SPECIALIZAREA : PEDAGOGIA ÎNVĂȚĂMÂNTULUI PRIMAR ȘI [630525]

1
UNIVERSITATEA „BABEȘ -BOLYAI” CLUJ -NAPOCA
FACULTATEA DE PSIHOLOGIE ȘI ȘTIINȚE ALE EDUCAȚIEI
SPECIALIZAREA : PEDAGOGIA ÎNVĂȚĂMÂNTULUI PRIMAR ȘI
PREȘCOLAR
DEPARTAMENTUL PENTRU PREGĂTIREA PERSONALULUI
DIDACTIC
EXTENSIA TÂRGU SECUIESC

BABEȘ -BOLYAI TUDOMÁNYEGYE TEM – KOLOZSVÁR
PSZICHOLÓGIA ÉS NEVELÉSTUDOMÁNYOK KAR
PEDAGÓGIA ÉS ALKALMAZOTT DIDAKTIKA INTÉZET
ÓVODAPEDAGÓGIA ÉS AZ ELEMI OKTATÁS PEDAGÓGIÁJA SZAK
KÉZDIVÁSÁRHELYI TAGOZAT

LUCRARE METODICO -ȘTIINȚIFICĂ
PENTRU OBȚINEREA GRADULUI DIDACTIC I.

I. FOKOZATI M ÓDSZERTANI -TUDOMÁNYOS DOLGOZAT

COORDONATOR ȘTIINȚIFIC, ÎNVĂȚĂTOR,
TUDOMÁNYOS IRÁNYÍTÓ TANÍTÓ
dr. SZÁNTÓ BÍBORKA HODOR KATALIN
egyetemi adjunktus

2015

2
UNIVERSITATEA „BABEȘ -BOLYAI” CLUJ -NAPOCA
FACULTATEA DE PSIHOLOGIE ȘI ȘTIINȚE A LE EDUCAȚIEI
SPECIALIZAREA : PEDAGOGIA ÎNVĂȚĂMÂNTULUI PRIMAR ȘI
PREȘCOLAR
DEPARTAMENTUL PENTRU PREGĂTIREA PERSONALULUI
DIDACTIC
EXTENSIA TÂRGU SECUIESC

Folosirea basmului în dezvoltarea capacității de
comunicare și socio -afective în învățământul prim ar

COORDONATOR ȘTIINȚIFIC, ÎNVĂȚĂTOR,
dr. SZÁNTÓ BÍBORKA HODO R KATALIN
lector universitar

2015

3

BABEȘ -BOLYAI TUDOMÁNYEGYETEM – KOLOZSVÁR
PSZICHOLÓGIA ÉS NEVELÉSTUDOMÁNYOK KAR
PEDAGÓGIA ÉS ALKALMAZOTT DIDAKTIKA INTÉZET
ÓVODAPEDAGÓGIA ÉS AZ ELEMI OKTATÁS PEDAGÓGIÁJA SZAK
KÉZDIVÁSÁRHELYI TAGOZAT

A mese szerepe a z elemi iskolás gyermekek
kommunikációs képességének és érzelmi intelligenciájának
fejlesztésében

TUDOMÁNYOS IRÁNYÍTÓ TANÍTÓ,
dr. S ZÁNTÓ BÍBORKA HODOR KAT ALIN
egyetemi adjunktus

2015

4
Cuprins

Cuprins ……………………………………………………………………………………… .4
Întroducere ………………………………………………………………………………… …8
Summary ………………………………………………………………………………… ….10
Întroducere ………… …………………………………………………………………… ….12
I. Conceptul inteligenței emoționale și factorii ei ……………………………………….. .14
I.1. Prezentarea generală a conceptului de intel igență și a cercetării ei ……… …14
I.2. Inteligența emoț ională………………………………………………………….17
I.2.1. Conceptul de inteligență emoțio nală ……………………………………… .17
I.2.2. Factorii inteligențe i emoționale ……………….…………………………… .20
I.2.3. Măsurarea inteligenț ei emoționale ………………………………………… .24
I.2.4. Dezvoltarea inteligenței emoționale la vârsta școlară ……………………..27
II. Definiția și rolul basmului în de zvoltarea inteligenței emoționale și în dezvoltarea
capacității de înțelegere text …………………………………………………………. ………………………. .30
II.1. Definiția bas mului…………………………………………………………… ..30
II.2. Mituri legate d e basme ……………………………………………………… .33
II.3. Psihologia și psihotera pia basmului………………………………………… .33
II.4. Efectul basmului asupra dezvolt ării personalității ……………………… …36
II.5. Basmul și comuni carea …………………………………………………… ….40
II.6. Basmul, ca potențial de dezvolt are a limbii materne ……………………. …42
II.7. Basmul și înțelegerea textului ………………………… ……………………. .44
II.8. Tipuri de basme în cla sele primare ………………………………………… .49
III. Studiu experimental psihopedago gic ……………………………………………….. .51
III.1. Obiectivele cercet ării……………………………………………….. ……………………….. ..51
III.2. Ipotezele cer cetării ………………………………………………………….. 51
III.3. Eșantioanele de participanți …………………………………………… …..52
III.4. Pasurile cercetării ………………………………………………………… …52
III.5. Metodele și instrument ele cercetării ………………………………………. .52
III.6. Prezentarea rezultatelor de pretest ……………………………………… ….55
III.7 . Desfășurarea experimentului formativ ………………………………..… …59
III.7 . 1. Argumentare …………………………………………………………… ….59

5
III.7 .2. Competențe generale ………………………………………………… ……60
III.7 .3. Competențe specifice și activități de învățare ………………………. ……60
III.7 .4. Prezentarea programei de dezvoltare……………………………… …….64
III.7 .5. Activități de învățare…………………………………………………… …..74
III.7 .6. Metode de evaluare ………………………………………………….…… ..75
III.7 .7. Bibliografie …………………………………………………………… ……75
III.7 . 8. Recomandări metodologice ………………………………………… …….76
III.8 . Etapa postest …………………………………………………………… ……77
III.9 . Analiza rezultatelor ……… ……………………………………………… ….77
III.10. Concluzii, opțiuni de aplicare și recomandări ………………………………….. ..86
III.11 . Aplicații posibile……………………………………………………….… …87
III.9. Limitele cercetării……………………………………………………… …….87
Lista tabelelor……… ………………………………………………………… ………… ….88
Lista figurilor………………………………………………………………… ………… ….88
Bibliografie…………………………………………………………………… …… ……….89
Anexe…………………………………………………………………………… ……… …..93

6
Tartalomjegyzék

Cuprins ………………………….. ………………………….. ………………………….. ………………………….. ……………….. 4
ÎNTRODUCERE ………………………….. ………………………….. ………………………….. ………………………….. ….. 8
SUMMARY ………………………….. ………………………….. ………………………….. ………………………….. ………. 10
BEVEZETÉS ………………………….. ………………………….. ………………………….. ………………………….. ……. 12
I. Az érzelmi intelligencia fogalma és tényezői ………………………….. ………………………….. …………. 14
I.1. Az intelligencia fogalma és kutatásának áttekintése ………………………….. …………………….. 14
I.2. Az érzelmi intelligencia ………………………….. ………………………….. ………………………….. …….. 17
I.2.1. Az érzelmi intelligencia fogalma ………………………….. ………………………….. ………………….. 17
I.2.2. A z érzelmi intelligencia faktorai ………………………….. ………………………….. ………………….. 20
I.2.3. Az érzelmi intelligencia mérése ………………………….. ………………………….. …………………… 24
I.2.4. Az érzelmi intelligencia fejlesztése iskolá skorban ………………………….. …………………….. 27
II. A mese meghatározása és szerepe az érzelmi intelligencia, valamint a szövegértő képesség
fejlesztésében ………………………….. ………………………….. ………………………….. ………………………….. … 30
II.1. A mese meghatározása ………………………….. ………………………….. ………………………….. …….. 30
II.2. Tévhitek a mesével kapcsolatban ………………………….. ………………………….. ………………….. 33
II.3. Mesepszichológia, mesepszichiátria ………………………….. ………………………….. ………………. 33
II.4. A mese személyiségfejlesztő hatása ………………………….. ………………………….. ……………….. 36
II.5. A mese és a kommunikáció ………………………….. ………………………….. ………………………….. . 40
II.6. A mese mint az anyanyelvi fejlesztés lehetős ége ………………………….. …………………………. 42
II.7. Mese és szövegértés ………………………….. ………………………….. ………………………….. …………. 44
II.8. Mesetípusok a kisiskoláskorban ………………………….. ………………………….. …………………… 49
III. A pszichopedagógiai kísérlet ………………………….. ………………………….. ………………………….. …….. 51
III.1. A kutatás céljai ………………………….. ………………………….. ………………………….. …………………. 51
III.2. A kutatás hipotézisei ………………………….. ………………………….. ………………………….. ………….. 51
III.3. Vizsgálati személyek ………………………….. ………………………….. ………………………….. ………….. 52
III.4. A kísérlet lépései ………………………….. ………………………….. ………………………….. ……………….. 52
III.5. A kísérlet módsze rei és eszközei ………………………….. ………………………….. ……………………… 52
III.6. A kezdeti felmérések eredményei ………………………….. ………………………….. ……………………. 55
III.7. Fejlesztő program ………………………….. ………………………….. ………………………….. ……………… 59
III.7.1. Indoklás ………………………….. ………………………….. ………………………….. …………………………. 59
III.7.2. Általános kompetenciák ………………………….. ………………………….. ………………………….. ….. 60
III.7.3. Sajátos kompetenciák és tanulási tevék enységek ………………………….. ……………………….. 60
III.7.4. A fejlesztő program bemutatása ………………………….. ………………………….. ………………….. 64
III.7.5. Tanulási tartalmak ………………………….. ………………………….. ………………………….. …………. 74

7
III.7.6. Értékelési módozatok ………………………….. ………………………….. ………………………….. ……… 75
III.7.7. Könyvészet ………………………….. ………………………….. ………………………….. ……………………… 75
III.7. 8. Módszertani ajánlás ………………………….. ………………………….. ………………………….. ………. 76
III.8. Az utómérés ………………………….. ………………………….. ………………………….. ………………………. 77
III.9. Az eredmények értekelése ………………………….. ………………………….. ………………………….. ….. 77
III.10. .Következtetések, alkalmazási lehetőségek, ajánlások ………………………….. ………………… 86
III.11. Alkalmazási lehetőségek ………………………….. ………………………….. ………………………….. …… 87
III.12. A kutatás korlátai ………………………….. ………………………….. ………………………….. ……………. 87
Táblázatok jegyzéke ………………………….. ………………………….. ………………………….. …………………… 88
Ábrák jegyzéke ………………………….. ………………………….. ………………………….. ………………………….. 88
Irodalomjegyzék ………………………….. ………………………….. ………………………….. ………………………….. .. 89
Mellékletek ………………………….. ………………………….. ………………………….. ………………………….. ……….. 93

8
ÎNTRODUCERE

În secolul al 19 -lea a început un mare val de interes în ceea ce privește basmele
populare. Folcoriștii au atribuit un rol mare pentru culegerea folclorului popular, mai ales
pentru culegerea și notarea basmelor populare. Benedek Elek și Kriza J ános au scris culegeri
de basme. În secolul a 21 -lea basmele au primit și un alt rol. Boldizsár Ildikó folosește
basmele populare în scopuri terapeutice, Kádár Annamária subliniază rolul basmelor în
dezvoltarea inteligenței emoționale.
În zilele noastre multe cercetări (ex. Mayer és Salovey, 1990 , Goleman, 1995) se
referă la importanța inteligenței emoționale în conducerea și în succesul de viață
Inteligența emoțională, conform lui Mayer și Salovey (1990) este abilitatea conform
căruia o persoană poate percep e, evalueze și să exprime emoțiile, astfel încât să ajută
înțelegerea, capacitatea de a crește gradul de conștientizare a emoțiilor și capacitatea de a
controla conștient emoțiile pentru a promova dezvoltarea și adaptarea emoțională și
intelectuală.
Dezvoltarea inteli genței emoționale este inevitabil, deoarece ca elevii să fie capabili
să depășească propriile sentimente, de a deveni asertivi, să fie mai punctuali în stima de sine,
să aibă mai mare auto -control, să se dezvoltă capacitatea de adaptare corespunzătoare și mai
presus de toate de a deveni mai empatici. Fiind mai empatici le pot accepta diversitatea
colegilor și, astfel o să fie mai capabil să se ocupe cu diferite tipuri de personalit ăți, ei devin
mai toleranți. Toleranța este o competență vitală foarte import antă pentru integrarea socială.
În lucrarea mea cercet ez rolul basmelor populare și a jocurilor de dezvoltare
ainteligenței emoționale, la vârsta școlară în dezvoltarea observării, evaluării și exprimării
emoționale. Caut răspuns la întrebarea, dacă includ erea basmelor populare, identificarea
copilului cu diferite personaje și situații, precum și jocurile de dezvoltare a inteligenței
emoțională dacă dezvoltă inteligența emoțională a copiilor de vârsta școlară primară, și dacă
sporește dezvoltarea capacități i lor de înțelegere a textului.
Psihologul Szitó Imre (2009) cine se ocupă de dezvoltarea inteligenței emoționale
subliniază în primul rând rolul de joc în dezvoltare emoțională a copiilor. Psihologul K ádár
Annamária distinge rolul basmelor la copii în vâr sta preșcolară și școlară primară în
dezvoltarea inteligenței emoțională, dar nu separă basmele populare de basmele culte.
Boldizsár Ildikó etnograf și psihoterapeut folosește basme populare în scopuri terapeutice.
Pe baza acestor fapte, vom presupune că, după ascultarea basmelor populare,
identificarea cu un personaj sau o problemă și după interacțiuniile pe baza jocuriilor, pot fi

9
raportate progrese în percepția, evaluarea și exprimarea emoțiilor și în acelaș timp se dezvoltă
competența înțelegerii textu lui.
În primul capitol al lucrării prezint conceptul inteligenței emoționale, factorii ei,
măsurarea ei precum și posibilele dezvoltări al inteligenței emoționale la vârsta școlară.
În capitolul al doilea detaliez definiția și rolul basmului în dezvoltar ea inteligenței
emoționale și în dezvoltarea capacității de înțelegerea textului, psihologia și psihoterapia
basmului, efectul basmului asupra dezvoltării personalității.
În capitolul al treilea o să prezint cercetarea mea psihopedagogică, în care caut
răspuns la întrebarea , dacă la copii de 9 -10 ani includerea basmelor populare, identificarea
copilului cu diferite personaje și situații, precum și jocurile de dezvoltare a inteligenței
emoțională oare dezvoltă inteligența emoțională a copiilor de vârsta șc olară primară, și dacă
sporește dezvoltarea capacității lor de înțelegere a textului.
În studiul experimental am folosit în urma pretestului și posttestului un test de
Inligență Emoțională pentru copii de vârsta de 8 -10 ani elaborată de psihologii Oláh Att ila, G.
Tóth Kinga és Nagy Henriett ( 2010 ). Capacitatea de înțelegere a textului am măsurat pe baza
unor basme populare și am elaborat câte o fișă de lucru referitor la aceste basme.
Eșantionul de participanți erau copii de 9 -10 ani. După rezolvarea pretes tului elevii au
parcurs un program de dezvoltare, în urma căruia au fost familiarizați cu basme populare și
jocuri de dezvoltare emoțională. După programul de dezvoltare am măsurat cu postestele
inteligența emoțională și capacitatea lor de înțelegere a tex tului.
Analiza comparativă calitativă și cantitativă a rezultatelor obținute am făcut cu
ajutorul programului statistic spss 16.0.
Dacă rezultatele obținute susțin ipotezele noastre cercetarea poate contribui la practica
psihopedagogică a pedagogilor sau p rogramul de dezvoltare poate fi utilizat ca și disciplină
opțională.

10
SUMMARY

The major wave of the interest in folk tales began in the 19th century, when our
folklorists such as Benedek Elek, Kriza J ános, showed great importance to the inherited folk
art, mainly subscribing and collecting folk tales. However, in the 21st century, the interest
toward folk tales gained a different role. Boldizsár Ildikó, tale psychologist uses the folk tales
in therapeutic purposes, Kádár Annamária, tale psychologi st emphasizes on the role of the
folk tales in the development of emotional intelligence.
Today, a number of studies (eg Mayer and Salovey, 1990 , Goleman, 1995),
emphasizes the importance of a high level of emotional intelligence in a successful life
manag ement.
Emotional intelligence, according to Mayer and Salovey (1990) is the ability of a
person to detect, recognize and develop the emotions so that these help understanding, the
ability to raise awareness of the emotions and the ability to consciously c ontrol yo ur
emotions so as to promote emotional and intellectual development and adaptation.
The development of emotional intelligence is necessary for students to be able to
overcome their own feelings, to be more self -conscious, to have more self -esteem, greater
self-control, to develop suitable adaptability and have more emphaty .In order to accept their
colleagues’ diversity and to be able to handle the different types of personality, they become
more tolerant, which is vital for social integration.
In my dissertation I examine the role of the folk tales and of emotional intelligence
development games, on elementary school children’s feelings development on detection,
evaluation and expression. I seek answers to the question whether the reception of f olk tales,
the identification with various folk tale characters, situations and emotional intelligence
development games related to folk tales increase the emotional intelligence of elementary
school children, and if their reading comprehension improves.
Szitó Imre (2009) psychologist, on the development of emotional intelligence,
emphasizes the role of game in the development. Kádár Annamária psychologist, emphasizes
the role of the folk tales for kindergarten and elementary school -aged children in the
development of emotional intelligence, but does not separate the folk tales from artificial
tales. Boldizsár Ildikó folk tale researcher, applies folk tales in therapeutic purposes. She
thinks that: ”through folk tales we came in touch first with our wishes, possibilities, with our
spiritual roots and we can consider these roots the base of our being, those values which are
not only for a small community but which are universal”(Boldizsar, 2012, 14).

11
Base d on these facts, it is assumed that after listening to folk tales, identificating with
a character and acting out the games , a progress can be reported on the perception of
emotions, assessing and evaluating, and thus there is development in the reading
comprehension.
In the I. Chapter of my thesis I introduce the concept of emotional intelligence and its
factors , I deal with the possibility of measuring and developing the emotional intelligence in
elementary school.
In II. Chapter I write in detail the tale definitions, I present the role of folk tale
psychol ogy and folk tale therapy, and further I deal with the results of the folk tales in the
development of personality and mother tongue, in the impact on listening and reading
comprehension. All these factors related to elementary school children.
In the III. Chapter of the thesis I present my research, in which I try to find answers to
the question that among children between 9 -10 years the listening to folk tales, the
identification with characters, locations, increases detection, evaluation and expression of
feelings, and if reading comprehension develops also.
During the research, in the fore part and post part I used Emotional Intelligence Test
developed by Attila Olah, Kinga G. Toth and Nagy Henriett (2010) to measure up the
observation of feelings , dete cting, evaluating and expressing . I applied the test on 8-10 age
group. I used two separate worksheets in fore measurement and post measurement for the
assessment of reading comprehension, in both parts a folk tale was processed.
The subjects were 9 -10 ye ars old school children. After the fore measurement I used a
development program, which is based on the acquaintance with folk tales, and emotional
intelligence development games. Subsequently, the post measurement study measured the
children's reading co mprehension ability to understand the text, as well as the level of
emotional intelligence.
After evaluating the results of the development program and presenting the survey
tools I used to it, I will turn t o the evaluation of the results . The results wer e processed using
SPSS a 16.0 statistic program, after seeking correlation between the results obtained.
If the findings support our hypotheses, this research may contribute to the psycho –
pedagogical practices of teachers, as well as optional subjects can also use the development
program.

12
BEVEZETÉS

A népmesék iránti érdeklődés nagy hulláma a 19. században indult el, ekkor a
mesegyűjtőink, mint például Benedek Elek, Kriza János , nagy fontosságot tulajdonítottak a
ránk maradt folklóralkotások, főként a népmesék lejegyzésének, összegyűjtésének. A 21.
században a mesékhez történő odafordulás azonban más szerepet kapott. Boldizsár Ildikó
mesepszichológus a népmeséket terápiás célokra is használja, Kádár Annamária
mesepszichológus a meséknek az érzelmi intelligencia fejlesztésében betöltött szerepét
hangsúl yozza.
Napjainkban számos kutatás (pl. Mayer és Salovey, 1990 , Goleman, 1995) a magas
érzelmi intelligencia szint fontosságát hangsúl yozza a sikeres életvezetésben.
Az érzelmi intelligencia Mayer és Salovey (1990) szerint az a képesség, melynek
birtokában valaki képes észlelni, felismerni és kialakítani az érzelmeket azért, hogy ezzel a
megértést segítse, képes tudatosítani az érzelmeket illetve képes t udatosan szabályozni az
érzelmeket, hogy ezáltal elősegítse az érzelmi és intellektuális fejlődést és az alkalmazkodást .
Az érzelmi intelligencia fejlesztése azért szükségszerű, hogy a tanulók meg tudjanak
küzdeni saját érzelmeikkel, öntudatosabbá váljanak , pontosabb legyen önértékelésük,
nagyobb önkontrollal rendelkezzenek, megfelelő alkalmazkodó -képességet alakítsanak ki,
továbbá empatikusabbá váljanak, amely képesség által jobban el tudják fogadni a társaik
sokféleségét és ezáltal kezelni is tudják a kül önböző személyiségtípusokat, toleránsabbá
válnak, ami elengedhetetlen a társadalmi beilleszkedésben.
Dolgozatomban a népmese valamint az érzelmi intelligenciát fejlesztő játékok
szerepét vizsgálom a kisiskolás gyerekek érzelmeinek észlelése, értékelése és kifejezése
fejlesztésében. Arra a kérdésre keresek választ, hogy a népmesék befogadása, a különböző
mesei szereplőkkel, helyzetekkel történő azonosulás, illetve a mesékhez kapcsolódó érzelmi
intelligenciát fejlesztő játékok növelik -e a kisiskolás gyerekek érzelmi intelligenciáját,
ugyanakkor ezáltal nő -e a szövegértő képességük.
Az érzelmi intelligencia fejlesztésével foglalkozó pszichológus Szitó Imre (2009)
elsősorban a játék szerepét hangsúlyozza a fejlesztésben. Kádár Annamária pszichológus a
mesék sz erepét emeli ki az óvodás – és kisiskolás korú gyermekek érzelmi intelligenciájának a
fejlesztésében, de nem választja szét a népmesét a műmesétől. Boldizsár Ildikó mesekutató a
népmeséket alkalmazza terápiás célokra, mivel szerinte „ a meséken keresztül kap csolatba
kerülünk egyrészt saját vágyainkkal, lehetőségeinkkel, másrészt szellemi gyökereinkkel, s e
gyökerek révén létezésünk alapjának tekinthessük azt az értékrendet, amely nemcsak egy
szűkebb közösség sajátja, hanem univerzálisnak tekinthető ” (Boldizsá r, 2012 , 14).

13
Ezen tényekre alapozva feltételezzük, hogy a népmesék hallgatása, azonosulása
valamely szereplővel, illetve a játékok eljátszása után fejlődés mutatható ki az érzelmek
észlelésében, értékelésében és kiértékelésében, illetve ezáltal a szövegé rtő képesség is
fejlődést mutat.
A dolgozat I. fejezetében bemutatom az érzelmi intelligencia fogalmát, ennek
faktorait, kitérek az érzelmi intelligencia mérésére és ennek fejlesztési lehetőségére a
kisiskoláskorban.
A II. fejezetben részletezem a mese me ghatározásait, bemutatom, hogy mivel
foglalkozik a mesepszichológia és a meseterápia, továbbá kitérek a mese
személyiségfejlesztő hatására illetve a mesének az anyanyelv fejlesztő hatására és a
szövegértésre, ezen tényezőknek, arra a vetületeire, ami a kis iskoláskorú gyerekekre
vonatkoznak.
A dolgozat III. fejezetében a kutatásomat mutatom be, amelyben arra keresek választ,
hogy a 9 –10 év közötti gyerekek körében a népmesék hallgatása, a szereplőkkel,
helyszínekkel, érzelmekkel való azonosulás növeli -e az érzelmek észlelését, értékelését és
kifejezését, illetve a szövegértő képességük fejlődik -e.
A kutatás során az előméréskor és utóméréskor az érzelmek észlelésére, értékelésére
és kifejezésére Oláh Attila, G. Tóth Kinga és Nagy Henriett (2010) által létreh ozott Képes
Érzelmi Intelligencia Tesztet alkalmaztam a 8-10 éves korosztály számára. A szövegértés
felmérésére két külön feladatlapot alkalmaztam előméréskor, illetve utóméréskor,
mindkettőben egy -egy népmese került feldolgozásra.
A vizsgálati személyek 9–10 éves kisiskolások voltak. Az előmérés után egy
fejlesztőprogramot alkalmaztam, amelynek alapja a népmesékkel való ismerkedés, illetve
érzelmi intelligenciát fejlesztő játékok voltak. Ezt követően az utómérés alkalmával mértük a
vizsgálatban résztvevő gyerekek szövegértő képességét, valamint érzelmi intelligencia
szintjét.
A fejlesztő program illetve a felmérésekhez használt eszközök bemutatása után rá
fogok térni a kapott eredmények kiértékelésére. Az eredményeket a16.0 spss sztatisztikai
programmal do lgozom fel, ezek után pedig összefüggéseket keresek a kapott eredmények
között.
Amennyiben eredményeink alátámasztják hipotéziseinket, e kutatás hozzájárulhat a
pedagógusok pszichopedagógiai gyakorlatához, illetve opcionális tantárgyként is
alkalmazható a fejlesztő program.

14
I. Az érzelmi intelligencia fogalma és tényezői

I.1. Az intelligencia fogalma és kutatásának áttekintése

Az érzelmi intelligencia fogalmának a meghatározását az intelligencia definíciójával
indítjuk. Az intelligencia szakirodalmána k a tanulmányozásából kiderül , hogy a fogalomnak
számos meghatározása létezik. Egyes kutatók szerint az intelligen ciára az a jellemző, amit az
intelligenciatesztek mérnek, részei a problémamegoldás, gondolati rugalmasság, elvont
fogalmakban gondolkodás, ta nulási képesség, beszédkészség, ítéletalkotás, téri képzelőerő,
kézügyesség, kreativitás . Más kutatók általános képességek együtte ssének tekintik, amely
magába foglalja a tapasztalatok alapján való tanulást, az absztrakt gondolkodást és a
környezet hatékon y kezelésének képességét is (Atkinson és Hildegard, 2005 , 452-453.).
A intelligencia fogalma a latin intelligere, intellegeo, intelligencia kifejezésekből
származik, egyrészt az ‘ értelmi felfogóképesség, értelmesség, műveltség ’ a ‘ megismerni,
megragadni, m egérteni’ és a ‘ belátás, megértés, hozzáértés’ kifejezéket takarja, másik
vonatkozása az interlegere pedig az emberi kapcsolatok létrehozására vonatkozik (Kádár,
2012 , 35).
Czeizel Endre szerint az értelmi szint az úgynevezett általános értelmesség, amit
szokás intelligenciának is nevezni, genetikailag, illetve a szociális feltételek által
meghatározott. Tudományos meghatározásában értelemnek nevezhetjük a központi
idegrendszernek azt a tevékenységét, amely az ismeretanyag megszerzését, tárolását és
felhasz nálását jelenti. Példának okáért utal Jensen mondására „Az értelem olyan, mint az
elektromosság: könnyebb mérni, mint meghatározni ”(Czeizel, 1984 , 27).
Az értelmi szint mérésére a 19. illetve a 20. század elején kidolgozták az intelligencia
mérésére szolgá ló teszteket, és az ennek során kapott értékeket inteligencia koeffiziensnek
(hányadosnak) nevezték.
Galton nevéhez fűződik a pszichometria módszerének a kidolgozása. Megpróbált a
tehetség mérésére olyan módszert kidolgozni, amely a külső fizikai ingerek (hang és a fény)
érzékelésében észlelt kvantitatív eltérések regisztrálásán alapult. Az ún. „szenzoros
diszkr iminációs teszt” megalkotásával elsőként tett kísérletet nagyszámú személy általános
intellektuális képességének meghatározására. Módszerének alapjait Spearman, Cyril Burt és
Vernon is felhasználták, az általa kitaposott ösvényen haladva kutatásaik során. Galton az
intelligenciát G -vel jelölte (Atkinson és Hildegard, 2005 ).

15
Alfred Binet szerint az intelligenciát olyan feladatokkal kell mérni, amelyek
gondolkodási és problémamegoldási képességeket kívánnak meg, nem pedig észlelési és
mozgásos készségeket. Eg y francia pszichológussal, Theodor Simonnal együttműködve
publikálták a skálát. Binet szerint a lassú felfogású, ún. „buta” gyerek olyan , mint a normális,
csak elmaradt a mentális fejlődésben. Minél több kérdésre tud a gyermek helyesen válaszolni,
annál ma gasabb a mentális kora. A mentális kor fogalma döntő Binet módszerében, mivel ez
hasonlítható össze a gyermek tényleges életkorával az intelligencia mérésekor. A Binet által
alkalmazott teszttételeket Lewis Terman, a Standford egyetem munkatársa ültette át
amerikai gyemekek számára , ezt nevezük Standford -Binet skálának . Terman vezette be az
intelligencia hányadost (intelligence quotient) a közismert IQ -t (Bernáth és Révész, 1997 ).
Spearman megalkotta a bifaktoriális vagy kéttényezős elméletét. Azt mondta, h ogy a
G-faktor mellett létezik egy speciális faktor is. Úgy gondolta, hogy minden ember
rendelkezik egy bizonyos G -faktorral, amely minden intellektuális tevékenységben közös. A
g-t az intelligencia tesztekkel mérték és azt eredmények megmutatták a q szemé ly IQ -ját. A
speciális faktor ráépül az általánosra. Az S faktor meghatározatlan számú specifikus
képességeket foglal magába: téri, zenei, tájékozodási, számtani képességeket (Atkinson és
Hildegard, 2005 ).
Thurstone megállapította, hogy a bifaktoriális elm élet túl szűk és egyszerű az
intelligencia tanulmányozására, és ez okból kifolyólag a multifaktoriális elméletét dolgozta
ki. Arra a megállapításra jutott, hogy maga a G nem homogén , hanem 7 vagy 8 faktorból áll:
deduktív és induktív gondolkodás, asszociat ív emlékezés, számolás képessége, észlelés
gyorsasága, téri viszonyok képessége, verbális megértés, beszédkészség. Spearman és
Thurstone között éles vita bontakozott ki. Míg Spearman szerint a G faktor a meghatározó,
Thurstone az elsődleges mentális képess égeket tartotta lényegesebbnek. Végül is a két
irányzat képviselői megteremtették az intelligencia struktúra elméletét (Atkinson és
Hildegard, 2005 ).
A genetikai pszichológia képviselője, John Piaget , úgy tekinti az intelligenciát mint
az új problémahelyze tekhez való optimális alkalmazkodást, amely összefügg az előzőleg
szerzett tapasztalati anyag alkalmazásával, az adott helyzet megítélésével, a személyiséggel
és a gondolkodási képességgel (Bernáth és Révész, 1997 ).
Cattel Galton szellemi örökösének tekint hető, ő alkalmazta először a „mentális
teszt”-et, és széles körben hasznosította a „szenzoros teszteket”. Az általános intellektuális
képességnek két kategoriáját különbözteti meg: fluid, ami az új összefüggések
megtalálásában nyilvánul meg, és a kikristál yosodott , amely az elsajátított ismeretek és
készségek mennyiségétől és minőségétől függ.

16
Tehát a Catell -féle megközelítés két részre osztható. Az egyik magának a struktúrának
a hierarchikus rendszerét kívánta felvázolni a faktoranalízis adatai alapján. A másik a háló
elmélet a szellemi adottság megvalósulásának folyamatát probálja leírni. Három biológiai
kategoriát különít el: az általános adottságokat (capacities), az érzékeléseket (perceptions), a
megvalósulásokat -megnyilvánulásokat (agencies). Cattel a z egyes kategoriák biológiai
eredetét , szubsztrátumát is megnevezi. Szerinte az általános a dottságokért az agynak azok a
területei felelősek, amelyek a kognitív folyamatokat bonyolítják. Ezen belül a „fejlődési –
faktor” a megismeréshez, tanuláshoz szükséges idegsejttömeget, tehát a struktúrát képviseli
(Bernáth és Révész, 1997 ).
J. P. Guillfordna k kétségei vetődtek fel , amelyek az intelligencia és a kreativitás
kapcsolatát érintették. Multifaktoriális elméletet dolgozott ki, amelyben 120 tényezőt
különített el, és különböző típusú intellektuális képességeket határozott meg. Az értelem
szerk ezeténe k ábrázolására egy három dimenziós zárt modellt (kockát) hozott létre. Három
nagy területet határozott meg:
1. Műveletek: értékelés, konvergens gondolkodás, divergens gondolkodás, emlékezés,
megismerés
2. Termékek: egyszerűtől a bonyolult fele: egységek, osztályok, viszonyok, rendszerek,
átalakítások, implikációk
3. Tartalmak: képszerű, szimbolikus, szemantikus, jelentésbeli
Sternberg ( 1990) más megközelítésből viszont három: analitikus, szintetikus és
praktikus tehetségszférákat különített el. A pedagógia i tapasztalat és a tudományos kutatás
egyértelműen bizonyította, hogy az említett tehetségszférák viszonylag függetlenek
egymástól. Az ún. pszichometriai megközelítés szerint a tehetség az átlagot számottevően
felülmúló adottságot, képességet jelent valame lyik tehetségszférában (Bernáth és Révész,
1997 ).
Minden társadalom maga dönti el, hogy kit és mit tekint tehetségesnek, és ez a tér és
idő függvényében változik. Jelentős teljesítményre csak az lehet képes, akiben a megfelelő
általános értelmesség, a kivé teles specifikus mentális képesség, a kreativitás és a motiváció
egybeesik. A kreativitásnak nincs általánosan elfogadott definíciója, de az újabb széleskörű
kutatások feltárták a kreativitás legfontosabb ismérveit. Ezek: eredetiség, kíváncsiság, dús
fantá zia, játékosság, humorérzék, magabiztosság, feltűnő, gyakran ellenszenves viselkedés,
megszállottság, globális gondolkodás. A kreativitás tehát nem redukálható egyetlen jellegre,
sokkal inkább a problémák megoldásának hatékony módszerét jelenti. A motiváci ó olyan
érzelmektől és értelemtől befolyásolt lelki folyamat vagy belső hajtóerő, amely erőt, energiát
ad valamely cél és feladat megoldásához (O’Neil H, 1999). Mindezek feltétele, illetve

17
velejárója az önbizalom, az elmélyülés a munkában, az erős akarat, a kitartás, a szorgalom, az
állhatatosság.
A 80 -as évektől az intelligenciakutatás tükrében nemcsak a mentális képességeket
tanulmányozták, hanem egy jóval tágabb mezőt jártak be, fontos személyiségvonásnak
tekintették a különleges érzékenység, az érzelmek et, úgy gondolták , a kiváló adottságúak
sokkal többet észrevesznek a jelenségekből, mint mások.

I.2. Az érzelmi intelligencia

I.2.1. Az érzelmi intelligencia fogalma

Az érzelmi intelligencia az érzelmek észlelésének, kifejezésének, megértésének és
irány ításának képessége.
Már Immanuel Kant az emberi mentális működést a következő három tényezőre
tagolta: megismerés; szándék, akarat, késztetés; és érzelem.
Bár az érzelmi intelligencia fogalmának megalkotása hivatalosan 1990 -hez köth ető,
gyökerei már sokka l korábbi időkre nyúlnak vissza. Majdnem száz évvel ezelőtt Thorndike
(1920) bevezette a szociális intelligencia fogalmát, melyet az absztrakt és a praktikus
intelligenciáktól különítettel. Úgy vélte, ezen képesség segít bennünket mások belső
állapotának é s viselkedésének észlelésében és megértésében és a társas kapcsolatokban való
boldogulásban. A szociális intelligencia fogalma többek között azért is tekinthető fontos
előzmények, mivel Salovey és Mayer (1990) érzelmi intelligenciakoncepciója erre a
fogalo mra épül. Az érzelmi intelligencia mai értelemben használt konstruktumának további
előzményének tekinthetjük Gardner (1975) többszörös intelligencia (nyelvi, matematikai,
logikai, zeni, testi, interperszonális, intraperszonális, vizuális) elméletét. Gardne r szerint az
intraperszonális intelligencia segít bennünket saját érzelmeink jobb felismerésében,
differenciálásában, megértésében; az interperszonális intelligencia révén pedig sikeresebben
vagyunk képesek mások érzelmeit és cselekedeteit megérteni, illet ve társas helyzetekben
boldogulni. Goleman (1995) nagysikerű kötetében olvashattunk először részletesen az
érzelmi intelligenciáról, azonban azelőtt ö t évvel Salovey és Mayer ( 1990 ) már bemutatta
első érzelmi intelligencia elméletét (Mayer, 2003 ).
Az 1900 -as évek közepén Thorndike vezeti be a társas intelligencia fogalmát , az
1970 és az 1989 közötti időszakban az EQ előfutára Gardner, és 1990, valamint 1993 között

18
az EQ -t mint képességet tárgyalják. Az 1994 és 1997 közötti időszak az érzelmi intelligencia
fogalmának népszerűsítése. Az intelligencia összetevői H. Gardner szerint: nyelvi, logikai,
matematikai, téri, zenei, testi, kinesztéziás, személyes intelligenciák (Atkinson és Hildegard,
2005 ).
Az érzelmi intelligencia kezdeti, képességre utaló defin ícióit az 1990 -es években
Mayer és munkatársai rögzítették. Szerintük az „érzelmi intelligencia az érzelmi
információfeldolgozás olyan formája, amely magában foglalja a saját érzelmek és mások
érzelmeinek pontos értékelését, az érzelem megfelelő kifejezését, va lamint az érzelmek olyan
adaptív szabályozását, amely javítja az élet minőségét”(Mayer, 1990 ).
Salovey és Mayer azt feltételezték, hogy az egyének különböznek az érzelmi
információ észlelésében, megértésében és felhasználásában, illetve, hogy egy személy
érzelmi intelligencia szintje lényegesen hozzájárul a személy intellektuális és érzelmi jólét
érzéséhez és növekedéséhez (Mayer és Salovey, 1990 ).
A modellhez sorolt három képességkör közül kettő tovább bontható a saját és mások
érzelmei vonatkozásában: Sal ovey és Mayer különbséget tettek aközött, ahogy a saját, és
ahogy mások érzelmeit észleljük, illetve aközött, ahogy a saját illetve mások érzelmeit
szabályozzuk. Ez az érzelmi intelligencia modell azt feltételezi, hogy a magas érzelmi
intelligenciával jell emezhető személy rugalmasabban tudja az érzelmeit felhasználni, képes
az érzelmeit adaptív módon figyelembe venni a tervezésnél, az érzelmei hasznosításával
kreatívabban gondolkodik, rugalmasabban tudja a figyelmét ráirányítani vagy éppen
elirányítani bizo nyos dolgokról, és hatékonyan képes az érzelmeit felhasználva motiválni
önmagát vagy éppen másokat. Az érzelmileg intelligens személy többnyire pontosan észleli
és ismeri fel a saját érzelmeit, pontosan ismeri fel mások érzelmeit és szociálisan adaptív
viselkedésekkel képes azokra válaszolni, továbbá mind a saját érzelmeit mind mások
érzelmeit hatékony módon szabályozni képes.
Néhány évvel később Mayer és munkatársai továbbgondolták és kibővítették az
eredeti meghatározást. Eszerint az érzelmi intelligencia „az a képesség, hogy felismerjük az
érzelmek jelentését és kapcsolatait, valamint gondolkodjunk, és problémákat oldjunk meg
mindezek alapján. Az érzelmi intelligencia szerepet játszik az érzelmek észlelésében, az
érzelmekhez kapcsolódó érzések asszimilálásában, valamint az érzelmek által hordozott
információ megértésében és az érzelmek kezelésében” (Mayer, Salovey és Caruso, 2 000).
Az érzelmi intelligenciát alkotó jellemzőinek meghatározására különböző szerzők
más és más megközelítést használnak. A képesség -alapú megközelítés Mayer, Caruso és
Salovey nevéhez fűződik, míg Bar -On és Goleman vegyes megközelítést alkalmazzák.

19
Az érzelmi intelligencia tulajdonságon alapuló definiciói – szemben a képesség alapú
meghatározásokkal – képességek vagy tulajdonságok összetevőjeként írják le az érzelmi
intelligenciát.
Goleman (1997) szerint az érzelmi intelligenciának öt összetevője van: az érzelm ek
ismerete, az érzelmek kezelése, önmagunk motiválása, mások érzelmeinek felismerése és az
emberi kapcsolatok kezelése. Ebben a felfogásban az érzelmi információ általános
feldolgozásáról és a feldolgozáshoz szükséges képességekről áttevődik a hangsúly a
motivációra (itt önmotiválás) és általában véve az emberi kapcsolatokra, illetve azok
kezelésére (Goleman, 1997 ).
Az érzelmi intelligencia tulajdonságon alapuló modelljei alapvetően különböznek a
képességen alapuló modellektől. E tulajdonság alapú modellek képviselői (Bar -On, 1997,
Bar-On 2004, Baron -2006, Emmerling, 2000, Goleman, 2002) úgy használják az érzelmi
intelligencia fogalmát, mint olyan tulajdonságok vagy képességek listáját, amelyek révén az
egyén sikeres lehet az életben (Goleman, 2002 ).
Bar-On (1997) úgy definiálja az érzelmi intelligenciát mint „nem kognitív
képességek, kompetenciák és készségek olyan együttese, amely befolyásolja az ember azon
képességét, hogy megküzdjön a külső környezet követelményeivel é s nyomásával” (Bar -On,
1997, 14). Ba r-On szerint az érzelmi intelligencia egymással kapcsolatban lévő érzelmi,
személyes és társas képességek többfaktoros készlete, amely lehetővé teszi, hogy
megfeleljünk a mindennapok kihívásainak és elvárásainak.
Bar-On (1997, 2000) modellje az érzelmi in telligencia öt kulcsfontosságú komponensét
foglalja magában. Képesség arra, hogy:
 felismerjük, megértsük és kifejezzük érzéseinket és érzelmeinket;
 megértsük mások érzéseit, és kapcsolatba kerüljünk velük;
 kezeljük és kontrolláljuk az érzelmeket;
 kezeljük a változásokat, átalakítsuk és megoldjuk a személyes és interperszonális
természetű problémákat;
 pozitív érzelmeket generáljunk és képesek legyünk az önmotiválásra.
Az érzelmi intelligencia fogalom először John D. Mayer és Peter Salovey tanulmányaiban
jelent meg 1990 -ben, az ő modelljük az érzelmi információk megértését, az érzelmekkel való
érvelést tartja a legmeghatározóbb tényezőnek.
Az érzemi intelligencia kifejezést Daniel Goleman vezette be a szakirodalomba. Szerinte
az IQ csupán 20% -át teszi ki a si kert befolyásoló tényezőknek, a maradék 80% az érzelmi
intelligencia körébe tartozik. Az iskolában tanultak, illetve azok a képességek, melyeket a
hagyományos intelligenciatesztek mérnek, nem készítenek fel az élet viszontagságaira.

20
Egyetért Gardnerrel abb an, hogy a nyugati társadalom túlzottan az iskolai intelligenciát
helyezi előtérbe, szinte megfeledkezve a más képességekről (Goleman, 2002 ).
Szerinte érzelmeinknek a megértése és szabályozása az egészség és az életben elért siker
egyik legfontosabb kulcsa . Goleman a következő pszichológusok munkáit haszná lta fel: Peter
Salovey, John May er, Reuven Bar -On. Ők bebizonyították, hogy azok az emberek , akik
érzelmeikkel ügyesen bánnak, jobban boldogulnak a többieknél.

I.2.2. Az érzelmi intelligencia faktorai

Daniel Goleman ( 1997 ) öt elemet fogalmazott meg az érzelmi intelligencia alkotó
részeiként:
1. a saját érzelmi állapotunk felismerésének és megnevezésének képessége, valamint az
érzelmek, gondolatok és tettek közötti kapcsolat megértését;
2. az érzelmek ke zelésének és a felettük való ellenőrzésnek a képességét
3. érzelmi állapot tudatos kezelésének a képességét, vagyis az önmotiváló képességet
4. mások érzéseinek olvasására, befolyásolására való képességet, érzékenységet mások
érzelmi állapotának felismerés ére
5. kielégítő kapcsolatok létrehozására és fenntartására való képességet.
A szakirodalom (a fentieken túl más szerzők közléseire is figyelemmel) és ezek
tapasztalattal való összevetése alapján az érzelmi intelligencia négy tartalmi elemét
fogalmazták m eg, mégpedig 1. a személyes elemek 2. a szociális -társas elemek 3. a
motiváció 4.a közösségi elemek
Goleman nem a magas IQ -val rendelkező személyeket tekinti a nyertesnek, sőt
kiemeli, hogy ezek a személyek néha kudarcot vallanak, a szerényebb adottsággal
rendelkezők pedig megnyerően jól teljesítenek. A különbséget az érzelmi intelligenciaként
összefoglalható képességekben keresi, ide tartoznak a következők: az önkontroll, a
lelkesedés, a kitartás és az, hogy motiválni tudjuk önmagunkat (Goleman, 1997, 11) .
Az érzelmi kompetencia szerkezete Goleman alapján a személyes (egyéni)
kompetenciákra és szociális kompetenciákra tagolható. A személyes (egyéni) kompetenciák
határozzák meg, hogyan irányítjuk önmagunkat . 1. érzelmek felismerése, én -tudatosság,
önismeret 2. érzelmek kezelése, önszabályozás 3. motiváció. A szociális kompetenciák a
társas kapcsolataink irányításában játszanak szerepet. Ezek a mások érzelmeinek felismerése,
empátia, kapcsolatirányító képesség.

21
A személyes egyéni kompetenciá k
Érzelmek felism erése : az érzelmeink, erős és gyenge oldalaink, értékrendünk mély
megértését jelenti, amely magába foglalja aaz é rzelmi tudatosságot , pontos önértékelést , az
önbizalmat , az intuíció képességét.
Önszabályozás/Önuralom : az képesség, amely lehetővé teszi, hog y kezelni tudjuk belső
állapotainkat, impulzusainkat és erőforrásainkat. Ide tartozik az é rzelmi önkontroll,
kongruencia, rugalmasság és optimizmus.
A motivációk : olyan érzelmi jellegű törekvések, amelyek serkentik és irányítják a kitűzött
célok elérését. Ilyen a t eljesítménymotiváció , az elköteleződés és a k ezdeményezőkészség.
A szociális és társas elemek
Empátia : mások érzéseinek, szükségleteinek és meggyőződéseinek ismerete: m ások
megértése , mások fejlesztése , kliensközpontúság , a sokszínűség értékelése. Az empátia
pontosságát rontja: ha a az érzelmek kifejezése tudatosan gátolt, ha az észlelő nem tudja vagy
nem akarja értelmezni a viselkedést (motivációhiány), a stressz, vagy ha csak önmagára
figyel, a másik feltételezett túlzott ismerete, a környezeti t ényezők
Társas készségek olyan készségek, amelyek lehetővé teszik, hogy másokból az
általunk kívánt reakciót váltsuk ki, ide tartozik: a m eggyőző erő , a k ommunikáció, a
konfliktuskezelés , a v ezetés , a változás katalizálása , a k apcsolatépítés , az e gyüttműkö dés
(Goleman , 1997) .
Bar-On elkülöníti a:
1. Személyen belüli érzelmi intelligenciát , ami a pontos észlelést, érzelmi tudatosságot,
önérvényesítést, önismeretet, önmegvalósítást, függetlenséget foglalja magába
2. A személyközi érzelmi intelligenciát, ami az empátiára, a személyközi kapcsolatokra, társas
felelőségtudatra
3. Alkalmazkodási érzelmi intelligenciát, ami a problémamegoldásra, valósághűség –
vizsgálatra,
4. Stresszkezelési érzelmi intellligenciát, ami a stressztűrésre, impulzuskontrollre
5. Általános hangulati -érzelmi intelligenciát, ami a boldogságra és optimizmusra vonatkozik
(Bar -On, 2004 ).
Mayer és Salovey (1990) nagyobb hangsúlyt helyeztek az érzelmi intelligencia
kognitív komponenseire. E modell szerint az érzelmi intelligenciához tartozó képe sség ágak a
következők:
• az érzelmek azonosításának képessége,
• az érzelmek integrálásának képessége,
• az érzelmek megértésének képessége,

22
• az érzelmek szabályozásának képessége
Az érzelmek azonosításának képessége az érzelmeink pontos azonosításána k és
kifejezésének képességét, valamint mások érzelmi kifejezéseinek pontos detektálását jelenti.
Az idetartozó, az érzelmi információ fogadásához és felismeréséhez kötődő képességek a
legalapvetőbb érzelmi képességeknek tekinthetők. Ezek az érzelmi inform ációfeldolgozási
folyamatban a bemenetelhez kötődő képességek, amelyek alapvető feltételei az érzelmi
információfeldolgozás további elemeinek.
Felsorolásszerűen, az idetartozó képességek a következők:
• képesség, hogy azonosítani tudjuk az érzelmeinket és meg tudjuk ezeket
különböztetni fizikai állapotoktól, érzésektől, gondolatoktól
• képesség, hogy azonosítani tudjuk mások érzelmeit, ideértve a különböző
műalkotásokban megjelenített érzelmeket is – nyelv, hang, megjelenés és viselkedés alapján
• képesség , hogy pontosan fejezzük ki az érzelmeinket, illetve azokat a
szükségleteinket, amelyek ezekhez kötődnek
• képesség, hogy különbséget tudjuk tenni mások őszinte és nem őszinte
érzelemkifejezései között (Salovey és mtsai, 2000 ).
Az érzelmek integrálása a ko gnitív folyamatok érzelmi áthangolásának képességeit
foglalja magába. Ide tartozik az ítéletalkotást és emlékezést serkentő érzelmek létrehozásának
képessége, a hangulat induktív perspektívák integrálásának képessége, valamint az érzelmek
motivációs tulajd onságainak hasznosítása. Ez az ág arra fókuszál, ahogy az érzelmek
belépnek a kognitív rendszerbe, és átalakítják a megismerő folyamatokat, oly módon, hogy
azok támogassák a gondolkodást. Ez a második komponens azokra az egyéni különbségekre
vonatkozik, am elyek abból erednek, hogy különböző szinten tudjuk hasznosítani
érzelmeinket, különböző szinten vagyunk képesek ösztönözni az érzelmeink integrálásával a
gondolkodásunkat, illetve vagyunk képesek létrehozni olyan érzelmi állapotokat, amelyek
segítik az int ellektuális folyamatokat.
Az érzelmek integrálásához tartozó képességek felsorolásszerűen a következőek:
• képesség, hogy az érzelmeinket felhasználva prioritásokat állítsunk fel és az igazán
fontos információkra tudjuk irányítani a figyelmünket
• képesség , hogy olyan érzelmeket tudjunk létrehozni, amelyek támogatnak
bennünket az ítéletalkotásban vagy a memória serkentésében
• képesség, hogy hasznot tudjunk húzni a hangulatingadozásainkból és egy összetett
képet tudjunk kialakítani azáltal, hogy hol optimis ta, hol pedig pesszimista perspektívából is
megvizsgálunk bizonyos dolgokat

23
• képesség annak hasznosítására, hogy a különböző érzelmi állapotok eltérő módon
ösztönöznek specifikus problémamegoldó folyamatokat: a boldogság például az induktív
gondolkodásnak és a kreativitásnak kedvez (Salovey és mtsai, 2000 ).
Az érzelmek megértése az érzelmek által közvetített információk elemzését, és ezen
információk emocionális tudásként való felhasználását jelenti. Idetartozó képességek az
érzelmek okainak és következményeinek észlelése, az érzelmek megnevezésének képessége,
a különböző érzelmek egymáshoz való v iszonyulásának megértése, a komplex érzelmek
értelmezése és az érzelmek közötti átmenetek felismerése. Ez az ág az érzelmekkel
kapcsolatos kognitív feldolgozó folyamatokat tartalmazza, az idetartozó képességek az
érzelmekkel kapcsolatos absztrakt megértést és az érzelmekről való gondolkodást foglalják
magukba.
Idetartozó képességek, felsorolásszerűen:
• képesség az érzelmek címkézésére, illetve az érzelmeket kifejező szavak és az
érzelmek közötti kapcsolatok felismerésére
• képesség, hogy megértsük az érzel mek lehetséges következményeit, például tudjuk,
hogy a szomorúság gyakran egy veszteség következménye
• képesség a komplex érzelmek megértésére: például annak tudása, hogy az áhitat, a
félelem, az öröm és a meglepetés keveréke
• képesség arra, hogy az érze lmek közötti lehetséges átmeneteket felismerjük, például
megértsük hogyan válhat a harag elégedettséggé, vagy más esetben hogyan válhat szégyenné
(Salovey és mtsai, 2000 ).
A negyedik legmagasabb szintű ág az érzelmek szabályozásának képessége nagyon
sok faktor együttesét reprezentálja, ideértve motivációs, érzelmi és kognitív faktorokat,
melyek együttesen szükségesek ahhoz, hogy hatékonyan tudjunk megküzdeni az
érzelmekkel. Az idetartozó képességek tekinthetők a legfejlettebb érzelmi képességeknek.
Az érzelmek szabályozása saját érzelmeink, valamint mások érzelmeinek tudásalapú
kognitív irányítását jelenti. Saját és mások érzelmeinek irányításához szükség van: az
érzelmekre v aló nyitottságra, az érzelmek monitorozásának és reflektálásának képességére,
valamint arra a képességre, hogy elő tudjunk idézni, fenn tudjunk tartani vagy éppen el
tudjunk kerülni érzelmi állapotokat attól függően, hogy azokat hasznosnak ítéljük vagy sem
(Salovey és mtsai, 2000 ).
A negyedik ágnak érdekes a nyitottsággal való kapcsolata. Az érzelmek kezelése a
nyitottság képességével kezdődik, ez teszi lehetővé, hogy az érzelmek kellemes és
kellemetlen érzelmek egyaránt egyáltalán beléphessenek a rendszerb e. Lényeges különbség
azonban, hogy egy magas érzelmi intelligenciával rendelkező személynek nyitottnak kell

24
lenni az érzelmeire, de nem állandóan (elképzelhető olyan eset, amikor az érzelmeket jobb
kizárni).
Négy képesség tartozik ehhez az ághoz:
• képess ég az érzelmekre való nyitottságra (kellemesekre és kellemetlenekre
egyaránt)
• képesség, hogy létrehozzunk vagy éppen elkerüljünk bizonyos érzelmi állapotokat
azok hasznossága függvényében
• képesség arra, hogy hatékonyan monitorozzuk a saját és mások érz elmeit, például
felismerjük érzelmeink másokra gyakorolt hatását
• képesség a saját és mások érzelmeinek menedzselésére , a negatív érzelmek
mérséklésére, a pozitív érzelmek ösztönzésére, anélkül hogy elnyomnánk az érzelmeinket
vagy letagadnánk a valóság bizonyos aspektusait (Salovey és mtsai, 2000 ).

I.2.3. Az érzelmi intelligencia mérése

Az EQ (Érzelmi Intelligencia Hányados) mérésére több módszert is alkalmaznak:
Bar-On az önértékelésen alapuló mérést fejlesztette ki, Mayer és Salovay képesség alapú
méréseket végeztek, illetve az úgynevezett 360˚-os méréseket is alkalmazták, melyek
többirányú értékelésen alapuló mérések.
Az emberi arc az érzelmek egyik legfontosabb kifejezője. Az arcon megjelenő
érzelmek fontos kommunikációs funkciót töltenek be, melye k pontos felismerése
kulcsszerepet tölt be mások érzelmi állapotának és szándékának megértésében. Ha az érzelem
felismerése téves, akkor az félreértéshez vagy nem helyénvaló társas viselkedéshez vezethet.
Számos tudományos kutatás és kultúrantropológiai me gfigyelés támasztja alá, hogy
néhány érzelmi arckifejezés elsődleges szociális jelentései kultúrától függetlenek (Ekman,
1972, 1980, 1999). Bár számos kutató a megközelítési módtól függően (pl. adaptivitás,
biológiai meghatározottság) más -más érzelmeket te kint alapvetőnek, ennek ellenére a
legszélesebb körben elfogadott az arckifejezések egyetemességén és biológiai
meghatározottságán alapuló ekmani megközelítés, amely a következő alapérzelmeket jelöli
meg: düh, undor , félelem , öröm , szomorúság és meglepődés .
Az alapérzelmek egyetemessége, illetve az arckifejezést szabályozó izmok és
izomcsoportok mélyreható tanulmányozása tette lehetővé Paul Ekman számára, hogy olyan
széles körben standardizált kódrendszert hozzon létre, melynek segítségével az arckifejezése k
motoros mintázatai egzakt módon jelölhetők, lehetővé téve ezzel az emberi arcon megjelenő

25
érzelmek tudományos vizsgálatát. Az anatómiai alapokon nyugvó Facial Action Coding
System (FACS, Ekman és Friesen, 1978; Ekman és mtsai, 2002) 44 független
arcizomm ozgást ragad meg, melyeket az arckifejezés alapegységeinek (Action Unit)
neveznek. Az alapegységek meghatározása során az izmok vagy izomcsoportok működését
vették alapul, így akár egyetlen izom (pl. homlokizom) több különféle működésre is képes,
vagy egy adott alapegységet (pl. szemöldök összehúzás) több izom hoz létre. Ekman az
alapegységeket egymástól függetlennek tekinti, és feltételezi, hogy az emberi arcon
megjelenő összes arckifejezés megragadására alkalmasak. Az arckifejezések kódolásakor az
alapegy ségeket intenzitásuk, lateralitásuk és idői szerveződésük mentén is értékelik (Rózsa,
2012 ).
Az érzelmi arcfelismerés fontos szerepet kapott az utóbbi idők egyik legnépszerűbb
személyiségpszichológiai konstruktumában, az érzelmi intelligencia képesség -alapú
mérésében is, ahol az érzelmek szabályozása, megértése és integrálása mellett a mások
érzelmeinek azonosítása alapvető jelentőséggel bír.
Az Érzelmek Mérése Skála (Assessing Emoti ons Scale, AES, Shutte és mtsai, 1998)
Salovey és Mayer 1990 -ben kidolgozo tt érzelmi intelligencia modelljére épül, és a szerzők
eredeti elképzelése szerint egy általános érzelmi intelligencia faktort mér. A vonás -érzelmi
intelligencia mutatót a skála tételeire adott pontszámok átlagolásával kapjuk (Rózsa, 2012 ).
A hazai szakiro dalomban a skála két elnevezéssel fordul elő Érzelmek Mérése Skála,
Schutte -féle Önbeszámolós Érzelmi Intelligencia Skála. A skála kidolgozói legújabban az
Assesing Emotions Scale (Érzelmek Megértése Skála) elnevezést alkalmazzák.
A Baron -Cohen és munkatá rsai (2001) által kidolgozott Szempár -tesztet a szociális
megértés feltárására fejlesztették ki, ami a normál intelligencia övezetben is jól
felhasználható. A Szemből Olvasás Teszt (SOT) magyarul 2006 -ban jelent meg Baron -Cohen
„Elemi különbség” című könyv ében. A teszt olyan érzelmi arckifejezéseket ábrázoló
fényképeket mutat a résztvevőknek (összesen 36 -ot), melyeken csupán az arc egy vékony
sávja, a szemek körüli rész látható. A tesztet kitöltőszemély feladata kiválasztani a kép négy
sarkában lévő egy -egy szó közül azt, amely a legjobban jellemzi a képen látható személy
érzéseit vagy gondolatait. Az érzelmi intelligencia mutatót a helyesen megválaszolt tételek
összege adja (Baron, 2001 ).
A módszert széles körben használják olyan az elmeteóriára irányuló ku tatásokban,
ahol azt vizsgálják, hogy egy adott személy mennyire tud belehelyezkedni mások mentális
állapotába. A Szempár -teszt annyiban különbözik a hagyományos érzelmi arcfelismerést
alkalmazó módszerektől, hogy a mások mentális állapotára történő követk eztetéshez csak a
szem, a szemöldök és az orrnyereg keskeny sávja látható, és a vizsgált személynek 4

26
megadott mentális állapotot jellemző szóból kell kiválasztania a megfelelőt. A 36 képből álló
Szempár -teszt kidolgozásakor a jó válaszok a független kriti kusok konszenzusán alapul, és
nem a szempárok elemzésére kidolgozott érzelmi kódrendszeren. A módszert gyakran
használják diagnosztikai segédeszközként az Asperger -szindrómában szenvedő, vagy jól
funkcionáló autisták körében, ahol az intelligencia az átlag os szint közelében, vagy enyhén ez
alatt van, ezzel szemben a társadalmi érintkezés zavarai és károsodott kommunikációs
készségek fokozottak (Rózsa, 2012 ).
Bar-On Érzelmi Intelligencia Kérdőív (Bar -On, 1997): a társas kapcsolatok és az
érzelmi működés 15 m eghatározó komponensét feltáró kérdőív a legszélesebb körben
alkalmazott önjellemző módszer. A 15 komponens 5 átfogó dimenzióba szervezhető:
Intrapeszonális (pl. érzelmi tudatosság, önmegvalósítás), Interperszonális (pl. empátia, társas
kapcsolatok), Alkal mazkodás (problémamegoldás, rugalmasság), Stresszkezelés (pl.
stressztűrés, impulzuskotroll), Általános hangulat (pl. boldogság, optimizmus). Az érzelmi
intelligencia vonásalapú megközelítésén nyugvó kérdőív skáláinak pszichometriai jellemzőit
számos vizsg álati mintán tesztelték.
A 360 fokos teszteket a felnőttek körébe végzik, nagyrészt a szervezetpszichológusok
munkakörébe alkamazzák.
A 360 fokos termékek a munkahelyi teljesítménnyel szorosan összefüggő, a
munkavégzés szempontjából lényeges kompetenciák mérésére szolgálnak. A 360 -fokos
mérések célja, hogy az egyén a saját magáról adott értékelés, illetve a mások által nyújtott
visszajelzés révén pontosabb képet kapjon önmagáról, valamint ezen keresztül a szervezet is
egy reálisabb képet alakíthasson ki ró la. Információt ad egyén munkával összefüggő
viselkedéséről és a csoportbéli megítéléséről, szerepéről és ezáltal képes javítani a
munkahelyi eredményességet. A riport eredményeire alapozva fejlesztési tervek dolgozhatók
ki. Végeznek egyéni illetve csoport os 360 fokos értékelést (Puskár, 2015 ).
A 360 fokos termékek célja, hogy az egyén saját magáról adott értékelése, illetve a
mások által nyújtott visszajelzés révén pontosabb képet kapjon önmagáról. A tesztekre
jellemző, hogy a kiválasztott kollégák visszaj elzésein alapulnak, 20 -25 perc kitöltési időt
vesznek igénybe, lehetővé teszik az anonimitást, a szervezeti szinteknek megfelelő
kompetenciákat vizsgálja (Puskár, 2015).

27
I.2.4. Az érzelmi intelligencia fejlesztése iskoláskorban

Az érzelmi intelligencia e gyik legfontosabb eleme az empátia. Ez a pedagógus
munkaeszköze is, amely lehetővé teszi az érzelmi befolyásolást, a diák mimikájának,
hanglejtésének értelmezését, a mélyebb üzenet megértését. Bár minden tantárgy keretében
valamilyen mértékben megvalósul a z érzelmi nevelés és a személyiségfejlesztés, a fő
hangsúly az értékelésen, az ellenőrzésen és a teljesítményen van. Az iskolai élet, a
hagyományok, a tanórák forgatókönyve, valamint a tanár személyisége is az érzelmi nevelés
fontos tényezője.
Az a diák, a ki képes lesz mások érzelmeinek felismerésére, odafigyelésre,
kapcsolatok teremtésére, akinek van meggyőző ereje, tud konfliktusokat kezelni, együtt tud
működni és segítséget tud kérni, képes vágyait késleltetni, kitartani, az megtanulta a
legfontosabb le ckét, és jelesre vizsgázik. A későbbi siker kulcsa az, ha az iskola képes egyben
az élet iskolájává alakulni.
A tanulók érzelmi képességeinek fejlesztésében az iskola és a család játssza a
legfontosabb szerepet. Az óvoda, iskola és a család együttműködése akkor sikeres, ha a szülő
és pedagógus is elsősorban saját érzelmi képességét fejleszti, empátiával fordul a gyerek felé,
bizalmi kapcsolatot alakít ki, segíti a gyerek önismeretének és önbizalmának fejlődését,
bátorítja az önérvényesítést és példát mutat az érzelmek kifejezésével és megértésével.
A gyermek körüli feladatok megoszlanak a család és az iskola között. Az iskolának
szocializációs, kultúraközvetítő szerepe betöltéséhez, szüksége lenne a család intenzívebb
támogatására. Az iskolával szembeni szül ői elvárások növekedtek, ugyanakkor az iskola a
szociális zavarok jelenlegi mértékű válságkezelésére nincsen felkészülve. A megsokasodott
problémák, feladatok megoldása csak akkor lehetséges, ha az iskola is képes szemléletében
változni. Jól hasznosítható a problémák kezelésében az ökológiai szemléletmód, mely
egységes egészként tekint az egyénre és környezetére. A gyermek gondjait, nehézségeit a
környezeti rendszer függvényeként vizsgálja, s mind az egyén, mind a szervezet számára
kidolgozhat beavatkozási stratégiákat. Célja, hogy segítse a gyermeket korának megfelelő
kompetenciák kialakításában, hogy sikeres lehessen az iskolai életben, de az iskolát is
érzékenyebbé tegye a gyermekek szükségleteire. Ha az intézmény jól működik, a gyermek is
pozitívan fejlő dhet, a segítő eljárásokat a környezeti tényezők ismeretében hatékonyabban
tudják szervezni (Hegyiné, 2009) .
Az esélyegyenlőtlenség miatt sok hátrányos helyzetű gyermek nem tudja megfelelően
hasznosítani az iskolát, ezeknek a gyerekeknek a családban is ali g tudnak segíteni az iskolai

28
kudarcok leküzdésében. Gyakran látjuk az érzelmi érdekeltség hiányát ezeknél a családoknál.
A tudás, a kultúra, a tanulás mint érték nem jelenik meg, gyakori a szidás, az elmarasztalás,
és nem ritka a testi fenyítés sem. Itt az iskola csak fokozott érzelmi támasznyújtással tudna
segíteni, de a "ne csináld, hanem csináld jobban" iskolai irányzat nem ad lehetőséget a
tanulónak, hogy átélhesse a teljesítés örömét (Hegyiné, 2009 ).
Néhány iskola próbál a kihívások elébe menni, a kevé sbé kockázatvállalók őrzik
tradícióikat, lassabban alkalmazkodnak. Sokszor szembetűnő az iskola és a szülői ház
értékrendjének különbsége , főként a morális értékorientáció szempontjából. A család
értékrendjében az anyagiasság, a gyors "boldogulás" a kívána tosnál nagyobb teret kap, a
diákok többsége a hedonisztikus életfelfogást részesíti előnyben. A szülők jelentős része a
család megszokott életszínvonalát csak többletmunkával tudja fenntartani, ezért a családi
nevelés hatóereje csökken.
A szülők lojalitása alkalomszerű az iskola értékrendjével szemben, sokszor csak a
fogadóórákról és a szülői értekezletekről hazatérve próbálnak nyomást gyakorolni a
gyermekre a jobb teljesítmény reményében. Az effajta lelki kényszer és szülői
perfekcionizmus inkább ártalmas, mint hasznos. A sikertelen, gyenge önértékelésű
tanulóknak elsősorban önbecsülésük visszaszerzésére, kudarctűrésük, tanulási motivációjuk
javítására van szükségük; csak utána várható lassú javulás a teljesítményükben (Hegyiné,
2009 ).
Ha figyelembe vesszük a kisiskolás gyerek érzelmi fejlődését elmondhatjuk, hogy
ebben korban jóval csökken az érzelmi labilitás, az érzelmek feletti uralom fokozódik, az
érzelmi megnyilvánulások visszafogottabbá válnak, a gyermek megtanul bánni érzelmeivel.
Előtérbe kerül a a teljesítménymotiváció, nő a kudarctűrő képesség. A magasabbrendű
érzelmek között különös jelentőséggel bírnak az erkölcsi és intellektuális érzelmek. Az
erkölcsi érzelmek kezdenek megerősödni (Kádár, 2012 ).
Az érzelmi nevelés célja a személyiség nem kognit ív területeinek fejlesztése. Nem a
tanórákon, hanem a teljes iskolai életben folyik, jelen van a család és az iskola kapcsolatában,
a tanár -diák kommunikációban, a gyermekek társas kapcsolataiban, a nevelési helyzetekben.
A tanításnak azonban számos olyan mozzanata van, ahol érdemes figyelembe ven ni
az érzelmek szerepét. A pszichológia számon tartja az "állapotfüggő tanulás" fogalmát, ami
azt jelenti, hogy az emberek jobban emlékeznek valamire akkor, ha hasonló hangulatban
vannak a felidézés során, mint akkor, amikor tanulták az anyagot. Azt is meg vizsgálták a
kutatók, milyen hangulatban vagyunk fogékonyabbak a segítségnyújtásra. Azt találták, hogy
a jó hangulatú emberek szívesebben segítenek egymásnak (Goleman, 1997 ).

29
Érzelmi kultúránkat csak az átélt tapasztalatok útján lehet fejleszteni, személyi ségünk
saját erőinek és szükségleteinek kibontásával, azzal az igénnyel, hogy emberi kapcsolataink a
nyíltságra, a bizalomra és az emberi törődésre épüljenek az iskolában is.

30
II. A mese meghatározása és szerepe az érzelmi intelligenc ia,
valamint a szövegértő képesség fejlesztésében

II.1. A mese meghatározása

A mese más funkciót töltött be egy évszázaddal ezelőtt, mint napjainkban, műfaji
sajátosságai nagyon sokrétűek, különböző társadalmakban ma is elevenen élnek, míg
helyenként hát térbe szorulnak, ezért definiálásakor nehézségbe ütközhetünk.
Nagy Olga Hősök, csalókák, ördögök című esszéregényét így indítja: „Egyetlen műfaj
sincs, amely az életet így együtt, egyben, egyetlen bámulatos egységben fogná fel a maga
tragikus ugyanakkor op timista kicsengésében, mint a mese.” Egyszerre tartalmaz: „gyönyört
és fájdalmat, félelmet és szánalmat, démonit és eszményit, élet és halál egyszerre ellentétes és
egymásba átcsapó élményét”. „Ha meg akarjuk érteni a mesének ezt az ellentétekben
megragadó világigenlését, akkor csakis ebben a kozmikus egyetemességben érthetjük meg:
így kell értelmeznünk azt is, hogy a mesében eltűnnek a feketén és fehéren túli és a közöttük
levő, semlegesítő színek és árnyalatok, mert a mese nem a valóság, hanem a valóság
lényegének a megragadás” (Nagy Olga,1977, 38 -42.).
A legáltalánosítóbb fogalmak felosztás nélkül adnak meghatározást, műfaji
sajátosságok kiemelésével. „A mese epikai műfajcsoport, a legősibb műfajok egyike. A
mesék terjedelme kisepikai jellegű, a műfaj ere detileg verses és prózai egyaránt lehetett;
újabban az utóbbi forma jutott benne túlsúlyra. Az ide tartozó alkotások fantasztikus -csodás
(vagy legalábbis valószerűtlen) elemekkel átszőtt, általában időben és térben is fiktív
körülmények között játszódó ese ményeket ábrázolnak. A reális világot képviselő hősei
jobbára elvont típusok (az öreg király, a legkisebb fiú, a juhász stb.), s ezek legtöbbször
képzeletbeli hősökkel (óriások, törpék, tündérek, boszorkányok, varázslók, sárkányok) és
fantasztikus tulajdon ságokkal felruházott jelenségekkel (beszélő állatok, növények, tárgyak
stb.) állnak szemben. Az események is valószínűtlenek, de egy sajátos hagyomány logikáján
belül maradva a cselekmény menetében az egyik esemény bekövetkezése már valószínűvé
teszi a más ikat. Jellegzetes vonása az egyszerű világkép, mely átmeneti típusokat nem
ismerve éles határt húz a jók és a rosszak közé. A végkifejletben a mese diadalra juttatja a
jókat, és megbünteti a gonoszokat” (Oláh, 2010,1 ).
Ebben a meghatározásban elsősorban az irodalmi szempontok dominálnak, melyeket
a definiálási folyamat során az irodalom tudománya általában sorra vesz, így nem érték –
hanem rendezőfogalmat alkot. Az újabb műfajelmélet alapján a mesét műfajcsoportnak

31
minősíti, mely eszerint több műfajt foglal m agába. Meghatározza, mely műnemhez tartozik a
mese, majd formai, terjedelmi szempontokat vesz figyelembe, és a szerkezeti nézőpontra is
részben kitér azzal, hogy röviden jellemzi a mesében szereplő elemeket, majd a tematikai
szempontot is sorra veszi. Így elég átfogónak minősül ez a fogalom -meghatározás. Részben
eleget tesz egyes kutatók (mint például Boldizsár Ildikó) által az irodalmi terminusokban
kifogásolt megfontolásnak, mert megemlíti a szerkezeti elemeket és a világkép kialakítását is,
bár nem olyan konkrétan és lényegre törően, mint ahogy ezt a kifogásban megfogalmazzák,
mely szerint: „A legadekvátabb szempont, hogy a mese állandó elemekkel dolgozó,
determinált szerkezeti vázra épülő epikus műfaj, amelynek szerepe a világ totális leképezése
a művön belül, azaz egyfajta analóg kozmogónia létrehozása” (Nagy, 2009 , 3).
A mesélés segíti a gyermek nyelvfejlődését, a szókincs bővülését. A kisgyerekek
megpróbálják ismételni az elhangzottakat. Eleinte a ritmusosabb versikéket, énekeket jegyzik
meg könnyebbe n, de később a többször ismételt meséket is visszamondják. A mese fejlesztő
hatással van a figyelem -koncentrációs képességre, fejleszti az érzelmi intelligenciát és a
képzeletet. Megfigyelhető, hogy idővel egyre jobban tudnak koncentrálni a hallottakra,
könnyebben felveszik a történet fonalát, érdeklődőbbé válnak. A mesében tapasztalt jó és
rossz, a jó győzelme, az érzelmek megjelenése, a rossz érzések leküzdése segítenek a
gyermeknek megérteni a valóságot is, és az érzelmek mesén keresztül történő megélése az
érzelmi in telligencia fejlődését segíti ( Bettelheim, 2000 , 27).
A gyermek figyelmét olyan történet köti le legjobban, amely szórakoztatja és felkelti
kíváncsiságát. De élményeit, csak akkor gazdagítja, ha mozgásba hozza képzeletét, ha
fejleszti intelle ktusát, ha eligazítja érzelmeiben, ha megbékíti félelmeivel és vágyaival, ha
elismeri nehézségeit, és ugyanakkor megoldásokat is javasol kínzó problémáira vagyis ha
egyszerre reagál személyiségének minden megnyilvánulásaira. Fontos kiemelnünk, hogy ezt
sohasem lekicsinylően teszi, hanem ellenkezőleg: teljes mértékben elismerve a gyermek
problemáinak komolyságát, ami egyben erősítve a gyermek bizalmát önmagában és
jövőjében (Kádár, 2013 , 50).
Mindezt és sok más szempontot is figyelembe véve azt látjuk, hogy az egész
„gyermekirodalomban” – néhány kiveteltől eltekintve – nincs olyan gazdag és tartalmas,
gyermeket es felnőttet egyaránt kielegítő olvasmány, mint a népmese. Igaz, a mesék látszólag
nem sokat mondanak a modern társadalom speciális életkörülményeiről, hiszen jóval
régebben jöttek létre. De több segítséget nyújtanak az ember belső problémáinak
megértéséhez és megoldásához, bármilyen társadalomban éljen is, mint a gyermekhez szóló
minden egyéb irodalom. És minthogy a gyermek élete minden pillanatában éri ntkezik azzal a
társadalommal, amelyben él, minden bizonnyal meg fogja tanulni, hogyan alkalmazkodjon

32
körülményeihez, feltéve, ha belső erőforrásai ezt számára lehetőve teszik (Boldizsár, 2010,
81-84.).
A gyermek gyakran érzi életét kuszának, és ezért külö nösen rá van szorulva arra,
hogy megértse, mi a helye ebben a bonyolult világban, ahol neki valahogy boldogulnia kell.
Segíteni kell neki, hogy összefüggéseket találjon és eligazodjon érzései
labirintusá ban. Segítség kell ahhoz is, hogy rendet teremthessen lelki háztartásában, majd
erre támaszkodva egész életében. Szüksége van továbbá – és ezt manapság aligha kell külön
hangsúlyozni – erkölcsi nevelésre, amely finom eszközökkel, mindig csak burkoltan jelz i
számára az erkölcsös viselkedés előnyeit, nem használ fel elvont etikai fogalmakat, csak
olyasmit, ami kézzelfogható, és ezért jelent is számára valamit. Az ilyen kézzelfogható
mondanivalót a gyermek a mesében találja meg.
A sok évszázados – ha nem évez redes – szájhagyomány a meséket addig finomította,
míg e gyaránt alkalmassá váltak nyilvá nvaló és rejtett jelentések közlésére – egyszerre tudtak
szólni az emberi személyiség különféle belső rétegeihez, és éppúgy befé rkőztek a
pallérozatlan gyermeki észjárá sba, mint a felnőtt árnyalt gondolkodásába. Ha az emberi
személyiség pszichoanalitikus modelljéből indulunk ki, a mesék fontos mondanivalót
hordoznak a tudatos, a tudatelőttes és a tudattalan tartalmak számára, bármilyen szinten
működjenek is az adott időb en. Minthogy egyetemes emberi problémákat vetnek fel,
mégpedig főként olyanokat, melyek a gyermeket foglalkoztatják, a mesék a gyermek
bimbózó énjéhez szólnak, bátorítják fejlődésében, és ugyana kkor enyhítenek a tudatelőttes é s
tudattalan feszültségeken. A mint a történetek kibomlanak, a tudattalan feszültségek a tudat
számára hitelessé válnak és testet öltenek, és felmerül, hogy közülük esetleg ki is lehet
elegíteni azokat, melyek összhangban vannak az én és a felettes én kí vánalmaival
(Bettelheim, 2000 , 11-12.).
A mese, minden más olvasmánynál mélyebbre hatolva, mindig a gyermek valóságos
lelki és érzelmi színvonalán fejti ki hatását.
Úgy tud beszélni a súlyos belső feszültségekről, hogy a gyermek öntudatlanul is
megérti, és –a növekedéssel együtt járó komoly lelki konfliktusok lebecsülése nélkül –
példákat is felsorakoztat a nyomasztó gondok átmeneti vagy végleges megoldására
(Bettelhe im, 2000, 13 ).

33
II.2. Tévhitek a mesével kapcsolatban

A meséléssel kapcsolatban számos tévhit felmerül a felnőttekben. „A mesék
többségében túl sok az agresszív jelenet!” Ha jól belegondolunk, van igazság alapja ennek az
állításnak. Még a legismertebb mesékben is komoly agresszív jelenetek játszódnak. A farkas
hasát felvágják, telerakják kővel. Felnőtt szemünkkel látjuk a véres jelenetet, az emberölés,
állatkínzás ijesztő látványa tárul elénk. A gyermekek azonban nem látják ilyen naturálisan a
történés eket. A kicsik nem a vért meg a hasfelvágást, hanem a jó győzedelmeskedését élik
meg leginkább. Ők egy fantázia -szemüvegen keresztül látják a világot, és így tanulják meg
elkülöníteni a jót a rossztól.
Másik közkedvelt tévhit, hogy „A happy end csak áltatj a a gyermeket! A valóság nem
ilyen!” Holott a gyermek érzékeny lelkivilágának nagyon sok megerősítésre van szüksége
ahhoz, hogy megtanulja, az élet igazságos. Nem szabad a gyerekeket megfosztani ezektől az
illúzióktól. Csak a világról való negatív vélekedé st erősítjük így benne. A mesék által megélt
fantáziavilág a gyermekkor szerves része. A realitásérzék idővel úgyis kialakul, ne sürgessük
(Boldizsár, 2010) !
Mivel a népmesék egy egyetemes és sajátos kultúrértéket és képviselnek,
tapasztalatokat jelenítene k elvont formában, a gyerek fantáziáján keresztül formálják
fejlesztik személyiségét. A mesék értékrendjén keresztül kialakul a gyerek értékrendje,
pozitív r álátást biztosítanak a világ dolgaira a mesei pozitív megoldások révén. Ugyanakkor
segítenek leveze tni a mindennapokban felgyülemlett feszültségeket azonosulva valamely
szereplővel. Ezek által a mesék biztosítják a g yerek pszichológiai fejlődését.

II.3. Mesepszichológia, mesepszichiátria

A mese pszichológiai elemzésével már Jung (Antalfy, 2007) is foglalkozott. Úgy
tekintett a mesékre, mint kollektív tudattalanunk dokumentumaira. Úgy vélte, a mesék az
emberi psziché fejlődésébe bepillantást adhatnak azáltal, ha egyes variánsok esetében
vizsgáljuk, hogy a korok mesélői mit tartottak érdemesnek megtartan i és a mesébe szőni.
A pszichológia egyik új, kibontakozó területe a mesepszichológia, amely több
tudományág (néprajz, nyelvészet, régészet, biológia és neurobiológia stb.) és saját kutatási
eredményeire alapozva vizsgálja a mesék hatásait, helyét, szerepé t az ember fejlődésében,
különböző életkori szakaszaiban. A pszichés folyamatok és történések beépültek a valódi
mesék jellemzőibe.

34
1. Boldizsár Ildikó mesekut ató a mesék gyakorlati alkalmazásával foglalkozik, az ő
nevéhez fűződik a Metamorphoses Meseteráp iás Módszer kidolgozása. A meseterápia azon a
felismerésen alapul, hogy nincs olyan élethelyzet, amelynek ne lenne mesebeli párja. A
terápia során megkeresik az adott életszituációhoz tartozó mesét, vagyis azt, amelyben a
mese hőse ugyanazért indult el, ug yanazt szerette volna magában kibontakoztatni, mint a
problémájával a terapeutához forduló ember, de nem akadt el útja során – azaz a mesék
szimbolikájánál maradva, nem szenvedett vereséget a sárkánytól, és nem változott kővé –,
hanem végig is tudta járni azt. A megtalált mese segítségével feltérképezik az elakadás okát.
Lehet, hogy a kiválasztott eszközök nem megfelelők, lehet, hogy a megküzdés választott
technikája nem célravezető, de olykor az is előfordulhat, hogy az ellenfelek bizonyulnak
legyőzhetetle nnek. A terápia akkor tud segíteni az egyensúly helyreállításában, ha pontosan
meghatározzák, hogy abban a mesében, amelyben az ellenfelek, a segítők, a konfliktusok, a
bonyodalmak és a kiutak együtt vannak, vagyis ahol a sűrű erdő és jó esetben a tisztás is
látszódik, a segítséget kérő éppen hol látja magát. Nem elég azonban megtalálni a „saját
mesénket”, meg is kell érteni, és a változások szolgálatába is kell állítani azt (Boldizsár,
2010 ).
A mesék azt közvetítik, hogy mindazt, ami a világban vagy bennün k rosszul működik,
meg lehet változtatni. Az európai és keleti népmesék ismeretében az a kijelentést is
megkockáztatható, hogy a mesék szerint nem a „világ” működik rosszul, hanem az ember
nem kapcsolódik harmonikusan a világ által felkínált lehetőségekhez , illetve rossz választásai
nyomán alakulnak ki olyan helyzetek, amelyek problémákat okoznak. A mese képes
megszüntetni a problémákból keletkező káoszt, és a helyére állítani egyfajta teljességet.
Gyógyító erejének épp ez az egyik titka (Boldizsár, 2010 ).
Mit lehet tanulni a mese hőseitől? A mesehősöknek nincs múltjuk, az állandó jelenben
élnek. Nem tervezgetnek, hanem cselekszenek. Nem elképzelik, hogy miként szeretnének
élni, hanem konkrét lépéseket tesznek ennek érdekében. Teszik a dolgukat, és ez bennün ket is
elmozdulásra késztethet. A hősök nem hagyják, hogy a dolgok maguktól elrendeződjenek. Ez
azt is jelenti, hogy a mesék felelősségre szólítanak fel saját magunkért és a körülöttünk
élőkért egyaránt. A mese hősei folyton mozgásban, „úton” vannak, mert tudják, hogy nem
lehet mindent egy helyen megtalálni. Nem is ott keresik. Mennek, mendegélnek, és bárhol
járnak, tapasztalatokat szereznek, hogy azokat önmaguk jobbítására fordítsák (Boldizsár,
2010 ).
A mesékben minden helyzetnek megvan a kulcsa, de meg ke ll ismerni a kulcs, a zár, a
nyitás törvényszerűségeit, rá kell jönni, mi hogyan működik, mit hogyan lehet használni.
Milyen titkokat rejt egy fa, virág, bot, köpönyeg? Miért kell mindig a látszólag rosszabb

35
tárgyat, lehetőséget választani? Melyik ellenfél lel milyen módszerrel lehet megküzdeni, és
mások megváltása mellett hogyan lehet önmagunkat is megváltani? Vagyis a meseterápia
nem a mesék értelmezésén alapul, hanem azon a tudáson, amely a mesehősöktől származik:
egy gondolat csak akkor nyeri el értelmét , ha megvalósítják. Ezt a megvalósítást gyakorolják
és tanítják a mesék hősei (Boldizsár, 2010 ).
A mesepszichológia elsősorban a gyerek személyiségfejlődését célozza, azt vizsgálja,
hogy milyen hatással van a mese a gyerek személyiségére, érzelmeire, csele kedeteire,
gondolkodására, fantáziájára. Ezzel szemben a meseterápia nemcsak gyerekeknek szól,
Boldizsár Ildikó által kifejlesztett meseterápia elsősorban a valamilyen problémában
megrekedt felnőtteket segíti, hangsúlyozva azt, hogy eredetileg a mesék a fe lnőtteknek
szóltak, a történelem folyamán szálltak le a gyerekkor világba. Minthogy a terápia szó is
magában foglalja, hogy valamilyen módon, valahol megrekedt felnőtteken nyújt segítséget,
de gyerekeken is segíthet, ha képzett terapeuta segít a problémák megoldásában.
2. Kádár Annamária mesepszichológus is a mesék gyakorlati alkalmazására fektet
hangsúlyt, ő az érzelmi intelligencia fejlesztését célozza meg általa írt mesék által.
A mese optimista életfilozófiája és a mesei varázslat olyan belső hitet, ön bizalmat
alapoz meg, amely segít abban, hogy a látszólag leküzdhetetlen akadállyal s szembeszálljunk,
hogy a mindennapi nehézségek és problémák közepette a megoldás keresésében
gondolkodjunk.
A mese egy biztonságos értékrendszer kialakítását segíti elő: ti szteletre, szeretetre,
kitartásra, önmagunk iránti hűségre nevel. A józan valóságérzék és a kreatív fantázia
kombinációja olyan erőt ad, ami felnőttként segít álmaink megvalósításában, az akadályok
leküzdésében, céljaink elérésében, olyan hitet ad, hogy bá r az egész világot nem válthatjuk
meg, a körülöttünk zajló eseményekben történésekben igenis van beleszólási lehetőségünk
(Kádár, 2013 ).

36
II.4. A mese személyiségfejlesztő hatása

Kádár Annamária szerint a mesékben önmagunkról olvasunk, így a sajá t (külső és
belső) világunkat találjuk meg a mesében.
Kiindulópontként szeretnék rámutatni a mesék személyiségfejlesztő csodájára.
Köztudott, hogy a hagyományos népmesék szüzséi nagy hatással vannak a gyerekekre, és
mélyen megalapozzák a felnőtté válás út ját, ahogy erre sok mesekutató (például Bruno
Bettelheim, Boldizsár Ildikó, Kádár Annamária) is rámutatott.
Bettelheim (2011) rámutat, hogy a népmeséknek személyiségfejlesztő természetük
van. Ugyanazt a mesét különböző életkorú gyerekek – sajátos érzelmi i gényüknek
megfelelően – másként értelmezik. Bettelheim szerint a jó mese nem csak szórakoztatja a
gyereket, a teljes személyiségéhez szól, képzeletvilágát, intellektuális érzelmeit is
megmozgatja.
Mint az már köztudott, a népmeséknek erős személyiségfejle sztő hatásuk van. A
mesekutatók és mesepszichológusok már arra is rámutattak, hogy a népmesék (eredetileg)
felnőtteknek, míg a műmesék gyerekeknek íródtak.
Kádár Annamária a népmesékben motívumokat lát: „ minden lehetséges , mindenné át
lehet változni. Ugya ncsak közös motívum az ellentétek kedvelése, az ismétlések, a veszély és
a menekülés motívuma, a kompenzálás, valamint a vágyteljesülés .”( Kádár, 2010, 36)
Mégis miért fontos meséket olvasni? Hogyan hatnak ezek a mesék a gyerek lelki
állapotára? És vajon c sak az olvasási készséget fejleszti egy jól kiválasztott mese az
olvasókönyvben? „A mese a gy erek lelki világát testesíti meg” – vallja Kádár Annamária.
Kapcsolatba hozza a belső érzelmeket a külső történettel, melynek ő maga is része. Kádár és
Boldizsár is azt írják, hogy a mese segít eligazítani bennünket a világban, segít kategorizálni
jó és ro ssz dolgokat, erőt nyújt, hogy egyedül is meg tudjunk küzdeni a mindennapi
problémákkal. Mesét hallgatva átalakulnak a gyerekek, hőssé válnak, és könnyedén elvégzik
a hatalmas feladatokat. Kádár Annamária a rezilienciát, vagyis az ember azon képességét,
amelynek segítségével gyorsan vissza tudja nyerni eredeti, jó állapotát testi -lelki szenvedés,
illetve nehéz élethelyzetek átélése után, mint egyik lényeges tulajdonságot említi. Azt írja,
hogy a sok mesehallgatás erőt, személyiségfejlesztő mintát nyújt olya nnyira, hogy a gyerekek
reziliens személyekké válnak, hisz maguk a mesehősök példázzák ezt a viselkedést. Így
kisiskoláskorra kialakulnak benne azok a készségek, melyek alapján megtanul teljesíteni,
létrehozni valamit, és megtanul kitartónak lenni, sőt a k udarctűrő képessége is nő. Boldizsár
meseterápiáinak célja, hogy a gyerek mesehallgatáskor „felismerje és megvalósítsa mindazt,
amire vágyik, amit kívánatosnak tart, és, hogy működővé tegye maga körül azt, ami nem

37
működik, és szeretné működőképessé tenni.” Egyik terápiáját tükörfunkció terápiának nevezi,
amely az én átvetítéséről szól. A páciens saját történetét közvetett módon meséli el, más
bőrébe bújva. Véleményem szerint pontosan ez az átvetítés zajlik le abban is, aki mesét
hallgat – átéli, átfolyik a másik világba, melyen keresztül kiteljesedik. Boldizsár Bettelheim
nyomán azt vallja, hogy a mese egyaránt működésbe hozza a tudatot és a tudattalant is. Így
lesz a mese maga egy tükör.
A gyermeki gondolkodás intuitív, mivel anyagát elsősorban a konkrét é lmények és az
észlelt, megtapasztalt jelenségek biztosítják.
A mese képi világa és valóságábrázolása teljes mértékben megfelel a gyermeki
gondolkodásmódnak, emiatt a mese tulajdonképpen a gyermek szemével nézett világ, és a
mese “minden, ami a gyermek képz előerejét megmozgatja” (Komáromi, 1999 , 11).
Ebbe a sajátos gondolkodásba azért illeszkednek be a mesék, mert ugyanolyan
egyszerűnek és szélsőségesnek mutatják a világot, mint amilyennek a gyermek megéli (Mérei
és Binét, 2006, 241 -243.). A mesei elemek és f ordulatok megfelelnek azoknak a gondolati
vonásoknak, amelyek a lelki fejlődés eben a korai szakaszában jellegzetesek. A mesei csoda
megkérdőjelezhetetlen elfogadása a gyemek mágikus világképében gyökerezik. A mese
pontosan azon a nyelven szólítja meg őt, amelyen maga is gondolkodik: felnagyítja a
dolgokat, szereplői szélsőségesek, és bármilyen vágy teljesülése lehetséges ebben a keretben.
A mese szélsőséges és leegyszerűsített szituációkat mutat, melyek nagyon könnyen
átláthatóak.
A gyermeki hit alapja, h ogy a világban rend van, és ha az az egyensúly meg is
bomlik, a harmónia helyreáll. Ugyanez történik a mesében is: a jó végkifejlet bejósolható, a
feszültséget az előre nem látható események adják, így válik a mese feszültségteremtővé és
feszültséglevezető vé egyben (Mérei és Binét, 2006 ).
A mesei optimista világkép és a gyermek vágyai egymásra rímelnek, a mesei
vágyteljesülést nem akadályozzák meg sem a természeti törvények, sem időbeli vagy térbeli
korlátok. Minden lehetséges, mindenné át lehet változni. U gyancsak közös motívum az
ellentétek kedvelése, az ismétlések, a veszély és a menekülés motívuma, a kompenzálás,
valamint a vágyteljesülés. A mesei világban minden rendben van, és a gyermek ugyanerre
vágyik a saját életében is: egyértelmú és kiszámítható d olgokra (Kádár, 2013 ).
A szeretett tárgyak és személyek védelmet nyújtanak, így a gyermek
személyiségfejlődése szempontjából nagyon fontos az állandó személyek jelenléte és a tárgyi
környezet állandósága is. Ugyanezt a folyamatosságot és biztonságot nyújtja a mesében az
ismétlés , a kezdő – és záróformulák stabilitása, a sztereotip kifejezések, az ismétlődő
motívumok, mint például a próbatétel (Kádár, 2013 ).

38
A gyermek gondolkodása szaggatott, ahogy Wallon mondja: „gondolatszökellés”
jellemzi. Akár külső, akár belső történések is kö nnyen eltéríthetik a pillanatnyilag érdekes és
fontos dolgoktól is. Jóval könnyebb a cselekmény követése az ismerős meseelemek által,
mivel a sajátos mesefordulatok segí1tségével előre tudja vetíteni a cselekményeket, átéli a
feszültség pillanatát, valamin t annak levezetését is, így biztonságban érzi magát. Az
ismétlődő motívumok a ráismerés örömét nyújtják, ha pedig bekövetkezik az, amire vár,
akkor a várakozás feszültsége is oldódik. Ugyanakkor az ismétlések segítik a belső képek
elmélyítését is (Kádár, 2 013).
A mesei motívumok és fordulatok teljes összhangot alkotnak a gyermek fejlődés –
lélektani jellegzetességeivel. A mesében mindent lehet, bárki bármivé átváltozhat és
visszaváltozhat, a végletek nemcsak a jellemekben jelennek meg, hanem a helyszínekben é s
az arányokban is. Freud ezt nevezi a gondolat mindenhatóságának. A gyermek bár tudja,
hogy a dolgok a valóságban nem így vannak , mégis elfogadja az irracionalitást az elvarázsolt
tudatnak köszönhetően (Kádár, 2013 ).
Mindezt a mesei kettős tudat segíti el ő, ami a játékban is megjelenik. A játék és a
mese segítségével a gyermek átalakítja a valóságot, és annyit épít be a világból saját
személyiségébe, amennyire pillanatnyilag szüksége van. Míg a mese a feszültségek
levezetése a képzeletben történik, és a mo zgás akadályozott, addig a játékban a cselekvés a
feszültségleveztő. A játék a cselekvő, utánzó, a mese passzív, képzeletbeli nevelést kíván, a
játékot csinálja, a mesét hallgatja a gyermek (Mérei és Binét, 2006, 240). A meseélmény
során a gyermek tudja, h ogy mindaz, ami a mesetörténetben zajlik, irreális, mégsem
kételkedik benne.
A mesei a kettős tudat segíti a valóságból a fantáziába való átmenetet, és onnan a
valóságba való visszatérést. Ezt szolgálják a bevezető és befejező formulák, az időbeli és
térbeli távolítás valamint a tipikus mesei fordulatok. Az egyszer volt, hol nem volt kezdő
formula segít abban, hogy a gyermek kilépjen a való világ tér – és időbeli korlátai közül, és
eljusson a képzelete birodalmába.
A mese azt az üzenetet hordozza, hogy az életben a legkisebb, a leggyengébb is
boldogulhat, amivel a gyermek kompenzálhatja kicsiségét, életkori helyzetéből adódó
kiszolgáltatottságát, s ez reménykeltő számára. A mesében azáltal nyílik lehetősége saját
esetlensége kompenzálására, hogy képzeletben azonosul a mesehőssel. Ez a veszély és a
megmenekülés motívumában is megjelenik, mivel a főhős saját belső tulajdonságai és a
segítőtársak, a csoda révén, a mesei igazságszolgáltatásnak köszönhetően mindig
megmenekül (Kádár, 2013 , 43-47.).

39
A mese olvasás, mondás lehetőségével érdemes nap mint nap élni. Benne rejlik az
érzelmi nevelés lehetősége, alkalmat ad arra, hogy a tanító ne csupán a gyerek értelmével
foglalkozzon, hanem személyiségének egészét „ragadja meg”, érző organizmusként teljes
egészében form álja, fejlessze. Miközben mélyül az érzelmi kapcsolat a gyerekek és a tanító
között, maga a mese számos olyan lelki folyamatra, emberi viszonylatra világít rá, amelyet a
gyerek direkt módon nem, csak a mese révén tud képileg megfogalmazni.
A mesehallgatás t fontos időben és térben elkülöníteni a tanulás más formáitól. Elég,
ha a tanító leül a mesemondó székbe, a gyerekek máris belehelyezkednek a mesehallgatás
hangulatába. Átadják magukat a belső képek áramlásának, lelkük kitárul, befogadja a mesét,
amely ki szakítja őket a hétköznapi helyzetből. A 6 -10 éves gyerek képekben gondolkodik,
így a mese képszerűsége alkalmas arra, hogy fantáziáját mozgósítsa. A mesemondás,
mesehallgatás közben erős a mesélő és a hallgató közötti kapcsolat; a mesélőt formálja
hallgat ósága, és a hallgatóság formálja a mese megjelenítését.
Fontos, hogy a tanító lehetőleg fejből meséljen. Az otthon átgondolt, többször
elolvasott mese a felnőtt fantáziáját is megindítja, aki belső képeket alkot az olvasottakról.
Ha fejből mesél, jobban t ud figyelni a gyerekek rezdüléseire. Arcukról leolvashatja, hogy a
történetet hol kell jobban, részletesebben színeznie. Ezt a gyermekek metakommunikációja
világosan közvetíti.
A mese az élet kihívásaihoz nyújt magatartási modelleket, stratégiákat, egyútt al
terápiás hatása is van, oldja a feszültséget, harmonizál. Értékközvetítő szerepe mással nem
pótolható. Ki vagyok én? Erre a legfontosabb kérdésre segít válaszolni. Jól elkülönülnek
benne a fiúknak, illetve a lányoknak szóló válaszok. (A férfiak és nők p róbáinak jellege, a
megváltás módja is más.)
A mesék nem kötődnek életkorhoz, más jelentésüket tárhatja fel a befogadó gyerek,
mást a felnőtt.
Megkülönböztetett figyelemmel fordulnak az élet fordulópontjai felé, mintha egyik
létmódból a másikba történő át térés, saját korlátainkon való átjutás szimbólumai és elősegítői
lennének.
A mesében az embert érdeklő alapkérdések – elsősorban az élet és a halál kérdései –
központi helyet kapnak. A mese teljes világképet ad – azt, amire a 6 –10 éveseknek szükségük
van, hogy életkoruknak, ismereteiknek, megélt élethelyzeteiknek megfelelő válaszokat
kaphassanak legfontosabb kérdéseikre.
A gyermeki lélek sajátos: konzervatív, sémákban gondolkodó, ugyanakkor képes
újraalkotni a világot. Saját világát mindenképp, s végre ebb en otthonosan mozog.

40
Összegezve a mese személyiségfejlesztő hatására vonatkozó elméleteket, arra
következtethetünk, hogy a szülők értékközvetítő viselkedése után talán a népmese az, amely
a legnagyobb hatással van a gyerek személyiségfejlődésére, mert álta la egy egész, teljes világ
bontakozik ki a maga pozitívumaival és negatívumaival egyaránt. A mesében a szereplők
fejlődése figyelhető meg, azonosulva velük, a gyerek személyisége is fejlődésen megy
keresztül utat mutatva, hogy a helyes, értékes magatartás előbbre jutattja őket, míg a negatív
magatartások visszahúzzák. Ezeket bár közvetetten, de megtapasztalja a gyerek és beépítheti
saját személyiségébe.

II.5. A mese és a kommunikáció

A gyermeknevelés folyamatában tagadhatatlan, hogy a kommunikációnak nag y
szerepe van. A szocializáció is a kommunikáción keresztül megy végbe, mert a gyermeki
személyiség minden fejlődési lépése egy kommunikációs szisztémában történik. A meséket is
értelmezhetjük egyfajta kommunikációs eszközként, egy sajátos kommunikációs fo lyamat
részének, így igazolva nevelési eszközként való felhasználhatóságát is. Érdemes vizsgálni
azokat a párhuzamokat, melyek alapján a meséket kommunikációs eszköznek tekinthetjük. A
meghatározás szerint, „kommunikáció minden, amelyben információ továbbí tása történik,
függetlenül attól, hogy az információ milyen jelekben, vagy jelek milyen rendszerében,
kódjában fejeződik ki” (Buda, 2008 ).
Szerkezeti szempontból pedig értelmezhetjük a kommunikációs folyamat elemeit,
azaz az adót/kommunikátort, aki kódolj a az üzenetet, akitől a folyamat elindul; a
vevőt/befogadót, aki fogadja és dekódolja az üzenetet; a közlés tartalmát; a közlés módját, azt
a kód -jelrendszert, ami a közlés tartalmának struktúráját adja és a csatornát, amelyen
keresztül a folyamat megvalós ul. A mesének is van hallgatója/olvasója, van feladója és
közvetítő közege is, és a közlés tartalma egy szimbolikus kód -jelrendszerben jelenik meg.
Tehát szerkezeti szempontból a mesélés is kommunikációs folyamatnak minősíthető. Az
eltérést az adja, hogy a mesélő nem az üzenet feladójaként szerepel ebben a folyamatban,
hanem közvetítő csatornaként, áthidalva az idő alkotta szakadékot, mert a korábbi kultúrák
már létrehozták ezt a műalkotást, ami kommunikátortól függetlenül már létezik. A mesék az
információ átadás funkcióját is betöltik, miként a társadalom felhalmozott tapasztalatait
közvetítik, sőt az egyszerű cserefolyamaton túl is mutat. Filozofikus megközelítésből a
kommunikáció sem csupán tartalmak közvetítője, de a közvetíthető tartalmak, a közösség
szerkezetének alakításában is részt vesz, így közösségformáló -összetartó erőként hatva.

41
A mese is ilyen közösségformáló -összetartó erőnek minősül, melynek előnyét inkább
a régi korokban használták ki. Továbbá, miként a kommunikáció, a mesélés is különböző
kontextusokban mehet végbe: a kommunikáció lehet interperszonális (két személy közötti),
csoportos (néhány fő részvétele), szervezeti (szervezeten belüli vagy szervezetek közötti),
közéleti (retorikai alaphelyzet – szónok), médiakommunikáció (nyomtatott, ele ktronikus
sajtó), kultúraközi (különböző kulturális közösségek között). A mesélés is hasonló
kontextusokban zajlik, főként három típussal hozható párhuzamba, az interperszonális, a
csoportos és a média/elektronikus eszközök közvetítette kontextusfajtákkal (Bódis, 2008) .
A mese tehát kommunikációs eszköz, út a gyermek lelkivilágának megértéséhez. A
mesélésen keresztül feldolgozhatóak, megérthetőek a napi események.
A játék mint a világban, illetve a világról szerzett impressziók cselekvésesés
szimbolikus re ndezése, a mese mint ugyanezek verbális és szimbolikus konstrukciója.
Lehetőséget adnak a világ befogadásának gyermeki módjára. Az irodalom legfontosabb
feladata az önmegismerés, a beavatódás a körülöttünk lévő világba. A versek -mesék révén
elsősorban nem ismereteket kell átadnunk, hanem heurisztikus élményt nyújtani. Azt kell a
gyerekekkel megéreztetnünk, hogy az irodalom nem megtanulandó szövegek tárháza, hanem
a pedagógustól hallott történetek, mesék, versek róluk szólnak, nekik szólnak, segítenek
eligaz odni a világban, a lelkükben kaotikusan kavargó érzelmekben, indulatokban (Zóka,
2009 ).
A mese képekre, szimbólumokra, akciókra fordítja le a világ jelenségeit, s így kínál
lehetőséget a tudattalan feszültségek elaborációjára. A mesehallgatás során a belső
képteremtés révén a gyerek tudattalan szorongásait, feszültségeit képes feldolgozni a m ese
cselekményének átélésével (Zóka, 2009 ).
Következtetésként levonhatjuk, hogy a kommunikációs készségek fejlesztésében is
fontos szerep jut a meséknek, nemcsak a kisiskoláskorban, hanem az óvodában, illetve már
azelőtt is. Boldizsár Ildikó már az anyaméh ben levő magzat számára is fontos szerepet
tulajdonít a mesélésnek. A mesehallgatás feltételezi, hogy a gyerekben az elindult
gondolkodási műveletek, kérdések elaborálódnak, kommunikációt indítva az olvasó és
hallgató között, megváltoztatva a kommunikációs szerepeket és ezáltal elindítva egy
kommunikációt. Nem elhanyagolható a belső kommunikáció sem, hisz e révén sikerül
interiorizálni a mese egyes aspektusait, ami a személyiség részévé válnak.

42
II.6. A mese mint az anyanyelvi fejlesztés lehetősége

A kulturált nyelvi magatartás témakörei és a hozzájuk kapcsolódó tevékenységek a
tanulók élőbeszédének fejlesztését szolgálják. A fejlesztés részben technikai
(beszédművelés), részben minőségi, mennyiségi (szókincsgyarapítás), részben pedig
pragmatikai (metako mmunikáció, udvarias nyelvhasználat). Az iskola egyik fontos feladata,
hogy megismertesse a gyerekeket azokkal a normákkal, amelyek az emberi kommunikáció
különböző helyzeteiben szokásosak. Milyen szerepet játszhatnak a mesék akár a
szabályrendszer, akár a normákat követő beszédtechnika tudatosításában? A mese mondható,
hallgatható, olvasható műfaj. Mielőtt a gyerekek iskolába kerülnének, elsősorban
hallgatóként, illetve mesemondóként találkozhatnak vele. Az iskola ebből a szempontból
fontos váltást jelent, hiszen itt kezdenek először meséket olvasni. Sőt, mielőtt ők maguk
olvasnák a meséket, a tanító az, aki számukra írott szöveget olvas (Gáspáricsné, 2007 ).
Ha technikai szempontból nézzük a meseolvasást, mesemondást, akkor azt kell
mondanunk, a pedagógusna k nagyon fontos feladata, hogy a kulturált nyelvi magatartásra
nevelés keretében olyan mintát adjon a mese olvasásával vagy mondásával, amellyel jól
érzékelteti adott esetben a tiszta, szép, a mese nyelvezetének megfelelő kiejtést. Ez nem
feltétlenül a köz nyelvi kiejtési normát jelenti, hanem jelentheti azoknak a nyelvjárási
elemeknek az adekvát visszaadását, amelyek a mesében megjelennek, vagy jelentheti
azoknak a régies formáknak a megfelelő ejtését, amelyeket a műfaj megőrzött. Ugyanígy a
felolvasó ügyel a szupraszegmentális tényezők (hangszín, hanglejtés, hangsúlyok, hangerő,
beszédtempó, szünettartás), valamint a nem nyelvi kommunikációs eszközök adekvát
alkalmazására. Másfelől magukban a mesékben is érvényesülnek a társas érintkezésnek
bizonyos szabály ai. Ahogyan a szereplők egymáshoz való viszonya tükröződik
megnyilatkozásaikban, ez észrevétlenül, közvetlen és közvetett módon mintát ad a gyerekek
számára. Ezek a minták a beszédtechnikát fejlesztő játékos feladatokban, az olvasás
elsajátítását követően a meseolvasásban, a szintetizáló jellegű tanulói mesemondásban vagy a
mesedramatizálásokban egyre tudatosabban és produktívabb módon jelennek meg
(Gáspáricsné, 2007 ).
Az olvasástanítás az anyanyelvi nevelés egyik legfontosabb területe. Célja az olvasni
tudás készségszintre fejlesztése, ezért szoros kapcsolatban áll az irodalomolvasás,
szövegértés témakörökkel. Negyedik osztály végére a továbbhaladás egyik feltétele az
előzetes fölkészülés után ismert témájú szöveg folyamatos, a tartalmat kifejező fölolvasás a. A
mese már az olvasástanítás előkészítő szakaszában jelen van az órákon és az

43
olvasókönyvekben. Az otthonról, óvodából ismert mesék képei alapján a gyerekek mesélnek,
ami jó alkalmat nyújt a tanítónak a kommunikációs képességek felmérése, a tanulókat pe dig
kellően motiválja. A jelrendszer megtanítása során a mese nem közvetlenül van jelen, az
olvasástechnika, illetve a szövegértő olvasás fejlesztésében azonban már meghatározó
szerepe van (Gáspáricsné, 2007 ).
Az előző két témakörhöz viszonyítva az írástan ításnak jóval kisebb a közvetlen
kapcsolódása a meséhez. Egy szempontot azonban talán mégis érdemes kiemelni. Az írás
jelrendszerének megtanítása, majd az írás készségszintre fejlesztése az alapja a tanulók
írásbeli szövegalkotásának. Az írásgyakorlás jell egzetes módszerei között akár másolási, akár
emlékezetből írási feladatként helye van a népköltészeti alkotásoknak, találós kérdéseknek,
mondókáknak vagy akár a mesének, meserészletnek is (Gáspáricsné, 2007 ).
A szóbeli és írásbeli szövegalkotás és a mese k apcsolata. Már az olvasástanítást
megelőzően, a szókincsfejlesztésben, a mondat – és szövegalkotásban felhasználjuk azokat az
élményeket, azokat a meséket, amelyeket a családból, az óvodából hoznak magukkal a
gyerekek, és minél inkább előrejutunk az olvasás tanításban, annál inkább várhatjuk a
gyerekektől azt, hogy képesek legyenek a látott, tapasztalt minták alapján teljes történeteket
akár reproduktív, akár fél reproduktív, vagy éppen kreatív, produktív módon megalkotni. Ezt
teljesíti be az a lehetőség, ame ly a fogalmazástanítás keretében harmadik osztálytól
megadatik, hogy ők is tudjanak mesét írni. Megtámogatjuk mindezt azokkal a műfaji
ismeretekkel, nyelvi, szerkezeti tudnivalókkal, amelyeket korábban a meseolvasás,
meseelemzés keretében alapoztunk meg.
A társadalmi ismeretek nyújtása a mesék fajtájától függően nagyon sokféle
tartalommal és módszerrel történhet. Szegény ember – gazdag ember, szegény legény –
királyfi, szolgálólány – királykisasszony, szegénység – gazdagság, erő – furfang, becsület –
csalás , jó és rossz – társadalmi értékek és szerepek sokasága jelenik meg a történetekben,
amelyek tanulságát a gyerekekkel közösen fedezzük fel.
Tánc és dráma . Minden mese megélése, megértése akkor teljesedik ki igazán, ha
nemcsak a hallás, a látás, az olvasás van jelen a mesehallgatásban, meseolvasásban, hanem az
egyéb érzékeket is megmozdítjuk. A mesével való találkozás előtt, a meseelemzés közben
vagy azt követően a játék a gyermeki fantázia, kreativitás igénybevételével segít, hogy az
olvasottak igazi élménn yé váljanak (Gáspáricsné, 2007 ).
Az előbbiekhez szorosan kapcsolódik a mesék megtanulása, a mesemondás is. Az
iskolában ez a műfaj elsősorban mint olvasnivaló jelenik meg a gyerekek számára.
Ugyanakkor fontos, hogy a gyerekek egyik -másik történetet meg is tanulják. Ezek ugyanis
olyan – nyelvi, stílusbeli, tartalmi, szerkezeti – mintát adnak számunkra, amelyet szeretnénk

44
emlékezetessé tenni. A jól előkészített mesemondás ráadásul igazi közös élmény mesemondó
és -hallgató számára is, ahogyan azt nemegyszer me gtapasztalhatjuk az iskolai mesemondó
versenyeken.
Az anyanyelvi nevelés részterületei közül kiválasztottam egyet, amelyről
részletesebben is szólok. Ez pedig a mese és a szövegértés, szövegfeldolgozás kapcsolata,
hiszen a szövegértő olvasás fejlesztése ma különösen a figyelem középpontjában áll.
Hajlamosak vagyunk elsősorban arra gondolni, hogy ismeretterjesztő szövegek
feldolgozásával kell és lehet segíteni a gyerekeket, olyan szövegekkel, amelyekből hasznos,
praktikus ismereteket szerezhetnek a mai életr ől. Holott a mesének legalább ilyen fontos
szerepe van a szövegértés szempontjából, hiszen kicsi gyermekkoruktól kezdve szerzik a
tapasztalatokat, és ha jó módszerrel, jó szempontokkal segítjük őket, ez az alap a későbbi
irodalomolvasásban, az irodalomhoz, az olvasáshoz való viszonyban is jelentkezik.

II.7. Mese és szövegértés

Ebben a fejezetben azokat az érveket követjük nyomon , amelyek amellett szólnak,
hogy a mese miként segíti a szövegértést.
Magyarországi kutatók fókuszáltan vizsgálták a meseolvasó korosztály olvasási
szokásait és tanulmányi eredményeit. Megállapították, hogy a mesék sokféleképpen fejthetik
ki pozitív befolyásukat a nyelvi szocializáció és az olvasóvá nevelés folyamatában, ezek
azonban sokszor olyan hatásmechanizmusok, melyeket igen nehéz lehet empirikus úton
megragadni.
A meseolvasás hatása a szövegértési teljesítményre című tanulmánya bevezetőjében
Lévai Dóra hangsúlyozza, hogy az ismeretterjesztő szövegek megértését a korábban
megismert élményszerző szövegek, mesék, szépirodalmi al kotások alapozzák meg, s
vizsgálatában arra keresi a választ, hogy a rendszeres meseolvasás milyen mértékben képes
hozzájárulni a szövegértési kompetencia fejlődéséhez. E vizsgálatot 250 nagyvárosi,
negyedik évfolyamos tanuló körében végezte el egy kompete ncia jellegű szövegértési teszt és
egy meseolvasási szokásokat feltáró háttérkérdőív segítségével. A szövegértés -teszten elért
átlagos eredmény 82,29 százalék volt, a lányok szokás szerint hajszálnyival jobban
teljesítettek, mint a fiúk.
Az irodalom és ny elvtan tantárgyak esetében mind az adott tárgy kedveltsége, mind
az arra kapott érdemjegyek az irodalom esetében voltak magasabbak (ötfokú skálán 4,17,
illetve 4,19 pont), a gyerekek tehát általában eléggé kedvelik az irodalom vagy olvasás
tantárgyat, ami reménykedésre ad okot.

45
A diákok meseolvasási szokásaival kapcsolatban a megkérdezettek 75 százaléka
válaszolta, hogy szokott meséket olvasni, negyedük minden nap, felük pedig legalább 2-3
naponta olvas ilyen jellegűszöveget (Ágoston, 2007 ).
A mesehallgatás egyik legnagyobb értéke a szóbeliség közvetlenségében rejlik. A
gyerek és a felnőtt közöt ti meghitt, bensőséges kapcsolat létrejöttét segíti. Felébreszti a
gyerek érdeklődését, figyelmét, megindítja képzeletét. Érzékennyé, fogékonnyá teszi most a
mese, később más szépirodalmi művek iránt, hiszen az irodalmi érzékenység erősen függ
attól, hogy a mesét hallgató, a művelt olvasó mennyire képes a szöveg tartalmát képzeletében
gátak nélkülSzókincsfejlesztő hatásuk is jelentős. A szép, kifejező mesélés hatására a
gyerekek beszédképessége, beszédkedve rejtett módon fejlődik, alakul. A 6 –8 évesek nagyo n
szeretik a szerepjátékot. A mesékben rejlő szerepjáték lehetősége kellő teret nyújt arra, hogy
a gyerekekben szunnyadó szerepvágy életre kelhessen (Gerle, 2013 ).
Fontos a mese nyelve, sajátos formuláival, mondatszerkezeteivel. A mesebefogadás
feltételez i, hogy a hallgató, olvasó szövegértése megfelelő, hiszen szövegértés hiányában
nem élményszerű a mesehallgatás olvasás. Az iskolai oktatásban a szövegértéshez olvasási
stratégiákat alkalmazunk.
Az olvasási stratégiák középpontjában a megértés áll, ám míg azt korábban a jól
funkcionáló olvasási készség automatikusan létrejövő eredményének és a szövegbe kódolt
jelentések reprodukálásának tekintették, ma már széles körű az egyetértés arra nézve, hogy a
szövegértés nem passzív befogadást jelent. A kognitív -konstruktív olvasáskoncepció szerint
az olvasás interaktív, aktív, produktív és reflektív folyamat (Bárdossy, 2002). Az olvasó
interakcióba lép a szöveggel, valamint a szerzővel, és eközben aktívan hozza létre a jelentést:
meglévő tudása és tapasztalatai felh asználásával alkotja meg egyéni olvasatát.
A szövegértő olvasás tehát produktív folyamat. Az olvasóban különböző
feltételezések fogalmazódnak meg olvasás közben a várható tartalomról, ezeket a
későbbiekben ellenőrzi, és szükség esetén módosítja, korrigálja . Ha probléma merül fel a
jelentésteremtésben, megpróbálja elhárítani az akadályokat ( Czachesz, 2005 ). Az olvasó
sokféle módon reflektál is az olvasottakra: asszociációkkal, emlékekkel, belső képek
felépítésével, érzésekkel, véleménnyel stb. (Adamikné Jászó, 2006 ).
Ez a fogalomértelmezés az alapja a különböző nemzetközi szövegértés –
vizsgálatoknak, így például a PIRLS -felmérésnek is: „Az olvasást konstruktív és interaktív
folyamatnak, az olvasókat pedig aktív értelmezőknek tekintik, akik ismerik és alkalmazz ák
az aktív olvasás stratégiáit, és képesek reflektálni az olvasott szövegre. Pozitív attitűdöt
mutatnak az olvasás iránt, és kedvtelésből, illetve információszerzés céljából egyaránt

46
olvasnak” (Vári és mktsai , 2003, 119). Ez a definíció az olvasásvizsgála tok történetében
először említi meg az aktív olvasás stratégiáinak használatát az olvasás folyamatában.
Harvey és Goudvis ( 2000 ) szerint a jó olvasó által használt stratégiák a következők:
 Kapcsolatot keres a meglévő tudása és a szöveg új információi közöt t, felidézi
és felhasználja a témára vonatkozó háttértudását az olvasás előtt, alatt és után.
 Megállapítja, hogy melyek a szöveg legfontosabb témái, gondolatai vagy
esztétikai hatáselemei, más szóval meghatározza a relevanciákat, kiemeli a
lényeget.
 Kérdés eket tesz fel a homályos részek tisztázása érdekében, az olvasás
fókuszálására, valamint a szerző nézőpontjának, álláspontjának, illetőleg
céljának felderítésére, és válaszol is ezekre a kérdésekre.
 Érzékletes belső képeket alkot: elképzeli a szereplőket, szinte maga előtt látja
az eseményeket, a szövegben bemutatott helyeket, helyzeteket, tárgyakat,
jelenségeket.
 Következtetéseket von le meglévő tudásának és a már olvasott szövegrész
tartalmának felhasználásával; jóslatokat, ítéleteket, új gondolatokat fog almaz
meg.
 Összefoglalja, azaz a saját nyelvén megfogalmazza a szöveg legfontosabb
gondolatait olvasás közben és után.
 Ha nehézsége támad a jelentéskonstruálás folyamatában, javító stratégiákat
alkalmaz a felmerült probléma megoldására (pl. hangosan vagy s zótagolva
újraolvassa az adott részt).
 Nyomon követi, ellenőrzi a jelentésteremtés folyamatát, egyfajta metakognitív
kontrollal kíséri saját olvasását, ennek következtében mindenkor tudatában van
annak, hogy érti -e, amit olvas, vagy nem.
A belső képek megalkotása során elsősorban a szöveg e tek intetben lényeges elemeire
támaszkodunk, a rejtettebb információkat gyakran kikövetkeztetjük, és mindeközben
felhasználjuk előzetes tudásunkat is. Az olvasási stratégiák azonosítása és elkülönítése éppen
a pedagógia számára jár nagy haszonnal, hiszen fonto s tudnunk, milyen elemi összetevőkre,
részfolyamatokra bontható az a bonyolult, komplex processzus, amelyet olvasásnak,
szövegértésnek nevezünk.
A fejlesztési folyamat során mindvégig figyelembe kell venni a gyermekek aktuális
fejlettségi szintjét, és vilá gossá kell tenni az olvasás célját, átélhető tapasztalattá a stratégiák
alkalmazásának hasznosságát.

47
Boldizsár Ildikó kifejlesztett meseterápiája nyomán alkalmaztam a mesehallgatás és
értékelés folyamán a véleményalkotást, amely során elsősorban az élménye ket bontottuk ki.
Az elsődleges megértést úgy követtem, hogy a gyerekek meghatározták, hogy hol vannak a
mesében, melyik szereplővel azonosultak, melyik helyszí nen. Ezáltal eljutottunk a
mesee lemzés szintjére is, mivel minden gyerek más más szereplővel azo nosul, más
helyszínen, és ez elvezetett a szövegszintű megértéshez. Ugyanakkor tapasztalatot szereztünk
a mese műfaj terén is, mert kibontottuk a mesefajtákat, szereplőket, mesebeli helyszíneket,
szerkezetét és stíluselemeit is. Logikus gondolkodásuk is fe jlődik ezáltal, mivel
összefüggéseket és sorrendiségeket állapítanak meg, ugyanakkor szintetizálnak is.
A mesével való találkozást az olvasásórákon a ráhangolás előzi meg. Az alsó
tagozatos olvasókönyvekben sokféle mese szerepel, mindegyik másfajta előkés zítést,
motivációt igényel. Van, amikor a képek segítenek, van, amikor a hangzás, van, amikor a
beszélgetés, bizonyos ismereteknek az előhívása, mindenképpen egy olyan légkörnek a
megteremtése az előkészítésnek a funkciója, amely a gyerekeket a mesehallgat ásra,
mese olvasásra hangolja. Maguk a körülmények az iskolában egy kicsit mások, mint akár
otthon, akár az óvodában, de azért látni jó példákat arra, hogy nem feltétlenül a padban ülnek
a gyerekek akkor, amikor a tanító néni a mesét olvassa, hanem megtalál ják a lehetőséget,
hogy a gyerekek az osztály valamelyik sarkában, a mesekuckóban félrehúzódjanak.
A meseolvasó és a mesehallgató két különböző szerep, de mindkettő meghatározó
abból a szempontból, hogy a gyerekek mit fognak hasznosítani ebből a szituációb ól. A
pedagógus alaposan felkészül a meseolvasásra. Olvassa a mesét, de közben folyamatosan
tartja a kapcsolatot a gyerekekkel. A metakommunikáció, a gesztusok, a közelség, a mimika
döntő, meghatározó jelentőségű abban, hogy milyen hatást tud kelteni a hal lgatóságban.
Hogy mit csinálnak közben a gyerekek? Meseolvasás közben a könyvet általában csukva
tartjuk, hogy ne vonja el figyelmüket. Van, aki azt kéri tőlük, csukják be a szemüket, hajtsák
a fejüket a padra, hogy jobban átérezzék a mese hangulatát, képz eljék magukat a mese
világába. Természetesen minden mese mást kíván, de mindenképpen meg kell teremtenünk
azt a légkört, amelyben a gyermek teljes figyelmével, értelmével, érzelmeivel a meseolvasóra
figyel. Nem szoktunk megfigyelési szempontot adni a meséh ez, nem akarjuk elvonni az
értelmüket egy meghatározott kérdéssel vagy szemponttal, ugyanakkor azonban nagyon is
kíváncsiak vagyunk a véleményükre (Gáspáricsné, 2007 ).
A meseolvasással, mesehallgatással alapozzuk a szépirodalom iránti
fogékonyságukat, elem ző képességüket, azt a technikát, ahogyan tudatosítják magukban,
hogy egy mű hogyan hat rájuk, ők hogyan viszonyulnak ahhoz, amit olvastak vagy hallottak.
Azt kérjük tőlük, hogy röviden fogalmazzák meg gondolataikat. Miért tetszett? Mi ragadott

48
meg a meséb en? Nagyon gyakran egy -egy szereplővel azonosulnak. Máskor egy eseményre
irányul a figyelmük. Nemritkán azt a tanulságot, azt a kicsengést fogalmazzák meg, ami a
mesében megfogalmazódik, mintegy tanúsítják, hogy eljutott hozzájuk a mese üzenete.
Természete sen ezután meggyőződünk arról is, hogy megértették -e a mese alapvető
összefüggéseit, azaz ellenőrizzük a történet elsődleges megértését. Ismeretterjesztő szövegek
esetében a leglényegesebb adatok, elemek azonosítása a cél, a mesében a szereplők, az
alapvet ő események és a fontosabb összefüggések kapnak hangsúlyt. Ezekre irányulnak a
pedagógus kérdései vagy a munkafüzet feladatai, egyben ez a tanulási képesség fejlesztése
szempontjából is alapvető kérdés, hiszen arra szoktatjuk a gyerekeket, hogy – nemcsak a
mese hallgatásakor, hanem bármely szöveg olvasásakor – figyeljenek oda, hogy az miről is
szól. Tudják kiemelni azokat a kulcsszavakat, kulcsmotívumokat, amelyek a szöveget
meghatározzák. Ezt követi a mese elemzése.
A mese fajtájától, terjedelmétől, mondan ivalójától függ, hogy milyen módszert
választunk, globális vagy részekre bontó elemzést. Nyilvánvalóan egy tündérmese esetében
célszerű részekre bontást végezni, hisz ez a műfaj jól mutatja az epikus műfajok
cselekményszerkezetét, az előkészítést, a bonyod almat, a kibontakozást, a tetőpontot és a
megoldást. Tehát a mese ilyesfajta elemzésével az epikus műfajok szerkezeti sajátosságait
tapasztaltatjuk meg. De kihegyezhetjük az elemzést a szereplőkre és a közöttük kialakult
konfliktusokra is. A szereplők jell emzésének módja is előtérbe kerülhet. A kérdések, a
szempontok a műfaj sajátosságaira irányítják a gyerekek figyelmét.
Stíluselemek: a meseelemzésnek nagyon fontos része a nyelvi elemek tudatosítása.
Anyanyelvi nevelésről lévén szó, a mese segítségével a g yermek a nyelvnek olyan
változataival is találkozik, amilyenekkel a hétköznapi életben nem. A mesék megőriznek
archaikus elemeket, népnyelvi sajátosságokat, tele vannak frazeológiai egységekkel,
fordulatokkal, amelyeket mesehallgatóként a gyermek korábban is megtapasztalt, de most
meseolvasóként még inkább ráirányítjuk a figyelmét. Ezért nagyon fontos a meseelemzésben
gondoskodni a szó szintű megértés ellenőrzéséről, annak biztosításáról, azaz a mesében
előforduló régies kifejezések, tájnyelvi szavak jelent ésmagyarázatáról. Gondot fordítunk a
szövegkörnyezetben való értelmezésre, a frazémáknak a hétköznapi kifejezésekkel való
megfeleltetésére. Ez azért is fontos, mert szeretnénk, ha meseíróként vagy mesélőként
ugyanezeket az elemeket ők maguk is felhasználná k. Márpedig ez megértés nélkül legfeljebb
formálisan történhet (Gáspáricsné, 2007 ).
A logikus gondolkodás fejlesztése és a meseelemzés kapcsolata: amikor a
meseértelmezés közben sorra vesszük a történéseket, nagyon gyakran kérdezünk az
időpontra, a helyszí nre, az események összefüggésére, azaz megtapasztaltatjuk a

49
gyerekekkel, hogy egy epikus műfajban az események sorrendje időrendi, ok -okozati, tehát
valamiféle logika érvényesül benne. Ennek tudatosítására többféleképpen is törekedhetünk:
vázlatpontok, cím ek megfogalmazásával, a részekhez képek rendelésével, azok sorrendbe
rakásával. Végezetül eljutunk a szintézishez. Itt összegezzük a meseelemzés során szerzett
tapasztalatokat: szokás a vázlatpontok alapján történő mesemondás, ugyanezt képekkel is
segíthet jük, gyakori a szereposztás szerinti olvastatás vagy a mese dramatizálása, tanúságot
téve arról, hogy a mese tartalma, gondolatisága, nyelvezete bensővé vált, azaz megérintette
értelmüket, érzelmeiket egyaránt.
Az anyanyelvi nevelés és a mese kapcsolata ta rtalmi és módszertani szempontból a
fentiek mellett természetesen számos további gondolatot, kérdést vet fel, jelen előadás keretei
csupán rövid áttekintésre adtak lehetőséget.
Az anyanyelv – egyáltalán a nyelv – maga a kultúra. A magyar népmese pedig enne k
a kultúrának szerves része szóbeliség –szájhagyomány –útján terjedő kitalált történet.
Különleges, mintha nem is az ember, hanem a természet közvetlen műve lenne. Évszázadok
során jött létre számtalan ember nyomát hordozza: ami nem időtálló, az lekopott,
lecsiszolódott róla. Csak az maradt meg, ami mindenki számára érvényes és létfontosságú.
Nemcsak a gyermekeknek szól, hanem a felnőtteknek is, sőt régen a falvakban a mesemondó
alkalmak a dolgos hétköznapokon az ő szórakozásukat, pihenésüket biztosította.
Mint az előzőekben láthattuk, fontos szerepet tulajdonítanak a népmesé nek a
szövegértés fejlesztésében . Nem is lehetne másképp, hisz a kisiskoláskorú gyerek világa
elsősorban a mese, a játék, ebben a világban merül el szívesen. Habár a mese számára
könnyen érthető, ne feledjük el, hogy a mese nye lvünk értékeit is magában hordo zó, gazdag
szófordulatai beépülnek a gyermek szókincsébe. A könnyebben érthető nyelvezete, illetve a
mese világa a szövegértést is megkön nyítik a gyerekek számára, és lépcső lehet a
komplexebb, ismeretközlő szövegek megértéséhez.

II.8. Mesetípusok a kisiskoláskorban

A mesehallgatás és olvasás, az ehhez kapcsolódó álmodozás a képzeleti működés
magasabb szintjét jelenti, mint a játéktárgyakhoz kapcsolódó fantáziaműködés, elvontabb
jellegű, alapfeltétele a gondolkodás és a beszéd fejlődésének is. A beszéd és az olvasás
elsajátítása teszi lehetővé, hogy a gyerek képzelete a mese szárnyán szálljon és fejlődjék. A
helyes nevelői irányítás mellett fokozatosan kialakul a tanulóban a meseolvasá s igénye ,

50
kialakul benne annak a képessége, hogy az olvasott szavakat belső képekkel tudja követni és
előre ki tudja következtetni azt, ami a mesében majd eztán következik.
A kedvelt mesék típusai a következőképpen alakulnak a kisiskoláskor folyamán:
 Elősz ör azokat a meséket kedveli, amelyek olyan kislányokról és kisfiúkról szólnak,
mint ő maga.
 Később az állatmesék a kedvencei.
 Ezután olyan meséket olvas, amelyekben királyok és pásztorfiúk helyettesítik őt és
környezetét, amelyek tele vannak csodaszerű el emekkel, varázslatokkal
 A kisiskoláskor végére pedig a távoli, a messzi ismeretlen, a fantasztikus, vonzó és
változatos kalandokon átmenő hősök történeteit szereti olvasni, hallani, nézni.
 A kisiskoláskori olvasási érdeklődés legvégül a tárgyilagos felé fo rdul. Egyre inkább
előnyben részesíti a „valódi”, az „igazi” történeteket. Ebben a korban lényegessé
válik a gyerek számára, hogy vajon az olvasmány megfelel -e a valóságnak. Ezzel kéz
a kézben jár az olvasási érdeklődésnek egy másik vonása, éspedig a törté net hősének
sorsával és lényével való osztozás. Ez a kisiskolásoknál igazi beleélés, sőt, részben
azonosulás. A kisiskolás az olvasott történet hőséhez hasonlóan, sőt ugyanúgy akar
cselekedni. Természetesen ez a kívánság többnyire csak a hős külsejére és t etteire
irányul, ezért elsősorban az olyan történetek hatnak rá, amelyekben a hős imponáló
cselekedeteket hajt végre. Kedvelik a nyílt és könnyen átlátható személyeket, akik
olyan kimagasló pozitív tulajdonságokkal rendelkeznek, mint a bátorság, erő,
ügyes ség, igazságérzet. Nem szívesen kutatják egy jellem finom pszichikai
szétágazottságát.
 Meseolvasás közben a kisiskolásnak ugyanúgy kettős tudata van, mint a játszó
gyereknek. Valóságismerete következtében biztosan tudja, hogy ez nem valós világ,
mégis fesz ülten és várakozással várja a történet végét, olvassa a mesét.
Minden nevelő számára fontos tudni azt, hogy a mese, a fantasztikus történetek, a
varázslatos kalandok, a kisiskolás fantáziája számára a legmegfelelőbb világ, mert
érzéseinek, vágyainak, álmai nak szolgálatában áll. A kisiskolásnak szüksége van erre a
szárnyalásra, a mesevilág bejárására,
• egyrészt azért, mert ez jólesik neki, örömet, boldogságot teremt benne,
• másrészt pedig azért, mert a mese erkölcsi tartalma beépül a személyiségébe,
segít az erkölcsi rendszere kialakításában, a gyerek társadalmi beilleszkedésében.
Így tehát a kisiskoláskorban a képzelet mind tartalmi, mind formai szempontból
továbbfejlődik. A kisiskolás kritikusabb lesz, közelebb kerül a valósághoz, irányítja, egyre
elővigyázatosabb lesz.

51
III. A pszichopedagógiai kísérlet

III.1. A kutatás céljai

A kutatás célja az volt, hogy a tanulók érzelmeinek észlelését, ezeknek értékelését és
kifejezését fejlesszük népmesék, valamint ezekhez kapcsolódó érzelmi intelligenciát fejlesztő
játékok segítségével. A kutatás célja ugyanakkor a szövegértés képességéne k a fejlesztése,
mivel meggyőződésünk, hogy csak megfelelő szintű szövegértő képesség működtetése mellett
fejthetik ki a mesék érzelmi intelligenciát fejlesztő hatásukat
A cél megvalósítása érdekében elő – és utóméréseket végeztünk. A két mérés között
fejlesztő programot alkalmaztunk, ami a tanulók érzelmeinek észlelését, értékelését és
kifejezését, valamint szövegértő képességét fejlesztette. A szövegértést a mesehallgatás,
illetve a tanulók önazonosulása a választott mesehőssel, illetve valamely helyzettel adta,
ezáltal végigjárva mese bizonyos pontjait, problematikáját. Továbbá érzelmi intelligenciát
fejlesztő játékokat is alkalmaztam, amelyeket minden mese után játszodtunk el.
A kutatás során elsősorban azt vizsgáltuk, hogyan befolyásolja a mesék hallgat ása, a
mesék hőseivel, helyszíneivel való azonosulás a tanulók érzelmeinek észlelését, értékelését és
kifejezését, illetve a szövegértést.
A jelen kutatás hozadéka, hogy új oldalról közelíti meg az érzelmi intelligencia
fejlesztését a mesék által, az eddi gi kutatások nem a népmesét alkalmazták az érzelmi
intelligencia fejlesztésére.

III.2. A kutatás hipotézisei

A kutatás hipotéziseit a következőképpen fogalmaztam meg:
1. A fejlesztő program hatására az EQ bizonyos komponensei (é rzelmek észlelése, értékel ése
és kifejezése) pozitív irányba fejlődnek: feltételezzük, hogy ezek a mutatók magasabb
értékeket fognak mutatni az utómérés során az előméréshez képest.
2. A szövegértő feladatok azon feladataiban, amelyek az érzelmek felismerésére vonatkoznak,
az utómé rés során jobb tejlesítményt érnek azok a tanulók, akik a fejlesztő programban részt
vettek.
3. A mesefeldolgozások következtében a fejlesztő programban részt vevő tanulók szövegértő
képessége is fejlődik.
4. A lányok jobban teljesítenek a szövegértő fela datlap, illetve az érzelmi intelligenciát mérő
tesztek elő – és utómérései során, mint a fiúk.

52
III.3. Vizsgálati személyek

Kutatásomban a kísérleti csoportban 15 (N=15), a kontrollcsoportban pedig 19
(N=19), 9 és 10 év közötti tanuló vett részt. A kísérl eti csoportot a saját osztályom képezte,
míg a kontrollcsoport a párhuzamos osztály volt. Mindkét csoport a kézdivásárhelyi Molnár
Józsiás Általános Iskola osztálya. A kísérleti csoportban 10 lány és 5 fiú volt, a
kontrollcsoportban pedig 9 lány és 10 fiú.

III.4. A kísérlet lépései

Az előmérésben az érzelmi intelligenciát mérő kérdőívek kitöltése papíralapon zajlott,
egyénileg . Megkértem a kísérleti személyt, hogy figyelmesen olvassa el az instrukciókat, és
töltse ki a kérdőívet. Ezek után egyénileg oldották meg a szövegértő mérőlapo t. A kutatás
eredményeit a leíró statisztika módszereivel elemeztük .
Ezt követően a kísérleti csoporttal fejlesztő programot alkalmaztam 20 héten keresztül,
majd ismét felvettem mindkét csoporttal az érzelmek észlelését, értékelését és kifejezését
mérő te sztet, illetve az utómérés eszközeként szolgáló szövegértő felmérőlapot.

III.5. A kísérlet módszerei és eszközei

Kísérletemben a kérdőíves kikérdezés, illetve a tudásszintmérés módszerét
alkalmaztam mind az előmérés, mind pedig az utómérés során.
A tanu lók szövegértő képességét egy általam kidolgozott mérőlap segítségével mértem
fel (1. sz. Melléklet).
Az előmérés szövegértő feladatlapjának szövegértő feladatai A szerencse fiai című
magyar népmeséhez kapcsolódtak, amelyet az Apáczai Tankönyvcsalád szöveg értő
feladatlapjai közül választottam, viszont megváltoztattam a feladatait.
Az 1. feladatban a tanulók a meseszereplőket kellett hogy megkeressék a szövegben,
vagyis információ visszakeresést alkalmaztam,a szöveg explicit elemeit kellett felismerjék.
A 2. feladatban a mese helyszíneinek a sorrendiségét kellett megállapítani, ami szint én
információ visszakeresés, bár több odafigyelést igényel.
A 3. feladat során a mese szövegében kellett az adott kérdésekre válaszoló mondatokat
aláhúzzák, amelyek a tartal mi összefüggéseket vizsgálták.
A 4. feladatban a szereplők tulajdonságaikkal kellett társítani, összekötni. Ez a feladat
a tanulók asszociációs képességét mozgosította.

53
Az 5. feladattól kezdve már magasabb gondolkodási műveleteket kellett végezniük,
mivel ítéletalkotást kellett megfogal mazniuk. Az 5. feladatnál három válasz közül kellett
választaniuk, arra vonatkozólag, hogy minek köszönhette a fiú a szerencséjét, továbbá meg
kellett indokolniuk a választásukat.
A 6. feladat az érzelmi intelligencia működtetésére vonatkozik. Érzelmeket k ellett
társítaniuk a különböző eseményekhez a szöveg alapján. Az előmérésnél meghatároztuk az
érzelmek, így választhattak az adott érzelmek közül, választásukat meg is kellett indokolniuk.
Ez a feladat a tanulók értelmezési képességét mozgosította, mivel s zubiektív megítélést
igényelt, ugyanúgy mint a 7. feladat, ahol saját véleményt kellett alkotniuk a mese bizonyos
momentumaira nézve.
Az utómérés során alkalmazott szövegértő mérőlap , egy Boldizsár Ildikó gyűjtéséből
vett mesén alapul, a feladatsort én áll ítottam össze.
Az 1. és a 2. feladatban meg kellett határozni, hogy milyen ember volt az ifjú és az
öreg illetve a mesehelyszínt. Ez egy adatkikeresési feladat volt.
A 3. és 4. feladat szintén adatkikereső, arra kérdez rá, hogy milyen szinonimákat
használ a mesélő, amikor a fiatalról, ill etve az idős emberről mesél.
Az 5. feladat során a mese szövegében kellett az adott kérd ésekre válaszoló
mondatokat aláhúzzák.
A 6. feladatban tanácsot kellett megfogalmazzanak, arra vonatkozólag, aki nem
elégszik meg azz al, amije van.
A 7. és 8. feladat már magasabb rendű gondolkodási műveleteket céloz meg, ugyanis
asszociálniuk kell a történetekhez a megfelelő érzelmeket.
A 7. feladatban le kellett írják , hogy hogyan változnak a fiú érzései a történet során, és
egy mon dattal magyarázni kellett az érzelmi változásokat.
A 8. feladatban tanulók meg kellett határozzák, hol vannak a mesében, valamint hogy
miért azt a helyet választották, milyen érzelmeket élnek át ezen a helyszínen, és miért érzik
ezeket.
A szövegértő fela datlap feladatai tehát két többrétűek voltak: mérték egyrészt a
szövegértő képességet, ugyanakkor pedig az olvasottak saját magára, életére való
vonatkoztatására is sarkallta a tanulókat.
Az érzelmek észlelését, ezeknek értékelését és kifejezését, egy spec ifikus képesség
alapú teszttel mértük, amelyet magyarországi ku tatók fejlesztettek ki, és a 6 -9 éves
gyermekek érzelmi intelligenciájá nak a mérésére alkalmas (EIT 6 -9), pontosabban annak egy
területének a mérésére: a saját és a másik személy érzelmeinek a felismerési képességét méri
(2. sz. Melléklet). A mások érzelmei felismerésének képessége Goleman modelljében is az

54
egyik pillére az érzelmi intelligenciának, illetve Mayer -Salovey modelljének is az egyik ága
az érzelmek észlelése, értékelése és kifejezése .
A teszt, ami az érzelmi intelligenciának néhány komponensét mérő feladatgyűjtemény,
Oláh Attila, G. Tóth Kinga és Nagy Henriett közös munkája. (Érzelmi intelligencia és
szociális kompetencia feladatok a 6 -9 évesek számára )
A feladatok három típusba ren dezhetők, minden feladatnál a feladat összeállítása
kijelöl egy helyest választ, amely 1 pontot ér, a nem helyes válaszok pedig 0 pontot érnek.
A feladatok első típusa egy érzelmet jelölő hívóképből és öt érzelmet kifejező
portréból áll, a tesztkitöltő fel adata kiválasztani azt a portrét, amely leginkább kifejezi azt az
érzelmet, amit az érzelmi hívókép benne kiváltott.
A második típusú feladat egy-egy érzelmet jelölő hívóképből és öt gyermek különböző
érzelemkifejezéseket ábrázoló portréjából áll. E felada ttípus során a tesztkitöltő feladata
kiválasztani azt a gyermeket, aki valójában jelen van az érzelmi hívókép által leírt jelenetben.
A feladatok harmadik típusa különböző non -verbális kommunikációs jelzéseket
(arckifejezések, kéz és lábgesztusok, valamin t a testtartás) ábrázoló fotókat tartalmaz. Egy –
egy képsorozaton belül az első három kép ugyanazt az érzelmi állapotot fejezi ki. Az első
három kép által közvetített érzelmi állapotot felismerve kell a tesztkitöltő személyeknek
eldönteniük, hogy a képsoroz at további három képe közül melyik fejezi ki ugyanezt az
érzelmi állapotot.
A teszt 19 feladatból áll , amelyeknél az al ábbi válaszok érnek 1 -1 pontot.

1. Táblázat : Az EIT 6 -9 teszt értékelése, pontozása

1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19.
4 3 4 1 4 1 4 3 2 5 4 3 5 1 2 4 4 3 3

55
III.6. A kezdeti felmérések eredményei

Az előmérésben alkalmaztam az érzelmek észlelését, értékelését és kifejezését mérő
tesztet , illetve az előmérésre szerkesztett szövegértő feladatlapot.
Első lépésként felvettem a tesztet mindkét csoport tanulóival , a gyermekek ezt
követően oldották meg a szövegértő feladatot.
Az érzelmi intelligenciát mérő teszt alapján összehasonlítottam az eredményeket a
feladattípusok alapján.

2.táblázat: A EIT 1 típusú feladatainak összehasonlítása az előmérésnél

A táblázat alapján látható, hogy nincsenek nagy eltérések a csoportok átlagai közö tt.
A harmadik kérdésnél ért el nagyobb átlagot a kísérleti csoport.

EIT 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19.
Kontroll –
csoport 0,45 0,35 0,45 0,45 0,9 0,75 0,65 0,74 0,9 0,9 0,32 0,47 0,68 0,79
Kiserleti
csoport 0,07 0,00 0,40 0,00 0,27 0,13 0,00 0,60 0,13 0,07 0,27 0,73 0,67 0,73
3.táblázat: A EIT 2 -3 típusú feladatainak összehasonlítása az előmérésnél

A teszt második típusú feladatainál a kísérleti csoport gyengén teljesített a 6. -15.
feladatoknál, amelyekben gyerekek érzelmeit kellett társítani a felnőttekével. A 3. típusú
gyakorlátnál (1 6-19. feladatok) volt, ahol gyengébben teljesítettek, viszont nincs nagy eltérés
a két csoport eredményei közt, kivéve a 17. feladatot, ahol a kísérleti csoport jobban
teljesített. EIT 1- 2. 3. 4. 5.
Kontrollcsoport 0,73 0,53 0,53 0,6 0,87
Kiserleti
csoport 0,75 0,6 0,95 0,6 0,84

56

1. ábra: Az előmérés adatai a kísérleti, illetve a kontrollcsoportnál a z érzelmi teszt alapján

Az érzelmek észlelését, értékelését és kifejezését mérő teszt alapján az előmérés után a
kísérleti csoportnak az átlaga 7,33 vagyis átlagban 39% -ban teljesítettek. A kontrollcsoport
esetében nagyobb volt az eredmények átlaga (7,74) , ami 41% -ot jelent. A kontrol lcsoport
25%- kal teljesített jobban.

2. ábra: Az előmérés adatai a lányoknál és fiúknál a kísérleti il letve a kontrollcsoportnál
az érzelmi teszt alapján

19
7,33 7,74
02468101214161820
érzelmek elérhető pontszám Kísérleti csoport Kontrollcsoport
19
7,6 6,8 9
6,6
02468101214161820
érzelmek
előmérésKísérleti csoport
lányokKiserleti csoport
fiúkkontrollcsoport
lányokkontrollcsoport
fiúk

57
Az előmérésnél mindkét csoportban magasabb átlagot értek el a lán yok, mint a fiúk. A
kísérleti csoportban a lányok 40% -ban teljesítettek, míg a fiúk 36% -os átlagot értek el. A
kontrollcsoportnál jóval magasabb értékeket értek el a lányok , ugyanis 47%-os átlaguk volt,
míg a fiúk 34% -ban teljesítettek.

3. ábra:Az előmérés adatai a kísérleti illetve a kontrollcsoportnál a szövegértő
feladatlapjai alapján

A szövegértő mérőlap alapján az előmérés után a kísérleti csoportnak az átlaga 45,12,
vagyis átlagban 90% -ban teljesítettek. A kontrollcsoport eredményének az átlaga 42,12, ami
84,24% -os teljesítményt jelent. A kísérleti csoport ennél a feladatnál mintegy 6% – kal
teljesített jobban.

4.ábra: Az előmérés átlagai a lányoknál és fiúknál a kísérleti illettve a
kontrollcsoportnál a szövegértő feladatlap alapján 50
45,12
42,12
Szövegértő mérőlap –
előmérésKísérleti csoport Kontrollcsoport
50
45,5 44,6 44,56
41,3
Szövegértő
előmérésKísérleti csoport
lányokKiserleti csoport
fiúkkontrollcsoport
lányokkontrollcsoport
fiúk

58
A szövegértésüke t mérő teszten a lányok mindkét csoportban jobban teljesítettek. A
kísérleti csoportban 45,5 ponttal 91% volt a teljesítményük, míg a kontrollcsoportban 44,56
ponttal 89% -os. A fiúk a kísérleti csoportban átlagban 44,6 pontot értek el, ami 89 %, ez
csaknem megegyezik a kontrollcsoport lányai által elért eredményekkel, viszont magasabb a
kontrollcsoportnak a fiúk által elért eredménynél, ami 41,30 vagyis 82%.

59
III.7 . Fejlesztő program

Az opcionális/választható tantárgy neve: A kis iskolás gyerekek érzelmi intelligenciájának
fejlesztése népmesék és érzelmi intelligenciát fejlesztő játékok által
Műveltségi terület: Ember és társadalom, Nyelv és kommunikáció
Az opcionális jellege: több műveltségi területet átfogó
Időtartam: egy év
Osztály: III. osztály
Infrastrukturális feltételek: osztályterem könnyen átrendezhető bútorzattal, szőnyeg, párnák,
didaktikai eszközök: képek, rajzok, színes kártyák, mesés könyvek, rajzlapok, színes ceruzák,
filctollak, vízfestékek, színes lapok

III.7 .1. In doklás

Napjainkban egyre több szakember figyelme fordul az érzelmi intelligenciának a
fejlesztésére. Elsősorban a felnőtt oktatásban foglalkoztak vele ez irányú tréningek során. A
szakirodalomban az érzelmi intelligenciát fejlesztő játékok szerepét hangsú lyozzák a
fejlesztésben. A gyermek érzelmi, értelmi világát azonban lényegesen fejlesztik, gazdagítják,
formálják a népmesék.
A mesék a tehetséges és átlagos képességű gyerekeket megtanítják arra, hogy
felismerjék az élet magasabb rendű értékeit, aminek al apján később már könnyebben eljutnak
odáig, hogy élvezni tudják az irodalmi alkotásokat is.
A gyermekek intellektuális életét minden korban a közvetlen családi élmények mellett
a mitikus, vallásos történetek, illetve a mesék határozták meg. A népmesék táp lálják és
ösztönzik a gyermek képzeletvilágát, ugyanakkor nyugtató hatásuk is van.
A mesehallgatás során a gyerekekben mély érzelmek játszodnak le, együtt utazik a
főhőssel esetleg a negatív hőssel, és mire a mese végére ér, a problémái is feloldódnak.
A kisiskolás korban a gyerekek még nehezen fejezik ki érzelmeiket, nehéz számukra,
hogy szavakba öntsék azokat, még ha fel is ismerik. Véleményem szerint a mesehallgatás
során egy szereplővel való azonosulás során, később pedig az ő szerepébe bújva könnyebb en
megfogalmazzák érzéseiket, hiszen úgy beszélhetnek róla, mintha nem saját lelkiviláguknak a
történéseiről számolnának be.
Azért esett választottam a háromszéki népmesékre, ezen belül Benedek Elek, illetve
Kriza János népmeséire, mert hiányt tapasztaltam ezeknek a meséknek az ismeretében,

60
ugyanakkor, úgy gondolom, mivel a mesék az adott nép életkoncepcióját mutatják be
szimbolikus formában, minél közelebbiek a lakóhelyhez, annál hatékonyabban hatnak a
befogadóra.
Az érzelmi intelligenciát fejlesztő játéko k a levezető részét képezik a
foglalkozásoknak, ezek nagymértékben hozzásegítik a gyerekeket ahhoz, hogy empátiával
forduljanak társaikhoz, hogy elfogadóbb magatartást tanúsítsanak egymás iránt, és magukat is
kedvezőbben ítéljék meg.
Ebben a korban alapoz ódnak meg a későbbi viselkedésformák. Ezért nagy jelentősége
van annak, hogy mit hall, mit tapasztal meg ebben a korban a gyermek. Ha minél több
lehetőséget adunk arra, hogy megtapasztalja, megtanulja a másokra való odafigyelést, az
empátiás viszonyulást, akkor ezáltal könnyebben beilleszkednek a társadalomba, ugyanakkor
pozitívabb énképre, helyesebb önértékelésre, önbizalomra tehetnek szert.

III.7 .2. Általános kompetenciák

 A szövegértő képesség fejlesztése
 Az érzelmek észlelésének, értékelésének és kifej ezésének a fejlesztése
 Az önkifejezés fejlesztése
 A társakkal való együttműködés képességének a fejlesztése

III.7 .3. Sajátos kompetenciák és tanulási tevékenységek

1. A mese szereplőivel való azonosulási képesség fejlesztése
Részletes követelmények
Az év vé gére a tanulók legyenek képesek Tanulási tevékenységek
A megvalósítás lehetséges módozata
1.2. példaképet találni a megismert mese
szereplői között
 a kiválasztott szereplő (akivel a gyerek
azonosulni tud) pozitív vagy negatív
jellemvonásainak a kihangsúl yozása
 példakép választása, a választás
megindoklása
1.3. véleményt nyilvánítására a hallott
eseményekről az érzelmek tükrében
 kérdések megfogalmazása, vélemény
nyilvánítása a tanultakkal, hallottakkal
kapcsolatban

61
Részletes követelmények
Az év végére a tanulók legyenek képesek Tanulási tevékenységek
A megvalósítás lehetséges módozata
2.1. a mesék szereplőivel, eseményeivel való
azonosulásra, ezzel kapcsolatos érzelmek
kifejezésére – válaszoljon a Hol vagy te a mesében? Miért?
Mit érzel? Kérdésekre
2.2. véleményalkotás, annak szóbeli
megfogalmazására – beszámolók

2. Kapcsolatteremtési képességek fejlesztése

Részletes követelmények
Az év végére a tanulók legyenek képesek:
Tanulási tevékenységek
A megvalósítás lehetséges módozatai

3.1.Egymás illedelm es megszólítására  köszönés, bemutatkozás gyakoroltatása
 párbeszédek kezdeményezése, folytatása
a kommunikáció szabályai szerint,
helyzetgyakorlatok
 beszélgetés kezdeményezésére való
ösztönzés
 – beszélgetésbe való bekapcsolódásra
késztetés
3.2.Önbemutatás és a társ bemutatására  bemutatkozó játékok
 személyes élmények elmesélése
 a helyzetfelismerést, beszédhelyzethez
való alkalmazkodást fejlesztő
gyakorlatok

62
3. A verbális és nem verbális kommunikációs képesség fejlesztése

Részletes követelmények
Az év végére a tanulók legyenek képesek:
Tanulási tevékenységek
A megvalósítás lehetséges módozatai

4.1.Helyes és érthető beszédre meghatározott
beszédhelyzetben  Kommunikációs gyakorlatok, játékok
 Rövid terjedelmű játékos szövegalkotás
konkrét helyzetekben (p l. kép alapján)
 Saját vélemény megfogalmazása
 A beszéd megfigyelése konkrét
kommunikációs helyzetben
4.2.A verbális közlés jelentéstartalmának
megértésére  A megértést igazoló tevékenységi
formákban való részvétel
(visszamesélés, társak véleményének a
reprodukálása)
4.3.Az érzések és a hozzájuk járuló
nonverbális jelek pontosdabb felismerésére és
tudatos használatára  Érzelmi állapotok játékokban, rajzokban
való változatos megjelenítése
 A nonverbális eszköztár (gesztusok,
mimika, tekintet,
testbeszéd)felfed ezését, megértését,
elsajátítását szolgáló gyakorlatok
 Önálló véleményalkotás a nonverbális
eszköztár kapcsolatainkban való
jelentőségéről

63
4. Önismeret és pozitív énkép alakítása

Részletes követelmények
Az év végére a tanulók legyenek képesek:
Tanulási tevékenységek
A megvalósítás lehetséges módozatai

5.1.Önmaguk külső és belső tulajdonságainak,
érzelmeinek tudatosabb ismeretére,
önjellemzésre  Önismereti játékok
 Önismeretet erősítő manuális
tevékenység (névjegykártya)
5.2. Pozitív énkép kialakí tására és
megerősítésére  Pozitív megerősítést szolgáló
gyakorlatok, az énképet pozitív irányba
alakító gyakorlatok

6. Az érzelmi intelligencia képességének fejlesztése

Részletes követelmények
Az év végére a tanulók legyenek képesek Tanulási tevékenységek
A megvalósítás lehetséges módozatai
6.1. helyzetek felismerésére, ahol jól érezték
magukat: boldognak, szomorúnak,
csalódottnak, aggódónak stb.
6.2. bizonyos érzelmek elmagyarázására
példát hozva fel arról, milyen módon élte
már át saját életében az adott érzelmet.
6.3. annak megfogalmazására, hogy a
többiek á ltal felhozott példák között voltak -e
olyanok, amelyek hasonlítottak olyan
helyzetekhez, amiben ők is ugyanazt az
érzelmet érezték
6.4. azoknak az érzelmeknek a
megfogalmazására, amelyeket szívesen élnek
át
6.5. annak a fejlődésnek a
megfogalmazására, amit érzelmi téren értek
el  Érzelmi állapotok játékokban
 Saját vélemények megfogalmazása

64

III.7 .4. A fejlesztő program bemutatása

Sor
szám Időszak Részletes
követelmények/
Sajátos
kompetenciák
Műveletesített
követelmények
Tartalmak

1 2014.
nov.
11. 1.1.
1.2.
1.3.
2.1.
2.2.
3.1.
3.2. Legyenek képesek:
– a kiválasztott szereplő
(akivel a gyerek azonosulni
tud) pozitív vagy negatív
jellemvonásainak a
kihangsúlyozására,
-a példakép választásra, a
választás indoklására;
kérdések megfogalmazására,
vélemén ynyilvánításra a
tanultakkal, hallottakkal
kapcsolatban
– az adott szó utolsó hangjával
mondjon egy azonos
kezdőbetűvel kezdődő szót,
illetve fogalmazzák meg
pozítiv jellemvonását
társaiknak I. Benedek Elek A
sündisznó című
népmese
meghallgatása
I.2.**( magyarázat a
táblázat végén)
II.Játék:
Szótenisz
Névalliteráció
2. 2014.
nov.
18. 1.1
1.2
1.3
2.1.
2.2.

3.1.
5.1.
5.2. -felismerni és kifejezni
(rajzban vagy írásban) a
legfontosabb tulajdonságaikat
-szóban bemutatni a
legfontosabb tulajdonságaikat
-megfogalmazni érzéseiket,
benyomásaikat nehézségeiket
a bemutatkozás és bemutatás
megfogalmazásával I. Kriza János: A
fortélyos leány című
népmese
meghallgatása
I.2
II.- Játék:
Névjegykártya

65
kapcsolatban
3. 2014.
nov.
26. 1.1.
1.2.
1.3.
2.1.
2.2.
3.1.
3.2.
.4.1.
4.2.
4.3.
Legyenek képesek:
– Önként jelentkezni a játék
végrehajtásához
– ismerkedni az adott
szituációban
A csoport többi tagja legyen
képes:
-a megfigyelési szempontok
szerint a feladatokat
végrehajtani (távolságtartás,
mimika, testtartás,
témaválasztás, a nem verbális
kommunikációs jegyek
megfigyelésére, elemzésére)
– a hallottakról tudjanak
beszámolni, (a
kommunikációs helyzetek
értéke lésére)
– a játékosok számoljanak be
érzéseikről, tapasztalataikról I. Benedek Elek Az
égig érő fa című
népmese
meghallgatása
I.2.

• Játék: Liftben
4. 2014.
dec.
3. 1.1
1.2
1.3
2.1.
2.2.
3.1.
5.2. Legyenek képesek:
– kiállítás nézőként megnézni
a képeslapokat,
– a tetszésüket elnyerő
képeslapok kiválasztására,
adott instrukciók alapján
– a párválasztásra
– párban megbeszélni,
megindokolni választásukat
– bemutatni választásukat a
csoportnak
-megfogalmazni, hogy a
választás alapján megtudtak -e I.1.Benedek Elek
Szerencsének
szerencséje című
népmese
meghallgatása
I.2.

II. Képeslapkiállítás

66
társaikról olyasm it, amit eddig
nem tudtak
5.
2014.
dec.
10. 1.1
1.2
1.3
2.1.
2.2.
3.2.
4.3.
Legyenek képesek:
-3-4 fős csoportokban
dolgozni
– a játékszituációt eljátsz ásárs,
– a nézők pedig próbálják meg
kitalálni a jelenetet.
– megfogalmazni, hogy mit
kell figyelembe venni a
szituáció eljátszásához? I.1.Benedek Elek Az
aranyhajú ikrek
című népmese
meghallgatása

I.2.

II.Némajáték

6. 2014.
dec.
17. 1.1
1.2
1.3
2.1.
2.2.
6.1.
6.2.
6.3.
6.4.
6.5.
Legyenek képesek arra, hogy:
– az dott érzelmek
azonosítására önmagukban
– bizonyítani, hogy érti
bizonyos érzelmek jelentését
azáltal, hogy példát hoz fel az
adott érzelem
megnyilvánulására,
megélésére saját életlből
– megfogalmazni, hogy a
többiek által felhozott példák
között voltak -e olyanok,
amelyek hasonlítottak olyan
helyzetekhez, amiben ők is
ugyanazt az érzelmet érezték
– megfogalmazni melyik
érzelmet szeretik átélni a
legjobban illetve a legkevés
-megfogalmazzák , hogy mit
tanultak a saját és mások
érzelmeiről? I.1.Benedek Elek : A
papucsszaggató
királylányok című
népmese
meghallgatás
I.2.

• Játék : Érzelemkerék
7. 2015.
jan. 1.1
1.2 Legyenek képesek arra, hogy:
-megos szák egymással, I.1. Benedek Elek Az
erős legény meg a

67
6.
1.3
2.1.
2.2.
6.1
6.2.
6.3.
6.4.
6.5.

hogyan éreznék magukat az
adott helyzetben
– azonosítsák érzéseiket, hogy
fizikai vagy lelki sérelemről
van-e szó
– a fizikai és a lelki fájdalom
megkülönböztetésére
– azoknak a jelzéseknek az
aonosítására, melyek
segítettek kétfajta fáj dalom
megkülönböztetésében napnál szebb leány
című népmese
meghallgatása
I.2.
II.Játék: Hol fáj?
8. 2015.
jan.
13. 1.1
1.2
1.3
2.1.
2.2.
6.1
6.2.
6.3.
6.4.
6.5. Legyenek képesek arra, hogy:
– azonosítsák, miként
éreznének az adott helyzetben
és vajon ez egy olyan érzés,
ami kellemes (szeretem érzés)
vagy olyan, amit nem szívesen
élnek át (nem szeretem érzés).
– érzelmeik felvállallására,
-ezeket az érzéseket negatív
vagy pozitív érzésként
kategorizálni
-mondjana k hasonló
helyzetekre és érzelmekre
példát. I.1.Benedek Elek A
szegény ember meg
az ördög
I.2.
II.1. Szereted vagy
sem?
9. 2015.
jan.
20. 1.1
1.2
1.3
2.1.
2.2.
3.2.
4.3.
5.1
5.2. Legyenek képesek:
1.- a kiválasztott szereplő
(akivel a gyerek azonosulni
tud) pozitív vagy negatív
jellemvonásainak a
kihangsúlyozására,
-a példakép választására és
választása megindoklására
– véleménnyilvánításra a, I.1.Benedek Elek Az
acélgyűrű
I.2.
II.1.Énkönyv
A nevem
Személyes címerem

68
6.1
6.2.

hallottakkal kapcsolatban
– állásfoglalásra azzal
kapcsolatosan, hogy szer etik-e
nevüket
– nevük ábrázolására,
díszítésére
– saját címerük ábrázolására
– kedvenc tevékenységük,
rájuk jellemző tulajdonságok
megjelenítésére szimbolikus
formában
– az alkotások bemutatására
10. 2015.
jan.
27. 1.1
1.2
1.3
2.1.
2.2.
3.2.
4.3.
5.1 Legyenek képesek:
– megfogalmazni az t, hogy
milyen az öltözködési
szokásuk
-beszámolni étkezési
szokásaikról
– ábrázolják kedvenc
ruhájukat, ételüket
– az alkotáso k bemutatására
I.1.Kriza János A
tejkút
I.2.
II.Kedvenc ruhám
Kedvenc ételem

11. 2015.
Febr.
11. 1.1
1.2
1.3
2.1.
2.2.
5.2.
3.2.

Legyenek képesek:
– megfogalmazni, hogy milyen
háziállatot kedvelnek
– érveket felhozni arra, hogy
miért szeretnének háziállatot
– érveket fel hozni arra, hogy
miért nincs háziállatuk
– annak megfogalmazására,
hogy mennyi időt vesz
igénybe különböző
háziállatok gondozása
– érzelmek megfogalmazására, I.1. Kriza János
Halász Józsi
I.2.
II. Házi állatom

69
amit az állatok iránt éreznek
– elképzelt vagy reális
háziállatuk ábrázolására

12. 2015.
febr.
18. 1.1
1.2
1.3
2.1.
2.2.
5.1.
5.2.
4.1.
3.2.
Legyenek képesek:
– beszámolni saját lakásukról,
otthonukról
– megfogalmazni, hogy mit
kedvelnek legjobban
szobájukban
– megfogalmazni, hogy mit
változtatná nak meg
szobájukban
– megfogalmazni három
kívánságukat
– az idő bejóslására, ami
szükséges, az adott esemény
beteljesülésében
– érzelmek megfogalmazására,
arra az esetre, ha kívánságuk
teljesülne illetve az ellenkező
esetre
– az otthonuk ábrázolására
– vélemények meghallgatására
– tanácsok megfogalmazására
I.1. Kriza János
A tejkút
I.2.
II. A ház, a lakás, a
szoba, ahol élek
Három kívánságom
13. 2015.
febr.
18. 1.1
1.2
1.3
2.1.
2.2.
Legyenek képesek:
-vágyaik megfogalmazására
– félelmeik felismerésére
– megfogalmazni azt, hogy mit
szeretnek, mit utálnak, mik
azok a dolgok, amit tudni
akarnak
– a saját vélemény I.1. Kriza János A
szerencsekrajcár
I.2.
II. Ha sok pénzem
lenne, mire
költeném?

70
bemutatására
– szimbolikus ábrázolásra
– a beszámolók közti
hasonlóságok, különbségek
megfogalmazására

14. 2015.
febr.
25. 1.1
1.2
12.1.
2.2.
.3
Legyenek képesek:
-érzelmek megfogalmazására
siker esetén
– szituációk megjelenítésére
– érzelmek társítására az
eljátszott szituáció után
-Vélemények
megfogalmazására
– megfogalmazni, hogy kiben
bízhatnak
– megfogalmazni, hogy milyen
nehézségbe ütközik a
csoportban, amikor
sikertelenségről kell beszéljen
– megfogalmazni, hogy milyen
változásokra lenne szükség a
csoporton belül, hogy a
sikertelenségről is bátran
tudjon beszélni
– megfogalmazni, hogy mi az ,
amiben különbözik a csoport
többi tagjától
– megfogalmazni azt, hogy
kihez hasonlítanak a
csoportban és megindokolni,
hogy miért

I.1. Kriza János Az
álomlátó fiú
I.2.
II.Valami, amiben
sikeres voltam
Valami, amit nem jól
csináltam

71
14. 2015.
márc.
4. 1.1
1.2
1.3
2.1.
2.2.

Legyenek képesek:
-páralkotásra vagy 3 fős
csoportalkotásra
– két korábbi feladat
kiválasztására az Énkönyvből.
– hasonlóságok és különbségek
megállapítására egymás között
– az észrevételek
megbeszélésére
– ábrázolják a hasonló illetve
az különböző tulajdonságokat
I.1. Kriza János
A szegény csizmadia
és a szélkirály
I.2.
II. Miben
különbözöm
másoktól? Kihez
hasonlítok a
csoportban?
15. 2015.
márc.
11. 1.1
1.2
1.3
2.1.
2.2.
Legyenek képesek:
-felismerni, azokat a
tulajdonságaikat amelyekkel
egy barátkozásban vonzók
lehetek mások számára
– megfogalmazni, hogy a
változtatás a negativ
tulajdonságokon viszi -e előre
a barátságot vagy egy ezeket
elfogadó barátra várás a
helyesebb út
– megfogalmazni, hogy mit
tartanak érdekesnek, a
barátságban, az iskolában, a
szüleikkel való kapcsolatban,
az életük eddigi alakulásában
– megbeszélni az
elhangzottakat I.1. Virító Pál
I.2.
II. Barátot keresek –
milyen
tulajdonságaim
vannak, amelyekkel
egy barátkozásban
vonzó lehetek mások
számára?
Amit érdekesnek
tartok…
16.
2015.
márc.
18. 1.1
1.2
1.3
2.1. Legyenek képesek:
– meghatározni, hogy
milyen színné, állattá, tárggyá,
fává változnának I.1.Kriza János A
kicsi dió
I.2.
II. Mi lennék ha fa

72
2.2.
6.2
6.1
6.5
4.3.
5.1
5.2.
– választásuk megindokolására
– a kiválasztott fa ábrázolására
-5-6 legfontosabbnak tartott
tulajdonságaiknak a
megfogalmazására
-a tulajdons ágok felírására a fa
különböző részeire : gyökér,
törzs, lomb
– a kész művek bemutatására
– a tulajdonságok
elhelyezésének okát
megfogalmazni lennék?

17. 2015.
márc.
25. 1.1
1.2
1.3
2.1.
2.2.
6.3 Legye nek képesek:
– megállapítani aktuális
hangulatukat, érzelmüket I.1. Benedek Elek A
szóló szőlő,
mosolygó alma és a
csengő barack
I.2.
II. Érzelemóra
18. 2015.
ápr.
1. 1.1
1.2
1.3
2.1.
2.2.
6.3. Legyenek képesek:
– a befejezetlen
mondatokat
kiegészíteni.
I.1. Benedek Elek
Gyöngyvirág Palkó
I.2.
II. Félelem a
kalapban

19. 2015.
ápr. 8. 1.1
1.2
1.3
2.1.
2.2.
3.2.
4.3.
5.1.
5.2.
6.3., 6.4. Legyenek képesek:
megfogalmazni, hogy, hogyan
élik meg az egyes érzelmeket,
például a szorongást, a dühöt
vagy az örö möt.
I.1. Benedek Elek
I.2.
II. Kirajzolom
magamból

73
20. 2015.
ápr.
15. 1.1.
1.2.
1.3.
2.1.
2.2.
Legyenek képesek:
-társaiknak egy -egy pozitív
viselkedését, jellemvonását
megfogalmazni, ábrázolni
– az elhangzottak
megbeszélésére
I.1. Benedek Ele k
Szép Cerceruska
I.2.
II. Jutalom a háton

A tanulási tartalmaknál I.2. -vel jelöltem a mesehallgatás utáni mozzanatot, ami a
mesefeldolgozásra vonatkozik, mivel ez minden tevékenységen ismétlődik ezért itt * jelölve
mutatom be , a hozzájuk tartozó műve letesített célokat pedig ** jel öltem.
*I.2.Spontán megnyilatkozások meghallgatása (Hol vagy te a mesében?, Miért vagy
ott? Mit érzel? Miért érzed azt?)
3. Az egymással megosztott gondolatok áttekintése (3 -5 perc)
-egy csoporttag hozzászól a témához é s tömören összefoglalja, amit az illető mondott “… Te
azt mondtad, hogy…”
-egyeztetjük a beszélővel, hogy megfelelően foglalta -e össze az összes pontot, amelyről szó
esett.

Műveletesített célok
**
1.- A mese meghallgatására
2.- a kiválasztott szereplő (ak ivel a gyerek azonosulni tud) pozitív vagy negatív
jellemvonásainak a kihangsúlyozására, -a példakép választására, a választás megindoklására;
kérdések megfogalmazására, vélemény nyilvánítására a hallottakkal kapcsolatban

74

III.7 .5. Tanulási tartalm ak

Népmesék Érzelmi intelligenciát
fejlesztő játékok
1. Benedek Elek:A sündisznó Szótenisz, Névalliteráció
2. Kriza János: A fortélyos leány Névjegykártya
3. Benedek Elek: Az égig érő fa Liftjáték
4. Benedek Elek: A Szerencsének Szerencséje Képeslapkiállítás
5. Benedek Elek: Az aranyhajú ikrek Némajáték
6. Benedek Elek: A papucsszaggató királylányok Érzelemkerék
7. Benedek Elek: Az erős legény meg a napnál
szebb leány Hol fáj?
8. Benedek El ek A szegény ember meg az ördög Szereted vagy sem?
9. Benedek Elek Az acélgyűrű
Énkönyv
A nevem
Személyes címerem
10. Kriza János: A kicsi dió Kedvenc ételem
Házi állatom
11. Kriza János:Halász Józsi A ház, a lakás, a szoba, ahol
élek
Három kívánságom
12. Kriza János: A szerencsekrajcár
Ha sok pénzem lenne, mire
költe ném
Amit szeretek…
13.
Kriza János: Az álomlátó fiú
Valami, amiben sikeres voltam
Valami, amit nem jól csináltam
14. Kriza János: A szegény csizmadia és a szélkirály
Miben különbözöm másoktól?
Kihez hasonlítok a csoportban?
15. Kriza János: Virító P ál Barátot keresek – milyen
tulajdonságaim vannak,
amelyekkel egy barátkozásban
vonzó lehetek mások számára?

75
Amit érdekesnek tartok…
16. Kriza János: A kicsi dió Mi lennék ha fa lennék?
17. Benedek Elek :Szóló szőlő, mosolygó alma,
csengő barack Érzelemóra
18. Benedek Elek Gyöngyvirágos Palkó Félelem a kalapban
19. Benedek Elek Az álomlátó fiú Kirajzolom magamból
20. Benedek Elek: Szép Cerceruska Jutalom a háton

III.7 .6. Értékelési módozatok

A játé kos foglalkozások jellegéből adódóan folyamatos szóbeli értékeléssel,
visszajelzéssel értékelünk. A személyre szabott értékelés mellett a csoportos értékelést is
alkalmazom, ugyanakkor a társak értékelése illetve az önértékelés is helyet kap.
A készített rajzok, produktumok értékelése szintén önértékelésen, illetve a társak
értékelése révén történik.
Befejezésként készíthetünk írásos értékelést is, ami visszajelzést adhat a szülők
számára a gyerekük fejlődéséről.

III.7 .7. Könyvészet

Benedek Elek (2005) : Az égig érő fa. Kriterion, Kolozsvár
Boldizsár Ildikó (2010): Meseterápia. Magvető, Budapest
Kriza János (2011): Az álomlátó fiú. Móra Ferenc Ifjúsági Kiadó ZRT, Budapest
Szitó Imre (2009): Az érzelmi intelligencia fejlesztése az iskolában . Edition
nove, S opron

76
III.7 . 8. Módszertani ajánlás

Minden tevékenység hetente egy tanóra időtartamú volt. Minden foglakozást
mesehallgatással indítottam. Igyekeztem olyan környezetet kialakítani, ahol a tanulók jól
érzik magukat, ami őket mesehallgatásra hangolj a. Meseolvasáskor mindig szönyegre
telepedtek le.
A mesefeldolgozás élményt kell hogy jelentsen a gyerek számára, minden
megnyilatkozást el kell hogy fogadjunk, és meg kell tanítani a gyerekeket is, hogy egymás
álláspontját elfogadják, mert különben lehet nek olyanok, akik magukba zárkóznak, és csak
passzívan vesznek részt a csoporttevékenységekben. Azt is el kell hogy fogadjuk, ha a gyerek
éppen akkor nem tud azonosulni valamelyik szereplővel.
Nagyon fontos, hogy a játékos kommunikációs helyzetek támogató , bizalomteli oldott
légkörben valósuljanak meg, és kellemes, motiváló hatást váltsanak ki a gyerekekből.
Törekedtem arra, hogy minden gyerek aktív résztvevője legyen a játékoknak, ha
időhiány miatt nem került sor minden tanulóra egyes játékokban, akkor a lkalomadtán ismét
eljátszodtuk. A játékok után a kiértékelésre, megbeszélésre is nagy hangsúlyt fektettem.
A tanulók szívesen részt vettek ezeken a tevékenységen, és úgy érzem, hogy új
élményekkel gazdagodtak, személyiségük is fejlődött a tevékenységek h atására.

77
III.8 . Az utómérés

Az utóméréskor újból felvettem az érzelmek észlelését, értékelését és kifejezését mérő
tesztet , illetve az utómérésre szerkesztett tudásszint felmérő feladatlapot, amelyet az
eszközöknél részletesen bemutattam .

III.9 . Az eredmények értekelése

Az elemzéshez az SPSS for Windows statisztikai programcsomag 16.0-ás verzióját
használtuk.
A két csoport eredményeinek összehasonlításához páros T -próbát alkalmaztunk.
Annak a megállapítására, hogy a kísérleti, illetve k ontrollcsoport átlagai jelentősen eltérnek -e
a beavatkozás alatt, páros T -mintás tesztet alkalmaztunk, majd megnéztük a T -értéket, illetve
a szignifikancia szintet, amely ha kisebbnek bizonyul, mint .05 vagy .01, a hipotézisünk
elfogadható.

Mérések a kís érleti
csoportnál Teszt – mérőlap Átlag N Szórás

előmérés Szövegértés -50 45,20 15 3,932
utómérés Szövegértés -50 42,13 15 7,520
előmérés Érzelmek észlelése,
értékelése, kiértékelése -19 7,33 15 2,193
utómérés Érzelmek észlelése,
értékelése, kiértékelése -19 10,20 15 2,624
4. táblázat: A páros -T mintás teszt statisztikai eredményei a kísérleti csoportnál

A 4. sz. táblázatból láthatjuk, hogy a szövegértésnél a kísérleti csoportnak az
előmérésnél volt nagyobb a csoportátlaga, tehát nem nyert igazolást a hip otézisünk, miszerint
a fejlesztő program hatására fejlődik a csoport szövegértő képessége. Viszont az utómérés
esetében láthatjuk, hogy eléggé nagy a szórás (7,5), míg az előmérésnél jóval kisebb a szórás.
Ennek oka az is lehet, hogy mindkét mérőlap esetéb en betettünk olyan feladatokat, melyeknél
magasabb szintű gondolkodási műveleteket kellett mozgosítaniuk, érzelmeket kellett
meghatározniuk, érzelmi változásakat kellett eseményekkel társítaniuk. Nagyrészt ebben
tévedtek, azoknál a feladatoknál viszont, ah ol adatokat kellett kikeresni a szöveg alapján ott
jóval magasabb eredményt értek el.

78

5.ábra: Az előmérés átlagai feladatonként lebontva szövegértő feladatlap alapján

Láthatjuk, hogy az előmérés feladatainál mindkét csoport jól teljesített, viszonylag
magas átlaggal.
Az 5 feladatnál, ami az érzelmek felismerésére vonatkozott szinte 1.68 pont átlaggal
teljesített jobban a kísérleti csoport. A többi feladatnál elenyészőek a különbségek, minden
esetben 1 pont alatti különbségeket értek el.

6.ábra: Az ut ómérés átlagai feladatonként lebontva szövegértő feladatlap
alapján

Az utómérés átlagait megfigyelve a szövegértő feladatlap alapján elmondhatjuk, hogy
azoknál a feladatoknál, ahol az információkikeresés volt a feladat, kevés volt az eltérés a két
csoport átlagai között. A 6. feladat esetében, ahol tanácsot kellett megfogalmazni, mindenki
4 pont 6 pont 8 pont 6 pont 6 pont 15 pont 5 pont 50 pont
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7.Össz-
pontszá
m
Kontroll-csoport 3,21 5,79 5,74 5,79 5,05 12,97 4,34 42,9
Kísérleti csoport 3,33 5,47 6,13 5,8 5 14,55 4,8 45,1205101520253035404550
2
pont4
pont6
pont4
pont6
pont4
pont15
pont10
pont50
pont
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8.Összp
.
Kontroll-csoport 0,79 3,53 3,65 3,06 5 3,88 3,18 4,85 28,08
Kísérleti csoport 1 3,33 3,8 2,93 5 4,13 11,93 10 42,13051015202530354045

79
sikeresen teljesített. A 7. feladatnál, ahol a fiú érzelmi változásait kellett volna
megfogalmazni, asszociálni a történet bizony mozzanataihoz, a kontrollcsoport alacson y
átlagot ért el, mindössze 3,18 pontot, míg a kísérleti csoport ennél a feladatnál 11,93 pontot.
Ez a tény arra enged következtetni, hogy a kísérleti csoport nagyrésze nemcsak a információ
kikeresés, az ok -okozati összefüggések megtalálására képes, hanem a fejlesztő program
hatására képes az érzelmek felismerésére. Ugyancsak nagy a különbség a 8. feladat átlagai
között, ami a fejlesztő program mesére vonatkozó megbeszéléseire épült, meg kellett
határozzák, hogy hol vannak a mesében, vagyis melyik szereplőv el azonosulnak, milyen
érzelmeket élnek át. A kontrollcsoport eredményeinek átlaga 4,85 ennél a feladatnál, míg a
kísérleti csoport tanulói maximális átlagot értek el ( 10).
A második hipotézisünk az volt, hogy az utómérést képező szövegértő feladatlap
utolsó két feladatánál, amely az érzelmek felismerését mérte, illetve az utolsó feladatnál,
amely a fejlesztő program mesefeldolgozó gyakorlatát kérte számon, a kísérleti csoport
jobban fog teljesíteni. Ez a hipotézisünk beigazolódott, mivel magasabb átlagot é rt el mindkét
feladat esetében a kísérleti csoport.
Ezen adatok arra engednek következtetni, hogy a kísérleti csoport tanulói nemcsak
élményekben gazdagodtak, hanem a fejlesztő program mesékkel kapcsolatos gyakorlatait
sikeresen elsajátították, későbbi olv asmányaik során is felhasználhatóak.
Az érzelmek észlelése, értékelése és kifejezését mérő teszten az előmérés átlaga 7,33
az utóméréskor elért átlag 10,20. Ennél a tesztnél kisebb a szórás, mint a szövegértő feladatlap
esetében, de ennek a tesztnek a kap csán is egy heterogén csoportról beszélhetünk, mivel a
csoport teljesítménye színes skálán mozgott.
A páros T -teszttel hasonlítottuk össze az előmérés, illetve az utómérés adatait. A
szignifikancia vizsgálatok esetében a 95% -os szignifikanciaszintet (p<. 0,5) fogadtuk el az
értékelhetőség minimumának.

Teszt párok Átlag Szórás t p
Szövegértés
elő-utómérés 3,067
5,788
2,052
.059
Érzelmek észlelését,
értékelését és
kifejezését mérő teszt
elő-utómérés 2,867 2,850 3,895 .002
5. táblázat: A páros -T mintás teszt eredményei a kísérleti csoportnál

80
Ennél a számításnál, ha a szövegértést nézzük, a csoporton belüli átlag 3.067, a
szórás=5.788, ami eléggé magas, a páros T -próbánál p=.059, ami közelít a szignifikánciához,
bár nem értek el szignifikáns eredményt. Az érzelmek észlését, értékelését és kifej ezését mérő
tesztnél a csoporton belüli átlag= 2.867 , a szórás kisebb, mint a szövegértő feladatlap esetében,
viszont itt szignifikáns változás figyelhető meg, mivel a p=. 002-vel.
A kísérleti csoport eredményeinek elemzése után azt mutatom be, hogy miként
alakultak a változók a kontrollcsoportnál. Ez esetben is páros T -tesztet végeztünk. Az
alábbiakban láthatjuk a leíró statisztika szerinti az átlagot és a szórást a négy mérés nyomán.

Mérések a kontroll
csoportnál Teszt – mérőlap Átlag N Szórás

Előmérés Szövegértés -50 42.84 19 7.967
utómérés Szövegértés -50 28.11 19 5.507
előmérés Érzelmek észlelése,
értékelése, kiértékelése -19 7.74 19 2.353
utómérés Érzelmek észlelése,
értékelése, kiértékelése -19 9.37 19 1.921
6. táblázat: A páros -T mintás teszt stati sztikai eredményei a kontrollcsoportnál

A kontrollcsoport a szövegértő feladatlapnál 42.84 átlagot ért el, magas szórással
(7.967), az utómérés eredménye visszaesést mutat, mivel az átlag 28.11, a szórás=5.507. E
nagyfokú visszaesesés valószínűleg azzal m agyarázható, hogy az előmérésben, ahol
érzelmeket kellett társítani a különböző eseményekhez, megadtuk az érzelmeket, míg az
utómérés esetében saját maguk kellett meghatározzák az érzelmeket, és eseményeket is kellett
társítaniuk hozza. A szövegértéskor az iskolai tananyag nem tér ki ennyire az érzelmek
meghatározására, felismerésére, ezért ezek a tanulók kevésbé tudtak ebben a feladatban
teljesíteni, mivel nehézséget okozott számukra olyan fogalmakat meghatározni , amelyek
expliciten nincsenek benne az olva sott szövegben, hanem nekik maguknak kellett
következtetniük rájuk. Az utómérés 8. feladatánál, ami a fejlesztő program egy részét méri,
miszerint hol van a gyerek a mesében, vagyis melyik szereplővel azonosul, melyik pontján a
mesének, miért, mit érez, és miért érzi az adott érzelmet, szintén gyengén teljesítettek, sokan
nem válaszoltak rá, mivel ez a feladat is új volt számukra.
Az érzelmek észlelését, értékelését mérő teszt alapján az előméréskor az átlag=7.74,
szórás=2.353, míg az utómérésnél az átlag=9.37, a szórás=1.921. Ugyanúgy , mint a kísérleti
csoportnál, a kontr ollcsoportnál is ennél a változónál pozitív változás figyelhető meg, bár a

81
kísérleti csopportnál számottevőbb a változás. Az elő- és utómérés között eltelt idő, a
tanulókat ért külső hatások magyarázhatják az érzelmek észlelésének, értékelésének és
kifejez ésének változásait, illetve az a tény, hogy a már ismert teszt újra megoldása jobb
eredményt adhat.
Teszt párok a kontroll csoportnál Átlag Szórás t p
Szövegértés
elő-utómérés 14.737 6.983 9.199 .000
Érzelmek észlelését, értékelését és
kifejezését mérő t eszt
elő-utómérés -1.632 2.948 -2.413 .027
7. táblázat: A páros -T mintás teszt eredményei a kontrollcsoportnál

A páros T -teszttel hasonlítottuk össze az előmérés, illetve az utómérés adatait. A
szignifikancia vizsgálatok esetében a 95% -os szignifikancias zintet (p<. 05) fogadtuk el az
értékelhetőség minimumának.
Ennél a számításnál, ha a szövegértést nézzük, a csoporton belüli átlag=14. 737, a
szórás=6.983, ami eléggé magas, a páros T -próbánál p=.000, ami szignifikáns változást mutat,
bár figyelembe kell ven nünk, hogy az utómérés során jóval alacsonyabb eredményeik voltak a
szövegértésnél. Az érzelmek észlését, értékelését és kifejezését mérő tesztnél a csoporton
belüli átlag=1,632, a szórás=2,948, vagyis kisebb, mint a szövegértő feladatlap esetében,
viszont itt szignifikáns változás figyelhető meg, mivel a p =. 027-del.
A lányok, illetve a fiúk eredményeinek eltérését is megvizsgáltuk, független T –próbát
alkalmaztunk.
nem N átlag szórás
Szövegértés –
előmérés fiú 15
19 42.40 8.331
lány 45.05 4.564
Szövegértés –
előmérés fiú 15
19 31.20 10.122
lány 36.74 8.484
Érz. ész., ért, kif.
előmérés fiú 15
19 6.67 2.193
lány 8.26 2.104
Érz. ész., ért, kif.
előmérés fiú 15
19 9.73 2.549
lány 9.74 2.077
8. táblázat : A független T -teszt eredményei a lányok , illetve a fiúk eredményei
eltérésének vizsgálatára

82
A szövegértésnél a lányok az előmérés és utómérés esetében is magasabb átlagot értek el.
A lányok eredményei előméréskor: az átlag=45.05, a szórás =4.564, utóméréskor pedig az
átlag=36.74, a szórás = 8.4 84. A lányokkal ellentétben a fiúk eredményei alacsonyabbak. A
fiúk eredményei az előmérésnél: átlag=42.40, a szórás =8.331, az utómérésnél pedig az
átlag=31.20, a szórás =10.122. Itt ezen a ponton igazolódik a hipotézisünk, mivel a lányok
pontszáma nagyob b a mindkét mérésnél.
Az érzelmek észlelését, értékelését és kifejezését mérő teszt esetében is a lányok nagyobb
eredményt értek el mindkét mérés esetében. Az előmérésnél az átlag=8.26, a szórás=2.104, az
utómérésnél pedig az átlag=9.74, a szórás =2.077. A fiúk az előméréskor gyengébben
teljesítettek: az átlag=6.67, a szórás=2.193, míg az utómérésnél, csak 0.01 -dal maradnak el a
lányoktól, az átlag=9.73. Viszont itt nagyobb a szórás, mint a lányoknál a szórás =2.549.

Elő- és utómérések Nem Az átlageltérés a
két csoport között t p
Szövegértés –
előmérés fiú 2.653 1.184 .245
lány 2.653 1.109 .280
Szövegértés –
utómérés fiú 5.537 1.736 .092
lány 5.537 1.699 .101
Érz. észl., ért. és
kifej. – előmérés fiú 1.596 2.156 .039
lány 1.596 2.146 .040
Érz. észl., ért., és
kifej. – utómérés fiú .004 .004 .996
lány .004 .004 .997
9. táblázat: A független T -teszt eredményei a lányok, illetve a fiúk eredményei eltérésének
vizsgálatára (csoportok közötti átlageltérés)

A független T –teszt alapján megállapíth atjuk, hogy a nemek átlagai között van
különbség, bár egyik sem mutat szignifikáns különbséget, mivel a p, szignifikancia szint
minden esetben meghaladja a 0.05 értéket. Ez a tény abból is adódhat, hogy a csoportokon
belül nem egyforma a nemek közötti elos zlás, ugyanakkor a kísérleti csoportban kevesebb a
fiú, míg a kontrollcsoportban több. A nemek szerinti eloszlás arányában, ha homogénebb
lenne a csoport, akkor valószínűleg más eredményeket adnának a változók.

83

Sz.é. –
e.m.50 Sz.é. –
e.m. 50 Er. észl.
és kif.
e.m. Er. észl. és
kif.
u.m.
Minta 15 15 15 15
Átlag 45.20 42.13 7.33 10.20
Medián 46.00 43.00 7.00 10.00
Módusz 48 50 5 9
10. táblázat: A kísérleti csoport eredményeinek átlaga, mediánja, módusza

A kísérleti csoportnál kiszámítottuk a minta a lapján az átlagot, a mediánt és a móduszt.
Az átlagokat már bemutattuk a csoportok elemzésénél.
A medián értékét nézve, megállapíthatjuk, hogy a szövegértés előmérésénél elég nagy
pontszámok lehettek, mivel a medián kettéosztja a csoportot, és a 46 a középértéket mutatja,
ami magasabb a csoportátlagánál. Az utómérésnél szintén eléggé magas a medián ( 43,00),
míg az átlag 42,13. Az érzelmek észlelésénél mindkét esetnél a medián alacsonyabb, mint az
átlag, viszont kevés az eltérés (0.20, illetve 0.30). Ez is azt mutatja, hogy az érzelmi
intelligencia teszten is a csoport nagy része viszonylag magas ponts zámot ért el, bár egyik
csoportnál sem közelített a maximálisan elérhető pontszám fele.
A módusz az az érték, ami az adatok közül a legtöbbször fordul elő. A módusz
vizsgálatánál azt láthatjuk, hogy a szövegértésnél magas a 48, illettve az 50 pontszám ford ul
elő a leggyakrabban, míg az érzelmek értékelésénél az előméréskor az 5 a leggyakrabban
előforduló érték, az utóméréskor pedig a 9.
Ez a tény viszont arra enged következtetni, hogy a fejlesztő program hatására csak
pozitív fejlődés mutatható ki.

Sz.é. –
e.m.50 Sz.é. –
e.m. 50 Er. észl.
és kif.
e.m. Er. észl. és
kif.
u.m.
Minta 19 19 19 19
Átlag 42.84 28.11 7.74 9.37
Medián 46.00 28.00 8.00 9.00
Módusz 49 28 8 9
11. táblázat: A kontrollcsoport eredményeinek átlaga, mediánja, módusza

84
A kísérleti csopo rtnál kiszámítottuk a minta alapján az átlagot, a mediánt és a móduszt.
Az átlagokot már bemutattuk a csoportok elemzésénél. A medián értékét illetően
megállapíthatjuk, hogy a szövegértés előmérésénél magasak pontszámok, mivel a medián
kettéosztja a csopor tot, és a 46 a középértéket mutatja, ami szinte 4 pont különbséggel
magasabb a csoportátlagánál. Az utómérésnél szintén igen magas a medián (28), míg az átlag
28.11. Az érzelmek észlelésénél az előmérésnél magasabb a median , mint az átlag, viszont
kevés az eltérés ( 0.30). Az utómérésnél azonban kisebb a medián az átlagnál, bár itt is kevés
az eltérés. Ez is azt mutatja, hogy az érzelmi intellgienciát mérő tesztnél is a csoport nagy
része viszonylag magas pontszámot ért el.
A módusz vizsgálatánál azt láthat juk, hogy a szövegértésnél magas: 49 , illetve 28
pontszám fordul elő a leggyakrabban, míg az érzelmek értékelésénél az előméréskor 8 a
leggyakrabban előforduló érték , míg az utóméréskor a 9. A móduszokat értékelve arra a
következtésre jutottam, hogy a szöv egértés második mérésekor több tanulónak okozhatott
ugyanolyan nehézségű problémát az érzelmek felismerésére, megnevezésére, értékelésére
irányuló feladatok, mert a többi mérésen aránylag jól teljesítettek.

7.ábra: Az eredmények összesítése

Összesítve az eredményeket láthatjuk, hogy az érzelmek észlelésénél az előmérésnél
alacsonyabb átlagot ért a kísérleti csoport, viszont az utómérésnél nagyobb volt a fejlődés
ezen a téren, mint a kontrollcsoportnál. A szövegértést felmérő feladatlatlapnál szintén jo bb
eredményt értek el a kísérleti csoportban részt vevő tanulók, mind az előmérésen, mind az
utómérésen. 19 19 50 50
7,33 10,2 45,12 42,13
7,736 9,36 42,12
28,08
0102030405060
érzelmek észlelése,
értékelése,
kifejezése előmérésérzelmek észlelése,
értékelése,
kifejezése utómérésszövegértés
előmérésszövegértés
utómérés
összpontszám Kísérleti csoport Kontrollcsoport

85
A statisztikai mérések mellett a fejlesztő program kivitelezése alatt természetesen
megfigyelést is végeztem.
Elsősorban azt emelném ki, hogy a gyerek ek várták ezeket a foglalkozásakat, a
hangulat általában meghitt volt.
A fejlesztési program elsődleges célja az volt, hogy meséken keresztül, egy -egy
meseszereplővel azonosulva, a gyerek által választott szituációban megfogalmazzák, hogy a
szereplő milye n érzelmeket élhetett át az adott helyzetben. Ezen a ponton a gyerekek
lényegében saját érzelmeiket fogalmazták meg, saját problémájukat vetítették a mesébe, és
így meséltek érzelmeikről. A mesék, amelyeket választottam, Háromszéken gyűjtött mesék
voltak, Benedek Elek és Kriza János gyűjtései. Azért választottam helyi meséket, hogy a
gyerekek ezekkel is ismerkedjenek, mivel ezen a téren hiányt észleltem. A mesehallgatás után
elmondhatták, hogy hol vannak a mesében, természetesen válaszukat meg is kellett
indokolniuk, utána az ott érzett érzelmeikről kellett beszámolniuk. A beszámolókat egyes
szám első személyben kellett elmondani uk.
Ez az első két alkalommal kissé nehezükre esett, de ezt követően már nem okozott
akadályt. Legtöbbször szívesen osztották meg társaikkal gondolataikat. V olt olyan gyerek, aki
csak egyszer mondta el álláspontját, viszont volt egy gyerek, akire nagyon jó hatással volt ez a
program. Ő általában nehezen szokott megnyilatkozni, keveset beszél, ritkán jelentkezik,
viszont ezeken a fog lalkozásokon látszott, hogy elmerül a mesében, és az elsők közt
fogalmazta meg helyét a mesében, általában az erős, okos oldalán állt, és számomra az volt
érdekes, hogy mindig a fejlődésben levő meseszereplő helyébe képzelte magát, nem a mese
végén vagy el ején levő meseszereplő bőrébe bújt.
Úgy gondolom, hogy ezek a foglalkozások hasznosak voltak, mivel amellett, hogy
egy-egy meseélménnyel gazdagodtak, a 15 gyerek, amíg megfogalmazta helyét a mesében,
azzal végig is jártuk a mese minden helyszínét, és fel is dolgoztuk ezáltal a mesét oly módon,
hogy nem a nyers adatokat vettük számba, hanem a mese részeseivé váltak. Ha pedig
hozzáteszük, az érzelmeket is fogalmaztak meg, még mélyebb értelmet nyert a mese, mivel
nemcsak megélték, hanem ki is mondták az átérz ett érzelmeket.
Az érzelmi intellige nciát fejlesztő játékok során szintén jól érezték magukat, és
szívesen játszodták. Legfőbbképp a mozgásos játékok nyerték el a tetszésüket, de szívesen
rajzolgatták saját Énkönyvüket, ami az önmegismerésüket is fejlesztette.
Bár a hipotéziseink csak részb en igazolódtak, hisz a szövegértés terén, mindkét
csoport gyengébben teljesített az utómérés során, mint az előmérésnél, viszont a
foglalkozások alatt széles skálán mozogtak az érzelmek megfogalmazásában, a szövegnek
más és más momentumait emelték ki, ami azt bizonyítja, hogy mélyebb szinten merültek el a

86
mesék világába, legalábbis többet fogalmaztak meg szóban az őket ért élményekből, mint
általában. Úgy gondolom, ha mind az előmérés, mind az utómérés más formában történik, és
nem leírni kell, hanem inkább beszélni róla, magasabb értékeket mutatnának a szövegértés
ellenőrzésekor. Tapasztalatom azt mutatja, hogy legtöbbször a tanulók gyengébben
teljesítenek a papír -ceruza teszteken, mivel úgy gondolják, hogy bizonyos fokú elvárásnak
kell megfelelniük. Ha vis zont úgy tudjuk irányítani a beszélgetéseket, a beszélgetőkört, hogy
mindnyájan élményben részesüljenek, akkor jóval szabadabban tudnak mesélni és ezáltal
megtanulják gondolataikat, érzéseiket kifejezni. Napjainkban a teljesítményorientált
iskolarendszerbe n ez csak másodlagos cél, de túlmutatva az iskolai éveken úgy gondolom,
hogy a mindennapi kommunikációban fontos, hogy hangot tudjunk adni gondolatainknak,
érzéseinknek, kifejezésre jutatni ezeket, fontos, hogy felismerjük társaink érzéseit, és
empatikusan viszonyuljunk társainkhoz.

III.10. .Következtetések, alkalmazási lehetőségek, ajánlások

A harmadik osztályos tanulók körében végzett kísérletem eredményei szerint az
érzelmi intelligencia fejlesztése népmesék illetve érzelmi intelligenciát fejlesztő játékok révén
hatásosnak bizonyultak, me rt részben beigazolódtak a kezdetben felállított hipotéziseim.
Kedvezően befolyásolták a tanulók érzelmi intelligenciáját a népmesék világában való
kalandozások, elmélyülések. Hatékonyan és örömmel vettek részt az ilyen jellegű tanórákon a
gyerekek, és fe lszabadultan bújtak be a szereplők bőrébe, helyzeteibe. Ezt a legjobban az
egyik gyengébben teljesítő kisfiú kijelentése igazolja, akinek életéből szinte kimaradt a
népmese: „én ezt az órát kedvelem a legjobban, mert így jobb tanulni, és mindenki lehetek”.
Nem utolsó szempont az sem, hogy a nehezebben megnyilatkozó gyerekek szívesebben
beszéltek a népmesék hőseivel azonosulva, igényelve a népmesehallgatást is.
Úgy gondolom, hogy a tanulók többsége is pozitívan fogadta az új módszert,
tapasztalataim alapján törekedni fogok annak további (természetesen nem kizárólagos)
alkalmazására.
A kutatás során arra a következtetésre jutottam, hogy minnél nagyobb teret kell adjunk
gyerekeinknek a népmesék megismerésére, hisz az olvasókönyvek legtöbbször a redukált
szöveg et adják a gyerek kezébe. A fejlesztés során igyekeztem kevésbbé ismert meséket is
átadni nekik, a maguk teljes hosszúságában, hisz ezáltal másfajta, mélyebb értelmet nyernek a
mesék, és a gyerekek hatékonyabban építik be azokat személyiségükbe, jobban azo nosulnak a
szereplőkkel, és nagyobb választási teret nyújtanak, hogy mely helyzet, probléma talál a
gyerekre.

87
A mesék segítségével elértem azt, hogy a tanulók helyesebben viszonyuljanak
egymáshoz, megtanulták elfogadni egymást az egyéni különbségek ellenér e, leküzdeni
gátlásaikat, vállalni a közösség előtt személyes meggyőződéseiket, valamint megtanulták
értékelni, tisztelni és szeretni egymást.
Az érzelmi intelligencia fejlődését a játékok, de a mesék is elősegítették. Lehetővé
tették, hogy felismerjék s aját és társaik érzelmeit, és megfigyeltem, hogy empátiájuk is
fejlődött, hisz nagyobb betekintést nyerhettek egymás életébe, korlátaiba.
A meseszereplőkkel, illetve a helyzetekkel való azonosulás megbeszélésekor azt
láttam, hogy a gyerekek inkább azonosu lnak a pozítiv hősökkel és érzelmekkel. Kifejezték
gyengeségüket, bátorságra, tudásra, kitartásra áhítoztak. Élményt jelentett velük együtt
bolyongani, és újraélni a történeteik által a mesét. Érdekes ek és értékesek voltak a felmerülő
viták, ahogy igazukat keresték.

III.11 . Alkalmazási lehetőségek

A jelen kutatást felhasználhatjuk opcionális órák keretén belül, mivel több
kompetencia fejlesztésére is hangsúlyt fektet a fejlesztőprorgam, ugyanakkor a gyerekeknek
élményt, játékot, kikapcsolódást, szórakozá st nyújthatunk. De ha nincs erre lehetőségünk,
belophatjuk egy –egy szegmensét az anyanyelvi órákra is, hisz bizonyított a népmesék hatása
az anyanyelvi fejlődésére.

III.12 . A kutatás korlátai

A kutatásban kapott eredmények általánosíthatóságát csökkenti az, hogy a mintát 9 -10
éves gyerekpopuláció képezte. Mivel az érzelmi intelligencia életkorfüggő, elképzelhető,
hogy más életkorú és összetételű mintát vizsgálva eltérő eredményeket kaptunk volna.
Tisztában vagyunk vele, hogy a vizsgált változók további vi zsgálata az eredmények mélyebb
elemzését tette volna lehetővé, ebben az esetben viszont a vizsgált változók száma
megnehezítette volna az eredmények interpretációját.

88
Táblázatok jegyzéke

1. táblázat: Az EIT 6 -9 teszt értékelése, pontozása
2. tábláza t: A EIT 1 típusú feladatainak összehasonlítása az előmérésnél
3. táblázat: A EIT 2 -3 típusú feladatainak összehasonlítása az előmérésnél
4. táblázat: A páros -T mintás teszt statisztikai eredményei a kísérleti csoportnál
5. táblázat: A páros -T mintás teszt eredményei a kísérleti csoportnál
6. táblázat: A páros -T mintás teszt statisztikai eredményei a kontrollcsoportnál
7. táblázat: A páros -T mintás teszt eredményei a kontrollcsoportnál
8. táblázat: A független T -teszt eredményei a lányok, illetve a fiúk ere dményei
eltérésének vizsgálatára
9. táblázat: A független T -teszt eredményei a lányok, illetve a fiúk eredményei
eltérésének vizsgálatára (csoportok közötti átlageltérés)
10. táblázat: A kísérleti csoport eredményeinek átlaga, mediánja, módusza
11. tábláza t: A kontrollcsoport eredményeinek átlaga, mediánja, módusza

Ábrák jegyzéke

1. ábra: Az előmérés adatai a kísérleti, illetve a kontrollcsoportnál az érzelmi teszt
alapján
2. ábra: Az előmérés adatai a lányoknál és fiúknál a kísérleti illetve a
kontrollcs oportnál az érzelmi teszt alapján
3. ábra: Az előmérés adatai a kísérleti illetve a kontrollcsoportnál a szövegértő
feladatlapjai alapján
4. ábra: Az előmérés átlagai a lányoknál és fiúknál a kísérleti illettve a
kontrollcsoportnál a szövegértő feladatlap alapján
5. ábra: Az előmérés átlagai feladatonként lebontva szövegértő feladatlap alapján
6. ábra: Az utómérés átlagai feladatonként lebontva szövegértő feladatlap alapján
7. ábra: Az eredmények összesítése

89
Irodalomjegyzék

Adamikné Jászó Anna (2006): Az olvasás múltja és jelene . Budapest: Trezor Kiadó
Ágoston Andrea (2007): A mesék szerepe a nyelvi szocializációban .
http://szd.lib.uni -corvinus.hu/3393/1/A_MES_K_SZEREPE_A_ NYELVI_SZ.PDF
(2014.05.26 )
Antalfy Mária (2007): A mese gyógyító ereje . Zöld újság
http://lelkiegeszsegert.hu/meseterapia_modszer.html ,( 2014.05.28 )
Atkinson, R. L; Atkinson, R. C; Smith, E. E; Bem, D. J; Nolen -Hoeksema, S.
(2005).Pszichológia. Budapest: Osiris Kiadó
Bárdossy Ildikó és mtsai (2002) A kritikai gondolkodás ejlesztése – az interaktív és reflektív
tanuláslehetőségei. Tanulási segédlet pedagógusok és pedagógusjelöltek számára a saját
élményű tanulásh oz. PécsiTudományegyetem, Pécs, 283-300. o.
Baron-Cohen, S., Wheelwright, S., Hill, J. (2001): The „reading the mind in the eyes” test,
revised version: a study with normal adults, and adults with Asperger Syndrome or high –
functioning autism. Journal of Child Psychology and Psychiatry . 42, 241–252.
Baron-Cohen, S. (2006): Elemi különbség. Férfiak, nők és a szélsőséges férfiagy. Budapest,
Osiris.
Bar-On. (2006): The Bar – On model of emotional social intelligence(ESI) . Psicothema . 18,
supl. 13-25.
Bar-On, R. (1997): The Emotional Quotient Inventory (EQ -i): A test of emotional intelligence .
Toronto, Canada: Multi -Health Systems, Inc.
Bar -On, R. (2004): The Bar -On Emotional Quotient Inventory (EQ -i): Rationale, description,
and summary of psychometric properties. In: Glenn Geher (ed.): Measuring emotional
intelligence: Common g round and controversy. Hauppauge , NY: Nova Science Publishers,
pp. 111-142.
Baron, R. M., & Kenny, D. A. (1986): The moderator –mediator variable distinction in social
psychological research: conceptual, strategic, and statistical Considerations. American
Psychological
Benedek Elek (2005): Az égig érő fa . Kriterion, Kolozsvár

90
Bernáth L., Révész Gy. (1997): A pszichológia alapjai. Terita Kiadó: Budapest
Bódis Zoltán (2004): Mese és szakralitás. Új Forrás , 2. sz. ):
http://www.epa.oszk.hu/00000/00016/00092/040214.htm (2015 . 03.27 )
Boldizsár Ildikó (2010): Meseterápia . Magvető, Budapest
Bruno Bettelheim (2000): A mese bűvölete és a kibontakozó gyermeki lélek . Corvina Kiadó,
Budapest
Buda Béla: A közvetlen emberi kommunikáció szabályszerűségei (2008. november 21:42)
http://mek.oszk.hu/02000/02009/
Cs. Czachesz Erzsébet (2005): Olvasás és pedagógia , Budapest. Mozaik Kiadó
Czeizel, E. (1984 ): Az érték bennünk van . Gondolat Kiadó: Budapest
Ekman, P. (1972): Universals and cultural differences in facial expressions of emotion. In: J.
Cole (ed.): Nebraska Symposium on Motivation 1971, (V ol. 19, pp. 207 -283). Lincoln, NE:
University of Nebraska Press.
Ekman, P. (1980): The face of man: expressions of universal emotions in a New Guinea
village . New York: Garland STPM Press.
Ekman, P. (1999): Basic Emotions. In T. Dalgleish and M. Power (eds.): Handbook of
Cognition and Emotion . Sussex, U.K.: John Wiley & Sons, Ltd., 1999 .
Ekman, P., Friesen, W. V ., Hager, J. C. (2002): The Facial Action Coding System. Second
edition. Salt Emmerling, D. G. -R. (2000). Emotional intelligence issues and common
misunderstanding. http://eqi.org/gole3.htm.Lake City: Resea rch Nexus eBook. London:
Weidenfeld & Nicolson, 2002 .
Gáspáricsné Kovács Erzsébet (2007): A mese szerepe az anyanyelvi nevelésben
http://www.epa.oszk.hu/01200/01245/00035/gke_0703.html (2014.04.15 )
Gerle Edit (2013): Szövegértés szövegalkotás.
http://www.sulinet.hu/tanar/kompetenciateruletek/1_szovegertes/modulleirasok/1 –
2._evfolyam/a_tipus/alapkeszsegek__alapkepessegek_fejlodesenek_tamogatasa/tanitoi_eszko
zok/napi_mesehallgatas_1/napi_me sehallgatas_mesegyujtemeny.pdf (2015 02.08 )
Goleman, D. (1997): Érzelmi intelligencia . Háttér Kiadó: Budapest

91
Goleman, D. Boyatzis, R., & McKee, A. (2002): Primal leadership: Realizing the power of
emotional intelligence . Boston: Harvard Business School Press.
Hegyiné Ferch Gabriella (2009): Az érzelmi intelligencia szerepe a nevelői munkában
http://www.ofi.hu/tudastar/erzelmi -intelligencia ( 2015.06.21 )
Kádár Annamária (2012): Az érzelmi intelligencia fejlődése és fejlesztésének lehetőségei
óvodás és kisiskoláskorban . Ábel Kiadó, Kolozsvár
Kádár Annamária (2013): Mesepszichológia. Az érzelmi intelligencia fejlesztése
gyermekkorban . Kulcslyuk Kiadó, Budapest
Komáromi Gabriella (1999): Gyermekirodalom . Helikon Kiadó, Szekszárd
Kriza János (2011): Az álomlátó fiú.Móra Ferenc Ifjúsági Kiadó ZRT, Bu dapest
Lévai Dóra (2007): A meseolvasás hatása a szövegértési teljesítményre . V . Kiss Árpád
Emlékkonferencia, Debrecen, 2007 . szeptember 28-29. 62. o.
Mayer, J. D; Di Paolo, M.; Salovey, P. (1990): Perceiving affective content in ambiguous
visual stimuli: A component of emotional intelligence. Journal of Personality Assessment , 54,
772-781.
Mayer, J. D; Salovey, P; & Caruso, D. R. (2000): Competing models of emotional
intelligence.In R. J. Sternberg (ed.): Handbook of Human Intelligence (396-420), New
York: Cambridge University Press
Mayer, J. D. (2003). Az érzelem, az intelligencia, és az érzelmi intelligencia. In: J. Forgács: Az
érzelmek pszichológiája , Kairosz Kiadó, Győr, 399-415.
Mayer, J. D., Salovey, P., Caruso, D. R. (2000). Competing models of emotional intelligence.
Handbook of Human Intelligence , 267.
Mayer, J. D., Salovey, P., Caruso, D. R.(2012): Az érzelmi intelligencia -modell elemzése .
http://szemegpszich.elte.hu/wp -content/uploads/ 2012/06 /A-Salovey -Mayer -f%C3%A9le-
%C3%A9rzelmi -intelligencia -modell -%C3%A9rv%C 3%A9nyess%C 3%A9g%C 3%A9nek-
elemz%C 3%A9se.pdf
Mérei, F.,Binét Á. (2006): Gyermeklélektan . Medicina Könyvkiadó, Budapest
Nagy Gabriella (1 997): A mesék saját magáról http://www.jamk.hu/ujforras/9809_14.htm
(2015.06.23 )

92
Nagy Henriett (2010) : A képesség -alapú érzelmi intelligencia modell érvényességének
empirikus elemzése . http://pszichologia.elte.hu/wp -content/uploads/2011/01/T%C3%A9zisek –
NH.pdf (2014.10.12 )
Nagy Katalin (2008): „Mese, Mese, Mátka…”A mese szerepe a nevelő -oktató munkámban ,
Brenner János Óvoda, Általános iskola és Kollégium, Szombathely
Nagy Olga (1974): Hősök, csalókák, ördögök . Kriterion Kiadó, Bukarest
Oláh Tibor (2010): Mese műfaji elemzése . http://enciklopedia.fazekas.hu/mufaj/Mese.htm
(2014 . 05.24 )
Puskár Ildikó: A 360 fokos tesztek http://www.hdteam.hu/online -tesztek/ 360-fokos -tesztek/
(2015.07.20 )
Rózsa, S., Kálmán, R., Kő, N., Nagy, H., Fiáth, T., Magi, A., Eisinger, A., Oláh, A. (2012): Az
érzelmi arcfelismerés jelentősége és mérése a pszichológiai kutatásokban: Az Ekman -féle
érzelmi detekció teszttel szerzett hazai tapasztalatok. Pszichológia. 32(3), 229-251.
Szitó Imre (2009): Az érzelmi intelligencia fejlesztése az iskolában . Edition Nove, Sopron
Thorndike, R. L. Stein, S. (1937): An evaluation of the attempts to mesure social intelligence.
Psychological Bulletin , 34, 275-285.
Vári Péter (szerk.) (2003): PISA -vizsgálat 2000. Műszaki Könyvkiadó. Budapest. In: Bácsi
János – Sejtes Györgyi. Didaktikai útmutató a szövegértési feladatlapok összeállításához.
http://www.anyanyelv -pedagogia.hu/cikkek.php?id= 218
Zóka Katalin (2009): Vará zseszközök az óvodában. Érzelmi, erkölcsi kompetenciákalakítása
játékkal, verssel, mesével a világ befogadásának elérhetősége . Educatio Társadalmi
Szolgáltatások Nonprofit KFT, Budapest

93
Mellékletek

1. számú melléklet – Az előmérésnél alkalmazott szöveg értő feladatlap és
javítókulcsa

A szerencse fiai

Egyszer volt egy szegényember, és annak három fia. Miután az ember megözvegyült,
magához hívatta a fiait.
– Menjetek el a világba szerencsét próbálni! – parancsolt rájuk.
A fiúk tüstént útnak is indultak. Éppen egy erdőn át vezetett az útjuk, amikor
fejszecsattogás ütötte meg a fülüket.
– Elmegyek megnézni, honnan jön a zaj – szólalt meg a legkisebb fiú.
De a bátyjai rá se hederítettek, mentek tovább. A fiú ekkor talált egy fejszét, amelyik
magában vágta a fát. Elkapta, s a tarisznyába tette.
Mentek mendegéltek tovább, s a közeli réten valami zörgést hallottak. A legkisebb
most is megnézte, mi lehet az. Egy ásót talált, amely magától ásott. Elkapta, s ezt is a
tarisznyájába tette.
Ahogy tovább ballagtak , egy kis patakot találtak. A legkisebb fogta magát és elindult
megkeresni a forrását. Estére meg is találta, nem másban, mint egy dióhéjban. Betakarta a diót
falevelekkel, a zsebébe tette, és egyedül indult tovább, mert a testvérei ekkor már messze
jártak .
Egyszer csak egy város mellett vezetett az útja, ahol egy sereg embert vittek a
vesztőhelyre. Köztük volt a két bátyja is. Kétségbeesett a fiú nagyon, s elhatározta, hogy
közbenjár a királynál az érdekükben.
Úgy is tett. A király beleegyezett, hogy szab adon engedi a foglyokat, de a fiúnak
megparancsolta, hogy az ablaka alatt álló nagy fát vágja ki, az udvarában pedig ásson egy
kutat.
A legkisebb testvér ekkor előkapta a fejszéjét, s az magától kivágta a fát. Ezután az
ásója megásott egy mély gödröt, majd beletette a diót, s a kút máris megtelt vízzel.
A király nem csak a foglyokat engedte el, hanem még a lányát is feleségül adta a
fiúhoz. Máig is élnek, ha meg nem haltak azóta.
magyar népmese
1. Sorold fel a népmese szereplőit!

___________________ ____________________________ ______________________________
__/4
2. Jelöld nyilakkal a testvérek vándorútját!

a szegényember házától a patak partján a királyi palotában

a réten keresztül az erdőn át a város mellett __/6

3. Húzd alá a mese szövegében a kérdésekre válaszoló mondatokat!

Mire kérte a szegényember a fiait ? Mire lettek figyelmesek a fiúk a réten?
Hol találkozott össze a legkisebb fiú a bátyjaival? Mit parancsolt a király a fiúnak? __/8

94
4. Kösd össze a szereplőket a tulajdonsá gaikkal!
nemtörődöm
kitartó
a legkisebb fiú bátor a két idősebb testvér
szemfüles
lusta
találékony __/6
5. Minek köszönhette a szerencséjét a legkisebb fiú? Válaszodat indokold meg !
A Annak, hogy megkereste útközben a varázserejű tárgyakat.
B Annak, h ogy a talált tárgyak segítségével teljesítette a király parancsait.
C Annak, hogy megoldotta a kapott feladatokat. __/6

–––––––––––––––––––––––––- ––––––––

6. Társíts érzelmeket a követk ező eseményekhez a szöveg alapján! Mit éreztek a szereplők?
(pl. bánat, düh, öröm, boldog ság, félelem, szorongás, lelkesedés, magányosság,
szomorúság, sajn álat, megnyugvás , stb.) Indokold meg válaszaidat!

A szegény ember, amikor megözvegyül.
________ _____________________ _________________________________
____________________________________ ______________________________

A legkisebb fiú, amikor meglátta a bátyjait.
_____________________________ ___________________________________
_______________________ _____________ ______________________________

A király, amikor feleségül adta lányát a fiúhoz.
_____________________________ ___________________________________
____________________________________ ______________________________

Az idősebb testvérek, amikor kiszabadította őket a legkisebb fiú.
_________________ _______________________________________________
_____________________________________ _____________________________

A királylány, amikor megtudta, hogy a király feleségül ad ja őt a legkisebb fiúhoz.
__________________________________________________________________
___________________________________________ _______________________
__/15

7. Válaszolj egész mondatban!
Szerinted miért döntött úgy a király, hogy a lányát feleségül adja a legkisebb fiúhoz?

95
A szerencsén kívül mi szükséges ahhoz, hogy sikert érjünk el?
___________________________________________________________________________
_______________________________________________________________________ ____
__________ _______________________________________________________________
\5p.

Összesen: __/50

Javítókulcs
A szerencse fiai

Egyszer volt egy szegényember, és annak három fia. Miután az ember megözvegyült,
magához hívatta a fiait.
– Menjetek el a v ilágba szerencsét próbálni! – parancsolt rájuk.
A fiúk tüstént útnak is indultak. Éppen egy erdőn át vezetett az útjuk, amikor
fejszecsattogás ütötte meg a fülüket.
– Elmegyek megnézni, honnan jön a zaj – szólalt meg a legkisebb fiú.
De a bátyjai rá se h ederítettek, mentek tovább. A fiú ekkor talált egy fejszét, amelyik
magában vágta a fát. Elkapta, s a tarisznyába tette.
Mentek mendegéltek tovább, s a közeli réten valami zörgést hallottak . A legkisebb
most is megnézte, mi lehet az. Egy ásót talált, ame ly magától ásott. Elkapta, s ezt is a
tarisznyájába tette.
Ahogy tovább ballagtak, egy kis patakot találtak. A legkisebb fogta magát és elindult
megkeresni a forrását. Estére meg is találta, nem másban, mint egy dióhéjban. Betakarta a diót
falevelekkel, a zsebébe tette, és egyedül indult tovább, mert a testvérei ekkor már messze
jártak.
Egyszer csak egy város mellett vezetett az útja, ahol egy sereg embert vittek a
vesztőhelyre. Köztük volt a két bátyja is. Kétségbeesett a fiú nagyon, s elhatározta, hogy
közbenjár a királynál az érdekükben.
Úgy is tett. A király beleegyezett, hogy szabadon engedi a foglyokat, de a fiúnak
megparancsolta, hogy az ablaka alatt álló nagy fát vágja ki, az udvarában pedig ásson egy
kutat.
A legkisebb testvér ekkor előkapta a fe jszéjét, s az magától kivágta a fát. Ezután az
ásója megásott egy mély gödröt, majd beletette a diót, s a kút máris megtelt vízzel.
A király nem csak a foglyokat engedte el, hanem még a lányát is feleségül adta a
fiúhoz. Máig is élnek, ha meg nem haltak az óta.
magyar népmese

1. Sorold fel a népmese szereplőit!

egy szegényember, a három fia, a király, királylány
__/4

96
2. Jelöld nyilakkal a testvérek vándorútját!

a szegényember házától a patak partján a királyi palotában

a réten keresztül az erdőn át a váro s mellett
__/6

3. Húzd alá a mese szövegében a kérdésekre válaszoló mondatokat!

Mire kérte a szegényember a fiait ? Mire lettek figyelmesek a fiúk a réten?
Hol találkozott össze a legkisebb fiú a bátyjaival? Mit parancsolt a király a fiúnak?
__/8
4. Kösd össze a szereplőket a tulajdonságaikkal!
nemtörődöm
kitartó
a legkisebb fiú bátor a két idősebb testvér
szemfüles
lusta
találékony
_/6
5. Minek köszönhette a szerencséjét a legkisebb fiú? Válaszodat indokold meg !
A Annak, hogy megkereste útkö zben a varázserejű tárgyakat.
B Annak, hogy a talált tárgyak segítségével teljesítette a király parancsait.
C Annak, hogy megoldotta a kapott feladatokat. __/6
A: a varázserejű tárgyak segítsége nélkül nem tudta volna megoldani a király
feladatait.

6. Társíts érzelmeket a következő eseményekhez a szöveg alapján! Mit éreztek a szereplők?
(pl. bánat, düh, öröm, boldog ság, félelem, szorongás, lelkesedés, magányosság,
szomorúság, sajn álat, megnyugvás , stb.) Indokold meg válaszaidat!

A szegény ember, amikor megözvegyül. bánat, szomorúság, magányosság
Egyedül érzi magát, mert elveszíti felségét ,

A legkisebb fiú, amikor meglátta a bátyjait. öröm, boldogság, sajnálat
öröm, boldogság: mert újra láthatja a testvéreit és életben vannak.
Sajnálatot érez, mivel testvéreit is a vesztőhelyre viszik.

A király, amikor feleségül adta lányát a fiúhoz. öröm, boldogság,
megnyugvás
Örül, boldog, megnyugvást érez, mivel talált egy derék férjet lányának.

Az idősebb testvérek, amikor kiszabadította őket a legkisebb fiú. öröm, boldogság
Örömet, boldogságot éreznek, mert ismét szabadok és megmenekültek.
A királylány, amikor megtudta, hogy a király feleségül adja őt a legkisebb fiúhoz.
öröm
Örül, hogy derék férjet talált . ___/15

97

7. Válaszolj egész mondatban!
Szerinte d miért döntött úgy a király, hogy a lányát feleségül adja a legkisebb fiúhoz?

Azért döntött úgy a király, hogy lányát feleségül adja a legkisebb fiúhoz, mert
ügyesnek, okosnak, jóravalónak tartotta.

A szerencsén kívül mi szükséges ahhoz, hogy sikert ér jünk el?
bátorság, okosság, kitartás, gyorsaság, erősség
_\5p.

Összesen:
__/50

98
2. számú melléklet – Az utómérésnél alkalmazott szövegértő feladatlap és
javítókulcsa
A LEGD RÁGÁBB KINCS

Egyszer a puszta útjain találkozott két búcsú járó, egy ifjú és egy öreg. Beszélgetni
kezdtek, és a fiatal nem győzött eleget panaszkodni az életére.
– Én, apóka, nem vagyok túlzottan boldog. A szüleimtől semmit sem örököltem,
köcsönkérnem pedig nincs kitől. Milyen jó is lehet, ha az ember gazdag! De az én életem
csupa vergődés. Nincs nálam nyomorultabb, szerencsétlenebb ember ezen a világon.
-Hallgass el, fiam – ellenkezett az öreg. – Ne jajgass, panaszkodj szüntelenül!
-Miért ne panaszkodnék, ha szegény vagyok? Ma sincs több vagyonom, mint amikor
megszülettem.
-Oly gazdag vagy, fiam, és szüntelenül panaszkodsz.
Az ifjú elcsodálkozott.
-Hogy lennék gazdag? Hiszen semmin sincs!
-És soha nem gondoltál arra, mennyit érnek a szemeid? Add nekem az egyik szemed, s
kérj érte bármit!
-Még mit nem! Hogy ad hatnám el a szemem? – riadt meg az ifjú. – Nem, a szemem
nem adom semmiféle kincsért!
-Jól van – folytatta a öreg. – Akkor ajándékozd nekem az egyik kezed, s kérj érte
annyi aranyat -ezüstöt, amennyit akarsz.
-Aranyért -ezüstért adjam el a kezem? – háborod ott fel a fiatalember. – Nem, a kezem
semmiért sem adom ezen a világon!
Most már láthatod, fiam, milyen gazdag vagy – felelte az öreg. – Miért sopánkodsz,
panaszkodsz hát szüntelen? Hidd el, legnagyobb kincs maga az ember. Ha egészséges, józan
az észjárás a, ha elég erős és ügyes, maga is megszerezhet minden gazdagságot.

1. Fogalmazd meg saját szavaiddal, hogy milyen ember volt az ifj ú és az öreg ?2p/__
_______________________________________________________________________
2. Hol találkozott a két búcsújáró? Mon dattal válaszolj! 4p/__
________________________________________________________________________
_______________________________________________________________________
3. Milyen szavakat használ a mesélő a fiatal fiúra? Írd ki őket a szövegb ől! 6p/__
________________________________________________________________________
________________________________________________________________________

99

4. Milyen szavakat használ az mesélő az idősebb emberre? Írd ki a szövegb ől! 4p/__
_________________________ _______________________________________________
5. Milyen embernek tartja magát az ifjú máshoz viszonyítva? Másold ki ezt a szövegb ől!6p/__

Miért tartja magát olyannak?
_________________________________________________________________________
____________ _____________________________________________________________
6. Adj jó tanácsot annak, aki nem elégszik meg azzal, amije van! Írd le, mit tegyen!
4p/__
________________________________________________________________________
__________________ ______________________________________________________
7. Hogyan változnak a fiú érzései a történet során? A mondat befejezésével válaszolj!
A következő három mondatot fogalmazd meg te! 15p/__
1. A történet elején az ifjú panaszkodó, mert _________________________________
2._______________________________________________________________________
3._______________________________________ ________________________________
4.________________________________________________________________________
8. Hol vagy te a mesében?(Határozd meg azt, hogy ki vagy, vagy kinek a bőrébe bújnál! )
Melyik részében a mesének ? (A mese elején, közepén, végén?)
Miért? Indokold meg!
Mit érzel, abban a helyzetben? Szerinted miért érzed azt az érzelmet? 10p/__
________________________________________________________________________
________________________________________________________________________
________________________________________________________________________
________________________________________________________________________
________________________________________________________________________
_____________________________________ ___________________________________
________________________________________________________________________

Összpontszám: 50 pont

100
JAVÍTÓKULCS

1. Milyen ember volt az ifj ú és az öreg ? Írd le!
búcsújáró 2p
2. Hol találkozott a két búcsújáró ? Mondattal válaszolj!
A két búcsújáró a puszta útjain találkozott. (puszta útjain -2p, Ha egész mondatban
válaszol. -2p) 4p

3. Milyen szavakat használ a mesélő a fiatal fiúra? Írd ki őket a szövegb ől!
ifjú, fiam, fiatalember (Szavanként 2 pont) 6p

4. Milyen szavakat használ az mesélő az idősebb emberre? Írd ki a szövegb ől!
öreg, apóka (Szavanként 2 pont) 4p

5. Milyen embern ek tartja magát az ifjú máshoz viszonyítva?
Másold ki ezt a szövegb ől!
Nincs nálam nyomorultabb , szerencsétlenebb ember ezen a világon. 6p

6. Adj jó tanácsot annak, aki nem elégszik meg azzal, amije van! Írd le, mit tegyen!
Ha sikerül egy egész mondatba n megfogalmazni a tanácsotés a témához kapcsolodó, akkor
megkapják a 4 pontot. Ha hiányzik a mondatkezdő nagy betű, nem megfelelő módban
használja az igét, nincs a mondat végén felkiáltó jel, akkor 1 -1 pontot veszít. 4p

7. Hogyan változnak a fiú érzései a történet során? A mondat befejezésével válaszolj! A
következő három mondatot fogalmazd meg te!
1. A történet elején az ifjú panaszkodó, mert szegény, nincs pénze (3p)
2. csodálkozó, mert nem hiszi el, hogy pénz nélküli gazdagság is létezik
3. riadt, mer t az öregember a szemét kéri pénzért cserébe
4. felháborodott, mert a keze minden aranynál – ezüstnél többet ér 15p
(2, 3, 4, mondatoknál a megtalált érzelmi változásokra 1 -1 pont (csodálkozás, riadtság,
felháborodás) az elfogadható indoklásra 3 -3 ponto t adunk)

8. Hol vagy te a mesében? Miért? Indokold meg! Mit érzel? Miért? 10p
(2,5 pont válaszonként)

Összpontszám: 50pont

101
3. számú melléklet – Képes érzelmi intelligencia teszt 6 -8 éves korosztály
részére számú melléklet – (EIT 6 -8)

Kedves Gyere kek!

Ebben a füzetben arra kérünk Benneteket, hogy képek nézegetése kapcsán mondjátok
el, hogyan éreztek, hogyan gondolkodtok magatokról és másokról. A kérdésekre az első
megérzéseitek alapján válaszoljatok, mert ezek az első gondolatok a legfontosabbak. Ebben a
játékban Tanítótok segít nektek, az ő útmutatása szerint haladjatok feladatról feladatra.
Fontos tudnotok, hogy ez a feladatsor nem felmérő dolgozat. Nincsenek jó vagy rossz
válaszok! Kérünk Benneteket, hogy legyetek őszinték!

102
1. Milyen é rzést vált ki benned ez a kép?

Melyik arckifejezés tükrözi legjobban azt, amit te érzel?
A kiválasztott kép alá tegyél egy X -et!

103
2. Milyen érzést vált ki benned ez a kép?

Melyik arckifejezés tükrözi legjobban a zt, amit érzel?
A kép alá tegyél egy X -et!

104
3. Mit é rzel, amikor ezt a fiút nézed?

Melyik arckifejezés tükrözi legjobban azt, amit érzel?
A kiválasztott kép alá tegyél egy X -et!

105

4. Milyen érzést vált ki Benned ez a kép?

Melyik a rckifejezés tükr özi legjobban azt, amit érzel?
A kép alá tegyél egy X -et!

106
5. Milyen érzést vált ki Benned ez a kép?

Melyik arckifejezés tükrözi legjobban azt, amit érzel?
A kiválasztott kép alá tegyél egy X -et!

107

6-10. Melyik gyerek és f elnőtt arcokon látsz hasonló érzelmet? Kösd össze a párokat!

108

11-15. Melyik gyerek és felnőtt arcokon látsz hasonló érzelmet? Kösd össze a párokat!

109

16. Nézd meg ezt a fiút! Szerinted melyik gyerek ül vele szemben? A kép alá tegyé l egy X -et!

110

17. Melyik gyerek érez együtt ezzel a kislánnyal?

111
18. Melyik gyerek nézi a papagáj -etetést? A kiválasztott kép alá tegyél egy X -et!

112
19. Nézd meg ezt a jelenetet! Melyik gyerek osztozik a többiek érzésében? A kiválasztott kép al á
tegyél egy X -et!

113
4. számú melléklet – A fejlesztő programban alkalmazott feladatok
leírása

I. Feszültségoldó, bemelegítő, ismerkedő, kommunikációt fejlesztő játékok

1. Szótenisz
Életkor: 8-14 év
Eszköz: bármilyen kis szivacs labda
Eljárás: A gyerekek körben állnak és egymásnak dobják a labdát, a labdával együtt a szót
is. A kezdő játékos kitalál egy szót, a következő labdázónak a kapott szó utolsó hangjával
kell kezdenie az általa dobott szót. (pl. veréb -barát…) A játék addig tart, amíg mindenki
sorra nem kerül. Ha valaki elaka d segítséget is kérhet.
A játék jó alkalmat teremt az önkontroll fejlesztésére is. Nem szabad szavakat
bekiabálni, az elakadónak csak akkor segítünk, ha kéri. A bekiabáló gyereket úgy tartjuk
féken, hogy újra megbeszéljük velük a csoport szabályait. A játé kot addig folytatjuk, amíg
mindenki sorra nem kerül.
Névalliteráció: a labdadobáló azt, akinek dobja a labdát, a keresztnevével és a
keresztnevének a kezdőbetűjével kezdődő pozitív tulajdonságot kifejező szóval szólítja
meg: kedves Klára, eleven Edit.

2. Névjegykártya
Életkor: 8-14 év
Eszköz: 3×5 színes lapocskák, színes cer uzák
Eljárás: Megkérjük a gyerekeket, hogy az üres lapocskákra készítsék el úgy el a
névjegyüket, hogy azon a legfontosabb tulajdonságok, ismertetőjegyek szerepeljenek.
Lehet rajzolni, de lehet szöveges is.
Párokban bemutatják egymásnak a névjegyüket. Mié rt éppen ilyen? Miért tartotta éppen
ezt fontosnak?
A párok bemutatják egymást a csoportnak.

114
Megbeszélés:
1. Milyen érzés bemutatni és bemutatkozni?
2. Mit írunk fel a névjegykártyára?
3. A játék felhasználható arra is, hogy megbeszéljük a gyerekekkel a prezentáci ó
és a jó benyomáskeltés igényének jelentőségét, lehetőségeit, buktatóit.

3. Ha én fa lennék
Életkor: 8 -18 év
Eszköz: papír, ceruza
Eljárás:
1. Kezdjük el, a “ Mi lenn ék, ha szín, állat tárgy lennék?”játékot. Utoljára
hagyjuk a fát. Amikor mindenki elgondolkoz ott arról, hogy ő milyen fa
lenne, és néhányan elmondták az indokot is, akkor:
2. Kérjük meg őket, hogy mindenki rajzolja le a fát, amit magának elképzelt.
3. A gyerekek félreteszik a fát és egy másik papírra leírják 5 -6 legfontosabb
tulajdonságaikat.
4. A tulajdo nságokat elhelyezik a fa különböző részein: gyökér, lomb, törzs.
5. A gyerekek bemutatják fájukat és elmagyarázzák a tulajdonság
elhelyezésének okát.

4. Liftben
Életkor: 9-14 év
Eszköz: nincs
Eljárás: Három – három önként jelentkező gyerek beáll egy képzeletbel i liftbe, és
felmennek a 7. emeletre. Helyzetek: mindhárom ember ismeretlen, 2 ismeri egymást,
mindhárman ismerik egymást. Először csak a feladatot ismertetjük, és megvárjuk, mi
történik. Ha szükséges biztatjuk őket, hogy beszélgessenen, helyezkedjenek el a liftben.
A csoport többi tagjának megfigyelési feladatot adunk: testtartás, távolságtartás,
témaválasztás, a nem verbális kommunikációs jelek használata

115
Megbeszélés:
A megfigyelők beszámolnak a látottakról. a kommunikációs módokról. A játékosok pedig
érzéseikről, tapasztalataikról beszélnek.

5. Képeslapkiállítás
Életkor: 10 -14 év
Eszköz: Különböző képeslapok, amelyek a gyerekek számára érdekesek, emlékeket
idézhetnek fel (állatokat ábrázoló, városkép, tájkép, gyerekek különböző helyzetben,
mesefigurák).
Eljárás: Az asztalra vagy más kiállításra alkalmas helyre helyezzük a képeslapokat.
A gyerekek kiállítás nézőként megnézik a képeslapokat, de nem nyúlnak hozzá.Közben
minden gyerek magában, gondolatban kiválaszt 4 képeslapot, amelyik a legjobban tetszett
neki.
A gyerekek felsorakoznak, majd jelzésre minden gyerek két képeslapot vehet le az
asztalról. Van, akinek ez nem sikerül, annak a maradék jut.
A gyerekek a választott képeslap alapján vagy attól függetlenül párt keresnek maguknak
és párban megbeszélik, ki miért választotta a nála lévő képeslapot?
A párok bemutatják egymást a csoportnak.
Megbeszélés:
1. Azt választottad, ami tetszett vagy másnál van a kedvenced?
2. A választás alapján megtudtatok -e társatokról olyasmit, amit eddig nem
tudtatok?
3. Mit választan ál legközelebb, ha még egy forduló lenne?

6. Némajáték
Életkor: 10 -14 év
Eszköz: Kis kártyák, amelyekre különböző helyzeteket írunk (pl. a király és a királynő
üdvözli egymást, a király fogadja a hódolókat, a gyerek beszámol a szüleinek a frisen
kapott intőr ől, két gyerek veszekszik és a harmadik csitítja őket)

116
Eljárás: A gyerekekből 3 -4 fős csoportokat alkotunk. Minden csoport húz vagy kap egy
helyzetet és felkészül a szituációs némajátékára. Az egyes csoportok eljátszák a szituációt,
a nézők pedig próbálják kitalálni a jelenetet.
Megbeszélés:
1. Mit kell figyelembe venni a szituáció eljátszásához?
2. Honnan tudták, hogy így kell eljátszani?

Az érzelmek és szükségletek tudatosítását, az önszeretet (énfogalmat), és önértékelést
(énképet)fejlesztő gyakorlatok

7. Érze lemkerék
Életkor: 8-10 év
Eszköz: Érzelemkerék
Eljárás: Vezessük fel a tevékenységetazzal, hogy kérjük meg a gyerekeket, emeljék fel a
kezüket milyen helyzetekben érezték magukat: boldognak, szomorúnakcsalódottnak,
aggódónak, stb. ?
Mutassuk be a gyerekek nek az Érzelemkereket.
Ebben a játékban minden gyerek húz egy sorszámot egy dobozból vagy kalapból. Amikor
kihúzta a sorszámot, azután a sorszámhoz tartalmazó érzelmet kell elmagyaráznia, példát
kell felhozni arról, milyen módon élte már át saját életében az adott érzelmet.
Megbeszélés:
1. Van-e olyan érzés, amit még sohasem éreztél?
2. A többiek által felhozott példák között voltak -e olyanok, amelyek
hasonlítottakolyan helyzetekhez, amiben te is ugyanazt az érzelmet
érezted?
Személyes kérdések:
Melyik érzelmet s zereted átélni a legjobban?
Melyik érzelmet szereted átélni a legkevésbé?
Mit tanultál a saját és mások érzelmeiről?

117
8. Hol fáj? (a fizikai és lelki fájdalommegkülönböztetése)
Életkor: 8-10 év
Eszköz: ragtapasz és papírszív gyermekekként
Eljárás: Kiosztjuk az eszközöket. Jelezzük, hogy kétféle fájdalomról fogunk beszélni. A
fizikai fájdalomról (f), amit a ragtapasszal lehet orvosolni, és az érzelmi fájdalomról (l),
amit a szív jelképez.
Felolvassuk a különböző helyzeteket, és a gyermekek osszák meg egymásal, hogyan
éreznék magukat az adott helyzetben. Egyben azonosítsák érzéseiket, hogy fizikai vagy
lelki sérelemről van -e szó a megfelelő eszközök felmutatásával.
 Biciklizel, elesel és lehorzsolod a térded. (f)
 Kedvenc háziállatod elpusztul. (l -szomorú)
 Nagyszülőd beteg. (l -aggodalom, szomorúság)
 Műsorban szerepelsz. (l – idegesség, iz gatottság, szorongás)
 Elbotlasz a játszótéren és megütöd magad. (f)
 Kishúgod elesik, és komolyan megsérül. (f a húgnak. L a
tesvérnek öröm? Vagy szomorúság?
Megbeszélés:
Tartalmi kérdések:
1. Szerinted mi a különbség a fizikai és az érzelmi fájdalom között?
2. Nehéz volt megkülönböztetni a kettőt? Milyen jelzések segítettek ebben a
játékban a kettőt megkülönböztetni?
Személyes kérdések:
1. Milyen fájdalmat éreztél gyakrabban?Fizikait vagy érzelmit?
2. Voltál olyan helyzetben , amelyben mindkettőt átélted egyszerre?
3. Legközelebb, ha a fizikai vagy érzelmi fájdalmad van, mit tehetsz, hogy jobban
érezd magad?

118
9. Szereted vagy sem
Életkor: 8- 10 év
Eszköz: érzelmi helyzetkártyák
Eljárás: Bevezetésként felírjuk a táblára a következő feliratokat: ”Szeretem érzések”
és”Nem sze retem érzések”
Adunk minden gyereknek egy -egy kártyát. Ezt hangosan olvassák fel és reagáljanak.
Ahogyan egyenként felolvassák a kártyákat, azonosítsák, miként éreznének az adott
helyzetben és vajon ez egy olyan érzés, ami kellemes (szeretem érzés) vagy o lyan, amit
nem szívesen élek át (nem szeretem érzés). Bontsuk ki, hogy azok az érzések, amiket
szívesen átérezünk, általában boldogsággal kapcsolatos érzések és jó dolgokhoz
kapcsolódnak, míg a kellemetlen érzések általában boldogtalan helyzetekhez
kapcsol ódnak. Minden tanuló megosztja az érzéseit, és besorolja valamelyik főcím alá.
A következőkben a gyerekek mondanak hasonlóhelyzetekre és érzelmekre példát. Ezeket
is csoportosítjuk a táblán.
Megbeszélés:
Tartalmi kérdések:
1. Nehéz volt megkülönböztetni a k ellemes illetve a kellemetlen érzelmeket?
2. Volt olyan helyzet, ami kellemes volt, de a hozzá kapcsolodó érzelmek
kellemetlenek voltak?
3. Volt-e olyan helyzet, ami kellemetlen volt, de a vele kapcsolatos érzelmeid
kellemesek?
Személyes kérdések:
1. Milyen érzelme t élsz át legszívesebben?Kellemest vagy kellemetlent?
2. Mit tehetnél, hogy a kellemes érzelmek számát megnöveld?

119

Csúfoltak

Kitették az egyik rajzodat a
faliújságra

Elhagytál egy könyvet, amit
mástól kaptál kölcsön.

Új iskolába kerültél.

Távol lévő nagyszüleid
átogatóba jönnek.

Nem nézheted meg a kedvenc
filmedet a Tv -ben.

Bent kell maradnod szünetben.

Elveszíted a kabátod.

A barátod megütött.

A szüleid megbüntettek
hazugságért.

Új barátot szereztél.

10. Énkönyv (Könyv Rólam, Titok könyv, ÉN)
Életkor: 8-14 év
Eszköz: jó minőségű papírlapok, tollak, filcek, kollázs készítéséhez alkalmas anyagok.
Eljárás: Ez a könyvecske több lapból áll. A címoldalra kerül, hogy Én vagy valamilyen
személyes szöveg. Minden különálló feladatot egy oldalo n kell elkészíteni rajzzal,
montázzsal vagy szövegek írásával. Ezek a feladatok több foglalkozást vesznek igánybe.
A gyermek nevének felírása különböző formában, becenevek is.
Megbeszélés:
1. Kedveled -e a nevedet?
2. A neved melyik formáját kedveled jobban?

120
3. Ha nevet változtathatnál, milyen név tetszene neked? Miért?

Személyes címerem – a címerre kedvenc tevékenységeket rajzol vagy ír, olyan
tulajdonságokat jelenít meg szimbolikus formában, amelyek jellemzőek rá.
Megbeszélés:
1. Mutasd meg a címeredet a többieknek és beszélj róla, mit láthatnak rajta!
2. Kérdezzetek egymástól!

11. Kedvenc ruháim
Megbeszélés:
1. Általában te választod meg, hogy milyen ruhát vegyél fel vagy fontos,
hogy mit javasolnak a szüleid?
2. Milyen ruha hiányzik a ruhatáradból?

Kedvenc ételeim
Megbeszélés :
1. Általában beleszólhatszabba otthon, hogy mit egyél? Vagy eszed, amit eléd
adnak?
2. Miért mondják azt egy ételre, hogy egészséges, a másikra pedig, hogy
egészségtelen?
3. Igaz-e, hogy az egészséges étel rossz ízű és ehetetlen , az egészségtelen jó
ízű és ehető?
12. Háziállatom
Megbeszélés:
1. Ha nincs háziállatod, szeretnél -e valamilyen háziállatot?
2. Ha nem lehet háziállatod miért nem?
3. Hogyan foglalkoznál az állattal? Hogyan foglak ozol az állatttal? Mennyi
időt töltesz vele?
4. Volt-e beteg az állat, kellett -e gyógyítani? Mit éreztél ekkor, hogyan élted
meg?

121
A ház, a lakás, a szoba, ahol élek
Megbeszélés:
1. Hányan laktok a családban?
2. Hány emberrel laksz egy szobában? Kikkel?
3. Mit kedvels z a szobádban?
4. Mit változtatnál meg a szobádban?
5.
13. Három kívánságom
Megbeszélés:
1. Melyik kívánság a legfontosabb a három közül?
2. Mennyi időnek kell eltelnie, hogy teljesülhessen valamelyik kívánságod?
3. Hogyan éreznéd magad, ha legalább egy kívánságod teljesül ?
4. Mit tehetünk, ha egy kívánságunk sem teljesül?
Ha sok pénzem lenne, mire költeném?
Megbeszélés:
1. Melyik kívánság a legfontosabb a három közül?
2. Mennyi időnek kell eltelnie, hogy teljesülhessen valamelyik kívánságod?
3. Hogyan éreznéd magad, ha legalább egy kí vánságod teljesül?
4. Mit tehetünk, ha egy kívánságunk sem teljesül?

14. Amit szeretek…(Mi az? Fejezd be a mondatokat!)
Amitől félek…
Amit utálok…
Amit tudni akarok…
Megbeszélés:
1. Minden gyerek válasszon ki egy témát a fentiek közül és beszéljen róla a
csoportna k. Mondja el, hogy mit írt le!
2. Van-e különbség köztetek abban, hogy mit szerettek, mit utáltok, mitől
féltek, mit akartok tudni?

122
Valami, amiben sikeres voltam
Megbeszélés:
Milyen érzést élsz át, amikor sikeres vagy? (Játsszon el a gyermek egy jelenetet, amikor
sikeres! Ennek alapján fejtsék meg az érzést!)
1. Elmondod -e másoknak a sikereidet?
2. Kire mondják az emberek, jhogy dicsekvő? Hogy viselkedik a dicsekvő
ember?
3. Rejtegetni kell -e a sikereinket?
4. Mit mondhatunk el a barátunknak és mit másoknak?

15. Valami, a mit nem jól csináltam
Megbeszélés:
1. Kinek mondod el, ha valami nem úgy sikerült, ahogy szeretted volna?
2. Ebben az osztályban nehéz beszélned arról, mi az, ami nem sikerült pedig
szeretted volna elérni?
3. Minek kellene megváltoznia a csoportban ahhoz, hogy könn yebben beszélj
valamilyen sikertelenségedről?

Miben különbözöm másoktól? Kihez hasonlítok a csoportban?
Megbeszélés:
A gyerekek párokat alkotnak vagy 3 fős csoportokat. Válasszanak ki a két korábbi
feladatot az énkönyvből. Ennek alapján állapítsanak meg mag ukról különbségeket és
hasonlóságokat másokkal.
1. Volt-e már arra példa, hogy akitől különbözöl, valamit együtt csináltatok
az iskolában?
2. Dolgoztál -e, tanultál -e, játszottál -e már együtt valakivel azok közül, akikre
hasonlítasz?

123
16. Barátot keresek – milyen t ulajdonságaim vannak, amelyekkel egy barátkozásban
vonzó lehetek mások számára?
Megbeszélés:
1. Milyen tulajdonságok lehetnek vonzók, ha barátot keresel?
2. Melyek nem?
3. Megpróbálunkváltoztatni a nem vonzó tulajdonságon vagy addig várunk,
amíg nem találunk olyan barátot, aki elfogad olyannak, amilyenek
vagyunk?
Amit érdekesnek tartok…
…a barátságban,
…az iskolában
…a szüleimmel való kapcsolatban
… az életem eddigi alakulásában
Megbeszélés:
1. Mi a barátság értéke?
2. Mi lehet érdekes az iskolában?
3. Mi jó a szüleimmel val ó kapcsolatban?
4. Mi volt jó életem eddigi alakulásában?

17. Ha én fa lennék
Életkor: 8-18 év
Eszköz: papír, ceruza
Eljárás:
1. Kezdjük el, a “ Mi lennék, ha …szín, állat, tárgy lennék?”játékot. Utoljára
hagyjuk a fát. Amikor mindenki elgondolkodott arról, hogy ő m ilyen fa
lenne, és néhányan elmondták az indokot is, akkor:
2. Kérjük meg őket, hogy mindenki rajzolja le a fát, amit magának elképzelt.
3. A gyerekek félreteszik a fát, és egy másik papírra leírják 5 -6 legfontoisabb
tartott tulajdonságaikat,
4. A tulajdonságokat elhelyezik a fa különböző részein : gyökér, törzs, lomb
5. Bemutatják fájukatés elmagyarázzáka tulajdonságok elhelyezésének okát.

124
Megbeszélés:
1. Láthatják -e mások a “ a gyökér tulajdonságokat “
2. Mi a szerepük a viselkedésben a gyökér, törzs és a lomb tulajdonságo knak?

18. Érzelemóra:
Életkor: 8-18 év
Eszköz: érzelemóra
Eljárás: Az óra számlapján a számok helyett érzelmek szerepelnek. Az órát akasszuk fel
a falra, és a gyermek mindig beállíthatja rajta az aktuális hangulatát.
Megbeszélés: Reggeli beszélgetésnél prefe rencia szerint elmondhatja aktuális
hangulatának okát.

19. Félelem a kalapban

Életkor: 7-18 év
Eszköz: kalap, cetlik
Eljárás: egy kalapba papírlapokat dobunk, és mindegyikre ráírunk egy befejezetlen
mondatot, például: annak örülök, attól tartok, attól félek. ..Mindenki húz a kalapból egy
cetlit, és kiegészíti a mondatokat.

20. Kirajzolom magamból

Életkor: 7- 12 év
Eszköz: rajzlap, színes ceruzák, vízfesték
Eljárás: Kérjük meg arra, hogy fesse le, hogyan éli meg az egyes érzelmeket, például a
szorongást, a dühöt vagy az örömöt.
Megbeszélés: Bemutathatják az osztályközösségnek, beszélhetnek róla, kérdezni is lehet

125
21. Jutalom a háton
Életkor: 9-18 év
Eszköz: gyerekekekként egy –egy A4 -es papírlap, cellux , ceruza
Eljárás: A gyerekek egymás hátára ragasztják a papírlap ot a cellux -szal.
Körben járvamindenki ír egy -egy pozítiv jelentésű szóta csoporttársának a hátára: jó
tulajdonságot, pozítiv viselkedést, kedvenc tulajdontárgyat, kedvenc időtöltést, pl.
valamit, amit megjegyeztek az Énkönyvükből
Anélkül, hogy a tulajdo nos belenézne a lap tartalmába, leveszi a hátáról a lapot és
összehajtja.
Aki készen van, leül a helyére. Amikor mindenki leült, csak akkor lehet megnézni a
lapokat. Minden lapot jól látható helyre helyezzünk el a megbeszélés után.
Megbeszélés:
1. Ki milyen tulajdonságnak örült?
2. Mi lepte meg?
3. Miről gondolja, hogy nem illik rá?
4. Kérdéseket lehet egymásnak feltenni, magyarázatot kérni?

126
5. számú melléklet – A fejlesztő programban alkalmazott mesék
A fejlesztő programban alkalmazott mesék
1. Benedek Elek
A sündisznó

Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, volt egyszer egy boltos, egy király
meg egy szegény ember. Ez a boltos eljárogatott az erdõbe vadászni, de egyszer úgy eltévedt
az erdõben, hogy három nap egymás, után járt -kelt, bolyongott, s nem tudott kitalálni. Már a
lábán is alig állott a nagy fáradtságtól és éhségtõl, s nagy keservesen felkiáltott:
– Istenem, istenem, ha valaki engem innét kivezetne, három lányom közül a legszebbet
annak adnám, s három zsák pénzt is adnék melléje. Abban a pillanatban megszólalt mellette
valaki, s azt mondta:
– Kivezetlek én, csak gyere utánam. Néz a boltos mindenfelé, nem lát senkit, aztán
lenéz a földre, s hát ott hentereg egy kis sündisznó. Mit volt mit nem tenni, a boltos megígérte
a sündisznónak, hogy neki adja a legszebb leányát, s ad még három zsák pénzt is, csak
vezesse ki.
Azzal a sündisznó elindult elõre, a boltos utána, s egy fél óra sem telt belé, kivezette
az erdőből. Ott elváltak egymástól, a boltos ment haza, a sündisznó vissza az erdőbe. Másnap
a király ment abba az erdőbe vadászni, az is éppen úgy eltévedett, mint a boltos. Már vagy hat
napja bolyongott az erdőben, s mikor látta, hogy nincs szabadulása, föltekintett az égre,
nagyot sóhajtott:
– Istenem, istenem, csak valami lelkes vagy lelketlen állat kivezetne az erdõbõl, nem
bánnám, akárki s akármi légyen, három leányom közül a legszebbet ne ki adnám, de még
három szekér pénzt is adnék neki.
– Gyere csak utánam, én kivezetlek – szólalt meg valaki.Néz a király mindenfelé, vajon
ki beszél, hát egy kicsi sündisznó van a lába alatt, az beszél. Nem bánta ő, akármi, akárki, a
szavát meg nem másolta. Indult a sündisznó után, s hamarosan kijutott az erdõbõl. Az erdõ
szélén elváltak egymástól, a király ment haza, a sündisznó vissza az erdõbe.
Éppen az idő tájt egy szegény ember is eltévelyedett az erdõben, az is már vagy hat
napja bolyongott szegény fe je, nem tudott kivergelõdni, pedig gyermekkora óta mindig itt
gyûjtögette a száraz gallyat.
– Istenem, istenem – sóhajtott fel a szegény ember -, nekem nincs semmim ezen a
világon, de ha egy undok féreg vezetne is ki az erdõbõl, azt is gyermekemnek fogadná m.
– No, hát akkor gyere utánam – szólalt meg valaki.

127
Bezzeg, hogy a kis sündisznó volt. Indult is mindjárt elõre, a szegény ember utána,
egy szempillantásra kivezette az erdõbõl.
Az erdõ szélén elváltak egymástól, a szegény ember hazament, a sündisznó vis sza az
erdõbe.Telik -múlik az idõ, eltelt egy hét, eltelt kettõ, a kicsi sündisznót már kezdették is
felejteni. A boltos, a király, a szegény ember, mind azt gondolták, hogy valami csodálatos
álmot láttak, nem is volt igaz, ami velük történt. De bizony nem volt álom, mert egy este,
amikor a szegény ember már lefeküdött, bekopogtatott a sündisznó az ablakon.
– Apámuram, nyissa ki az ajtót.
Hm, álmélkodik magában a szegény ember, hát ez ugyan ki lehet? Hiszen neki
sohasem volt gyermeke.
Fölkel a szegény ember, kinyitja az ajtót, s hát csak behöngörödik a küszöbön a kicsi
sündisznó.
– Adjon isten jó estét, apámuram, hazajöttem.
– Fogadj isten, édes fiam, hát megjöttél?
– Meg biz én, apámuram, de az anyámasszonyt költse fel, hogy vessen nekem ágyat.
Felkölti a sz egény ember a feleségét, s az asszony nagy duzzogva, ímmel -ámmal ágyat
vet, a kicsi sündisznó meg lefekszik, elalszik.
Fölkelnek reggel, a szegény ember a feleségével asztalhoz ül, de a sündisznót csak a
kemencepadkához ültetik, s egy fatányérban adnak nek i ennivalót. Nézi, nézi a sündisznó az
ételt,de hozzá nem nyúlt.
– Hát te, fiam, miért nem eszel? – kérdi a szegény ember.
– Azért, édes apámuram, mert én nem vagyok afféle jöttment szélházi, ültessenek az
asztalhoz, s cintányéron adjanak nekem ételt.
Jól van, mit csináljanak, odaültetik az asztalhoz, és cintányéron adnak neki ételt.
Mikor az asztaltól fölkelnek, kérdi a sündisznó:
– Apámuram, van -e kigyelmednek két csizmadiatallérja?
– Van, fiam, van.
– No, ha van, adja nekem, majd visszafizetem urasan.
Kiveszi a szegény ember a ládafiából a csizmadiatallért, oda akarja adni a
sündisznónak, de ez azt mondja:
– Ne adja ide nekem, apámuram, hanem menjen be a városba, ott a piacon egy
vénasszony egy fekete kakast árul, azt vegye meg. Ha egy pénzre tartja, adjo n kettőt érette.
Onnét menjen a szíjgyártóhoz, annál van egy rongyos nyeregszerszám, vegye meg azt is. Ha
egy pénzre tartja, adjon kettõt érte.

128
Elmegy a szegény ember, megveszi a piacon a fekete kakast meg a szíjgyártónál is a
rongyos nyeregszerszámot, haz aviszi, s hát a sündisznó fölnyergeli, kantározza a fekete
kakast, rápattan, s úgy elnyargal, mint a sebes szél, még annál is sebesebben. Meg sem állott,
amíg a boltos házához nem ért.
Bevágtat a boltos udvarára, bekiált az ablakon:
– Hé, boltos uram, nyis sa ki az ajtót!
Kijön a boltos, de majd hanyatt esett ijedtében, mikor meglátta a sündisznót. Na, mit
csináljon, be kellett hogy vezesse a házba, elõhítta a három leányát, s elmondta nekik, hogy
ami igaz, igaz, ami nem igaz, hazugság, õ bizony ennek az und ok féregnek ígérte a legszebbik
leányát.
Hej, lett nagy sírás -rívás, de a sündisznó bizony nem bánta. Kiválasztotta a
legkisebbet, a három közül a legszebbet, s mondta lelkes szóval:
– Te az enyém, én a tied, ásó -kapa s nagyharang válasszon el minket.
No, bezzeg a leány nem mondotta, az csak sírt, hullott a könnye, mint a záporesõ, még
a földhöz is verte magát. Verhette, mégiscsak el kellett hogy induljon a sündisznóval. A
boltos befogatott egy üveges hintóba, abba beleültette a leányát, egy másik szekérre föltette a
három zsák pénzt, s azzal elindult a hintó, lovagolt mellette nagy büszkén a sündisznó a fekete
kakason.
Útközben benéz a sündisznó a hintó ablakán, s látja, hogy sír a leány.
– Hát te meg mindig sírsz?
– Sírok biz én – mondotta a leány -, sírok is halálomig.
– No bizony, ha sírsz, nem is léssz az én feleségem. Eredj vissza az apádhoz.
Azzal visszafordította a hintót, hanem a három zsák pénzt nem küldötte vissza. Azt
elvitte a szegény embernek, neki ajándékozta, de olyan gazdag is lett belõle, ho gy nem volt
párja hét puszta faluban.
Telik -múlik az idõ, mit gondol, mit nem a sündisznó, fölpattan a fekete kakasra, s mint
a sebes szél, elvágtat a királyhoz. fölmegy a palotába, s mondja a királynak, hogy miért jött.
Emlékszik -e, hogy mit ígért?
– Emlé kszem, emlékszem – mondja a király -, bárcsak ne emlékezném, inkább haltam
volna meg, de hát amit mondtam, mondtam; szavamat meg nem másolom. – Behívatja a
három leányát, s elmondja nekik nagy szomorúan, hogy így meg úgy járt, most már itt ez az
undok fére g, oda kell hogy adja közülük azt, amelyik neki megtetszik.
– De bizony – mondotta a legidõsebb királykisasszony -, én megtetszhetem, nem leszek
az õ felesége. S kiszaladt a szobából.

129
– De bizony én sem, inkább meghalok – mondotta a második, s az is kiszal adt a
szobából.
– Biz én – mondotta a legkisebb királykisasszony -, akármilyen undok féreg, örömmel
leszek az õ felesége, mert az édesapámmal olyan nagy jót cselekedett.
Hej, istenem, örült is, búsult is a király. Örült, hogy ilyen jószívû a leánya, s búsu lt,
majd megszakadt a szíve, hogy ezt a jószívû gyermekét el kell hogy veszítse.
Hát bánat ide, bánat oda, megrakat három szekeret arannyal, ezüsttel, gyémánttal
színültig, befogat hat lovat egy aranyos, gyémántos hintóba, aztán beleültetik a
királykisassz onyt, de a sündisznó ebbe sem ült bele, lovagolt a hintó mellett a fekete kakason.
Egyszer, mikor a várostól már jó messzire voltak, benéz a hintóba, s hát a királykisasszony
nem sír, sõt inkább jókedve van. Még mondta is a sündisznónak:
– Ugyan minek lova golsz azon a kakason, ülj ide mellém a hintóba.
– Hát nem félsz tõlem? – kérdezte a sündisznó.
– Nem félek biz én, nem bántasz te engem.
– Nem is undorodol tõlem?
– Nem én.
Ím, halljatok csudát, abban a pillanatban megrázkódik a sündisznó, s olyan
gyönyörû séges szép dali királyfi lett belõle, hogy a napra lehetett nézni, de rá nem.
Akkor megrázkódott a fekete kakas is, s lett belõle aranyszõrû táltos paripa, s az a
rongyos nyeregszerszám ragyogott, tündökölt a tenger aranytól, gyémánttól, rubinttól.
Tovább nem is mentek, megállították a hintót, kiszállt belõle a királykisasszony,
megölelik, megcsókolják egymást, aztán egyszerre csak a földre néz a királyfi, gondolkodik
magában, mond valamit, ím, azon a helyen kerekedik egyszeribe egy ragyogó gyémántpalota,
a gyémántpalotába fölsétáltak szépen, tele volt az mindenféle drága bútorokkal, gyémánt volt
a fala, gyémánt az ablaka is. Bezzeg, hogy egyszeribe küldöttek a királyért, küldöttek a
szegény emberért, küldöttek ide, küldöttek oda, jöttek mindenfelõl a vendég ek, s csaptak
olyan vendégséget, lakodalmat, hogy híre ment hetedhét országon. Itt a vége, fuss el véle.

130
2. Kriza János
A fortélyos leány

Egyszer volt egy kegyetlen király, s ennek a kegyetlen királynak volt egy
jobbágyfaluja. A király egyszer erősen megneheztelt valamiért a falura, s ráparancsolt, hogy a
malomkövet a malom udvarán nyúzzák meg, mert ha nem, minden nagyobb gazdának fejét
véteti.
A falubeliek három egész hétig minden áldott nap falugyűlést tartottak, mégsem
tudtak annyira menni, hogy meg egyezzenek benne, hogyan tudják megnyúzni a malomkövet.
Volt többek között egy olyan román ember is a faluban, akinek magyar asszony volt a
felesége, s volt egy tizenhét esztendős szép leányocskája. Azt kérdi egyszer a leány az apjától:
– Édesapám, hova me gy minden áldott nap? Hol eszik, hol nem eszik, s nem mond
senkinek semmit.
– Hogy hová megyek? Hát nem tudod, hogy az a kegyetlen király ránk parancsolt,
hogy a malomkövet nyúzzuk meg a malom udvarán? Afelől gyűlésezünk immár három hete, s
mégsem tudunk s emmire se jutni.
– Édesapám, menjen el kend a falu bírájához, s mondja meg neki, hogy többet falut
össze ne gyűjtessen. Aztán menjen el a királyhoz, s mondja azt neki: "Felséges király, életem –
halálom kezedben vagyon, engem ez s ez a falu küldött követségb e. Instáljuk szépen, vetessed
vérét annak a malomkőnek, különben a falu meg nem tudja nyúzni."
El is megy a móc ember a királyhoz, elémondja, amit a leánya parancsolt. Azt kérdi
tőle a király:
– No, te szegény ember, ki adta ezt a tanácsot neked? Valld ki nyomban, mert ha nem,
most mindjárt ötvenet kapsz!
– Felséges király, életem -halálom kezedben vagyon, van nekem egy tizenhét esztendős
leányom, az, adta nekem ezt a tanácsot.
Azt mondja a király:
– Állj meg, te móc, kihúztad a tövist a falunak a lábából, s ütötted a magadéba. Majd
adok én neked bajt, ha eddig nem volt – avval fordul egyet a király, felvesz egy új
cserépfazekat, amelyiknek az oldala be volt esve. – Mondd meg a leányodnak, ezt a fazekat
úgy befoldja, hogy ezen se folt, se varrás ne látszódjon , mert ha nem, akkor neked is fejedet
vétetem, a leányodnak is.
Elveszi a szegény ember a fazekat, viszi hazafelé nagy szomorúan, megérkezik a
leányához.

131
– No, édes leányom, kihúztad a tövist a falu lábából, s beleütötted a magadéba. Ehelyt
küldött a királ y egy fazekat – s elmondja a parancsolatot.
– Jól van, édesapám, a maga feje egyet se fájjon emiatt. Üljön le, egyék, igyék s
nyugodjék.
Mikor felkel az édesapja, azt mondja neki a leány:
– Édesapám, vigye vissza ezt a fazekat, s mondja meg a királynak, ho gy: "Felséges
király, az én leányom árvasággal nőtt fel, de nem látta, hogy zsákot vagy inget színéről foldott
volna meg valaki. Ha a felséges király akár mással, akár magával kifordíttatja ezt a fazekat, én
becsületemre fogadom, befoldom úgy, ahogy ő kívá nja."
Elémondja a móc ember a leánya üzenetét a királynak, a király félrefordul, s elkacagja
magát:
– Megállj – azt mondja -, majd küldök én a leányodnak bajt, ha eddig nem volt.
Elmegy a király, felvesz három fő kendert, s odaadja a mócnak:
– Nesze, te sz egény ember, vidd el a leányodnak ezt a három fő kendert. Mondd meg
neki, hogy ebből künnvaló, bennvaló cselédimnek, egy század katonámnak fehérnemű gúnyát
fonjon, szőjön, mert ha nem, elpusztítlak leányostul együtt.
Megindul a szegény móc hazafelé nagy bú s lélekkel. Megérkezik haza.
– No, édes leányom, ehelyt küldött a király neked három fő kendert, hogy ebből
künnvaló, bennvaló cselédinek s egy század katonájának fehérnemű gúnyát fonjál, szőjél.
Azt mondja a leány:
– Üljön le, édesapám, egyék, igyék, nyug odjék.
Azalatt a leány kimegy a favágóra, felvesz két kicsi fácskát, akkorát, mint két
pipaszár.
– No, édesapám, evett, ivott s nyugodott -e?
– Ettem is, ittam is, nyugodtam is, édes leányom.
– Akkor menjen el a királyhoz vissza, s kérje meg, hogy mivel én árvasággal nőttem
fel, nekem szövőszékem egy szikra sincs, azon instálom a fölséges királyt, hogy akár
magával, akár mással ebből a két eszközfából nekem szövőszéket csináltasson, de olyan
móddal, hogy abból se ki ne vegyen, se hozzá ne tegyen. Ha ezt megc selekszi, akkor én
fogadom becsületemre, hogy abból a három fő kenderből nemcsak a bennvaló cselédjeinek,
hanem az egész országbeli katonájának fonok, szövök fehérnemű gúnyát, amennyi kell.
Félrefordul a király, s elkacagja magát:
– Te móc, hány esztendős a te leányod?
– Tizenhét, felséges király.

132
– Mondd meg a leányodnak, hogy ezen s ezen a napon itt legyen, de se úton, se útfélen
ne jöjjön, se gyalog ne jöjjön, se lóháton, s mégis idejöjjön. Ajándékot is hozzon, s anélkül is
jöjjön.
Elbúcsúzik a móc a kir álytól, s elmegy haza:
– No, édes leányom, én megmentődtem a járástól, menj most már te is.
– Mit mondott a király, édesapám?
-Azt mondta, fiam, hogy ezen s ezen a napon odamenj, de se úton, se útfélen, se
gyalog, se lóháton ne menj. Ajándékot is vigyél, anélkül is menjél.
– Jól van, édesapám.
Elmegy a leány egyszeribe a faluba, tudott egy szamarat, elkéri, oda is adják. Elviszi
haza a szamarat, s szénát, zabot ad neki. Azután vett két házigalambot, azokat is elviszi haza.
Alig várta a napot, hogy indulhasson.
Megérkezik az áldot t nap, amelyiken neki menni kellett a király eleibe. Megindul a
leány az útnak a kellős közepén a szamáron. Vitte a pár házigalambot két fatál között a hátán.
Várja a király a móc leányt, megérkezik:
– Adjon isten jó napot, felséges király!
– Isten hozott, te móc leány!
– Itt vagyok parancsolatodra, felséges király! Úton se jöttem, útfélen se jöttem, mégis
idejöttem. Ajándékot is hoztam, anélkül se jöttem.
Hívja a király:
– Jer be a házba, te móc leány.
– Nem azért jöttem, felséges király, hogy be ne mennék , be merek én menni.
Egyszeribe kétfelé nyitja a két fatálat, s a két galamb elrepül. Papot hívat a király,
összeesküszik a móc leánnyal. Mikor az esküvés megvolt, azt mondja a feleségének:
– No, te leány, te immár a feleségem vagy, hanem azt parancsolom, hogy te az én
hírem s akaratom nélkül soha senkinek tanácsot ne adj, arra fejed ne legyen, mert ha másként
teszel, rosszul lesz dolgod.
– Nem is adok, felséges király atyám, senkinek tanácsot.
Két szegény ember volt azon a városon. Egyiknek volt egy kicsi fakó szekere, a
másiknak egy csikós kancája, úgy hordogattak mindennap cimboraságban egy -egy kicsi fát az
erdőről a kancával s a szekérrel.
Egyszer, mikor mennének az erdőre, hideg szél fújt az erdő felől. Amelyiké volt a
kanca, a kancán ült, amelyiké a sz ekér, a szekéren, de hazafelé szemmel, mert a hideget nem
állhatták, hogy szembe fújjon. Azt mondja egyszer, aki a szekéren ült:
– Állj meg, komám, mert az én szekerem megcsikózott.

133
Azt mondja, amelyik a kancán ült:
– Meg bizony az én kancám.
– De bizony a z én szekerem alól maradt ki a csikó.
Abból a helyből megfordulnak, s elmennek haza. Hazulról elmennek a király eleibe.
Hát a királyt nem kapják otthon. A királyné leülteti őket, s kérdi, hogy mi bajuk a királlyal.
Elkezdi a kancás ember:
– Felséges királyné, kicsi dolog, semmiség az egész. En nek a komámnak van egy kicsi
szekere, nekem egy kancám. Ahogy megyünk az erdőre együtt, ez a komám azt mondta, hogy
álljunk meg, mert az ő szekere megcsikózott. Megálltunk s megtértünk. Nem tudtunk
megosztozni a csikón, ide kellett folyamodjunk a felséges király eleibe.
Ahogy a két pörlekedőt végighallgatja a királyné, azt mondja nekik:
– Ó, ti két boldogtalan ember, ugyan bizony mit osztozódtok, mit veszekedtek együtt
ilyen dolog felett, hisz ezért a világ kikacag titeket! Én azt mondom nektek, menjetek ha za,
kössétek meg a kancát a szekérhez. Ha ez a kutya csikó a szekeret szopja meg, úgy a szekéré,
de ha a kancát, úgy a kancáé.
Elpróbálja a két szegény ember, de hát a kutya csikó nem a szekeret szopja, hanem a
kancát. Erre megharagszik a szekeres ember, o dafut, kirántja a csikót az anyja alól, behúzza a
szekér alá, s azt mondja:
– No, hogy a kutyák egyenek meg, ha az erdőn a szekerem alatt voltál, hát légy ott
most is!
De a csikó visszafutott az anyja alá, s ismét szopni kezdett.
Jól van, a király megérkezik a vadászatból. A két pörlekedő ember kapja magát, ismét
elmennek a király udvarába, s füliről -farkáról elbeszélik a dolgot magának a királynak is. A
király megharagudott azért, mégpedig ugyan erősen, hogy ilyen bolondsággal mennek hozzá
alkalmatlankodni. Jól elszidta a szekeres embert, hogy ha még egyszer magáénak mondja a
csikót, mindjárt fejét véteti vagy felakasztatja, de megharagszik a király most immár a
feleségére is, amiért tanácsot adott másnak az ő híre nélkül.
– No, édes feleségem, te állhatatlan móc leány, mit fogadtál volt, mikor elvettelek?
Hogy senkinek tanácsot ne m adsz, mégis adtál. Hanem velem többet egy tányérból nem
mártasz.
– Vagy igen, édes uram, még egy ebédet készítek, azután elmegyek.
Az ebédet megkészíti a királyné, s azt mondja a király:
– Hatlovas hintó eleibe fogass be, s ami a legdrágább kincsed, vigy ed, amerre tetszik,
de velem tovább nem lakol.

134
Hat lovat hintó eleibe fogat egyszeribe a királyné, az urát már az asztalnál ellátta
álomporral, neki drágább kincse nem volt, mint a kedves ura. Megfogatta a legényekkel, s
beletétette a hintóba.
Hajtat két é jszaka, három nap. Megébred az ura egyszer az úton, széjjelnéz:
– Édes kincsem, hová viszel?
– Édes uram, tudod -e, mit mondtál volt? Hogy ami legdrágább kincsem, tegyem a
hintóba. Nekem drágább kincsem nem volt, mint te, én viszlek.
– Az isten megfizeti, é des kincsem, állj meg, térjünk meg haza. Én többet veled nem
próbálok hiába, többször kezed alá nem szólok.
Megtérnek haza szerencsésen. A király egyszeribe lakodalmat hirdet újból. Tál, tányér
elég volt, de istenes ember volt, aki egy csepp levet kapott. Még a mai napig is élnek, ha meg
nem haltak. Holnap legyenek a kigyelmetek vendégei.

3. Benedek Elek
AZ ÉGIG ÉRŐ FA

Volt, ahol volt, nem tudom, merre volt, de valahol mégis volt, volt egyszer egy öreg
király, s annak egy igen -igen szép leánya. Bezzeg volt i s kérője a királykisasszonynak, de
mennyi! A világ minden tájékáról jöttek az öreg király udvarába dali királyfiak, mindenféle
hecke -ficki hercegek, de a királykisasszonynak egy sem tetszett. Azt mondta valamennyinek,
hogy ő, míg a világ világ lesz, férjhe z nem megy, el nem hagyja az ő édes apjaurát. Az öreg
király örült is, búsult is ezen a beszéden. Örült, mert erősen szerette egyetlen leányát; búsult,
mert el­gondolta, hogy ha meghal, árván marad ez a gyenge virágszál, s az a sok haragos
királyfi még elv eszi tőle az országot. Mondta is sokszor a leányának:
– Gondold meg jól a dolgot, édes leányom! Mi lesz veled, ha én meghalok?
A királykisasszony nem szólt ilyenkor semmit, csak kiment a virágoskertbe, amilyen
szép­séges kert nem volt a világon. Ott sírdog ált, kesergett magában: „Istenem, Istenem, hogy
hagyjam itt ezeket a szép virágokat!”
De nemcsak a virágokat sajnálta a királykisasszony. Volt a kert kellős közepén egy fa
– hiszitek, nem hiszitek -, éppen az égig ért. Ő bizony nem megy férjhez, mert szent ül tudja,
hogy ilyen kert s ilyen fa kerek e világon nincs!
– Ne félj, ne félj, kis kertecském, ne félj, ne félj, égig érő fám, nem hagylak el soha ez
életben! – mondotta a királykisasszony.
Haj, kerekedék nagy, erős fergeteg, ahogy ezt mondá, felkapta, me gforgatta, s úgy
fölrepítette a magas levegőégbe, hogy híre -pora sem maradt a kertben. Nem búcsúzhatott el

135
szegény feje sem az apjától, sem a virágoskertjétől. Egy szempillantás múlva elpusztult a
fergeteg, sütött a nap nagy hevesen, s amennyi virág volt a kertben, mind lekajladt,
elhervadott, mintha forró -meleg vízzel leöntötték volna. Lemegy az öreg király a kertbe, látja
a rettentő nagy pusztulást, kiabálja a leányát:
– Hol vagy, leányom, hol vagy?! – de kiabálhatott, a királykisasszony nem felelt.
Össze szaladtak az udvarbéliek, keresték, tűvé tették a kertnek, az udvarnak, a
palotának minden zegét -zugát, de sehol nem találták.
– Bizonyosan elrabolták – mondá egyik -másik.
– Talán a föld nyelte el! – találgaták az emberek.
Sírt az öreg király, mint egy kic si gyermek, majd megszakadt szíve a nagy, erős
bánattól. Kerestette, kurrentáltatta* az egész országban, még azon is túl, egyetlen leányát s
fele királyságát ígérte annak, aki visszahozza. De azt ugyan kereshették, meg nem találták.
Na, telt -múlt az idő. E gyszer a király azt látja álmában, hogy leányát, mikor az a nagy
fergeteg volt, a forgószél felkapta, felvitte az égig érő fára, ottan is a kilencfejű sárkány
várába. Ha meg nem szabadítják, a sárkány még feleségül veszi.
Még csak ez volt az igazi búbánat. Mert az égig érő fának – csak tudjátok meg – akkora
levelei voltak, hogy mindeniken elfért egy ország. Hát aztán ki tudná azt megmondani, hogy
melyik levélen van a kilencfejű sárkány vára!
Mindegy, na. Megint kihirdették, hogy a királykisasszonyt az égig érő fára vitte a
forgószél, ott van a kilencfejű sárkány várában, s aki onnét lehozza, annak adja a király a
lányát s fele királyságát, holta után az egészet!
Hiszen csak ki kellett ezt hirdetni, jöttek a királyfiak, hercegek, grófok, bárók s
minden nemzet ségbéli vitézek, csak úgy nyüzsögtek az udvarban. Jöttek bizony, de lefittyent
orral el is mentek, mert a fának még a közepéig sem tudtak felmászni: nagy szégyenkezéssel
vissza­fordultak. Volt az udvarban egy kis kondásfiú, aki sokszor látta föl s le mászn i a cifra
gúnyás vitézeket.
– Istenem – sóhajtott a fiú -, ha megengedné a király, én is szerencsét próbálnék!
Ahogy ezt mondá, csak hozzá dörgölődzik egy kis malacka, s azt mondja neki:
– Hallod -e, te kondásfiú! Te mindig jó voltál hozzám, mostan meghálálom. Menj a
királyhoz, s jelentsed, hogy te fölmászol az égig érő fára, s le is hozod a királykisasszonyt.
Hanem kívánd tőle, hogy elébb ölesse meg a csonka szarvú bivalyt, s csináltasson a bőréből
hét pár bocskort s hét rend gúnyát! Te aztán addig menj fölfelé, míg a hét pár bocskor s hét
pár gúnya le nem szakad rólad. Akkor érsz egy elényúló ághoz, azon menj végig , lépj rá a
legelső levélre: azon van a kilencfejű sárkány vára. Egyebet nem mondok, a többi a te dolgod.

136
A kis malac hirtelen bévegyült a csorda közé, egy szót sem szólt többet, azt is lassan
mondta. A kondásfiú pedig gondolta magában: egy életem, egy hal álom, Isten neki,
megpróbálom, s ment egyenesen a király elé. Köszönt illendőképpen s elémondá, hogy mit
akar.
Hej, csak hallottátok volna, mekkorát kacagott a király! A szívét facsarta a nagy búbánat s
keserűség, de mégsem tudá megállani a kacagást.
– Mit mondasz te, emberizink,* te?! – kérdezte a kondásfiútól, mintha nem jól hallotta volna,
amit az elébb mondott.
– Én azt, fenséges királyom, életem, halálom kezébe ajánlom, hogy felmászok az égig érő
fára, s vissza nem jövök a királykisasszony nélkül.
Ott ült a király mellett az udvari bolond is. Kérdi tőle a király:
– No, te bolond, hát te mit szólsz ehhez a bolond beszédhez?
– Azt – mondá a bolond -, hogy fogadd fel ezt a macskabékát* vicebolondnak.
De már erre megmérgelődött a kondásfiú. Azt mondta a kir álynak:
– Felséges királyom, ne hallgasson a bolondra, mert bolond likból bolond szél fú. Ölesse le a
csonka szarvú bivalyt, csináltasson nekem hét pár bocskort s hét rend gúnyát, s húzassa a
fejemet karóba, ha a királykisasszony nélkül visszatérek!
„Hm – gondolá a király -, ez már mégsem tréfabeszéd!” Azt mondta hát a kondásfiúnak:
– Jól van, fiam, János, úgy lesz, ahogy kívánod, de azt megmondom, úgy essél le a fáról, hogy
törjék is ki a nyakad, mert különben a hóhérral töretem ki.
János megköszönte a kir ály jókívánságát, s ahogy kész volt a hét pár bocskor s hét
rend gúnya, egy nagyot fohászkodott, kicsi baltáját belevágta a fába, nekilódult a nyelénél
fogvást, azután feljebb vágta baltáját, s egy szempillantás múlva úgy elveszett a rengeteg nagy
levelek közt, hogy emberi szem nem látta többet.
Hét nap s hét éjjel folyton -folyvást mászott, kapaszkodott, rugaszkodott, hol itt lógott,
hol ott lógott, míg a hetedik pár bocskor s a hetedik rend gúnya is le nem szakadt róla. Ekkor –
éppen ahogy a malacka elémon dotta – egy végtelen hosszú eléhajló ághoz ért. De az az ág
olyan vékony volt, mint a karom, még annál is vékonyabb. Nem sokat gondolkozott: hasra
feküdt, s úgy csúszott elébb, elébb. Hajladozott az ág erre, hajladozott arra – hej, ha letörik! -,
ízzé-porrá törik minden csontikája!
„János, János, térülj vissza!” – mondogatta magában, de ezt csak úgy mondta, ő bizony
nem térül vissza, ha már eddig eljött. Ahol, ni! Már itt is van az ágnak az első levele, éppen
csak egy jó ugrásra tőle. Nekifohászkodott, behunyta a szemét – szervusz, v ilág! -, ráugrott a
falevélre, hogy csak elterült rajta, mint egy kecskebéka. No, csakhogy itt van!

137
Bezzeg elállt szeme -szája, mikor széjjelnézett. Hát itt éppen olyan ország van, amilyen
odale. Volt itt minden: erdő, mező, falu, város, patak, folyó, tenge r, csak embert nem látott, de
akkorát sem, mint egy ütés tapló.
Ment, mendegélt János erdőkön, mezőkön, hegyeken, völgyeken által, s a hetedik
napon egy gyémántpalotához ért. No, hanem ilyen palotát sem látott még. Kakassarkon
forgott, hétezer ablaka s hét ezer garádicsa volt. De olyan sebesen forgott, mint a forgószél,
még annál is sebesebben. Mire egy garádicsra rá akart lépni, már a más oldalon forgott az, s
ha nekiszökött, úgy visszaesett, hogy döngött a föld alatta.
– Úgy-é – rikkantott János nagy mérge sen -, nekem is van eszem, hé! – Fogta a baltáját,
hirtelen belevágta egy garádicsba, s annál fogvást szépen fölsétált a gyémántpalotába.
Hát a királykisasszony már messziről szaladt elébe nagy lelkendezéssel.
– Jaj, édes kicsi Jánoskám, hogy jövel ide, ahol a madár sem jár?!
Mondá János:
– Azt bizony ne kérdezgesse a kisasszony, hanem jöjjön velem az édesapjához!
– Jézus Mária, Szent József ! Ki se ejtsd többet a szájadon, mert ha meghallja a kilencfejű
sárkány, vége az életünknek.
Jött is a sárkány egyszeribe, szakadt a láng mind a kilenc szájából. Kérdi a
királykisasszonyt:
– Hát ez az emberizink mit keres itt?
– Ó, lelkem, sárkányom – köny örgött a királykisasszony -, ne bántsd ezt a fiút! Az én kicsi
inasom volt, s feljött utánam, hogy engem szolgáljon.
– Jól van, jól – morrogott a sárkány -, meghagyom az életét, de majd én is adok neki dolgot,
hadd látom, fele kár -e vagy egész, amit eszik.
Volt a sárkány istállójában egy girhes -görhes, sánta ló, s a sárkány azt parancsolta
Jánosnak, hogy csak kúrálja* ezt a lovat, de úgy kúrálja, hogy ha valamit kér tőle, mindég
egyebet adjon neki, máskülönben az életével játszik.
„Hiszen ez könnyű dolog!” – gondolta János, s mindjárt ment az istállóba. Na, még
ilyen lovat sem lá tott, mióta a világon van. Csak a csontja meg a bőre volt, s a lábára sem
tudott állani, feküdt a hídláson,* s nyögött a szegény pára, nyögött keservesen. Jánoska sarjút
tett elébe, de rá se nézett. Zabot vitt neki, az sem kellett. Biztatta jó szóval:
– Egyél, te szegény pára, egyél! – de egy szál sarjú, egy szem zab nem sok, annyit sem evett.
Egyszer csak megszólal a ló:
– Látom, hogy jó szíved van, te fiú, de hiába kínálsz engem sarjúval, zabbal, ez nem nekem
való. Égő parázs az én abrakom, de a gazdám ne m ad. Azt akarja, hogy megdögöljek, mert
csak én tudom a titkát: hogy s mint lehetne őt elpusztítani.

138
– Hát mit adjak? – kérdezte Jánoska.
– Égő parazsat, fiam, de sokat.
– Igen, de a sárkány azt mondta, hogy mindig mást adjak, mint amit kívánsz.
– No bizo ny, ha mást adsz, nem is viszed haza a királykisasszonyt – mondotta a ló.
Egyéb sem kellett Jánoskának. De már akkor ad ő mindent, amit a ló kíván. Mondta is
a lónak:
– Na, te szegény pára, kívánj akármit, megteszem!
Mondá a ló:
– Csak azt kívánom, hogy va sárnap, mikor a sárkány a kisasszonnyal templomba megy, te
maradj itthon, a favágón gyújtsd meg a kazlat, a többit csak bízd rám.
Alig várta János, hogy templomba menjenek, meggyújtotta a kazlat, s mikor leégett,
vitt a lónak egy lapát parazsat. Még meg se m szusszant, mind egy falásig megette, s abban a
minutában lábra is állott. Ment egyenesen az udvarra, s ott azt a temérdek sok parazsat
megette, de úgy, hogy még a hamut sem hagyta meg. Jánoskának a szeme -szája elállott a
nagy álmélkodástól. De hát még ak kor ámult -bámult istenigazában, mikor nézi, nézi, s hát
látja, hogy a ló szőre ragyog, mint az arany, a bordája egy sem látszik, s nem is négy lába van
ennek a lónak, hanem öt.
Megrázkódott, nagyot fújt a ló most, de bezzeg káprázott Jánoskának a szeme. Ol yan
gyö­nyörűséges aranyszőrű paripa lett belőle, hogy a napra lehetett nézni, de már aztán erre
nem. Azt mondta Jánoskának:
– Na, te legényke, jótétel helyébe jót várj! Hallgass reám! Szaladj le a pincébe, van ott egy
nyereg, egy kantár s egy kard, hozd f el hamar!
Szaladt Jánoska a pincébe, veszi a nyerget, kantárt, kardot, de mikor éppen ki akart
serülni* az ajtón, jő a sárkány nagy derendóciával,* megállítja Jánoskát.
– Megállj, hé! Hová viszed ezt a lószerszámot? Meghalsz most, de mindjárt!
Ki is kapta egybe Jánoska kezéből a kardot, s le akarta nyisszenteni a nyakát.
– No, te emberizink – mondotta a sárkány -, búcsúzz az élettől, mert megcsaltál!
– Ne ölj meg, hagyd meg az életemet – könyörgött Jánoska -, nem csallak meg többet!
– Megöllek, te emberizin k, hanem elébb még megiszunk egy kupa* bort a bűneidért!
Mindjárt eresztett egy kupa bort a legnagyobb hordóból, töltött magának s Jánosnak is,
aztán biztatta:
– Igyál, te emberizink, többet úgysem iszol.
Ittak egyet, de Jánoska csak könyörgött tovább:
– Hagyd meg az életemet, kilencfejű sárkány, nem csallak meg többet!
Mondá a sárkány:

139
– Nem hiszek neked, János, de igyunk még egy kupa bort az én bűnömért is.
Ittak még egy kupa bort. Hát – Uram, Jézus Krisztus! – egyszerre csak elkezdett
táncolni a sárkány, nagyokat rikkantott: „lábam ide, nem oda!” – s addig ide, addig oda,
elterült a földön, s aludt, mint a bunda.
De bezzeg szaladt Jánoska esze nélkül! Jól levághatta volna a sárkánynak mind a
kilenc fejét, de már az udvaron volt, mikor erre gondolt. Mondja az ötlábú lónak az esetét.
– Csak hamar nyergelj s kantározz; jól tetted, hogy nem nyúltál hozzá – mondá a ló. – Mikor
egy fejét levágtad volna, egyszeribe felébred, s vége lett volna az életednek.
Jánoska hirtelen fölnyergelte az ötlábú lovat, fölpattant rá, s csak azután kérdezte:
– Hát aztán hová s merre, édes lovam?
– Az erdőbe, kicsi gazdám. Ott van egy vaddisznó, annak a fejében egy nyúl, nyúl fejében egy
iskátulya,* iskátulyában kilenc lódarázs. Ebben a kilenc lódarázsban van a kilencfejű sárkány
ereje, ha ezeket elpusztítjuk, annyi ereje sem lesz a sárkánynak, mint egy szopós gyermeknek.
Eközben elindult a ló sebes vágtatással, s mire Jánoska egyet szólhatott volna, ott is
voltak az erdőben.
– No, kicsi gazdám, itt vagyunk. Ahol ni, már jő is a vadd isznó.
Jött bizony, egyenest nekik tartott. Vicsorgatta az agyarát, felállott a két hátulsó
lábára, s úgy rugaszkodott nekik, hogy levágja. De az ötlábú lónak nemhiába volt öt lába, úgy
ódalba rúgta a vaddisznót az ötödik lábával, hogy egyszeribe felfordul t. Nosza, Jánoskának is
megjött a kurázsija, kirántotta a kardját, s úgy találta fejbe vágni a vaddisznót, hogy csak
kétfelé vált a feje, s uccu neki! kiugrott belőle egy nyúl. Hipp -hopp, utána! Szaladt a nyúl,
mint a szél, de még sebesebben az ötlábú ló, s mikor utolérte, úgy megrúgta az ötödik lábával,
hogy a szegény nyulacska mindjárt szörnyethalt. Jánoska most már leszállott a lóról,
kettéhasította a nyúl fejét, s hát csakugyan benne volt az iskátulya, iskátulyában is benne
kellett lenni a dara­zsaknak, mert zúgtak, dongtak, zakatoltak benne, mintha ördög bújt volna
beléjük. Jánoska nem sokat teketóriázott, letette az iskátulyát egy lapos kőre, vett egy másik
lapos követ, s azzal úgy ráütött az iskátulyára, hogy se iskátulya, se darázs.
– No, kicsi gazdá m – mondá az ötlábú ló -, most már mehetünk haza bátran, ne félj a
kilencfejű sárkánytól.
Hát csakugyan, amikor hazaértek, ott feküdt a sárkány a pincében, annyi ereje sem
volt, mint egy beteg légynek.
– Megöléd az erőmet, úgy -é? – mondá Jánoskának, mikor meglátta.
– Meg én, de megöllek most téged is, a királykisasszonyt pedig hazaviszem.
– Ne ölj meg! – könyörgött a sárkány. – Vidd haza a királykisasszonyt, s vele ami kincset
találsz, mind elviheted.

140
– Nem kell nekem a te kincsed – mondá Jánoska, s levágta a sárkánynak mind a kilenc fejét,
nehogy többet lábra állhasson.
Azzal szaladt fel a királykisasszonyhoz, s elbeszélte, hogy mi mindent nem csinált, amióta
nem látták egymást.
– Jaj, lelkem, Jánoskám – örvendett a királykisasszony -, nem is leszek én másé , csak a tied,
akár itt maradunk, akár hazamegyünk!
Azt mondá Jánoska:
– De bizony itt nem maradunk, majd csak visszamegyünk valahogy.
Meghiszem azt, ha olyan könnyű lett volna! De csak most jutott eszébe Jánoskának,
hogy milyen vékony ágon csúszott ő ide. Ő csak visszacsúsznék valahogy, de a
királykisasszony leszédül az ágról, bizonyosan leszédül.
„Mit csináljak? mit csináljak?” – tűnődött, búcsálódott* Jánoska, s sétált föl s alá az
udvaron nagy búsan. Egyszerre csak elébe áll az ötlábú ló, s kérdi:
– Min szomorkodol, kicsi gazdám?
Mondja Jánoska, hogy min szomorkodik.
– Azon bizony egyet se szomorkodj, hallod -e! Üljetek fel a hátamra, s a többit bízzátok reám!
No, ha úgy, hát fel is ültek az ötlábú ló hátára.
– Most hunyjátok be a szemeteket! – mondá a ló .
Behunyták.
– Most nyissátok ki!
Kinyitották.
Hát ott vannak az öreg király udvarában. Mentek föl a palotába, egyenest a király
szobájába.
Hej, Istenem, az öreg király már halálán volt, de mikor meglátta a leányát, felszökött
az ágy­ból, s ha meg nem fogj ák, mindjárt táncra kerekedik. Egyszeribe papot hívatott, s a
fiatalokat összeadatta. Csaptak hét országra szóló lakodalmat. Hét nap s hét éjjel folyton –
folyvást ettek -ittak, táncoltak. Én is ott voltam, s addig táncoltam, míg a sarkam hátrafordult,
aztán meg­futa­mod­tam hátrafelé, s úgy elszaladtam eléfelé, hogy mézeskaláccsal sem tudtak
vissza­csalo­gatni.
Aki nem hiszi, járjon utána.

141
4. Benedek Elek:
SZERENCSÉNEK SZERENCSÉJE

Hol volt, hol nem volt, az Óperenciás -tengeren innét, hetedhét országon túl, volt
egyszer egy király, s annak egy növendék fia.
A király éppen azon járatta az eszét, hogy a fiát megházasítja, mikor a szomszéd
ország királya erősen megsértette, s mit volt mit tenni, abbahagyta a fia házasságát, s rettentő
nagy sereggel elindult a h áborúba. Hanem a fiát otthon hagyta házőrzőnek, s erősen a szívére
kötötte, nehogy megházasodjék, míg ő a háborúból haza nem kerül.
Elment a király, s a fia csakugyan honn maradt, s ahogy tudta, igazgatta az országot,
de telt -múlt az idő, esztendő esztendő után, s az apja csak nem került haza, még mindig
háborúskodott a szomszéd királlyal.
Ő bizony – gondolta magában a királyfi – nem vár ítélet napjáig, talán öregember is
lesz, mire hazakerül az apja, elindul lánynézőbe. Nagy sereget gyűjtött, s úgy indult világgá,
hadd lássák idegen földön, hogy őt sem a gólya költötte. De még az országuk határáig sem
érhettek, jő velük szembe a király, akarom mondani, szaladott, mert rútul megverték a seregét.
Bezzeg megörült a király, amikor meglátta, hogy jő a fia elejéb e. Azt hitte, hogy híre
ment a vereséginek, s most jő a segítségére. De meg is mérgelődött szörnyen, mikor
megtudta, hogy a királyfinak esze ágában sem volt ez , hanem házasságon jár az esze.
– Meghagytam, úgy -e, hogy el ne mozdulj hazulról, míg vissza nem térek – mondta a király. –
Nem fogadtál szót, mehetsz, amerre a szemed lát, de a katonáimat el nem viszed, hallod -e?!
Eleget kérte a fiú az apját, hogy így s hogy úgy, egyszer csak meg kell, hogy
házasodjék, de a király nem engesztelődött meg, s elvette tő le az egész ármádiát. Egyes –
egyedül egy vadász maradt a királyfi mellett. Ez olyan hűséges embere volt a királyfinak,
hogy még a királlyal is szembeszállott, s azt mondta:
– Felséges királyom, egy életem, egy halálom, de én a királyfit el nem hagyom.
Elvál tak nagy haraggal, s a király ment hazafelé, a királyfi pedig hűséges vadászával
hetedhét ország ellen. Búsult erősen, hogy az apja még csak egy jó szót sem adott
útravalónak, de még egy hét sem telt belé, elmúlt a nagy búbánata. El bizony, mert addig
ment ek s mendegéltek hegyeken -völgyeken, erdőn -mezőn által, hogy a hetedik nap
megérkeztek Aranyország aranyvárába, s ottan találtak egy aranyvirágot, de olyant, hogy a
napra lehetett nézni, de arra nem. Közbe legyen mondva, s nehogy elfelejtsem, az
aranyvárba n a király lakott, s az aranyvirág a király egyetlen leánya volt. Éppen az ablakban
ült Aranyvirág, mikor a királyfi megérkezett, s mondta magában:
"No ez bizonyosan érettem jött, de ha jött, bizony el is megyek vele."

142
Mert szép volt Aranyvirág, de a királ yúrfi sem volt ám amolyan tedd el s elé se vedd
legény: megakadt a szem rajta.
Fölmegy a királyfi a palotába, s nem sokat teketóriázik, elémondja a királynak, hogy ő
ki s mi, s hogy becsületes szándékkal jött. A királynak megtetszett a legény, s azt mondta.
– Jól van, fiam, legyen tiéd a lányom, ásó, kapa s a nagyharang válasszon el, ha szeretitek
egymást.
Egyben hívatta Aranyvirágot, s ez is azt mondta:
– Én bizony szívesen megyek a királyfihoz, mert látom a szeméből, hogy igaz szeretettel van
hozzám.
Mindjárt papot hívattak, a fiatalokat összeeskették, s csaptak olyan lakodalmat, ho gy
folyt a bor s a pálinka Hencidától Boncidáig s még azon is egy sánta arasszal túl.
Mikor a nagy vendégségnek vége volt, befogattak hat szép lovat egy aranyos,
gyémántos hintóba, a fiatalok beleültek, s elindultak a királyfi hazájába. Még az estére a
királyfi országába értek, s megszállottak egy fogadóban. A fiatal pár egyszeriben le is feküdt,
de a királyfi vadásza kint maradt a fogadó udvarán, s le nem hunyta a szemét, nehogy a
gazdájának valami bántódása essék. Hát úgy éjféltájban hallja a vadász, hogy a ház tetejére
száll három varjú, s ott csak elkezdenek diskurálni.
Azt mondja az első varjú:
– No, hallátok -e, ilyen szép egy pár ember sem hált még ebben a fogadóban. Kár, kár, kár,
hogy ilyen fiatalon el kell pusztulni szegény fejüknek!
Mondja a másodi k:
– Hogyne pusztulnának el, mikor holnap leszakad alattuk az aranyhíd.
Mondja a harmadik varjú:
– Hej, gonosz lelke lehet a királyfi apjának! Azt hallottam, hogy a király fűrészeltette be a
hídlábat. Kár, kár, kár! De hé, halljátok -e, aki ezt a mi beszélg etésünket elárulja, térdig
sóbálvánnyá változik, akár állat, akár ember légyen.
– Nem bánom én, hadd változzak, mégis elárulom – mondta hangos szóval a vadász, hogy a
varjak is jól hallották.
– Kár! kár! kár! – károgtak a varjak, s elrepültek a ház tetejér ől.
De még egy jó hajításnyira sem repülhettek, három galamb szállott a ház tetejére, s
halljatok csudát, ezek is beszélgetni kezdettek.
Azt mondja az első:
– Hej, szegény fiatal pár! Hiába menekedtek meg a hídnál, mégis el kell pusztulniuk.
– El, bizony – mondá a második -, mert a király megboszorkányozott hintót küld elejükbe.

143
– Csak belé ne ülnének – mondta a harmadik -, mert ha beléülnek, rettentő forgószél
kerekedik, felkapja az égig hintóstul -lovastul, mindenestül, s úgy lesuppannak a földre, hogy
a hetvenhetedik porcikájuk is ízzé -porrá törik! Csak aztán ezt a mi beszélgetésünket el ne
árulja valaki, mert egyszeriben derékig sóbálvánnyá változik.
– Nem bánom én, mégis elárulom – mondta a vadász fennszóval, hogy a galambok is jól
hallották.
Tovább is r ebbentek a ház tetejéről nagy ijedten.
De nézz csak oda! Ahogy a galambok elröppentek, három sas szállott a ház tetejére. Bezzeg
hogy ezek is diskuráltak.
Mondja az első:
– Attól a hídtól s a hintótól még csak megmenekedhetnék ez a fiatal pár, de már azutá n, nem
tudom, mi lesz velük.
– No, azt én sem – mondá a második sas -, mert azt hallám a városban, hogy a király egy pár
arany – s ezüsthímes köntöst küld a fiának s a menyének is, hogy vegyék fel mindjárt.
– Hiszen csak – mondá a harmadik – valahogy megsaj dítanák, hogy amint felveszik a köntöst,
egyszeriben porrá égeti őket. De mi meg nem mondhatjuk, s úgy árulja el a mi
beszélgetésünket valaki, hogy merős -merejében* sóbálvánnyá változik.
– Nem bánom én, akármi történjék velem – mondta a vadász hangos szóva l -, de nem hagyom
elpusztulni a gazdámat!
Reggel, mikor indulóban voltak, megszólítja a vadász a királyfit, s mondja neki:
– Az éjjel álmomban olyan álmot láttam, felséges királyfi, hogyha rám nem hallgat, bizony
elpusztulnak. Meginstálom, felséges király fi, tegye mindig, amit én mondok, amíg hazaérünk,
s nem bánja meg.
Kacagott a királyfi s a felesége is: "Ó, te bolond, te, álom s esős idő!"
– Már akár esős, akár napos, hallgasson rám, felséges királyfi! – esenkedett a vadász.
Nem hagyott békét addig a királyfinak, míg meg nem ígérte, hogy mindent úgy tesz,
ahogy ő elémo ndja.
Na, elindulnak, s megérkeznek az aranyhídhoz. Azt mondja a vadász:
– Ezt a hintót hagyjuk itt!
– Hát ezt már hogy hagynók itt? – kérdezte a királyfi.
– Ezt bizony úgy, hogy egy szeg sem jó ebben a hintóban: letörik a hídon. Szégyen egy
királyfinak il yen hintóban vinni a feleségét.
Leszállottak a hintóról, körülnézték, vizsgálták, még a tengely alá is bebújt a királyfi,
de még a felesége is utána, hanem csak úgy ragyogott még a kerékkenő is, mert hát folyó
színarany volt az is.

144
– Hm – mondá a királyfi -, én nem látok ezen a hintón se mmi hibát, de szavamat adtam, hogy
hallgatok rád, hát hagyjuk itt. – Otthagyták a hintót, szépen átalsétáltak a hídon, a vadász
pedig a lovakkal átalúsztatott a vízen. Gyalog bementek a városba, ott hintót vettek, s úgy
mentek tovább.
Még a város határán t úl sem voltak, hát jön elejükbe a hopmester szép aranyos hintón,
s jelenti a királyfinak, hogy a felséges apjaura küldötte a hintót, hozzája illendőt.
Színarany volt még a kerékszeg is, de a vadász úgy tett, mintha megvizsgálná alul –
felül, kívül -belül, s azt mondta a királyfinak:
– Felséges királyfi, belé ne ül jön ebbe a hintóba, mert amilyen cifra, éppen olyan rossz!
S hogy rá ne ülhessenek, elérántotta a kardját, s miszlikbe vágta a drága aranyhintót.
A királyfi csak csóválgatta a fejét, csak hümmegetett, de mit csináljon? Szavát adta, hogy
engedelmeskedik.
Visszaültek a vett hintóba, s úgy értek a király városának a határába. Ott is várta már
egy követ, az egyik karján egy királyfinak való köntössel, a másik karján a feleségének való
köntössel. Aranytól, ezüsttől ragyogott mind a kettő.
Megörült a királyfi, de még inkább a felesége, s egyszeriben föl akarták venni a drága
szép köntöst, de a vadász kikapta a követ kezéből, s mind a két köntöst diribbe -darabba
szaggatta.
– Hát ezt ugyan mért tevéd?! – békételenkedett a királyfi.
– Ezt azért tettem, hogy még inasn ak sem volt való, nemhogy királyfinak.
– De így s de úgy – mondta a királyfi, s erősen haragudott a vadászra. A felesége meg
sírt mérgében, hogy nem a királyfi parancsol, hanem a szolgája.
Ezalatt pedig az öreg királyt csakhogy föl nem vetette a bosszúság, hogy nem tudta
elpusztítani a fiát, aki dacolni mert vele. Hanem azért úgy tett, mintha erősen örülne, mikor a
fia s a menye megérkeztek. De nem volt nyugta, míg ki nem tudja, hogy mi csudálatos módon
kerülték ki háromszor a halálos veszedelmet.
Mondta a fiának:
– No, édes fiam, nem hittem volna, hogy megvesd az apád ajándékát. Tőlem szebb
nem telt.
– Ne haragudjék, édesapám – mondá a királyfi -, tetszett nekünk minden, de a
vadászomnak megígértem, hogy az úton mindenben ráhallgatok, s annak a bolondos
legénynek sem a hintó, sem a köntös nem tetszett! Azt mondta, hogy elpusztulunk, ha nem
hallgatunk a szavára.
"Na, megállj, te vadász – gondolta magában a király -, ezt megkeserülöd!" – Különben
is haragudott rá szörnyen, amiért a fiához jobban húzódott, s el ment vele leánynézőbe.

145
Egyszeriben összehívatta a törvénybírákat, s ezek halált mondtak a vadász fejére.
Másnap hajnalban akasztófát ástak az udvar közepére, s a vadászt alája állították. Felolvasták
egy nagy lepedő papirosból az ítéletét, s azt is, hogy m ivel szolgált rá az akasztófára.
– Jól van – mondá a vadász -, nem bánom, ha meg is halok, csakhogy a gazdámnak az
életét megmentettem!
S elmondotta, hogy mit hallott a varjaktól.
Hát abban a szempillantásban sóbálvánnyá változott térdig.
Mondta tovább, ho gy mit hallott a galamboktól, s abban a szempillantásban
sóbálvánnyá változott derékig.
Tovább mondotta, hogy mit hallott a sasoktól, s hát – Uram, Jézus, ne hagyj el! –
merős -merejében sóbálvánnyá változott.
Búsult a királyfi, helyét sem találta a nagy erős búbánattól. Istenem, Istenem, hogy
ilyen szomorú vége legyen az ő hűséges vadászának miatta, mikor éppen az ő életét mentette
meg! Föltette magában, hogy elmegy világgá, s addig vissza sem jön, míg szerit -módját nem
találja annak, hogy az a sóbálvány miként változzék vissza lelkes emberi állattá.
Meg is mondta még az este a feleségének:
– Mennem kell, asszony, mert a vadász miattunk halt meg!
Eleget kérte a felesége, hogy maradjon, ne induljon neki bolondjában, de nem tudta
lebeszélni a szándékáról. Hallotta ezt egy öregasszony, aki a királyfinak a dajkája volt, az is
mondta:
– Ne menj el, lelkem, gyermekem, maradj a feleséged mellett!
De beszélhettek neki, azt mondta:
– Egy életem, egy halálom, nem hagyom sóbálványnak a vadászomat!
– No, ha olyan erősen eltökélted magad – mondá az öregasszony -, keresd fel Szerencsének
Szerencséjét, ez, ha segít rajtad, senki más ezen a világon.
Elbúcsúzott a feleségétől keserves könnyhullatás közt, s elindult világgá. Hét nap s hét
álló éjjel mindég ment, sok emberrel találkozott, sokat elhagyott, de senki lélek nem tudta
megmondani, hogy hol lakik Szerencsének Szerencséje.
Egyszer egy malomnál esteledett meg, s bement a molnárhoz, szállást kért tőle.
– Istené a szállás – mondá a molnár, s adott neki vacsorát s szállást. Vacsora közben elmondta
a királyfi, hogy ki s mi ő, s miben jár. Azt mondja a molnár:
– Hej, felséges királyfi, ha megtalálod Szerencsének Szerencséjét, kérdezd meg tőle, mi az
oka, hogy az én malmom hét kőre jár, van neki posztóványo lója s kásatörője is, s mégsem
tudok boldogulni.
Megígérte a királyfi, hogy megkérdezi, csak feltalálja Szerencsének Szerencséjét.

146
Továbbment reggel, s estére egy faluba ért, de már mindenütt lenyugodtak, csak egy kicsi
házban látott gyertyavilágot. Bement oda, s hát három leány ül a kemence előtt, s fonnak nagy
serényen. Ezek is adtak szállást szívesen, s mikor megtudták, hogy mi járatban van, a szívére
kötötték, kérdezze meg Szerencsének Szerencséjét, hogy mért nem viszik őket férjhez, pedig
minden este f ölfonnak egy -egy guzsaly csepűt.
A királyfi megígérte, hogy szívesen megkérdezi, csak rátaláljon.
Továbbment reggel a királyfi, ment hegyeken -völgyeken át, s egy nagy rengeteg erdőbe ért.
Három nap s három éjjel kóborgott a rengetegben, s mikor egy kicsit ritkulni, nyiladozni
kezdett, és csak elejébe kanyarodik egy patak, megáll a folyásában, s megszólítja:
– Ugyan bizony, hol jársz itt, ahol a madár sem jár? Amióta a világ világ lett, még nem járt
ember erre.
Mondja a királyfi, hogy mi járatban van:
– Ejny e, te királyfi – szólt a patak -, kérdezd meg Szerencsének Szerencséjét, hogy mért nincs
bennem sem hal, sem rák, pedig olyan tiszta a vizem, mint a kristály.
– Jól van – mondta a királyfi -, megkérdezem, ha kétfelé nyílsz, s száraz lábbal átmehetek
rajtad .
A patak egyszeriben kétfelé nyílott, s a királyfi szépen száraz lábbal átalsétált rajta.
– Ne búsulj – mondta a királyfi -, csak megtaláljam Szerencsének Szerencséjét, megkérdem
tőle, amire kértél!
Kiért a rengeteg erdőből, s egy szép virágos völgyön fol ytatta az útját. Nem volt ennek
sem széle, sem hossza. Ment, mendegélt, s estére egy kicsi házacskához ért. Bement, hogy
szállást kérjen.
Egy öregasszony ült a góc alatt, de olyan öreg, hogy az orra a földet verte. Köszöntötte
illendőképpen:
– Adjon Isten jó estét, öreganyám!
– Adj' Isten, fiam! Hát te mi jóban jársz erre mifelénk?
Mondja a királyfi, hogy Szerencsének Szerencséjét keresi.
– No bizony, ha őt keresed, hát jó helyen jársz, mert én az anyja vagyok.
Hej, megörült a királyfi, s mindjárt elmondta, hogy mit akar tőle.
Mondta az öregasszony:
– Jól van, édes fiam, csak az én leányom most kint van a szőlőben, még éjjelre sem jő haza.
Reggel menj ki hozzá, vígy magaddal egy kapát, s ne szólj hozzá semmit, csak állj mellé, s
kapálj te is! De jegyezd meg jól, hogy még ha kérdez is, akkor se felelj neki déli tizenkét
óráig! Délben én majd ebédet viszek nektek, s mikor ő leül az ebédhez, ülj le te is, s egyél
vele. Ebéd után megkérdi: mi bajod, akkor aztán mondd meg, s majd segít rajta.

147
Megköszönte a királyf i a jó tanácsot, s reggel kiment a szőlőbe. Úgy tett, ahogy az
öregasszony mondta. Odaállott Szerencsének Szerencséje mellé, nem szólt egy szót sem, csak
kapált hűségesen. Délben kijött az öregasszony az ebéddel, leültek, ettek. Ebéd után
megszólal Szerenc sének Szerencséje:
– No, hallod -e, sok embert láttam, de még ilyent nem, amilyen te vagy. Talán bizony néma
vagy, hogy nem szóltál eddig?
– Nem vagyok én néma – mondá a királyfi -, de nagy bánat van a szívemen.
S elmondta, hogy mi bánat nyomja a szívét.
– Ne búsulj! – mondá Szerencsének Szerencséje -, segítek rajtad, mert megérdemled te is, meg
a vadászod is! Csak menj haza békességgel. Mire hazaérsz, a feleségednek egy kicsi fia lesz,
annak a kicsi ujjából eressz egy pálinkáspohárba három csepp vért, azzal a vérrel kend meg a
sóbálványnak a térdét, a derekát s a homlokát: egyszeriben az lesz belőle, aki volt.
– Ó, hogy az Isten áldjon s szenteljen meg! – hálálkodott a királyfi, s indulni akart nagy
örömmel hazafelé.
Az ám, de eszébe jutott, hogy még három d olgot meg kell kérdezni Szerencsének
Szerencséjétől.
– Ugyan bizony, ha meg nem haragudnál, megkérdenék még tőled három dolgot!
– Csak kérdezd – mondá Szerencsének Szerencséje -, válaszolok rá, ha tudok!
– Nem messze innét, a rengetegben van egy patak. Mi az oka, hogy abban sohasem volt sem
rák, sem hal?
– Mert még senki sem halt belé – mondá Szerencsének Szerencséje. – Te se mondd meg ezt
neki, míg átal nem mentél rajta, s akkor is csak, ha felmásztál a legmagasabb fának a tetejére,
mert különben halál fia vagy.
– Hát annak mi az oka, hogy van ebben s ebben a faluban három szép leány, mind a három
szorgalmas, s mégsem viszik férjhez?
– Mert a szemetet a nappal szembe öntik.
– Nem értem – mondá a királyfi -, hogy s mint lehet ez?
– Úgy, hogy későn kelnek, s a nap már rég fent van, amikor kisöprik a házukat.
– No, még egyet! Mi az oka annak, hogy itt s itt az a molnár nem boldogul, pedig hét kőre jár
a malma, van posztóványolója, kásaőrlője?
– Mert a molnár nem jár a templomba, s nem ád a szegénynek Isten nevé ben. Neked is csak
azért adott szállást, mert látta, hogy gazdag vagy, s remélt valamit tőled.
Megköszönte a királyfi a feleleteket, elbúcsúzott szépen, s elindult vissza azon az
úton, amelyen jött.
Először a patakhoz ért.

148
– No, mit szólt Szerencsének Szer encséje? – kérdezte a patak.
– Eressz által, s megmondom.
A patak kétfelé nyílott, a királyfi pedig hirtelen felmászott a legmagasabb fára, annak is a
tetős tetejébe. Onnét kiáltotta le, amit Szerencsének Szerencséje mondott.
Hej, láss csodát! Nekifortyan a patak, ahogy ezt hallja, elkezd dagadni, nőni, mind
magasabbra, magasabbra, hogy már annak a fának is a derekát mosta, amelyiken a királyfi
kucorgott. De hiába pezderkedett,* erőlködött, a királyfinak csak a lába száráig loccsant fel, s
nagy mérgesen vis szahúzódott a medrébe.
A királyfi leszállott a fáról, s ment tovább békességgel.
Útközben beszólt a leányoknak is, a molnárhoz is, s elmondta nekik, amit hallott.
A leányok megfogadták a szót, többet nem öntötték a nappal szembe a szemetet, s
mind a háromn ak szerencséje akadt. A molnár is ezután hűségesen eljárt a templomba, adott a
szegényeknek, s szemlátomást gyarapodott. A patakban is csakhamar volt hal is, rák is
dögivel, mert egy lókötő a lopott lóval át akart menni rajta, a patak pedig hirtelen megára dott
s a lókötő belefulladott.
Na, most már csak az ő hűséges vadásza volt hátra. Kérte az Istent, hogy csak legyen
fiacskája, mire hazaér.
Volt is, de még milyen szép aranyhajú fiú! Fájt a szívének, de Isten neki, hirtelen
megcsippentette a penecélus* bic skájával a fiának a kicsi ujjacskáját, kibuggyant a három
csepp vér, s azzal uccu! szaladt a sóbálványhoz, megkente térdét, derekát, homlokát – s hát
csakugyan egyszeriben megelevenedett hűséges vadásza.
Az öreg király éppen az ablakban pipázott, s mikor l átta, hogy a vadász
megelevenedik, úgy megijedt, hogy a pipa kiesett a szájából, miszlikbe törött; ettől még
jobban megijedt: hanyattég esett, s azt sem mondta: szervusz, világ! – "elment Földvárra
deszkát árulni". No bizony, ha úgy, hát eltemették nagy po mpával, ott volt a fia helyette. Ezt
mindenki szerette, mert ez fáin* ember volt.
Még ma is él, ha meg nem halt.

149
5. Benedek Elek
AZ ARANYHAJÚ IKREK

Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl volt, volt egy szegény öreg
emberpár. Nem volt ez eknek a világon senkijök -semmijök. Mindig azon sóhajtoztak, bárcsak
a jó Isten gyermeket adott volna nekik, hogy öreg napjaikban ne kellene koldulni. Addig
sóhajtoztak, addig imádkoztak, hogy az Úristen meghallgatta őket, s egy reggel, mikor
fölébredtek, e gy aranyhajú fiú s egy aranyhajú leányka gügyögött az ágyukban.
Hej, voltak nagy örömben a szegény emberek! Kiállottak a kapu elejébe, jelentették
mindenkinek nagy örömmel, hogy milyen csoda történt náluk az éjen. Azután az öregember
elindult a faluban, so rbajárt minden házat, hogy vállalnák el a komaságot, de nem vállalta el
senki. Mindenünnen kiszidták szegényt, hogy bizonyosan az ördög hozta azokat a gyerekeket,
ők ugyan keresztvíz alá nem tartják.
Búsult a szegény öregember, s nagy bújában elindult vilá ggá, hátha talál idegen népek
között komát. Még a szomszéd faluig sem ért, találkozott egy kereskedővel. Megszólítja ez:
– Miért szomorkodik, öregapó?
– Hogyne szomorkodnám, nagy jó uram – felelt a szegény ember -, mikor az Isten
öregségünkben megáldott ké t aranyhajú gyermekkel, s az egész faluban nem találok egy
embert, ki keresztvíz alá tartsa.
– Azért egyet se búsuljon – mondá a kereskedő -, majd elmegyek én a feleségemmel a jövő
vasárnap, s keresztvíz alá tartjuk a gyermekeket.
Megköszönte a szegény emb er a szíves indulatot, aztán megmagyarázta a
kereskedőnek, hogy hol lakik ő a faluban, hogy az ő házának kidőlt -bedőlt a fala, az előtt van
egy öreg eperfa, s az eperfa alatt mindig fekszik egy tarka kutya, melynek Cerberus a neve.
Azzal elváltak egymástól . Az öregember ment haza nagy örömmel, s jelentette a
feleségének:
– No, feleség, ne búsulj, lesz koma!
Vasárnap csakugyan el is jött a kereskedő a feleségével, s szemük -szájuk tátva maradt
a nagy álmélkodástól, mikor meglátták a két csudaszép gyermeket. N ekik nem volt
gyermekük, s nemcsak hogy keresztvíz alá tartották a két aranyhajú gyermeket, de még
örökbe is fogadták.
Mikor aztán nagyra nevekedtek, a kereskedő, akinek két boltja volt, az egyiket a
fiúnak adta, a másikat a leánynak, de azzal a rendelésse l, hogy a jövedelmet elkölthetik utolsó
krajcárig, hanem a tőkéhez hozzá ne nyúljanak.

150
Hiszen jó dolguk volt a gyermekeknek. Mind az ő boltjukba jártak a népek, csak azért
is, hogy láthassák gyönyörű szép aranyhajukat. Hanem egyszer kiütött a háború, s a f iú s a
leány is összedughatták a kezüket, nem volt, aki vásároljon. Reggel beültek a boltba, ott ültek
estélig, ásítoztak, s fogyni kezdett hirtelen, ami lassan összekerült.
Egyszer összeültek a testvérek, megszámlálták, hogy mennyi nyereségük van még, hát
volt még hatszáz pengő forintja a fiúnak, a leánynak is. Azt mondja a fiú:
– Hallod -e, húgom, úgysincs semmi dolgunk, játsszunk kockát! Aki a másiktól elnyeri a
pénzt, adja vissza, s aztán folytassuk tovább!
Elkezdenek játszani, s a fiú mindjárt el is ves zíti a pénzét utolsó krajcárig. A leány
nem várt kérést, egyszeriben visszaadta a pénzt, s játszottak tovább. Hanem most már a leány
veszítette el a pénzét. Mondja a bátyjának:
– Bátyám, add vissza a pénzemet, mert különben nem játszhatok veled!
– No bizon y – kacagott a fiú -, nem vagyok bolond, hogy az időmet hiába töltsem.
Eleget mondta a leány, hogy így meg úgy kezdettek játszani, hogy az nem becsület.
De beszélhetett, sírhatott, a fiú nem adta vissza a pénzt.
– Jól van – mondá a leány -, azért mégis tov ább játszunk.
S elévette a tőkét. S nemcsak a pénzét nyerte vissza, de minden pénzét elnyerte a
bátyjának. Bezzeg most az kérte a húgát, de milyen szépen.
– Édes húgom, add vissza a pénzemet!
– Nem adom, bátyám – mondá a leány -, nem érdemled meg, mert te sem adtad vissza az
enyimet.
Megharagudott a fiú szörnyen, s elkezdett átkozódni, hogy se ég, se föld az ő húgát be
ne vegye. S halljatok csodát, egyszerre csak kettényílott a föld, a leányt elnyelte a mélység,
hogy többet emberi szem nem látta.
Másnap a k ereskedő eljött, hogy meglátogassa a fiatalokat, s kérdi a fiút, hogy hol van
a húga. Azt hazudta, kiment a piacra. De a leány estére sem került elé, s meg kellett, hogy
vallja, hogy mi történt.
Rettentő haragra gerjedt a kereskedő, s mondá szörnyű indulat tal:
– Ó, te gonosz lélek, te, hogy tudád megátkozni az édes testvéredet?! Hát téged se vegyen bé
se ég, se föld. S addig ne legyen nyugodalmad, amíg testvéredet meg nem találod, s vissza
nem hozod!
S ím, halljátok, mily csuda történt: kétfelé nyílt a föld , s a fiút is elnyelte a mélység.
Lekerült az alsóvilágra, egy rettentő nagy pusztaságra, ahol nem látott egyebet, akármerre
nézett, csak szörnyű nagy pusztaságot.

151
Ment, mendegélt nagy búsan. Sírt a szíve, mikor a húgára gondolt, s azt mondta
magában:
– Egy életem, egy halálom, addig meg nem nyugszom, míg az én ártatlan, elvesztett
testvéremet meg nem találom.
Hét nap s hét éjjel ment folyton -folyvást, csak akkor ért egy városba. Abban a
városban lakott a fekete király, ment egyenest a palota elébe, hátha o ttan szolgálatot talál.
Megy a kapuhoz, bekandít a vasrostélyon, s látja, hogy ott egy ősz öregember sétál a gáng
alatt. Köszönti az öregembert, s kérdi:
– Ugyan, édes bátyámuram, nem lehetne itt szolgálatot találni?
Kiszól az öregember:
– Várj, fiam, egy keveset, mindjárt megkérdem a királytól.
Fölmegy az öregember a királyhoz, s jelenti, hogy egy szép aranyhajú fiú van a kapu
előtt, nem fogadná -e fel szolgálatába.
Mondja a király:
– Hát csak küldje fel kend, hadd látom, szemrevaló legény -e!
Felküldi az ör egember az aranyhajú fiút, a király jól szemügyre veszi, látszott, hogy
tetszik neki a fiú, s kérdi:
– Na, fiam, tudsz -e bánni lóval?
– Tudok én, felséges királyom – mondá a fiú -, az Úristen mindenféle állatjával.
– Jól van – mondá a király -, hát akkor m egteszlek fullajtárnak.*
Mindjárt felöltöztették fullajtárruhába, olyan szép volt abban, hogy az egész udvar
megcsudálta. Eltelik három esztendő, s ezalatt a legény úgy megnehezedett, hogy fullajtárnak
nem használhatták, megtette hát a király igáskocsisnak . Az volt a dolga, hogy két sovány,
kutyának való lóval fát meg vizet hordjon a szakácsnénak. Meg is mondta a király neki:
– No, fiam, én a kezedre adom ezt a két dögöt, s ha egy kicsit erőre veszed, még több lovat
adok a kezed alá.
Hát nagy nehezen annyir a vitte a két dögöt, hogy lábra állhattak, fát, vizet hordhattak.
Aztán esténkint kivezette a tenger partjára, ahol jó kövér fű volt, hátha ott még jobban erőre
kapnak.
Hanem egy este mi történt? Egy este az történt, hogy amint kötőfék -száron vezetgette
a lovakat elébb -elébb, kétfelé nyílik a tenger, s kiszáll a világ szép asszonya. Odament az
aranyhajú legényhez, és mondta neki:
– Ülj le mellém, ne félj tőlem, egyél -igyál, s beszélgess velem!

152
Kétszer sem mondatta ezt a legény. Leült a világ szép asszonya m ellé, ettek -ittak,
vígan voltak, aztán pedig elaludtak. Reggel a világ szép asszonya hamarább felébredett,
megcsiklandozta a legénynek a talpát, s mondta neki:
– Kelj föl, legény, kelj föl, s vezesd ide a lovaidat!
Fölkelt a legény, odavezette a lovakat, s a világ szép asszonya megtörülgette szépen a
selyemkendőjével. Hát abban a pillanatban gyönyörű szép rézszőrű paripa lett a két gebéből.
Azzal a világ szép asszonya megfordult, eltűnt a tengerben, az aranyhajú legény pedig
hazavezette a paripákat.
De bezz eg volt nagy álmélkodás az udvarban, mikor a legény hazakerült a paripákkal.
Összesúgtak -búgtak a többi cselédek, az öregbéres fölment a királyhoz, s jelentette:
– Felséges királyom, senkinek rosszát nem kívánom, de az igáskocsis még nagy szégyent hoz
felségedre.
– Hát ugyan mi szégyent hozhat az én fejemre? – kérdi a király.
Mondja az öregbéres:
– Már, felséges királyom, köztünk még eddig egy tolvaj sem volt, de ez az igáskocsis olyan
két paripát lopott az éjen, amilyet még felséged sem látott. Az lesz csa k a nagy gyalázat, ha a
paripákat megtalálják felséged udvarában.
Hívatja a király az aranyhajú legényt, s rászól nagy haraggal:
– Hát te hogy mertél lopott jószágot hozni az én udvaromba?!
– Nem hoztam én lopott jószágot, felséges királyom – mondá a legén y -, jöjjön, felséges uram,
nézze meg, ott van mind a két lovon a felséged bélyege, csakhogy én a lónak vágva szoktam
adni a szénát, fonttal mérni a vizet, s a zab árát sem szoktam zsebre rakni, mint a többi
kocsisok. Azért szépültek meg úgy azok a dögök.
Lemegy a király az istállóba, s csak úgy káprázott a szeme, mikor meglátta a
paripákat. Nézi, vizitálja, s hát csakugyan mind a két lónak a farán ott van az ő bélyege.
Megdicsérte a legényt, s még meg is ajándékozta egy tarisznya arannyal.
Este megint kive zette az aranyhajú legény a lovakat, s ahogy kikerült a tenger partjára,
kétfelé nyílt a tenger, s kiszállott belőle a világ szép asszonya. Mondta a legénynek:
– Ülj le mellém, egyél -igyál velem, te aranyhajú legény!
Leültek a tenger partjára, ettek -ittak, vígan voltak, aztán szépen elaludtak.
Reggel hamarább ébredett fel a világ szép asszonya, megcsiklandozta a legény talpát, s
mondta neki, hogy vezesse elé a lovakat.
Most is megtörülgette selyemkeszkenőjével, s a rézszőrű paripák egyszeriben
ezüstszőrű pa ripákká változtak. A világ szép asszonya visszament a tengerbe, a legény pedig
az udvarba.

153
De a cselédek megint összesúgtak -búgtak, hogy az aranyhajú legény mégsem járhat igaz úton.
Ment is az Öregbéres a királyhoz, s jelentette:
– Felséges királyom, élete m-halálom kezedbe ajánlom, az igáskocsis az éjen két ezüstszőrű
paripát lopott.
Hívatja tüstént a király az aranyhajú legényt.
– Igaz-e, hogy az éjen két ezüstszőrű paripát loptál?
– Nem loptam én, felséges királyom – mondá a legény -, csakhogy én a lónak vágva szoktam
adni a szénát, fonttal mérni a vizet, s a zab árát sem szoktam zsebre rakni, mint a többi
kocsisok. Jöjjön le csak felséged az istállóba, megtalálja rajtuk a bélyegét.
Lemegy a király az istállóba, s hát csakugyan rajta volt a bélyeg a paripá k farán. Örült
a király, mert ilyen két szép lova még nem volt. Nagy örömében két tarisznya aranyat adott a
kocsisnak.
Harmadik este is kiment a legény a tenger partjára. Vezetgette elébb -elébb kötőfékszáron a
paripákat, s hát éjfélkor kettényílik a tenger , kiszáll a világ szép asszonya, s mondja a
legénynek:
– Ereszd a lovakat szabadjára, aranyhajú legény! Ülj le mellém, s egyél -igyál velem!
Leültek, ettek -ittak, vígan voltak. De egyszer csak azt mondja a világ szép asszonya:
– Hallod -e, te aranyhajú legén y, nehogy megmondd valakinek, hogy te velem találkoztál, mert
akkor sohasem leszek a tied.
Aztán lefeküdtek és elaludtak. A világ szép asszonya most is hamarább ébredett fel.
Megcsiklandozta a legény talpát, s mondta neki:
– Vezesd ide a lovakat, hadd törü löm meg még egyszer a keszkenőmmel.
A legény elévezette a lovakat. A világ szép asszonya lassan végigtörülte
selyemkeszkenőjével, s egyszeriben aranyszőrű paripákká változtak, de úgy ragyogott a
szőrük, hogy a legény majd megvakult a szertelen ragyogástól. Hazamegy az aranyszőrű
paripákkal, de az öregbéres is ment fel a királyhoz, s mondta harmadszor is:
– Felséges királyom, jól vigyázzon, mert bizony mondom, nagy szégyent hoz még ez a legény
a felséged fejére.
Hanem a király most már föl sem hívatta a legé nyt, ment le az istállóba, s ahogy látta a
bélyegét az aranyszőrű paripákon, adott a legénynek három tarisznya aranyat, s megtette
parádés kocsisnak.
Haragudott ezért nagyon az öreg parádés kocsis, s mind azon mesterkedett, hogy az
aranyhajú legényt kitúrj a a helyéből. Egyszer elkezdette beszélni a cselédek között:
– Meglássátok, hogy ebből a legényből még király lesz, mert elveszi a királykisasszonyt.
Hallja ezt az aranyhajú legény, s azt mondja:

154
– Az ördög vegye el a ti királykisasszonyotokat, sokkal szebb az én jövendőbélim a
királykisasszonynál!
Hiszen egyéb sem kellett, ment az öreg kocsis a királyhoz, s jelentette, hogy mit
mondott a parádés kocsis.
Szörnyű haragra gerjedt a király. Kérdi a legénytől:
– Igaz-e, hogy ezt meg ezt mondtad az én leányomról?
Feleli a legény:
– Felséges királyom, amit mondtam, mondtam, meg sem is másolom.
– No, ha mondtad, mondtad. Holnap reggel fel is akasztatlak.
Mindjárt küldte a siralomházba, s még azon éjjel az ácsok megfaragták az akasztófát.
Mennek reggel a legényért, ho gy vigyék a vesztőhelyre, de a legény gráciát kért, hogy vigyék
elébb a király elé, hogy csak egy szót válthasson vele, mielőtt felakasztják.
Fölviszik a királyhoz, s mondja a legény:
– Csak azt a gráciát kérem, felséges királyom, hogy az akasztófát állítt assa fel a tenger
partjára, ahol a lovakkal jártam!
– Jól van – mondá a király -, hát akasszanak fel a tenger partján!
Kiviszik a legényt a tenger partjára, viszik az akasztófát is utána, ottan fel is állítják, de a
legény odasuttint a hóhérnak.
– Te, hóhé r, ha úgy tudnál felakasztani engem, hogy amikor otthagysz, se le ne essem, se meg
ne fojtódjam, adok neked egy tarisznya aranyat.
Megörült a hóhér a tarisznya aranynak, s úgy akasztotta fel a legényt, hogy sem le nem
esett, se meg nem fulladott. Mikor azt án a népek elszéledtek, szépen leereszkedett a földre.
Tűnődött, búsult magában: "Hát most merre menjek?"
De egyszerre csak kétfelé nyílt a tenger, kiszállott a világ szép asszonya, s mondta neki:
– Úgy-e, megmondtam te aranyhajú legény, hogy ne említs eng em, hogy ne dicsekedj velem!
Látod -e, most már mind a ketten elkárhozunk. Szabad voltam eddig, arra jártam, amerre
akartam, de most vissza kell mennem a magam városába, s mindaddig gyászfeketébe lesz
vonva az én városom, amíg veled nem beszélek. Az pedig, míg a világ s még két nap,
gyászfeketébe lesz húzva, mert én veled sohasem beszélhetek, eljöhetsz a városomba, ehetel
velem egy tálból, ihatol velem egy pohárból, mégsem ismerjük meg egymást.
Ahogy ezt mondá a világ szép asszonya, feje fölött összecsapódot t a tenger, s a
szegény aranyhajú legény elindult nagy búsan, keserves könnyhullatások közt.
Ment, mendegélt hegyeken -völgyeken által, s egyszer, amint ment, olyan rettentő sok
hangya közé került, hogy lépni sem tudott. Felsóhajtott magában: "Én Uram s én Istenem,

155
hogy megyek tovább, hisz ha egyet lépek, ezer hangyát taposok el, én pedig egynek sem
akarom a halálát!"
Erre a beszédre eléáll a hangyák királya, s mondja neki:
– No, te legény, hallom, hogy jó szíved van. Jótétel helyébe jót várj! Akármerre járj ezen a
világon, hogyha bajba kerülsz, csak ezt mondjad: "Hangyák királya, add nekem az erődet, én
is neked adom az enyimet" – s egyszeriben hangyává változol; s ha ismét ember akarsz lenni,
mondjad ezt: "Hangyák királya, visszaadom az erődet, te is add vi ssza az enyimet!" – s ismét
emberré változol.
Erre a hangyák kétfelé váltak. Mehetett a legény, egy hangyát sem kellett hogy
eltapodjon. De alig ment egy puskalövésnyire, annyi sas közé került, hogy nem tudott
megmozdulni.
– Istenem, Istenem – sóhajtott a legény -, mit csináljak, hiszen én egynek sem akarom a
halálát, máskülönben pedig nem mehetek sem előre, sem hátra!
Elejébe áll a sasok királya, s mondja:
– Látom, hogy jó szíved van, legény, de jótétel helyébe jót várj! Ha bajba kerülsz, csak
mondjad: "Sa sok királya, add nekem az erődet, én is neked adom az enyimet!" – s egyszeribe
sassá változol; ha pedig ismét emberré akarsz lenni, mondjad ezt: "Sasok királya, add vissza
az erőmet, én is visszaadom a tiedet!"
Azzal a sasok mind felröppentek, s mehetett a legény, amerre a szeme látott.
Ment, mendegélt a legény, s estére egy rengeteg erdőbe ért. Ott lefeküdt egy fa alá, s
elaludt. Álmában egy ősz öregember jött hozzá, s ez azt mondta neki, hogy vesse ki a fejéből
a világ szép asszonyát, hiába ne járjon után a, mert ha megtalálja, úgysem lesznek egymásé.
Hanem keresse meg inkább a húgát, aki a halak királyánál lakik.
Fölébredt reggel a legény, elgondolja az álmát, indult tovább. Amint ment, mendegélt,
talál az útszélen egy csárdát, s betér oda. Egy ősz öregemb er volt ott a korcsmáros, de olyan
öreg, hogy lehetett háromszáz esztendős, ha nem több. Köszönti az öreget:
– Adjon isten jó napot, öregapám!
– Szerencséd – mondja az öregember -, hogy öregapádnak szólítottál, mert különben meg nem
láttad volna többet Ist en áldott napját! Hát mi járatban vagy?
Mondja a legény, hogy a halak királyát szeretné megtalálni.
– Hej, öcsém – mondja az öregember -, én háromszáz esztendőt értem, s hírét sem hallottam a
halak királyának. Jobb lesz, ha nálam maradsz cselédnek.
– Már, édes öregapám, egy életem, egy halálom – mondá a legény -, addig meg nem
nyugszom, míg a halak királyát meg nem találom.

156
Eleget mondta az öregember: meg se próbáld, hogy innét továbbmenj, mert a csárdától
egyhajításnyira van száz juhász, s annak a száz juh ásznak száz kutyája, mind akkora, mint
egy-egy borjú. Azok minden embernek útját állják, s aki csak feléjük tart, miszlikbe
szaggatják. Más úton pedig tovább nem mehetsz, azt én mondom neked.
Beszélhetett az öregember.
Elbúcsúzott a legény, s ment egyenest arra, ahol a száz juhász volt a száz kutyával.
Éppen a tűz körül heverésztek a juhászok, s a juhászok körül a kutyák.
"Istenem, Istenem – sóhajtott a legény -, mit csináljak mostan?! Hogyha hangya leszek, akkor
eltaposnak, ha pedig sas leszek, akkor ledur rantanak!"
Tűnődött sokáig, de mégis azt határozta, hogy sassá változik. Nagyot fohászkodott:
– Sasok királya, add nekem az erődet, én is neked adom az enyimet! – S hát csakugyan
egyszerre sassá változott.
Hirtelen fölreppent a levegőégbe, és onnét leeresz kedett a juhászok mögé, s mire a
juhászok és a kutyák is észrevették volna, emberré változott, mert mondta:
– Sasok királya, add vissza az erőmet, s én is visszaadom a tiedet!
Köszönti a számadót illendőképpen:
– Adj' isten! – fogadja a számadó. – No, ezer szerencséd, hogy a kutyák észre nem vettek!
Hogy is tudtál úgy idekerülni?
– Kerültem, ahogy kerültem, édes öregapám, most azt ne firtassa, hanem inkább mondja meg,
hol lakik a halak királya!
– Hej, édes öcsém, azt én neked nem tudom megmondani, mert én h atszáz esztendeje élek, s
mégsem hallottam hírét a halak királyának. Jobb lesz, ha te is itt maradsz juhásznak!
Mit csináljon szegény feje? Kezét csapott az öreg számadóval, s ott maradott köztük.
Csak amikor kezet csapott, akkor tudta meg, hogy ezek a vil ág szép asszonyának a juhászai,
hogy ezek százan őriznek egy falka juhot, azt minden reggel megfejik, a tejet beviszik a
városba, s a világ szép asszonya abban fürdik meg minden reggel.
Egyszer az aranyhajú legényre került a sor, az vitte be a tejet. Megfü rdik benne a világ
szép asszonya, s hát ettől a tejtől egészen megújult, s még ezerszerte szebb volt, mint annak
előtte.
Másnap egy másik juhász vitt be tejet, hanem ettől a tejtől semmi változást nem érzett
a világ szép asszonya.
Mondja is a juhásznak:
– Mondd meg annak a legénynek, aki tegnap hozott tejet, hogy holnap reggel ismét ő hozzon!

157
Másnap reggel ismét az aranyhajú legény vitte be a tejet. Megfürdik benne a világ
szép asszonya, s hát mintha csak újra született volna, még szebb lett, mint annak elő tte volt,
olyan szép, amilyet emberi szem még nem látott.
Behívatja a legényt, nézik egymást. Mondja is a világ szép asszonya, hogy maradjon
ott, ne menjen ki többet a tanyára, de különben sem ő nem ismerte meg a legényt, sem a
legény őt. Hanem a legény az t mondta: neki a tanyán van a dolga, ő nem maradhat itt.
Hiába kérte a világ szép asszonya, kiment a tanyára. Kérdi ott az öreg számadót:
– Ugyan, édes öregapám, van -e közel ide csárda?
– Van – mondja az öreg számadó -, hát, te fiam, ott mit akarsz?
– Szeretnék egyet táncolni a parasztlegények közt.
Mondta a számadó:
– Ne menj oda, fiam, mert itt gonoszak az emberek, még agyon találnak ütni.
De az aranyhajú legény csak azt várta, hogy beesteledjék. Elment a tanyáról. Azám,
csakhogy nem a csárdába ment, hane m be a városba, a világ szép asszonyához; nem akarta,
hogy tudják a juhászok, hol és merre jár ő.
Megérkezik a világ szép asszonya házához, hanem a kapu már be volt zárva.
Gondolkozik, hogy menjen be most a kapun. Eszibe jut, hogy hiszen ő hangya is lehet.
Mondja is egyszeriben:
– Hangyák királya, add nekem az erődet, én is neked adom az enyimet!
S abban a szempillantásban hangyává változott. Szépen bebújt a kapu hasadékán,
aztán a házba a kulcs lyukán és a világ szép asszonyának szobájába.
A világ szép ass zonya aludott az ágyában, és a hangya szépen fölmászott melléje, s
úgy megcsípte a karját, hogy egyszeriben fölébredt nagy sikoltozással. Gyertyát gyújt a világ
szép asszonya, keresi, hogy miféle állat csíphette meg olyan erősen, s hát meglátja a hangyát,
amint szalad végig az ágyon. Hopp! megfogta, jól a markába szorította, aztán beledugta egy
butéliás* üvegbe, s jól bedugta az üveg száját, hogy a hangya ki ne jöhessen.
Hej, megrökönyödött az aranyhajú legény! Most már mit csináljon? Ha hangyának
marad, ak kor elpusztul, ha pedig emberré változik, akkor megtudják, hogy itt volt. Egész éjjel
tűnődött, de reggel mégis arra határozta el magát, hogy visszaváltozik emberré. Mondta:
– Hangyák királya, add vissza az erőmet, én is visszaadom a tiédet!
Egyszeriben em ber lett, s kipattant a butéliás üvegből juhászlegény képében.
Nagyot sikolt a világ szép asszonya, összecsapja a kezét, mert ilyen csudát még ő sem
látott. Most még jobban megtetszett neki a szép juhászlegény. Mondta, hogy maradjon ott az
udvarában, ásó, kapa s a nagyharang válassza el őket. De a legény most sem maradott ottan.
Azt mondta, hogy neki a tanyán van a dolga, nem maradhat nála.

158
Kimegy a legény a tanyára, s mondja az öreg számadónak:
– No, édes öregapám, én már eleget szolgáltam kigyelmednél, én már visszamegyek oda,
ahonnan jöttem.
– Jól van, édes fiam – mondá a számadó -, ha nincs kedved szolgálni, csak eredj Istennek
hírével. Jó utat, ahol sár nincs!
Addig ment, mendegélt, amíg visszaért a tenger partjára, ahol a világ szép asszonyával
találko zott annak előtte. Ahogy odaér a tenger partjára, látja, hogy a tengernek habjából nagy,
magas kőgarádics kerekedik. Gondolja magában, lemegy ezen a garádicson, akármerre viszi,
neki most már mindegy.
Ment, mendegélt lefelé a garádicson, egyszerre csak öss zecsapódik feje fölött a tenger,
s hát egy rettentő nagy pusztaságon jár ismét. Ahogy ment, mendegélt ezen a nagy
pusztaságon, betéved egy nagy gyümölcsöskertbe. Volt ebben a kertben mindenféle
gyümölcsfa, s minden fa alatt egy aranynyoszolya. Éhes volt a legény, de erősen éhes.
Gondolta magában, történjék vele bármi, felmászik egy körtefára, s jóllakik körtével.
Fölmászott a fára, evett annyi körtét, amennyi belefért, aztán leszállott, s bolyongott föl s alá
az aranynyoszolyák közt.
Hát egyszer csak jön eg y szépséges szép asszony, gyémántos, aranyos ruhában, s megszólítja
a legényt:
– Kit s mit keresel itten, te aranyhajú legény?
Mondja a legény, hogy ő a halak királyát keresi.
– No bizony, ha azt keresed, akkor jó helyen jársz – mondta az asszony -, mert é n vagyok a
felesége.
Szépen karon fogta a legényt, fölvezette a palotába, ottan neki enni -inni adott, aztán
küldte, hogy feküdjék le.
Eközben hazajön a halak királya, s az volt első szava:
– Ki van itt, feleség?! Valami idegen szagot érzek.
Mondja az asszo ny:
– Én bizony nem tagadom lelkem, uram, egy szegény vándorlegényt befogadtam szállásra.
Adtam neki jó vacsorát is, mert erősen éhes volt szegény.
– Hát csak keljen fel – mondja a király -, vacsorázzék velem is!
Fölkeltik a legényt, asztalhoz ültetik, ete tik-itatják. Vacsora után a király s a királyné
elkezdenek kártyázni. Mondja a király a legénynek:
– Gyere, kártyázz te is velünk!
– Én nem kártyázom, felséges királyom – mondá a legény -, most is amiatt bujdosom.
– Hogyhogy? – kérdi a király.

159
Elmondja a l egény az ő szomorú történetét, s ahogy elmondja, a királyné csak
összecsapja a kezét, kiszalad a szobából, általszalad a másik palotába, ahol a király öccse
lakott a feleségével, aki nem vala más, mint az aranyhajú legény húga.
Mondja a királyné nagy örven dezéssel az aranyhajú leánynak:
– Gyere, lelkem, gyere, itt vagyon a bátyád!
Szaladtak vissza a palotába mind a ketten. De volt öröm, Istenem, milyen nagy öröm!
Sírva borultak egymás nyakába az aranyhajú ikrek. Csakhogy ismét találkoztak!
Még az este azt h atározták, hogy felmennek a felső világba, vissza a hazájukba. Velük
megy a halkirály öccse is. Tizenkét szekeret megraktak arannyal, s úgy indultak útnak. Hét
esztendőt, hét napot tartott az útjuk, s mire a falujokba értek, a szegény szülők úgy
megöregedt ek, hogy a házukból már ki sem tudtak jönni.
Bemegy az aranyhajú legény a házba, köszönti az öregeket, s ezek fogadják nagy tisztelettel:
– Adjon isten jó napot, felséges királyfi!
A legény szállást kér az öregektől, de az öregek azt mondták:
– Ó, felséges királyfi, mi szívesen adnánk szállást, de a mi szegény házunk nem arra való.
– Nem baj – mondá a legény -, elhálunk mink a pitvarban is.
Csakugyan ott háltak mindhárman a pitvarban.
Reggel bemegy a legény, s kérdi az öregembert:
– No, öregapám, mit fizess ek a szállásért?
– Istené a szállás – mondá az öregember -, én azért nem kívánok semmit.
Otthagytak az öregeknek hat szekér aranyat, s azzal mentek a városba, ahol az öreg
boltos lakott. Beköszöntenek hozzá, szállást kérnek tőle, s az öreg boltos ad is szí vesen.
Kérdik reggel, mit fizessenek a szállásért.
– Semmit, felséges királyfi – mondá az öreg boltos, mert ez is királyfinak nézte a legényt. De a
legény két szekér aranyat otthagyott, aztán továbbmentek a négy szekér arannyal, ami még
maradott.
De aligho gy kiérnek a városból, elejbük kerül az Úristen öreg koldus képében, s kéri
őket: adjanak neki, amit Isten adott. Mindhárman belemarkoltak az aranyba, s két marékkal
szórták az öreg koldusnak.
Az Isten másodszor is, harmadszor is elejbük került, amikor jó messzire előrehaladtak,
s öreg koldus képében megint kérte, adjanak neki, amit Isten adott.
Ezek pedig ismét szórták két marékkal a pénzt az öreg koldusnak. Azt mondja akkor az öreg
koldus nekik:
– Na, nektek az Úristen jó szívet adott, az igaz, mondjátok meg, mit kívánnátok az Istentől!
Azt mondja az aranyhajú legény meg az aranyhajú leány is:

160
– Mi csak egyet szeretnénk, azt, hogy a mi szüleink s azok az öreg boltosék, akik minket
fölneveltek, bárcsak megfiatalodnának!
Az öreg koldus eltűnt erre a beszédre , aztán hogy, hogy nem, bizonyosan az Isten
akarta úgy, a fiatalok visszafordultak, bementek a városba az öreg boltosékhoz, s hát azok
egészen megfiatalodtak, szinte olyan fiatalok, mint ők. Mennek a szüleikhez, s hát azok is
szinte olyan fiatalok, mint ők . Aztán megmondják, hogy ők kik s mik. Hogy ők az ő édes
gyermekeik; mennek a boltosékhoz, azoknak is megismertetik magukat. Lett aztán nagy
öröm, hejehuja, lakodalom. Hívattak papot, hogy itt is összeesküdjék a halak királyának öccse
az aranyhajú leánnyal , s éltek azóta együtt mind nagy boldogságban.
Még ma is élnek, ha meg nem haltak.

6. Benedek Elek :
A PAPUCS SZAGGATÓ KIRÁLYKISASSZONYOK

Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon túl, még a hármas üveghegyen is túl, ahol a
kurta farkú malac túr, volt egy szer egy szegény juhászlegény. Nagy sereg juhot őrzött ez a
juhászlegény, de abból a nagy sereg juhból még csak egy bárányfark sem volt az övé. Hej,
sóhajtozott is eleget, amint terelgette a nyájat, hogy neki semmije sincs ezen a világon, de
hiába sóhajtoz ott: a nagy semmivel maradott.
Azám, mit mondok, mégsem úgy volt egészen, mert egyszer amint billegett -ballagott a
nyáj után, s nagyokat sóhajtott, csak előtte terem az öreg Szent Péter, s kérdi:
– Mi bajod, fiam? Mért sóhajtozol olyan erősen?
Mondja a leg ény, hogy a szegénység miatt sóhajtozik, mert hogy mindenkinek van
valamije, csak neki nincsen, még egy bárányfarka sincs.
– Hát aztán mi kéne? – kérdezte Szent Péter.
Gondolkozik a legény, vajon mi is kéne neki, s azt találja mondani:
– Megelégedném én, ö regapám, egy olyan tarisznyával, amely sohasem telik meg, s egy olyan
bundával, hogy ha azt magamra kanyarítom, senki sem lát a jó Istenen kívül.
– No bizony, ha csak ez kell, azt adhatok – mondotta Szent Péter, s a nyakába akasztott
mindjárt egy tarisznyá t meg egy bundát.
Mindjárt ki is próbálta a juhászlegény a bundát: hát az öreg juhász nem látta meg. No,
ha nem, egy szempillantásig sem maradott többet a nyáj mellett, elment szerencsét próbálni, s
meg sem állott, míg a király városába nem ért.
A királyna k tizenkét leánya volt, de csak egyben volt öröme, a legkisebbikben, a többi
minden istenadta éjjel eltűnt a palotából, s egyik -egyik hat pár papucsot szaggatott el. Hiszen

161
volt a királynak aranya, ezüstje annyi, hogy kádaslag állott a pincében, telt a pap ucsra, de nem
is az szomorította a királyt, hanem hogy hol, merre tudnak járni, hol szaggatják el azt a tenger
sok papucsot. Hiába faggatta szép szóval, csúf szóval a leányokat, azok mindig csak azt
mondták, hogy ők maguk sem tudják, hogy s mint kerülnek e l hazulról, s azt sem tudják, hol s
merre járnak éjnek idején. Bizonyosan valami ördöngös lélek viszi el őket.
Hitte is, nem is a király ezt a beszédet, de ami igaz: igaz, ami nem igaz: hazugság, és
sem mondom, hogy láttam, amit nem láttam: a király hiába állított strázsákat, százat is
egyszerre, a leányok szobája elé, soha egy sem látta őket sem elmenni, sem visszatérni, mert
éjfélkor az álomszellő úgy fejbe csapta őket, hogy egyszeriben ledöndültek a földre, s föl sem
keltek reggelig: aludtak, mint a feke te föld.
Mit volt mit nem tenni, a király kihirdette ország -világ előtt, hogy annak adja a
leányát, legyen akárki fia -borja, aki neki megmondja, hogy hol s merre jár éjnek éjszakáján a
tizenegy királykisasszony. Hát hiszen jöttek mindenfelől a szerencsepró bálók, de ahogy
jöttek, szégyenkezve el is mehettek, mert éjfélkor mind elaludtak, s a királykisasszonyok
mehettek bátran, amerre nekik tetszett.
Meghallja ezt a juhászlegény, jelenti magát a királynál, s este, mikor a
királykisasszonyok a szobájukba mente k, ő is velük ment a bundában, látatlanul. A leányok
lefeküdtek, elaludtak, de éjfélkor csak besurrant a szobába valami ördöngös lélek vagy mi,
felköltötte őket, csak a legkisebbiket nem, aztán Hirtelen felöltöztek a legszebb ruhájukba,
egy nagy zsákba bel etettek hat -hat pár papucsot. Így készülődtek, mit tudom én most még,
hogy hová, merre. No de a juhászlegény mindent jól látott, s mit gondolt, mit nem,
fölébresztette a kicsi királykisasszonyt. Hej, megijedtek a lányok, most már mit csináljanak?
Ők bizony mézes -mázas szavakkal rávették a kicsi királykisasszonyt is, hogy menjen velük,
nem bánja meg. Akkor az az ördöngös lélek valami zsírral megkente mind a tizenkét leány
vállát, s hát mind a tizenkettőnek szárnya nőtt. Fogta magát a legény, ő is megkente a maga
vállát, s neki is szárnya nőtt egyszeriben. Abban a pillantásban kinyílt az ablak, s huss!
kirepült az ördöngös lélek, utána a leányok, a leányok után meg a juhászlegény. Fölszálltak jó
magasra, a levegőégbe, s repültek, mint a madár, hegyek -völgyek, folyók s tengerek fölött,
aztán egyszerre csak leszállottak egy rézerdőben, rézerdőnek is a közepében, ahol volt egy
rézköblös kút, rézköblös kúton tizenkét rézpohár. A leányok vizet merítettek a rézkútból,
ittak, aztán a poharakat visszatették a helyökre. A legénynek sem kellett egyéb, mind a
tizenkét poharat a tarisznyájába dugta, amellett még egy rézfáról le is tört egy ágat, s azt is a
tarisznyájába tette. Hej de hogy a rézágat letörte, nagyot csendült -bondult az erdő, hogy csak
úgy zúgott véges -végig! Megijedt a kicsi királykisasszony szörnyen, s mondta a testvéreinek:
– Jaj, Istenem, Istenem, miért jövék el veletek! Valaki itt van az erdőben s meglátott!

162
A nénjei nagyot kacagtak.
– Ugyan ne félj, te bolond, nem jár itt senki rajtunk kívül!
Azzal tovább repültek, s meg sem állottak, míg az ezüsterdőbe nem értek. Ennek a
közepén ezüstköblös kút volt, a kút köblén tizenkét ezüstpohár, itt is ittak, de a juhászlegény
az ezüstpoharakat is a tarisznyájába rakta, s hogy egyéb bizonysága is legyen, letört egy
ezüstágat.
Rettentő nagyot csendült az ezüsterdő is, a kicsi királykisasszony majd kétségbeesett az
ijedségtől, de a többiek csak kacagtak rajta, s továbbrepültek.
Ezüsterdő után az aranyerdőbe értek, ott is leszállottak, ittak az aranykutakból, s a
juhászle gény tarisznyába dugta az aranypoharakat is. Aztán letört egy aranyágat, de csendült
is akkorát az aranyerdő, hogy szinte meghasadt belé. A kicsi királykisasszony most is mondta
a testvéreinek, hogy bizonyosan kíséri valaki, forduljanak vissza, de a leányo k csak kacagtak
az ijedségén, s továbbrepültek. Az aranyerdőn túl egy rengeteg magas hegy elé repültek, ott az
ördöngös lélek arany vesszővel megsuhintott egy ajtóforma sziklát, az egyszeriben fölpattant,
a leányok be az ajtón, a juhászlegény is utánok.
Hej, édes Jézusom, ne hagyj el! Hát oly szertelen fényes szobába került a szegény
juhászlegény, hogy majd megvakult a csillogástól, ragyogástól, de csak ment a leányok után,
fényesnél fényesebb szobákon keresztül, ahol minden, de minden színarany volt, még a z
ablaküveg is, s mikor úgy a hetvenhetedik szobába értek, hát csak jő a leányok elé tizenkét
úrfi, csillogó -villogó gúnyában, kedvesen, édesen pisolyogva, mosolyogva, mézesmázos
szavakkal fogadják a leányokat, aztán kézre kapják, sétáltatják körös -körül, egyszerre meg
csak megszólal a muzsika valahol fent, mintha éppen a mennyországban szólt volna, hipp –
hopp! táncra kerekednek, forognak, mint a forgószél; repült, suhogott a drága selyemruha,
szakadt, foszlott a csupaselyem papucs, de ha foszlott, azért ugy an senki sem búsult: mást a
helyébe, van aki fizesse! Hajnali kakasszóig abba sem hagyták a táncot, mikor aztán minden
papucs miszlikbe szakadott, elbúcsúztak az úrfiaktól, s huss! szárnyra kerekedtek, elrepültek,
s hazáig meg sem állottak. Otthon szépen l efeküdtek, s aludtak, mintha sehol sem jártak
volna.
Na, elkövetkezik a reggel, s a juhászlegény fölmegy a királyhoz.
– Hát, fiam, tudsz -e valamit?
– Tudok biz én, felséges királyom, csak meg ne szomorodnék erősen.
– Mondjad, fiam, mondjad!
A juhászlegény töviről hegyire elmondott mindent, akkor aztán a király behívatta
mind a tizenkét leányát, s vallatóra fogta.

163
Bezzeg hogy tagadtak azok mindent, csak a kicsi királykisasszony nem. De hiába
tagadtak, a juhászlegény előhúzta szép sorjában, a réz -, az ezüst – s az aranypoharakat, elé a
réz-, ezüst – s aranyágakat is, a kicsi királykisasszony is bizonyította, hogy úgy volt, ahogy a
juhászlegény mondta: mit volt mit nem tenni, megadták magukat a leányok.
Hiszen jöhetett ezután érettük az ördöngös lélek, az sem tud ta elvinni többet, mert a
király a hétágú vastoronyba záratta a leányokat, a legkisebbiket meg feleségül adta a
juhászlegénynek, melléje még fele királyságát is.
Bezzeg ment a királykisasszony jó szívvel a juhászlegényhez, mert szép szál legény
volt az: hé t puszta faluban nem akadott párja.
Még ma is élnek, ha meg nem haltak.

7. Kriza János
KIRÁLYFIÚ KIS MIKLÓS

Egyszer volt egy király, s annak volt egy jó felesége. Mikor a királyné esztendeje
férjhezment asszony volt, született neki egy szép kicsi fia. De a z a fiú olyan síró volt, hogy
mikor született, sírni kezdett, s a sírást el sem hagyta, hanem éjjel -nappal folyvást, örökké sírt
két álló esztendeig. A király s a királyné éjjel sem alhatott a gyermek sírása miatt. Végül is
összegyűjtötték a tudósasszonyok at s a híres orvosokat az egész országból, hátha azok valami
módon el tudnák hagyatni a sírást avval a gyermekkel. A híres orvosok s a tudósasszonyok
mindent elkövettek, amit gondolhattak, de semmire se mentek, a gyermek mind csak sírt
folytonosan.
Volt ot t a városban egy afféle szerencsemondó öreg cigányasszony. Az is meghallotta,
hogy meg van a király szomorodva a gyermek sírása miatt. Elment hozzá, s azt mondta neki:
– Felséges király, mit fizetsz nekem, ha el tudom hagyatni a gyermekkel a sírást?
A kirá ly azt felelte:
– No, ha te meg, tudod tenni, hogy ez a gyermek ne sírjon, én mindent adok neked,
amire csak szükséged van, s azután is, amíg élsz, az én udvaromból üres kézzel el nem mész.
A vén cigányné közel ment a gyermekhez, s azt mondta neki:
– Ne sí rj, ne sírj, Királyfiú Kis Miklós, mert mikor betöltöd a tizenhét esztendőt, én
neked megszerzem Lételenország királyának a leányát, s neked olyan szép feleséged lesz,
amilyen még soha senkinek. nem volt kerek e világon.
A vén cigányné ezt így elmondotta h áromszor egymás után, s a gyermek arra úgy
elhallgatott, hogy csak egy nyikkantást sem sírt azután, s jó hallgató gyermek lett belőle. A

164
király ezen nagyon megörvendett, s annyi mindent adott a vén cigánynénak, hogy az alig bírta
haza vinni. Volt már mit a djon otthon a purdéknak.
A királyfi nevekedett napról napra, s mikor betöltötte a tizenhét esztendőt, jelentette az
apjának, hogy ő meg akar házasodni. A király egy darabig mondogatta neki, hogy várakozzék,
még nincs itt az ideje, még igen ifjú, de mikor l átta, hogy a fiú erősen áll a feltétele mellett,
nem sokat ellenkezett vele, hanem elészámlált sok király – s hercegkisasszonyt neki, hogy
válasszon közölük. De a királyfi azt mondotta, hogy neki nem kell más leány, csak
Lételenország királyának a leánya, a kit a vén cigányné ígért neki, mikor ő két esztendős volt.
– Haj, fiam – azt mondja a király -, hátha ahhoz nem lesz szerencséd, mert én soha még
hírét sem hallottam Lételenországnak.
– Márpedig én – azt mondja a királyfi – addig megyek, ha a lábam térdig elvásik is,
amíg meg nem találom azt a leányt.
A király látta, hogy nem tartóztathatja a fiát, elkészítette hát az útra jó móddal, minden
útiköltséggel, ahogy egy királyfihoz illett.
Volt a királyfinak egy hűséges inasa, azt maga mellé vette útitársul, lór a ültek, s
megindultak ki a királyi városból. Mentek, mentek, már ugyan sietve, mint a házasuló legény
szokott menni, míg nagysokára, hosszú, terhes utazás után egy nagy havasba jutottak. Ahogy
ott mennek, megpillantanak egy remeteházat. Egy igen -igen öreg asszony lakott abban, aki be
szokott fogadni minden utazót szállásra. A királyfi is bement a házba, szállást kért éjszakára,
és be is fogadta a vénasszony őket. Este sokféléről beszélgettek, s a királyfi elmondotta, hogy
ő hova szándékozik. Eddig jövő útj ában mindenkitől megkérdezte, hogy hol van az a
Lételenország, de mind azt felelték, hogy annak még hírét sem hallották. Most megkérdi a
vénasszonytól is, hogy nem tud -e arról az országról valamit, hogy ő arra vehesse útját.
A vénasszony azt mondotta neki:
– Kedves fiam, már háromszáz esztendeje, hogy itt lakom, de hírét sem hallottam
annak az országnak. Pedig annyi idő alatt sok jövő -menő megfordult az én házamnál. De van
nekem egy cselédem, akit én küldözgetek országról országra, most is oda van követségb en, az
alighanem tud mondani holnap reggel valamit.
A királyfi alig várta, hogy megvirradjon, hogy végre nagysokára halljon valamit
Lételenországról. Szinte álmatlanul töltötte az egész éjszakát.
Reggel, mikor felkeltek, az öregasszony kiállott egy vasosto rral az ajtó elé, s avval
olyat csattintott, hogy az egész havas megrendült bele. S akkor néz ide, néz oda, de nem lát
jönni senkit. Megharagszik, ismét olyat csattint, hogy az egész ház megmozdul, még a
padlásból is hullott a por, s mégsem jött senki. Har madszor olyat csattintott, hogy hét országra
elhallatszott, s akkor előjött egy holló, s leszállott az ajtó eleibe.

165
– Hát ilyen későn kell jönni? – azt mondja a vénasszony. Mindjárt kitekerem a
nyakadat, hogy így megkéstél.
– Kedves jó asszonyom, nem jöhet tem hamarább – mentegeti magát a holló -, mert
leszállottam volt Lételenország királyának a veteményeskertjében egy szép dinnyére. A
kertész meglátott, s ellőtte egyik lábamat s három tollat a jobb szárnyamból. Ezért késtem oly
sokáig.
Hej, megörvend a kir ályfi, azt hitte, hogy most már bizonyosan célt érnek.
A vénasszony megparancsolta a hollónak, hogy vezérelje el ezeket az utasokat
Lételenország királyához.
– Asszonyom – azt mondja a holló -, kezedben az életem, de ha a nyakamat elvágod,
akkor sem megyek többször oda, ahol így bántak velem, hanem elmegyek a határszélig, s
onnan az ország határa szélétől megmutatom a szállóidnak, hogy hol van Lételenország
királyának a városa s a fényes kastélya.
– Az is jó – azt mondja a vénasszony -, induljatok.
A holló szárnyrakelt, megindult, utána a királyfi s az inas. De minthogy ezek nem
tudtak lépést tartani vele, a holló leszállott egy -egy fára, ott megvárta őket, ismét elébbrepült,
s ismét megvárta, mindaddig, míg elértek egy iszonyú magas kősziklát, tízszer magas abbat,
mint a Fogarasi -havasok. Az a kőszikla éppen a határszél volt. Felmentek annak a kősziklának
éppen a tetejére, s a holló megmutatta onnan a királyfinak s az inasának az egész
Lételenországot, megmutatta a király fővárosát s a kastélyát is, s azt mon dotta nekik:
– No, én már tovább nem mehetek, hanem ti menjetek be abba a fényes városba. Ihol
ne, itt adok nektek két tollat a szárnyamból, ezt tartsátok a kezetekben, s mikor a királyi
kastélyhoz érkeztek, csak legyintsetek a tollúval a kastély felé, s a rra a legyintésre minden élő
teremtés úgy elalszik a kastélyban, mint a föld. Még a légy is elalszik arra. Ti akkor menjetek
be a király veteményeskertjébe, ott van két szép dinnye egymás mellett, mégpedig olyan szép
és olyan nagy dinnye, amilyen nagyot mé g eddig senki sem látott. Abban a két dinnyében van
a király két szép leánya. Mihelyt a kertbe bementek, egyszerre kapjátok fel ketten a két
dinnyét, dugjátok tarisznyába, fel a lóhátra, s akkor ugyan haladjatok visszafele, amilyen
gyorsan csak tudtok. De te, király, ha ezt a két dinnyét elhozhatjátok, meg ne próbáld, hogy
megkezdd a magadét, míg olyan helyre nem jutsz, ahol neked egy fertály borod, egy sarkalat
kenyered s egy darab sülted nem lesz.
A holló, ahogy ezeket elmondotta, elment visszafelé. A kir ályfi pedig bement az
inassal Lételenországba, be a fővárosba, s ott megálltak a királyi kastélyhoz közel. Amint ott
állanak, egy nagy légy repült feléjük a kastély felől, az inas feléje legyintett a tollúval,
amelyet a hollótól kapott, s arra a légy leese tt a földre. Nézi az inas, hát nem mozdul. Azután

166
egy galamb repült feléjük, egy fehér galamb a kastélyból, a királyfi annak is feléje legyint a
tollúval távolról, s arra a galamb is csak leesik a földre.
Odamennek, nézik, s hát nem mozdul az sem. Erre azt mondják:
– No, most már mind alusznak a kastélyban, mehetünk.
Bementek hát a kertbe, felkapták a két dinnyét, feltették a lovakra, s mentek vissza,
mint a szél. Míg a kősziklához érkeztek, felébredt a király, észrevette, hogy oda a két leány.
Utánuk eredt tizenkét fegyveressel, de mire utolérte volna, a királyfi túljárt a kősziklán az
inassal. Annak a királynak nem volt szabad túImenni a határszélen fegyveresekkel, megállott
a kőszikla tetején, s utána kiáltott a királyfinak:
– Jól van, elvitted a leányoma t, de ha meg nem becsülöd, búját vallod – s avval
visszatért a maga városába.
A királyfi vitte a leányt a dinnyében nagy örömmel, s mikor abba a havasba értek,
amelyben szállásoltak volt azelőtt, leszállottak a lóról, s leültek egy fa alá pihenni. A király fi
nézegetni kezdi a dinnyét, s nem nyughatott a kíváncsiságtól, hogy meg ne nézze, mi van
benne. Megszegi a dinnyét, s hát kiugrott abból egy angyali szép leány, s azt mondja a
királyfinak:
– Te az enyém, s én a tied, de van -e egy pohár bor, egy darab ken yér s egy kis sült?
A királyfi erre azt felelte nagy szomorúan:
– Most nincs, édes kincsem, de lesz.
Mihelyt a királyfi ezt kimondotta, a leány abban a helyben mindjárt meghalt. A
királyfi, mikor ezt látta, úgy megbúsult, hogy a kardjába akart ereszkedni b újában, de az inas
kivette kezéből a kardot, s azt mondotta:
– Ne búsulj már azért a leányért, ha így történt a dolog, én odaadom neked az én
dinnyémet.
A királyfi elvette hát az inastól a dinnyét s továbbindultak.
Amíg a királyfi utazott hazafelé, azalatt három vándorló rátalált a király meghalt
leányára az erdőben, megismerték, hogy ki leánya volt, s hazavitték úgy meghalva az apjához,
Lételenország királyához. Annak a királynak volt egy világhírű orvosa, s az az orvos egy óra
alatt feltámasztotta a leány t az ő életadó balzsamával.
A királyfi s az inas azalatt egy vendégfogadóba érkeztek, egy kis erdő aljába. Ott a
királyfi sültet, bort s kenyeret rendelt, s mikor előhozták, fogta magát, s megkezdette a
dinnyét. Hát abból előállott egy aranyhajú szép leány , s a legelső szava az volt:
– Te az enyém, én a tied. De van -e egy pohár borod, egy darab kenyered s egy kis
sülted? – hogy volt, a leány evett s ivott.

167
Ott mulattak hárman egy kevés ideig, azután kiültek egy kispadra, az ajtó elé, s ott
beszélgettek együ tt. Ahogy ott beszélgetnének, egyszer csak három varjú leszállott a közelben
egy fára, s a kisebb varjú azt mondja:
– Kár, kár, Királyfiú Kis Miklós, elhoztad Lételenország királyának a leányát,
megölted éhhel a magadét, elvetted az inasét, de nem lesz örö med benne, mert mikor
hazaviszed, a kastély kapuja betörik, s agyonüt téged.
Akkor azt mondja a másik varjú:
– Kár, kár, Királyfiú Kis Miklós, elhoztad Lételenország királyának a leányát,
megölted éhhel a magadét, elvetted az inasét, de nem lesz örömed ben ne, mert mikor
hazaviszed, ha a kapu reád nem szakadna is, de amíg vacsorálsz, a torkodon akad egy darab
csont, s meghalsz tőle.
Megrázza magát a legöregebb varjú, egy ötszáz esztendős, s azt mondja:
– Kár, kár, Királyfiú Kis Miklós, elhoztad Lételenország királyának a leányát,
megölted éhhel a magadét, elvetted az inasét, de nem lesz örömed benne, mert ha a kapu reád
nem szakad is, ha a torkodon csont nem akad is, amikor vacsorálsz, reád omlik a palota, s
odaöl téged. Aki ezt most rajtad kívül hallja, s má sok előtt elmondja, változzék kőbálvánnyá.
A királyfi egy kevéssé megütődött a vén varjú szavára, de gondolta magában, mit tud
a varjú a jövendőhöz, mikor az ember sem tud, s hazafelé indult a szép leánnyal s az inassal.
Mikor a főváros határához érkeztek, megállottak. A királyfi beküldötte az inast a
városba, hogy küldje ki eleibe az apját, az öreg királyt, hogy illendő módon vihesse be a
kastélyba Lételenország királyának a leányát.
Az öreg király ki is ment a fia eleibe a határszélre a tanácsosaival, s a z inas otthon
maradott. Mikor az öreg király eltávozott a palotából, az inas földig lerontatta a kaput, azután
elfutott a szakácsokhoz, s megparancsolta nekik, hogy az ételben semmi ne maradjon, csak lé
s csupa hús, mikor az asztalra feladják, s a levet me gszűrette kétszer -háromszor is. Azután
egy hosszú asztalt készíttetett, de nem a palotában, hanem az udvar közepén, nehogy a vén
varjú szava beteljesedjék, s a királyfit, a leányt s az egész vendégsereget valami veszedelem
érje. Csak csupa fatányérokat, fa kanalakat rakott az asztalra, s ott forgolódott az asztal körül.
Megérkezik az öreg király a fiával s a leánnyal s a kísérőkkel. Látja, hogy a kapu lerontva, az
asztal az udvar közepén, nagy haragra lobban, s azt mondja:
– Ki volt az a gazember, aki így me gcsúfolta a fiamat? A kapu lerontva, az asztal az
udvar közepén, mint a béreseké, azon is fatányér, fakanál!
A cselédek megmondották, hogy ez mind az inas dolga. Az öreg király nagy
haragjában fejét akarta vetetni a szegény hűséges inasnak, de az inas előá llott, s azt mondta:

168
– Felséges királyom, kegyelem fejemnek, ezt én mind jó célból cselekedtem. Amikor
jöttünkben egy vendégfogadó előtt ültünk, én, a királyfi s a királyleány, három varjú leszállott
egy közeli fára, s a legvénebb, az ötszáz esztendős, azt kiáltotta a másik kettő után: "Kár, kár,
Királyfiú Kis Miklós, elhoztad Lételenország királyának a leányát, megölted éhhel a magadét,
elvetted az inasét, de nem lesz örömed benne, mert ha a kapu reád nem szakad is, ha a vacsora
alatt a torkodon csont nem akad is, ha ezt elkerülheted is, de ma, mikor vacsorálsz, reád omlik
a palota, odaöl téged, s ez az utolsó megesik rajtad." S még azt is mondotta az az öreg varjú,
hogy aki ezt hallja, s mások előtt elmondja, változzék kőbálvánnyá. Én azért rontattam le a
kaput, mert féltettem a királyfit, s azért készíttettem az asztalt az udvar közepére s nem a
palotába, hogy ha a varjú jövendölése szerint a palota be is találna szakadni vacsora idején,
meg ne ölje felségedet s a királyfit s az egész díszes vendégsereget, akik ma estére ide
hivatalosak.
Az öreg király, mikor ezt végighallgatta, helybenhagyta az inas dolgát, megdicsérte őt
az okosságáért, de annak a szegény inas nem örvendhetett, mert abban a pillanatban
kőbálvánnyá változott az udvar közepén. Ezen mind az öreg király, mind a fiatal, mind pedig
a királyleány erősen megszomorodtak, de mindamellett asztalhoz ültek a vendégekkel együtt,
s vacsoráltak a fatányérokból a fakanalakkal.
Hogy felkeltek az asztaltól, a királyfi megsétálta magát a kertben a királyleánn yal,
onnan visszament az udvarra, s azt mondta a leánynak:
– De én bizony nem sokat adok egy hitvány varjúnak a szavára, úgyis eltelt már a
vacsora ott kint, bemegyek a palotába, a cselédházban csak nem hálhatok az éjjel.
A leánynak eszébe jutott, amit az inas a varjú szava után mondott, kérlelni kezdte a
királyfit, hogy ne menjen. De a királyfi nem hallgatott rá, csak megindult elöl, s a leány
távolról ment utána. Mikor a királyfi a küszöbre tette a lábát, a palota letörött nagy
ropogással, s odaölte a kir ályfit.
A fia halálán igen megbúsult az öreg király, s megbúsult a királyleány is, hogy már a
királyfi is oda, s a jó inas is kőbálvánnyá változott, akik őt elhozták.
Sírni kezdett keservesen a meghalt királyfi mellett, aztán elment, s kerülgetni kezdte
sírva, jajgatva a kőbálványt, még a haját is szaggatta keserűségében.
Most is éppen ott volt a szerencsemondó vén cigányné, aki a királyfival elhagyatta
volt a sírást kicsiny korában. Odajött, hogy kapjon valamit a fazekába az ételmaradékból.
Megsajnálta a k irályleányt, mikor látta, hogy olyan keservesen sír, s azt mondotta neki:
– Ne sírj, ne sírj, Lételenország királyának szép leánya! Én szereztelek ide téged, én
hagyatom el veled is a te sírásodat, mint valamikor a kicsiny Miklósét. Olyat mondok neked,
hogy még a lelked is megörvend bele.

169
A királyleány egy kicsit felvidult, megtöltötte a cigányné fazekát étellel, s azt kérdezte
tőle:
– Hát mi jót tudsz te nekem mondani, te szegény öregasszony?
– Én bizony azt, édes angyalom – azt mondja a cigányné -, hogy h ívass a városból hét
papot, s a hét pap mondjon hét imádságot a kőbálvány mellett, s abból olyan szép ifjú lesz,
hogy hétszer szebb, mint az az inas volt annakelőtte.
Az öreg király mindjárt odahívatott hét papot, azok heten hét imádságot mondottak a
kőbál vány mellett, s abból egy olyan szép ifjú lett, akinél szebb nem volt abban az időben. A
királyleány megölelte, s azt mondotta neki:
– Te az enyém, én a tied, te hoztál el engem, te tartottad meg az életemet, holtig el nem
hagylak téged.
A papok el sem men tek, a legöregebb pap nyomban összeeskette őket. Az öreg király
halála után az inasból lett király, szerette őt mindenki, s ő boldog an élt holtig a jó feleségével.

170
8. Benedek Elek
A szegény ember meg az ördög

Egyszer volt, hol nem volt , az Óperenciás -tengeren túl, de még az Üveghegyen is túl,
ott hol a kurta farkú malac túr, élt egy szegény ember.
Ennek a szegény embernek tizenkét gyermeke volt. Sehogy sem tudta őket etetni.
Nem bírta már nézni, hogy éhezik a családja, ezért elment szol gálatot keresni, de sehol nem
kapott munkát. Bánatában azt mondta:
– Hej Istenem! De nehéz az élet! Már magához az ördöghöz is elszegődnék, csak
betevő falatot tudjak adni a gyerekeknek!
Abban a minutumban megjelent az ördög, ölbe kapta a szegény embert, é s a pokolig
meg sem állt vele.
– Na, te szegény ember! – szólt az ördög. – Nálam csak három napig tart egy esztendő.
Ha becsülettel kiszolgálod, annyi aranyat kapsz, hogy többé sem te, sem a pereputtyod nem
fog éhezni. Van nekem egy 1000 holdas krumpliföld em. Estig kapáld be, vagy vége az
életednek.
Azzal a szegény ember kezébe nyomott egy akkora kapát, ami háromszor nehezebb és
hosszabb volt, mint ő. Meg se tudta emelni. Törte a fejét mi tévő lehetne. Egyszer csak felvett
egy nagy követ, és addig ütötte a kapanyelet, amíg az kettétört. Azután leült, és pipázgatva
várta az ördögöt. Jött is az nemsokára.
– Na, te kutya, vége az életednek, hát így kell bekapálni a földet?
– Nem addig van az! Hát hogy kapáljak ilyen gyenge szerszámmal? Éppen csak a
kezembe vett em, máris kettétört. Adj jobb kapát!
Vakarta az ördög a fejét, mert éppen hogy a legjobb, legerősebb kapáját adta neki oda.
– Na, megállj! – gondolta magában. – Holnap olyan munkát kapsz, hogy 1000 évig
sem végzel vele.
Másnap elvitte egy nagy kiszáradt fö ldre. Ennek a földnek a közepében volt egy nagy
tó, aminek a partján csak három bokor nőt.
– Vidd arrébb a tavat estig, vagy meghalsz! – szólt az ördög.
Töprengett a szegény ember, mit is kéne tennie. Egyszer csak felugrott és elkezdte
kiásni a három bokro t, majd jó messzire átültette. Azután, leült és várta az ördögöt. Jött is az
nem sokára.
– Na, te kutya, vége az életednek! Miért nincs odébb rakva a tó?
– Már mér ne lenne odébb rakva. Ott volt a bokrok mellett. Szerinted most is ott van?
Fogtam, odébb te ttem, a lyukat meg betömtem.

171
Vakarta a fejét az ördög. Na, most már, tényleg valami olyat kell kitalálni holnapra,
amit nem tud megcsinálni ez az ember. Másnap elvitte egy hatalmas istállóba, ahol a lovait
tartotta. De ezek olyan lovak voltak, hogy az orru kból füst jött, a szájukból tűz csapott ki, a
szőrük csak úgy parázslott, a bőrük meg folyékony tűz volt.
– Na, ha estig le nem csutakolod őket, de úgy hogy egy szikra se pattanjon rajtuk, vége
az életednek.
Elkeseredett a szegény ember, mert ilyen tüzes á llatokat még életében nem látott.
Most már aztán mit csináljon! Egyszer csak felkapott egy nagy követ és sorban mindegyik
lónak az orrához vágta. Megcsinálta egyszer, kétszer, százszor. Mire esteledni kezdett, a lovak
annyira féltek, hogy ha felemelte a ke zét már futottak is az istálló legtávolabbi sarkába. Jött az
ördög, már messziről kiabálva.
– Na, te kutya, vége az életednek! Hát csupa tűz a ménes!
– Ide nézz, te ördög – szólt a szegény ember, majd felemelte a kefét, amivel
csutakolnia kellett volna. A lovak rémültem nyihogva menekültek a legtávolabbi sarokba, és
ott reszketve összebújtak.
– Hát, hogyan csutakoljak meg ilyen gyáva jószágokat, akik még a kefétől is
megijednek?
Mit volt mit tennie az ördögnek, annyi aranyat akasztott a szegény ember nyakáb a,
amennyit az elbírt, és útjára bocsátotta.
Volt nagy öröm, mikor hazaért. Hét napig tartó mulatságot rendeztek. Meghívták rá az
egész falut, de még az ördögöt is, de az valamiért nem jött el. Mi is ott voltunk, ettünk, ittunk
jót mulattunk, utána hazáig futottunk. Ha nem hiszed, járj utána.

172
9. Benedek Elek:
AZ ACÉLGYŰRŰ

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy szegény ember. Ez a szegény ember elment
egyszer az erdőbe fáért. Amint a száraz ágakat szedegetné, felvesz az ágakkal egy kígyófiút.
Meg akarja ölni, de a kígyófiú megszólal, s azt mondja neki:
– Ne ölj meg, te szegény ember, mert egész életedre boldoggá teszlek, ha meghagyod
az életemet.
– Ugyan, mit beszélsz, te kígyófiú – mondá a szegény ember -, nem vagyok én olyan
bugyuta bolond, ho gy higgyek a te ígéretednek.
– Már bizony csak higgy nekem, szegény ember, s nem bánod meg. Nesze, adok neked
egy acélgyűrűt, húzd fel az ujjadra, s ha valami kívánságod lesz az életben, csak fordítsd meg
az ujjadon ezt a gyűrűt, én mindjárt ott termek, s teljesítem a kívánságodat.
"Isten neki – gondolá a szegény ember -, ha nem használ, nem is árt." Elfogadá a
gyűrűt, felhúzá az ujjára, s azzal elment haza.
Még jóformán meg sem állapodott otthon, megfordítja az ujján a gyűrűt, s hát ott
terem a kicsi kígyó .
– Mit parancsolsz, édes gazdám?
– Azt parancsolom – mondja a szegény ember -, hogy holnap reggelre nekem olyan
palotát teremts ide, amilyen még a török császárnak sincs.
– Meglesz, édes gazdám – mondá a kicsi kígyó, s csak eltűnt, mintha a föld nyelte
volna el.
No, lefekszik este a szegény ember, alszik, mint a bunda. Hát mikor reggel felébredt,
szeme -szája tátva maradt, olyan fényes palota kerekedett a rongyos házikója helyébe. Olyan
volt ez, amilyent emberi szem még nem látott e világi életben! Csupa sz ínarany volt körülötte
minden, de minden. Még az asztal is arany volt, s annak a közepén akkora tál színaranyból,
mint egy taligakerék.
"No – mondja magában a szegény ember -, mégsem csala meg az a kicsi kígyó. Ejnye,
de okosan tettem, hogy meghagytam az é letét!"
Ismét fordít egyet a gyűrűn, s a kicsi kígyó abban a percben ott termett.
– Mit parancsolsz, édes gazdám?
– Azt parancsolom, hogy hozd el nekem feleségül a fekete király leányát.
– Meglesz, édes gazdám!

173
Hát Krisztus úgy segéljen, másnap reggel csak ugyan ott volt vele egy szobában a
fekete király leánya. De aztán halljátok, olyan gyönyörűséges szép leány volt ez, hogy a napra
lehetett nézni, de arra nem.
Hej, boldog volt a szegény ember, úgy élt, mint egy császár. Mindent kapott, amit
szeme -szája kív ánt, csak egyet kellett csavarintania azon az acélgyűrűn, ott termett a kicsi
kígyó, meghozott mindent.
Sok-sok idő járt le, mikor a szegény ember kimozdult egyszer abból a gyönyörű
palotából. Elment hazulról, s otthon felejtette az acélgyűrűt. Éppen a pal ota előtt megy el egy
vén ószeres, s torkaszakadtából kiabálja:
– Gyűrűt vegyenek! Gyűrűt!
Kitekint az asszony, behívja, s a boldogtalan odaadja az acélgyűrűt egy aranygyűrűért,
még rá is fizet.
De hogy, hogy nem, az ószeres tudta az acélgyűrű titkát, s am int kikerült az utcára,
mindjárt fordított egyet rajta. Abban a pillanatban ott termett a kicsi kígyó. Kérdi:
– Mit parancsolsz, édes gazdám?
– Azt parancsolom, hogy ezt a palotát vedd fel asszonyostul, mindenestül, s vidd el az
Óperenciás -tenger túlsó par tjára.
– Meglesz, édes gazdám!
Hát édes jó Istenem, mire a szegény ember hazavetődött, csak a puszta helye maradt
annak a drága, szép, fényes palotának! Aj! elbúsulja magát, s nagy szomorúan világgá indul,
hátha valahol megtalálná a palotáját.
Ment, mendeg élt hegyen -völgyön által, hetedhét ország ellen. Amint az Óperenciás –
tenger innenső szélére érne, meglát egy kutyát, aki döglőfélben hentergett a tenger partján.
Keservesen nyöszörgött, vinnyogott, s szörnyű kauszolással kérte a szegény embert, hogy
gyógyí tsa meg, ne hagyja ott veszni.
A szegény ember mindenféle jó füvet szedegetett, azokkal meggyógyította, s ketten
továbbmentek.
Hát alig mennek egy jó puskalövésnyire, egy beteg macskát találnak. Ez is kéri a
szegény embert, hogy gyógyítsa meg. Jól van, meg gyógyítja, s most már hárman mennek
tovább.
Mennek, mendegélnek a tenger partján, s egyszer csak nagyot kiált a szegény ember:
– Ne, te, né! Az én palotám ott van a túlsó parton. No, ezt jól elköltözteté valaki! Hej!
Hej! Uram, Jézus Krisztus, ha valami cs událatos módon keresztüljuthatnék, nem adnám egy
csikós kancáért.
Azt mondja a kutya:

174
– Ne búsulj, te szegény ember! Jót tettél velem, jótétel helyébe jót várj. Általúszok én a
tengeren, s majdcsak kieszelek valamit.
A macska is mondja, hogy bizony ő is át megy a kutyával, ha addig él is, s a szemit bé
sem hunyja, míg a palota vissza nem kerekedik a régi helyére.
Nem is készülődnek sokáig, hanem a kutya csak nagy hirtelen a tengerbe ugrik, utána
a macska, felül a kutya hátára, s úgy úsznak által.
De hogy szó mat össze ne keverjem, a szegény ember jól szájába rágta a kutyának is, a
macskának is, hogy abban a palotában egy acélgyűrűnek kell lenni. Azt mindenképpen
kerítsék meg, egyébre ügyet se vessenek. Ha azt a gyűrűt megkapták, csak siessenek vissza, a
többi az ő gondja.
Átalúsznak, s bémennek a palotába. Hát ott alszik éppen az ószeres, s a gyűrű fel van
kötve a szakállára. Hiszen a macskának sem kellett egyéb. Odalopózkodik az ágyhoz, szépen
leoldja a gyűrűt, s azzal uzsgyi neki, vesd el magad! kiszaladtak a palotából, belé a tengerbe, s
úsztak visszafelé nagy szaporán. De mikor éppen a tenger kellős közepire értek volna – csak
hallgassátok meg, hogy mit csinált az a szerencsétlen "macskabéka" macska! -, arra úszik egy
hal, a macska utánakap, s a gyűrűt a ten gerbe ejti. Hé, fikon teremtette, volt nemulass! A
kutya a tengerbe akarta nyuvasztani* az oktalan macskát, de addig rimánkolódott, hogy mégis
megkegyelmezett az életinek.
No, már most mit csináljanak, merre facsarodjanak? Búcsálódnak szörnyűségesen,
nem m ertek visszaúszni a gyűrű nélkül. Meg kell azt keríteni, ha a föld fenekéből is.
Amint így búcsálódnak, a macska elkap egy halat. Hát ez éppen a halak királyának
volt a fia! Könyörög a halacska:
– Ne ölj meg, édes macskám, én a halkirály fia vagyok, nem bá nod meg, ha
meghagyod az életemet!
Elmennek vele a halak királyához, s elmondják annak, hogy így s így jártak. Ők
megkegyelmeztek a fia életének, kerítse meg azt a gyűrűt, mert bizonyosan valamelyik hal
nyelte el.
A halak királya mindjárt országgyűlést hív ott, s kikérdezett minden halat, hogy nincs –
e gyűrű nála, de mindenik csak azt felelte, hogy még a nemzetségének sem volt gyűrűje.
Erőst megszomorodik a kutya, de még a macska is, s már éppen indulóban voltak,
mikor jelentik, hogy egy hal még oda van. Várn ak egy kicsit, hátha annál van a gyűrű.
Csakugyan jő is nagy megizzadva egy "sánta" hal, s hát hozza a gyűrűt!
Aj, megörvend a kutya, de még a macska is, el akarja kapni a gyűrűt, de a kutya
nagyot mordul:

175
– Hagyd el hé, nem bízom reád többet! Te csak kuco rodj a hátamra, én veszem a
gyűrűt a szájamba!
Még "j' egésséget" sem mondottak, úgy elszaladtak. Kiúsznak a partra, s átaladják a
gyűrűt a szegény embernek. Egyszeribe felhúzza az ujjára, csavarint egyet, s a kicsi kígyó
mindjárt ott terem.
– Mit parancso lsz, édes gazdám?
– Azt parancsolom – mondá a szegény ember -, hogy azt a házat vidd vissza a régi
helyire, az ószerest pedig felejtsd a túlsó parton.
– Meglesz, édes gazdám.
Úgy is lett, ahogy a szegény ember parancsolta. A szép palota visszakerült
asszon yostul, mindenestül oda, ahol legelőször volt, s a szegény ember ismét boldogul élt. A
kutyáról s a macskáról sem feledkezett meg: tejbe -vajba fürösztötte, s hasábfával kenegette
őket. Az igaz, hogy ezek azótától fogvást haragusznak egymásra, de mégis élne k, ha meg nem
haltak.

176
10. Kriza János
A kicsi dió

Élt egyszer egy szegény ember, s annak annyi volt a gyermeke, mint a
hangyaboly. A gyermekek sokszor harmadnapig sem kaptak egy falat kenyeret,
olyan nagy szükség volt a háznál. A szegén y ember azért elindult, hogy valami
kevés ennivalót keressen a gyermekei számára. Amint megy egy erdős helyen,
eleibe áll az ördög ember képében, s azt kérdi tőle:
– Hova mész, te szegény ember?
– Én megyek, hogy egy kis élelmet szerezzek a gyermekeimnek, ha valamihez
nem fogok, mind meghalnak étlen – feleli a szegény ember.
Arra azt mondja az ördög:
– Azért egy tapodtat se menj tovább, majd én adok neked egy olyan portékát,
amit ha okosan használsz, gazdag leszel, s nem lesz soha szükség a házadnál.
Nesze ez a kicsi dió, ennek az a tulajdonsága, hogy akármit parancsolsz neki,
mindjárt meglesz egyszeribe.
– De hát én azért neked mit adjak? – azt kérdi a szegény ember.
– Én nem kérek sokat – feleli az ördög -, csak azt add nekem, amit te nem tudsz a
házadnál.
A szegény ember gondolkodik, hogy mi volna az, amit ő nem tud. De
semmi eszébe nem jutott, s minthogy erősen meg volt szorulva, odaígérte.
Akkor az ördög átadta a diót a szegény embernek, s elváltak egymástól.
Hazaérkezik a szegény ember a dióval, s kérdi a felesége:
– Hát hoztál -e valami ennivalót? Mert szinte halunk éhen, úgy oda vagyunk!
– Én, hallod -e, semmi ételfélét nem hoztam – azt mondja a szegény ember -,
hanem hoztam egy ritka diót. Ezt pedig adta nekem egy ember, s az azt
mondotta, hogy ennek a diónak akármit parancsoljak, minden éppen úgy lesz.
– S ezt miért adta neked, mert tudom, hogy ingyen csak nem adta – kérdi a
felesége.
Azt mondja rá a szegény ember:

177
– Nekem egyebet nem mondott, csak annyit, hogy amit én a házamnál nem
tudok, azt adjam ne ki a dióért. Én gondolkodtam, de semmit se tudtam olyat,
oda is ígértem.
Arra fellobban a felesége, s azt mondja:
– No, te pogány, mit tettél, látod -e, én most várok gyermeket, s te azt nem tudtad
eddig, s eladtad előre a gyermekünket.
– Már, feleség arról én nem tehetek, ennek most már úgy kell lenni – azt mondja
az ember, s parancsol a diónak: – No, te kicsi dió, az én házam népének velem
együtt étel, ital, ruházat s minden bőven legyen!
S arra meglett minden, amit az ember mondott, s a háznép olyan jólla kott
a legfinomabb ételekkel, ahogy többször sohasem. A gazda mármost még
nagyobbra akart terjeszkedni, s parancsolta a diónak, hogy neki a kicsi háza
helyett legyen egy szép kőháza, körülötte szép kertek, a mezőn, közel a faluhoz,
az ő számára szép kaszál ók s szántóföldek, azonkívül mindenféle marhák,
majorságok. Meg is lett minden, éppen az ő kívánsága szerint.
Gazdag ember lett a szegény emberből, s közben a feleségének is
megszületett a gyermeke. Mikor a legderekasabban folytatnák a gazdaságot,
egyszer egy estefelé hozzá megy két öreg ember, s szállást kérnek tőle éjszakára.
Ő adott is szállást örömmel s jó vacsorát.
Este, ahogy vacsorálnak, azt mondja a két öreg a beszéd között a gazdának:
– Tudjuk mi, hogy az ördög eljön az éjjel, hogy ha lehet, elvigy e a te legkisebb
gyermekedet, akit te nem tudva, szorultságból odaígértél neki. Mi azért jöttünk,
hogy az ártatlant megmentsük, hogy ne essék az ördög kezébe. Fogadd meg a mi
szónkat: mikor lefekszünk, tegyél az asztalra az ablak mellé egy egész kenyeret,
hadd legyen az ott az éjjel.
A gazda az asztalra teszi a kenyeret, s azzal lefeküsznek, s elalusznak
mind, ahányan voltak. Mikor legmélyebben aludnának, egyszer tova éjfél felé
kinn az ablak alatt megszólal az ördög, s azt mondja:
– Hallod -e, házigazda, tu dod, mit ígértél nekem, mikor az erdőben találkoztunk?
Add ki most, én azért jöttem.

178
E szavakat a háziak közül senki sem hallotta, mivel mind aludtak, de a kenyér
megszólalt az asztalon, s azt mondta:
– Csak ülj veszteg odakint, várakozzál egy keveset, tűr j te is, mert én is
eleget tűrtem s várakoztam. Engem még az elmúlt esztendőben ősszel elvetettek
a földbe, egész télen ott ültem s várakoztam, várakozzál te is. Mikor kitavaszult
az idő, akkor nőni kezdtem lassanként, s vártam, hogy nagyra nőjek, várj te is.
Mikor az aratás eljött, valami horgas vassal nekem estek, levagdaltak, csomóba
kötöttek, de tűrnöm kellett, tűrj te is. Azután szekérre raktak, egy rúddal
lenyomtattak, a faluba vittek, s várakoztam, várakozzál te is. Ott asztagba
raktak, rám tapodtak, hogy ropogtam bele, s tűrnöm kellett, tűrj te is. Onnan
behánytak a csűrbe, valami összebogozott két darab fával agyba -főbe s két
oldalba is jól megvertek, de tűrnöm kellett, tűrj te is. Onnan zsákba gyúrtak,
malomba vittek, két keringő kő közé öntöttek, hogy egészen összeromlottam. De
el kellett tűrnöm, tűrj te is. Onnan hazavittek, tekenőbe tettek, rám töltöttek
valami sós vizet, s az öklükkel két óra hosszat dömöcköltek, gyúrtak, kínoztak
engem. S akkor, ami legnagyobb kín a világon, egy behevített égő tüzes
kemencébe behánytak egy nagy falapáttal, de tűrnöm kellett, tűrj te is. Ott jól
megsütöttek, még meg is égettek, onnét kitettek, ide behoztak, egy nagy
vaskéssel darabokra hasogattak. No, látod már, hogy én mennyit tűrtem,
szenvedtem s várakoztam, tű rj s szenvedj, s várakozzál te is.
Az ördög erősen bízott, hogy mihelyt a beszédnek vége lesz, övé lesz a
gyermek, de abban bizony megcsalatkozott, mert éppen a beszéd végével
megszólalt a kakas, s azontúl nem lehet neki hatalma az emberek között. Azért
hát elfutott a maga országába. Így maradott meg a gazdának a kicsiny gyermeke.
Jókor reggel a gazda jó reggelit adott a két öreg embernek, s megköszönte
a feleségével együtt, hogy a fiacskájukat megmentették az ördög kezétől. A két
öreg avval továbbutazott, s a szegény ember meg a felesége ma is gazdagon él,
hacsak a kicsi diót el nem vesztették azóta.

179
11. Kriza János:
HALÁSZ JÓZSI

Egyszer volt egy szegény halászember, annak semmije sem volt az ég
alatt, csak a felesége s egy nagy kamasz fia, Józsi.
Meghal egy szer mind a két öreg egyszerre, s ottmarad Józsi egyedül.
Beáll a kemence megé, s onnat ki nem jő, amíg apját, anyját el nem temetik. Ott
ül még vagy három nap a temetés után is, amíg amúgy istenigazában meg nem
éhezett. Akkor eszébe jutott, hogy őt az apj a, amíg élt, halászásból tartotta. Ő is
fogja a hálót, s elmegy halászni a gát alá. Úgy meghalászott, hogy a tenyeréről a
bőr mind lement, mégsem fogott egy árva halat sem. Azt mondja utoljára:
– Én még egyszer beleteszem a hálót, de ha most sem lesz benne hal,
tudom isten, világgá megyek.
Beleereszti a vízbe a hálót Halász Józsi, egy kis idő múlva kihúzza, hát
egy szép kis aranyhal volt benne. Elgondolja magában, hogy odaadja a
földesúrnak, bár egy nap robotot elenged érte.
Hazaviszi a halat, kiteszi egy t ányérba, hát a hal kiugrik a tányérból, s
olyan szép kisasszony penderedik belőle, hogy a napra lehetett nézni, de rá nem.
Azt mondja a kisasszony:
– No, te Halász Józsi, én a tied, te az enyém, ásó -kapa s a nagyharang
válasszon el egymástól.
Nem kellett J ózsinak kétszer mondani, egyből megesküdtek, s éltek, mint
Tuba s Tubáné.
Azt kérdi egyszer az asszony:
– Te Józsi, valahol valami kicsi földetek nem volt -e?
Azt feleli az ura reá:
– De nekünk volt, csak az apám szegény ember volt, s rendre mind
eladogatta . Hanem látod ott tova azt a magas hegyet? Az nem kellett senkinek,
az nem adódott el.
Azt mondja a felesége:

180
– Sétáljunk ki, nézzük meg.
Kimennek, megkerülik az egész földet szélére -hosszára, barázdáról
barázdára. Mikor megkerülték, azt mondja az asszony.
– Üljünk le, szívem, erre a barázdára, pihenjünk egyet.
Leülnek oda, s Józsi leteszi a fejét a felesége ölébe. Azt várta csak az
asszony, hogy elaludjék, kihúzza magát a feje alól, szépen ruhát tesz alája.
Odább lép vagy kettőt, azután előveszi a nagy hét rét ostorát, kinyújtja, s olyat
csattant vele, hogy hetedhét országon keresztül hallatszott. Amennyi sárkány a
világon volt, mind előjött:
– Mit parancsol, felséges asszonyunk?
– Én azt parancsolom, hogy erre a helyre olyan kastélyt építsetek, hogy
olyan a világon több ne legyen. Ami szükséges, minden meglegyen benne: nyolc
ökörnek istálló, abban nyolc ökör, két legény mellette, a túlsó istállóban nyolc ló
legyen, két kocsis mellette. Hat asztag a csűrkertben, tizenkét cséplőember a
csűrben.
Még jóformán ki sem mondta a száján, meglett minden egyből. Olyan
gazdaságban ébredt meg Halász Józsi, hogy nem győzte a szeméből kidörzsölni
az álmot.
Nem akarta elhinni, hogy ébren van, s nem álmodja ezt a sok minden
gyönyörűséget.
– Ébren vagy, édes uram, ébren, kelj fel szaporán, s láss a dolog után.
Bezzeg azután Józsi nem mondta soha, hogy nincs mit enni, nincs mit
tenni. Olyan gazda lett belőle, hogy csodájára jártak hét pusztahatárban.
Azt mondja egyszer a feleségének:
– Te asszony, én elmegyek földesuramhoz, s me ghívom mihozzánk
vasárnapra ebédre.
– Ne menj el, Józsi, mert kifogysz a gazdaságból, de még énbelőlem is.
De így, de úgy, ő meghívja. Befogat hat lovat hintó elejébe, felül, elhajtat
a földesúr kapuja elé. Leszáll a hintóból, bemegy a kapun. Az udvaron ot t

181
faragott három ács. Köszön nekik illendőképpen, az ácsok fogadják, s mikor
elhalad mellettük, könyökön lökik egymást:
– Odanézz, te, hogy kivakaródzott az a boldogtalan Józsi!
De Józsi úgy tett, mintha nem hallotta volna ezt a beszédet. Kihúzta
magát, s bekopogott a földesurához:
– Jónapot, nagyságos úrfi!
– Neked is jónapot, Halász Józsi! Mi jóban jársz?
– Holnap vasárnap van, s meghívnám a nagyságos úrfit mihozzánk ebédre,
jó szívvel látnám.
– El is megyek, Józsi. Úgysem láttam még a gazdaságodat, pedig már
elhozták a hírét az emberek.
Na, jól van, befogat másnap a nagyságos úrfi is négy lovat, s elhajtat
Józsihoz. Megállnak a palota előtt, Józsi kifut, lesegíti a nagyságos úrfit, kartőn
fogja, s bevezeti a házba. Asztal mellé ülnek, esznek, isznak kedvü kre.
Kérdi egyszer az uraság:
– Hát a feleséged hol van, Józsi? Szeretném meglátni.
– Szemérmetes asszony a feleségem, nem szeret férfiak között ülni.
Hát csak esznek, isznak tovább, jól mulatnak. Volt bor, étel, ital elegendő,
csak az asszony nem került e lő.
"Majd meglátom máskor" – gondolta magában a nagyságos úrfi, azzal
megköszönte a szíves vendéglátást, előparancsolta a hintót, felült rá s elhajtatott.
Ahogy visszapillant, meglátja az ablakban a Józsi feleségét. Vagy a sok jóféle
étel, ital, vagy a szé p asszony látása úgy megártott a nagyságos úrfinak, hogy
mikor hazaért, úgy kellett leszedni a hintóból, hetvenhétszer kirázta a hideg.
– Vess ágyat, inas, mert vége az életemnek!
Ágyat vet az inas, lefekteti a nagyságos úrfit.
Reggel a három faragóember m ind várja a nagyságos úrfit, de csak nem
jön elő. Azt mondja az egyik ember:
– Elmegyek be, megnézem, miért nem jön ki, máskor már virradatkor kinn
volt.

182
Bemegy az ács, köszön, de a nagyságos úrfi nem is fogadja.
– Tán beteg a nagyságos úrfi?
– Én az, s me g is halok, ha az enyém nem lesz Halász Józsi háza s
felesége.
Kimegy az ács, s mondja a társainak, hogy mi a baj. Tanakodni kezdenek
együtt, hogy hogy segíthetnének rajta. Egyik azt találja ki, hogy azt a nagy
kőoszlopot, ami a nagyságos úrfi ablaka alatt van, Józsi hányassa el, a helyét
ültesse be szőlőfával, a szőlő érjék is meg éjszaka, abból egy kupát a nagyságos
úrnak tegyen be reggelre, mert ha nem, a nagyságos úré lesz a palotája is s a
felesége is.
Mikor ezt a nagyságos úrfi meghallja, nyomban megg yógyul, s elküldi a
kocsist Halász Józsi után.
Jónapot köszön a kocsis, Józsi fogadja, kérdi, mi újság.
– Ide küldött a nagyságos úrfi, azon nyomban jöjjön fel a palotára!
Befogatja megint Józsi a hat lovat, felül a hintóba, elhajtat a nagyságos
úrhoz. Les záll, bemegy, köszön, s azt kérdi:
– Miért hívatott, földesuram?
– Én azért – azt mondja az úrfi -, hogy látod azt a kőoszlopot az ablak
alatt?
– Látom, nagyságos úr.
– Azt az éjjel hányd el, annak a helyét ültesd be szőlőfával, a szőlő
reggelre érjék is m eg, annak a levéből tégy egy kupát az asztalomra, mert ha
nem, kifogysz a házadból s a feleségedből.
Megbúsul Józsi, el se búcsúzott, még a kapun belül volt, onnan szökött a
hintóba bánatában.
– Téríts, kocsis, hazafelé, hadd menjünk el még egyszer haza.
Hazaérkeznek, leszáll Józsi a hintóból. Kérdi a felesége:
– Miért hívatott, szívem?
– Engem azért, hogy a kőoszlopot az ablaka elől hányjam el, a helyét
ültessem be szőlőfával, a szőlő reggelre érjék is meg, s annak a levéből egy

183
kupát tegyek az asztalára, mert ha nem, kifogyok minden gazdaságomból, de
még tebelőled is.
– Kisebb gondod is nagyobb legyen annál. Egyél, ígyál, s feküdjél le.
Estére kerekednek. Kimegy a Józsi felesége hátra a csűrkertbe, kiereszti a
nagy ostort, olyant csattant egyet, hogy heted hét országon keresztül hallott. Elé
jön, amennyi sárkány van, mind:
– Mit parancsol, felséges asszonyunk?
Azt mondja az asszony:
– Látjátok tova azt az udvart, a nagyságos úrét?
– Igenis, látjuk.
– Menjetek el oda. Van egy kőoszlop az ablak alatt, azt hány játok el,
annak a helyét ültessétek be szőlőfával, annak a Ievéből holnap reggelre egy
kupával az úrfi asztalán legyen.
Mikor hajnalodik, a bor készen van, viszik Józsihoz. Józsi fogja magát,
nem fogat be, csak úgy gyalogszerrel lefut az udvarba. Mikor vir radt,
odaérkezett. Sehol se lát senkit, az ablakot kinyitja, beteszi az üveget az asztalra,
s avval hazamegy.
Mikor szépen virradt, egyszer a nagyságos úrfi megfordul az ágyában, hát
az ablakon úgy süt be a nap, hogy hétágra. Mindjárt visszaesik az ágyba, még
hétszerte betegebb lett.
Várják az ácsok odakinn, de csak nem jön. Azt mondja a nagyobbik a
középsőnek:
– Eredj, menj el, nézd meg, mi az oka, hogy nem akar kijönni. Én átallom,
tegnap is én voltam.
Azt mondja a középső:
– Jól van, bemegyek én, s egybő l megtudom.
Bemegy, s jónapot köszön a nagyságos úrfinak. Hát a nagyságos úrfi még
rosszabbul van. Azt mondja az ácsnak:
– Még hétszerte betegebb vagyok. Ezt is megtette az a kutya Józsi! Soha a
háza, felesége az enyém nem lesz!

184
– Hagyja el, nagyságos úr, majd kitalálunk hárman valamit.
Kimegy az ács a másik kettőhöz. Faragni kezdenek, tanakodni kezdenek.
Azt mondja a nagyobbik:
– Te vagy a középső, én egyre tanítottam, te is tanítsd másra.
Azt mondja a középső:
– Én azt gondoltam, hogy a kapu elé csináltas son Józsi egy ezüsthidat, a
hídnak a két végét különbnél különb fákkal ültesse be az éjszaka, azokon
különbnél különb madarak csirikoljanak hajnalra. Ezt már nem teszi meg.
Kifogy a gazdaságából s a feleségéből Józsi.
Mikor kimegy nagy sokára a nagyságos ú rfi, nyomban elmondják neki,
mit találtak fel. Erre a nagyságos úrfi a kocsist egybe előhívatja, lóra ülteti, s
elküldi Józsihoz, hogy hívja be.
Odaérkezik a kocsis, jónapot köszön, Józsi fogadja. Kérdi, mi újság.
– Ide küldött a nagyságos úrfi, hogy jöjjö n be.
– Mondd meg, hogy be fogok menni.
Józsi is kimegy, előkiáltja a kocsist:
– Hat lovat a hintó eleibe!
Odaállnak a palota eleibe. Józsi felül a hintóba, az inas elöl. Eljön be a
nagyságos úrfihoz, megáll a kapuban, leszáll a hintóból, bemegy:
– Jónapot , földesuram, megjelentem a parancsolatra!
– Azért hívattalak, hogy a kapum eleibe ezüsthidat csinálj, a két végét
különbnél különb fával ültesd be, annak az ágán különbnél különb madarak
csirikoljanak hajnalra, mert ha nem, kifogysz a gazdaságból s az ass zonyból.
Megbúsulja magát Józsi, el se búcsúzik. Mikor a kapuig érkezik, onnan a
hintóba szökik, azt mondja a kocsisnak:
– Fordulj hazafelé!
Hazaérkeznek, megáll a palota ajtaja előtt, bemegy nagy szomorúan.
Kérdi a felesége:
– Hát te, szívem, miért vagy o lyan szomorú?

185
– Hogyne volnék, mikor azt mondta, hogy én neki csináljak ezüsthidat,
különbnél különb fával ültessem be a két végét, annak az ágán különbnél különb
madarak legyenek, különbnél különben csirikoljanak holnap reggelre, mert ha
nem, kifogyok min den gazdaságomból s tebelőled is.
– Ne búsulj, szívem – azt mondja az asszony -, egyél, ígyál, s feküdjél le,
nyugodjál.
Kimegy a felesége a nagy ostorral a csűrkertbe, kinyújtja a nagy ostort,
olyat csattant egyet, hetedhét országon keresztül hallott. Ame nnyi sárkány, mind
előjött.
– Mit parancsol, felséges asszonyom?
– Azt parancsolom, menjetek el oda, ahol voltatok a múltkor, ahhoz a
nagyságos úrfihoz, csináljatok ezüsthidat neki, különbnél különb fával ültessétek
be a két végét, különbnél különb madarak csirikoljanak minden ágán.
Mikor szépen hajnallott, a sárkányok mindennel készen lettek. De a
madarak úgy csirikoltak, hogy az egész falu felkelt. Egy fülemile nagy szájjal
azt mondja az úrfinak:
– Amit az isten másnak ad, ne kívánd el, amit neked ad, érd be avval!
Meghallja az úrfi a fülemile beszédét, felül nagy ijedten, hát az
ezüsthídnak a világa úgy megüti, hogy egy cseppet sem lát: Még hétszerte
betegebb lesz.
Reggel mennek az ácsok az úrfihoz munkára, de a kapun nem tudtak
bemenni, úgy elvette a sze mük világát a nagy fényesség. Más kapun kerülnek
be, faragni kezdenek. Azt mondja a középső a legkisebbnek:
– Menj be, nézd meg a nagyságos úrfit, mi az oka, hogy nem jön ki.
Bemegy a legkisebbik ács, jónapot köszön, kérdi:
– Talán rosszul van, nagyságos ú rfi?
– Jaj – azt mondja -, még hétszerte betegebb vagyok.
Azt mondja a kisebbik faragó:
– Nagyságos úrfi, mit gondoltam én az éjjel? Én olyat, hogy azt Józsi,
tudom, meg nem tudja tenni.

186
– Mit, te faragó?
– Én azt – azt mondja -, hogy hívja meg vasárnapra Halász Józsi Szent
Pétert a nagyságos úrfihoz ebédre.
Megörvend az úrfi, no, ez igazán jó lesz, ezt biztosan nem tudja megtenni.
Egyszeribe előkiáltja az inast:
– Menj el, te inas, hamarabb jársz, hívd el Józsit ide.
El is megy az inas, jónapot köszön. Józ si fogadja, kérdi, mi újság.
– Azért küldött a nagyságos úrfi, hogy jelenjen meg nála minél előbb.
– Mondd meg, el fogok menni.
Befogat Józsi, elmegy, be az udvarba az úrfihoz, jónapot köszön, a
nagyságos úrfi fogadja.
– Megjelentem a parancsolatra.
– Nem parancsolok, csak mondok. Azt mondom, hogy Szent Pétert magát
hívd meg ebédre vasárnapra hozzám, mert ha nem, kifogysz a fényes palotádból
s a szépasszony feleségedből.
Megbúsul Józsi még hétszer inkább, mint annak előtte. El se búcsúzik,
felszökik a hintó ba, elhajtat haza. Otthon leszáll a hintóból, bemegy a palotába.
Kérdi a felesége:
– Miért hívott, szívem?
Hát azért, hogy én Szent Pétert hívjam meg ebédre hozzá vasárnapra, mert
ha nem, kifogyok minden gazdaságomból, de még tebelőled is.
Azt mondja az as szony a kocsisnak:
– Hozd el az esztendős csikót, a rongyosabbat, a pricsnyerget tedd a
hátára, az ezüstkantárt a fejébe. – Mondja az urának:
– Ülj fel a hátára.
Felül Józsi, elbúcsúzik. Abból a helyből megszöki magát az esztendős
csikó nagy rongyosan, rep ül egyenesen az égbe. Amíg felérkezett, a rongyosság
mind lehullott róla. Megérkeznek az ég kapujához, koppantanak rajta. Szent
Péter megnyitja.
Kérdi Józsitól:

187
– Mi jóban jársz, te szegény ember?
– Azért jöttem, hogy meghívjam kegyelmedet a földesuramhoz vasárnapra
ebédre.
– Mondd meg, te szegény ember, el is megyek. Egy földet vessen be
árpával ma, az árpa érjék is meg, annak a kenyeréből egyem én vasárnap ebédet.
Egy meddő tehene borjazzon meg, annak a húsát rántsák ki melléje.
Elbúcsúzik Józsi, lerepül onnan a rongyos csikó. Utána kiált Szent Péter:
– Eredj csak bátran, mert talpra esel.
Hazaérkezik Józsi, elveti az árpát, s azt mondja a feleségének:
– No, én elmegyek a földesuramhoz, átadom a parancsolatot.
El is megy, bemegy a kapun, koppant az ajtón. Mikor lépne be, azt
mondja a nagyságos úr:
– Ne is jöjj errébb!
– Nem is akarok. Amit reám bízott, megtettem, amit izentek, azt is
megmondom. Szent Péter azt izeni, hogy egy földet vessen be árpával, az árpa
érjék meg, annak a kenyeréből kíván ebédet enni. Egy meddő tehene borjazzon
meg, annak a húsát rántsák ki melléje.
Megbúsul a nagyságos úrfi. Azt mondja Józsi:
– Csak búsulj, földesuram, engem is eleget búsítottál, búsulj most már te
is!
Avval elbúcsúzik Józsi, elmegy haza. Amikor hazaérkezik, hát már s ül is
az árpakenyér, a tehén is megbornyúzott, a hús is rántódik. Látja, hogy Szent
Péter már le is jött az égből, s lépeget az úton a nagyságos úrfi háza felé. Mikor
a kapuhoz ér, azt kiáltja az úrfi:
– Menjetek, zárjátok be a kaput, ne jöhessen be!
Azt m ondta Szent Péter:
– Jól van, nem is akartam én bemenni, úgyis vár már engem a délebéd
ennél a szegény embernél.
Elmennek ketten ki a hegyre. Mikor mennének felfele az oldalon, azt
mondja Szent Péter Halász Józsinak:

188
– Nézz vissza, Józsi, mit látsz?
Vissza néz Józsi, hát a nagyságos úrfi egész udvarát, minden gazdaságát
ellepte a víz.
Kifut a Józsi felesége, behívja Szent Pétert szíves szóval. Bemegy Szent
Péter, asztal mellé ül, jóllakik az egynapos árpa kenyerével s az egynapos borjú
húsával. Azután megáld otta Halász Józsit és a feleségét, s visszament az égbe.
Attól a naptól fogva a kenyér s a hús az asztalfiából el nem fogyott soha.
Keressék fel kigyelmetek is Halász Józsit, s meglátják, hogy igazat beszéltem.

12. Benedek Elek:
A szerencsekrajcár

Egyszer vo lt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, volt egy szegény
ember. Ennek a szegény embernek annyi gyermeke volt, hogy nem is tudta
összeszámlálni. Valahányszor a számlálásba kezdett, mindig belézavarodott,
mert ahogy elkezdte: egy, kettõ, három, négy, öss zegomolyodtak, s kezdhette a
számolást újra.
Hej, de sokat búsult a szegény ember, mert szegényebb volt a templom
egerénél, s még száraz kenyér sem volt mindig az asztalfiában. Azt gondolta
egyszer magában, hogy õ bizony legalább tizenkét gyermeket elküld
szolgálatba, a többit majd valahogy eltartja. Fájt a szíve, mikor erre gondolt, de
mit csináljon? Csak nem nézheti, hogy szeme láttára éhen haljanak. Egy nap
aztán sorba állította a gyermekeket az udvaron, s hát mind a két sorba éppen
tizenkét -tizenkét gye rmek jutott.
– No, édes fiaim – mondta nekik -, eddig ahogy lehetett, eltartottalak
benneteket, de tovább nem gyõzöm. Tizenkettõ itt marad velem, tizenkettõnek
pedig szolgálatba kell menni.
Hanem melyik tizenkettõ menjen? Mert a szegény embernek egyforma
kedves volt valamennyi gyermeke. Gondolt egyet, volt a lajbizsebében egy
krajcárja, azt kivette s mondta:

189
– Édes fiaim, ezt a krajcárt feldobom, s ha az írásos fele fekszik felül,
akkor a jobb felõl állók mennek szolgálatba, ha a koronás fele esik felül, a bal
felõl állók.
– Jól van, édesapám! – kiáltottak a gyerekek – akármelyik részre esik, mi jó
szívvel megyünk.
Feldobja a szegény ember a krajcárt, s hát az írásos fele esik felül.
Hej, istenem, a könny is kicsordult a szegény ember szemébõl, mert a
jobb fe lõl állók közt volt a legkisebb fia, Gyurika, aki még kicsi, gyenge fiúcska
volt. Mondta is:
– Ó, Gyurikám, Gyurikám, maradj te itthon, akármelyik jó szívvel elmegy
helyetted, kicsike vagy te még a szolgálatra.
De Gyurika azt mondta:
– Ne sírjon, édesapám, azért, hogy a legkisebb vagyok, nem félek én a
szolgálattól.
Elbúcsúzik a tizenkét fiú az édesapjától s az otthon maradt tizenkét
testvértõl, s keserves könnyhullatások közt elindulnak világgá. Hanem amikor a
kapun kimennének, a szegény ember azt az egy k rajcárt is odaadta Gyurikának.
– Tedd el, fiacskám – mondta -, hátha még szerencsédre lesz ez a krajcár.
Gyurika eltette a krajcárt, s azzal elindultak le az utcán. Amerre haladtak,
a nép kigyûlt a kapujuk elejébe, s nem volt ember, aki meg ne siratta voln a a kis
vándorokat, nem volt ember, aki jót ne kívánt volna nekik. Mikor a falu kapuján
kiléptek a határra, még egyszer visszanéztek a fiúk, a kalapjukat
megemelintették, s nehéz szívvel továbbmentek. Csak a kis Gyurika volt igazán
vidám. Õ biztatta, bátor ította a bátyjait.
Mentek, mendegéltek a fiúk, hegyeken, völgyeken, erdõkön, mezõkön
keresztül, s reggeltõl estig meg sem állottak. Nappal mentek, s éjjel pihentek.
Így telt el hat nap s hat éjjel. A hatodik éjjel Gyurika azt álmodta, hogy másnap
egy oly v árhoz érnek, amely éjjel -nappal forog, de hogy bejutottak -e, nem -e,
arra nem emlékezett, mikor felébredt.

190
Reggel elmondta az álmot a testvéreinek, s aztán továbbindultak. mentek,
mendegéltek, s hát amint egy erdõn keresztülértek, annak a szélérõl
megpillan tottak a messzeségben valami nagy feketeséget, mely úgy forgott,
olyan sebesen forgott, hogy a szemük is káprázott a nézésében.
– Ez az a forgó vár lesz! – kiáltották a fiúk. – Siessünk oda, nézzük meg
közelebbrõl.
A fiúk most már inkább futottak, mint men tek, s mire a nap az ég közepén
ragyogott, ott állottak a forgó vár elõtt. Szemük -szájuk elállott a csudálkozástól.
– Hej, de jó volna ide bejutni – sóhajtott Gyurika.
– Ugyan mit gondolsz – mondták a többiek -, nem áll ez meg a mi
kedvünkért.
Aztán elkezd ték számolni, hány kapuja s hány ablaka lehet ennek a nagy
fekete várnak. Össze is számoltak vagy ötszáz ablakot s vagy ötven kaput, de
több volt. Az ám, hétszáz ablaka s hetvenhét kapuja volt annak a várnak. S
ugyan bizony mit gondoltok, min forgott a vár ? Kakas lábán. Igen, kakas lábán
forgott. Észrevette ezt Gyurika, s mit gondolt, mit nem, kivette lajbija zsebébõl a
krajcárkáját, megcélozta a kakas lábát, s mire a többiek észrevették volna, már
repült is a krajcár.
Hej, halljatok csudát! nagyot csendült valami, bizonyosan nem tudom mi,
talán a kakas lába, talán egyéb, elég az, hogy a vár egyszeriben megállott a
forgásában.
Ahány kapuja volt a várnak, mind egyszerre kinyílott, s minden kapuban
tizenkét katona jelent meg. Ott állottak kivont karddal, s vár ták, hogy vajon mi
történik mostan. Lenéztek a völgybe, keresték a szemükkel, hogy vajon ki állhat
odalent, ki követhette el azt a nagy csudát, hogy a vár megállott. Egyszerre csak
észrevették a tizenkét fiút.
– Hé, gyerekek! – kiáltottak az elsõ kapu kato nái – ti állítottátok meg
várat?
– Mi! – felelt bátran Gyurika.

191
A katonák többet nem is szóltak, leszaladtak a garádicson, közrefogták a
fiúkat, s felkísérték a várba. Vitték egyenest a király elé. Mert abban a várban a
fekete király lakott. A király ott ü lt a tornácban, s hosszú szárú pipájából bodor
füstöket eregetett. Hanem egyszerre csak kivette szájából a hosszú szárú pipát, s
lekiáltott a fiúkhoz:
– Gyertek csak, gyertek!
Hiszen akár akartak, akár nem, menniük kellett, mert a katonák ott mentek
mögött ük, s hajtották maguk elõtt õket.
Így értek fel a pitvarba a király elé. Elöl ment Gyurika, utána a testvérei.
Levették a kalapjukat, s köszöntek tisztességtudással.
– Adjon isten jó napot, felséges király!
– Adj' isten! – fogadta a király. – Hát miféle já ratban vagytok?
– Felséges királyom, életem -halálom kezébe ajánlom, mi bizony
szolgálatot keresünk, s úgy vetõdtünk ide.
– Jól van, jól, de hát az én forgó váramat hogy mertétek megállítani? –
riadt rájuk a király, s a szemöldökét haragosan összevonta.
– Felséges királyom, csak arra instálom – szólt Gyurika -, hogy
testvéreimet ne bántsa, mert õk ártatlanok. Én dobtam meg egy krajcárral a
kakaslábat, attól állott meg a vár.
– Miféle ördöngös krajcár lehet az? – kérdi a király.
– Az édesapám adta nekem, miko r eljöttünk hazulról. Ez volt az utolsó
krajcárja, ezt is nekem adta.
Olyan szépen mondta ezt Gyurika, hogy a királynak kiesett a pipa a
szájából, a szemébõl kicsordult a könny.
– Hát csakugyan mind egy apának vagytok a gyermekei? – kérdezte a
király.
– Felséges királyom – válaszolt Gyurika -, van még otthon tizenkét
testvérünk!
– Tizenkettõ! Tehát huszonnégyen vagytok! No lám, én király vagyok, s
nekem csak egy unokám van, az is lány, fiam pedig egy sincs! Hm, hm! –

192
megcsóválta fejét az öreg király, hogy r eszketett bele a nagy fehér szakálla. –
No, ne féljetek, fiúk, nem bántalak, hanem felfogadlak szolgálatba. De azt elõre
megmondom, hogy nálam igen nehéz ám a szolgálat. Van nekem egy ménesem,
abban van ezerkétszáz aranyszõrû csikó. Ezeket kell megõriznete k, mert ha nem,
karóba húzatom a fejeteket. Ám ha jól megõrzitek, urakká lesztek, királyi
szavamra mondom.
Gyurika, bár a testvérei egy kicsit megszeppentek, egyszeribe azt mondta:
– Egy életünk, egy halálunk, felséges királyunk, elvállaljuk a ménest.
A ki rály erre mind a tizenkét fiúval parolázott, aztán bort hozatott, s
megitták az áldomást. Volt ott ennivaló is bõven, jól is laktak a fiúk, akár a
duda.
– Hej – sóhajtoztak evés közben a fiúk -, ha édesapánknak s a
testvéreinknek adhatnánk ezekbõl a jó fal atokból!
Ebéd után a király hátravezette a fiúkat az istállóba. No, azt
gondolhatjátok, hogy rengeteg nagy istálló volt ez. Hogyne, mikor ezerkétszáz
paripa volt benne. Aranyszõrüktõl csak úgy ragyogott az istálló belül, mintha ki
lett volna világítva ezer meg ezer gyertyával. A jászoluk is színarany volt, s
színarany a láncuk is, mellyel a jászolhoz kötötték. A fiúknak csak úgy káprázott
a szemük a ragyogó fényességtõl.
– No – mondta a király -, itt van az ezerkétszáz paripa. Mindenikre jut
száz-száz. Most mindjárt kezdjétek is meg a szolgálatot, még ma éjjel künn kell
hálnotok a réten.
A fiúk azonnal dologhoz láttak. Eloldozták a láncokat, s a paripákat
kieresztették az udvarra százanként. Aztán elindultak a várból, ki a rétre. Elöl
ment a legidõsebb fiú a maga százával, utána a többi, leghátul Gyurika. Hanem,
amikor éppen ki akart lépni a kapun, ennek a sarka mögött egy sovány,
girbegörbe csikót pillantott meg. Visszafordult s megsimogatta.
– Hát te itthon maradsz? Úgy látszik, veled senki sem gondol.
– Úgy van, te jó fiú – szólt a csikó -, velem senki sem gondol.
Gyurika csodálkozva nézett a csikóra.

193
– Hát te tudsz beszélni? Miféle csikó vagy te?
– Táltos csikó, kis barátom. Köszönd, hogy megsimogattál, mert még
sokszor veheted hasznomat. Az eddigi csikósl egények mind ütöttek -vertek, de
úgy is vették hasznát.
– Ó, én nem verlek – mondta Gyurika -, mert én tudom, hogy az állatnak is
fáj a verés. Gyere velem, szegény kis csikó, gyere a rétre, s ott majd játszom
veled.
A csikó nem is kérette magát, hanem ment Gyurikával. Ez meg szépen
átölelte a nyakát, s úgy mentek végig az utcán az aranyszõrû paripák után.
Azazhogy mit mondok, alig léptek ki a kapun, megszólal a csikó:
– Te Gyurika, hol van a krajcár?
– Az én krajcárom? Hát te arról is tudsz?
– Hogyne tudnék! Hisz láttam, mikor megdobtad vele a kakaslábat. Eredj
csak oda, és vedd fel, mert szükséged lehet még rá.
Gyurika odaszalad a kakaslábhoz, s hát éppen annak a sarkán volt a
krajcárja. Amint elvette, egyszeribe megmozdult a vár, s elkezdett forogni
szélseb esen.
– Hát aztán hogy jövünk majd be? – kérdezte Gyurika.
– Attól ne félj, majd megállítja a király, ha visszajövünk; ha pedig nem,
akkor megállítod a krajcárral.
Eközben végighaladtak az utcán. Rengeteg nép tódult a kapuk elé, s úgy
bámulták az ezerkétsz áz aranyszõrû paripát, amint hangos csengetéssel, giling –
galangolással végigmentek a városon. Sokan sajnálkozva kiáltottak a fiúk után:
– Szegény fiúk, ti sem sokáig éltek!
Jó délután volt, amikor kiértek a rétre. A paripák egyszerre nekiestek a jó
kövér f ûnek, mely térdig ért, s olyan jóízûen harapdáltak, mintha egy hete nem
ettek volna; a fiúk meg letelepedtek egy forrás köré, s onnét vigyáztak a
paripákra. Aztán alkonyodni kezdett, s nekiálltak, hogy majd nagy tüzet
csinálnak a rét közepén. A közeli erdõ bõl gallyakat hordottak össze, nagy

194
halomba rakták, s alája gyújtottak. Mikor a tûz javában égett, a szikrák csak úgy
pattogtak -kavarogtak az ég felé, azt mondja Gyurika a testvéreinek:
– No most, fiúk, kerüljük meg a ménest, nézzünk széjjel egy kicsit.
A fiúk el is indultak, de a táltos csikó visszarántotta Gyurikát.
– Te csak maradj itt!
– Mit akarsz, édes kis csikóm?
– Azt, édes kis gazdám, hogy te még nem is tudod, kiktõl kell féltened a
paripákat.
– Nem én.
– Hát tudd meg, a tündérektõl.
– Hol laknak a zok?
– Itt, a szomszéd erdõben.
– S mikor jönnek?
– Pontban éjfélkor, kicsi gazdám.
– No hiszen, csak jöjjenek, majd elbánunk velük.
– Csak lassan a testtel. Többet ésszel, mint erõvel – mondotta a táltos
csikó.
– Hát mit csináljunk?
– Mit? Elõször is kérd em: van -e pipátok?
– Nincs nekünk.
– No, ha nincs, akkor szaladjunk vissza a várba. Van a királynak ezer is.
Kérj tõle.
Gyurika nem tudta megérteni, hogy mit akarhat a táltos csikó a pipával.
– Ülj fel a hátamra – biztatta a csikó.
– Hiszen nem bírsz el!
– Csak ülj rám!
Ráült, s a csikó egy szempillantásra ott termett a vár elõtt. Az forgott,
mint a szélvész, de a csikó oda se neki: átugrott a legelsõ kapun, éppen az udvar
közepére.

195
A király ott ült a tornácon most is, eregette a füstöt hosszú szárú
pipájáb ól, s szeme -szája tátva maradt, mikor Gyurika elébe toppant.
– Mi baj, fiam, Gyurika, mi baj? – kérdezte a király. – Minek jöttél vissza?
– Felséges uram, pipáért jöttem, ha meg nem sérteném.
– Pipáért? Minek a pipa?
– Sok a szúnyog a réten – felelte ravas zul Gyurika -, nem lehet elkergetni
másként, csak pipafüsttel. Instálom felségedet, adjon nekem s a testvéreimnek
tizenkét pipát.
– Hiszen ha csak ez a baj, ezen könnyû segíteni. – Azzal hátrafordult a
király, kiáltott az inasnak.
– Mit parancsol, felséges királyom?
– Hozz ki a pipatóriumból tizenkét hosszú szárú selmeci pipát.
Az inas eltávozott, s egy pillantás múlva visszajött tizenkét hosszú szárú
selmeci pipával. Mindegyiknek hosszabb volt a szára Gyurikánál.
– No, Gyurika, itt a tizenkét pipa, de aztá n jól vigyázzatok a lovakra, mert
különben vége az életeteknek.
Gyurika felpattant a girhes -görhes táltos csikóra, szalutált a királynak
katonásan, s azzal hopp! csak úgy kiröppent a vár udvarából.
A király bámulva nézett utána. Õ eddig észre sem vette ezt a girhes –
görhes csikót, mely úgy repül, mint a madár, pedig szárnya sincs. Sokáig
eltûnõdött, vajon hol szerezhette ez a kisfiú azt a repülõ csikót. De mire utána
akart kiáltani, Gyurika már eltûnt a csikóval, kint volt újra a réten.
A nap éppen lenyugvób an volt, a pásztortüzek, miket a fiúk raktak,
messzire elvilágítottak, s olyan fényesség támadt a réten, mintha csak világos
nappal lett volna. Lobogtak a lángok, fel -felcsaptak toronymagasságra, pattogtak
a szikrák. A városban azt hitték az emberek, hogy odakint a réten valami
komédiás tûzijátékot csinált. A fiúk ott járkáltak a ménes körül, mikor Gyurika
közibük toppant.
– No, fiúk – mondta -, hoztam nektek pipát.
– Hát az minek? – álmélkodtak a többiek.

196
– Rágyújtunk ma este, mert sok a szúnyog.
– Egy fia szúnyog sincs itt – mondták a többiek.
– Majd lesz, ha nincs. Egykettõ, hamar fogjátok a szájatokba. – S meg sem
várta a fiúk feleletét, õ maga dugta mindenkinek a szájába a pipát.
– De hisz ebben nincs is dohány – szóltak a fiúk.
– Az ám, nincs – hökkent meg Gyurika.
De a táltos csikó Gyurika mellé sompolygott, hozzátörleszkedett, s azt
mondta neki:
– Nem is kell ebbe igazi dohány. Gyere velem, szedjünk bodzalevelet,
annak a füstjétõl félnek a tündérek.
Egy jó hajításnyira bodzafabokrok voltak, s Gyurika odaszaladt a
csikóval.
Egy szempillantás múlva már vissza is jöttek egy csomó száraz
bodzafalevéllel. Jól megtömték a pipájukat mind, a tûznél rágyújtottak, s
elkezdtek pöfékelni. Leültek a tûz köré, s csöndes meseszó mellett füstöltek. De
nem soká bírták, elszédültek mind a tizenketten.
– Tegyétek le a pipát – mondta a csikó -, majd megmondom én, mikor
gyújtsatok rá ismét.
A fiúk letették a pipát, s elmeséltek éjfélig. Ekkor a táltos csikó nagyot
nyerített. A fiúk mind talpra ugrottak.
– Gyújtsatok pipára, fiúk, s szaladjon mindenik a maga méneséhez. Ahogy
tudtok, úgy füstöljetek.
– De miért, miért? – kérdezték a fiúk.
– Mert jönnek a gonosz tündérek. Amint egy felétek közelít, csak
füstöljetek a szemébe.
Az ám, igaza volt a táltos csikónak, jöttek a gonosz tündérek. Ott laktak a
szomszéd erdõben, innen jártak ki minden éjjel a király rétjére. Az eddigi
csikósok akárhogyan erõlködtek, nem tudtak ébren maradni, mert valami
csodálatos szellõ meglegyintette az arcukat, s ha állottak, állóhelyükben
elaludtak, s a tündérek tetszés szerint válogathatták ki a legszebb paripákat. Ez a

197
csudálatos szellõ a gonosz tündérek lehelete volt, s nem volt annak semmi más
ellenszere a bodzalevél füstjénél. De azok a szegény csikósok ezt nem tudták.
Ha észreveszik, ha szívesen b ánnak a táltos csikóval, bizony megmondotta volna
nekik is.
Hej, milyen surrogás -burrogás támadt a réten, amint a gonosz tündérek
táncolva, nevetve, ijjongva -vijjongva, hipp -hopp a réten termettek! Tizenketten
jöttek, minden száz lóra egy. Egy -egy tündér t íz-húsz lovat összefogott, s úgy
vágtatott velük az erdõ felé. Igen ám – azelõtt. De most szemük -szájuk tátva
maradt, mikor látták, hogy mindenütt egy -egy fiú áll, mégpedig nyitott szemmel,
bodor füstöt fújva a pipájából. Fújhatták õk a fiúkra azt a csodál atos, álmosító
leheletet, a fiúk sem voltak restek, s visszafújták rájuk a bodzalevél füstjét.
No, lett erre trüsszögés, prüsszögés, tikácsolás.
– Pciha, pciha! – hallatszott errõl is, arról is.
A táltos csikó pedig csak biztatta a fiúkat:
– Fújjátok, fújj átok, gyerekek, ne féljetek!
Hiszen fújták is azok, nemigen kellett biztatni õket. A gonosz tündérek
dúltak -fújtak mérgükben, hosszú, hegyes körmükkel a fiúk arcát összevissza
karmolták, de a fiúk sem voltak restek, botocskájukkal amúgy magyarosan
rákoppin tottak a tündérek körmére.
Egyszerre csak egy éles fütty sivított végig a réten. A tündérek ijjongva –
vijjongva, keservesen jajgatva szaladtak össze a fütty irányában. A vezetõjük
füttye volt ez. Hát ott feküdt nyögve -jajgatva Gyurika elõtt, aki úgy fejbe t alálta
felejteni a tündérek vezetõjét, hogy az menten elterült a földön. A tündérek
hirtelen felkapták vezérüket, s nagy átkozódással, fenyegetéssel eltûntek, mintha
a föld nyelte volna el õket.
– No, fiúk – mondta a táltos -, jól viseltétek magatokat, de még két éjjel
erõs próbátok lesz. Holnap kétszer annyi tündér jön elõ, s akkor nem lesz elég a
pipa. Hanem most már lefekhettek, alhattok békén, nem lesz bántódása a
ménesnek.

198
A fiúk szépen leheveredtek a tûz köré, aztán aludtak reggelig. Vajon mirõl
álmod tak? Arról a kis kunyhócskáról, ahol egy szegény ember lakik tizenkét
fiával, s siratja õket éjjel -nappal. Jó reggel felkeltek, megmosakodtak, aztán
összeterelték a ménest, s hazahajtották a forgó várba, hadd lássa a király, hogy
egy híja sincs a ménesnek. A király már ott pipázott a tornácon, s messzirõl látta
jönni a ménest. Csak egy pillantást vetett rá, s már tudta, hogy egy híja sincs
annak.
– Hm – mondta magában -, ezek ördöngös gyerekek. Ilyet sem láttam még,
pedig megöregedtem. – Nagy álmélkodásában a pipa is kiesett a szájából.
De nézzetek csak ide, mi nagy csuda történt még: a forgó vár is
egyszeribe megállott, pedig Gyurika meg sem dobta szerencsekrajcárjával a
kakaslábat. Bizonyosan csudálkozásában állott meg. Elöl jött Gyurika a girhes –
görhes tá ltos csikón. Hej, hogy táncolt ez most virágos jókedvében! Hogy rúgta
a földet! Mikor aztán a ménes egészen bekerült az udvarba, Gyurika a tornác elé
ugratott, szalutált katonásan, s jelentette:
– Felséges királyom, életem -halálom kezébe ajánlom, egy híja sincs a
ménesnek.
– Láttam azt már én messzirõl, Gyuri fiam – mondta a király. – De ne bízd
el magad. Majd meglátom, mi lesz ma éjjel.
Még világos nappal, ahogy megabrakolták az ezerkétszáz paripát, újra
kihajtották a rétre. Az egész város népe kicsõdült a z utcára, de most már mind
arról beszéltek, hogy ilyet még a világ nem látott: egy sem hiányzik a ménesbõl.
– Valami ördögfajzatok lehetnek ezek a fiúk – mondta egyik -másik ember.
Gyurika a kis táltos csikón ült most is, s nem nézett se jobbra, se balra,
csak elõre, mindig a ménes után; közbe diskurálgatott a csikóval.
– Hej, édes csikóm, ha ma éjjel is olyan szerencsések lennénk! – mondta
Gyurika.
– Nálad van -e a szerencsekrajcár? – kérdezte a csikó.
– Nálam – felelt Gyurika, s megtapogatta a lajbija zsebé t.
Csakugyan ott volt a krajcár.

199
– Hát csak jól vigyázz rá, mert még szükséged lehet rá.
– Nem félnek ettõl a tündérek.
– Nem is a tündérek miatt van rá szükséged.
– Hát ki miatt?
– A király miatt.
– Ezt nem értem, kedves csikóm.
– Majd megérted holnapután reggel.
Eközben kiértek a rétre. A lovak nekiestek a jó kövér fûnek, a fiúk pedig
fákat, gallyakat hordottak össze, hogy tüzet rakjanak.
– Nyihaha! – nyerített a táltos csikó. – Sok fa kell ma, több, mint tegnap.
Minden fiú külön tüzet csináljon, mégpedig bodzafából.
– Sok tündér jön ma? – kérdezte Gyurika.
– Azt hiszem száz is. Tündér Erzsébet erõsen mérgelõdik, érzem a
leheletét.
A fiúk erre csupa bodzafát vagdaltak ki fejszéjükkel, tizenkét máglyát
raktak, s amint besötétedett, alája is gyújtottak. Akko ra világosságot terjesztett
ez a tizenkét máglya, hogy az egész város kiszaladt. Azt hitték, ég a tündérek
erdeje. Éjfél felé a fiúk rágyújtottak a pipájukra, s úgy várta ki -ki a maga tüze
mellett a tündéreket.
No, hiszen jöttek is ezek éjfélkor. Már messz irõl fújták azt az álmosító
leheletet. A fiúk majdhogy le nem estek a lábukról. Gyurikának a táltos csikóba
kellett fogóznia, hogy el ne essék.
– Csak ügyesen, kicsi gazdám, ne félj – biztatta Gyurikát a csikó.
S jöttek a tündérek rettentõ ijjongással -vijjongással, vörös ruhájuk csak
úgy repült utánuk a levegõben. Forogtak, kerengtek, bukfencet hánytak a
levegõben, le -lecsaptak, s hosszú körmös ujjaikkal meg -megcirógatták a fiúkat,
hogy a vér is kiserkedett utána.
De a földre nem tudtak leszállani, mert sze mükbe csapódott hol a
máglyák, hol a pipa füstje, s ha kezüket rá is tették egy -egy lóra, mindjárt
koppantottak is rá egy nagyot az ólmos botocskákkal. Fent a magasban maga

200
Tündér Erzsébet lebegett egy gyémántos hintóban. Tizenkét aranyszõrû paripa
vonta e zt a hintót, onnét biztatta, bátorította Tündér Erzsébet a tündéreit:
– Fogjátok! Vigyétek! Ne hagyd magad! – hallatszott mindegyre Tündér
Erzsébet harsogó szava.
De bizony csak kárba ment a biztatása, kárba a bátorítása. Százan voltak,
s csak egy lovat se m tudtak elvinni.
Másnap reggel a fiúk összevissza karmolva mentek haza a forgó várba, de
mindegy: egy ló sem hiányzott. A király ott ült most is a pitvarban, s már
messzirõl kiabálta:
– Derék fiúk vagytok! Látom már, hogy egy sem hiányzik a ménesembõl.
Jól megtraktálta a fiúkat, s megígérte, hogy ha harmadik éjjel is úgy
megõrzik a ménesét, Gyurikából király lesz, az apjából meg testvéreibõl herceg.
A fiúk aztán megabrakolták a lovakat, s visszamentek harmadszor is a
rétre.
– Nálad -e a szerencsekrajcár? – kérdezte Gyurikát a táltos csikó.
– Nálam – felelte Gyurika.
– No jó, mert holnap reggel nagy szükséged lesz rá.
– Ugyan mi?
– Majd meglátod, csak vigyázz rá. Nesze, én is találtam ma egy krajcárt az
úton. Tedd el. Valaki ma éjjel olyan szépen kéri majd tõ led a
szerencsekrajcárodat, hogy te bizonyosan oda is adod. Add át neki azt, amit én
adtam neked. Tedd a bal zsebedbe. De ne feledd, hogy a szerencsekrajcár a jobb
zsebedben van!
Gyurika nem tudta elgondolni, hogy vajon ki lehet az, aki olyan szépen
kéri m ajd tõle a szerencsekrajcárt. Meg is kérdezte a táltos csikót, ki legyen az.
– A kicsi királykisasszony – mondta a táltos csikó.
– Hát van a királynak leánya?
– Nem leánya, hanem unokája, annyi idõs lehet éppen, mint te.

201
Eközben alkonyodni kezdett, s a fiú k a máglyarakáshoz láttak. Ami csak
bodzafa s levél volt a réten, mind egy szálig összegyûjtötték az utolsó éjjelre. Ha
ma is vissza tudják kergetni a tündéreket, többé nem próbálnak szerencsét.
Már éppen alája gyújtottak a máglyáknak, mikor egyszerre a tá ltos csikó
nagyot nyerített.
– Nyihaha! Jön a király!
Az ám, igaza volt a táltos csikónak, jött a király hatlovas hintón. Mellette
ült a kis unokája, egy aranyhajú leányka, aki olyan szép volt, hogy a napra
lehetett nézni, de rá nem.
A fiúk sorba állottak, s úgy szalutáltak a királynak.
– No, fiúk – mondta a király -, eljöttem én is, hogy saját szememmel
lássam, mit csináltok, hogyan kergetitek el a tündéreket.
Aztán leszállott a hintóról, az inasok tizenkét párnát raktak le a földre az
egyik máglya mellé, s a király az unokájával leült a párnákra. Azután pipára
gyújtott, úgy diskurált a fiúkkal.
Gyurika ügyes mesemondó volt, s egész este mesét mondott a
királykisasszonynak, hogy el ne álmosodjék. Ha egy mesét elmondott, olyan
szépen kérte Gyurikát: mondj mé g egyet, Gyurika, olyan szép volt!
Így telt el az idõ éjfélig. Ekkor aztán olyan dolog történt, amilyent a fiúk
még álmukban sem láttak. Mikor bent a városban tizenkettõt kongatott a
toronyóra, abban a pillanatban a tündérek ellepték a rétet. Voltak vagy e zeren,
csak úgy nyüzsögtek a földön meg a levegõben. Kerengtek, táncoltak, ijjongtak –
vijjongtak, kiabáltak mindenféle értelmetlen szavakat, de akik a levegõben
kerengtek, csakhamar lefordultak a földre. Elszédítette a bodzafa füstje, leestek
a földre, hogy csak úgy döngött a föld alattuk. A többiek meg úgy döjtörögtek,
mint a részeg emberek. Azt nem is mondtam még, hogy ma estére mind a
tizenkét fiú karikás ostort szerzett magának. Hej, volt rittyegtetés -pattogtatás,
hogy csengett belé a rét, az erdõ! A kic si királykisasszony félrehúzódott a
nagyapja mellé, de még az öreg királynak is kiesett a pipa a szájából. De még a

202
párnák is egymás után estek ki alóla. Egyszerre csak azon vette észre magát,
hogy a földön ül.
– Ördöngös fiúk – dörmögött magában a király -, még engem is
megijesztettek. Megöregedtem, de még nem láttam ilyen sokadalmat.
A fiúk ezalatt, ahány tündér volt, mind összefogdosták, s a karikás
ostorokkal megkötözték a kezüket. Úgy vitték, vonszolták az elszédült
tündéreket a király elé. Gyurika mag át Tündér Erzsébetet vezette, aki a
hintajáról pottyant le, s bizony erõsen megütötte magát.
– Felséges királyom, életem -halálom kezébe ajánlom – kezdette a beszédet
Gyurika -, itt vannak a tündérek mind, ezek nem bántják többé a ménest. Itt van
maga a kir ályné is. Ha akarod, most ezek mind a te rabszolgáid.
– Jól van, fiam, Gyurika, meg vagyok veled elégedve. Még ma éjjel
bekísértetem a váramba, s ott tartom fogságban. Ti meg reggel hazahajtjátok a
ménest, s amit ígértem, akkor teljesítem.
Azzal elõvett a király egy aranysípot, belefuvintott, s egy pillantás múlva
száz katona elõtte állott glédában.
– Kísérjétek be ezeket a tündéreket a várba, s zárjátok el. De ha egy is
elszabadul, fejeteket vétetem.
A katonák elindultak a tündérekkel, a király pedig még e gy kicsit ott
maradt a fiúk közt. Tudta õ jól, hogy miért maradt ott. Betanította otthon az
unokáját, hogy kérje el Gyurikától a szerencsekrajcárt. Ha aztán nála van, akkor
Gyurika majd jöjjön be a várba, ha tud. Mert a király megbánta, hogy
Gyurikának meg a testvéreinek olyan nagyot ígért.
A kicsi királykisasszony odasompolygott Gyurikához, s olyan édes, olyan
szép hangon szólította meg:
– Édes, kedves Gyurika! Azt hallottam, hogy egy szép krajcárod van, add
nekem azt.
Még meg is cirógatta Gyurika arcát.
Gyurika egy szóval sem kérette magát, belenyúlt a lajbija zsebébe, s
odaadta a krajcárt. Az ám, csakhogy nem a szerencsekrajcárt.

203
– Ó, de jó, de kedves vagy – mondta a királykisasszonyka. – Holnap majd
én adok neked valami szép ajándékot, meglásd.
S ezt csa kugyan igaz szívbõl mondta a királykisasszony. Nem hitte, hogy
Gyurika egy szóra neki adja a szerencsekrajcárját, s ez a jószívûség igen jólesett
neki. Sejtette, hogy a nagyapja rosszat akar Gyurikával, s feltette magában, hogy
ha csak lehet, segít rajta h olnap. Majd kidobja õ Gyurikának a krajcárt, ha
holnap reggel a vár alá érkezik, s nem tud anélkül bejönni.
Olyan szíves hangon búcsúzott el Gyurikától:
– Jó éjszakát, Gyurika! Az isten áldjon meg. Majd holnap látjuk egymást.
A király, mikor látta, hogy az unokájánál van a krajcár, hintóba ült és
hazahajtatott.
Amint elmentek, a táltos csikó Gyurika mellett termett, s azt mondta neki:
– Tudod -e most, miért kell a krajcár a királynak?
– Hiszen nem neki kellett, hanem az unokájának.
– Mégiscsak neki kellett. Az a krajcár már ott van a király zsebében.
– S mire kell az neki?
– Mire? Hát arra, hogy meg ne állíthasd a forgó várat, s be ne mehessetek.
Mert a király megbánta már, hogy nektek ígérte a királyságot. Tegnap a vörös
király fia ott volt nála, s megkérte a királykisasszonyka kezét. S a király
odaígérte a királysággal együtt.
– De már abból semmi sem lesz! – erõsködött Gyurika.
– Nem, ha nálad a szerencsekrajcár. Nézd csak meg.
A szerencsekrajcár csakugyan ott volt a Gyurika zsebében.
– Jól van. A várba bej utunk. De azután a vörös királyfival is lesz ám
bajod.
– Állok elébe! – mondta Gyurika, s karikás ostorával akkorát rittyentett,
hogy az egész város talpra ugrott ijedtében.
Reggelre a fiúk felkerekedtek, összeterelték a ménest, s víg énekszóval
hajtották a forgó vár felé. A király kint ült most is a pitvarban, nagyokat pöfékelt
hosszú szárú selmeci pipájából, s ravaszul hunyorgatott a szemével.

204
– Csak gyertek, gyertek – mondta magában -, ide ugyan nem jöttök be.
Arra nem is gondolt, hogy ha a fiúk be nem j önnek, akkor a ménes is
künn marad, s hátha egyet gondolnak a fiúk, s elhajtják a ménest a hazájukba.
A királykisasszony egy ablakban ült, s onnan várta a fiúk érkezését.
Mellette hajolt ki az ablakon a vörös királyfi is, de bizony a királykisasszony rá
se nézett.
Õ is mondott magában valamit. Azt mondta:
– Csak gyertek, gyertek, majd ledobom a szerencsekrajcárt, hogy
bejöhessetek.
Mert tudjátok meg, hogy este átadta a krajcárt a nagyapjának, de mikor az
elaludt, kivette a zsebébõl.
Gyurika most is a táltos csikón ült, mely széles jókedvében nagyokat
táncolt alatta. Mikor aztán éppen a vár alá ért, a királykisasszony ledobta a
krajcárt. A vörös királyfi, kinek az öreg király megmondta volt, milyen
furfangos módon akarja lerázni a nyakáról Gyurikát és testvér eit, ijedten kapott
a királykisasszony keze után, de már késõ volt.
– Mit!? – toporzékolt mérgében. – Te visszadobod neki a
szerencsekrajcárt!? Ez azt jelenti hát, hogy nem akarsz az én feleségem lenni!
– Gondolj, amit akarsz – mondta a királykisasszony -, de én nem engedem,
hogy azokat a szegény fiúkat megcsalják.
– Én pedig megölöm mind a tizenkettõt! – dühöngött a vörös királyfi.
– Elég lesz egy is! – ingerkedett a királykisasszony.
A krajcár éppen Gyurika elõtt esett le, s Gyurika, bár jól tudta, hogy
semmi hasznát sem veszi annak, leugrott a táltos csikóról, felkapta a krajcárt.
– Ez jó jel! – mondta a táltos csikó.
– Azt hiszem én is – szólt Gyurika, s kalapjával felköszönt a
királykisasszonyhoz, ki olyan kedvesen mosolygott le rá, hogy a vörös királyf i
majd megpukkadt mérgében.
Gyurika hirtelen zsebre vágta a krajcárt, aztán felpattant a táltos csikóra, s
kivette zsebébõl az igazi szerencsekrajcárt. Jól megcélozta a kakaslábat, aztán

205
csing -cseng, nagyot csendült, s hirtelen megállott a vár a forgásában , s ahány
kapuja volt, egyszerre kinyílott. Az öreg királynak ijedtében kiesett a pipa a
szájából.
– Ördögadta fattyai! – ordított a király. – Ezek mégis túljártak az én
eszemen!
Odakapott a lajbija zsebéhez, s hát nincs ott a krajcár! Nem tudta
elgondolni , hogy mi történhetett, ki lophatta vissza azt a csudakrajcárt.
– Mindjárt hívjátok az unokámat! – ordított az inasoknak.
Hozták a királykisasszonyt.
– Te vetted ki a zsebembõl a szerencsekrajcárt?
– Én – felelte a leányka bátran.
– Le is dobta annak a fiún ak – árulkodott a vörös királyfi.
– Nem szükséges, hogy árulkodj – szólt a királykisasszony -, anélkül is
megmondtam volna!
E pillanatban vágtatott a pitvar elé Gyurika a táltos csikón. De már nem
volt az a girhes -görhes csikó, hanem gyönyörû szép aranyszõ rû paripa. Gyurika
katonásan szalutált s jelentette:
– Felséges királyom, életem -halálom kezébe ajánlom, a három napot
leszolgáltuk, a ménesnek egy híja sincs: várjuk az ígéret beváltását.
– Az ám – mondta az öreg király -, de hát csak késõbb jutott eszemb e,
hogy a vörös király fiának is odaígértem a királyságomat, de még az unokámat
is. Mit csináljak mostan?
– Én nem engedem a jogomat – pattogott a vörös királyfi.
– Én meg nem leszek a te feleséged – mondta a királykisasszony.
– Hát kié leszel, te hitvány teremtés, te, aki elárultad a nagyapádat?
– Akárkié, de nem a vörös királyfié.
– Hiszen tudom én, hogy kié akar lenni – szólt közbe a vörös királyfi. –
Ezen a parasztfiún akadt meg a szeme.
– Azon hát, ha tudni akarod!
Gyurika pedig nem szólt semmit ezalat t, csak várt, várt.

206
– Majd elválik, hogy melyiké lesz kettõnk közül! – erõsködött a vörös
királyfi.
Azzal beszaladt, kardot hozott ki, s kezébe nyomta Gyurikának. Aztán a
maga kardját rántotta ki, elõvezettette a paripáját, s felpattant rá.
– Kettõnk közül az egyik itt marad! – vitézkedett a vörös királyfi.
– Én is azt akarom – mondta Gyurika.
S ezzel megkezdõdött a bajvívás.
Az udvar kellõs közepére ugratott Gyurika, nemkülönben a vörös királyfi
is. Egyszerre csaptak össze kardjukkal, s csak úgy pattogott a szikra az acélból.
Gyurikának most volt elõször kard a kezében, kisebb is volt a vörös
királyfinál, de azért ügyesen felfogott minden vágást.
"Megállj – gondolta magában a vörös királyfi -, majd szúrok, s akkor vége
az életednek."
S úgy tett, amint gondo lta.
Egyszer, amint Gyurika erõsen feléje suhintott, a vörös királyfi hirtelen
félreugrott, s nekiszúrt a mellének.
Ha e pillanatban a táltos csikó félre nem ugrik, Gyurika bizonyosan a
halál fia. De a táltos csikó félreugrott, a szúrás nem talált, a vörös királyfi meg
nagyot lódult, s zsupsz – lefordult a földre, hogy csak úgy nyekkent belé.
Gyurika rászögezte a kardja hegyét a vörös királyfi mellére, s eképpen
szólt:
– Kezemben az életed, vörös királyfi! Megölhetnélek, de nem öllek meg,
pedig tudom, hogy te nem irgalmaztál volna nekem. Kelj fel, s takarodj vissza a
hazádba!
A vörös királyfi keserves nyögések közt feltápászkodott a földrõl, nagy
nehezen felkapaszkodott a lovára, s ügyet sem vetve a királyra, sem a
királykisasszonyra, kioldalgott a várból.
Színét sem látták többet.
De már ekkor megszólalt az öreg király is:

207
– Ember vagy, fiam, Gyurka! Most már látom, hogy nemcsak csikósnak
vagy ügyes, de vitéznek is vitéz vagy. Nyugodtan hagyom rád az országomat,
nemkülönben az unokámat.
Gyurika ezalatt leszá llott a táltos csikóról, szép gyöngén megsimogatta a
nyakát, fejét, hátát, aztán felment a pitvarba, a király elébe. Ottan letérdelt a
király elõtt, s vele a királykisasszony is. Az öreg király pedig fejükre tette
reszketõ kezét, s megáldotta õket. Azt mon dta végezetül: ásó -kapa s a
nagyharang válasszon el egymástól.
Na, lett aztán a forgó várban hetedhét országra szóló dínomdánom,
hejehuja, lakodalom. A szegény embert s otthon maradt tizenkét fiát még aznap
elhozták aranyos -bársonyos udvari hintókban. Az ö reget, a fiait mind
felöltöztették pompás ruhákba, amilyeneket csak hercegek szoktak viselni.
Gyurikának pedig még koronát is tettek a fejére.
Hét egész hétig tartott a dínomdánom, ott volt az egész ország népe, s
még a sánta koldusok is táncra kerekedtek. Mikor aztán a héthetes
dinomdánomnak vége szakadt, Gyurika meg a felesége, hogy egy kicsit
országot -világot lássanak, tojáshéjba kerekedtek, s a Küküllõ vizén útnak
eredtek.
Holnap legyenek a ti vendégetek.
Forrás: Magyar Elektronikus Könyvtár
Benedek Ele k – Többsincs királyfi és más mesék

208
13. Kriza János
Az álomlátó fiú

Egyszer volt egy szegény ember, annak volt tizenhat gyermeke, mind fiú.
A tizenhat közül a legkisebb azt mondta egyszer az anyjának:
– Édesanyám, süssön nekem pogácsát hamuba, hadd m enjek el szolgálni.
Az édesanyja sütött neki pogácsát, s a kisfiú megindult hetedhét ország
ellen. Amint megy, mendegél, hát összetalálkozik egy jó gazdával, szántott négy
ökörrel egyedül. Megszólítja a fiút:
– Hová mész, fiam?
– Én, édes gazduram, megyek szolgálni, ha helyem kerül valahol.
– Gyere el hozzám – azt mondja a gazda. – Hadd lám, tudnád -e hajtani a
négy ökröt, hogy szántsunk ketten.
Elveszi a fiú az ostort, s hajtja a négy ökröt, fordulnak vagy kettőt. Látja a
gazda, hogy jó mozgású gyermek, s m egkérdi:
– Hát, te fiú, ettél -e valamit?
Azt mondja a fiú:
– Harminckét hete, hogy utazom, gazduram, még a pogácsám, ahogy
elhoztam hazulról, azon egy állapotban van.
– Hát lássuk azt a pogácsát, milyen!
Előveszi a fiú a pogácsát s odaadja:
– No, gazduram, itt van, törjön belőle s kóstolja meg.
Elveszi a gazda, próbál törni belőle, s hát nem tud.
– Miféle pogácsa ez, te, hogy én ebből nem tudok törni?
Azt feleli a fiú: – Ebből, gazduram, nem is tud törni senki, mert ezt
édesanyám sütötte nekem. Én evvel tíz esztendeig is meg kell, hogy érjem, s
addig meg nem éhezem, amíg a tarisznyámban van.
Elteszi a fiú a pogácsát, elvégzik a szántást, s elmennek haza.
A jó gazdának a felesége nagyon örvendett, hogy az ura nekik milyen
ügyes kis szolgát fogadott. Feltarisz nyálta jól.

209
Azt mondja a jó gazda:
– No, fiam, elmegyek veled, s megmutogatom, hogy merre legeltesd az
ökröket az éjszaka. De ugyan jókor hajtsd haza őket, hogy mehessünk el
szántani korán.
Hazahajtja a fiú az ökröket virradat előtt két órakor. Előveszi az ekét,
befogja az ökröket, s megindulnak szántani ketten. Mikor este hazamennek a
szántóból, azt mondja a gazda neki:
– No, te fiú, – azt mondja -, ma jó korán hazahajtottad az ökröket, hanem
holnap hajtsd haza még korábban, ha lehet, mert a szomszéd falus i határban van
egy darab földünk, végezzük el azt is.
– Hazahajtom én, gazduram, ha megsegít az isten.
Elmegy a fiú az ökrökkel, de úgy megcsapja egy álomszellő a gyermeket
a nagy fáradtságtól, hogy még ebédkor is ott aludt abban a helyben, nemhogy
hazamen t volna.
Kiáll a gazda a kapuba, s kérdi a többi legeltetőket:
– Az én szolgámat nem láttátok -e valamerre?
– Mi bizony nem láttuk, csak az ökröket, ott hevernek kinn a hegyen a
fűben.
Megindul a gazda nagy haraggal a fiú után. Megkapja az ökröket, keresi a
fiút. Megtalálja azt is aludva a fűben. Azt mondja:
– Te ugyan megtréfáltál engem! – de szidja, piszkolja, még meg is
rugdalta.
Azt mondja a fiú:
– Édes gazdám, miért rugdosott meg engem? Egy álommal küszködtem,
nem láthattam végig.
– Fejtsd meg nekem azt az álmot.
– Biz', édes gazduram, meg nem fejtem addig, míg rajtam be nem
teljesedik.
Azt mondja a gazda:

210
– Immár ha szántani nem mentünk, húzd elé a két szekeret menjünk el az
erdőre fáért.
Elmennek az erdőre, megrakják mind a két szekeret. Mikor megraktá k
mind a kettőt, s le is kötötték, azt mondja a gazda:
– No, fiú, menj el, és keress keréktalpfának való fát, de olyat – azt mondja
-, amelyiket te keresztülérsz.
Talál egyet a fiú, s kiáltja a gazdáját:
– Jöjjön erre, gazduram, kaptam egyet!
– Hadd lássuk – azt mondja a gazda -, jó lesz -e. Öleld keresztül!
Keresztülöleli a fiú, a gazda a két kezét egyszeribe megköti oda a fához.
Azt mondja:
– Te fiú, fejtsd meg nekem azt az álmot!
– Bizony, gazduram, széles e világon egy olyan ember sincs, akinek
megfejten ém, amíg rajtam meg nem történik.
– Bizony ha nem fejted – azt mondja a gazda -, én is itt hagylak ebben a
helyben.
Azt feleli a fiú:
– Bizony, gazduram, ha itt hagy, nem hagy egyebütt az erdőn.
Otthagyja a gazda a fiút abban a helyben megkötve. Ott búsult szegény
egy álló hétig a fa mellett, majd megették a legyek.
Egyszer a királynak kedve támadt a vadászatra, s tizenkét vadászával
éppen abba az erdőbe talált menni, ahol a gazda hagyta volt a fiút. Ott vadászik
a király tizenkét vadászával egészen estefel éig. Egyszer a kopók megtalálták a
gyermeket, s elkezdték erősen ugatni. Felhúzzák a vadászok a ravaszt, s mennek
oda futva, azt hitték, valami vadat hajtanak a kutyák. Hát egy fiút találnak ott
odakötve a fához. Azt mondja a fővadász:
– Hát, te fiú, téged ki kötött ide?
– Engem gazduram – azt mondja a fiú -, egy álomért.
– Fejtsd meg nekem – azt mondja a fővadász – azt az álmot!

211
– Biz, én, jó uram, meg nem fejtem senkinek, amíg rajtam meg nem
történik.
– Bizony, ha nem, itt is hagylak én téged ebben a hely ben.
– Bizony, ha itt hagy, nem is hagy egyebütt az erdőn.
Otthagyják a vadászok, visszamennek a királyhoz. Kérdi tőlük a király:
– Mit lőttetek, vadászok?
– Mi bizony, felséges királyom, nem lőttünk semmit, hanem találtunk egy
tízesztendős forma gyermeket .
– Hát azt hogy találtátok?
– Kimegyünk, felséges király, vadászni. A kopók úgy este felé hajtanak,
fognak erősen. Megfutamodunk a hajtásra, az erős ugatásra. Hát látjuk, hogy
egy fiú meg van kötözve egy fához. Kérdőre veszem a gyermeket: "Téged ki
kötött meg ide?" "Engem gazdám." "Aztán miért?" "Egy álomért." "Fejtsd meg
nekem, s én akkor eleresztelek." Azt feleli a gyermek: "Én soha, amíg rajtam
meg nem történik."
Azt mondja a király:
– Menj el, te fővadász és hozd be azt a gyermeket, hadd fejtse meg nek em
azt az álmot.
Elmegy a fővadász ki a fiú után. Megoldja a fiút, elviszi a királyhoz. A
király a fiúnak egyszeribe enni adat.
Mikor a fiú jóllakik, megköszöni a királynak:
– Köszönöm, felséges király, hozzám való szívességét, hogy engem
behozatott az erd őről.
– Azért hozattalak be, te fiú, hogy fejtsd meg nekem azt az álmot, amit
láttál.
– Felséges király, életem -halálom kezedben, de nemhogy a felséges
királynak, de semmiféle földön járó embernek nem fejtem meg, amíg rajtam
nem történik.
– Hogy mered te n ekem ezt mondani, mikor én vagyok a Fehér király!

212
– Nem bánom én, felséges király, ha fehér, ha fekete, mégsem fejtem meg
soha.
– Bizony ha nem, bévettetlek a legsötétebb tömlöcbe.
– Mégsem vallom meg soha, felséges király.
Megfogatja a király haragjában, s maga elviszi a tömlöcbe, s beveti, s
tömlöc kulcsát messze elhajítja.
A királynak volt egy akkora leányocskája, amekkora a fiú. Ez a kisleány,
mármint a királykisasszony, megsajnálta a fiút, megkereste a tömlöc kulcsát, s
enni vitt a fiúnak mindennap.
Azt mondja egyszer a legényecske a tömlöcben:
– Ó, édes kincsem, mióta bejöttem ide, így meg nem éheztem, mint ma.
– Bizony megéhezhetel te még jobban is – azt mondja a királykisasszony -,
mert küldött a Fekete király király atyámnak egy pálcát. Hogyha meg n em tudja
mondani, melyik a pálcának a tőről való vége, s melyik a hegyről való,
országostul együtt elpusztít. A király összegyűjtette a tanácsosokat egyszeribe,
egyik azt mondta, ez a vastagabb vége, a másik azt mondta, ez a vékonyabb.
Nem tudtak megegyezn i sehogy sem.
Azt mondja a fiú:
– Édes kincsem, ami nektek bú s bánatotok van, az a legkisebb. Menj el –
azt mondja -, fel a magad házába s feküdj le, tedd magad, mintha aludnál. Téged
király atyád keresni fog, reád nyitja az ajtót – s elmondta a fiú aprór a, mit
mondjon a királykisasszony az édesapjának.
Úgy is lett. Reányitja a király a leányára az ajtót, s mikor meglátta, hogy
alszik, nagyot toppantott haragjában:
– Ugyan bizony, édes leányom, hogy kívánod te az álmot, mikor nekem
ekkora búm s bánatom van ?
– Ne haragudjék, felséges király atyám, mert olyan álmot láttam, hogy
búja s bánatja egyből elszáll. Azt álmodtam, hogy vigyünk a kútra egy kádat, azt
töltessük meg vízzel, s azt a pálcát vessük bele a vízbe. Amelyik vége a hegye

213
felől való, az könnyebb, az kifele áll, amelyik vége a töve felől való, az
nehezebb, s lefele húzódik.
El is viszik csakhamar a kádat a kútra, megtöltik vízzel, s belevetik a
pálcát. Hát a tőről való vége lefele húzódik a kád feneke felé. Nézi a király a
pálcát egy kicsi ideig, a ztán megfordul, s megy a tanácsosok után:
– No, ti tanácsosok, gyertek, nézzétek meg a pálcát. Harmadnapja, hogy
kézről kézre forgatjátok, s nem tudjátok megmondani, melyik a töve felől való
vége. Ez a fityfiritty leányocska ugyan csúffá tett benneteket. Ú gy látom, ugyan
ingyen húzzátok azt a nagy fizetést…
Megnézik a tanácsosok a pálcát a vízben, csóválják a fejüket, aztán nagy
szégyenkezve elkotródnak onnan. A király pedig kiveszi a pálcát, megpecsételi a
töves végét, s ír mellé egy levelet:
"Nehogy azt gondold, te Fekete király, hogy én csak annyit tudok, hogy
meg ne tudnám mondani, hogy egy ilyen egyforma mogyorófa -pálcának melyik
vége való a tő felől s melyik a hegye felől. Tudok én annyit s még annál többet
is!" – s elküldi a pálcát s a levelet vissz a a Fekete királynak.
Azt mondja a Fekete király:
– Jó eszed van neked, te Fehér király, s ugyan dicséred magad. De most
majd meglátjuk, ura vagy -e a szavadnak vagy sem.
Kifogat a Fekete király a ménesből három, egy anyától való csikót, de
azok olyan egyfo rmák voltak, mint három egy tyúktól való tojás, s ír mellé egy
cédulát:
"No, te Fehér király, hogyha meg nem tudod három nap alatt mondani,
hogy a három csikó közül melyik a nagyobb, s melyik a kisebb, országostul
együtt elpusztítalak."
Elküldi a Fekete ki rály a csikókat s a cédulát a Fehér királynak. Behívatja
a Fehér király a tanácsosait ismét. Kiállnak a tanácsosok, nézik, tapogatják a
csikókat, egyik egyet mond, a másik mást, nem tudtak megegyezni most sem.
Megint megy a királykisasszony a legénykéhez a tömlöcbe, de megint
megkésve vitte neki az ennivalót. Azt mondja a fiú:

214
– Édes kincsem, de megéheztem megint! Ha így éltetsz engem, jobb volna
talán, ha nem is éltetnél.
– Ne mondj ilyet nekem! Mit tudod te azt, hogy minekünk megint micsoda
búnk s bánatun k van. Küldött nekünk a Fekete király három csikót – azt mondja.
– Hogyha meg nem tudja király atyám mondani, hogy melyik a nagyobb, melyik
a kisebb, s melyik a középső, országostul együtt elpusztít.
– Ó, édes kincsem – azt mondja a legényke -, menj be a m agad házába, s
feküdj le ismét az ágyadba… – s megint a szájába rágta, mit mondjon király
apjának, mikor reányitja az ajtót.
Megy a Fehér király, keresi a leányát, s mikor meglátja aludva az ágyban,
olyant toppant egyet, hogy a csizmája mind szerétenszéj jel megy.
– Ugyan édes leányom, hogy, kívánhatsz te aludni, mikor nekünk ekkora
búnk s bánatunk van?
– Édes király apám, én azt álmodtam, hogy tegyünk az istállóba egy
teknőbe árpát, a másik teknőbe kölest, a harmadikba édes tejet. A nagyobbik
csikó fut az árpára, a középső fut a kölesre, a kisebbik fut az édes tejre.
Úgy is történt minden, ahogy a királykisasszony mondotta.
Megpecsételték mind a három csikónak a homlokát: ez a legkisebb, ez a
legnagyobb, ez a közbenső, s visszaküldték a Fekete királynak.
– Látom – azt mondja a Fekete király -, hogy ezt eltaláltad, de tudom, nem
a te eszed találta ki, sem a tanácsosaidtól nem telik ki ilyesmi. Hanem küldök én
neked egy harmadik próbát, akkor majd kitudódik, ki volt az okos. Írom is a
levelet: "Pünkösd napján , te Fehér király, jó reggel kelj fel, mosdjál, öltözzél,
készülj a templomba. Mikor én harangoztatok, te is harangoztass, mikor én
jövök a templomból, te is jöjj. Mikor én asztalhoz ülök, te is ülj asztalhoz, s
mikor a legelső falást a villába veszem, úgy kilődd a nyílvesszővel a villámból,
hogy a falba beleragadjon, mert ha nem, országostul együtt porrá teszlek."
Megkapja a levelet a Fehér király, s azt mondja:
– Látom, ez már több a pálcánál s a csikóknál!

215
Vagy búsult a király eddig vagy nem, de most már igazán búsult. Csak
főzte a szakács a drága ételeket, de nem kellett egy falás sem bújában s
bánatjában. Kérdi a szakács:
– Felséges király atyám, mi az oka, hogy csak főzök, s nem eszik?
De a király még csak nem is válaszolt.
Megy a királykisasszony megi nt a legényhez, s viszi neki az ennivalót, de
ugyan későn.
– Jaj, édes kincsem – azt mondja a legény -, de megéheztem!
– De még jobban megéhezhetsz ezentúl, mert azt írta király atyámnak a
Fekete király, hogy mikor pünkösd napján jó reggel felkel, ő is kel jen, mosdjék,
öltözködjék, készüljön a templomba. Mikor a Fekete király harangoztat, a Fehér
is harangoztasson, egyszerre menjenek a templomba, egyszerre jöjjenek ki,
egyszerre üljenek asztalhoz. Mikor a legelső falást veszi a Fekete király a
villájára, a Fehér lője ki egy nyílvesszővel úgy, hogy a falat ragadjon bele a
falba.
Azt mondja a legény erre:
– Ó, édes kincsem, senki, de senki ezt meg nem cselekszi énrajtam kívül.
Menj be megint a magad házába, feküdj le az ágyadba, s tégy úgy, mintha
aludnál.
Rányitja a király az ajtót a leányára, s toppant egy olyat, hogy a csizmája
mind szerteszéjjel megy.
– Ugyan biz', édes leányom, hogy kívánhatsz te aludni, mikor nekem se
éjjelem, se nappalom a nagy gondtól s bánattól?
– Jaj, felséges király atyám, ne haragud jék rám. Azt álmodtam, hogy az a
fiú, akit bevettetett volt a tömlöcbe, az meg tudná cselekedni, amit kíván
kegyelmedtől a Fekete király.
Nagyot sóhajt a Fehér király:
– Menjetek el s nézzétek meg, de nem hiszem, hogy még a csontjából is
volna valami épen.

216
Megy a leány másodmagával, s kiveszik a fiút a tömlöcből. Hát olyan
legény facsarodott belőle, mint a nádszál. Nézi a király, egyszeribe
királyfigúnyát csináltat neki, s azt mondja:
– No, te fiú, ki tudnád te lőni a Fekete királynak a falást a villájából?
– Én ki, felséges király. Hanem most én parancsolok felségednek. Széles e
világon amennyi kőműves van, mind rendelje ide, egyik hozzon követ, a másik
meszet, s nekem egy százöles kőoszlopot rakjanak.
Megrakják a kőművesek a százöles kőoszlopot, s pünkösd szombatján azt
mondja a király a legénynek:
– No, te fiú, ha végbeviszed, amit a Fekete király kíván, én neked adom a
leányomat, fele királyságomat s holtom után az egészet.
Pünkösd vasárnapján jó reggel felül a fiú a kőoszlopra s lekiált:
– Kelj fel Fehér király, mert a Fekete kel, öltözz, mosdjál, s készülődjél.
Harangoztass, mert ő is harangoztat.
Egyszerre harangoztatnak, egyszerre templomba mennek, egyszerre
kijönnek a templomból. Megint lekiált a legény a kőoszlopról:
– Gyere, Fehér király, teríttess asztalt, mert a Fekete is teríttet, ülj az
asztalhoz, mert a Fekete király is odaült.
Egyszerre asztalhoz ülnek. Mikor a Fekete király veszi a legelső falást a
villára, úgy meglövi a legény a nyílvesszővel, hogy azon nyomba beleragad a
falba a falat villás tul együtt.
Hanyatt veti magát a Fekete király, s elájul egyből. Támad nagy riadalom,
lótás -futás. Öntözik a királyt cseberszám a jéghideg vízzel, nagy sokára
magához tér.
– Jó, hogy engem nem talált el, mert szörnyű halált haltam volna! Hanem
várj csak, t e király, tudom, nem a te fejedtől s a tanácsosaidtól telt ki ez a próba.
Írok neked egy levelet, hogy jelenjék meg személyesen az, aki ezeket a próbákat
tette velem.
Megérkezik a levél, nézi a Fehér király, hívatja a vejét:
– Nézd meg, édes vejem, hogy mi t kíván megint az a kutya Fekete király.

217
Búsult a Fehér király, hogy bizony talán kifogy a vejéből. Azt mondja a
veje:
– Ó, édesapám, fölséges király, nem kell búsulni. Vannak felségednek
katonái, hadd válasszak én azok közül tizenegy olyan legényt, amilye n én
vagyok.
Megverik a dobot, összegyűlnek a katonák. Kimegy a király veje, s
kiválaszt közülük tizenegy legényt maga mellé. Világra olyanok voltak, mint ő:
szemük, hajuk, még a mozdulatuk is.
– No, felséges király – azt mondja a fiatal király -, ennek a tizenegy
legénynek adass olyan gúnyát, mint nekem, s adass alájuk lovat is éppen olyat,
mint az enyém.
Elindulnak, mennek a Fekete királyhoz. Ahogy mennek az úton, a király
veje megtanítja a többit:
– Mikor odaérkezünk a Fekete királyhoz, egyszerre köszönj ünk, egyszerre
szálljunk le a lóról, egyszerre menjünk be a házba, egyszerre üljünk asztal mellé,
egyszerre fogjunk enni. Egyszerre hagyjuk abba, egyszerre köszönjük meg a
királynak az ebédet, s egyszerre kérjünk külön szobát.
Úgy is történt. Mikor bemenne k a külön szobába, azt mondja a Fekete
király:
– Ide egy vénasszony tüzet csinálni nem jöhetne -e be?
Egyszerre felelik:
– Ide bejöhet, fogadjuk jó szívvel.
Volt a Fekete királynak egy ördöngös szüléje, azt mondja neki:
– No, te vén boszorkány, ha reggelre meg nem tudod mondani, hogy
melyik ezek közül a fiatal Fehér király, a hamvadat a széllel elfúvatom.
Megtudja az öreg boszorkány a beszélgetésből, hogy melyik az ifjú király,
s a köpenyegét megvágja ollóval. Kimegy a házból, s megy egyenesen a Fekete
királyhoz:
– No, felséges király, az ifjú királyt megjegyeztem, jobb felől megvágtam
a köpenyegét ollóval.

218
Észreveszi a fiatal király, hogy ő meg van jegyezve, kapja az ollót, s
mindegyik legénynek a köpenyegét jobb felől megjegyzi úgy, ahogy az övé volt.
Nézi reggel a Fekete király, hát mind a tizenkettőnek meg van jelölve a
köpenyege jobb felől. Mit volt mit tenni, köszöni a látogatást, s útnak ereszti
őket. Egyszerre búcsúzkodni kezdenek a királytól, egyszerre megindulnak.
Útközben azt mondja az egyik katona:
– De jól tartott minket ez a kutya Fekete király!
Ráfelel a másik is:
– Ugyan jól éltünk.
Elhallgatja ezt a beszédet az ifjú király, s aztán azt mondja:
– Jól éltetek, jól éltetek, ugyan mivel éltetek olyan jól? Hisz
asszonyember -tejjel dagasztott kenyere t ettetek, embervérrel elegyített bort
ittatok, s kutya felnevelte bárányhúst ettetek.
A boszorkány, aki a fejük felett repült szalmaszál képében, egyszeribe
megfordult, s visszament a Fekete királyhoz:
– No, felséges király, ugyan tarthattad a te vendégei det finomabbnál
finomabb ételekkel s italokkal, ugyan szidnak, s gyaláznak téged.
– Ugyan mivel tudnak szidni s gyalázni?
– Ugyan eléggel – azt mondja -, mikor asszonyembertejjel dagasztott
kenyeret adtál nekik enni, kutyatejjel felnevelt bárányhúst etetté l, s embervérrel
elegyített bort itattál velük.
Nyomban levelet ír a Fekete király, s még eléri az útban a Fehér király
vejét, hogy azt mondja, nyomban jelenjék meg személyesen az, aki ezeket
mondotta volt.
Megfordul vissza egyszeribe az ifjú király másodm agával:
– Adjon isten jó napot, felséges király!
– Isten hozott titeket is. Hát azért láttalak el olyan jól titeket, hogy
leszidjatok, gyalázzatok engem az útban?
– Felséges király, igazat beszéltünk. Hívassa a sütőasszonyt, kérdezze meg
attól.

219
Jön a sütőa sszony, kérdi tőle a Fekete király:
– Hát akkor s ekkor miféle kenyeret sütöttél?
– Felséges király, életem -halálom kezedben, szopós gyermekem van
otthon, lehet, hogy vagy egy kicsi tejem belefolyt a kenyértésztába.
Hívatja a király a kulcsárt:
– No, te ku lcsár, ekkor és ekkor miféle bort adtál nekünk inni?
– Felséges király, mikor a bort csapoltam, az ujjam bogját beleütöttem a
hordóba. Lehet, hogy vagy egy kicsi vér került a borba.
Hívatja a király a juhászát:
– Hát, te juhász, akkor s ekkor miféle bárány t hoztál be nekem?
– Felséges király, az volt a parancs, hogy azt hozzam be, amelyik a
legjobb, én azt hoztam be, felséges király. Mikor ez a bárány született, az anyja
egybe megdöglött. Egy kutyám is akkor kölykezett volt meg, annak a tején
neveltem fel.
– Hát felséges király, ugye igazam volt?
A Fekete király megharagszik, úgy vágja magát földhöz, hogy mindjárt
szörnyű halált hal, nem kellett többet féljen tőle se a Fehér király, se az országa.
Az ifjú király, a Fehér király veje, szépen elment haza, újbó l lakodalmat
hirdettek. Báncidától Zsukhajnáig folyt a sárga lé. Tál, tányér elég volt, de
istenes ember volt, aki egy csepp levet kapott.
Ha a tizenhatodik fiú álma be nem telt volna, az én mesém is tovább
tartott volna.

220
14. Kriza János
A SZEGÉNY CS IZMADIA ÉS A SZÉLKIRÁLY

Annyi gyermeke volt egy csizmadiának, mint a rosta lyuka, még eggyel
több. A szegény ember éjet és napot eggyé tett, úgy dolgozott, hogy ezt a sok
gyermeket eltarthassa, mégis neki Péntek urammal kellett rokonságot tartani,
vagyis mindennap böjtölni, hogy napról napra elélhessenek.
Történt egyszer, hogy egy gazdag ember sok munkája után néki egy véka
lisztet adott. Ahogy megy haza a szegény csizmadia a liszttel, kapja magát a
szél, utána megy, s mind elviszi a vékából, ami benne vol t, úgyhogy mikor
hazaért, csak az üres vékával állított az éhes gyermekek elé.
– Hát ez már mégiscsak sok – azt mondja a szegény ember keservében -,
én elmegyek, hogy megkérdezzem azt a Szélkirályt, hogy volt szíve elvenni az
én kevés lisztemet.
Elindul, s megy hegyen -völgyön, erdõn -mezõn keresztül. Elmegyen
hetedhét országon is túl, míg végre elérkezik egy szép mezõségre, s ahogy ezen
a mezõségen néz ide is, tova is, meglát feléje közeledni egy forgószelet, mely
dühösen sodorja az út porát a magasba. Megre tten a szegény csizmadia, lekapja
a kalapját, s leborul a földre, hogy ha lehet, megmeneküljön a forgószél dühétõl.
– Köszönd meg – szólalt meg a szél -, hogy megismertél, és tiszteleted
nekem mint Szélkirálynak megtetted, mert különben pórul jártál volna. Hol
jársz, mit keresel itt?
– Uram – mondta magához térve a szegény ember -, éppen felségedhez
jöttem elégtételt kérni. A minap nagy munkámmal egy véka lisztet szereztem, s
amint vittem haza, valami szélúrfi csúfságból mind széthordta, s most a
családom o tthon éhezik.
– Hagyd el – így szól a Szélkirály -, majd meglakol a gonosz kölyök érte,
de addig is téged sem hagyhatlak a kárral. Gyere el hozzám – ezzel elvezette a
kastélyába, jól megvendégelte, s megajándékozta egy berbéccsel. Azt mondta:

221
– Ha hazaérke zel, mondjad neki: "Rázd meg magad, te berbécs" – egész
hónapra való pénzt ráz le magáról. De jól vigyázz, hogy amíg haza nem érkezel,
ki ne próbáld.
Búcsút vesz a szegény ember a Szélkirálytól s hazaindul. De a kíváncsiság
nem engedte, hogy a berbécsét ha záig meg ne próbálja. Alig mondja ki a
parancsszót, a berbécs körül a föld telides -teli lesz arannyal. Nemsokára
elérkezik szállására – egy régi ismerõséhez, aki neki komája is volt, s megkéri,
nehogy a berbécsnek azt találja mondani: "Rázd meg magad, te b erbécs!"
Alig alszik el a szegény csizmadia, a kíváncsi házigazda és a felesége
ráparancsol a berbécsre:
– Rázd meg magad, te berbécs!
Hát mikor látják, hogy a föld telides -teli van arannyal, fogják a szegény
ember berbécsét, s kicserélik a magukéból egy h asonlóval.
Felébred másnap reggel a szegény ember, de nem vette észre a cserét,
megköszönte a szállást, s jó reménységgel elment haza. Azt mondja a
berbécsnek, mikor haza érkezett:
– Rázd meg magad, te berbécs!
Elmondja a parancsszót tízszer, hússzor, de a berbécs csak nézett a szeme
közé, s nem rázta meg magát. Ismét útrakel a szegény csizmadia, nagy haraggal,
hogy felkeresse újból a Szélkirályt. Elmegy egyenesen a kastélyába, bejelenti
magát, s elpanaszolja sorsát. Azt mondja rá a Szélkirály:
– Ugye, nem fogadtad meg a szavam, te szegény ember, s nem várakoztál
a parancsszóval, amíg haza érkezel? Nesze, most adok egy abroszt, ennek csak
azt kell mondani: "Terülj meg, te abrosz!", s egybõl tele lesz a legjobb ételekkel.
De vigyázz, hazáig meg ne próbáld!
De bizony a szegény ember most sem állotta meg, s az abroszt is
megpróbálta. Estére kelve az idõ, megint a komájához szállt be, s most is azt
mondta neki:
– Nehogy azt mondjátok az abrosznak: "Terülj meg, te abrosz!"

222
A komája és a felesége alig várták, hogy elaludjon, egybõl kiadták a
parancsszót, s mikor meggyõzõdtek, hogy milyen értékes abroszt szerzett a
szegény ember, azt is kicserélték.
Másnap hazaérkezik a szegény ember, s hát a csuda majd megölte, mert
ahogy letette az abroszt az asztalra, azon mód mar adott, hiába mondta tízszer is,
százszor is: "Terülj meg, te abrosz!" Mit volt mit tenni, csak ráhatározta magát,
hogy elmegy még egyszer a Szélkirályhoz. A király már várta, s ahogy
megérkezett, megajándékozta egy botocskával, de kikötötte, hogy amíg haza
nem érkezik, nehogy a botocskának azt parancsolja, hogy: "Kerekedjél, te
botocska, de ugyan jól forgolódjál!"
Vagy volt kíváncsi eddig a szegény ember, vagy nem a másik két ajándék
csudálatos tulajdonságaira, de most alig várta, hogy megtudhassa, mi haszn a
lehet annak a botocskának. Amint tehát egy hegyen túl halad, azt mondja a
botocskának:
– Kerekedjél, te botocska, de ugyan jól forgolódjál!
De ugyan megesett neki, mert felpattant a botocska, s elkezdi összevissza
verni, de úgy, hogy a szegény ember a so k verés miatt már alig állott a lábán.
Hát amint a botocska körülötte forgolódnék, a legnagyobb ijedelmére még egy
ott legelõ bika is nekifut. Elkiáltja magát a szegény ember ijedtében a bikának:
– Hök! – s hát a botocska nem üti többet. Így tudta meg a sz egény ember
az õ botocskájának a hasznát.
Újból a drága komájánál szállott meg éjszakára, s ugyan a lelkükre
kötötte, hogy nehogy a botocskájának azt találják mondani: "Kerekedjél, te
botocska, de ugyan jól forgolódjál!" – mert csúful járnak.
A kománé assz ony semmi rosszat nem gyanított. Éjféltájban felköltötte az
emberét.
– Józsi – azt mondja -, jöjjön, próbáljuk meg a botocskát, s ha valami jó
lesz, elcseréljük a mienkkel.
Beviszik a szobába a botocskát, bezárkóznak, s maga az asszony mondja
neki:

223
– Kerek edjél, édes botocskám, de ugyan jól forgolódjál! Egyszer nékem,
másszor uramnak!
Felpattan erre a botocska, egyszer az egyiket, máskor a másikat püfölni
kezdi agyba -fõbe. Úgyhogy mikor a szegény ember a nagy jajgatásra felébredt,
már alig -alig volt élet be nnük. Betöri az ajtót a szegény ember, s azt mondja:
– Ugye, megmondtam, hogy ne próbáljanak a botocskámmal, mert a
büntetés pálcáját kérik magukra. Mármost tudom, hogy a berbécsemet és az
abroszomat is kendtek sikkasztották el. Hát csak üsse kigyelmeteket az a
botocska!
– Jaj – azt mondja az asszony -, édes komámuram, ne hagyja, hogy többet
verjen, visszaadjuk a berbécset is, az abroszt is.
Akkor aztán a szegény ember azt mondta a botocskának:
– Hök!
De bezzeg a komámuram s a kománé asszonyom nem várták me g, hogy
újból verekedni kezdjen, futottak, s visszaadták a szegény embernek a berbécsét
is s az abroszát is. Hazavitte a szegény csizmadia a családjának, s azóta nem
látnak szükséget. Ha meg nem haltak, máig is élnek.
Forrás: Magyar Elektronikus Könyvtár
Kriza János – Az álomlátó fiú

224
15. Kriza János
Virító Pál

Egyszer tizenkét vadász, mikor, mikor nem, nincs megírva, vadászott egy nagy sűrű
erdőben. A kopók egyszer csak hajtani kezdtek egy rókát, a róka pedig, hogy kikaphatott az
erdőből, egyenesen befutott egy rongyos malomba. Kérlelni kezdte a molnárt, hogy rejtse el
őt valahova, mert ha a vadászok itt teremnek, vége az életének.
A molnár felkapta a rókát a két hátulsó lábánál fogva, bevetette egy üres szuszékba, s
ráverte a lakatot. A vadászok csa khamar odaérkeznek, s kérdezik, hogy hova lett a róka. A
molnárnak tudni kell róla, mert látták, hogy éppen a malomba futott be a kopók elől. A
molnár azt felelte, hogy ő nem tud róla semmit, lehet, hogy itt a malomárok mellett elrejtette
magát a nádasba. A vadászok keresték egy darabig a rókát, de hogy nem találták, elmentek
vissza az erdőbe.
Mikor a vadászok már messze jártak, a róka kérni kezdte a molnárt, hogy bocsássa ki
őt a szuszékból. A molnár ki is vette, s a róka azt mondta neki:
– No, te molnár, amiért megtartottad az életemet, én sem leszek háládatlan hozzád.
Most elég szegény vagy ebben a rongyos malomban, de meglátod, úrrá teszlek – avval
elbúcsúzott s elfutott.
Nem telt bele három nap, s megint beállított a róka a malomba, egy nagy rézgomolyát
hozott a szájában, s azt mondta:
– No, te molnár, te Viritó Pál – így hívták a molnárt -, ezt a gomolyát tedd el jó helyre,
hogy ebben hiba ne legyen, ezen semmi karcolás ne essék, még jó hasznát veheted, ha a
szerencse megsegít – avval megint elfutott.
Harmadnap újra beállított a róka, hozott a molnárnak egy ezüstgomolyát, s azt
mondotta:
– Ennek is jól gondját viseld, hogy el ne vesszen, benne semmi hiba ne legyen.
Egy darab ideig oda volt a róka valahova, s tova tíz nap múlva hozott a molnárnak egy
aranygomolyát, s evvel a szóval adta a kezébe:
– No, te Viritó Pál, már erre ugyan vigyázz, hogy el ne vesszen, vagy valami karcolás
ne essék rajta, mert ez már többet ér a másik kettőnél.
A molnárnak nem volt más jobb helye szegénynek, hanem beletette a három gomolyát
abba az üres szuszékba, melybe a rókát zárta volt, s feltette rá a lakatot. A gomolyák ott
hevertek vagy három hónapig, s amikor a három hónap eltelt, eljött a róka, s elkérte a
rézgomolyát a molnártól.

225
– Hát te ezt mért veszed vissza tőlem, ha n ekem ajándékoztad egyszer? – kérdi tőle a
molnár.
– Tudom én, mit csinálok – mondja neki a róka -, te csak bízz rám mindent, a
boldogságodat kívánom.
Egy városban, nem messze lakott a Zöld király. Annak volt egy igen -igen szép leánya.
A róka elvitte a rézg omolyát ennek a királynak, s azt mondta neki:
– Viritó Pál őnagysága tisztelteti felségedet, s evvel a csekély ajándékkal kíván
kedveskedni, míg többel is szolgálhat.
– Köszönettel vesszük – mondotta a király -, de szeretnők személyesen is látni Viritó
Pál őnagyságát, szívesen elfogadnók a látogatását. Ne felejtsd el neki megmondani.
A róka harmadnap múlva elkérte az ezüstgomolyát is a molnártól, s azt is elvitte a
Zöld királynak. A király megköszönte az ajándékot, s akkor is azt mondotta:
– Bár láthatnók m ár őnagyságát! Nem valami alávaló személy lehet, ha efféle
ajándékkal tud szolgálni.
A róka eltávozott a király udvarából, s egy hét múlva elkérte az aranygomolyát is a
molnártól. Elvitte a Zöld királynak s azt mondta neki:
– Viritó Pál őnagysága harmadszo r is tisztelteti felségedet s újabban is kíván egy kis
ajándékkal kedveskedni.
A királynak egész háza népe csodálkozott a fényes ajándékon, nézegették az
aranygomolyát, s azt mondották a rókának, hogy Viritó Pál őnagyságát tisztelik, s mielőbb
elvárják az udvarban. Hadd lássák, miféle előkelő ember az, aki ilyenekkel tud kedveskedni.
A róka megígérte a királynak, hogy nemsokára udvarába fogja kísérni Viritó Pál
őnagyságát. Avval visszament a molnárhoz, s elbeszélte neki, hogy hova vitte ő a gomolyákat,
s hogy a Zöld király mennyire óhajtja őt látni. Sürgetni kezdte hát a molnárt.
– No, csak készülj s menjünk, mert várnak erősen.
– Én menjek, én? Én tudom, hogy sohasem, ilyen rongyosan, egy király eleibe, hogy
szégyenkezzem s pironkodjak. Nem megyek biz én, h a a gomolyák mind odavesznek is. Eredj
el te, ha neked úgy tetszik, de én tudom, sohasem.
– Ne félj te semmit – azt mondja a róka -, csak fogadd meg, amit mondok, s én mindent
eligazítok a legjobb módon.
Megbátorodik a molnár, s elindulnak ketten. Mikor eg y nagy erdőn mennek keresztül,
s leülnek egy keveset pihenni, azt mondja a róka a molnárnak:
– Van acél s kova nálad? Tudsz vele tüzet csinálni? Ki tudsz ütni?
– Én ki – azt mondja a molnár. Ki is ütött, s jó tüzet csináltak.

226
Mikor a legjobban lobogott a t űz, a róka levetkeztette a molnárt anyaszült meztelenre,
s a rongyos ruháját bedobta a tűzbe, s az mindenestől fogva hamuvá égette. Volt a közelben
egy nagyon nagy bükkfa, abba beállította a molnárt mezítelen, s meghagyta neki, hogy onnan
ki ne mozduljon, amíg ő vissza nem jön, s fel nem öltözteti a legszebb ruhába. Avval elfutott,
egyenesen a Zöld királyhoz. Mikor a király meglátta, hogy megint egyedül jön, azt kérdezte
tőle:
– Hát ugyan most sem jött el Viritó Pál őnagysága?
– Jaj, elindultunk volt mi őna gyságával – azt mondja a róka -, de amint jöttünk a nagy
erdőben, hat lóval, hintóval, tizenkét tolvaj csak kirohant a sűrűből, mind fegyveresen, a
hatlovas hintót elrabolták, s el is hajtották. Viritó Pál őnagyságának minden pénzét elvették,
lehúzták róla a drága köntösét is, s anyaszült mezítelen hagyták. Szégyenletében beállott egy
bükkfa odvába, s ott várakozik, amíg én valami köntöst viszek valahonnan, hogy
felöltöztessem.
Erősen sajnálta a király, szánakozott Viritó Pál őnagyságán, de nem késett, hane m
egyszeribe befogatott hat lovat a maga hintójába, beleültetett két inast, s elküldte a legdrágább
királyi ruháját, hogy abba öltöztessék fel Viritó Pált, s úgy hozzák el a hintón az ő udvarába.
Elindultak hát a hintóval, s mikor az odvas fától egy puskal övésre voltak, azt mondja a
róka az inasoknak:
– Ti csak álljatok meg egy kevés ideig itt, míg én felöltöztetem őnagyságát, mert a
szemérem nem engedi, hogy így szem előtt öltözködjék.
Veszi a róka a drága köntöst, viszi az odvas fához, kihívja Viritó Pált az odúból. Ott
közel volt egy tó, abba beleállítja, s mind felmos rá egy rúd szappant, hogy egészen
megfehérült, s akkor felöltöztette a Zöld király ruhájába, s azután elvezette a hintóhoz. Hogy
az inasok meglátták, kétfelől karonfogták, felültették a hin tóba, s bevitték a király udvarába.
A király kijött Viritó Pál elé a palotából, meghajtotta magát, s köszöntötték egymást annak
rendje s módja szerint, s a két inas bevezette a várva várt vendéget a király fényes palotájába.
Viritó Pál ott mulatott a királ yi udvarban néhány hétig, s mivel ügyibe való legény
volt, s jól is forgolódott, a király leánya igen megszerette. Addig s addig, hogy utoljára
megesküdtek együtt a király s a királyné beleegyezésével.
Mikor egy hónap telt volt el a lakodalmi nagy vendégsé g után, s Viritó Pál a
feleségével karonfogva kint sétált egyszer a kertben, azt mondotta neki az új asszony:
– Édesem, szeretném, ha elmennénk, hogy lássam meg én is a te udvarodat s
jószágodat. Úgy hiszem, neked még pompásabb kastélyod van, mint ez a mie nk.
– Ó, kincsem – azt mondja rá Viritó Pál -, ha mi egyszer oda elmegyünk, onnan többet
ide vissza egyszer sem jöhetünk.

227
– Nem bánom én, ha nem jöhetünk is, mert én veled akárhol ellakom ezen a világon.
Ezen úgy megijedt Viritó Pál, hogy szinte kétségbees ett, mert neki bizony egy
talpalatnyi jószága sem volt, sehol az isten földjén. Elgondolta, hogy mekkora szégyent fog ő
vallani, ha kimegy ebből a kastélyból. Mit volt mit tenni, csak rá kellett szánja magát, s
elment, hogy elmondja búját -baját a rókának. De a róka biztatta, hogy semmit se gyötrődjék,
csak induljon el bátran, majd csak jól fog kisülni a dolog.
Felkészültek hát másnap, a király befogatott hat lovat egy hintó eleibe, s abba beleült
Viritó Pál feleségestől. A király egy század katonát is rende lt melléjük bátorság okáért.
Elbúcsúztak egymástól s elindultak. A róka mindenütt elöl ment, s ahogy megy, elér egy nagy
tehéncsordát s megkérdi:
– Pásztor, kié ez a tehéncsorda?
A pásztor azt feleli neki:
– Ez a vasfogú bábáé, mi bajod vele?
– Az a bajom, ördögadta – azt mondja a róka -, hogy itt hátul jön egy sereg katona s
utánuk egy hatlovas hintó. Amikor azok ide érkeznek, megkérdezik, kié ez a tehéncsorda, ha
te azt találod mondani, hogy a vasfogú bábáé, a katonák mindjárt fejedet veszik, de ha azt
feleled, hogy a Viritó Pál őnagyságáé, meghagyják életedet.
– De már én inkább azt mondom, amit te mondasz, mintsem elveszítsem a fejemet.
Megérkezik a hintó, kihajol az új asszony az ablakon, s kérdi a pásztortól:
– Kié ez a tehéncsorda?
– Ez a Viritó Pál ő nagyságáé – feleli a pásztor.
– Jól van – azt mondja az asszony -, ezután én leszek a ti asszonyotok, viseljetek jól
gondot a marhákra, nehogy kár essék bennük – s egy csomó aranyat nyomott a pásztor
markába.
A róka ezalatt elér egy ökörcsordát s kérdi:
– Kié ez az ökörcsorda, pásztor?
Feleli neki a pásztor:
– Ez a vasfogú bábáé, mi bajod vele?
– Az a bajom – azt mondja a róka -, hogy itt hátul jön egy hintó s egy sereg katona.
Mikor azok ide érkeznek, azt kérdi valaki a hintóból, kié ez az ökörcsorda. Ha t e azt feleled,
hogy a vasfogú bábáé, mindjárt elvágják a nyakadat a katonák, ha pedig azt mondod, hogy a
Viritó Pál őnagyságáé, meghagyják életedet, még meg is ajándékoznak.
– Inkább hát azt mondom, mintsem a fejem elvesszen – mondja rá a pásztor.
Megérkez ik a hintó, s kérdi az új asszony:
– Kié ez az ökörcsorda, pásztor?

228
– Ez a Viritó Pál őnagyságáé – feleli a pásztor.
– Jól van – azt mondja az asszony -, ezután én leszek a ti asszonyotok. Jól vigyázzatok,
nehogy a farkas kárt tegyen a marhában – egy csomó pénzt nyomott a pásztor markába, s
avval továbbhalad a hintó.
A róka harmadszor elér egy nagy ménescsordát, s kérdi a pásztortól:
– Kié ez a ménescsorda, te pásztor?
Azt mondja a pásztor:
– Ez a vasfogú bábáé, mi bajod vele?
– Az a bajom, ördögadta, hogy tova nem messze jön errefelé egy sereg lovas katona,
utánuk egy hatlovas hintó. Valaki azt kérdi tőled abból a hintóból, kié ez a ménescsorda. Ha te
azt találod felelni, hogy a vasfogú bábáé, azok a katonák mindjárt fejedet veszik. Ha pedig azt
mondod, hog y a Viritó Pál őnagyságáé, az életed is megmarad, s még szép ajándékot is kapsz
mellette.
– De biz én inkább azt mondom, ahogy te mondtad – feleli a pásztor -, mintsem
elveszítsem a fejemet.
Csakhamar odaérkezik a hintó, s kérdi a Viritó Pál felesége a pás ztortól:
– Kié ez a csorda, ménespásztor?
– Ez a Viritó Pál őnagyságáé – mondja a pásztor.
– Jól van, jól – azt mondja az asszony -, ezután én leszek a ti asszonyotok, vigyázzatok,
nehogy a tolvajok ellopjanak vagy egy lovat a ménesből – s egy csomó aranya t ad a
pásztornak.
Mentek már mind tovább s tovább. A róka mindenütt ment elöl, s egyszer meglátja
távolról a vasfogú bába kastélyát. Az a kastély pedig olyan volt, amilyen kastélya sem a Zöld
királynak, sem más ember fiának ezen a világon nem volt, mert a z egy csodálatos aranysarkon
fordult. Abban lakott az a vasfogú bába, akitől minden ember félt a környéken, mert olyan
istentelen teremtés volt, hogy ha valakire megharagudott, azt a fogával szaggatta széjjel
haragjában. Emiatt aztán cselédet sem kapott ut oljára, s még az utazók is messzire elkerülték
a kastélyát. Egyesen -egyedül ült a fényes kastélyban, mikor a róka betoppant hozzá. Elkezdi a
róka mondani neki nagy lelkendezéssel:
– Ó, te jó asszonyság, mennyire sajnállak én téged, mert igen nagy, felette nagy
veszedelem fenyeget, s én azért jövök hozzád olyan nagy sietve, hogy ha csak lehet,
megmentsem életedet. Elvádoltak téged a király előtt a sok elkövetett gonoszságod miatt, s
most küld reád egy sereg katonát avval a parancsolattal, hogy téged elfogjan ak, s
borsószalmán megégessenek. Nézz csak ki az ablakon, hogy jőnek a katonák tova a lejtőn,
befelé. Ugyan porzik az út utánuk!

229
Kinéz a vasfogú bába a kastély ablakán, s meglátja a sereg katonát, hogy jőnek
arrafelé, s úgy megijedt, hogy még a hideg is rá zni kezdette, hogy kocogott a vasfoga belé.
Azt mondja a rókának nagy reszketve:
– Jaj, édes rókám, tied a kastélyom, fele vagyonom, csak segíts rajtam, mentsd meg az
életemet.
A róka fogja magát, kihívja a vasfogú bábát, hátra a csüröskertbe, ott volt egy kazal
szalma, annak az oldalába egy lyukat vájtak ketten, jó mélyet, oda bebújt a vasfogú bába. A
róka, aló, visszafut a konyhába, hoz egy tüzes üszköt, avval meggyújtja a szalmát, s elégeti a
szalmával együtt a vasfogú bábát. Akkor visszament a kastélyba , s ott várakozott, hogy
illendő módon fogadhassa Viritó Pált.
Csakhamar megérkezett Viritó Pál hintóstól, feleségestől s velük a katonák is. A róka
bevezérelte őket a sarkonforduló kastélyba, s a királyleány s a katonák mindent igen
megcsodáltak. Nagyon ö rvendeztek, kivált Viritó Pál, hogy olyan szerencsésen sült ki a
dolog. Azután nagy vendégséget készítettek, tál, kanál elég volt, de istenes ember volt, aki
egy kanál levest kapott.
A katonák másnap visszamentek a Zöld királyhoz, hogy hírül vigyék neki, m ilyen jó
helyen hagyták a leányát. Az új házasoké lett az irtózatos vasfogú bába kastélya, s annak
minden néven nevezendő vagyona, s ott maradt nekik a hatlovas hintó is.
A rókát Viritó Pál ott tartotta egy házban magukkal, ott volt a helye éjjelenként a
meleg tűzhelyen. A róka egy éjjel közelebb talált feküdni a tűzhöz, s megperzselődött a szőre.
– Miféle perzsbűz van itt? Én ezt ki nem állhatom – azt mondja az asszony az ágyból, s
felkölti az inast, akit magával hozott volt, s avval kivetteti a rókát a ko nyhába.
Reggel kimegy a házból Viritó Pál, szembejön vele a róka, s azt mondja neki:
– No, te Viritó Pál, ha a te udvarodban még egyszer úgy bánnak velem, mint az elmúlt
éjjel, tudd meg, hogy éppen olyan szegény koldussá teszlek, mint a puszta malomban vol tál.
– Ne búsulj, mert jobban gondom lesz reád ezután – azt mondotta neki Viritó Pál, s úgy
is lett, amint mondotta.
Egy napon a róka félrehívta Viritó Pált, s azt mondta neki:
– Hallod -e, te Viritó Pál, én elmondom neked az én történetemet, amit mindeddig
titokban tartottam előtted. Valamikor én is olyan emberféle voltam, mint te, s mikor immár
felcseperedett fickó voltam, hát mi tagadás, a testvéröcsémmel elloptuk volt egy gazdag
özvegyasszonynak a kövér lúdját. Az az özvegyasszony aztán elment az ördöngő s szigetbe,
egy ördöngős boszorkány vén szüléhez, annak adott egy csomó pénzt, s az rókává változtatott
mind a kettőnket. A testvérem nem tudom, hova lett, mert soha hírét nem hallottam, én pedig
ide kerültem a te udvarodba.

230
Viritó Pál bevitte a rókát a ma ga házába, s meghagyta a feleségének és az inasoknak,
hogy jól gondját viseljék, mert ő sokat élt szolgálatjában. Akkor elment az ördöngős szigetbe,
száz aranyat vitt, s az ördöngős szüle ismét emberré változtatta a rókát.
Onnan hazajött Viritó Pál, s egy pompás kis házat építtetett neki, az ő sok
szolgálatjáért, s abban lakott élete fogytáig. Viritó Pálnak ha valami kényes dolga fordult elő,
mindenkor vele megtanácskozta. Ott élnek ma is, a sarkonforduló kasté lyban, ha eddig meg
nem haltak.

16. Kriza J ános
A TEJKÚT

Volt egyszer egy király, annak a kertjében volt egy olyan kút, amelyikből éjjel -nappal
folyvást forrott a tej. Ebből a tejből élt a király, ebből mosakodott, ebben fürdött. Hát egyszer
egy reggel a tejhordó nagy szomorúan jelenti, hogy:
– Felséges királyom, életem -halálom a kezedben, nincs a tejkútban egy csepp tej sem.
Megszomorodik a király nagyon, mert az ő élete ahhoz a tejkúthoz volt kötve. Hívatja
mindjárt a tizenkét vadászát, s megparancsolja nekik, hogy ha meg nem tudják, hova lett a tej,
többé az ő szeme elé ne kerüljenek.
Estére kerekedik az idő, s a tizenkét vadász kiül a kút mellé. Hát egyszer jön egy
hatalmas nagy óriás, de akkora, hogy a fejével a felleget meszelte. Nekidől a kútnak, s egy
szuszra mind egy cseppig kiissza.
Jelenti a tiz enkét vadász a királynak, hogy s mint történt az eset.
– Mit gondoltok – azt kérdi a király -, hogy lehetne azt a nagy óriást kézre keríteni?
– Azt másképpen nem – azt mondják a vadászok -, mint hogy lerészegíti az ember.
Kapja magát a király, s teletöltet i a kutat szilvapálinkával. Hát pont tizenkét órakor jön
az óriás, nekidől a kútnak, s mind egy cseppig kiissza. Na de meg is járta vele, alig lépett
hármat, végigesett a földön s elaludt. A vadászok behúzták egy kerti házikóba, s rázárták az
ajtót.
Na, a király mindjárt írással összehívatja a népeit, hogy jöjjenek, nézzék meg, micsoda
csodát kerítettek kézre az ő vadászai.
Volt a királynak egy négyesztendős kicsi fia, az ott játszadozott a kerti házikó előtt.
Hát egyszer csak beejti a labdát az ablakon. Be szól az óriásnak:
– Jaj, bácsi, adja ki a labdámat!
– Nem adom én, fiam, ha el nem lopod az apádtól ennek az ajtónak a kulcsát.
Elszalad a kicsi fiú, s elhozza a kulcsot.

231
– Köszönöm, édes fiam, jobb apád leszek én neked apádnál – mondta az óriás. Azzal
alig várta, hogy este legyen, kiszökött a házikóból, s ment egyenesen a tejkútnak. Kiitta mind,
s aztán köd előttem, köd utánam, eltűnt.
Gyülekeztek másnap a népek, de a király nem tudta megmutatni nekik a csodát. Eleget
vallatta a cselédeket, egyik se vallot t. Egyszer, mikor éppen a legkedvesebb inasát veri, csak
beállít a kicsi fiú.
– Ne verd szegényt hiába, édesapám, én eresztettem el az óriást.
Nyomban összehívja a király a tanácsot, s megkérdi, mit érdemel az olyan gyermek,
aki apját és királyát így megcs úfolja. Mindjárt ki is mondta a tanács, hogy fejét kell venni. De
a király mégiscsak sajnálta egyetlen fiát megöletni, felültette egy lóra, melléje adott egy
cigányt, s nekieresztette a világnak.
Elindul a szegény királyfiú, s elérkezik egy rengeteg erdőbe . Volt neki egy kicsi
pumikutyája, az egyszer megszólalt:
– Édes gazdám, add oda a lovat ennek a cigánynak, tartsd magadnál felét a pénzednek,
a többit ebből is add neki, hadd menjen, ahova tetszik, majd megélünk mi valahogy.
Úgyis tesz a királyfi, ahogy a kicsi kutya mondotta, s a cigány mindjárt elmegy a
lóval. Azon nyomban megérkezik az óriás.
– No, fiam, megfogadtam volt, hogy apád helyett apád leszek, gyere mármost velem –
felveszi a királyúrfit az ölébe, a pumikutyát zsebre rakja, s azzal nekiindul a rengetegnek.
Hét óra múlva megérkeznek Óriásországba. Ott azt mondja az óriás:
– No, fiam, itt te vagy most az úr, gyere, hogy öltöztesselek fel.
Azzal felöltöztette a királyúrfit szebbnél szebb ruhákba, de volt is miből, mert ő volt
az óriáskirály. Olyan legény is facsarodott belőle hét esztendő alatt, hogy nem lehetett sehol
párját kapni. Egyszer azt mondja az óriáskirály:
– Ideje volna már, fiam, ha megházasodnál.
– Hát biz én meg is házasodnám, édesapám, ha volna kit elvenni.
– Hát az bizony nehéz dolog , fiam, de segítünk valahogy rajta. Azt már tudom, hogy
hozzád bajosan megyen el idevaló királyleány, mert azok egy kicsit nagyocskák, de nem
messze van ide Fehérország, ott megkapod a fehér király leányát, az elmegy hozzád jó
szívvel, csak tudni kell a mó dját.
Felöltözteti másnap az óriás disznópásztornak a legényt, de inget olyat ad rá, hogy
olyan semmiféle istenteremtésének nem volt a világon, s elküldi a fehér király kapujába. Alig
áll meg a kapu előtt, mindjárt szalad ki az inas, s behívja a király elé be. Kérdezik, hogy ki fia
legyen, de ő csak azt mondja:

232
– Nem tudom, se apámat, se anyámat nem ismertem, azt sem tudom, mi a nevem, úgy
máskülönben Jancsikának hívnak.
Kérdi tőle a fehér király, nem volna -e kedve beállani kondásnak, mert a kondása
meghalt. Adna neki háromszáz forint fizetést, annyi volt a másiknak is.
– Én bizony, felséges atyám, beállok – azt mondja Jancsika -, úgy sincs senkim kerek e
világon.
– No, fiam, jól van, vedd által a kondát. Hé, adjatok enni valamit az új kondásnak!
Egyszeribe h oznak neki ennivalót, s avval általveszi a disznókat.
Estére kerekedik az idő, s Jancsika beül a konyhába a kemence mellé. Éppen akkor
megy el ott a király leánya, s kérdezi, hogy hol hál az éjjel.
– Nincs még helyem – azt mondja Jancsika.
– Nahát, feküdj le ide a padra.
Alig alusznak el a cselédek, jön a királyleány.
– Jancsika szívem szerelme, mondd meg nekem, miféle fajta vagy, mert szegény
legénynek nem lehet ilyen finom selyeminge.
– Nem tudom, felséges királykisasszony.
– Na, ha nem tudod, maradj maga dnak. Nesze, hoztam egy fehér cipót meg egy kulacs
bort, legyen mit egyél a mezőn.
Köszöni alásan Jancsika, s azzal a leány elmegy.
Másnap fújni kezdi Jancsika a furulyát, de a disznók úgy táncolnak előtte, hogy csak
úgy porzik a hely. Nézi ezt a király az ablakból, s odaszól a feleségének:
– Nem tudom, feleség, miféle fajzat lehet ez a Jancsika, hogy úgy táncolnak előtte a
disznók.
– Bizony, felséges királyatyám – azt mondja a leánya -, nem lehet ez a fiú paraszt, mert
olyan selyeminge kegyelmednek sincsen , mint amilyen annak van.
Kiér Jancsika a mezőre, hát ott várja az óriáskirály.
– Mit adtak, fiam?
– Egy komlós cipót meg egy kulacs bort.
– Vesd oda annak az egyenes farkú kannak. Na, te kan, őrizd a fiam helyett a
disznókat!
Azzal ölbe kapta a fiát, s el vitte haza. Este, mikor a disznók jöttek, visszavitte a város
végére, s adott neki egy aranyguzsalyt, de meghagyta, hogy oda ne adja addig a
királykisasszonynak, amíg meg nem mutatja, micsoda jegyek vannak a két térdén.
Úgy is lett, a királykisasszony megm utatta Jancsikának a két térdét, de azután is hiába
kérdezte, hogy kinek -minek a fia.

233
Másnap adott az apja Jancsikának egy aranymotollát; harmadnap egy aranyorsót, de
lelkére kötötte, hogy azért mutassa meg a király leánya, micsoda jegyek vannak a két hóna
alatt.
Egyszer kiadja a király a parancsolatot, hogy aki kitalálja, hogy az ő leányának mi a
jegye, annak adja feleségül.
Gyűlnek, gyülekeznek messze országokból az urak, de egyik se tudja kitalálni.
Egyszer Jancsika is beállít egy rézlóval, rézgúnyában, s azt mondja:
– Felséges király, ha meg nem sérteném, a királykisasszonynak egyik hóna alatt van a
fényes napnak a jegye, a másik alatt a holdnak a jegye, a két térdén pedig két fényes csillag.
Egyszeribe megütteti a király a nagy dobot, s eljegyzik őket, de Jancsika abban a
percben úgy eltűnt, mintha ott se lett volna. Keresi a király mindenfele, de sehol nem találja.
Másnap ismét megjelenik Jancsika egy ezüstparipán, megcsókolja a királykisasszonyt,
s ismét eltűnik.
Harmadik nap már nagy bánattal volt az egész udvar, hogy hátha ott felejti a
vőlegénye a királykisasszonyt. Várják reggelre, nem jön, várják délre, nem jön, már éppen
más urat akartak neki választani, mikor beállít az udvarba aranyos gúnyában, aranyos paripán,
s olyan kocsival, hogy a napra leh etett nézni, de arra nem. Egyszeribe olyan lakodalmat
csaptak, hogy telelő Szent Páltól tekerő Szent Pálig asztal asztalt ért. Én is ott voltam, kaptam
egy kicsi csontikát, de odajött keresztapám, s addig kérte, amíg megharagudtam, s a lábához
vágtam. Aki nem hiszi, nézze meg, még most is sántál bele.

17. Benedek Elek
Szóló Szõlõ, Mosolygó Alma, Csengõ Barack

Volt egyszer egy király s annak három szép leánya. Ez a király egyszer, mikor a
vásárra ment, megkérdezte a leányaitól: na, leányok, mit hozzak nektek a vásárról?
Azt mondta a legidõsebb:
– Hozzon nekem, édesapám, aranyruhát.
Azt mondta a középsõ:
– Nekem pedig ezüstruhát.
– Hát neked mit hozzak? – kérdezte a legkisebbiket.
– Nekem, édesapám – felelte a legkisebb királykisasszony -, szóló szõlõt, mosolygó
almát és csengõ barackot.
– Hm – csóválgatta fejét a király -, még ezt sem hallottam, de ha van ilyen a világon,
majd hozok én neked, leányom.

234
Elment a király a vásárra, s vett is mindjárt aranyruhát a legidõsebb leányának, ezüstöt
a középsõnek, de szóló szõlõt, mosolygó almát s csengõ barackot nem talált, pedig végigjárt
minden boltot.
Búsult a király, hogy éppen a legkedvesebb leányának nem teljesítheti a kívánságát.
"No – gondolta magában -, csak érjek haza, kihirdettetem az országban, hogy akinek van s zóló
szõlõje, mosolygó almája, csengõ barackja, csak hozza az udvaromba, annyi aranyat adok
érte, hogy holtig úr lesz abból."
Ahogy ezt éppen így elgondolá, nagyot zökken a hintaja, s úgy megragad a sárban,
hogy a paripák meg sem tudtak mozdulni. Eleget ri tyegtetett, pattogtatott a kocsis, de a
paripák úgy állottak egy helyben, mintha odacövekelték volna.
Mérgelõdött a király, de nagyon. Hogy is ne mérgelõdött volna, mikor a paripái
máskor kis híja volt, hogy lerúgják a csillagot az égbõl, s most ezt a könn yû hintót sem tudták
megmozdítani. Nosza, emberekért küldött a faluba, s szaladt is a falu népe lovastul, ökröstül,
kutyástul, macskástul annak a hírére, hogy elakadt a király hintaja.
De bizony hiába csõdült össze a falu, meg sem tudták mozdítani a hintót .
Egyszerre csak, amint ott kínlódnának, odasompolyodik egy disznó, s mondja a
királynak:
– Röf, röf, röf, felséges királyom, add nekem a legkisebbik leányodat, s egyszeribe
kiszabadítlak lovastul, hintóstul, mindenestül.
Szeme -szája elállt a királynak a n agy álmélkodástól: hát ez aztán mi az isten csodája!
De mit gondolt, mit nem, azt mondta a disznónak:
– Jól van, hadd lám, mit tudsz. Itt a kezem, nem disznóláb, ha kiszabadítasz; neked
adom a legkisebbik leányomat.
A disznónak sem kellett több, az orrát b edugta a kerékfentõk közé, egyet lódított a
keréken, s azzal hopp! csak úgy röpült ki a kocsi a sárból, nekiiramodtak a paripák, s egy
pillantásra hazaröpítették a királyt.
Ahogy hazaért, elõszedte az aranyruhát, ezüstruhát, s átaladta a két idõsebb leányá nak.
A legkisebbik leánynak azt mondta nagy búsan:
– Látod, látod, leányom, mért nem kívántál te is ruhát, mert szóló szõlõt, mosolygó
almát s csengõ barackot nem találtam az egész vásárban.
De még jó kereken ki sem mondhatta ezt, hallja, hogy jön a disznó nagy röfögéssel.
Kinéz az ablakon nagy ijedten, s hát látja, hogy az csakugyan az a disznó, amelyiknek a
legkisebbik leányát ígérte. S a beste állatja még taligát is hozott magával, bizonyosan abban
akarja elvinni az õ legkedvesebb leányát.
Az ám, fel is röfögött az ablakba mindjárt:

235
– Röf, röf, röf, felséges királyom, eljöttem a leányodért. Röf, röf, röf, küldd le, hadd
viszem a taligámon.
"Megállj – gondolta magában a király -, majd küldök én neked leányt."
Nagy hirtelen felöltöztettek egy parasztleányt szép aranyos ruhába, s leküldték a
disznóhoz. De hiszen nem volt ez olyan feje lágyára esett disznó!
Felröfög a királynak:
– Röf, röf, röf, felséges királyom, ez nem a te leányod.
Hej, még csak most bánta meg igazán a király, hogy olyan nagy bolondot csiná lt, s
még kezet is adott egy koszos disznónak.
Hát még a kicsi királykisasszony! Úgy sírt, úgy jajgatott, hogy zengett belé a palota, s
azt mondta, inkább szörnyû halált hal, semhogy disznónak legyen a felesége.
De hiába sírt, hiába jajgatott, a földhöz is hiába vágta magát, a király azt mondta
keserves könnyhullatások közt:
– Már hiába, édes leányom, neki ígértelek, menned kell.
Hanem közben megint gondolt egyet a király, felöltöztette a leányát rongyos, piszkos
ruhába, s úgy küldötte le. Hátha így majd ne m tetszik a disznónak.
No hiszen, ezt ugyan rosszul gondolta!
A disznó, mikor meglátta a királykisasszonyt, majd kiugrott a bõrébõl nagy örömében.
Felkapta a leányt, szépen a taligára ültette, s vitte nagy röfögéssel:
– Röf, röf, röf, ne sírj, királykisass zony, jó dolgod lesz nálam!
Sírt a királykisasszony keservesen, de a disznó csak röfögött:
– Röf, röf, röf, ne sírj, királykisasszony, mindjárt otthon leszünk.
De még csak akkor vette elé a sírás igazán a királykisasszonyt, mikor a disznó
megállott egy ól elõtt, abba bevezette, ott a piszkos szalmára leültette.
– Röf, röf, röf, ez az én házam, királykisasszony!
Aztán megkínálta kukoricával:
– Röf, röf, röf, egyél, királykisasszony!
A királykisasszony csak sírt, sírt, s addig sírt, míg az álom el nem nyomta.
– Röf, röf, röf – mondta a disznó -, csak aludjál, királykisasszony, holnap a bánatod
örömre változik.
Aludt, aludt a királykisasszony, s másnap délig fel sem ébredt. Déli harangszóra
kinyitja a szemét, s hát – láss csodát! – majd megvakul a szertelen rag yogástól! Disznóólban
feküdt le, s ihol, palotában ébredt föl. Szalmára feküdt, s ihol, most selyem derékaljon
fekszik. S ahogy kinyitotta a szemét, egy sereg leány szaladott az ágyához, s kérdezték nagy
alázatosan:

236
– Mit parancsol, felséges kisasszony?
Egyszeribe hoztak neki szebbnél szebb ruhákat, csak úgy csillogtak ezüsttõl, aranytól,
gyémánttól, s felöltöztették módisan. Aztán bevezették a szomszéd szobába.
Hát ott ül a terített asztalnál egy dali szép ifjú, szalad elébe, a kezét megfogja, s
asztalhoz vezeti.
S mondja neki a dali szép ifjú:
– Ülj le ide bátran, szép királykisasszony. Tied itt minden, amit a szemed lát. Tied
vagyok én is, ha meg nem vetsz engem.
– Hát te ki vagy s mi vagy? – kérdezte a leány.
Azt mondja az ifjú:
– Majd elmondom neked, sz ép királykisasszony. Gyere most a kertbe.
Szépen a karjára vette a királykisasszonyt, s lementek a kertbe. S hát, amint lemennek,
elejébe hajlik egy kis szõlõtõke, s szólnak a fürtjei:
– Szakíts le, szakíts le, szép királykisasszony!
– Ez a szóló szõlõ – mondja az ifjú.
Mentek tovább, s hát egy almafáról olyan szépen mosolyognak le rá a pici piros
almák.
– Látod itt van a mosolygó alma – mondja az ifjú.
Továbbmentek, s csak megcsendül egyszerre az egész kert! Néz a királykisasszony
erre-arra, s kérdi:
– Mi cseng olyan szépen?
– Nézd – mondja az ifjú -, ott az a barackfa. Csengõ barack terem rajta!
Hej, megörült a királykisasszony, azt sem tudja, sírjon -e, nevessen -e nagy örömében.
– Látod – fordult hozzá az ifjú -, van az én kertemben szóló szõlõ, mosolygó a lma,
csengõ barack, amit te kívántál. Itt maradsz -e, leszel -e a feleségem?
Nem kérdette másodszor a királykisasszony, nyakába borult a szép ifjúnak, s azt
mondta:
– Itt maradok biz én, ásó -kapa s a nagyharang válasszon el tõled.
Az ifjú aztán elbeszélte ne ki, hogy õ királyfi volt, de egy gonosz tündér disznónak
varázsolta, s azzal átkozta meg, hogy mindaddig az maradjon, míg nem akad egy leány, aki
szóló szõlõt, mosolygó almát s csengõ barackot kíván.
Még aznap hírül adták a királykisasszony apjának, hogy c sak jöjjön egész udvarával a
lakodalomra. De bezzeg csaptak is hét országra szóló lakodalmat.
Még ma is élnek, ha meg nem haltak.

237

18. Benedek Elek
GYÖNGYVIRÁG PALKÓ

Itt sem volt, ott sem volt, de valahol mégis volt, volt egyszer egy király, s annak egy
akko ra fiacskája, mint egy ütés tapló; Palkó volt a neve. Búsult a király éjjel -nappal,
sóhajtozott:
– Istenem, istenem, kire hagyjam az országomat. Elveszik ettől a szetemnyi
gyermektől, bizonyosan el.
Búsult a királyné is, sírt éjjel -nappal, s egyszer csak o lyan beteg lett a sok sírástól,
hogy hívatták a csudadoktorokat: egy sem tudta meggyógyítani. Mikor a halála órája
közeledett, hívatja a királyné az urát, s mondja neki:
– Lelkem uram, ha meghalok, temettess a kertbe, s a síromra ültess egy szál
gyöngyvirá got. De őriztesd jól, nehogy ellopják, mert ha ellopják, még a sírban sem lesz
nyugodalmam. – Azzal a királyné behunyta a szemét, s többé ki sem nyitotta.
Sírt a király, nagy volt a szomorúsága, eltemettette a királynét nagy parádéval, s a
temetés után kih irdette az egész országban, hogy akinek van gyöngyvirága, csak hozza el, s
amelyik legszebb lesz, azt majd elültetik a királyné sírjára, s nem feledkezik meg arról, aki a
legszebbet hozza.
Na hiszen, hoztak erre gyöngyvirágot az ország minden részéből, de mennyit!
Szekérszámra hozták a legszebbjét, s a király udvarában mozogni sem lehetett a sok
gyöngyvirágtól. De melyik a legszebb?
Hét nap és hét éjjel folyton válogatta hetvenhét kertész, de nem tudtak megegyezni,
mert mindegyik a maga választottját tartot ta a legszebbnek. A hetvenhét kertész még hajba is
kapott, s egymást vérbe köpülték.
Hallja a király a nagy veszekedést, lármát, kiszalad a palotából, s kérdi, mi történt.
A hetvenhét kertész egyszerre válaszolt:
– Felséges királyom, nem akarják hinni, hog y az enyim a legszebb gyöngyvirág.
Gondolkozott a király: hogyan tegyen most igazságot. Egyszerre csak előszólítja
Palkó fiát. Azt mondja neki:
– Gyere, te babszem, hunyd be a szemedet, s válassz a hetvenhét gyöngyvirágból, hadd
veszem legalább valami hasz nodat.
Rosszul esett Palkónak, hogy az uraapja ilyen kevésre becsüli, de behunyta a szemét, s
választott. Ahogy kiválasztott egyet, kérdi a király: ki hozta ezt a gyöngyvirágot?

238
Nagy későn előtipegett a tengernyi népből egy öreg anyóka, kinek az orra a tér dét
verte s mondja:
– Felséges királyom, életem -halálom kezébe ajánlom, ezt a gyöngyvirágot én hoztam
Tündér Ilona kertjéből.
Nagyot nézett a király: higgyen -e, ne -e a vénasszony beszédjének, de amint kezében
forgatta a gyöngyvirágot, egyszerre csillogó fe hér gyémánttá változott minden gyöngye.
Csuda, hogy meg nem vakult szertelen ragyogásától.
– Na – mondta a király -, elhiszem, hogy Tündér Ilona kertjéből való, de most már itt
maradsz a palotámban, te vénasszony, te ülteted el, te gondozod ezt a virágot, s hogyha
elvész, fejedet vétetem.
– Jól van, felséges királyom – szólt a vénasszony -, én elültetem, meg is őrzöm, csak
azt az egyet kérem, hogy Palkó királyúrfi mellettem legyen minden éjjel.
– Bánom is én – mondta a király -, úgysem veszem semmi hasznát ennek a
babszemnek. De hallod -e, te babszem, neked is a fejedet vétetem, ha csak egy gyöngyszem is
elvész a virágról.
Azzal a vénasszony elültette a virágot, s többet el sem mozdult mellőle. Palkó pedig,
mikor estére kelt az idő, nyakába akasztotta kis tar isznyácskáját, egy cipócskát tett bele, s
lement a kertbe.
A vénasszony már ott ült a gyöngyvirág mellett, s fonogatott.
– Jó, hogy jössz – mondja Palkónak -, mert már elálmosodtam. Én most lefekszem, s
ha tizenkettőt kondít az óra, kelts föl, mert akkor e ljő Tündér Ilona, s ha nem leszünk ébren,
visszaviszi a gyöngyvirágot.
Jól van, a vénasszony lefeküdt, s aludt, mint a bunda. De nem aludt Palkó. Elővette
tarisznyájából a cipócskát, levágott belőle egy karéjt, s eddegélt, hogy ezzel is múljék az idő.
Amin t eddegélne, csak elébe áll egy kis törpe emberke. Még kisebb volt Palkónál is, de
akkora szakálla volt, hogy hétrőfnyire húzódott utána.
– Jó estét, Gyöngyvirág Palkó – köszönt a törpe.
– Adjon isten – fogadta Palkó. – Hát te mi jóban jársz, te törpe embe r?
– Azt mindjárt megmondom. Tudod -e, hogy ki az, akit te őrzesz? Ez a Törpeország
királyának a leánya, gyöngyvirág képében. Tündér Ilona a törpék országában járt egyszer, s
mikor meglátta a törpe királykisasszonyt, aki olyan szép volt, hogy a napra lehete tt nézni, de
rá nem, addig könyörgött Törpeország királyának, hogy csak egy hétre, kettőre adja a leányát
az ő udvarába, mert nála még ezerszerte szebbé válik, hogy így s hogy úgy, mígnem a király
csakugyan odaadta leányát Tündér Ilonának. Na, hiszen azóta sem látta. Tündér Ilona
irigykedett a törpe királykisasszony szépségére, s oly gonoszul bánt vele, hogy a sok sírásban,

239
évelődésben meghalt szegény. Az öreg dajkája, aki vele volt, mindig ott sírt, ott üldögélt a
sírja mellett. Hát egyszer csak a sírból e gy gyémánt gyöngyvirág nőtt ki.
S az a gyöngyvirág meg is szólalt egyszer, amint a vénasszony sírdogált:
– Ne sírj, öreg dajkám, hanem húzz ki innen tövestül, mert én vagyok az eltemetett
királykisasszony. Az éjjel azt láttam álmomban, hogy meghalt Fehéror szág királynéja, s
gyöngyvirágot kíván a sírjára. Vígy oda, mert azt is láttam álmomban, hogy addig nem lesz
belőlem élő lélek, míg olyan anyának a sírjára nem ültetnek, aki sokat búslakodott a törpe fia
miatt.
– Na, megörült a vénasszony – mondta a törpe -, mindjárt kihúzta a gyöngyvirágot, s
ment vele, ahogy csak győzték a vén lábai. De van Tündér Ilona palotájában egy vén
boszorkány, ez kihallgatta a vénasszony meg a gyöngyvirág beszélgetését, s elmondta Tündér
Ilonának. Hát tudd meg, hogy Tündér Ilona a ddig meg nem nyugszik, míg ezt a virágot innét
el nem lopatja. Vigyázz, Palkó, s bizony nem bánod meg!
Ezzel a törpe ember lába közé kapta hétrőfös szakállát, s úgy ellovagolt azon, hogy
egy szempillantás alatt híre -pora sem volt.
"Hm! – gondolta Palkó – furcsa beszéd, amit ettől a törpe atyámfiától hallottam. De
már most csakugyan el nem alszom, ha addig élek is. Egy életem, egy halálom, csak azért is
megmutatom az édesapámnak, hogy nem vagyok én olyan mihaszna babszem."
Amint ott üldögélne, gondolkoznék m agában, egyszerre csak nagy erős surrogás –
burrogás kerekedett a feje fölött, mintha csak ezer meg ezer madár repkedett volna a
levegőben. Még föl sem nézhetett, csak elébe toppant tizenkét tündérkisasszony, valamennyi
ragyogó aranyruhában, aztán közrefogtá k, s úgy táncoltak körülötte. Közbe -közbe még
énekeltek is, de olyan szépen, mintha angyalok szállottak volna le a földre. Aztán hívták,
csalogatták Palkót, hogy menjen velük. Azt mondták: jobb, ha megy, mert ha nem, úgyis
elviszik.
– Na bezzeg! majd velet ek megyek! – rikkantott Palkó. – Eltakarodjatok innét, mert
mindjárt csúfot láttok!
Azzal oldalba lökte a vénasszonyt:
– Keljen fel, öreganyám, eljöttek a gyöngyvirágért.
A vénasszony egyszeriben talpra állott, csípőre tette a kezét:
– Hát itt sem hagytok békét ennek az ártatlan léleknek, gonosz tündérek? Mi? Na,
megálljatok!
Fölkapta a guzsalyát, s azzal, supp! supp! ne neked is! úgy eldöngette a gonosz
tündéreket, hogy azok mind keserves jajgatással röpültek vissza Tündér Ilona országába.

240
Na hiszen, kapta k aztán otthon Tündér Ilonától! Hogy még egy vénasszonnyal meg
egy babszemnyi gyerekkel sem tudtak elbánni. Táncoltak, énekeltek, ahelyett, hogy kihúzták
volna a gyöngyvirágot, s vitték volna szó nélkül!
Következő éjjel más tizenkét tündért küldött el Tünd ér Ilona, de ezek éppen úgy
jártak, mint az előbbiek. Azt gondolták: már mért ne táncolnánk, énekelnénk, azért csak
elbírunk egy vénasszonnyal meg egy babszem -gyerekkel. De biz Palkó második éjjelre
magával vitte a kis kardját is, s csakugyan megtáncoltatt a a tündérek hátán. Ha a tündérek
meg akarták fogni, meghúzódott egy -egy virág levele mögött, s nem találták meg.
– Na – mondta Tündér Ilona -, most magam megyek egyedül, majd meglátjátok, hogy
elhozom én a gyöngyvirágot.
A vénasszony este lefeküdt, Palkó pedig ébren maradt. Egyszerre csak hallja, hogy
valaki megszólítja. Néz mindenfelé, de nem lát semmiféle élő lelket.
– Hát nézz csak erre – mondja egy hang -, én beszélek, a gyöngyvirág, törpekirály
kisleánya.
S ahogy ezt a szót kimondta: a gyöngyvirág vis szaváltozott törpe királykisasszonnyá.
Haj! megörült Palkó, csakhogy táncra nem kerekedett nagy örömében. Most már jöhet
Tündér Ilona, nem talál gyöngyvirágot, s mehet vissza nagy bosszúsan.
De a törpe királykisasszony tudta, hol jár Palkó esze, s azt mond ta:
– Ne hidd, Palkó, hogy Tündér Ilona visszamegy nálam nélkül, ha itt talál éjfélkor.
Hiába változtam vissza azzá, ami voltam, akkor még inkább elvisz magával. Hej, csak volna
itt az én pillangós hintóm, búmat sem mondanám, egy szempillantásra otthon len nék az én
apám országában.
Ahogy elsóhajtja magát a törpe királykisasszony, egyszerre megvilágosodik a sötét
éjszaka, s hát – lássatok csudát! – aranyos hintó szállt alá a magasságból, elébe fogva két
tarka -barka pillangó. A hintó körül egy sereg törpe, ki szárnyán, ki pillangón röpkedett,
bukfencezett, szinte kibújtak a bőrükből nagy örömükben, hogy újra feltalálták a
kisasszonyukat.
– Na, Palkó – mondta a törpe királykisasszony -, jössz -e velem?
– De bizony megyek – felelt Palkó.
Azzal a hintóba kerekedte k, s repültek a pillangók, mint a sebes szélvész. Mikor aztán
felszállottak jó magasra, hogy még a legmagasabb fa is alattuk volt, azt mondja a törpe
királykisasszony Palkónak:
– Nézz le, Palkó, mit látsz?
Felelte Palkó:
– Látom, hogy valami szörnyeteg oká dja fölfelé a lángot.

241
– Ez Tündér Ilona táltos lova – mondta a törpe királykisasszony.
Csak a hold meg a nap közé érjünk, odáig már nem tud felrepülni a táltos. S repültek a
pillangók, s utánuk a táltos.
– Nézz vissza, mit látsz? – szólt a törpe királykisa sszony.
– Azt, hogy mindjárt utolér Tündér Ilona.
S ahogy ezt kimondta, megcsapta hátba a láng, mely a táltos ló szájából hetven
mérföldre előre csapott ki.
– No, még egyet iramodjatok, pillangóim! – biztatta a törpe királykisasszony a
pillangókat.
Hipp! h opp! Repültek a pillangók, s mikor éppen a hintó utolsó kerekét csapta meg a
láng, a hold fölé repültek.
Tündér Ilona nagy mérgesen visszafordult, Palkóék pedig repültek tovább, a hold és a
nap között. Egyszerre csak megszólalt Palkó:
– Jaj istenem, odalen t feledtük a vénasszonyt!
– Jaj, jaj – csapta össze a kezét a törpe királykisasszony -, bizony ottfeledtük, s most
majd Tündér Ilona elviszi az országába, s meghalatja szörnyű halállal.
Sírt a törpe királykisasszony, hogy az ő dajkáját most már soha többé nem láthatja.
De Palkó megvigasztalta:
– Ne félj, majd elhozom én, ha addig élek is, csak hazaérjünk a te apádhoz.
Haza is értek szerencsésen. No de volt is öröm a törpekirály udvarában. Örült a vén
törpekirály a leányának, de még Palkónak is. Azt mondta, hogy keresve se találhatott volna
alkalmasabb vőt Palkónál! Mindjárt neki adta fele királyságát s a leányát. De a törpe
királykisasszony azt mondta, hogy ő addig el nem járja a menyasszonytáncot, míg a dajkája
haza nem kerül.
Búsult Palkó, mert sajnálta a vénasszonyt, de mégis gondolta, nem lesz olyan könnyű
elhozni a Tündér Ilona országából. Azok a tündérek úgyis fenik rá a fogukat, s ha valahogy
észreveszik, kitekerik a nyakát.
Amint így tűnődnék magában, beállít hozzá a törpe ember, kinek a szakálla
hétrőfnyire húzódott a földön. Megkérdezi, hogy mi nagy búja lehet, mikor olyan nagy
lehetne az öröme. Mondja Palkó, hogy mi a búja -baja.
– Hiszen azért egyet se búsulj – mondta a törpe ember. – Felülök a szakállamra,
elrepülök Tündér Ilona udvarába, ott felka pom a vén dajkát, s vele hazarepülök.
Alighogy ezt mondta, már lába közé kapta a szakállát, s úgy eltűnt, mintha a föld
nyelte volna el. Na, éppen jókor érkezett Tündér Ilona udvarába, mert annak a kellős közepén
egy magas fakazal volt rakva, s arra volt k ikötve a vénasszony, hogy megégessék. Éppen

242
akkor érkezett meg Plutó is az alvilágból, hogy alágyújtson a kazalnak. Már ki is vette a
zsebéből a gyújtót, el is húzta a térdén, a gyújtó meg is villant, fa is tüzet fogott, de abban a
minutában a törpe ember letoppant a kazal tetejére, feloldotta a vénasszonyt, felkapta, a
szakállára ültette, s úgy elnyargalt vele, hogy a tündérkisasszonyok majd megpukkadtak
mérgükben, mikor ezt látták. Hát még Tündér Ilona! Fel akart ülni a táltos lovára, hogy
elfogja őket, d e a táltos ló éppen akkor törte ki a lábát, s feküdt a jászla előtt, meg sem tudott
mozdulni. Így aztán a törpe szépen hazaérkezett a vénasszonnyal,
Most már csakugyan volt nagy öröm, de mekkora! Csaptak olyan lakodalmat, hogy
hetedhét országon túl is híre ment. Palkó a törpe embert megtette udvarmesterének, akinek a
nagy örömtől még hét rőfre nőtt a szakálla. Így volt, vége volt, igaz volt. Aki nem hiszi, járjon
utána.

19. Kriza János
PÁVATOLL

Élt egyszer egy ország fővárosában egy igen -igen gazdag király, Sándor volt a neve.
Ennek a királynak nagy kedve tellett a vadászatban. Egyszer, mikor jönne haza
vadásztársaival a havasból; látja, hogy egy kopasz lófej meghengeredik előtte az úton.
Megparancsolja társainak, hogy törjék ízzé -porrá. Megszólal a lófej:
– Hallod -e, te király, hat királynak a fejét veszem, s a tied lesz a hetedik!
– Rajta, fogjátok meg? – parancsolta a király a társainak, s azok felvették a lófejet,
bevitték a városba, s a király parancsolatára a palota ablaka alá hét singnyire beásták a fö ldbe,
hogy ne árthasson.
A legközelebbi éjen egy olyan terepély borostyánfa nőtt ki a lófőből, hogy az ágai
benőttek a palota ablakán, s belülről mind a négy falát befolyták, szépen kivirágozva. Felkel
hajnalban a király öreg anyja, s csak elcsodálkozott a zon, amit látott a palotában. Odamegy a
fia ágyához s felkelti:
– Kelj fel, fiam – így költögeti -, nézd csak, be szép, gyönyörű borostyánfa növekedett
az éjjel az ablakunk alatt, s még a házunkat is betöltötte a virágaival.
– Ó, kegyes anyám – azt mondja sóhajtva a király -, ez nekem nem öröm, hanem
inkább szomorúság.
Felkel a király az ágyából, s kiadja a parancsot, hogy haladék nélkül vágják ki a csoda –
borostyánfát. Előszólítja a legszebb szobaleányt, s azt mondja neki:
– Eredj sietve, hívj tizenkét fejs zés legényt a városból.

243
Mikor a leány az ablak előtt elmegy, ki a kapu felé, megszólal a borostyánfa:
– Hallod -e, te leány, a fejszés legények, tudom én, hagy eljönnek, s azt is tudom, hogy
kivágnak. Mikor a legelső belém vágja a fejszéjét, egy darab forgá cs kiszökik a törzsökömből,
te azt vedd fel úgy, hogy észre ne vegye senki, s tedd a kebeledbe.
A leány eszerint cselekedett, kebelében hordozta a forgácsot, s olyan csoda történt,
hogy annak a csodaerejétől szült egy gyönyörű szép fiút. Mivelhogy ritka sz ép volt,
megkeresztelték Pávatollnak.
Mikor aztán ez a fiú nagyobbra növekedett, szépségéért, ügyességéért nagy kedvébe
esett a királynak. Vadászni is gyakran elvitte magával. Történt egyszer, hogy így szólott
hozzá a vadászaton:
– Te, látom, ügyes egy leg ény vagy, hozd el nekem Kócibár király leányát feleségül.
Pávatoll másnap jó reggel el is indult a nagy útra. Mikor egy nagy folyóvíz mellett
mendegélt, meglátott egy roppant nagy halat a part felé úszkálni. Odafordította a puskáját,
hogy meglője, de a hal megszólalt:
– Megállj Pávatoll, ne lőj ide! Tudom én, hogy ahova most utazol, ott nagy bajod lesz
neked. Csak jöjj ide, szólíts engem, s én segítek rajtad.
Pávatoll visszaakasztotta a puskáját a nyakába, s továbbment. Egyszer megpillantott
egy nagy saskes elyűt a feje fölött lebegni. Célba veszi azt is, hogy lelője, de a sas is
megszólal:
– Megállj, Pávatoll, ne lőj ide! Tudom én, hogy ahova most utazol, ott énnélkülem
nem boldogulsz, csak gyere ide, szólíts engem, s én segítek rajtad.
Pávatoll nem lőtte me g a sast sem, hanem tovább folytatta az útját. Mikor egy
cserjésbe érkezett, meglátott egy rókát egerészni. Arra is felhúzta a puskáját. Megszólal a
róka:
– Le ne lőj engem, Pávatoll, mert tudd meg, hogy mikor legnagyobb bajod lesz, éppen
én foglak téged k isegíteni a bajból – s így a rókának is megmaradt az élete.
Pávatoll mindaddig ment hegyeken -völgyeken keresztül, míg nagy sokára be nem
érkezett Kócibár király fővárosába. Bement a királyhoz, ura nevében köszöntötte, s
elmondotta, hogy ő mi járásbeli voln a.
– Haj, idegen ország fia – azt mondja a király -, olyan leányt, mint az enyém, nem
olyan könnyű elnyerni. Én meg nem tagadom a királyodtól, de neked előbb nagy próbákat
kell kiállanod, s ha azt ki nem állod, ne bízz benne, hogy elnyered a leányomat.
– S mi leszen az a próba? – kérdezte Pávatoll.
– Csak az – feleli a király -, hogy neked úgy el kell bújni, akárhova is, hogy a leányom
téged meg ne kapjon.

244
Kimegy Pávatoll a király udvarából, s töri a fejét erősen, hogy mitevő legyen. Egyszer
csak eszébe jut a hal. Elmegy, s éppen azon a helyen, ahol először találkozott vele, meg is
találja.
– Tudom, mi bajod van – mondja neki a hal -, bújj csak be a torkomba, s én úgy
elrejtelek, hogy senki meg nem talál téged.
Így is történt. A hal felnyitotta szörnyű nagy torkát, Pávatoll szépen besétált, s a nagy
hal levitte őt a folyó fenekére.
Azt mondja a király a leányának:
– No, leányom, keresd meg Pávatollat.
A király. leányának egy olyan csodakönyve volt, amelyből ha csak belenéztek is,
akárkinek s akárminek a hollé tét könnyen meg lehetett tudni.
A leány csak belepillantott s felkiáltott:
– No, atyám, megtaláltam, de jól elbújt, mert a folyó fenekén egy nagy halnak a
gyomrában van.
Kiteszi a nagy hal Pávatollat a szárazra, s Pávatoll a víz partjáról egyenesen odasiet ett,
ahol a nagy sast látta volt. Hát a sas ismét ott lebeg. Azt mondja neki Pávatoll:
– No, te sas, mármost segíts rajtam, ha módod van benne, és bújtass el engem
valahova.
Alászáll a sas, hátára veszi Pávatollat, s elviszi őt a felhők háta mögé.
– Vajon hova lett el Pávatoll a hal gyomrából? – kérdi a leányától a király.
A leány ismét elővette a bűvös -bájos könyvet, s addig nézegette, amíg egyszer azt
mondotta:
– Ismét megtaláltam, a hetedik felhőn felül egy sasnak a hátán üldögél.
A sas még egy darabig o tt lebegett fenn, azután leszállott, s letette Pávatollat a földre.
Azt gondolta Pávatoll, hogy akár nyer, akár veszít, de ő még egyszer próbát tesz a királynál.
Be is ment a királyi udvarba, s ott azt mondta neki a király:
– Már kétszer megtaláltunk téged , de harmadszor úgy elbújj, hogy meg ne kapjunk,
mert ha megtalálunk, nemcsak hogy a leányomat nem nyered el, hanem még a fejedet is
elveszíted.
Pávatoll igen elbúsult ezen, kiment az udvarból, s megkereste a rókát a cserjésben.
Elmondotta neki, hogy milye n nagy nehéz próbát kell kiállnia.
– Ne félj semmit – azt mondja a róka -, csak bukjál hamar keresztül a fejeden.
Pávatoll általbukott a fején, s egy szép kis fürge mókus válott belőle. A róka is
általbukott a fején, s egy kereskedővé változott. Azután meg hengergőzött egy cserfa alatt, s
amennyi falevél ott lehullva volt, az mind cifra keszkenővé változott.

245
Fogta magát a kereskedő, hátára pakolta a sok keszkenőt, a mókust a vállára ültette, s
bement a városba. Megállott a Kócibár király kapuja előtt, sátort vont, s árulni kezdette a
keszkenőket. A mókus a kereskedőnek hol a fején, hol a vállán, hol a keszkenőin szökdösött
nagy vígan. Hírét veszi a király leánya, hogy micsoda keszkenőket árul egy kereskedő a
királyi palota kapujában, s leküldi a szolgálóját, hogy válasszon ki egy szépet. A szolgáló
kifut, meglátja a mókust, nyomban visszajön, s elmondja a király leányának, hogy be
gyönyörű mókust látott játszadozni a keszkenőkön a sátorban. A király leánya elkéreti a
mókust a kereskedőtől, hogy amíg ő árulja a keszkenőket, addig hadd mulassa magát vele.
Ahogy ott mulatoznék, azt mondja neki a király:
– Elég legyen a játékból, keressed Pávatollat.
Előveszi erre a leány a könyvét, keres benne, de nem talál, s azt mondja a királynak:
– Én semmiképpen nem találom P ávatollat, az árnyékát jól látom, de őt magát nem
tudom kivenni, hogy hol van.
A mókus akkor éppen a leány ölében volt lesimulva, s egyet sem mozdult a helyéből.
Nemsokára beküld a kereskedő, s kéreti a mókust, hogy neki tovább kell menni, mert
itt nem kel a portékája. El is ment a mókusával együtt, vissza a cserjés mellé, s ott a mókust
átbucskáztatta a fején, s lett belőle megint szép ifjú Pávatoll, aki azelőtt volt. Azt mondja neki
a kereskedő:
– Nézd, én adok neked egy iskátulyát, ebben egy légy van bez árva, ezt vedd
magadhoz, s hasznát veszed. A király az éjjel felöltöztet tizenkét leányt, mind hasonlót a saját
leányához, mind egyforma ruhába, s neked még azt a próbát parancsolja, hogy válaszd ki
közülük az ő leányát. Te csak bocsásd ki az iskátulyából a legyet, az éppen a homlokára száll
a király leányának, s mikor hozzákap a légyhez, akkor fogd meg a kezét, s vezesd el a többi
leányok mellől – ezzel eltűnt a kereskedő, Pávatoll pedig bement a királyhoz.
– Isten hozott – azt mondja a király -, hová tudt ál úgy elbújni, eleget kerestünk, de nem
találtunk?
– Nem voltam igen messze – azt mondja Pávatoll -, mókus képében a leányod ölében
heverésztem. Most már a próbát kiállottam, már csak az van hátra, hogy vigyem a leányodat.
– Ne siess – azt mondja a király -, holnap még egy próbát ki kell állanod, akkor ha lesz
valami a dologból.
A király másnap reggel sorba állíttatott az udvar közepén tizenkét egyforma arcú és
egyforma ruhájú leányt. Azok között volt az ő leánya is.
– No, válaszd ki az én leányomat a tize nkettő közül – azt mondja Pávatollnak.

246
Pávatoll nézegetni kezdi a leányokat, s közben titokban kinyitotta az iskátulyát, a légy
kirepült belőle, s a király leányának a homlokára szállott. A királyleány hozzákapott a jobb
kezével, ekkor hozzájárult Pávatoll , megfogta a kezét, elvezette a többi mellől, s azt mondta:
– Gyere, mert te vagy az, akiért én olyan sokat fáradtam, csak készülj, s indulj velem.
Egész nap a készülettel telt el. Másnap elindultak cifra szekéren, nagy pompával, s
mikor egy sík mezőn menn ének keresztül, látják, hogy egy kútra seregesen özönlik a nép.
Megállnak mellette, s megkérdi az új menyasszony egy vízvivőtől, hogy miféle víz van abban
a kútban, hogy azt olyan sokan ostromolják.
– Ennek élő -haló víz a neve – felelik neki -, s ennek oly an ritka nagy ereje van, hogy
aki véletlenül hal meg, ha igen öreg nem volt, ebből csak megfecskendezik, s mindjárt
feltámad.
A menyasszony merített egy korsóval a vízből, feltétette a szekérbe, s folytatták
útjukat.
Mikor hazaérkeztek, meglátja Sándor kir ály, hogy Pávatoll az új menyasszony mellett
ül a szekérben. Szörnyű haragra lobbant, s meg akarta ölni, de megtürtőztette a haragját
ezúttal.
Egy óra múlva gazdag rakott asztal mellé ültek, hat idegen király volt jelen, akiket
Sándor király meghívatott ve ndégségbe. Mikor felkeltek jóllakva az asztal mellöl, azt mondja
Sándor király Pávatollnak:
– Készülj a halálra, mert meg kell halnod!
Szegény Pávatoll azt sem tudta, hogy mit tegyen ijedtében. Mentegetni kezdte magát,
hogy ő csak azért ült a menyasszony m ellé, mivel nem volt máshol hely a szekérben, s
különben is ő volt a kikérő násznagy. A jelenvoltak közül senki sem sietett mentségére az új
királynén kívül, de az is mindhiába, mert Sándor király kirántotta a kardját, s lecsapta Pávatoll
fejét.
A nagy vig asság nagy szomorúságra változott, s elindult a vendégsereg, hogy kivigyék
Pávatollat a temetőbe. Mikor oda kiérkeztek, azt mondja az új királyné, hogy tegyék le a
koporsót, nyissák fel, hadd lássa meg még egyszer azt, aki olyan sokat fáradozott érette.
Minthogy kedves volt a királyné, engedtek a szavának, letették a koporsót, s fel is
nyitották. A királynénak kezében volt egy butélia megtöltve élő -haló vízzel, azzal megöntözte
a halottat, s csak elbámult mindenki, mikor látták, hogy Pávatoll egyszer csak t alpra állott.
Pávatoll, hogy felkelt a koporsóból, felkapta a kardját, mert az is melléje volt téve, s
azt mondta Sándor királynak:
– No, háládatlan, tudd meg, hogy mikor jöttél a vadászatból a havasról, én mondottam
neked a kopasz lófőből ezeket a szókat: "Hat királynak a fejét veszem, tied lesz a hetedik." Te

247
az énbelőlem kinőtt borostyánfát kivágattad, s minden ágával együtt tűzre rakattad, s engemet,
aki, hogy jó feleséget hozhassak neked, kockára tettem az életemet, s ezer veszély közt
forogtam, elvesz ejtettél minden ok nélkül. Most már itt az idő, hogy meglakolj mindezekért,
amit énellenem cselekedtél.
Ahogy ezeket elmondta, csak hirtelen elvágta a hat királynak a fejét, s utánuk a
Sándorét, s behányta őket a kiásott sírba, azután megfogta a királyné j obb kezét, s azt
mondotta:
– Gyere, menjünk haza, én a tied s te az enyém vagy. Tudom, jól tudod, mennyit
szenvedtem, s mennyit fáradtam éretted.
Ezzel hazamentek, beszállottak a királyi udvarba, s ott nagy bőségben s békességben
éltek együtt holtuk napjái g.

20. Benedek Elek
SZÉP CERCERUSKA

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy szegény özvegyember, s annak két szép
leánykája. De aztán olyan szép volt mind a kettő, hogy királykisasszonyoknak is beillettek
volna. Be bizony!
Lakott az özvegyember szomszédság ában egy özvegyasszony, s ez egyszer, mikor a
nagyobbik leányka, akit Cerceruskának hívtak, az udvaron játszadozott, átalszólt a kerítésen:
– Te leányka, mondd meg az édesapádnak, hogy vegyen feleségül engem, s én titeket
tejbe -vajba fürösztgetlek.
Megörül t ennek Cerceruska, futott az édesapjához, s mondja, hogy mit üzent a
szomszédasszony.
– Biz az jó lenne! – mondá az özvegyember, s még aznap feleségül vette a
szomszédasszonyt.
Hiszen jó dolguk volt a leánykáknak egy hétig, kettőig, cirókálta -marókálta a
mostohájuk, de aztán csak megfordult az indulata, s a szegény árvák többször kaptak verést,
mint ételt.
– Hallod -e – mondá Cerceruska a húgának -, ez a gonosz asszony még elpusztít minket,
menjünk világgá!
– Én nem bánom – mondá a kisebb leányka -, menjünk világgá.
Jókor reggel fölkeltek, s azt mondták a mostohájuknak, hogy eprészni mennek az
erdőbe, ha eleresztené.

248
– Csak menjetek – mondotta az asszony -, úgysem veszem semmi hasznotokat. – S
mikor a leánykák kimentek a kapun, utánuk szólt lassan, de Cercer uska jól hallotta: – Az
Úristen engedje meg, hogy mely állat lába nyomából isztok, azzá változzatok!
Na, ment, mendegélt nagy búsan a két leányka, s mikor az erdőbe értek, azt mondja
Cerceruska a húgának:
– Hallod -e, nehogy valamiféle állatnak a lába nyomá ból igyál, akárhogy
megszomjúhozzál!
A kicsi leányka megígérte, s azzal eprészni kezdettek. Szedegették az epret, egymásra
nem is gondoltak, s lassankint, egyik erre, másik arra, elbódorogtak. *
Egyszerre csak erősen megszomjazott a kicsi leányka, de nem talált sem forrást, sem
patakot. Mit csináljon, Istenem, mit csináljon? Meghal a nagy, erős szomjúságtól, ha egy
csepp vizet nem talál. Ment, mendegélt keseregve, sírdogálva, s ihol talált egy csepp vizet
valami állatnak a lába nyomában. Ő bizony iszik belőle, akármiféle állattá változzék, gondolá
magában. Hát, Uram, Jézus, ne hagyj el! – ahogy egy cseppet ivott, mindjárt őzzé változott.
Eközben Cerceruska teleszedte a kosarát, s néz erre, néz a rra, hát sehol sincs a kicsi
húgocskája. Keresi, kiabálja, s jaj, Istenem, nem találja. Sírt Cerceruska, sírt keservesen, hogy
zengett belé az erdő. Hát egyszer csak szalad felé keserves nyihogással egy őzecske, nyalja –
falja Cerceruskának kezét, arcát, min denét.
– Ó, Istenem, Istenem – sírt Cerceruska -, ez bizonyosan az én kicsi testvérem! Nem
fogadá meg a szavamat, s őzzé változott.
Megölelte az őzike nyakát, s úgy vezette az erdőn át, folyton sírva, keseregve. De még
csak akkor sírt igazán Cerceruska, am ikor messziről egy vadászt pillantott meg. Kétcsövű
puska volt a vállán, s egy kopó szaladgált, szimatolt előtte. Istenem, Istenem, ha meglátja a
vadász, még meglövi a kis testvérét! Néz erre, néz arra, hogy hová rejtőzhessenek el. Áldott
szerencsére meglá t egy szénaboglyát, s hirtelen mögéje húzódnak. De hiába húzódtak, mert a
kopó megszimatolta az őzecskét, s egyenest a boglyához szaladt. Körülszimatolta az őzecskét,
de nem bántotta, hanem hirtelen megfordult, visszaszaladt gazdájához, ugrált, vinnyogott, s
addig neki békét nem hagyott, míg egy darab kenyeret nem adott. A kopó felkapta a kenyeret,
elszaladt a boglyához, ledobta Cerceruska elé, visszaszaladt a gazdájához, s még erősebben
ugrált, vinnyogott.
Csudálkozott a vadász, nem értette a kopó dolgát, mert máskor nem is gondolt evésre,
míg haza nem tértek a vadászatról. Hanem azért dobott neki még egy darab kenyeret. A kopó
ezt sem ette meg, hanem szaladt egyenesen a boglyához, s Cerceruska elé dobta a kenyeret,
aztán vissza megint a gazdájához, felszök ött rá, s olyan keservesen vinnyogott, mintha
leütötték volna a derekát.

249
– No, várj csak – mondá a vadász -, még adok egy darab kenyeret, de már most magam
is megnézem, hogy hová viszed, mert lehetetlen képes, hogy mind magad ennéd meg!
No hiszen elállott szeme -szája a vadásznak, mikor látja, hogy a boglya tövében egy
szépséges szép leányka sírdogál, s mellette egy őzecske nyihog keservesen. Cerceruska
ráborult az őzecskére, s könyörgött a vadásznak:
– Ó, édes vadász bácsi, ne bántsa ezt a szegény őzecskét, mert ez az én testvérkém!
– Mit beszélsz, te leányka, te – nevetett a vadász -, már hogy lehessen leánynak őz
testvére.
Cerceruska erre elmondotta, hogy kik s mik ők, hogy milyen szerencsétlenül járt kis
testvére.
Kicsordult a könny erre a beszédre a vadá sz szeméből, s azt mondta:
– Ne félj, Cerceruska, nem bántom a testvéredet, de sőt inkább magammal viszlek
palotámba. Mert úgy tudd meg, hogy én vagyok ennek az országnak a királya.
Azzal kézen fogta Cerceruskát, Cerceruska pedig átölelte az őzecske nyakát , s úgy
sétált a királyi palotába.
Ott a király megparancsolta, hogy az őzecskét külön kertben tartsák, Cerceruskának
pedig minden ember engedelmeskedjék, kedvét keresse neki, aki jót akar.
Na, kedvébe is járt mindenki Cerceruskának, csak egy udvarbéli ass zony, aki dajkája
volt a királynak, nézte rossz szemmel. Ennek az asszonynak volt egy leánya, s mind azon
mesterkedett, hogy a király vegye feleségül az ő leányát. Mert hogy szavamat össze ne
keverjem, a királynak még nem volt felesége. Hiába ajánlották ne ki a legszebb
királykisasszonyokat, egy sem tetszett neki. Örült ennek az asszony, de bezzeg megijedt,
mikor Cerceruskát meglátta.
"Bizonyosan ezt akarja feleségül venni a király – gondolta magában -, de abból ugyan
nem lesz semmi!"
Csak azt várta, hogy a király elmenjen hazulról, lement Cerceruskával abba a kertbe,
hol az őzecske lakott. Volt ennek a kertnek a közepén egy tó, s mikor ennek a partján jártak,
azt mondja az öregasszony:
– Állj csak meg, Cerceruska, nézd meg magad a tóban, milyen szép vagy.
Cerceruska belenézett a tóba, s abban a minutában * a gonosz asszony belelökte.
Hej Istenem, nyihogott az őzecske keservesen, szaladgált a tó körül, de az öregasszony
odaszólt neki:
– Nyihogj, n yihogj, csak ne beszélj!
Hazajő estére a király, s megy a Cerceruska szobájába egyenesen. Hát Cerceruska
nincs ott. Hívatja az asszonyt.

250
– Hol van Cerceruska?
– Bizonyosan a kertbe ment. Mindig ott játszadozik az őzecskével.
Megy a király a kertbe, keresi, kiabálja Cerceruskát, de csak az őzecske volt ott, az
pedig csak nyihogott, szaladgált, nem tudott szólani.
Megszomorodott a király erősen. Azt hitte, hogy Cerceruska elbujdosott a palotából.
Kurrentáltatta az egész országban, teméntelen aranyat ígért ann ak, aki visszahozza
Cerceruskát, de ígérhette volna fele királyságát: Cerceruskát senki meg nem találta.
Egész napokon keresztül ott járt -kelt a király a kertben, s az őzecskét simogatta,
kérdezte:
– Nem láttad -e Cerceruskát? – de az őzecske csak nyihogott , nem tudott beszélni.
Látta ezt az ördöngös, gonosz asszony, s megijedt, hogy ha a király mindig a kertben
jár, még valahogy eszébe jut, hátha a tóba taszították Cerceruskát. Ő bizony elpusztítja az
őzecskét is. Megvárta, hogy menjen el hazulról, egyszeri ben mészárost hívatott, s bementek a
kertbe, hogy vérét vegyék szegény őzecskének.
Haj, szegény teremtés, mikor meglátta, hogy jő a mészáros a késsel, nekirugaszkodott,
s szaladt a tó körül, ahogy csak bírták gyenge lábai.
Hiába csalogatták, meg nem állott . S halljatok csudát: amint a tó körül szaladgált, a
nagy ijedségtől megjött a szava, s elkezdett beszélni:
Kelj ki, édes Cerceruskám,
tónak fenekéből,
nagy halnak beléből!
Fenik a kést gyenge bőrömnek,
mossák a réztányért piros véremnek!
Éppen ebben a sze mpillantásban érkezett a kertbe a király, s hallja, hogy mit kiabál az
őzecske. Mindjárt összekiabálja az egész udvar népét, kimereti a tó vizét, kifogatja a nagy
halat, a hasát fölvágatja, s hát csakugyan benne volt Cerceruska. Úgy láttam, mint ma, hogy
élt, s még százszor szebb volt, mint annak előtte.
Volt öröm, de milyen! A kicsi őzecske is akkorákat ugrott örömében, hogy egyszer
csak keresztülbucskázott a fején, s hopp! hallgassatok ide! egyszeribe visszaváltozott
leánykának.
Eközben a tó ismét megtelt vízzel. No, ha megtelt, a király meg is fogatta a
boszorkányt, beledobatta a tóba. Cerceruskát pedig fölvezette a palotába, egyszeribe papot
hívatott, az összeeskette őket, s még aznap a fiatal pár tojáshéjba kerekedett, a Küküllőn
leereszkedett.
Ha kiszá llnak, legyenek a ti vendégeitek.