyományok tiszteletével, igazén csak akkor tudjuk mi magunk is átadni a gyerekeknek az értékes útravalót, ha mi magunk is e szerint élünk és szeretjük.

Feladatunk, kötelességünk mosolyt varázsolni a gyermekek arcára, megszólítani a zárkózott, félénk gyermekeket, derűt, jókedvet teremteni a munkánk során.

„ Varászvesszőt nem adhatok neked! De ha bajba kerülsz, gondolj haza! Hívd a szülőfölded! Hívjad, hogy utánad mehessen!” (Kósa Csaba)

VI.2. Összegzés:

Itt töltött éveim felkeltették érdeklődésemet a moldvai csángók hiedelemvilága iránt. Érdekesnek néha hihetetlennek találtam szokásaikat. Csodálom megrendíthetetlen hitüket. Kutatásom során közelebb kerültem a moldvai csángókhoz, a gyerekekhez akiket tanítok, és ez által a családjukkal is. Olyan idős asszonyokkal sikerült kapcsolatban kerülnöm akikről csak „legendákat” hallhattam. Számomra is sok hiedelem vált ismerté a továbbiakban fontosnak tartom a kutatásom folytatását, mivel még sok olyan helyi érték van ami nem szabad elveszni hagyni.

VII. Utószó helyett

Hogy milyen itt Magyarfaluba –egyáltalán falun – az élet? Ha egy szóban kellene felelnem: mesés. Miért gondolom így? Mert ez egy miniatűr világ: valahol a bent a Kárpátoktól , a Harghita megyei megyeszékhelyől utazunk 200 km-t és egy kis csángó faluban találjuk magunkat. Ott ahol az emberek anyanyelvi szinten beszélik a magyar nyelvet, ott ahol a fakerekes szekér gördül végig a falu poros utcáin. Az emberek kendezik egymást, ahol a pap és a pedagógus a helyi értelmiség és a többi apróság ami minden nap elvarázsolja az embert .

Itt igazából sohasem lehet az ember egyedül. A helyiek boldogan élénk és becsületesen dolgoznak, nem is keveset. Élnek, és azt gondolják, hogy szegények , mégis keményen ragaszkodnak ehhez a helyhez, ki tudja miért. Az anyagi dolgok valóban hiányoznak sok család életéből viszont a lelki gazdagság az ami hatalmasra emeli őket. Szeretik, tisztelik és ragaszkodnak egymáshoz, szükség esetén védik és segítik egymást. Az itteni emberek erősek, ezt bizonyítja, hogy itt és így, szokásainkhoz híven próbálnak élni. Darabosságuk is ennek köszönhető. Darabosságuk, és nem durvaságuk. Aki ezeket az embereket durvának találja, az nem ismeri igazán őket. Az egyszerűségük érték, és nem fogyatékosság. Ez talán nem szép? Az élet és halál fogalma is megváltozik ebben a közösségben. Élet: kemény, szép, nyomorúságos, vidám, szomorú, boldog, keserű. Halál: az élet része és nem szomorodnak el. Ha bekövetkezik, lehajtott fejjel állnak mindannyian egy pillanatig, aztán a legszebb pillanatokat idézik fel közösen majd újra jönnek a mindennapok: vizet húznak, fát vágnak, állatokat tartanak, gyerekeket nevelnek, óvodába és iskolába járatják gyerekeiket, kukoricát, szőlőt kapálnak és boldogok.. Ezek a helyi csángók így élik életüket………. (részlet a saját naplójegyzetemből)

Kutatásomban az érintett területek

Magyarfaluból 2017 – szokások, babonák, ünnepek, fontosabb események

Hogyan szültek régen az asszonyok?

– hol

– kik voltak ott, mit csináltak

– mit csináltak a gyermekkel

Miket énekeltek a csecsemőknek

Milyen mondókákat mondtak a kisgyermekeknek

Mit játszottak régen a gyermekek

Hogyan gyógyították régen

– fejfájást

– hűlést

– kígyómarást

– pokolszökést

– hasfájást

-egyebek

6. Mit ettek régen, hogyan készültek:

– levesek

– édességeket

7. Mikor és hogyan vágtak disznót

8. Mit csináltak régen a leányok, hogy megtudják ki a szeretőjük, szeretik-e őket

– babozás

9. Milyen kórtól mentek férjhez a lányok, nősültek a legények

10 . Lakodalom

– mikor

– kik voltak meghívva

– kik hívták be

– mit ettek, ittak

– hol laktak a fiatalok

12. Mik a fontos ünnepek a faluba

13. Hogy ünneplik a Karácsonyt?

14. Hogy ünneplik a Szilvesztert?

15. Hogy ünneplik a Húsvétot?

16. Mi a szenteltvíz, hogy használják?

17. Voltak-e bálok? Táncok? Ki szervezte, kik mentek, hol, tartották, mit csináltak?

Könyvészet

Benedek Elek: A magyar nép múltja és jelene, Tankönyvkiadó, Budapest, 1898, ll. Kötet

Borsai Ilona: A magyar népi gyermekmondóka műfaji sajátosságai. Népi Kultúra – Népi Társadalom, 1980, (Xl-Xll. 545-578)

Dr. Ágoston György: „Neveléselmélet” Tankönyvkiadó, Budapest, 1973

Dr. G. Clauss, Dr. H. Hiebsch: Gyermekpszichológia, Akadémiai Kiadó Budapest, 1978 (43- 48)

Dr. Geréb György: Pszichológia, Tankönyvkiadó Budapest 1986

Esztergályos Jenő: Oktatójátékok kisiskolásoknak, Nyíregyháza : Black & White, 2001

Faragó József: A mai romániai magyar folklór gyűjtés vázlata, Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1980

Faragó József: Magyardécsei Bölcsődalok, Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1976

Gazda Klára: Gyermekvilág Esztelneken, Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1980

Magyar népi kultúra. Tankönyv kiadó, Kolozsvár, 2000

Magyar Néprajzi Lexikon V., Akadémiai Kiadó, Budapest, 1982

Pozsony Ferenc: A moldvai csángó magyarok; Gondolat–Európai Folklór Intézet, Bp., 2005

szerk. Pozsony Ferenc Csángósors. Moldvai csángók a változó időkben;; Teleki László Alapítvány, Bp., 1999 (A magyarságkutatás könyvtára)

Tátrai Zsuzsánna: A gyermekkor költészete. In: Vargyas Lajos (főszerk.): Magyar néprajz V., Bp. 5843MNGY ll.

Walter R. Fuchs: Az új tanulási módszerek, Közgazdasági És Jogi Kiadó Budapest, 1973

Hiedelmek: esküvő és lakodalom

http://www.hungarotheka.hu/hiedelmek/elet/210-eskuvo-es-lakodalom.html

Hiedelmek: Születés és keresztelés

http://www.hungarotheka.hu/hiedelmek/elet/209-szuletes-es-kereszteles.html

Hiedelmek: Halál és temetés

http://www.hungarotheka.hu/hiedelmek/elet/211-halal-es-temetes.html

Az élet fordulói

http://sulinet.hu/oroksegtar/data/telepulesek_ertekei/100_falu/Nyiracsad/pages/013_az_elet_forduloi.htm

Hiedelmek, babonák, népszokások

http://www.erzsebetrosta.hu/Hiedelmek-babonak-nepszokasok/hiedelmek-babonak-nepszokasok.html

Csángó települések

http://www.csango.ro/index.php?page=csango-telepuelesek

Az életforduló ünnepei

levovo.site90.com/web/letoltes/hi/hi2_eletfordulo_unnepei.doc

Gyász

http://www.e-memory.hu/index.php?conect=gyasz

Hiedelmek, babonák, népszokások- víz

http://www.erzsebetrosta.hu/Hiedelmek-babonak-nepszokasok/viz.html

Mellékletek

kérdőív

adatközlők

felhasznált könyvészet

képek Magyarfaluról

Kérdőív

1, Hány éves vagy?

2, Nemed? Húzd alá!

Férfi Nő

3, Hol laksz? (helység)

4, Minek vallod magad? Húzd alá!

Román (oláh) Magyar Csángó Katolikus

5, Milyen szokásokat, hiedelmeket ismersz a lakodalommal kapcsolatosan?

6, Milyen szokásokat, hiedelmeket ismersz az állapotos (nehezes) asszonyokkal kapcsolatosan?

7, Milyen szokásokat, hiedelmeket ismersz az újszülöttekkel , (bubákkal )kapcsolatosan?

8, Milyen gyermekjátékokat, ringatókat, mondókákat, rikojtozásokat hallottál ?

9, Kitől hallottál ezekről, a szokásokról, hiedelmekről?

10, A te családodban is tartjátok ezeket, a szokásokat, hiedelmeket?

Képek Magyarfaluról

Régi biblia

Kép: Puskás Annamária, 2017

Fiatal pár

Csoma Gergely ,1980

Lakodalom

Kép: Ádám László 1965

Helyi ing

Kép: Puskás Annamária, 2017

Mennyasszonyi ing

Kép: Puskás Annmária, 2017

Szent György napján diszített kapu

Kép: Puskás Annamária , 2017

http://www.csango.ro/index.php?page=csango-telepuelesek

Adatgyűjtés: Bogdán Gatu Klára

Született: 1949. 09.13

A születés

Az anyaságra való felkészülés minden csángó nő életében már a gyermekkorban elkezdődik, hiszen a testvérek többnyire egymásra vigyáznak. De nemcsak a szűk családon belül, hanem a rokonoknál, a szomszédoknál is találkozik a kisleány bubájukat szoptató, gondozó anyákkal. Így felnőve természetessé válik számukra, hogy amint eljön az ideje, ők is szülni fognak.

A gyermektelenség, a meddőség nagy szégyen volt a moldvai csángóknál. Ezért már a lakodalom alkalmával arra törekednek, hogy mágikus eljárásokkal elősegítsék az új asszony termékenységét. Ezt a célt szolgálja, hogy a nyírászát (menyasszonyt) kísérő násznép elé vizet öntenek az útra. A gyermekáldást és elmaradását azonban Isten akaratának tekintik, így a mai értelemben vett családtervezésről a csángók esetében nem beszélhetünk.

A legtöbb hiedelem a gyermekváráshoz, illetve a születéshez és a kisgyermekes anya mindennapjaihoz, tevékenységeihez köthető. Ebben a témakörben jellemzőek a csapadékkal, esővel, annak hiányával és a kutak, források kiszáradásával kapcsolatos hiedelmek, melyek így az időjárásjóslók közé is besorolhatóak.

Főként tavasszal és nyáron, amikor nagy szükség van az esőre a földeken, a csapadék hiányát emberi tényezőkre, mulasztásokra vezetik vissza. Úgy tartják a faluban, abban az esetben, ha sokáig nem esik az eső, eltitkolt terhesség is állhat a háttérben. A titkolózásnak két oka lehet – vagy leány még az illető, aki gyermeket vár; vagy házasságon kívüli terhességről van szó, amit nem kíván az anya nyilvánosságra hozni. Azonban ha fény derül a dologra, azaz hogy egy leány, cinka bubát vár, már nincsen semmi, semmi probléma, az már nem is baj, mer kiderül. A megesett leányt csupán „kiröhögik, kinevetik” a falubeliek, főleg ha azt sem tudja pontosan, ki az apa.

Miután megszületik a gyermek, a buba, az anya mindennapi életét jelentősen befolyásolják a hiedelmek és az ezekhez tartozó előírások. Ezekben is megjelenik a vízzel való kapcsolat, pontosabban ennek tiltása. Legkiemelkedőbb ezek közül a vízhordás tilalma. Úgy tartják a faluban, hogy szülés után nem szabad a fiatalasszonynak a kútra menni, mert ha megteszi, elapad a víz. Azt mondják, elapad a forrás, ha abbul menen beteg asszony. Ezt az előírást egészen addig be kell tartania, amíg meg nem keresztelik a gyermekét a templomban. A hiedelem szerint a keresztelés rítusa által az édesanya is megtisztul. Ez egyúttal egyfajta beavatást is jelent, beavassák az anyák közé, akkor, amikor a szülés után először elmegy a templomba, vagyis gyermeke keresztelésekor. Az ehhez kapcsolódó tiltás szerint ugyanis az anya sem mehet templomba addig, amíg gyermekét meg nem keresztelték, hiszen a keresztelő mindkettejük megtisztulását jelenti. Mindebből természetesen következik, hogy a pogány gyermeket sem szabad templomba vinni, az nem jót jelent.

Az anya társadalomba, közösségbe való visszalépését szentesítette a kiavatódás szertartása, mely a következőképpen történt: Egy gyertyát gyútnak s a pap elővezet az ótárhoz, s imátkozik. Megszentel. Ez a kiavatódás az utóbbi évtizedekben már a kereszteléssel együtt történik a templomban, sőt valójában a keresztelés mellett háttérbe szorult, külön rítusként megszűnt létezni.

Amíg be nem avatják az asszonyt az anyák közé, nem szabad kölcsönadnia, kiadnia a házból semmit. Úgy tartják a moldvai magyaroknál, hogy ez szerencsétlenséget hoz a kölcsönkérőre és a még megkereszteletlen gyermekre egyaránt. A kiavatatlan nő nem lehet, adjon ki a házból semmit, amit tart. Más odamenen tyibrikért (gyufáért), tőér, odamenen lisztet kapni, tüzet kapni. S menen el az álma a gyermeknek. Nem szabad kiadjon semmit.

Az áldott állapotban lévő asszony elnevezése Magyarfaluban: hordozós, nehezes.

Amíg meg nem keresztelték a bubát, a kapun sem léphettek ki.

Mosás tilalma: a fiatalasszonyt, aki esetleg megszegi ezt az „íratlan törvényt”, figyelmeztetik, megróják a falubeliek, főként az idősebb asszonyok. Én mostam ki, s aztán kitettem. Úgy mondták, hogy nem lehet. Ezen felül, a keresztelő előtti hetekben a pelenka kiteregetésével is vigyázni kell. Napelőtt, hogy napnak, míg fel nem jő, addig nem lehet kitenni a pelenkát. Ha ez mégis megtörténik, úgy tartják, szöknek valamik rá a babára, azaz himlős lesz, megbetegszik a gyermek.

Igézés

Az igézésbe vetett hit igen elterjedt a moldvai magyaroknál, így Magyarfaluban is. A moldvaiak – elzárt helyzetükből adódóan – az igézésre vonatkozóan is a legarchaikusabb hagyományokat őrzik.

Igézetnek nevezik a magyar nyelvterületen a nézéssel való rontást, illetve ennek eredményét. A magyar népi hitvilág elsősorban a boszorkánynak tulajdonítja a szemveréssel való rontást; ezen kívül a szemverés képességével rendelkező embereknek, akik bizonyos külső ismertetőjegyekkel is bírnak (összenőtt szemöldök, szúrós vagy keresztbenéző szem). Továbbá szemmel verhet bárki, aki egy fontos eseménynél vagy eljárásnál illetéktelenül jelen van, valakit vagy valamit megcsodál, vagy megdicsér.

Az igézet leggyakrabban a csecsemőt vagy a védtelen szülőágyas anyát éri, de a fiatal állatokat, sőt a kenyeret vagy a vajat is meg lehet igézni. Magyarfaluban a kisgyermeket és a menyasszonyt ért igézet a leggyakoribb.

Tulajdonképpen minden apróbb betegséget, így például a fej- vagy hasfájást, illetve azokat, amiknek nem tudják konkrét kiváltó okát, az igézésre vezetnek vissza, abban látják eredendőjét.

Úgy tartják, hogy a lélek – amely tűz-szerű – igézéskor elhagyja a testet. A betegséget ez a lélekvesztés okozza. Egyes ráolvasók a lélekadó Szentlélek Úristenhez szólnak – Szem meglátta, szű (szív) megszerette, Szentlélek Úristen önts lelket beléje! -, a vízbe oltott tűz pedig a Szentlélek Úristen közbenjárásával élet, lélek, isteni szikra, s a beteg a vízvetés után magához tér, megjő, meggyógyul.

Az igézet tulajdonképpen mindenkit – gyermeket, felnőttet egyaránt érhet. Azonban a falubeliek megkülönböztetik, vagy legalábbis külön említik az újszülöttekhez köthetőeket; ezek a legáltalánosabb esetek is. Emellett a menyasszonyokat és időseket ért igézetek a gyakoriak. Az adatok tanulsága szerint az idősek, „vének” jobban hisznek az igézet erejében, s így betegségeiket arra vezetik vissza.

Az újszülöttekhez kapcsolódó igézések széles körben való elterjedésének, gyakoriságának hiedelmen kívüli, gyakorlatias magyarázata az lehet, hogy a bubák könnyebben megbetegednek, illetve ha sokat sírnak, nem mindig derül ki egyértelműen, hogy mi a baj. Általában tehát arra a babára, újszülöttre mondják, hogy megigézték, aki nagyon sokat sír, nyűgös. Úgy mondják, hogy megigizték.

Arra vonatkozóan, hogy ki igézheti meg a gyermeket, eltérő vélemények vannak a falubeliek között, de pontosan senki sem tudja körülhatárolni. Hogy ki igéz, azt nem tudom. Azt nem tudja senki. Az amelik igézett, nem tudod, hogy melik igéz. Az nem birod megmondani, hogy kicsuda igizett meg.

A magyarázatok mindenesetre az igéző személy tekintetére, nézésére, szemére vonatkoznak, tehát úgy is lehet mondani, ’szemmel verték a gyereket’, azonban ezt a terminust, kifejezést a faluban nem használják. Emellett fontos kitérni arra a momentumra is, hogy az igézés soha nem szándékosan történik; aki igéz, nem tehet róla, sőt többnyire nem is tudja, hogy ő idézte elő a betegséget. Egyszerűen olyan a szeme nezése, nem akarja senki, ahogyan egy idős adatközlő fogalmazott. Nekie jólesik, hogy összegyűlt (találkozott) veled, szépen beszél egyik-másik, de ű nem tudja, hogy igiz vagy nem igiz. Más háznál is hasonló a magyarázat: van olyan igézős szem, de nem akar senki rosszat.

Az igéző legfontosabb jellemzője tehát, hogy szűből megszereti, rivafeledkezik, vágyakozó lelkiállapotát kivetíti az igézett személyre. Az igézés elhárítására, megelőzésére illetve gyógyítására többféle gyógymódot, praktikát ismernek a falubeliek, főként az asszonyok, hiszen ők foglalkoznak a gyermekkel, ők vannak vele egész nap.

A legáltalánosabb ezek közül az úgynevezett vízvetés. Ha a gyermek sir vagy valami, akkor kell vizet úgy mondják vetni. Vetik a vizet. Úgy mondandó, vesz csak egy kicsi vizet. Az ilyenfajta gyógyító erejű vizet vetett víznek, vagy szenes víznek nevezik.

Mint láthatjuk, a vízvetést kísérő ráolvasások Szűz Mária, Szent Ilona vagy más szent segítségét kérik a betegség elmulasztásához. Ez, és felépítése ad néhány ráolvasásnak imajelleget. A bájoló gyógyító imádságok keresztény elemei kétségkívül egyházi eredetűek, arra az időre utalnak, amikor a papság gyógyított, és Isten nevében űzte ki a betegséget, okozó démont/sátánt az emberből. A szenes víz vetésénél tehát jól megfigyelhető a hiedelmek és a vallás együttélése, összekapcsolása.

A vízvetésen kívül más módszereket is ismernek a megigézett újszülött gyógyítására. Ilyen eljárás az ecettel való dörgöcsölés, illetve a keresztvetések közben mondott ráolvasás is. Ez utóbbira gyűjtött példát Lészpeden, Diószegi Vilmos: A beteg fejét fogva, keresztvetések kíséretében háromszor mondják: ’Szem megnézte, szű megszerette, vígasztaló Szentlélek vígasztald meg Pétert.’ Utána fújnak és félreköpnek.

Míg az előző módszerek, a vetett víz alkalmazása és az ecet használata a gyógyulást segíti elő, addig az azon kívül megismert módok, eljárások a megelőzést szolgálják. Ezek közül két esetben az újszülöttek, illetve a nagyobb gyermekek homlokára rajzolnak egy jól látható pöttyöt vagy foltot – vérrel vagy korommal.

A korommal való kenés az igézés megakadályozására szintén igen elterjedt a moldvai csángóknál.

Ugyancsak annak elkerülésére, hogy a gyermeket valaki hosszan, merően, egy ponton megnéze, s így megigézze, a homlokára virágszirmot is helyezhetnek. Ez az eljárás is ugyanazt a célt szolgálja tehát, mint a korommal vagy vérrel való megkenés.

Ezeknek, az eljárásoknak tehát a célja az, hogy eltereljék az emberek figyelmét magáról a gyermekről; inkább a vér- vagy koromfoltot nézzék, s így nem hat az igézet, nem tudják a gyereket megigézni.

Vannak a fentieken kívül még más, apróbb praktikák is az igézés megelőzésére, elhárítására. Az egyik, hogy piros szalagot, cérnát kötnek a buba kezére, ami megvédi őt. Ezt kiegészítheti a szalagra, cérnára felfűzött medál, mely Szűz Máriát vagy Jézus Krisztust ábrázolja. A másik, hogy valamilyen ruhadarabot, akár csak egy fél pár zoknit is fordítva adnak rá a gyermekre. Ugyancsak az igézet ellen védi a bubát, ha letakarva viszik emberek közé.

Mint az elején említettem, az igézet nemcsak az újszülötteket, kisgyermekeket érheti, hanem a felnőtteket, időseket is, leggyakrabban a menyasszonyt.

Minthogy a menyasszonyt a templomban a falu egész népe, lakossága láthatja, s egyszersmind meg is csodálják, mintegy ki van téve az igézés ’veszélyeinek’. Ezért, az a menyasszony, aki hisz az igézetben és annak rontó hatásában, ugyanúgy, mint az anyák gyermekük homlokát, bekeni az arcát korommal.

Ha mégis megtörténik az igézés, a gyógymód ugyancsak a vettet víz használata. Azonban eltérően a gyermekeknél való alkalmazástól, felnőttek esetében csupán isznak belőle, nem kenegetik meg vele az arcukat, kezüket. Általános védekezés még a moldvai csángó felnőttek körében az igézet ellen, ha fokhagymát visznek magukkal. Ez kapcsolatba hozható azzal a hiedelemmel, hogy a boszorkányok rosszat tesznek, aki tehát igéz, azt több faluban boszorkánynak tartják – a boszorkányok ellen pedig fokhagymával szoktak védekezni.

A fentiek alapján látható, hogy leginkább a kisgyermeket, állatot óvták a szemmel veréstől. Régebbi feljegyzésekben azonban az is olvasható, hogy a gyümölcsfát, virágot, ételt, sőt még az új fonott kerítést is meg lehetett igézni.