Keresztút a Col osseumban a Szentatyával FSSz92 2018 [608355]

Keresztút a Col osseumban a Szentatyával ©FSSz92 –2018

1 L Á T L A K T É G E D J É Z U S

I. ÁLLOMÁS
JÉZUST HALÁLRA ÍTÉLIK

℣ Adoramus te, Christe, et benedicimus tibi. ℟ Quia per sanctam crucem tuam redemisti mundum.

Evangélium Szent Lukács könyvéből (Lk 23,22 –25)
Pilátus harma dszor is megkérdezte: „De hát mi rosszat tett? Semmi vétket nem találok, amiért halálra kellene ítélnem.
Megfenyítem és szabadon bocsátom.” De azok nem tágítottak, hanem egyre elszántabban, egyre hangosabban
üvöltötték, hogy feszítse keresztre. Erre Pilátu s úgy határozott, hogy enged követelésüknek. Szabadon engedte hát
kérésükre azt, aki lázadás és gyilkosság miatt került börtönbe, Jézust meg kiszolgáltatta nekik akaratuk szerint..

Látlak téged, Jézus, a helytartó előtt, aki háromszor próbál meg ellenállni a nép akaratának, végül
mégis úgy dönt, hogy nem dönt. Vele szemben a tömeg, akit háromszor is megkérdezett, és
mindannyiszor ellened döntött. A tömeg, vagyis mindenki, vagyis senk i. A tömegben elrejtőzve az ember
elveszíti a személyességét, sok ezer más hangnak válik a hangjává. Mielőtt téged megtagadna, már
megtagadta önmagát, s elvesztette felelősségérzetét az arc nélküli sokaság áradatában. És mégis felelős.
Félrevezették a bujt ogatók, az alattomos és süketítő hangú Rossz, de mégis csak az ember ítél el téged.
Ma rettenet tölt el bennünket ennek az igazságtalanságnak a láttán, s szeretnénk távolságot venni
attól. Csakhogy amikor így teszünk, elfeledkezünk mindazon alkalmakról, am ikor mi döntöttünk elsőként
Barrabás, és nem a te megmentésed mellett. Amikor fülünk süket volt a Jóra irányuló hívásra, amikor
jobbnak tűnt nem meglátni az előttünk álló igazságtalanságot.
Ezen az emberekkel teli téren elég lett volna, hogy csak egy szív kételyt érezzen, egyetlen hang
felszólaljon a rossz ezernyi hangja ellen. Mindannyiszor, amikor az élet döntés elé állít minket,
emlékezzünk erre a térre és erre a tévedésre! Engedjük meg szívünknek, hogy kételkedjen, és követeljük
meg hangunktól, hogy fel emelkedjen!

Kérlek, Uram, őrködj a döntéseink fölött, ragyogd be azokat Fényeddel,
ápold bennünk a mérlegelés képességét: csak a Rossz nem kételkedik soha.
A gyökereiket a földbe mélyesztő fák elhervadnak, ha a Rossz öntözik őket,
te azonban az Égbe gyökereztettél min ket, lombunkat pedig a földre borítottad ,
hogy felismerjünk és kövessünk téged.

II. ÁLLOMÁS
JÉZUS VÁLLAIRA VESZI A KERESZTET

℣ Adoramus te, Christe, et benedicimus tibi. ℟ Quia per sanctam crucem tuam redemisti mundum.

Evangélium Szent Márk könyvéből (Mk 8,34 –35)
Jézus összehívta a népet és tanítványait, s így szólt hozzájuk: „Ha va laki követni akar, tagadja meg magát, vegye fel
keresztjét és kövessen. Mert aki meg akarja menteni életét, elveszíti. Aki elveszíti értem és az evangéliumért, az
megmenti életét.”

Látlak téged, Jézus, töviskoronásan, miközben magadra veszed a keresztet. Ú gy fogadod, mint
ahogy mindig is fogadtál mindent és mindenkit. Súlyos, durva fával terhelnek meg, te azonban nem
lázadsz, nem dobod el ezt az igazságtalan s nemtelen kínzóeszközt. Magadra veszed, s a vállaidon
hordozva elindulsz. Hányszor lázadoztam és dü höngtem a nekem jutott feladatok miatt, melyeket
súlyosnak és igazságtalannak ítéltem! Te nem így teszel. Csak pár évvel vagy idősebb nálam, ma azt
mondanák: még fiatal vagy, de engedelmes, komolyan veszed azt, amit az élet eléd ad, minden felmerülő
lehető séget, mintha a dolgok mélyére akarnál leásni, hogy felfedezd: mindig több van ott a látszatnál, ott

Keresztút a Col osseumban a Szentatyával ©FSSz92 –2018

2 van egy rejtett és meglepő jelentés. Neked hála megértem, hogy az üdvösség és a megszabadítás
keresztje, az elesés idején a támasz keresztje, édes iga, kön nyű teher.
Isten Fia bűnösként, gonosztevőként hal meg, mégis innen születik meg annak kegyelme, hogy
felismerjük a fájdalomban a feltámadást, a szenvedésben a te dicsőségedet, az aggódásban a te
üdvösségedet. A kereszt, mely az ember számára a megaláztatá s és a fájdalom jelképe, most –
áldozatodnak hála – ígéretként áll elénk: minden halálból élet fog támadni, és minden sötétségben fel fog
ragyogni a fény. És így kiálthatunk: „Üdvözlégy, kereszt, egyetlen reményünk!”

Kérlek, Uram, add, hogy Kereszted, hit ünk szimbóluma fényénél
el tudjuk fogadni a szenvedéseinket, és szereteted által megvilágosítva
magunkhoz ölelhessünk keresztjeinket, melyeket halálod és feltámadásod dicsőségessé tett.
Add meg nekünk a kegyelmet, hogy történeteinkben felfedezzük a te irán tunk érzett szeretetedet!

III. ÁLLOMÁS
JÉZUS ELŐSZÖR ESIK EL A KERESZT ALATT

℣ Adoramus te, Christe, et benedicimus tibi. ℟ Quia per sanctam crucem tuam redemisti mundum.

Izajás próféta könyvéből (Iz 53,4)
Bár a mi betegségeinket viselte, és a mi fájdalmaink nehez edtek rá, mégis (Istentől) megvertnek néztük, olyannak,
akire lesújtott az Isten, és akit megalázott.

Látlak téged, Jézus, szenvedni, miközben haladsz a Kálvária felé, hordozva bűnünk terhét. És látlak
elesni, kezed és térded a földet veri, szenvedsz. Mek kora alázattal estél el! Mekkora megaláztatást érzel!
Világosan meglátszik életednek ebben a töredékében, hogy te valódi ember vagy. Súlyos az általad
hordozott kereszt; segítségre lenne szükséged, de amikor a földre zuhansz, senki sem siet segítségedre.
Sőt, az emberek gúnyolódnak rajtad, kinevetik az eleső Isten képmását. Talán kiábrándultak, talán téves
elgondolásaik voltak rólad. Olykor úgy véljük, hinni benned azt jelenti, hogy életünk során soha nem esünk
el. Veled együtt elesem én is, velem együtt pe dig az eszméim, melyeket rólad alkottam: mennyire
törékenyek voltak!
Látlak, Jézusom, amint összeszorítod a fogaidat, teljességgel az Atya szeretetére hagyatkozol,
felállsz és folytatod utadat. Ezekkel a meg -megingó első léptekkel a kereszt felé egy gyerm eket juttat
eszembe Jézus, aki megteszi első lépéseit az élet felé, majd elveszíti az egyensúlyát, elesik és sír, de aztán
újra folytatja. A szülők kezére bízza magát, és nem áll meg; fél, de mégis előre megy, mert a bizalom
felülmúlja a félelmet.
Bátorsá goddal arra tanítasz minket, hogy botlásaink és eséseink soha nem tartóztathatják fel
utunkat, és hogy mindig mi döntjük el: feladjuk, vagy veled együtt felállunk.

Kérlek, Uram, éleszd föl bennünk, fiatalokban, az elesések utáni felállás bátorságát,
épp ú gy, ahogy te tettél a Kálvária felé vezető utadon.
Kérlek, add meg, hogy tudjuk mindig értékelni az élet hatalmas és értékes ajándékát,
és hogy botlásaink és eséseink ne szolgáltassanak soha okot az élet eldobására,
hisz tudjuk: ha bízunk benned, akkor fel állhatunk, s megtaláljuk az erőt a folytatáshoz, mindig.

IV. ÁLLOMÁS
JÉZUS ANYJÁVAL TALÁLK OZIK

℣ Adoramus te, Christe, et bened icimus tibi. ℟ Quia per sanctam crucem tuam redemisti mundum.

Evangélium Szent Lukács könyvéből (Lk 2,34 –35)
Simeon megáldotta őket, és így szólt anyjához, Máriához: „Íme, ő sokak romlására és sokak feltámadására lesz
Izraelben, jel lesz, amelynek ellene mondanak – a te lelkedet is tőr járja át – hogy kiderüljenek sok szív titkos
gondolatai.”

Keresztút a Col osseumban a Szentatyával ©FSSz92 –2018

3 Látlak téged, Jézus, amint találkozol édesanyáddal. Mária ott van, rója a népes ut at, rengetegen
vannak körülötte. Ő egy dologban más, mint a többiek: ő azért van ott, hogy elkísérje a fiát. Naponta
találkozunk ilyen élethelyzetekkel: az anyukák elkísérik a gyermekeiket az iskolába vagy az orvoshoz, vagy
magukkal viszik őket a munkába. Mária azonban más, mint a többi anyuka: ő meghalni kíséri el a fiát. Ez
a legborzalmasabb, leginkább természetellenes sors, amit bárkinek is kívánhatunk: látni meghalni a saját
fiát. És még kegyetlenebb ez, ha az ártatlan fiút az igazságszolgáltatás nevébe n ölik meg. Milyen
természetellenes és igazságtalan ez a jelenet a szemeimben! Édesanyám igazságérzetre nevelt engem, s
arra, hogy bízzak az életben. Ám amit ma látnak a szemeim, annak semmi köze mindehhez, értelmetlen,
fájdalommal teli.
Látlak téged, Már ia, amint nézed szegény fiadat: hátán ott vannak a megostorozás nyomai. Arra
kényszerül, hogy viselje a kereszt terhét. Valószínűleg mindjárt elesik a kimerültségtől ezalatt a teher alatt.
Te azonban mégis tudtad, hogy előbb vagy utóbb sikert ér el, megjöv endölték neked. Most azonban,
hogy ez bekövetkezett, minden más. Mindig így van ez, mindig készületlenek vagyunk az élettel, annak
durvaságával szemben. Mária, most szomorú vagy, ahogy minden más asszony is szomorú lenne a
helyedben. Ám nem vagy reményvesz tett. Szemeidben nem aludt ki a fény, nem a semmibe tekintenek,
te nem lehorgasztott fejjel jársz! Szomorúságodban is ragyogó vagy, mert él benned a remény, tudod,
hogy fiad nem csak odaútra váltott jegyet, és tudod, érzed – ahogy csak az anyukák érezhetik –, hogy
hamarosan újra látod majd őt.

Kérlek, Uram: segíts nekünk, hogy mindig szemünk előtt álljon Mária példája,
aki úgy fogadta el fia halálát, mint az üdvösség nagy misztériumát.
Segíts, hogy a mások javára tekintettel cselekedjünk, s hogy a feltámad ás reményében haljunk meg,
annak tudatával, hogy soha nem vagyunk egyedül, Isten sem, Mária sem hagyott el minket.
Ő a mi jó anyánk, akinek szíve mindig szereti gyermekeit.

V. ÁLLOMÁS
CIRENEI SIMON SEGÍT JÉZUSNAK A KERESZTET HORDOZNI
℣ Adoramus te, Christe, et benedicimus tibi. ℟ Quia per sanctam crucem tuam redemis ti mundum.

Evangélium Szent Lukács könyvéből (Lk 23,26)
Ahogy elvezették, megállítottak egy cir enei embert, Simont, aki éppen a mezőről tartott hazafelé. Vállára adták a
keresztet, hogy vigye Jézus után.

Látlak téged, Jézus, amint összenyom a kereszt. Látom, hogy nem bírod egyedül végigcsinálni; épp
a legnagyobb erőfeszítés pillanatában egyedül mar adtál, nincsenek itt azok, akik barátaidnak mondták
magukat: Júdás elárult, Péter megtagadott, a többiek elhagytak. Ám íme, egy váratlan találkozás: egy
teljesen hétköznapi ember, aki talán hallotta, ahogy rólad beszéltek, de mégsem követett téged. Most
azonban mégis itt van, a te oldaladon, vállt vállnak vetve, hogy osztozzon igádban. Simonnak hívják,
messziről, Cirenéből származó idegen. Most még váratlan történés ez számára, ami azonban
találkozásnak bizonyul majd.
Naponta számtalan találkozásban és csö rtében van részünk, különösen nekünk, fiataloknak, akik
szüntelenül új valóságokkal, új emberekkel lépünk kapcsolatba. A váratlan találkozásban, a balesetben, a
kellemetlen meglepetésben ott rejlik a szeretetnek, a másik jobb megismerésének a lehetősége mé g akkor
is, ha elsőre nem így tűnik.
Olykor úgy érezzük magunkat, mint te, Jézus: mintha elhagyott volna mindenki, akit a barátunknak
gondoltunk, s egy nagy súly nyomaszt minket. Nem felejthetjük el, hogy egy cirenei Simon készen áll arra,
hogy hordozza a keresztünket. Nem felejthetjük el, hogy nem vagyunk egyedül, és ebből a tudatből erőt
meríthetünk ahhoz, hogy mi is hordozzuk a körülöttünk élők keresztjét.

Keresztút a Col osseumban a Szentatyával ©FSSz92 –2018

4 Látlak téged, Jézus: most mintha kicsit megkönnyebbülnél, képes vagy egy pillanatra lélegezni,
most, hogy már nem vagy egyedül. És látom Simont: ki tudja, megtapasztalta -e, hogy a te igád édes, ki
tudja, hogy megérti -e, mit jelent ez a váratlan esemény az ő életében?

Uram, kérlek, hogy mi mindannyian bátorságot merítsünk a cirenei követésére,
aki felveszi a keresztet és nyomaidba lép.
Mindannyian legyünk olyan alázatosak és erősek, hogy hordozhassuk a velünk találkozók keresztjét.
Add, hogy amikor egyedül érezzük magunkat, felismerhessünk az utunkon egy cirenei Simont,
aki megáll, és vállára ve szi a terhünket.
Add, hogy tudjuk keresni azt, ami a legjobb az emberek számára,
hogy nyitottak legyünk minden találkozásra, még ha az az ember másmilyen is!
Kérlek, hogy mi mindannyian egyszer csak váratlanul a te oldaladon találhassuk magunkat!

VI. ÁLLOMÁS
VERONIKA KENDŐT NYÚJT JÉZUSNAK
℣ Adoramus te, Christe, et benedicimus tibi. ℟ Quia per sanctam crucem tuam redemisti mundum.

Izajás pró féta könyvéből (Iz 53,2 –3)
Nem volt sem szép, sem ékes [hiszen láttuk], a külsejére nézve nem volt vonzó. Megvetett volt, utolsó az emberek
között, a fájdalmak férfia, aki tudta, mi a szenvedés; olyan, aki elől iszonyattal eltakarjuk arcunkat, megvetett, a kit
bizony nem becsültünk sokra.

Látlak téged, Jézus, nyomorúan, szinte felismerhetetlenül. Úgy bánnak veled, mint az emberek
legutolsóival. Küszködve haladsz a halál felé, arcod vérzik és eltorzult, még ha – mint mindig, most is –
szelíd és alázatos, az ég felé fordul. Egy asszony utat tör magának a tömegben, hogy közelről lássa az
arcodat, mely talán sokszor megszólította az ő lelkét, és akit szeretett. Most látja a szenvedésed, és segíteni
akar. Nem engedik át, sokan vannak, túl sokan, és felfegyverkezv e. Azonban őt ez nem érdekli, eldöntötte,
hogy eljut hozzád. Egy pillanatra sikerül megérintenie, megsimogatnia téged a kendőjével. A gyöngédség
az ő ereje. Tekinteteitek egy pillanatra találkoznak, az egyik arc a másik arccal.
Ez az asszony, Veronika, ak iről semmit sem tudunk, akinek nem ismerjük a történetét, a szeretet
egy egyszerű gesztusával kiérdemli a paradicsomot. Közel lép hozzád, figyeli elkínzott arcodat, és még
jobban szereti, mint korábban. Veronika nem áll meg a látszatnál, ami olyan fontos n apjaink képekre épülő
társadalmában, hanem feltétel nélkül szeret egy csúnya, elhanyagolt, smink nélküli és tökéletlen arcot. Ez
az arc, a te arcod, Jézus, épp tökéletlenségében mutatja meg irántunk való szereteted tökéletességét.

Kérlek, Jézus, adj erőt, hogy közel lépjek másokhoz, mindenkihez,
fiatalhoz és időshöz, szegényhez és gazdaghoz, számomra kedveshez és ismeretlenhez,
hogy ezekben az arcokban a te arcodat lássam meg.
Segíts, hogy ne késlekedjek segíteni a felebaráton, akiben ott lakozol,
ahogyan Veronika is odafutott hozzád a Kálváriára vívő utadon!

VII. ÁLLOMÁS
JÉZUS MÁSODSZOR ESIK EL A KERESZT ALATT
℣ Adoramus te, Christe, et benedicimus tibi. ℟ Quia per sanctam crucem tuam redemisti mundum.

Izajás próféta könyvéből (Iz 53, 8.10)
Erőszakos ítélettel végeztek vele. Ugyan ki törődik egyáltalán ügyével? Igen, kitépték az élők földjéből, és bűneink miatt
halállal sújtották. (…) Úgy tetszett az Úrnak, hogy összetöri a szenvedéssel.

Látlak téged, Jézus, ahogy szemeim láttára újra elesel. Ezzel megint megmutatod nekem, hogy
ember vagy, valódi ember. És látom, hogy újra felállsz, határozottabban, mint az előbb. Nem gőgösen

Keresztút a Col osseumban a Szentatyával ©FSSz92 –2018

5 kelsz föl; nincs büszkesé g a tekintetedben, csak szeretet. Folytatva utadat, minden esés után újra felkelve,
meghirdeted feltámadásodat, megmutatod, hogy kész vagy újból és örökké kész vagy arra, hogy vérző
vállaidra vegyed az ember bűnének a terhét.
Újbóli eleséseddel az alázat világos üzenetét intézted hozzánk: a földre estél, arra a humus -ra,
amelyből mi, emberi (humanus) lények születtünk. Föld vagyunk, sár vagyunk, veled szemközt semmi
vagyunk. Te azonban olyanná akartál lenni, mint mi, és most ho zzánk közelinek mutatkozol, ugyanúgy
fáradsz, mint mi, ugyanúgy gyönge vagy, homlokod ugyanúgy izzad, mint a miénk. Most, ezen a
pénteken, te is meggörnyedtél a fájdalomtól, ahogyan ez velünk is megesik. De neked van erőd, hogy
tovább menj előre, nem félsz a nehézségektől, melyek várhatnak rád, és tudod, hogy a fáradság végén
ott a paradicsom; felállsz, hogy pontosan errefelé vedd az irányt, hogy megnyisd előttünk országod kapuit.
Furcsa király vagy te, király a porban.
Megszédülök: nem vagyunk méltók arra , hogy fáradságainkat és eséseinket a tieidhez hasonlítsuk.
A tieid: áldozat, a legnagyobb áldozat, melyet szemeim láthatnak, melyet az egész történelem bármikor
is láthat.

Kérlek, Uram, add, hogy készek legyünk felállni eséseink után, hogy tanuljunk az e séseinkből!
Emlékeztess minket, hogy amikor hibázunk és elesünk, akkor
– ha veled vagyunk és megszorítjuk a kezedet –
okulhatunk és felkelhetünk.
Add, hogy mi, fiatalok, elvihessük mindenkinek alázatosságod üzenetét,
és hogy a jövendő nemzedékek megnyissák szemeiket rád, és fel tudják fogni szeretetedet!
Taníts minket, hogy segítsünk azon, aki mellettünk szenved és elesik:
hogy felszárítsuk izzadságát és odanyújtsuk kezünket, hogy felemeljük őt.

VIII. ÁLLOMÁS
JÉZUS A JERUZSÁLEMI A SSZONYOKKAL TALÁLKOZ IK
℣ Adoramus te, Christe, et benedicimus tibi. ℟ Quia per sanctam crucem tuam redemisti mundum.

Evangélium Szent Lukács kön yvéből (Lk 23,27 –31)
Nagy tömeg követte, asszonyok is, akik jajgattak és sírtak miatta. Jézus hozzájuk fordult: „Jeruzsálem leányai –
mondta nekik –, ne engem sirassatok. Inkább magatokat és gyermekeiteket sirassátok, mert jönnek majd napok,
amikor azt fog ják mondani: Boldogok a meddők, akik nem szültek, nem szoptattak. Akkor majd unszolni kezdik a
hegyeket: Omoljatok ránk! És a dombokat: Takarjatok el! Mert ha a zöldellő fával így tesznek, mi lesz a sorsa a
kiszáradt fának?”

Látlak és hallak téged, Jézus, miközben beszélsz az asszonyokhoz, akikkel a halál felé vezető
utadon találkozol. Minden áldott nap megannyi ember került eléd az utadon, találkoztál velük és beszéltél
mindenkivel. Most a jeruzsálemi asszonyokhoz szólsz, akik látnak téged és sírnak. Én i s egy vagyok közülük.
Ám te, Jézus, intésedben olyan szavakat használsz, melyek engem is szíven találnak. Konkrét és közvetlen
szavak. Első hallásra keménynek és szigorúnak tűnhetnek, mivel nincs bennük mesterkéltség. Ma tényleg
hozzászoktunk egy szóvirágo kból szőtt világhoz, a hideg képmutatáshoz, mely elkendőzi és megszűri azt,
amit valójában mondani akarunk. Egyre inkább kerüljük az intéseket, szívesen hagyjuk sorsára a másik
embert, nem törődünk azzal, hogy a saját javára ösztökéljük őt.
Te azonban, Jé zus, atyaként szólsz az asszonyokhoz, meg is feddve őket. Szavaid igazság szavai,
közvetlenül szólítanak meg. Egyetlen céljuk a jobbítás, nem pedig az ítélkezés. Más nyelv ez, mint a miénk.
Te mindig alázatosan szólsz, s közvetlenül érsz el a szívig.
Ezen találkozás során, mely az utolsó a keresztre feszítés előtt, még egyszer megmutatkozik
minden mértéket meghaladó szereteted az utolsók és a kirekesztettek iránt. Akkoriban ugyanis az
asszonyokat nem tartották méltónak arra, hogy megszólítsák őket. Te azon ban gyöngédségedben tényleg
forradalmi vagy.

Keresztút a Col osseumban a Szentatyával ©FSSz92 –2018

6 Kérlek, Uram, hogy én is, együtt ennek a világnak a nőivel és férfijaival,
képes legyek egyre szeretetteljesebbé lenni a szükséget szenvedőkkel szemben, amilyen te voltál.
Add meg nekünk az erőt, hogy árral sze mben ússzunk, és hiteles kapcsolatot építsünk ki a többiekkel,
hidakat verve és elkerülve, hogy bezáruljunk önzésünkbe, mely a magányba és a bűnbe visz minket.

IX. ÁLLOMÁS
JÉZUS MÁSODSZOR ESIK EL A KERESZT ALATT
℣ Adoramus te, Christe, et benedicimus tibi. ℟ Quia per sanctam cruce m tuam redemisti mundum.

Izajás próféta könyvéből (Iz 53,5 –6)
Igen, a mi bűneinkért szúrták át, a mi gonoszságainkért törték össze; a mi békességünkért érte utol a büntetés, az ő
sebei szereztek nekünk gyógyulást. Mi mindnyájan, mint a juhok, tévelyegtünk, ki -ki a maga útjára tért, és az Úr
mégis az ő vállára rakta mindnyáj unk gonoszságát.

Látlak téged, Jézus, amint harmadszor is elesel. Kétszer már elestél, és kétszer fel is keltél. Nincs
többé mértéke a fáradásnak és a fájdalomnak, most már végérvényesen legyőzöttnek tűnsz ebben a
harmadik esésedben. Hányszor megtörténik, életünk minden egyes napján, hogy elesünk! Már -már
annyiszor elbukunk, hogy nem is tartjuk számon. Ám mindig azt reméljük minden esésünknél, hogy ez
lesz az utolsó, hiszen szükségünk van a remény bátorságára, hogy szembenézzünk a szenvedéssel.
Amikor az e mber sokszor elesik, végül összeomlanak az erői, a reménye pedig végleg kialszik.
Melléd képzelem, Jézus, magamat az úton, amely a halál felé visz téged. Nehéz elgondolni, hogy
épp te vagy Isten Fia. Valaki megpróbált segíteni neked, te azonban már kimerü ltél, bénultan megállsz.
Mintha képtelen lennél tovább menni. És íme, váratlanul azt látom, hogy felállsz, kiegyenesíted a lábaid és
a hátad, amennyire ez csak lehetséges egy kereszttel a vállon, és tovább indulsz, újra. Igen, meghalni
mész, és te teljesen végig akarod ezt csinálni. Talán ez a szeretet. Megértem, hogy nem számít, hányszor
esünk el; mindig lesz egy utolsó alkalom, talán a legrosszabb, a legrémesebb próbatétel, melyben meg
kell találni az erőt, hogy eljussunk utunk végére. Jézus számára a ker esztre feszítés a vég, a halál
abszurditása. Ez azonban feltár egy mélyebb jelentést, egy magasabb célt: mindannyiunk megmentését.

Kérlek, Uram, add meg nekünk mindennap a bátorságot, hogy előre haladjunk utunkon!
Add, hogy mélységéig elfogadjuk a reményt és a szeretetet, melyet nekünk ajándékoztál!
Legyen képes minden ember szembenézni az élet kihívásaival,
azzal az erővel és hittel, mellyel te élted meg a kereszthalál felé vezető utad utolsó pillanatait!

X. ÁLLOMÁS
JÉZUST MEGFOSZTJÁK A RUHÁITÓL
℣ Adoramus te, Christe, et benedicimus tibi. ℟ Quia per sanctam cruce m tuam redemisti mundum.

Evangélium Szent János könyvéből (Jn 19,23)
Amikor a katonák fölfeszítették Jézust, fogták ruhadarabjait és négy részre osztották, minden katonának egy -egy
részt, majd a köntösét is. A köntöse varratlan volt, egy darabból szőve.

Látlak téged, Jézus, mezte lenül, úgy, ahogy még soha nem láttalak. Megfosztottak ruháidtól, Jézus,
és kockákkal vetnek sorsot. Ezeknek az embereknek a szemében elvesztetted méltóságod egyetlen
foszlányát, ami még megmaradt, az egyetlen tárgyat, melyet a szenvedésed útján még birtok oltál. Az idők
kezdetén Atyád készített ruhát az emberek számára, hogy újra méltóságba öltöztesse őket; most az
emberek lemeztelenítenek téged. Látlak téged, Jézus, és látok egy fiatal migránst, egy összeroncsolt testet,
mely egy gyakran túlságosan kegyetl en földre érkezik, amely kész elvenni a ruháit, az egyetlen javát, és
pénzzé tenni azt; magára hagyva őt a keresztjével, ami olyan, mint a tiéd, egyedül a meggyötört testével,
mint a tiéd, fájdalomtól kitágult szemeivel, mint a tieid.

Keresztút a Col osseumban a Szentatyával ©FSSz92 –2018

7 Van valami, amit az emberek gyakran elfelejtenek a méltóság kapcsán: ez a bőr alatt rejlik, a te
részed, és mindig is veled marad, és ebben a percben, ebben a meztelenségben még inkább. Ez ugyanaz
a meztelenség, mellyel a világra jövünk, és amellyel a föld életünk alkonyán b efogad majd minket. Az
egyik anyától a másikig. És most itt, ezen a dombon, jelen van a te anyád is, aki újra meztelenül lát téged.
Látlak téged, és megértem méltóságodnak, minden ember méltóságának a nagyságát és
ragyogását, amelyet soha senki nem törölhe t el.

Kérlek, Uram, add, hogy mindannyian felismerjük emberi természetünk sajátos méltóságát,
akkor is, ha meztelenül, egyedül állunk a többiek előtt!
Add, hogy mindig meglássuk a másik ember méltóságát, megbecsüljük és őrizzük azt!
Kérünk téged, add meg nekünk a kellő bátorságot,
hogy megértsük magunkat túl az öltözékeinken is,
és elfogadjuk a meztelenséget, mely hozzánk tartozik, és emlékeztet minket szegénységünkre,
melybe te annyira beleszerettél, hogy még az életedet is odaadtad értünk!

XI. ÁLLOMÁS
JÉZUST A KERESZ TRE SZÖGEZIK
℣ Adoramus te, Christe, et benedicimus tibi. ℟ Quia per sanctam cruce m tuam redemisti mundum.

Evangélium Szent Lukács könyvéből (Lk 23,33 –34)
Amikor odaértek arra a helyre, amelyet Koponya -helynek hívtak, ott fölfeszítették, s a gonosztevőket is vele, egyiküket
jobbról, másikukat balról. Jézus pedig mondta: „Atyám, bocsáss meg nekik, hi sz nem tudják, mit tesznek.”

Látlak téged, Jézus, megfosztva mindentől. Meg akartak büntetni téged, az ártatlant, odaszögezve
téged a kereszt fájához. Én mit tettem volna a helyükben? Lett volna bátorságom, hogy felismerjem a te
igazságodat, az én igazság omat? Neked volt erőd, hogy elviseld a kereszt súlyát: azt, hogy nem hittek
neked, hogy kényelmetlen szavaid miatt elítéljenek téged. Ma sem vagyunk képesek megemészteni a
kritikát, mintha minden szót azért mondanának ki, hogy megsebesítsenek minket.
Te nem álltál meg a halállal szemközt sem, mélységesen hittél a küldetésedben, melyet az Atya
bízott rád. Ma, az internet világában, annyira befolyásol minket mindaz, ami a hálón kering, hogy olykor
már a saját szavainkban is kételkedünk. Ám a te szavaid másmi lyenek, gyöngeségedben is erősek. Te
megbocsátottál nekünk, nem horgadt fel a dühöd, arra tanítottál, hogy a másik orcánkat is odatartsuk.
Még tovább is mentél: egészen személyed teljes feláldozásáig.
Körülnézek, és a telefon képernyőjére meredő szemeket látok, melyek elmerültek a social network
világában, mely rögzíti a többiek hibáit, a megbocsátás lehetősége nélkül. Emberek, akik a harag prédájául
esnek, s a legsekélyesebb okok miatt gyűlölködve ordítoznak.
Látom a sebeidet, és most ráébredek, hogy nek em nem lett volna hozzá erőm. De itt ülök most a
lábad előtt, és én is levetkőzöm minden izgatottságomat. Felemelkedem a földről, hogy akár csak pár
centiméterrel is, de közelebb lehessek hozzád.

Kérlek, Uram, add, hogy a jóval szemközt meglegyen a készségem annak felismerésére;
add, hogy az igazságtalansággal szemközt meglegyen a bátorságom,
hogy kézbe vegyem az életemet, és másként cselekedjem;
add, hogy megszabaduljak minden félelemtől, melyek szögekként megbénítanak és távol tartanak
az élettől, melyben te reméltél s melyet előkészítettél számunkra.

XII. ÁLLOMÁS
JÉZUS MEGHAL A KERESZ TEN
℣ Adoramus te, Christe, et benedicimus tibi. ℟ Quia per sanctam cruce m tuam redemisti mundum.

Evangélium Szent Lukács könyvéből (Lk 23,44 –47)

Keresztút a Col osseumban a Szentatyával ©FSSz92 –2018

8 A hatodik óra körül sötétség támadt az egész földön, s egészen a kilencedik óráig tartott. A nap elsötétedett, a
templom függönye középen kettéhasadt. Jézus ekkor hangosan felkiáltott: „Atyám, k ezedbe ajánlom lelkemet.” E
szavakkal kilehelte lelkét. Amikor a százados a történteket látta, dicsőítette az Istent, s azt mondta: „Ez az ember
valóban igaz volt.”

Látlak téged, Jézus, és ez alkalommal nem szeretnélek látni. Haldokolsz. Jó volt rád nézni , amikor
a tömeghez beszéltél, de ennek most vége. Én pedig nem akarom látni a véget; túl sokszor elfordítottam
már az arcomat, szinte hozzászoktam, hogy elfussak a fájdalom és a halál elől, anesztetizáltam (elaltattam
– a szerk.) magam.
Kiáltásod a keres zten erőteljes, fájdalmas: nem készültünk fel ennyi kínra, nem vagyunk rá
felkészülve, nem is leszünk soha. Ösztönösen menekülünk, pánik lesz úrrá rajtunk a halállal és a
szenvedéssel szemközt. Elutasítjuk azt, inkább máshová nézünk vagy becsukjuk a szemün ket. Te azonban
ott maradsz a kereszten, kitárt karral vársz minket, felnyitod a szemeinket.
Hatalmas misztérium, Jézus: haldokolva is szeretsz minket, amikor magadra maradtál. Nekünk
ajándékozod a Lelkedet, betöltöd az Atya akaratát, háttérbe vonulsz. A kereszten maradsz, és pont. Nem
próbálod meg elmagyarázni a halál, a mindeneket elemésztő valóság misztériumát. Többet teszel: egész
testeddel és lelkeddel keresztülmész azon. Hatalmas misztérium, amely továbbra is kérdés elé állít,
nyugtalanít minket; kih ívás elé állít, meghív arra, hogy felnyissuk a szemünket, hogy meglássuk
szeretetedet a halálban is, sőt épp a halálból kiindulva. Pontosan itt szerettél minket: a legigazabb
életállapotunkban, mely kiiktathatatlan és kikerülhetetlen. Itt ragadjuk meg, még ha tökéletlenül is, a te
eleven és hiteles jelenlétedet. Mindig is erre fogunk szomjazni: a te közelségedre, a te velünk levő Isten
mivoltodra.

Kérlek, Uram, nyisd meg szemeimet, hogy a szenvedésben is meglássalak,
a halálban, a végben, mely nem az igazi vég!
Zavard meg kereszteddel az én közömbösségemet, rázz fel tompultságomból!
Felkavaró, a halált meghaladó és életet adó misztériumoddal állíts mindig kérdés elé engem!

XIII. ÁLLOMÁS
JÉZUS TESTÉT LEVESZIK A KERESZTRŐL
℣ Adoramus te, Christe, et benedicimus tibi. ℟ Quia per sanctam cruce m tuam redemisti mundum.

Evangélium Sz ent János könyvéből (Jn 19,38 –40)
Arimateai József, aki Jézus tanítványa volt – bár a zsidóktól való félelmében csak titokban – arra kérte Pilátust, hogy
levehesse Jézus testét. Pilátus megengedte. Így elment és levette a testet. Nikodémus is elment, aki annak idején
éjszaka kereste föl (Jézust), s vitt mintegy 100 font mirha – és aloékeveréket. Fogták Jézus testét és a fűszerekkel együtt
gyolcsba göngyölték. Így szoktak a zsidók temetni.

Látlak téged, Jézus, még ott vagy a kereszten. Egy hús -vér ember, a maga törékenységében, a
maga félelmeivel. Mennyit szenvedtél! Elviselhetetlen jelenet, talán épp azért, mert átitatja az emberség:
ez a kulcsszó, utad értelmezési kulcsa, melyet szenvedés és fáradság fémjelzett. Pontosan az az emberség,
melyet gyakran elfe lejtünk felismerni benned és megkeresni önmagunkban s a többiekben, amikor
túlságosan leköt minket az élet, amely féktelenül felgyorsult, s a mások nehézségeivel és fájdalmával
szemben vakká és süketté tesz minket.
Látlak téged, Jézus: most már nem vagy o tt a kereszten; visszatértél oda, ahonnan jöttél. Lefektettek
a föld ölébe, anyád ölébe. A szenvedés most elmúlt, semmivé lett. Ez a kegyesség (pietas) órája. Élettelen
testedben visszhangzik az erő, mellyel szembenéztél a szenvedéssel. Értelmet adtál anna k, s ez az értelem
most tükröződik azok szemében, akik még ott vannak és melletted maradtak, és mindig is melletted
fognak maradni az odaajándékozott és befogadott szeretetben. Új élet tárul fel előtted, előttünk, egy
mennyei élet, a maradandó, a halál ált al meg nem törhető valóság: a szeretet jegyében. Itt vagy, velünk,
minden pillanatban, minden lépésünknél, bizonytalanságunkban, minden árnyékban. Miközben a sír

Keresztút a Col osseumban a Szentatyával ©FSSz92 –2018

9 árnyéka rávetül anyád karjaiba fektetett testedre, én látlak téged, félek, de nem vesztem el r eményem.
Bízom benne, hogy a fény, a te fényed, újra fel fog ragyogni.

Kérlek, Uram, add, hogy mindig eleven legyen bennünk a remény,
a hit a te feltétlen szeretetedben!
Add, hogy mindig elevenen, lángolón fordítsuk tekintetünket az örök üdvösség felé,
és hogy képesek legyünk vigaszra és békére találni utunk során!

XIV. ÁLLOMÁS
JÉZUS TESTÉT A SÍRBA HELYEZIK
℣ Adoramus te, Christe, et benedicimus tibi. ℟ Quia per sanctam cruce m tuam redemisti mundum.

Evangélium Szent János könyvéből (Jn 19,41 –42)
Azon a helyen, ahol keresztre feszítették, volt egy kert, s a kertben egy új sírbolt, ahova még nem temettek senkit.
Mivel a sír közel volt, a zsidók készületi napja miatt ide temették Jézust.

Már nem látlak téged, Jézus, most sötét van. Hosszú árnyékok vetülnek a dombokra, s a sabbat
gyertyafényei nyüzsögnek Jeruzsálemben a házakon kívül és a szobákban. Kopogtatnak az ég bezárt és
felfeszíthetetlen ajtajain: Kiért ez a nagy magányosság? Ki tudna aludni egy ilyen éjjelen? A város
visszhangzik a gyermekek sírásától, az anyák énekeitől, a katonák őrjárataitól: meghal ez a nap, és csak te
aludtál el. Alszol? És mi az ágyad? Milyen takaró rejt el téged a világ elől?
Arimateai József messziről követte a lépteidet, és most lábujjhegyen követ el téged alvásod idején,
elfed téged a méltatlankodók és gonoszok tekintetei elől. Egy vászonlepel takarja be hideg tested, szárítja
fel a vért, az izzadságot és a könnyeket. Sietve, de gyöngéden vesz le a keresztről. József a vállaira vesz
téged, s te könnyű vagy: nem hordozod a halál, a gyűlölet vagy a düh terhét. Alszol, mint amikor a langyos
szalmába bújtattak, és egy másik József tartott téged a karjaiban. Akkor sem volt hely a számodra, most
sincs hová lehajtanod a fejedet: ám a Kálvárián, a világ kemény nyakán, ott nő egy kert, ahová még senki
sem temettek.
Hová mentél, Jézus? Hová ereszkedtél le, ha nem a mélységekbe? Hová, ha nem a m ég érintetlen
helyre, a legszűkösebb cellába? A mi magunk csapdájába estél bele, a mi magunk szomorúságának
börtönébe: úgy jártál a földön, mint mi, és most a föld alatt is úgy találsz helyet magadnak, mint mi.
Szeretnék elfutni messzire, ám te bennem vagy ; nem kell odakint keresnem téged, mert te vagy az, aki
bekopog az ajtómon.

Kérlek téged, Uram, aki nem dicsőségben nyilvánítottad ki magad,
hanem a mély sötét éjszaka csöndjében.
Te, aki nem a felszínt nézed, hanem a titokban is látsz, és belépsz a mélységekbe,
halld meg a mélységből a hangunkat:
add, hogy fáradtságunkban megpihenhessünk benned,
benned felismerjük a saját természetünket,
alvó arcod szeretetében meglássuk a mi elvesztett szépségünket!

Keresztút a Col osseumban a Szentatyával ©FSSz92 –2018

10 A Szentatya imáj a a keresztút végén :

Urunk, Jézus, tekintetünkkel feléd for dulunk, szégyen, bűnbánat és remény tölt el minket.
Határtalan szeretetedet látva szégyen borít el minket, mert hagytuk, hogy egyedül szenvedj bűneinkért:

szégyen, mert elfutottunk a próbatétel elől, bár ezerszer is mondtuk neked: „Ha mindenki elhagy
is, én nem hagylak el soha”;
szégyen, mert Barabást választottuk, és nem téged, a hatalmat, és nem téged, a látszatot, és nem
téged, a pénzistent, és nem téged, a világiasságot, és nem az örökkévalóságot;

szégyen, mert szánkkal és szívünkkel kísértettünk té ged, valahányszor próbatétel előtt álltunk, és
azt mondtuk neked: „Ha te vagy a messiás, mentsd meg magad, s mi hinni fogunk!”;

szégyen, mert sokan, még szolgáid közül is néhányan, engedték, hogy félrevezesse őket a
nagyravágyás és a hiú dicsőség, és így elveszítették méltóságukat és első szeretetüket;

szégyen, mert korosztályunk egy megosztott, háborúk szabdalta világot hagy a fiatalokra; olyan
világot, amelyet elemészt az önzés, s ahol a fiatalok, a kicsinyek, a betegek, az idősek ki vannak
rekesztve;

szégyen, mert már nem is szégyenkezünk;

Urunk, Jézus, mindig add meg nekünk a szent szégyen kegyelmét!
Arcunkat bűnbánat is betölti, mely látva beszédes csöndedet irgalmasságodért esedezik:

bűnbánat, mely abból a bizonyosságból fakad, hogy egyedül te tudsz megmenteni minket a
rossztól, egyedül te tudsz kigyógyítani minket a gyűlölet, az önzés, a gőg, a mohóság, a bosszú, a
kapzsiság, a bálványimádás leprájából, egyedül te tudsz úgy átölelni m inket újra, hogy visszaadod
gyermeki méltóságunkat, és örülsz annak, hogy visszatérünk az atyai házba, az életbe;

bűnbánat, mely abból forrásozik, hogy átérezzük kicsinységünket, semmiségünket,
hiábavalóságunkat, és amely engedi, hogy a megtérésre hívó gy engéd s mégis erős szólításod
megsimogasson minket;

Dávid bűnbánata, aki nyomorúsága mélyén benned találja meg újra egyetlen erejét;

bűnbánat, mely szégyenünkből születik, abból a bizonyosságból, hogy szívünk mindaddig
nyugtalan marad, amíg meg nem talál téged, s benned teljességének és nyugalmának egyetlen
forrását;

Péter bűnbánata, aki meglátva tekintetedet keservesen siratta, hogy megtagadott az emberek előtt.

Urunk, Jézus, mindig add meg nekünk a szent bűnbánat kegyelmét!
Mérhetetlen fenséged előtt állva elkeseredettségünk sötétjében fellobban a remény lángja, mert tudjuk,
hogy irántunk érzett szereteted egyetlen mértéke az, hogy mértéktelenül szeretsz minket;

a remény, hogy üzeneted ma is sok embert és népet ösztönöz arra, hogy elhiggyék: egyedül a jó
győzheti le a rosszat és a gonoszságot, egyedül a megbocsátás küzdheti le a dühöt és a bosszút,
egyedül a testvéri ölelés oszlathatja el a másikkal szembeni ellenségeskedést és félelmet;

a remény, hogy áldozatod ma is árasztja az isteni szeretet jó i llatát, s hogy ez a szeretet
megsimogatja megannyi fiatal szívét, akik neked szentelik életüket, s a szeretet és az ingyenesség
élő példáivá válnak ebben a nyereség és a könnyű kereset logikája által tönkretett világunkban;

a remény, hogy a sok misszionár ius ma is kihívás elé állítja az emberiség elaltatott lelkiismeretét,
életüket is kockára teszik, csak hogy szolgáljanak téged a szegényekben, az eldobottakban, a
bevándorlókban, a láthatatlanokban, a kizsákmányoltakban, az éhezőkben és a
bebörtönzöttekben ;

Keresztút a Col osseumban a Szentatyával ©FSSz92 –2018

11 a remény, hogy a te szent és bűnösökből álló Egyházad minden hitelrontó kísérlet ellenére ma is
olyan fény, amely megvilágosít, bátorít, felemel, és tanúságot tesz az emberiség iránti végtelen
szeretetedről, a másokért élt élet modellje, az üdvösség bár kája, a bizonyosság és igazság forrása;

a remény, hogy keresztedből – mely sok törvénytudó és képmutató kapzsiságának és
hitványságának eredménye – a feltámadás fakadt, mely a sír sötétségét a napnyugtát nem ismerő
vasárnap hajnali fényévé változtatja, és megtanít minket arra, hogy szereteted a mi reményük.

Urunk, Jézus, mindig add meg nekünk a szent remény kegyelmét!

Emberfia, segíts minket, hogy levetkőzzük a balodra feszített lator, a rövidlátók és a romlottak
pökhendiségét, akik egy kizsákmányolhat ó alakot, egy kritizálandó elítéltet, egy kinevethető
vesztest láttak benned, egy újabb alkalmat arra, hogy a saját bűneiket másokra, sőt Istenre terheljék.
Emberfia, inkább azt kérjük, hogy a bűnbánó latorral tudjunk azonosulni, aki szégyenkező,
bűnbánó és reménykedő szemmel nézett rád, aki a hit szemével meglátta látszólagos
vereségedben az isteni győzelmet, s így térdre hullott irgalmasságod előtt, és tiszt esen elrabolta a
paradicsomot!
Ámen!