Erika Dolgozat (5) [305248]

Cuprins

1 Introducere 5

1.1 Argument 5

2 Învățarea limbii materne în grădiniță 8

2.1 [anonimizat] a copiilor cu vârsta de 5-6 ani 8

2.2 Caracteristici ale limbajului preșcolar 10

2.3 Bazele învățării limbii materne 13

2.4 Probleme de vorbire în grădiniță 15

3 Învățarea muzicii în grădiniță 23

3.1 Rolul și locul muzicii în viața preșcolarului contemporan 23

3.2 Obiectivele, problemele și temele la disciplina „educație muzicală” în grădiniță 25

3.3 Dezvoltarea competențelor muzicale 28

3.3.1 Metode, mijloace și desfășurarea educației muzicale la grădiniță 35

3.4 Efectele pozitive ale educației muzicale asupra dezvoltării generale ale copiilor 37

3.5 Tradiția populară în grădiniță 39

Jocuri populare pentru copii 41

3.5.1 Muzica populară 44

3.5.2 Dansul popular 52

3.5.3 Dezvoltarea capacității de vorbire a preșcolarilor cu ajutorul cântecelor populare și a jocurilor din folclor 61

3.5.4 Confecționarea de instrumente muzicale la grădiniță 68

4 Cercetare 72

4.1 Prezentarea temei cercetate 72

4.1.1 Obiectivul cercetării 72

4.1.2 Ipoteza cercetării 72

4.1.3 Prezentarea cercetării 73

4.1.4 Planul cercetării 73

4.1.5 Prezentarea grupului de experiment 74

4.1.6 Etapele cercetării 75

4.1.7 Aplicarea cercetării 76

4.2 Rezultatele cercetării 102

4.2.1 Rezultatele grupului experimental 102

4.2.2 Rezultatele grupului de control 105

4.2.3 Compararea rezultatelor dintre cele două grupuri la testul inițial și final 107

5 Concluzii și recomandări 109

6 Bibliografie 111

7 Anexe 114

7.1 Buchet de tradiții 114

7.2 Buchet de muzică populară 130

7.3 Poze 139

7.4 Teste 142

Tartalomjegyzék

1 Bevezetés 5

1.1 Témaválasztás indoklása 5

2 Anyanyelvi nevelés az óvodában 8

2.1 Az 5-6 éves gyerekek pszichikai jellemzői 8

2.2 A kisgyermekkori beszédjellemzők 10

2.3 Az anyanyelvi nevelés alapjai 13

2.4 Beszédhibák, beszédzavarok óvodáskorban 15

3 Zenei nevelés az óvodában 23

3.1 A zene helye és szerepe napjainkban a kisgyermek életében 23

3.2 Az óvodai ének-zenei nevelés céljai, feladatai, tartalmai 25

3.3 A zenei képességfejlesztés 28

3.3.1 Az óvodai ének-zene oktatás folyamata, módszerei, eszközei 35

3.4 A zenei nevelés hatása a gyerekek általános fejlődésére 37

3.5 Népiesség az óvodában 39

Népi gyermekjátékok 41

3.5.1 Népdalok 44

3.5.2 Néptánc 52

3.5.3 A népdal és a népigyermekjátékok beszédfejlesztő hatása 61

3.5.4 Hangszerek készítése az óvodában 68

4 Kutatás 72

4.1 Kutatás bemutatása 72

4.1.1 Kutatás célja 72

4.1.2 A kutatás hipotézisei 72

4.1.3 Kutatási design 73

4.1.4 Kutatási terv 73

4.1.5 A vizsgált populáció bemutatása 74

4.1.6 A kutatás mozzanatai 75

4.1.7 A beavatkozás 76

4.2 A kutatás eredményeinek értelmezése 102

4.2.1 A kísérleti csoport eredményei 102

4.2.2 A kontroll csoport eredményei 105

4.2.3 A kísérleti- és kontroll csoport viszonya az elő- és utótesztben 107

5 Következtetések, javaslatok 109

6 Bibliográfia 111

7 Mellékletek 114

7.1 Népi játékcsokor 114

7.2 Nótacsokor 130

7.3 Képek tevékenységekről 139

7.4 Felmérő tesztek 142

Bevezetés

Témaválasztás indoklása

Még óvodás [anonimizat]ító néni vagy énekesnő leszek. Ezt drága szüleim mosolyogva hallgatták. Bizonyára kételkedve hitték. Nem tudom… Annak idején, ha megkérdezte tőlem a testvérem, hogy mit játszódjunk együtt, én [anonimizat] „óvónéniset”. A lé[anonimizat]ívül ügyes pedagógusaim voltak (óvónő, tanítónő), akiktől csak megkedvelni lehetett a pedagógiai pályát. Ők nagy szaktudással és odafigyeléssel neveltek bennünket, tökéletesen „lerakva az alapokat”. Én a grammatikai, anyanyelvi és zenei tudást emelném ki az úgynevezett „alapokból”, mert szerintem óvodáskorban ezeket kell leghamarabb fejleszteni a kisgyereknél és nem pedig az idegen nyelvi vagy informatikai ismereteket. Másfelől, én igen fontosnak tartom a nevelés során (de sajnos nem minden pedagógus tulajdonít kellő fontosságot neki), a zene pozitív szerepének a számbavételét. Lényegesnek tartom a kisgyerekeket megbarátkoztatni ezzel a művészeti ággal.

Szóval én mindezeket megkaptam pedagógusaimtól, s később sem álltam el álmaimtól, sőt egyre inkább foglalkoztatott a pedagógusi és énekesi pálya, tanítani akartam én is, pont úgy, mint ők. Gyermekként, vidéken, nagyon sok szép dologban volt részem: az iskolában rendszerint szerveztek énekes rendezvényeket, ahol a legtöbbször főszerepet kaptam. Az egyháznál is énekeltem ünnepekkor és egyéb jeles alkalomkor. Évekig szerepeltem amatőr színjátszó csoportban, ahol nagyon fontos volt a pontos, érthető, szép beszéd. Aztán jöttek a líceumi évek, ahol vidéki kislányként meg kellett felelnem, s meg kellett mutatnom, hogy, amiért vidéki vagyok, attól ugyanolyan képességeim vannak, mint egy városi iskolásnak. Ez végül sikerült nekem – szüleim és volt pedagógusaim örömére. Viszont nem mindenki volt ilyen szerencsés helyzetben nevelés szempontjából, nagyon sok velem egykorú gyereknél nem fektettek hangsúlyt az anyanyelvi fejlesztésre, a zenei nevelésre (… minek az? Nem érettségi tantárgy… úgysincs hangod… vannak ennél fontosabbak is, stb.), s elmondhatom, hogy a jelenben is találkozom sok ilyen esettel. Például a testvéremnél figyeltem meg, hogy jó zenei adottságokkal rendelkezik, de ez a terület nála „műveletlen” maradt. Sajnos felnőttkorára is csak öröklött képességeivel maradt. Édesanyám sokszor mondogatta: „mennyi mindent ki lehetett volna hozni ebből a gyerekből!” Sokaknál, akiknél gyerekkorban, anyanyelvi téren is, hasonló objektív okok miatt hiányosságok mutatkoztak, felnőtt korban is észlelhető – főleg ha helyesírásról van szó – a múltbéli pedagógusi mulasztás. Tehát joggal kérdezhetjük: kinek (vagy kiknek) a hibájából van ez így?

Nem ítélkező szándékkal példázom testvérem vagy a mások esetét. Inkább csak okulni szeretnék általuk és célt jelölni a magam és pedagógus társaim számára. Mert végül is így értettem meg, hogy a két álmom közül (mármint hogyha nagy leszek tanító néni vagy énekesnő leszek) melyik húz nagyobbat, melyik lenne fontosabb társadalmi szempontból, hol lehetne rám nagyobb szükség?

Tehát a fontosabbnak vélt álmom valóra vált: Isten segítségével pedagógus lettem. De tulajdonképpen mindkét álmom, mindkét vágyam teljesült: óvónő lett belőlem, aki minden nap lehet, énekesnő is, ha akar. Sőt, akinek úgy a jó a gyerekek nevelése szempontjából, ha minden nap énekesnővé is válik.

Sok szakkönyvet olvastam és arra a következtetésre jutottam, hogy az én pedagógusaim az akkori nem olyan fejlett világban is tudták már, hogy a zene és az anyanyelvi nevelés mennyire fontos egy gyerek életének a megalapozásában csak a megvalósítási módszereik voltak mások. S eldöntöttem, hogy nálam is ezek lesznek a legfontosabb fejlesztési területek. Persze csak játékos keretek között, ami nem jelenti a többi tapasztalati terület mellőzését vagy figyelmen kívül hagyását csak minden pedagógusnak vannak erősségei és gyengeségei s nekem ezek voltak az ún. „erősségeim”. Egy pár év után kialakult egy szokásrendszer, ami nálam abban állt, hogy nagycsoportban igyekeztem meggyőzni a szülőket arról, hogy a választott két tantárgy a népdal és a népi gyermekjátékok legyenek. Persze mindig meg kellett indokolnom, hogy miért pont ezek s miért nem a román- vagy angol nyelv esetleg informatika a választott tevékenység. Sikerült mindig meggyőzni őket, s nem bánták meg döntéseiket, a gyerekek úton-útfélen, évközben, vakációban a tanult népdalokat énekelték, csak úgy zengett a lakónegyed csicsergő hangjuktól s a sok népi gyermekjáték által megismerkedhettek elődeink életével, szokásaikkal, életmódjukkal.

2013-ban már a Stefánia napközi otthonban dolgoztam, amikor ugyanígy nagycsoportom volt s értelemszerűen a választott tevékenységeink a népdal és népi gyermekjátékok voltak. Anyanyelvi tevékenységeken a gyerekek nagyon ügyesek voltak, a megszabott célkitűzéseknek, követelményeknek megfeleltek anyanyelvi szempontból, amit én nagyon természetesnek tartottam, a fentiek alapján. Azonban egy nap az egyik szülő visszajelzése az volt (amit aztán persze más szülő is megerősített), hogy az óvodás gyereke jobban tud szótagolni és hangokat leválasztani, mesét alkotni, mint az annál két évvel idősebb, iskolás fia. Az volt a véleménye, hogy mindez a választott tevékenységeknek köszönhető. Elmondása szerint nagyfia is ebbe az óvodába járt s mégis, nála, ilyen téren hiányosságokat észlel, amit a választott tevékenységek közti különbözőségre vezeti vissza. A szülő kiemelte, hogy gyermekei példáján nagyon lényegesnek tekinti ezeket a tantárgyakat. Tehát, hogy komolyan kell venni ezeket.

Én nagyon boldog és elégedett voltam, de szakemberként azért csak furdalt a kíváncsiság, hogy vajon ez tényleg igaz lehet? Tényleg a zene ennyire befolyásolja az anyanyelvi fejlődést?

Még akkor eldöntöttem, hogy, ha egyszer I. fokozati dolgozatot fogok írni, ezt fogom kutatni, vizsgálni vagyis, hogy hogyan fejlesztik az óvodás beszédkészségét a népdalok, a népi gyermekjátékok és a néptánc.

Anyanyelvi nevelés az óvodában

Az 5-6 éves gyerekek pszichikai jellemzői

Nagyon sokszor hallom, hogy az óvodapedagógusnak van a legnehezebb feladata, hiszen a 3-6 éves korosztály oktatása, tanítása, nevelése sokkal több empátiát, türelmet s nagyfokú játékosságot kíván meg a szakember részéről az iskolai oktatással szemben. Az iskolában a tanítónő ún. „kis felnőttekkel”dolgozik, abban az életkorban már a gyerek tudja, hogy egy órát ülnie kell csendben játék nélkül, tudja, hogy azért jár iskolába, mert tanulnia kell. Az óvoda mindennek pont az ellentéte, hiszen ide a gyerek „játszani” jön, mi óvodapedagógusok meg tudjuk, hogy nekünk ebben az intézményben észrevétlenül kell játszva-tanítani. S tényleg nem könnyű egy óvónőnek úgy megoldani a mindennapokat, hogy a gyerek játszva tanuljon, de csak hozzáállás, hivatás kérdése. Nem egyszerű feladat, de a világ legszebb munkahelyén dolgozom, mert tudom, hogy az a három éves gyerek, aki a szüleitől először elszakadva a csoportszobába becsöppen, az egy tiszta lelkű, fejlődni vágyó „emberke” s én lehetek az a szerencsés, aki különböző készségek, képességek, jártasságok elsajátításához járulhatok hozzá. S ha a gyerek megfelelően fejlődik, akkor 5-6 éves korra már eljut az alapvető bizalom megtapasztalásához és az autonómia érzésének kiteljesedéséhez. Erikson szerint ez a kezdeményezés vagy bűntudat korszaka. Utánozni próbálja az őt körülvevő személyeket, azonosulni szeretne velük. (Erikson,2002,251.o.) Ezért nem mindegy, hogy milyen példát látnak ebben a korban úgy a szülőtől, mint tőlünk, óvodapedagógusoktól, hiszen mi vagyunk azok a személyek, akikkel nap mint nap együtt vannak, s akik viselkedését, magatartását, beszédét észrevétlenül interiorizálják. Három fejlesztő óvodai év alatt, amikor naponta találkozik konfliktushelyzetekkel s azok kezelésével, az érzelmeket árasztó zenével és irodalommal az érzelmek megértésében is haladás mutatkozik, hiszen már nemcsak a pozitív érzésekre lesznek figyelmesek, hanem csoporttársaik negatív megnyilvánulásait is követik ok-okozati összefüggéseket megfogalmazva. Ahhoz, hogy egy gyerekcsoport elfogadjon, befogadjon egy új gyereket, egy új tagot, meg kell tanulnia a dühöt fékezni és személyes érdekeit nem mindig előtérbe helyezni. (Cole, M.,Cole, S.,2003,376-377.o.)

Az óvodáskor a játék korszaka. 5-6 éves korban az önkéntelen figyelem a jellemző, melynek fenntartása többszöri motiválást tesz szükségessé. Amint már fentebb is említettem, játszva kell a fejlesztést megoldani ebben a korban, éppen ezért az óvónőnek rengeteg érdekes fejlesztő játékkal, sok szemléltetőeszközzel kell készülnie minden tevékenységre, ellenkező esetben beáll az unalom és más tevékenységbe fognak, adott esetekben elmennek mellőlünk és egy játéksarokban játszanak tovább. Tekintettel kell lennünk a differenciálásra is, hiszen újabban heterogén csoportjaink vannak, ami jelenthet életkori különbözőséget is, de úgyn. „problémás” gyerekek integrálását is Ebben az időszakban már szeretnék a feladatokat jól teljesíteni és erősen kitartanak a kitűzött cél mellett. Minden óvodai évnek megvan a maga szépsége, de számomra a legszebb óvodai évek azok voltak, amikor nagycsoportos gyerekeket nevelgettem. Hatalmas fizikai-pszichikai fejlődésen mennek át 5-6 éves korra, imádnak tevékenykedni, alkotni, dolgozni. Általában ezek a gyerekek nagy része már reggel egy kis szabad játék után jönnek valami feladatot kérni, olyan munkát, amiben gyönyörködhetnek a végén, amivel eldicsekedhetnek társaiknak, ezáltal motiválva egymást. Művelet előtti szakaszról beszélünk, melyet az egocentrikus gondolkodás jellemez. E gondolkodásmód egyik sajátossága, hogy nem képes a decentrálásra, viszont már megjelenik a szándékos figyelem. Ha a korszak elején csak mozgásos, cselekvéssel egybekötött emlékezésről beszélhetünk, addig a periódus végét már a verbális emlékezet dominanciája jellemzi. Kezdenek iskolaéretté válni, de ez nem jelenti azt, hogy nem szeretik az érdekesebbnél érdekesebb oktatási módszereket. Még mindig nagyon fontos a szemléltetőeszköz, ezáltal pl. nagyon hamar megtanul egy verset, de szoktatni kell fokozatosan a kevesebb szemléltetős memorizálást is, hiszen iskolába készülünk. A változatosság kedvéért találtam ki azt, hogy memorizálás előtt a megtanulandó vers vagy dalszöveget mesébe fonom, így követvén a mese fonalát, megismerkednek a szavakkal, új fogalmak jelentésével s felgyorsul a tanulásra szükséges idő is.

Egyre több nyelvtani szabályt kezdenek el használni, viszont a szabályról ilyenkor még mit sem tudnak. Még mindig a szituatív beszéd a domináns, amit főleg a személyes élmények elmesélésénél tapasztalhatunk. A kontextusos beszéd feltételezi a decentrálás jelenlétét, de amint már fentebb említettem erre még nem képesek, a centrálás viszont egy fő sajátossága az óvodáskornak, ami nem más, mint a dolgoknak egy szempontból való megközelítése.(Cole, M.,Cole,S.,2003,445.o.) Beszédük fejlődése, meg a tudat, hogy beszédüket nemcsak a közvetlen környezetükben élők értik, társas kapcsolataik kiszélesedését eredményezi. Ugyanakkor elmondható, hogy ebben a periódusban az aktív és passzív szókincsük egyre gyorsabban bővül, nő. (Salamon,1993,129-130.o.) 5 éves korra képes a beszédhangok felismerésére, sőt 6-7 éves korára már rendelkeznie kell a hangdifferenciálási képességgel, mely később az írás-olvasást készíti elő.

A kisgyermekkori beszédjellemzők

A beszéd a kommunikáció alapját képezi. Egy kommunikáció létrejöttéhez adóra, kódra, üzenetre, vevőre, visszacsatolásra van szükség. A beszéd által kifejezésre jutnak gondolataink, érzelmeink ugyanakkor ismeretek birtokába juthatunk és ismereteket közölhetünk. Az ember és állat között elég sok különbség van, de talán az egyik legnyilvánvalóbb különbség az, hogy az ember képes a beszédre. (Bakk-Miklósi,2000,67-73.o.). Kisgyerekes anyukaként tapasztaltam a kommunikáció fontosságát a „pocaklakóval”, egy idő után reagált az anyai hangra s olyan jó volt megélni, hogy a szakkönyvek igazat írtak. Boldogsággal töltött el amikor láttam, hogy mennyire figyelte a száj mozgását, a hangokat, majd reagált gügyögéssel a beszédre. Ahogy telt az idő olyan szépen követte, ahogyan kerekítettem a magánhangzókat s tökéletesen leutánozta azokat.

A kisgyerek első szavait anyanyelvén hangoztatja, ez a nyelv köti őt családjához, rokonaihoz, a nemzethez. Az óvodában a játékos tevékenységek, a közös munka, a szórakozás alatt találkozik és sajátítja el az anyanyelv jel-és szabályrendszerét. A nyelvi kommunikáció során arra kell törekednünk nekünk, óvodapedagógusoknak, hogy a kisgyerek felváltva az adó és a vevő szerepét is betölthesse, hogy ne legyen a kommunikáció egyirányú. Az üzenet megértését a kód befolyásolja, amit mindkét félnek jól kell ismernie. Ezt bővíti ki a nonverbális kommunikáció, mint pl.. a kézmozdulat, arcjáték, fejbólintás, stb. Sokszor megtörténik, hogy az óvodába lépő gyerek érthetetlenül, hibásan beszél, de még olyan eset is van, hogy egyáltalán nem szólal meg. Nekünk bátorítanunk kell ezeket a gyerekeket, olyan játékos szituációkat kell teremtenünk, amelyben gátlások, félelem, szégyen nélkül megnyilvánulhatnak, gyakorolhatják a beszédet. Erre szokták mondani, hogy az óvoda nem felsőoktatás, ahol a tanár előadást tart s a diák hallgatja. Nem, ez az a környezet, ahol igen, fontos az óvónő empátiája és beszéde. Egy követendő példa kell legyen, mert ez az a kor, amikor a gyerekek magukba szívják az információkat. De ugyanilyen fontos vagy még fontosabb, hogy beszéltessünk, kérdezzünk, válaszoljunk, kommunikáljunk a gyerekkel, hiszen ez ad biztonságérzetet, bátorságot számukra, a spontán beszédfejlődésről nem is beszélve.

2008-2012 között Mezőmadarason dolgoztam, és az első óvodai napon, kiscsoportot indítva láttam, hogy egyik fiúcskám nagyon visszahúzódó, ellenszegülő, semmit sem akart csinálni, meg sem szólalt, bár még nem is sírt édesanyja után. Én próbálkoztam mindennel, de egyszerűen taszított. Gondoltam, hogy ez az első napja szegénykének, hát a többi csak jó lesz. Igen ám, de a következő napok sem hoztak változást, a kisfiú ugyanolyan ellenszegülő, visszahúzódó, szomorú volt, s még a harmadik napon sem beszélt egy szót sem. Megkérdeztem tapintatosan édesanyjától, hogy miért nem beszél, mire kiderült, hogy nagyon is jól beszélt, de csak otthon, kilépve a házból szó szerint megnémult. Furcsálltam nagyon a helyzetet, s már tudtam, hogy ennek pszichikai okai lehetnek, szervi probléma nem kerül szóba. Elkezdtem olvasgatni a beszédzavarok pszichikai okairól, megoldási lehetőségeiről s csak arra jutottam, hogy ezek a gyerekek sok türelmet, szeretetet, törődést igényelnek s nem utolsó sorban pedig azt, hogy beszéljünk hozzá, kezdeményezzünk kommunikációt, ahányszor csak alkalom nyílik rá. Nagyon szépen alakultak a dolgok, már megjelent a mosoly az arcán egy idő után, aztán a tevékenységekbe is bekapcsolódott, de inkább mutogatott, jelzett kézzel, de sajnos nem beszélt. Egy félév után sem hallottam a hangját még, kezdtem aggódni már, megfordult a fejemben, hogy talán valamit nem csinálok jól. Szakember abban a kisfaluban nem volt, az anyagiak nem engedték meg, hogy behozzák városra, gyurakodni nem akartam, nehogy elijesszem őket az óvodától. Szerencsére a gyerekek nem gúnyolták, csúfolták ezért, hanem elfogadták őt ilyennek. Sőt anyanyelvi tevékenységeken, egy egy vers elmondásakor, ha a fiúcskán kívül valaki nem mondta el a versikét megkérdezték tőlem, hogy X miért nem mondja el, őt viszont automatikusan kihagyták. Nem volt mit tenni, továbbra is mindenbe bevontam, simogattam, szeretgettem, beszéltem hozzá ő meg felelt nonverbálisan és eltelt egy év. A következő tanévben már suttogva beszélt, kommunikált velem és csoporttársaival. Nagyon jó érzés volt látni egy kis változást. Aztán második félévben osztálykirándulást szerveztek az iskolában, ahová minket is meghívtak. Hosszú útról volt szó, így az óvodásokból csak hárman jelentkeztek, főleg azok, akiknek nagyobb testvérük volt az iskolában. Amikor én elmondtam nekik a lehetőséget, s megkérdeztem, hogy ki szeretne velem jönni kirándulni, megszólalt egy hang, hogy „én”, s abban a pillanatban szétnéztem, hogy ki mondhatta, s akkor már minden gyerek kiabálta, hogy Y beszél. Én elsírtam magam örömömben, megöleltem, puszilgattam s talán ekkora elégtétel azóta sem ért, mint akkor, hiszen a sok türelemnek, gyengédségnek, kitartásnak, vívódásnak, ha későre is, de eredménye lett.

De nemcsak az egészen pici gyerekek, hanem a 6-7 éves korosztály is igényli a testközelséget, mely a beszélgetés során a gyermek elemi szükséglete. Ezek a gyerekek is szeretik, ha ölbe vesszük őket, ilyenkor alkalom nyílhat a spontán beszédre, a beszélgetésre, a kérdések feltevésére és azok megválaszolására. A kétirányú kommunikáció megjelenésétől beszélhetünk beszédészlelésről, beszédmegértésről, a beszéd kivitelezésének fejlődéséről, mivel ekkor már megtörtént a visszacsatolás, tehát az óvónő és gyerek között létrejött a párbeszéd. 3-7 éves korban a szókincsgyarapítás sikerességét nagyban meghatározza az állandó cselekvés fenntartása, a motivációs bázis biztosítása. (Labáth,2009,23.o.) Ekkor a legtöbb gyermek beszéde már eléggé hasonlít a felnőttek beszédére, csak még nem érti a kétértelmű szavak, kijelentések értelmét. Minden érdekli, mindenre rákérdez, nagy előszeretettel használja a kicsinyítő képzőket s egyre nagyobb számban a bővített mondatokat. Óvodáskor végére már megfelelő szavakat használ arra, amit meg akar nevezni, mondatai között logikai kapcsolatot vélünk felfedezni. (Bakk-Miklósi,2000,75.o.) A nagycsoportos gyerek már képes minden beszédhangot tisztán ejteni. Mindez megvalósulása függ a beszédszervek összerendezett működésétől, a beszédhangok pontos észlelésétől és egy jó követendő példától. (Labáth,2009,23.o.) Dankó Ervinné is megfogalmazza, hogy az óvodáskorúak beszédfejlődését és kommunikációs képességeiknek alakulását befolyásolják az anatómiai adottságok, a környezet, amelybe beleszületik és végül, de nem utolsó sorban a nevelés. Egy egészségesen fejlődő gyermek az iskolába lépés előtt tisztán kell ejtse a magán-és mássalhangzókat, értelmesen és érthetően kell kommunikáljon, tudnia kell használni a szófajokat a beszédben és változatos mondatszerkezeteket, mondatfajtákat kell tudjon alkotni. Már nagyon sok elmélet hangsúlyozta, hogy a beszéd fejlődésében a mozgás fontos, kiemelkedő szerepet kap.

,, A motoros képességek fejlődési szintje lényeges szerepet játszik a percepció (az érzékelés és az észlelés együttese) fejlődésében. A percepciós fejlődés viszont előfeltétele a fogalmi gondolkodásnak, és ezáltal a verbális fejlődésnek is.” (Dankó, Nyelvi-kommunikációs nevelés az óvodában,74.o.) „A beszéd által erősödik a gyermek biztonságérzete, növekszik tájékozottsága, gazdagodnak ismeretei. A helyes és szép beszéd mélyíti érzelmeit, fejleszti esztétikai érzékét, előkészíti őt irodalmi élmények befogadására.,, (Óvodai nevelés programja, 1989,132.o.)

Nagyon jó megoldásnak találom, hogy biztosítanak minden óvodai intézménynek egy logopédust, aki heti egy alkalommal a beszédhibás gyerekekkel külön foglalkozik. A mi óvodánkban is heti rendszerességgel van logopédiai tevékenység, ami az óvónőnek is megkönnyíti a munkáját, hiszen mi nem vagyunk erre szakosodva, és a gyerekeknél hatalmas fejlődés mutatkozik.

Gondolataimat Mérei szavaival zárnám, aki szerint „Az óvodáskor éppen az az időszak, amely a gondolkodás, az ismeretszerzés, a társas kapcsolatok és így az egész személyiség fejlődése szempontjából különösen jelentős és a beszédnek mindezekben meghatározó szerepe van.” (Mérei,1983,7.o.)

Az anyanyelvi nevelés alapjai

Az anyanyelv fontosságát már az ókorban is hangsúlyozták. Tudták, hogy a nyelv önmagában még nem tudomány, de a nyelv segítségével tehetünk szert az ismeretekre. A nyelv egy rendszer, ezért rendszerelemekből épül fel, ugyanakkor eszköz is, mégpedig a személyiségfejlesztés eszköze. A személyiségfejlesztésnek nagyon sok formája lehetséges az óvodában, de egyet sosem szabad elfelejtenünk, éspedig azt, hogy mindezeket az anyanyelvi nevelés köti egy csokorba, mely nem más, mint az óvodás gyermek mindenféle tevékenységének az alapja. ( Labáth,2009,7. o.) A beszéd egy folyamat, ami egyidőben az egyén fejlődésével állandó alakulásban, fejlődésben van. A beszédet, mint készséget az ember örökli, de azért, hogy ez kifejező, árnyalt legyen, azért tennünk kell s méghozzá elég sokat.

Az anyanyelvi nevelésnek már a gyerek megszületése után el kell kezdődnie, az óvodai korszakot megelőzően a szülőktől, családtagoktól hallhatja és szívhatja magába ékes anyanyelvünket. Nem mindegy, hogy a szülők, nagyszülők hogyan, mennyit, mennyire helyesen, szépen beszélnek a gyerekkel odahaza. Családi, gyerekes barátainknál figyelgettem azt, hogy 1-2 éves gyerekeikkel mit, hogyan és miről beszélnek és csalódás ért, mert minimális kommunikáció volt csak a szülők részéről (pl. Csináld ezt vagy azt! Hogy csinál a…?, Hol van a…?,Gyere ide!, Csücsülj le!…stb.) Többet és változatosabban kell beszélnünk ebben a korban gyerekeinkkel, tudom, hogy nem feltétlenül értik még, de úgy tanulják meg, ha hallják tőlünk. De ehhez kell egy kis szakképzettség, mert ellenkező esetben elhanyagolódik a korai kommunikáció kezdeményezése pontosan amiatt, hogy a gyerek még nem érti amit mondunk vagy kérdezünk tőle. A kicsit is olvasottabb szülőknél ez nem jelent gondot, ott változatos kommunikáció folyik a gyerekkel majdnem egész nap, és megtörténik a visszacsatolás, mert a kisgyerek az ő nyelvén válaszol, sőt egy idő után a nap nagyrészét átgügyögi.

Várandósan sokat beszéltem Eszter kisbabámhoz. Sokat vagyunk csak mi ketten a nap folyamán, így én, aki szeret beszélgetni, majdnem egész nap mondogatok neki. Mindent megbeszélek vele, ha kell még panaszkodok is. Ő lereagálja a nonverbális kommunikációt is. Ezt érzem ki „megértő” gügyögéséből, gagyogásából. Ha dolgom van, s neki el kell foglalnia magát addig, amíg azt befejezem, akkor kijön mellém a konyhába és egy pár műanyag edénykével sokáig eljátszik úgy, hogy folyamatosan mondogat valamit. Már meg is jegyezték, hogy „ez a gyerek nagydumás lesz, mint te!”. Hát legyen is, annak örülnék a legjobban!

Annyira látszik már kiscsoportban, hogy kivel mennyit beszélnek otthon napközben, kinek van testvére vagy kinek nincs. Tapasztalom, hogy azok a gyerekek, akiknek van nagyobb testvérük, sokkal kommunikatívabbak, jobban feltalálják magukat pl. az első óvodai napon, hiszen nem félnek megszólalni, vagy akár barátkozni. Egy gyerekes családok esetében, ahol a szülők sokat dolgoznak, vagy valamilyen más oknál fogva kevés idő jut a gyerekre, ott a gyerek félősebb, szégyenlősebb, nem annyira szociábilis Sok időbe telik, amíg ezek a gyerekek felzárkóznak beszédes pajtásaikhoz. Azt is megfigyeltem már, hogy ezeknél a gyerekeknél a kiscsoportos sírási periódus is hosszabb. Ilyenkor nekünk az a feladatunk, hogy ezeket a gyerekeket külön egyenként szeretgessük, beszéljünk hozzájuk sokat, beszéltessük őket s fél év alatt hatalmas fejlődés figyelhető meg úgy a magatartásukon, mint a beszédjük szintjén, hiszen célunk „az érthető, kifejező, hatásos és meggyőző beszéd készségének kialakítása.” „Olyan beszédé, amely lehetővé teszi a szavak és mondatok kellemesen hangzó, fáradság nélküli megformálását, a gondolatok egyszerű, világos és árnyalt közlését.”(Az óvodai foglalkozások módszertana, 1979,15-16.o)

„Az óvodai anyanyelvi nevelés alapvető feladata a három-hétéves korú gyermek beszédfejlesztése, beszélő magatartásának kibontakoztatása, kommunikatív képességeink megszilárdítása, metakommunikatív eszköztárának bővítése.”

További feladatok:

,,képessé tenni a gyermekeket a feléjük áramló verbális és metakommunikációs információk befogadására, megértésére,

képessé tenni őket arra, hogy saját érzelmeiket, gondolataikat szóban pontosan és hatásosan ki tudják fejezni és eközben a beszédszituációhoz és a kommunikációs partnerhez is igazodni tudjanak.”

„Az óvodai anyanyelvi nevelés általános célja a három-hétéves gyermekek beszédészlelésének, beszédmegértésének fejlesztése, változatos módszerekkel, anyanyelvi játékokkal, különböző tevékenységformákkal, spontán beszédhelyzetekkel beszédaktivitásuk fokozása, nyelvi és kommunikációs képességeik kibontakoztatása az iskolaérettség követelményeinek megfelelően.” (Dankó, Nyelvi-kommunikációs nevelés az óvodában, 7.32. o.)

Labáth Ferencné szerint az anyanyelvi nevelés részét a következők képezik:

az anyanyelvi játékok

a dramatikus játékok

a népi játékok

a néptánc

a népzene, népdal

a bábjáték

külső világ tevékeny megismerése

a matematikai tartalmú tapasztalatok megszerzése

a vizuális nevelés

a hagyományápolás,-őrzés, -teremtés

az irodalmi nevelés és ezek összefonódásai.

„Ez a felsorolás fontossági sorrendet is tükröz.” (Labáth,2009,28. o.)

Beszédhibák, beszédzavarok óvodáskorban

A kisgyermek beszédének kialakulásában első sorban a család játszik fontos szerepet, de a problémamentes beszéd kialakulásához elengedhetetlen a bölcsőde, óvoda, iskola jelenléte. A szép és érthető beszéd alapja a hangok tiszta kiejtése, a beszéd folyamatossága. A beszéd mind az emberek mind a gyermekek életében is egy összekötő kapocs. A beszédhibák elég sok gondot okozhatnak egy kisgyerek életében, hiszen befolyásolhatják értelmi és érzelmi fejlődésüket is. Egyrészt nem fog tudni úgy haladni az osztályközösséggel, másrészt pedig a személyiségének fejlődésére hat károsan, hiszen egy idő után társai, barátai kikacaghatják, kinevethetik beszédhibái miatt, ami viszont társtalansághoz, magányhoz vezet, a beszédfélelem kialakulásáról nem is beszélve.

Beszélni csak az emberi lény képes viszont az ép beszéd kialakulásának feltételei vannak, mint a beszédszervek egysége, a jó hallás, az idegrendszernek a beszéddel és az értelmi működéssel összefüggő területeinek képessége, a beszélő emberi környezet. Az itt említett bármelyik feltétel hiánya a beszéd ki nem fejlődéséhez vagy káros alakulásához vezethet.

A beszédfejlődés állomásainál megemlíthetjük az első hangot, mely már a születés pillanatában hallható, persze reflextevékenységként. A második a gagyogás, mely nem más, mint játék a hangokkal. Az utánzás kora a harmadik, mely időszakban nagyon fontos az a példa, amit a gyermek a környezetben lát, hall. Kislányom megszületése óta, tudatosan figyelek arra, hogy szépen, kifejezően beszéljek hozzá. Ellenben a családtagok, nagyon sokszor hibásan, gügyögve-gagyogva kommunikálnak vele, ami nagyon zavarja a fülemet és sokszor bosszant (Dele ide!, Hozd ide a babdát, Ester!, Hol a ticsi baba?, Mamának a ticsi sive., stb., stb.), huh, nagyon idegesít! De valahogy sosem tudtam kezelni megfelelően ezt a helyzetet, nem akartam a ritkán érkező látogatókat megsérteni, de valahogy bennem van a félelem, hogy rosszat teszünk a beszédfejlődésében. Újabban kitalált történeteket csempészek bele a családtagokkal való beszélgetéseinkbe, főleg olyankor, amikor arról csevegünk, hogy milyen okos ez a kislány. Elmesélem nekik, hogy igen, jól fejlődik a kicsi drága, mert nagyon odafigyelek a tiszta, szép, kifejező beszédre, a szavak helyes kiejtésére, nem úgy, mint pl. X vagy Y, aki így vagy úgy beszélt a gyerekéhez és ilyen meg olyan beszédzavarokkal kellett számolniuk a későbbiekben. Egyelőre még nem ismertek magukra, nem vették célzásnak rejtett üzeneteimet, de remélem, hogy többszöri hangoztatás után elgondolkodnak a hallottakon. Végül a negyedik állomás, az a tudatos beszéd időszaka, amikor is már rohamos szókincsgyarapodás észlelhető, megnövekszik a gyermek beszélőkedve. Sokszor megfigyelhetjük, hogy beszéd közben kapkodva veszik a levegőt, a beszéd ritmusát megszakítják, sőt sietve, hadarva beszélnek, szótagokat elnyelve. Így alakulhat ki az élettani dadogás és hadarás. Egy másik gyakori eset a hibás artikulálás, mely nem más, mint az élettani pöszeség. Persze ez nem beszédhiba, hanem a fejlődés természetes része.

Amíg Mezőmadarason dolgoztam, nekem kellett a beszédhibák javításával foglalkoznom, mert ott nem volt sem anyagi, sem fizikai lehetőség logopédusra. Ezért mertem bátorkodni amatőrként ehhez a problémához nyúlni úgy, hogy vásároltam egy olyan beszédjavító füzetet, amiben pontosan, lépésről-lépésre le volt írva a hangok javítási sorrendje, módszere. A módszer a beszédjavító mondókák megtanulása, gyakorlása, állandó mondogatása volt és bevallom, hogy nagyon sok gyerek beszéde javult általuk. Nem sikerült az „r” hang helyes ejtésének megtanítása, kijavítása, de úgy gondolom, hogy mégis fejlődtek más hangok terén.

Beszédjavításra használható mondókák, dalok, népi gyermekjátékok, amelyeket használok az óvodai mindennapokban:

f hang

Süss fel nap,

Fényes nap,

Kertek alatt ludak vannak,

Megfagynak.

Süss fel nap,

Fényes nap

Kertek alatt egy kis bárány

Majd megfagy!

(Bodnár, Szil, szál, szalmaszál, 18.o.)

l hang

Éliás, Tóbiás,

Egy tál dödöle,

Ettél belőle.

Kertbe mentek a tyúkok,

Mind megették a magot.

(Bodnár, Szil, szál, szalmaszál, 21.o.)

k hang

Kecske mondja mek-mek-mek,

Nem ugrálok én kendnek.

Három háznál hat kemence,

Körüljárom, mégsincs este.

Tekeredik a kígyó, rétes akar lenni!

Tekeredik a rétes, kígyó akar lenni!

Koszorú, koszorú, miért vagy olyan szomorú?

Azér vagyok szomorú, mert a nevem koszorú.

(Bodnár, Szil, szál, szalmaszál, 22.o.)

Kukurikú, kiskakas,

Ébresztőt fúj, kis nyakas.

Keljetek fel, emberek,

Restek ti se legyetek!

( Tóth,2008.55.o)

v hang

Szebb a páva, mint a pulyka,

Mert a páva aranyos

A pulyka meg toprongyos

(Bodnár, Szil, szál, szalmaszál, 25.o.)

j hang

Bújj, bújj, itt megyek,

Tüzes lapátot viszek,

Egyet szólok,

Kettőt szólok,

Harmadikra rátalálok.

Sz hang

Ekete-pekete, cukota pé

Ábel-bábel dominé.

Csiszi á, csoszi bé,

Csiszi-csoszi pompordé.

(Bodnár, Szil, szál, szalmaszál, 30.o.)

d hang

Kifordítom, befordítom,

Mégis bunda a bunda.

Juhászbunda a bunda,

Mégis bunda a bunda!

(Bodnár, Szil, szál, szalmaszál, 39.o.)

s hang

Ess, eső, ess,

Három hétig ess!

Hullj a rétre, a vetésre,

Ess, eső, ess.

Gyerekek, gyerekek, szeretik a perecet.

Sósat, sósat, jó ropogósat.

Süssünk, süssünk valamit,

Azt is megmondom, hogy mit.

Csigabiga rétes,

Kerekes és édes.

(Bodnár, Szil, szál, szalmaszál, 56.o.)

cs hang

Csuda kicsi ez a kocsi,

Eléfogva kicsi csacsi.

Kicsi kocsi nyikorog,

Kicsi csacsi toporog.

Csíp, csíp csóka, vak varjúcska.

Jó volt-e a kisfiúcska?

Ha jó volt a kisfiúcska,

Ne csípd meg őt, vak varjúcska.

(Bodnár, Szil, szál, szalmaszál, 60-62.o.)

zs hang

Hátamon a zsákom,

Zsákomban a mákom.

Mákomban a rákom,

Kirágta a zsákom.

Kihullott a mákom,

Elveszett a rákom.

Aki szánja károm,

Varrja be a zsákom,

Szedje fel a mákom.

(Bodnár, Szil, szál, szalmaszál, 68.o.)

ty hang

Kittyem-kottyom tyúkocskám,

Kity-kotykity-koty búboskám.

Kity-koty-kity-koty kotkodács,

Minden napra egy tojás.

(Bodnár, Szil, szál, szalmaszál, 69.o.)

gy hang

Egyedem, begyedem tengertánc,

Hajdú sógor, mit kívánsz?

Nem kívánok egyebet,

Csak egy darab kenyeret.

(Bodnár, Szil, szál, szalmaszál, 76.o.)

Gyíte paci, gyíte ló,

Jó gyereknek ez való!

Gyíte, gyíte, ülj már ide,

Gyite paci, gyíte ló!

( Tóth,2008.43.o)

C hang

Lánc, lánc, eszterlánc,

Eszterlánci cérna.

Cérna volna, selyem volna,

Mégis kifordulna.

Ha én cica volnék,

Száz egeret fognék.

De én cica nem vagyok,

Egeret sem foghatok.

(Bodnár, Szil, szál, szalmaszál, 39.o.)

Cini-cini muzsika

Táncol a kis Zsuzsika.

Jobbra dül, balra dül,

Cili cica hegedül.

Cini-cini kisegér,

A cicától sosem fél.

Nem fél már, mert elszaladt,

Ott bújik a pad alatt.

Siccc!

( Tóth,2008.19.o)

g hang

Gáspár, Gerzson, Gedeon,

Leégtem én a napon.

Gábor, Gergely, Gusztáv, Gál,

Bő nadrágban szaladgál.

( Tóth,2008.40.o)

m hang

Barna maci cammog,

Bajsza alatt mormog.

,,Minek mennék még haza,

mézet enni kéne ma,

holdvilágos éjszaka.,,

( Tóth,2008.55.o)

Városon más a helyzet, itt adott a logopédus minden óvodai intézményben heti egy alkalommal. A mi óvodánk logopédusa egy nagyszerű szakember, nagyon sok türelmet, kitartást tanultam tőle az évek folyamán. Előbb megismerkedik a gyerekekkel, megszeretteti, elfogadtatja magát velük, hiszen mindannyian tudjuk, hogy mennyire nehezen fogadnak el más óvónőt az óvodások, még ha egy rövid időről van is szó. Szóval a megismerkedés után felméri a gyerekek beszédszintjét, lejegyzi az esetleges hibákat, majd minden héten egyenként foglalkozik velük. Nagyon jó volt látni, amikor visszatért a gyerekkel a csoportszobába és megmutatta nekem, hogy X vagy Z már tudja ejteni az „y” hangot szó elején, közepén és végén. (pl. répa, hordó, kavar –az „r” hang javításánál). Hatalmas sikerélmény ez egy szakembernek, de főleg a gyerekek arcán láttam ilyenkor a boldogságot, büszkeséget. Az óvodapedagógusnak nem szakterülete az egyes beszédhangok javítása, ez a logopédus feladata viszont a rögzítéshez, automatizálódáshoz hozzájárulhat az óvónő is valamilyen játékos tevékenységgel. (Labáth,2009,23-24.o.) Igazi siker csak összedolgozva, összhangban érhető el. És ez a mi csoportunkban nagyon jól működött, mert amikor megmutatta nekem, hogy X-nél sikerült kijavítani a hibásan ejtett, rögzült hangot, akkor azt is megmutatta, hogy mit kell csinálnia a gyereknek, hogy a hangot holnap is és holnapután is jól ejtse ki, hiszen ennek még rögzülnie, automatizálódnia kellett, tehát gyakorlást kívánt az én segítségemmel.

Zenei nevelés az óvodában

A zene helye és szerepe napjainkban a kisgyermek életében

A bevezetésben írtam, hogy számomra mennyire fontos a zenei nevelés előtérbe helyezése így mindig is arról álmodtam, hogy kisbabámnak nagyon sokat fogok énekelni. S valójában, Eszternek már megfogantatásától napi szinten énekelgettem, dúdolgattam, ami egy idő után a megnyugtatására is jó módszer volt. Nem tudom, hogy újszülöttként nekem mennyit énekelgetett édesanyám, de szerintem nem sokat. Kisgyerekként sem emlékszem ilyenekre, pedig nagyon hasznos lett volna. Az Édesapám felőli családtagok mind jó zenei hallással rendelkeztek s talán tőlük örököltem zenei képességeimet, amit aztán pedagógusaim tovább fejlesztettek. Kutatásaim során nagyon megörvendtem a következő idézetnek: „Arra a kérdésre, hogy mikor kezdődjék a gyermek zenei nevelése, azt találtam felelni: kilenc hónappal születése előtt. Első percben tréfára vették, de később igazat adtak. Az anya nemcsak testét adja gyermekének, lelkét is magáéból építi fel. Ha az anya alkoholista, ez rányomja bélyegét a gyermekre. Ha pedig zenei alkoholista – így nevezném, aki csak rossz, selejtes zenével él – okvetlenül meglátszik a gyermeken. Ezért ma még tovább mennék: nem is a gyermek, az anya születése előtt kilenc hónappal kezdődik a gyermek zenei nevelése” (Visszatekintés, I. Budapest, Zeneműkiadó,1964,246. oldal). Sokat gondolkodtam ezen az idézeten, s úgy érzem, hogy a kislányom nagyon szerencsés helyzetben van, hiszen Kodály Zoltán állításai nagyon igazak:

„… ha nem ültetjük el a zenei szépség magvát a legzsengébb korban, később hiába próbálkozunk vele; ellepte lelkedet a gyom.”(Kodály, 1984,494.o.)

A kisgyerek már elég sok kisebb-nagyobb mértékben kifejlődött képességével érkezik az óvodába. Már féléves korában szívesen hallgatja a ritmikus zörejeket, aztán ahogyan fejlődik (második félév) ritmikus testmozgással kíséri a mondókát, éneket, zenét. Minden ép, egészséges kisgyereknél megfigyelhető a hintázó, ringató mozgás, ülő helyzetben előre bólogat, álló helyzetben apró térdrugózásokat végez, mindezeket zene nélkül teszi. (Szarkáné Horváth,1995,15. o.)

Énekelnünk, zenélnünk kell minden nap, hiszen a zenei nevelés a második nyelvünk, amivel érzelemgazdagabban tudjuk kifejezni magunkat. Az óvodában elsajátított ének-zenei élmények, ismeretek „alapkövek” a kisgyerek életében, melyek mindvégig elkísérnek bennünket. Kodály Zoltán írja, hogy:

„Az óvodában történik az első alapvetés, az első elhatározó zenei élmények gyűjtése. Amit itt tanul a gyermek, sohasem tudja elfelejteni: vérévé válik.”

,,Az ének, a zene az óvodás gyermek számára az élmény és ismeretvarázs szempontjából kiemelt fontosságú, mert:

a zenei hatás folyamatos, a ritmuson, a lüktetésen és a dallamon keresztül hat;

közvetlen érzelmi hatás éri a gyermeket, mivel a dalt élő személy adja elő és a gyermekek közösen hallgatják, majd éneklik;

az éneklés legtöbbször játékkal párosul, ez fokozza a gyermek örömét, egyben erősíti a biztonságérzetét és fejleszti alkalmazkodóképességét;

a szabályosan ismétlődő játékos mozdulatok a gyermeket fegyelemre nevelik;

a zenei befogadás természetes módon történik: a gyermek a sokszor hallott dallamot elraktározza az emlékezetében, majd később visszaidézi;

a zene által a gyermek érzelmileg kiegyensúlyozottabbá válik, belső feszültsége feloldódik, megnyugszik;

a dalok által színesebbé és változatosabbá válik a gyermek érzelemvilága, és megtanulja kifejezni érzéseit.”(Balogh-Czikó, 2000,4. o.)

Az óvodai ének-zenei nevelés céljai, feladatai, tartalmai

Az ének-zenei nevelés szerves része az óvodai nevelő-oktató munkának, s egyben nélkülözhetetlen eszköze a nevelésnek. Minden korcsoportban a heti 1 foglalkozáson kívül, akárhányszor igény van rá, a nap bármely időszakában alkalmazható az ének, az énekes játék, a mondóka. Ezen kívül, ha igény van rá, opcionális tevékenységként is heti 1 alkalommal még egyszer kihasználhatjuk a zenei nevelés mindenható erejét.

A zene a művészetek közé tartozik és az érzelmeken keresztül hat. Hangsúlyt fektetve a zenére, elérjük, hogy a gyerek szeressen és akarjon énekelni, hogy játszódjon, dúdolgasson és szívesen hallgasson zenét. A teljes ember nevelése a cél, amit a népi-nemzeti műveltség elsajátítása útján érhetünk el, állítja Forrai Katalin az Ének az óvodában című könyvében. Fontos, hogy a gyermekeket élményhez juttassuk, felkeltsük zenei érdeklődésüket, formáljuk zenei ízlésüket, esztétikai fogékonyságukat. Fejlesztenünk kell zenei hallásukat, ritmusérzéküket, zenei emlékezetüket valamint játékos zenei alkotókedvüket. A gyermekdalok, népi gyermekjátékok ritmusából fakadó harmonikus mozgás elősegíti mozgáskultúrájuk fejlődését. Kovács Barbara szerint: „Az óvodában nem az a célunk, hogy csupán bizonyos készségeket, képességeket fejlesszünk, hanem az, hogy EMBERKÉNT nevelgessünk, a teljes személyiséget segítsük kibontakoztatni, megerősödni.”(Kovács, 2002,57.o.)

A zenei nevelés általános irányelveinél szeretném megemlíteni, hogy emberformáló erővel bír és befolyásolja a személyiség alakulását. Jó lenne, ha a zenei nevelés már születéstől fogva helyet kapna a gyermek életében, és ha elsősorban a saját néphagyományainkból választanánk zeneanyagot. A minőség érdekében ajánlott mindezek után a komponált zenével, vagyis a világi zenével való megismerkedés is. A zenei elemeket nem lehet szárazon elsajátítani, mint pl. egy verset, mondókát, tehát fontos, hogy közvetlen, élő zenével történjen a tanulás. Ha Forrai Katalin szavaival élek, miszerint, Kodály zenét művelő, zenét élvező és értő magyar közönséget akart kiművelni. (Forrai, 2000,12.o.), akkor be kell látni, hogy a zenei nevelés nem érhet véget az iskolai tanulmányokkal, felnőtt korban is fejlesztenünk kell magunkat.

A zenei nevelésre az egész óvodai nap folyamán lehetőségünk van. Már a gyerekek fogadásakor elkezdhetjük az éneklést, dúdolgatást, aztán a nap bármelyik szakaszát kitölthetjük egy-egy már tanult dalocska, ének begyakorlásával, átismétlésével. Én főleg a „holtidőknél” szoktam dalolgatni, énekelgetni, mint pl. amikor sorban állva a mosdó fele megyünk, vizet iszunk, amíg az illemhelyen elvégzik teendőiket, esetleg amíg az ebédre várunk. Ha a gyerekek szeretnek énekelni, akkor fültanúi lehetünk azoknak a szép és megható pillanatoknak, amikor a nap bármelyik játékos szakaszában észrevétlenül felcsendülnek a tanult dalocskák. Ilyenkor nagyon jó dolog, ha az óvónő is bekapcsolódik ezekbe az énekelgetésekbe, nótázgatásokba. A gyerekek számára ezek pozitív megerősítésként szolgálnak, ami még nagyobb éneklési kedvet vált ki. Az énekelgetés pihenésre, a változatosság fokozására is alkalmas, ezért ajánlatos, hogy „legalább 10 percnyi más jellegű tevékenységgel, például vidám énekes játékokkal biztosítsa az óvónő a gyerekek aktív pihenését a foglalkozások között.” (Óvodai Nevelés Programja, 1989, 128.o.)

Kiscsoportban megfelelő a kötetlen énekelgetés, hiszen az, hogy szabadon részt vehetnek benne, ez kizárja a szorongást és fokozza a biztonságérzetet. Ebben a korban az éneklés fogalomkörébe tartozik a konkrét éneklésen kívül az is, amikor a kiscsoportos csak távolról figyeli az énekelgető óvónőt s esetleg egy pár társát vagy elég az is, ha játék közben csak hallja mindezeket. (Forrai,2000,25. o.)

A kiscsoportba való beszoktatáskor, amikor a csoport nagy része édesanyját siratja, s egyik kezdi, a másik végzi a szomorkodást, kell egy figyelemelterelő módszer, ami megtöri a szomorú hangulatot, ami elfeledteti egy kis időre a gyerekekkel a problémát. Jól bevált módszer a kézműves tevékenység, imádnak a gyerekek só-liszt gyurmázni s talán ebben a beszoktatási időszakban készítenek a dadus nénik a legtöbbször gyurmát, azaz napi szinten. Én a gyurmázással párhuzamosan énekelek nekik behúzódva a mesesarokba, így még nagyobb a hatás, egyre kevesebb a sírási idő. Minden új dalocska egy új figyelemfelkeltés, miközben manuális tevékenységet is folytatnak. Aki nem szeretne gyurmázni, vagy már megunta azt, csatlakozhat hozzám, a mesesarokba, mondókás-dalocskás könyvek nézegetésére, énekes összebújásra, simogatásra.

A kötött foglalkozás csak középső csoporttól jelenik meg és egyre tökéletesedik a nagycsoportos időszak végéig. Itt már nagyobb hangsúlyt fektethetünk az énekes játékokra, ami már megkívánja az együttlétet, az együttes részvételt természetesen ennek feltétele, hogy ,, A kötött és kötetlen foglalkozások egyaránt oldottak, játékosak, élményszerűek legyenek.” (Forrai, 2000,26. o.) Fontos az óvónő maximális felkészülése a tevékenységre, az érdekes, változatos játék kiválasztása, a gyerekek sikerélményének biztosítása s akkor megengedett, hogy „Az óvónő olyan mértékű fegyelmet kívánjon meg a gyerekektől, amely az együttes tevékenységet segíti.” (Óvodai Nevelés Programja,1989, 121-122.o.)

Kiscsoportosoknál a dalanyagból olyan játékokat kell választani, amelyekben a felnőtt játszik a gyerekekkel. Ebben a korban az óvónő énekel inkább, a gyerekek hallgatják vagy játékmozdulatokkal kísérik énekét. Az elején olyan játékokat kell választani, amelyekben állva és ülve is játszhatnak. Az év végéig fokozatosan megtanulnak körbe menni. Addig a guggolós és könnyű szerepcserejáték a hamar megtanult és élvezett mozgásforma.

Középső csoportot még mindig az előző évben tanultakkal kezdünk, de fokozatosan az egyszerű körjátékok bővülhetnek bonyolultabb mozgásokkal, mint: guggolás, taps, visszafordulás, páros körbejárás, stb.

A nagycsoportos gyerekeknél több szereplős, komplikáltabb mozgású játékok is megjelenhetnek ,, Az egyszerű szerepcserén túl, a párválasztás, a két körforma, a csoportos fogócska, a sorgyarapodó, a hidas-ludas játékformákat is alkalmazhatjuk.”(Forrai, 2000,44.o.)

Kovács Barbara szerint az ének-zene foglalkozás három fő feladata a ritmusérzék -, a zenei hallás-, és az összetett zenei képességek fejlesztése.

A zenei képességfejlesztés

A zenei képességek fejlesztésénél az éneklési készség, a zenei hallás, a ritmusérzék, a zenei formaérzék és végül a zenei alkotóképesség fejlesztésére kell gondolnunk. Az óvoda feladata, hogy a gyerekek képességeit játszva, játékosan fejlessze úgy, hogy az iskolai neveléshez alapot adjon.

,,A ritmus hosszabb és rövidebb egységek időbeli egymásutánja. Ez a gyermekdalok esetében a szavak ritmikus tagolásával egyenlő.” (Forrai,2000.69.o.) A dalok ritmusával óvodáskorban csak akkor kezdjünk el foglalkozni, ha már az egyenletes lüktetést teljes biztonsággal érzik, az óvónő segítsége nélkül is letapsolják. ,,Az egyenletes lüktetés a mondókák, dalok szabályosan ismétlődő súlya.”, melynek megértésére a járás kiváló módszer. (Forrai,2000,67.o.) Ugyanakkor jó, ha a mozgást hangos kíséret követi párhuzamosan, mint a taps, koppantás, erős lépés, lábütögetés, stb. Fontos megértetni a gyermekekkel, hogy a szünet alatt is tovább kell tapsolni az egyenletes lüktetést.

Mikor elkezdünk a ritmussal is foglalkozni, akkor az elején egyszerű mozgásokkal érzékeltessük azt, mint pl. taps, koppantás. Ritmusérzék fejlesztésekor hangsúlyoznunk kell a szünet fontosságát és azt, hogy ilyenkor csak az egyenletes lüktetés van és a ritmus kiemelése kimarad. A szünetet igyekezzünk a dal ritmusától eltérő mozdulattal jelölni. Kezdetben ritmikus mondókák segítségével emelhetjük ki a ritmust, melyek begyakorlása történhet kopogással, koppintással. A dalok ritmusának a kiemelésénél figyelnünk kell arra, hogy az elején feszes tempójú dalocskákat válasszunk, olyanokat, amelyekben nincsenek megtévesztő ritmusfordulatok csak negyed és nyolcad értékek. A ritmusérzéket jól fejlesztik a vidám hangvételű dalok ellentétben a lírai hangvételűekkel, melyek ingadozó és lassú tempójuk miatt összezavarhatják a gyereket. Továbbá nagyon jól fejleszthető a ritmusérzék a visszhangjátékkal, melynek megértése az elején elég nehéz a gyerekek számára, ugyanis velünk egyszerre szeretnének tapsolni. Meg kell tanulniuk azt, hogy ebben az esetben az óvónő előbb bemutat egy motívumot, majd valaki azt visszaadja valamilyen módszerrel: kopogtatással, tapssal, dobbantással, stb. (Forrai, 2000,69-72.o.)

A kutatások szerint a ritmusérzék kialakulása 6-7 éves korra befejeződik. Ez is mutatja, hogy az ének-zene tevékenységeket nagyon komolyan kell venni óvodáskorban, mert ellenkező esetben a ritmusérzék későbbi továbbfejlesztése kevesebb eredménnyel jár. (Szarkáné Horváth,1995,21.o.)

Fokozottan figyelnünk kell, hogy minden gyerek megértse a negyed és nyolcad érték közötti különbséget. Kezdetben ritmuskártyán szemléltetjük pl. negyed értékűként egy nagyobb méretű nap, egy másik kártyán pedig két kisebb nap lesz a nyolcad megfelelője, amit szóban is hangoztatunk:

Utána mondjuk és tapsoljuk, végül egy ügyes gyerek üti a negyedet, s én ezalatt a két nyolcad értéket. Ebből érezhetik, hogy a két nyolcad időben annyit ér, mint az egy negyed érték.

Az egyenletes lüktetés és a ritmus fejlesztésével kapcsolatban tudnunk kell, hogy kiscsoportban csak az egyenletes lüktetéssel, középcsoportban a ritmusfejlesztéssel, míg nagycsoportban mindezekkel sőt ezek összekapcsolásával foglalkozunk a következő fokozatok betartásával:

,,két csoport egymás után énekli végig a dalt, az egyik az egyenletes lüktetést, a másik a dal ritmusát emeli ki;

a két csoport különböző mozgással, kopogással énekli a dalt, és egyidejűleg szólaltatja meg az egyenletes lüktetést és a dal ritmusát;

a gyermekek egyenként énekelnek és az egyenletes lüktetést vagy a dal ritmusát emelik ki. Lehet különböző ritmusjátszó hangszereket is a kezükbe adni;

két gyermek együtt énekel, vagy két különböző hangszeren játszik, az egyik gyermek az egyenletes lüktetést, a másik a ritmust szólaltatja meg;

a csoport érzi az egyenletes lüktetést (körbejárnak, vagy ülnek és a lábukkal kopognak), közben a dal ritmusát tapsolják;

egy gyermek körbejár és közben a ritmust tapsolja vagy dobolja;”

(Forrai,2000,73-74.o.)

A gyerekek nagyon szeretik a ritmust, annak kiemelését, de fontos, hogy ne vigyük túlzásba a gyakorlást, mert tudott dolog, hogy ebben az életkorban még a rendkívül érdekes dolgokat is hamar megunják a gyerekek. Igyekeznünk kell játékos keretek között ritmizálni, így hosszabb ideig is lehet gyakorolni.

Ritmusfejlesztő játékokat Forrai Katalin, Kárp Ágnes és Komáromi Lajosné játékgyűjteményeiből használok, pl.:

Az egyenletes járás megalapozása mondókák és dalok segítségével, helyben lépegetéssel és imitáló mozdulatokkal.

(Forrai Katalin 2007,145 o. )

Két gyerek kézenfogva szembeáll és a képzeletbeli szitát lóbálják jobbra-balra.

„Szita, szita, szolgáló,

van-e liszted eladó,

Van lisztem, de nem jó,

Beleesett a pondró.”

(Komáromi 2012,56.o.)

Kiszámoló című játék során az egyenletes lüktetés kifejezése történik a mondókát kísérő kiszámoló mozdulattal. (Forrai Katalin, 2007,116.o.)

Mérleghintázás című játékot nagyobb gyerekekkel játszhatjuk. A gyerekek szembeállnak és a „Hinta-palinta” című dalra váltakozva guggolnak le, illetve állnak fel. Folyamatosan végzik a leguggolást illetve felállást a dal végéig. (Komáromi 2012.62.o.)

Katonák című játékban az óvónő a parancsnok, aki kitalál egy ritmust, s ezt egy dob segítségével hangoztatja. A kiskatonáknak, miután megfigyelték természetesen visszhangozniuk kell. (Komáromi, 2012,93.o.)

A magas és mély hangok megkülönböztetésére, megértésére, az óvodában sok lehetőség van. Az egyik ilyen lehetőség az, amikor a magas-mély különbséget mutatjuk a karjaink segítségével, azaz, ha a karok a térdet érintik, akkor kell majd a legmélyebben énekelni, ha pedig magasra vannak emelve, akkor nyilvánvalóan magasan nótázni. Én még szoktam lentről felfele emeltetni a kezeiket fokozatosan. Ilyenkor párhuzamosan a hang is egyre magasabbá válik. És ugyanezt végezzük visszafele is, amikor értelemszerűen hangunk egyre mélyebb lesz. Még van egy kedvenc variáns, amikor a magas-mély különbséget bábokkal érzékeltetjük. Ebben az esetben arra kell vigyázni, hogy a magasabb hangon beszélő báb magasabban legyen tartva a mélyen kommunikáló bábtársához képest. Ahhoz, hogy ez a korosztály egy dalt zenei szempontból megfelelően el tudjon énekelni, ahhoz nekünk, óvodapedagógusoknak ismernünk kell az adott dal hangterjedelmét, nehézségi fokát, hiszen „Énekléskor az egymást követő hangoknak nemcsak az irányuk, hanem a pontos megszólalási helyük is meghatározott: nem mindegy, hogy a dallam hangjai egymáshoz viszonyítva hány hanggal magasabban vagy mélyebben szólalnak meg.” (Kovács Barbara: A zenei fejlesztő játékokról, 22. o.)

Szarkáné írja, hogy „Elemezzük végig a megtanításra kiválasztott dalt, hogy az egyes dallamhangok hányszor fordulnak elő benne. Ha a magasabbak vannak túlsúlyban, akkor az éneklést állítsuk mélyebb alaphangra, ha a mélyebbek szólnak benne többször, akkor énekeltessük magasabban.” (Szarkáné,1995,90.o.)

A zene jellegét, hangulatát a halk-hangos fogalmak fejezik ki. Nagycsoportra már elérkezünk arra a szintre, hogy a gyerekek önállóan, óvónő segítsége nélkül is tudnak hangosan, halkan illetve középerősen énekelni. Mindezek eléréséhez sok gyakorlás szükséges. A gyerekek úgy értik meg a legjobban a két fogalom közti különbséget, ha a verbális bemutatást mozgás is kíséri, pontosabban a karjainkkal szemléltetünk megint, viszont nem felemelni és leereszteni kell azokat, hanem széttárni a hangos éneklésnél és minimálisan szétnyitni a halk vagy halkabb éneklés során.

Az óvodáskorú gyermeknél szinte törvényszerű, hogy a maga kedve szerint lelassítja, illetve felgyorsítja a vers, ének vagy dal utolsó sorát. Ezen a téren elsődleges feladatunk, ahogyan Komáromi Lajosné is vallja, hogy gyermekeinket a megfelelő tempótartásra szoktassuk. A lassú fogalompár jelentésének pontos megértése és helyes alkalmazása végett először a lassú és gyors közötti különbséget kell megéreztetni. Erre a célra is a játék a legmegfelelőbb pl. képkártyával, de bábbal még hatásosabb. Én csigát meg lovacskát szoktam leggyakrabban használni. Lassan közeledik a csiga, lassú énekkel köszönti a gyerekeket.

Utána vágtatva érkezik a lovacska, ő meg gyors tempóban köszönti, természetesen ugyanazzal a dallammal. Együtt énekelünk hol a csigával, hol a lovacskával.

Az éneklési készség óvodában utánzás útján alakul ki. Ehhez az óvónőnek nagyon sokat kell énekelnie, felkeltve ezáltal a gyerekek érdeklődését. Hogy valaki tisztán tudjon énekelni, ahhoz sokévi gyakorlás szükséges. Ebből adódik, hogy a legtöbb gyerek csak az óvodáskor végére tanul meg szépen énekelni. A tiszta éneklést segíti az, ha kis terjedelmű dalokat tanítunk, és ha megfelelő hangmagasságon énekelünk (kiscsoportban d1-h1 /szolmizációs megnevezéssel re1-szi1/, nagycsoportban c1-d2 /szolmizációs megnevezéssel do1-ré2/). Sokszor megtörténik, hogy a dalt a gyermek teljesen más hangon kezdi el az óvónőhöz képest. Törekednünk kell arra, hogy a gyerek ugyanolyan hangból kezdje a dalocskát, mint a felnőtt. Ezt jól lehet fejleszteni pl. egy eléggé ismert dallal úgy, hogy azt magasabban, majd mélyebben énekeltetjük. (Forrai, 2000,52.o.)

,, Az éneklési készség valószínű fejlődése három év alatt:

a gyermek egy-egy részletet, a dal végét vagy csak egy motívumát énekli (az óvónő vagy a – többiek éneklése után);

az óvónővel együtt körülbelüli hangmagasságban énekel;

az óvónővel és néhány társával együtt megközelítő hangmagasságban, jó ritmusban énekel;

a csoportban, társaival együtt tisztán énekel;

a csoport az óvónő kezdése után önállóan tovább énekel, megtartja a hangmagasságot és a tempót;

a gyermek önként, egyedül is kíván énekelni, néha már tisztán is;

a csoport (és ezen belül néhány jobb hangú gyermek) maga kezdi az éneklést, végig jó magasságot tart és tempót sem változtat;

a gyermek egyedül választ dalt, amit megfelelő magasságban, jó tempóban, tisztán énekel.” (Forrai, 2000,57.o.)

A zenei hallás fejlesztését aktív énekléssel kell kezdeni és az az igazság, hogy a későbbiekben is ezen alapszik. Óvodában a természetesen hallható hangok fejlesztésén van a hangsúly, de szép lassan a belső hallás fejlesztésének is teret adhatunk.

Az éneklési készség fejlesztésére is nagyon sok játékos megoldás van, ezekből hármat szemléltetnék csupán Komáromi Lajosnétól:

Az Erdei kórus játékban két gyerekre van szükség, mindketten egy-egy állatbábot húznak a kezükre (madárka és nyuszi), akik erdei kórust alakítanak.

először eléneklik a dalt együtt szöveggel

majd eléneklik külön-külön a kezükön lévő báb nyelvén: csip- csip, mak-mak

ezután eléneklik együtt az állatok nyelvén egyszerre, madárnyelven és nyuszi nyelven (Komáromi, 2012,175.o.)

A Lemezjátszó című játék: egy-egy motívumot egymás után többször énekelünk. Mindaddig ismétlik, míg az óvónő kezével jelez, hogy sikerült „továbbtenni a tűt”

(Komáromi, 2006,46.o.)

Ágon ülő madárka: ez a játék az éneklési készség fejlesztésére és a hangok differenciálására is alkalmas. Először mélyebb ágon ülő madárkával éneklünk, majd a madárka egyre magasabbra repül. Szemléltetni is lehet, hogy jobban érzékelhető legyen a gyerekek számára a különbség.

A hangszínek felismerése egy érdekes és kedvelt feladat az óvodában. Eleinte az erősen eltérő zörejek különbségét (pl. fa, fém, üveg) majd a finomabb különbségeket is észreveszik (pl. üveg, porcelán, cserép…), természetesen nem az anyagot, hanem a tárgyat nevezik meg ebben a korban még, mint pl. váza, pohár, kocka, stb..). Ezek a tervezett tevékenységek keretén belül is bemutathatóak, viszont a hangszínfelismerést bármikor gyakorolhatjuk: séta közben (megfigyeljük a madarakat, repülőt), tornaórára menés közben figyelhetünk a járművek zajára. Népi gyermekjátékok játszása közben a gyerekek egymás hangját is jól megfigyelhetik, pl.: a Koszorú, az Almaárus, vagy az Itt is egy kis kút című játékok során.

A belső hallás fejlesztése óvodáskorban már nehezebb feladat, de megoldható alapos munkával. Az egyik jó fejlesztési lehetőség a dallamfelismerés, melynek az a lényege, hogy a gyermek egy a már jól ismert dalnak csak a dallamát hallja, a szöveget neki kell a zenei emlékezetéből előhívnia. A másik jó fejlesztési lehetőség a dallambújtatás, ami nem más, mint egy dalocska hangosan való elkezdése, majd egy hallható jelre csak magunkban folytatódik addig, amíg egy újabb jelet nem észlelünk minek hatására megint hangosan folytatjuk az éneket. (Forrai,2000,64-66.o.)

A hallásfejlesztő játékokat Karp Ágnes, Sapszon Borbála és Nagy Jenőné játékgyűjteményeiből választottam:

A gyerekek a nyitott ablak közelében körbeülnek és figyelnek a beszűrődő hangokra, meg is nevezik azokat. A hangokat, zajokat csoportosítani is lehet a következő szempontok szerint:

kellemes-kellemetlen

halk-hangos

c, rövid-hosszú

(Karp,2006,46.o.)

Vasúti irányítótábla játéknál szükségünk lesz két színes korongra, egy zöldre és egy pirosra. Olyan mondókával vagy énekkel játszunk, amit a gyerekek már jól ismernek. Amikor a zöld korongot mutatom a gyerekek hangosan énekelnek, amikor a piros korong látható a mondókát vagy éneket magunkban folytatjuk. (Sapszon,2013,15.o.)

Padlás és pince játékban a padláson eldugtam egy kerek sajtot a kisegérnek, a pincébe pedig egy bödön mézet a macinak. Ha leguggolunk, akkor lejutunk a pincébe, ha felállunk, akkor már a padláson vagyunk. A sajtot és a mézet csak úgy tudjuk megszerezni, ha a pincében mélyen, a padláson pedig magasan énekelünk. (Nagy, 2015,106.o.)

Az óvodai ének-zene oktatás folyamata, módszerei, eszközei

Az énekes-mondókás anyag tanításánál a gyermekjátékokat emelném ki, melyeket globálisan tanítunk, azaz együttjátszás alatt megy végbe a daltanulás, a szöveg, a mozgás és a játékszabályok. Mozzanatai közé sorolnám a gyerekjáték bemutatását, annak megfigyelését (2-5 alkalommal játszódjuk el), az ismételt bemutatások között végezhetünk szómagyarázatot, ezt követi a gyakoroltatás és az esetleges hibák javítása, végül a tanultak megszilárdítása és az ellenőrzés.

,,Játékos ritmusgyakorlatok 3-4 éveseknek:

bólogatás ülő helyzetben negyed értékekre

hajladozás jobbra és balra- ülve és állva

egyik kinyújtott lábbal sarokkoppantás (negyed érték) ülve

helyben járás

egyenletes járás kézfogással

egyenletes tapsolás ülve, állva és járás közben

ölbe ütögetés ülve – egyik kézzel, páros kézzel, váltott kézzel

egyenletes dobolás ülve és állva

faeszközök összeütögetése ülve és állva

Játékos ritmusgyakorlatok 4-5 éveseknek:

egyenletes kopogtatás begörbített mutatóujjal széken

mérőütések lábbal: a jobb cipőtalp egyenletesen dobol a padlón rögzített sarokkal

ritmushangszereket utánzó játék

Játékos ritmusgyakorlatok 5-6-7 éveseknek

egyenletes járás, taps, a szünetre is tudatosan lépünk és tapsolunk

mérőütés cintányérral, cintányérütés tapssal helyettesítve

hangszerek utánzása

járás változatos térformákkal (a kör szűkítése és tágítása, két kör ellentétesen mozog, a párok szétválnak, majd ismét találkoznak)”

(Szarkáné Horváth, 1995,69.o.)

A zene lüktetését követő táncmozdulatok 3-4 éves korban:

egyenletes térdrugózás csípőre tett kézzel vagy a lányok kötény illetve szoknyafogással, a fiúk hátratett kézzel

térdrugózás kis jobbra-balra fordulással

pici terpeszben a testsúly áthelyezése negyedenként egyik lábról a másikra

A zene lüktetését követő táncmozdulatok 4-5 éves korban:

érintő járás: kilépés lábujjal, azután talpra ereszkedés-egyik, majd másik lábbal negyed értékre

páros sarokemelgetés állva

oldalzáró lépés- az egyik láb kilép, a másik hozzá zár-súlytalan térdhajlítás indítja a lépéseket „

(Szarkáné Horváth, 1995,70.o.)

,, A zene lüktetését követő táncmozdulatok 5-6-7 éves korban:

sarokkoppantás elől, váltott lábbal-jobb láb elől koppant, visszazár, bal láb elől koppant, visszazár, a mozdulatok egyformán hangsúlyosak

lábujjkoppantás hátul-váltott lábbal (a sarok fordítottja)

kis csárdáslépés- jobb láb oldalra lép, bal hozzázár, bal láb oldalra lép és jobb hozzázár – hangsúlytalanul indítják

szökdelés” (Szarkáné Horváth, 1995,72.o.)

Hangsúlykiemelés történhet játékos mozgással, tánclépéssel, ütemhangsúly valamint motívumhangsúly kiemelésével. A hangsúlyrend függ a mozgás jellegétől, így beszélhetünk egy-, két-, négyfázisú mozgásegységről. ,,Az egyfázisú mozgások negyedenként, a kétfázisúak 2/4-enként, vagyis ütemenként, a négyfázisúak motívumonként, azaz 4/4-enként tagolják a zenét hangsúlyaikkal.” (Szarkáné Horváth, 1995,73.o.) ( pl. egyfázisú: Csíp-csíp csóka, kiolvasó; kétfázisú: súlyos-súlytalan mozdulat: Hinta-palinta; négyfázisú: kettőt erre-kettőt arra;)

A dalritmus és mondókaritmus kiemelésénél a jobb megértés érdekében, megmagyarázzuk a gyerekeknek, hogy úgy tapsolunk, ahogyan énekelünk (ahogyan mondjuk a szöveget)- azaz hangsúlyozott szótagolással énekelünk, mondókázunk.

A zenei nevelés hatása a gyerekek általános fejlődésére

Kodály Zoltán vallja, hogy „Minden gyermek zenetehetséggel születik, de ha nem jut hozzá, hogy zeneösztönét idejében foglalkoztassa, az a fejlesztés híján eltompul, s ennek következménye, hogy az emberek többsége zenétlenül megy végig életén, s még jó, ha nem sejti, mit vesztett.”(Kodály,1982,94.o.) Reikort szerint „A zene nem csupán a fülünkre hat, hanem átjárja az egész testünket, kívánt és nem kívánt hatásokat egyaránt előidézhet” (Reikort,2006,9. o.) A zenei nevelés az eszközeivel befolyásolja a gyermek beszédkészségének, esztétikai érzékének, felfogóképességének a fejlődését, alakulását. ( Selmeczi,1971,131.o.)

A zene érzelmeket vált ki a gyermekből. Éneklés közben arcukat figyelve láthatjuk a különböző érzések, mint a féltés és a szeretet, a bánat és az öröm stb. tükröződését. Segíti az énkép és identitástudat alakulását, de ugyanakkor a közösségi érzés, az összetartozás érzésének fejlesztésében is szerepet kap.

A mai XXI. századunkban igen fontosnak tartom a gyermek akarati, jellembeli tulajdonságaink a hangsúlyozását. A zenei tevékenységek kitartásra, türelemre, fegyelemre nevelik az óvodást, elősegítve ezáltal a szabálytudat, az együttműködési készség alakulását. Alakul kreativitásuk, alkotókészségük, önkifejezésük, hiszen ezeken a tevékenységeken dallamot és ritmust társíthat beszélgetésekhez, mondókákhoz, versekhez, mesékhez. Mozgásokat találhat ki, zenét improvizálhat játékokhoz, de különböző szabályokkal is bővítheti a már meglévőeket egy-egy játék keretén belül.

A dalok éneklésével, a dalos játékok játszásával, a szabályok betartásával fejlődik a gyermek figyelme, és a megfigyelőképesség is, hiszen pontosan megtanulják, elsajátítják a szöveget, a dallamot és mozgást. De a hangszerek helyes használata, a ritmus helyes érzékelése, a hangszínek, hangmagasságok, a hangerő,és a tempóváltozások érzékelése – mind e képességek tökéletesítését szolgálják. Egy-egy megtanult és kellő mennyiségben ismételt dalocska, zenés játék hozzájárul az emlékezet fejlesztéséhez, hiszen így a gyerek megtanulja a szöveget, a mozgást, a dallamot, a játékmódozatot, a szabályokat. Felidézéskor gondolkoznia kell a felidézendő szövegen, azon, hogy jól táncolta –e el vagy sem, gondolkodik a motívumokon, a zenei feladatok megoldásán. Tehát fejlődik gondolkodása és összetett gondolkodási műveleteket végez azzal, hogy részekre, elemekre bont, összehasonlít, újra összerak, stb.

Fejlődik a képzelete, főleg olyan esetben, ha gyakran teremtünk „képzelet helyzeteket”, melybe a gyermek beleélheti magát. Énekelgetve ismereteket szerezhet a természeti, társadalmi környezetről, állatokról, növényekről, ünnepekről, hagyományokról. Forrai Katalin írja, hogy „Minél fogékonyabb és színesebb a gyermek képzelete, annál nagyobb örömet szerez neki a megszemélyesítés. A zenehallgatás közben saját élményei alapján minden gyermeknél más képzettársítás jelenik meg. A képzelet színessége nélkül nincs művészi átélés, csak a hangingerek tárgyilagos érzékelése, észlelése. Fantázia nélkül a zenéből elmarad az összefüggés, az arány, a dinamika szépségének és harmóniájának élvezete.” (Forrai Katalin: Ének az óvodában. Editio Musica, Budapest, Tizenhatodik kiadás, 2004, 13. oldal)

A mozgásos zenés játékok, a tevékenységeket átszövő táncok során fejlődnek a mozgáskoordinációs képességek, az egyensúlyérzék, a téri tájékozódó képesség. De ugyanakkor az izmok, ízületek erősödését, a testtartás javulását is elősegítik, mely területek igen fontosak a harmonikus fejlődéshez és a későbbi iskolai tanulás sikerességéhez. (Komáromi, 2012,12. o.)

Népiesség az óvodában

Óvodásként, elemi tagozaton és gimnáziumi éveim során is nagy hangsúly volt fektetve a néphagyományok ápolására, így óvónőként nem is tudnám elképzelni az óvodai életet népszokások nélkül. Az óvodai évekre visszatekintve a legmaradandóbb emlékem az Őszi vásár volt, melynek keretén belül népi gyermekjátékokat játszottunk nagyközönség előtt, megünnepeltük a gazdag évszakot majd a csoportszobában mindenki ehetett a gazdag zöldséges-gyümölcsös kosarak tartalmaiból. Hát olyan finom zöldség-gyümölcsöt, mint ami azon az udvaron termett, azóta sem ettem sehol. I-IV osztályban a tanítónéni megtanított minden lányt kötni, horgolni, varrni, fonni miközben egész idő alatt énekeltük a szebbnél-szebb népdalokat. Emlékszem, hogy abban az időben minden babámnak általam készített horgolt ruhácskája volt. Ebből az időszakból származó nagyon kedves emlékem az iskola udvarán, a farsangi időben megszervezett kürtőskalács sütés, ahol minden gyereknek lehetősége volt a saját kürtőskalácsát elkészíteni majd közösen elfogyasztani. Ezt követte a főtt, cukros kukorica feltálalása, ami egyszerűen mennyei volt. A gimnáziumi évekből talán a legszebb élményem a minden évben megszervezett Március 15.-i ünnepség, amire már február elejétől nagy szorgalommal készültünk versekkel, csatadalokkal, népdalokkal, néptánccal. Büszkeséggel viseltem aznap a székelyruhámat, tudom, hogy iskolába menet drukkoltam, hogy minél többen lássanak a faluból s mondják, hogy szép vagyok, szép a ruhám. Még számos, elődeink idejéből származó, felejthetetlen élményben volt részem, csak most megpróbáltam a számomra legfontosabbakból bemutatni egy párat.

Szerencsére az óvodákban ma is élnek népszokások, talán még az elemi osztályokban is, de a gimnáziumi évektől egyre kisebb hangsúly tevődik hagyományaink ápolására sőt van olyan intézmény, ahol már nem is emlékeznek a „népiesség” szóra. Mindez az új tanterveknek, programoknak köszönhető, hiszen annyira zsúfolt, annyira minden kevésbé fontos dolog megtanulását várják el gyermekeinktől, hogy egyszerűen nem jut idő az elődeink hagyatékaival is foglalkozni bővebben. Erre alapozva, személy szerint nagyon fontosnak tartanám, hogy bár mi óvónők-tanítónők összefogjunk, ismertessük meg gyerekeinkkel a népszokásokat, néphagyományokat, hiszen ha e két intézmény szilárd alapokat tenne le ezen a területen, akkor szinte lehetetlenség volna azokat teljesen elfelejteni, és nyilna remény arra, hogy a jövő generáció tovább ápolja öröklött értékeinket.

Óvodánk, a Stefánia Napköziotthon egy hagyományörző intézmény, ahol minden óvodapedagógus igyekszik napi szinten megismertetni gyerekeit a népszokásokkal, néphagyományokkal. Ezen kívül minden évben megszervezzük a szűreti multaságot, ahol mustot készítünk elődeink nyomán, néptáncot mutatunk be majd népi gyerekjátékok játszásával szórakozunk tovább. A karácsony közeledtével Adventi vásárt tartunk, melynek keretén belül a gyerekekkel közösen készített tárgyaink kerülnek eladásra. Ezeket a családtagok vásárolják meg szimbolikus összegekért, mely pénzből új alapanyagot tudunk vásárolni pl. a húsvéti ünnepekre készítendőkhoz. Minden évben közösen vagy csoportonként megszervezésre kerül a farsangi mulatság és a kiszebáb égetése, ami egy óriási élmény a városi gyerek számára. Ezután következnek a különböző helyi, megyei, országos szintű népdal- és népi gyerekjáték versenyek szervezései, melyeken nagy szeretettel veszünk részt hónapokkal azelőtt már elkezdjük a gyakorlást, a felkészülést… „A néphagyomány ápolása ebben az életkorban kétszeresen indokolt. Egyrészt mert a gyermek ugyanolyan észrevétlenül tanulja meg a mondókát és gyermekdalokat, mint az anyanyelvét, és amikor a gyermek dallamokat énekel vagy komponál, játékos dallamalkotása a magyar nyelvi, illetve zenei sajátosságoknak felel meg.” (Forrai, 2000, 35.o.)

A népszokások tanításának feladata: ,,Az óvodáskorú gyermekek értelmi képességének, emlékezőtehetségének, szóbeli, képi kifejezőképességének, hallásának, zenei emlékezetének, találékonyságának, koordinációs képességének, helyes testtartásának, egyensúlyérzékének, térérzékelésének, önállóságának, ügyességének fejlesztése.” (Hét aranyalma, 2012,114.o.)

Népi gyermekjátékok

Maszler így definiálja a népi gyermekjátékokat: ,,Népi játékoknak nevezzük azokat a szabályhangsúlyos játékokat, melyek a nép széles körében írásbeli rögzítés nélkül keletkeztek, szóbeli előadás és játék révén élnek és terjednek, és ennek köszönhezően variálódnak, tájanként, helyenként.” (Maszler,1996,94.o.)

A népi játékok, mint a népi alkotások általában, hosszú időn át alakultak, formálódtak, lettek azokká, amiket most játszunk, játszhatunk. Régen a hagyományos falusi világban a csecsemő már gyakorlatilag a játékba született bele. Születése pillanatától az egész család mondókákkal, altatókkal, lovagoltatókkal, tenyér-,kéz-,láb-,arc simogatókkal halmozta el. Igy ismerkedhetett meg a kisbaba az őt körülvevő környezettel, felfedezte önmagát, testrészeit. Mindemellett a játék egy bizonyos idő után akkor volt érdekes, ha játszótársakkal történt. Előbb játszó barát akadt, később már játszó csapatok verődtek össze, akik közösen a játékszabályok felállításával, betartásával órák hosszú során elfoglalták magukat. Ennek is nevelő értéke van, a gyermek önbizalomra tett szert, megtanult csapatmunkában játszani, tehát a játék nagyban hozzásegítette a játszókat a társadalomba való beilleszkedésbe. (Lázár, 1997,20-21.o.) Mivel az énekes gyermekjátékokat eredetileg a falusi gyerekek énekelték, ezért témájukat a természet, az állatok, növények képezték. Annak idején a 3-7 éves korosztály sosem játszott a nagyobbakkal. Nekik csak a mező szélén való álldogálás volt megengedve s onnan nézhették végig nagyobb társaik játékait. A fiúk leginkább a sportjátékokat kedvelték, a lányok az énekes körjátékokat. ( Forrai, 2000,38.o.)

Ma már minden más, a technika fejlődésével nem éljük őseink életét, mások a prioritások, más az életfelfogás, más az időbeosztás, a környezet. Nekünk pedig mindezeknek meg kell felelnünk, alkalmazkodnunk kell az adott körülményekhez, életviszonyokhoz. A népi játékok ma is azok, mint régen, szerepük pontosan ugyanaz, mint a múltban vagyis, hogy segítsen a szocializációban.

A játék ,,minden külső kényszerítő körülményt nélkülöző szabad cselekvés”, mely fejleszti a gyerekek önismeretét, hozzájárul az egészséges önértékelés kialakításához, aktivitásra serkenti a gyereket. (Niedermüller,1990,538-539 o.) Lélektani szerepe mellett a társadalmi funkciója is elengedhetetlen, hiszen a mai rohanó világban, amikor mindenki öncélúan harcol a jobbnál jobb megélhetőségért, fontos hangsúlyt fektetni a csoporttudat és a másokkal való együttmüködés készségének kialakítására.

Lázár Katalin a népi játékokat eszközös, mozgásos, szellemi és párválasztó játéktömbök, mondókák, kiolvasók szerint tipizálja. Az eszközös játékoknál a gyerekek a játékhoz szükséges eszközöket elkészítik, beszerzik saját kezüleg s már önmagában ez a kreativitás, beszerzés is egy örömforrás számukra. Sokszor az eszköz készítése jelenti a fő tevékenységet, a konkrét játék maga háttérbe szorul vagy aznap még el is marad. (Lázár, 1997,31.o.)

Kovács-Bakosi a népi gyermekjátékokat a következő képpen osztályozza:

erő és ügyességi játékok: (ugrálás, futás, bújócska, labdajátékok)

dramatizációs játékok: (utánzó játékok, a népzenéhez kötődő mozgásjátékok, a körjátékok, a tánc mimikával, imitációval, gesztikulációval kiegészülve)

szellemi képességeket fejlesztő játékok: (szenzoros és szenzomotorikus képességeket fejlesztő játékok, a találós kérdések, a zálogosdi) (Kovács-Bakosi,1997,207.o.)

Minden népi játék alappillére a mozgás, a mozgásos játékok esetében viszont a mozgás a fő elem, ez a játék lényege, célja. A szellemi játékok megkövetelik a jó memóriával, gyors reagálóképességgel, leleményességgel, furfanggal, önuralommal, tudással rendelkezést. A nagyobbak nagyon élvezik ezeket a játékokat, vegyes csoport esetén a kisebbek hamar felzárkóznak és látható fejlődés figyelhető meg rövid időn belül náluk is.

A játék minden területen kielégíti a gyerek szükségleteit: mozgás, manuális tevékenység, gondolkodás s végül érzelmi téren is. Erre alkalmasak a párválasztó játékok, melyek az érzelmi kapcsolatok kialakításában, megszilárdításában kapnak fontosabb szerepet.

Mivel a játék fontos pszichológiai és társadalmi szereppel bír, nekünk óvodapedagógusoknak törekednünk kell arra, hogy az óvodában minden tevékenység a játék szelleme alatt valósuljon meg, a szülőket pedig arra kell biztatnunk, hogy a mindennapi, hétköznapi életükbe is csempésszenek be lehetőségeik szerint játékokat. (Lázár,1997,22-25.o.)

,, A népi játékok oktatásának szempontjai:

a játékok értékét nem csorbíthatjuk rövidítéssel, párbeszédek elhagyásával, mert így megfosztanánk eredeti szépségétől, tartalmától

a gyermek számára ismeretlen fogalmakat, tájnyelvet tükröző kifejezéseket tegyük érthetővé, magyarázzuk meg az ismeretlen fogalmak értelmét, mert ellenkező esetben a beleélést gátolnánk. pl.keszkenő, kotló, alkú, héjázás

a játékhoz szükséges eszközt ne helyettesítsük a játék eredetéhez nem illő eszközzel-kalap, bot…, igazodjunk a népművészet kellékeihez.” (Maszler, 1996,96.o.)

Már említettem a fentiekben, hogy eredetileg a gyermekjátékokat kislányok játszották, és kevés létszámú csoport játszotta egyszerre. Nekünk meg nagy létszámú csoportokkal kell dolgoznunk, s pedagógiai okokból változtathatunk a játékon, de azért vigyázzunk arra, hogy a játék eredeti formája megmaradjon. Ezeknek a játékoknak vannak még ma is megmaradt hagyományos mozgásformái, ún.szabályai, mint pl.hogy az ölbe ültetett gyermek arccal szemben van az édesanyjával; ha van két körünk, akkor azok mindig ellentétes irányban haladnak; az aki a körön belül van, az általában a kör középpontjában kell megálljon és az a gyerek, aki a körön kivül vagy a körön belül áll, mozgás esetén ellentétes irányban kell haladjon a körrel; hidas és kapus játékok esetében a kérdezők egymással szemben állnak; mikor a kapu alatt kell áthaladjanak, akkor fejüket kicsit le kell hajtsák s tilos egymás hátának az ütögetése; páros forgás esetében a táncolóknak egymás szemébe kell nézniük, majd a tánc befejezésével fejmeghajtással köszönik meg a táncot. (Forrai,2000,44.o.)

,,A gyermekjáték mindennél mélyebb betekintést enged a népzene őskorába. Mozdulattal, cselekménnyel egybekötött ének sokkal ősibb és egyben bonyolultabb jelenség, mint az egyszerű dal. Amint a gyermek fejlődésében röviden megismétli az emberiség fejlődését, úgy zenei formái is mintegy eleven zenetörténet, sőt bepillantunk általuk a zene történet előtti korába.”( Bartók-Kodály, 1951, 287.o.)

Népdalok

Bartók Béla úgy határozta meg a népdalt, hogy azt a népességnek a városi kultúrától legkevésbé befolyásolt rétege (azaz a parasztság) énekli vagy énekelte, az ő zenei ízlésüknek felel meg, térbeli és időbeli kiterjedtsége kisebb vagy nagyobb lehet.(Vö.Bartók Béla, 1966,579.o.)

A népdalok ismeretlen költője a dalok által megénekli érzelmeit. Az óvónő, mint ,,előadóművész” előadása közben ,,újraalkotja” a művét átélve más módon a zenemű mondanivalóját. A zenei tevékenységek során a folyamatosan megszakított és elfojtott érzelmek szárnyra kelnek, kibontakozhatnak, mély kielégülést eredményez és feszültségoldó. A felszabadulás a ritmus és dallam kifejező erejének köszönhető. A zenei ritmust ritmikus mozgással érzékeltetjük, fejezzük ki, mely jó hatással van az életműködésre, befolyásolja az ember hangulatát, aktivitását. (Szarkáné Horváth, 1995, 9.o.)

Az iskolában a választott óra keretén belül ismerkedtünk meg a népdalokkal. Hihetetlen, mennyire várta az egész osztály ezt az órát, ahol felszabadultan, minden más ún.iskolai gondunkat elfeledtük. Az óra lejárta után pedig még nagyon sok szünet alatt énekelgettük azokat, csak úgy zengett az iskola dalolásunktól. Valahogy ezt a vídám időszakot akartam az elején a mai gyerekek életébe is becsempészni, nem gondolva akkor ezen dalok számtalan más pozitív fejlesztő hatására.

2006-ban, első pedagógusi évemben, már választott tevékenységként a népdalokra szavaztunk, melyeket egytől-egyig minden gyerek tudott és szeretett év végére. Kimondhatatlan érzés volt fültanuja lenni a nyári vakációban annak, amint a lakónegyed játszótere a népdaloktól csengett-zengett. Ezek a gyerekek majd iskolába kerültek, s jó volt hallani utólag a szülőktől, hogy az iskolában is tanítottak népdalokat, melyeket a gyerekek már tudtak, sőt jutalommal érkeztek haza, mert ők énekelték el az osztályközösségnek leghamarabb. Mezőmadarason is hasonló volt a hatás, csak ott a falu zengett, miközben a gyerekek hazafele mentek az óvodából. Ez egy feedback számomra, hiszen azt jelenti, hogy szeretik ezeket a dalokat, szeretnek nótázgatni, énekelgetni a gyerekek. A Stefánia Napköziotthonban is folytattam a népdalok tanítását, pozitív visszajelzés volt a szülők részéről, hogy külön felkértek arra, hogy ezeknek a népdaloknak a szövegét írjam le, mert otthon a gyerek elszeretnék énekelni, s egyszerűen nem tudnak besegíteni, ha elekad a szövegtudásban, mert nem ismerik a népdalokat. Igy minden félév végén az addig tanultakat papírra vetettem, s minden gyerek hazavihette. Sokszor volt úgy, hogy a gyerek reggel azzal jött óvodába, hogy:

„Képzeld óvónéni, nagymamám és nagytatám is ismeri ezt a népdalt !!!”.„Jövő szerdán melyiket tanuljuk?”

Hát kérdem én, kell ennél nagyobb boldogság egy óvónőnek? Még olyan eset is volt, hogy a gyerek megbetegedve is jött óvodába, mert szerda volt s tudta, hogy szerdán mindig új népdallal ismerkedünk meg.

Egyszóval nagyon szeretem amit csinálok, s az ilyen és ehhez hasonló visszajelzések kívánják meg, hogy még többet fejlesszem magam, még többet adjak magamból ezeknek a pici gyerekeknek.

A népdalok memorizálását könnyítő történetek

Mindannyian megtanultuk a különböző nevelési területek módszertanát, melyet követve a gyerekek könnyen elsajátítják az ismereteket. Vannak azonban módszerek, eljárások, amelyeket a pedagógus átalakít, változtat rajtuk vagy esetleg nem is használ, mert úgy gondolja, hogy léteznek azoknál jobbak, újabbak, gyermekközpontúbbak. És ezek mind megengedettek, elég szabad kezet kapunk mi óvodapedagógusok a tanításban, nevelésben, a lényeg az, hogy a gyermek jól érezze magát az óvodában és harmonikus testi-lelki fejlődés menjen végbe.

A tíz évi gyönyörű pedagógusi munka az én módszereimen is alakított, változtatott, a meglévúkhöz hozzáadott vagy elvett belőlük.. Rájöttem arra, hogy a gyerekek mennyire szeretik a történeteimet legyen bármiről is szó. Éppen ezért nagyon sokszor figyelemfelkeltésnek egy általam kitalált, az adott témához kapcsolódó spontán történetet használok, ami általában rólam, családomról, gyermekkoromról szól, ezekbe a történetekbe már az új ismeret beleszövődik, éppen ezért a gyerek mesét, történetet hallgatva észrevétlenül tanulhat. Most csak egyet példáznék, s az a memorizálandó versek, dalok megtanítására vonatkozik. A vers, dalocska megtanítási módszereit, lépéseit követve még annyival bővítem ki, hogy egy történetet szövök az adott vers, dalocska tartalmából. Mivel történet formája van s a gyerekek figyelmesen hallgatják, nagyon könnyen megjegyzik a tartalmat, s az ehhez kapcsolódó rímek, zeneiség, ritmus már csak ,, hab a tortán”.

A fentebb említett népdalok mindegyikét történetbe foglaltam a tanításkor, az összes dal tartalma, eseményei ,,Garzó Péter” és ,,Varga Júlcsa” köré épülnek, akik az ,,Este van már, csillag van az égen” című népdal párosai. Tehát minden dal róluk szól.

Az év elején, még mielőtt elkezdtem volna a népdalokat tanítani, beszélgettünk a gyerekekkel arról, hogy a népdal miért is NÉPdal, hogyan alakúlt ki ,,gyerekszemmel”.

Tudjátok gyerekek, valamikor réges-régen a lányoknak és fiúknak nem volt otthon tévéjük, laptopjuk, tablettjük, mint nektek van most. Nekik az volt a szórakozásuk, hogy elmentek a fonóba. Ez egy olyan helység volt, ahol összegyültek a falu fiataljai és öregebbjei és fonással, szövéssel, kukorica tisztítással, fuszulyka(paszuly, bab)kibontásával töltötték el a téli estéket, miközben sokat beszélgettek, ismerkedtek, társasjátékoztak, gyermekjátékokat játszodtak, táncoltak és rengeteget énekeltek. A nénik szőttek, fontak, varrtak, hímeztek pletykálgatva, mert ilyenek az idős nénik, ti is ilyenek lesztek lányok, míg a bácsik kártyáztak, beszélgettek, nótáztak meleg bort kortyolgatva, de azért hallották, hogy feleségeik miről pletykázgattak s még ők is belekapcsolódtak néha. Egy este arról szólt a pletyka, hogy Garzó Péter udvarolgat Varga Júlcsának, s mindezt onnan gondolták, hogy látták amint Péter rózsát vitt neki, meg hogy megölelte, odaadta a kabátját, hogy a lány ne fázzon. S elkezdték mindezeket a történéseket énekelni, sőt egyre több ilyen dal született. Voltak nénik akik változtattak a dalokon, voltak bácsik, akik átalakították kissé, toldták-foldták s megszülettek a népdalok. Szeretnétek egyet megismerni?

Garzó Péterék udvarában volt egy kis kút, azaz egy kerekes kút. Péter a kút háta mögé bújva kukucskált át a szomszédba, amikor csak tehette, mert egy nagyon szép lány lakott a szomszédjukban. Olyan szép volt, hogy Péter csalfa szemeit nem is merte reá vetni, félt, hogy a lány fiatal édesanyja megharagszik rá, hiszen azt is kell szeretni. Ennek a lánynak dombon volt a háza, s egy sudár jegenyefa nőtt az udvarába, melynek földre hajlott az ága. Belopózkodott Péter e sudár jegenyefa alá, s eldöntötte, hogy ennek a szép barna lánynak ő lesz a párja. (Kis kút, kerekes kút..című népdal)

Ezután következett a dal bemutatása, stb..

Garzó Péter egyszer a vásárhelyi réten sétálgatva Varga Júlcsával, elvesztette a bicskáját, a zsebbe való kését, aztán a kése után a karikagyűrűjét, amit jobban sajnált, mint a régi szeretőjét. Keresték, keresték egészen addig, amíg besötétedett s Júlcsa haza akart már menni. Igen ám, hazament volna szegény, de nem volt kísérője s egyedül megtámadhatta volna egy kóborkutya vagy bármi más. Péter nagyon udvariasan felajánlotta, hogy szívesen elkíséri s még a Júlcsa szeretője is lesz, ha a lány is szeretné. (Réten, a réten…című népdal)

Ahogy telt múlt az idő, Péter már érezte, hogy nemsokára fogják hívni a seregbe katonának. Gondolta, megnézi, hogy megvan e még az új csizmája, ami a szögre volt felakasztva s amit még egyszer sem használt, tartotta a katonaság idejére. Hát látta, hogy sarkantyúját megette a rozsda. Kicsit elszomorodott, de aztán támadt egy jó ötlete. Felvette a csizmákat a lábára, majd összeverte azokat olyan betyár módra, hogy mind egy szálig lepergett a rozsda róla. Mostmár várhatta a behívó levelet nyugodtan. ( Új a csizmám…című népdal)

Péterék udvarán volt egy almafa is, s alma volt bőven a fa alatt, nyári piros alma. Felvett egyet a földről, beleharapott s közben átkukucskált a szomszédház udvarára, azon gondolkodván, hogy vajon miért is gyalázza őt annyira a szeretője édesanyja. Miért gyalázza, teszi-veszi a szóra, hiszen szereti a lányát, nem tehet ő róla. Nagyon szomorú volt szegény fiú s szomorúságát még az a gondolat is tetőzte, hogy aranyos Juliskája hogy fog majd sirni, mikor őt katonának fogják vinni. Akkor majd elbúcsúzik tőle egy vasárnap este, s a sok páros csókjáért áldja meg az Isten. ( Alma a fa alatt…című népdal)

Ősz volt már, amikor egyik nap Péter kiment a szőlősbe és észrevette, hogy a vad szőlőt nem csípte meg a darázs, így hát vitt egy gerezddel Júlcsának is, hogy járjon a kedvébe kicsit, mert összevesztek a minap, hát békülni szeretett volna. A vásárhelyi legény fölfésüli a haját, mielőtt elmegy találkozni a lánnyal, így Péter is szépen fölfésülte a haját és elindult Júlcsáék háza fele. Mikor Júlcsa észrevette, hogy vendége érkezik, már messziről kiabálta, hogy: -Énelőttem hiába fésüli föl a haját, mert énnékem vásárhelyi legény egy sem kell! Persze nem gondolta ezt ő komolyan, csak még egy kicsit haragudott Péterre, s gondolta megbünteti ezzel a mondatával. Sajnos ez a kiáltása nem vezetett jóra, mert pont akkor kiültek a vénasszonyok a kis padra, s azt csak az Isten tudja, hogy miről folyhatott a pletyka. A lényeg az, hogy szerintem a fiatalokról beszélgettek. Ezt Péter is észrevette, s föltekintve az égre ezt mondta: – Nem kérem én a jó Istent csak arra, csak arra, hogy ragassza le valamennyit a padra, hogy legyen idejük más baját beszélni. ( A vad szőlőt nem csípi meg a darázs…című népdal)

Egyszer Péter és Júlcsa megbeszélték, hogy találkoznak a fonóban. Hát este volt már, késő este, kilencet ütött az óra s Péter csárdás kisangyala mégsem ment el a fonóba. Az aggódó Péter attól félt, hogy Júlcsa vagy haragszik megint vagy beteg vagy talán már nem is szereti s így akkor ő nem lehet a lányé. De aztán megnyugodott az aggódó fiú, hiszen a lány azért késett, mert segítenie kellett édesanyjának a házimunkában. Másnap elmentek a vásárhelyi templomba, hiszen vasárnap volt és akkoriban még mindenki templomba ment vasárnap, nem mint mostanság, hogy elunják. A vásárhelyi templom tornya nagyon messzire ellátszott. Közepében, a két szélében két szál rozmaring virágzott. A fiatalok elsétáltak a rozmaringbokorig, s hát láss csodát mi történt, egyik hajlott a Péter vállára, másik a babájáéra s akkor már tudta a lány hogy a fiú felesége lesz valaha. (Este van már késő este…című népdal)

Képzeljétek el gyerekek, hogy egy szép napon úgy döntöttek Júlcsáék, hogy elköltöznek a faluból egy kis időre, a városban élő nagymamához. A nagymama háza elég messze volt Péterék házától, még a Tisza nevű folyón is átkellett kelni, hogy a városba belehessen jutni. Péternek ez nem volt akadály, hiszen ő átal menne a Tiszán ladikon is, ladikon bizony, ha ott lakik a galambja. Ott lakott a városba, a harmadik sáros utcába, piros rózsa, kéknefelejcs, ibolya nyílt az ablakába. S ha ezeket a virágokat meglátja egy ház ablakában, akkor biztos lehet abban, hogy jó helyen jár. (Átal mennék én a Tiszán…című népdal)

Júlcsáék nem maradtak sokat a nagymamánál, elég rövid idő alatt visszatértek régi otthonukba. Egy este Péter megkapta a seregbe hívó levelét, s készülődnie kellett azonnal, mert másnap volt az indulás.. Szomorú volt, hiszen nem búcsúzhatott el galambjától, ezért hajnalcsillag szeretett volna lenni, a babája ablakába beragyogni, beragyogni hozzája hajnalban s csókot kérni tőle utoljára. (De szeretnék hajnalcsillag lenni című népdal)

Amint a múlt történetben meséltem, Péternek a seregbe kellett vonulnia, védeni a hazát. De még mindig nem búcsúzott el kedvesétől, így éjjnek idején, a nagy sötétségben elindult Júlcsáék háza fele, hátha elbúcsúzhatna a lánytól. Igen ám, de olyan sötét volt, hogy nem találta az utat. Ezért a csillagokat kérte, hogy szépen ragyogjanak, a szegény legénynek utat mutassanak, hiszen nem találja házát a szeretőjének. A csillagok hallották Péter sóhaját, ezért még fényesebben világítottak s a fiú megtalálta a lányos házat, de nem tudott bemenni, mivel a kapu zárva volt, mindenki aludt már. Ekkor Péter elbúcsúzott az utcáról a háztól és a lakóitól, ezt mondva: -Udvarom, udavarom, szép kerek udvarom, nem seper már többé az én gyönge karom. Sepertem eleget, seperje már más is, öleltelek babám, öleljen meg más is. Azzal fogta megát és sétált hazafele szomorkásan. (Csillagok, csillagok, szépen ragyogjatok…című népdal)

Megjött a tél, mindent hó borított, a Csitári hegyek alatt is régen leesett a hó. Júlcsa pletykákból azt hallotta, hogy Péterrel is elesett a ló s hogy kitörte a kezét a csatában. Nagyon félt, hogy többet nem fogja tudni megölelni őt a fiú így nem lehet az övé majd. Péter amott látott az ég alatt egy madarat repülni. Szeretett volna a rózsájának egy levelet küldeni. Ezt üzente a madártól: -Repülj madár, ha lehet vidd el ezt a levelet s mond meg az én galambomnak, hogy nincs semmi bajom, ne sírasson engemet. A madár el is hozta az üzenetet, s akkor Júlcsa megnyugodott, megfogadta, hogy többet nem hallgat a gonosz pletykabeszédekre. (A csitári hegyek alatt…című népdal)

A Júlcsáékhoz közeli erdőnek nagyon magas volt a teteje, s annak is jaj, de nagyon régen lehullott a levele. Ebben az erdőben sok állat élt, s többek között Júlcsa egy árva madárra lett figyelmes, aki szomorúan kereste a párját. A kislány szerette az állatokat, s elhatározta, hogy segít előkeríteni az elveszett madarat. Kereste, kereste, s hát egyszer csak rábukkant egy fa alatt a hóban vergődő madárra. Egy vadász meglőtte szegény drága madárka szárnyát. Júlcsa hazavitte a sérült madarat, bekötözte szárnyát, etette, itatta míg meg nem gyógyult. Aztán visszavitte az erdőbe a párja mellé, aki hálából azóta is énekelget neki, ha az erdőben jár. A tél után a tavasz, majd a nyár következett, s egy szép nyári napon, amikor Júlcsáék mentek búzát aratni, hát látta, hogy a búza közé szállt egy dalos pacsirta, mert odafönt már a szemeit is kisírta. Szegény madárka a búzavirág, búzakalász árnyában rágondolt a régi első párjára, akiről nem tudunk semmit egyelőre, de Júlcsa ennek a madárnak is felajánlotta a segítségét. (Erdő, erdő, de magas a teteje..című népdal)

Szép este volt, csillag volt az égen. Garzó Péter mezítláb álldogált a réten. Sajnálta a cipőjét felhúzni, Varga Júlcsa egyelőre nem vesz többet néki. Garzó Péter elment katonának, ott acélfegyvert csináltat magának, egy acélfegyvert, melynek rózsafa volt a nyele s rá volt írva Varga Júlcsa neve, hogy sose feledje el babáját s a csatában is mindig vele legyen az emléke. Igy könnyebb volt neki is, s hamarabb telt a katonai szolgálat. (Este van már, csillag van az égen..című népdal)

Júlcsáéknál zöldre volt a rácsos kapu festve. Péter oda járogatott minden szombat este. Egyik este Péteréknél disznóvágás volt, ezért segítenie kellett odahaza s nem ért a lányhoz tíz órára. A lány tíz órától nem győzte már várni a fiút, édesanyja már kezdett ideges lenni, s így bekellett a rácsos kaput zárni, le kellett feküdni. Pétert zárt kapu fogadta. Szomorú lett nagyon, hiszen nem tehetett arról, hogy elkésett. Ezért bánatában ezt mondogatta: -Zárd be babám rácsos kiskapudat, nem taposom többé udvarodat. Vethetsz bele szegfűt, majoránnát, mert nem taposom le a gyönge szárát. Szépen hazaballagott. (Zöldre van a, zöldre van a …című népdal)

Egy nyári napon nagy idő volt. Dörgött, villámlott, fújt a szél, aztán elkezdett jól esni is az eső. Péter házuk előtt volt egy magas eperfa. Aláállt, mert nem ázott alatta. Csipkés volt annak az eperfának a levele, hej, de jószagú. Amíg ott álldogált a fiú, eldöntötte, hogy egy leányért sosem lesz szomorú. Aztán elcsendesedett az idő, szép lassan beesteledett, s a ház előtt felragyogtak a csillagok. Péter szobájába is néhány csillag beragyogott. Irigyelték is tőle sokan azt a csillagot, amelyik a babája ablakába három éve már, hogy beragyogott (Házunk előtt, kedves édesanyám…című népdal)

Nemcsak Júlcsáék mellett, de Péterék házától nem messze is volt egy nagy erdő, a marosszéki kerek erdő. Madár lakott benne, madár lakott tizenkettő. Péter szerette volna valamelyik madártól megtudni a kedvese nevét, hogy végleg meggyőződhessen, hogy az igazit választotta avagy sem. Ezért cukrot adott a madárnak, hogy dalolja ki nevét a babájának. S képzeljétek el, gyerekek, hogy az egyik madár a tizenkettő közül kidalolta a Varga Júlcsa nevét, minek következtében Péter egy egész doboz kockacukrot helyezett el az erdőben, hogy minden madár megkóstolhassa. Láttatok volna ott nagy lakomát, a sok cukortól még szebben énekeltek aztán a kismadarak. (Erdő, erdő, erdő…című népdal)

Egy tavaszi napon Péter másodszor is behívó levelet kapott, minek következtében másnap már kellett is menjen a csatába. Gábor Áron rézágyúja is föl volt virágozva. Indultak a tűzérek is messze a csatába. Nehéz volt a rézágyú, olyan nehéz, hogy fölszántotta a hegyet-völgyet. – Isten véled édes rózsám, el kell válnom tőled- kiabált be Péter Júlcsáék kapuján, mert csak ennyi ideje volt elbúcsúzni angyalától. A csatában véres volt a föld, magyar tüzér vére folyt rajta. Péter vissza- vissza gondolt menet közben szép magyar hazájára, az anyjára arra a jó lélekre, hogy vajon találkozik e még véle, hiszen meszzi földre, hosszú útra térnek.(Gábor Áron rézágyúja…című népdal)

A csatában Péter lovas katona volt, s a jó lovas katonának nagyon jól ment dolga. Evett, ivott a sátorban, semmire nem volt gondja. Paripáját megforgatta s úgy ment dolgára. Csillogott-villogott a nyeregben virágszál módjára. Hej élet, be gyöngy élet, ennél szebb sem kellhet, csak az menjen katonának, aki ilyet tehet. Gyerekek, én úgy szeretnék egyszer ilyen lovas katona lenni, ti nem? Júlcsa nagyon boldog volt otthon, mert tudta, hogy Péter egy derék legény, derék katona s semmi baj nem érheti a csatában. (A jó lovas katonának…című népdal)

Vargáné, Júlcsa édesanyja káposztát főzött, s kontya alá ütött a gőz. Hányta-vetette fakalánját, mert még mindig nem tudta, hogy kihez adja Júlcsa lányát. Aztán eldöntötte, hogy nem adja ő másegyébnek, hanem Garzó Péter őkelmének, hiszen még akkor megígérte, mikor a lányát bőlcsőbe rengette. Ha ti láttátok volna gyerekek, hogy Júlcsa mennyire örült a jó hírnek, madarat lehetett volna fogatni vele. Már alig várta, hogy a jó lovas katonája hazaérkezzen s elmondhassa neki a jó hírt. (Hej Vargáné, káposztát főz…című népdal)

A közeli zöld erdőben, zöld mezőben sétálgatott egy páva. Kék volt a lába, zöld a szárnya s aranyos a tolla. Hívta Júlcsát útitársanak, lehet, hogy el is megy a lány véle, hiszen itt Vásárhelyen nincsen olyan legény, aki Péteren kivül neki még kéne. Küldte is édesanyját, Vargánét, hogy menjen az erdőbe megkeresni azt a pávát s megkérdezni tőle, hogy nem látta e a kedvesét abban az erdőben, kiért fáj a gyönge szíve, s még meg is hasadhat érte. Édesanyja meg is kereste a gyönyörű pávát, de sajnos a páva nem látta Pétert, hiszen még nem ért véget a csata. ( Zöld erdőben, zöld mezőben…című népdal)

Júlcsáék házfalán volt egy fecskefészek s ebből egy fecskemadár felszállott a levegőbe. Júlcsa az udvaron terítette a ruhákat s megkérdezte a fecskét is, hogy nem látta e a szeretőjét. S hát lássatok csodát gyerekek, mit válaszolt a fecske: -Láttam bíz én a marosvásárhelyi réten, ahol keselylábú lovát legeltette kötőféken. Júlcsa úgy megörült, hogy még a ruháskosarat is elejtette. Hamar összeszedte a földre hullott ruhákat s szaladott máris a vásárhelyi rétre Péterhez. (Fecskemadár sejehaj…című népdal)

Egyik nap Vargáné szólt Júlcsának, hogy le kéne szemezni a ribizlit, meg kéne mosni a salátát, hogy eltehessék télire. Júlcsa hívta segíteni a két legjobb barátnőjét is, hogy hamarabb meglegyenek. Péter épp arra járt, s látta, hogy a három bokor ribizlit három kislány szemezgetett. Hívta Júlcsa, hogy menjen kóstolóba, de neki nem kellett ribizli, csak az aki szemezte.. Aztán a lányok elkezdték megmosni a salátát is, Júlcsa megint hívta a fiút, de most már segíteni salátát megtakarítani. Péter erre is nemet mondott hiszen neki nem kellett saláta, csak az aki kapálta, s ki kapálta meg gyerekek, mit gondoltok?( Három bokor ribizli…című népdal)

Eljött a meggy- és sóskaszedés ideje is, s Péteréknél az jött be szokásba, hogy nem szedték a meggyet födeles kosárba. Fölment inkább Péter a fára, a meggyfa tetejébe, lerázta a meggyet s Júlcsa pedig szedte a rózsás kötényébe. Júlcsáéknál pedig a sóskát nem szedték födeles kosárba, hanem kiment a leány a rétre, a sóskás közepébe, leszedte a sóskát miközben ölelte a Pétert a sóskás közepébe. Igy nem volt unalmas a munka, s nagyon jól szórakoztak.

A gyerekek örömmel hallgatták ezeket a rövid történeteket, sőt, ha nagy ritkán nem került rá sor, megkérdezték, hogy miért nincs történet? Szerdánként tartva az opcionális tevékenységet, már reggeliben emlékeztettek, hogy „Ma kell tanuljunk egy új népdalt, óvónéni! Úgye lesz törénet is?” Aktívan bekapcsolódtak ezekbe a tevékenységekbe, hiszen sok esetben ha nem volt elég a történet, még tettek fel kérdéseket, miérteket a mese után, melyekre a választ közösen kerestük meg a fantáziájukra támaszkodva. Például volt egy ilyen kérdése az egyik kislánynak, hogy miért nem engedte be Júlcsa édesanyja olyan későn Pétert? Erre s az ehhez hasonló kérdésekre mindig a „Szerintetek miért?” kérdés volt a feleletem, miután mindenki elmondhatta a véleményét egy még hosszabb mesét szülve általuk. Délelőtt a szabadon választott tevékenységek alkalmával, eljátszották a tanult népdal történéseit. Péternek és Júlcsának öltöztek nagyon szívesen, Vargáné soha senki nem akart lenni, sokszor beválaltam én, aminek nagyon örültek. Ez alkalmak során szebbnél szebb szituációk alakultak ki spontán módon, fejlődött fantáziájuk, beszédkészségük, szókincsük miközben begyakorolták a tanult új népdalt is.

Néptánc

Forrai Katalin szerint: ,,Tartsuk meg a néphagyomány gazdag, változatos mozgásanyagát, tartsuk tiszteletben a mozgás sajátosságait, de alakítsunk és alkossunk új játékmozdulatokat is magunk és a gyermekek ötleteiből. A kettő kölcsönhatásából, a zenei és esztétikai célok ígényes betartásával az óvodában megszületik és továbbfejlődik a gyermekek mozgáskultúrája” (Forrai, 2009, 35.o.)

Én is, de most végzős óvodapedagógusok is bizonyítják, hogy képzéseink során a magyar népi gyermekjáték és a magyar néptánc nagyon kis szerepet kapott, pedig mennyire fontos lett volna ezekkel külön foglalkozni. Dehát, ha a romániai tanűgyi rendszerre, tartalmakra vetünk egy pillantást, akkor már minden kérdésünkre magyarázatot kapunk. A több évtizeddel ezelőtti családokban, nagycsaládokban, ahol több nemzedék élt együtt lehetőség nyílt, sőt fontos volt a népi hagyomány, a kultúrális javak átadása a fiatalabb nemzedékeknek. Mivel aztán ezek a nagycsaládok néhány évtized alatt felbomlottak, a kultúrális javak átadása is berekesztődött. Ezért, ha a népi kultúránk értékeit fontosnak tartjuk, más utat kell keresnünk az értékek átadására. Egyik ilyen lehetőség a bölcsőde, óvoda de tovább kell majd folytatni az általános iskolákban, a középiskolákban s még más hasonló jellegű helyeken. Sokan úgy gondolják, hogy a népi játékon és mondókán kívül nincs szükség másra, mint pl.a néptáncra. De, ha csak arra gondolunk, hogy a kisgyerek mennyire szeret zenét hallgatni és a zene hallatán elkezd mozogni, lépegetni, tapsolni, stb.,akkor már látható, hogy az óvodában is szükséges a ritmikus mozgás.

A magyar néptánc egy társastánc, és ennek jellegét szeretnénk kiemelni óvodáskorban, nem pedig kimondottan színpadi előadásra gondolunk, miközben nagyon sok gyerek nem szeret kiállni táncolni. Mindezeknek közösségépítő hatásuk van, hazaszeretetre nevelnek, gazdagítják képzelőerejüket, beszédkészségüket, fantáziájukat, ízlésüket, zenei-és mozgáskultúrájukat. (Túri,2009,5.o.) Az óvodás korú gyermek tánca a járásból, a játékos mozdulatokból, egyszerű ismétlődő mozdulatformákból áll, vagyis a körjáték s ennek keretén belül a páros forgós, kifordulós, guggolós az, amit ,,táncnak” nevezhetünk. Ide tartoznak még azon mozgások, mozdulatok bővítése, amelyek elősegítik a ritmusérzék fejlesztését. (Játék a mozgás?, 2014, 25.o.)

Lázár Katalin vallja, hogy: ,,Aki a játékokkal foglalkozik, annak a folklór szinte minden területéhez konyítani kell valamicskét, nem beszélve a pedagógiáról és pszichológiáról.”(Lázár, 1997, 15.o.) A korosztálynak megfelelően kell a játékokat válogatni. A játék és a tánc a régi időkben nem vált külön egymástól. Kicsi-nagy, felnőtt-idős mind egyszerre játszott. A kicsik mindent ellestek a nagyoktól észrevétlenül. Nagyon fontos, hogy a táncot oktató pedagógus ne akarjon egyből magas színvonalú előadást, ne érezze a gyerek, hogy kötelezve van, hogy nem tévedhet. A lényeg, hogy játszva, jó kedvvel, szabadon játszodjon, s ha az óvodapedagógus megfelelő mintát mutat, akkor a gyerek előbb-utóbb úgyis utánozni fogja. A kisgyereknek a játék örömét a táncban is biztosítani kell. Néptánc tanításakor a tánclépések bemutatása a zenére kell történjen, tehát már zenét hallgatunk és szöveget is tanulhatunk. Az óvodában az ugrósok megtanítása lenne az elsődleges feladat, s mint ahogyan a játékoknál is fontos, úgy ugyanitt is jó lenne leghamarabb a helyi tájegység táncainak a bemutatása.

A szakirodalom a tánctípusokat három csoportba sorolja: régi stílusú, új stílusú és idegen eredetű táncokról beszél. A régi stílusú táncok gyökerei a középkorig nyújthatók vissza, pl.lánykörtáncok, fegyvertáncok, ugrósok és legényesek, régi páros táncok. A verbunkosok és a csárdás tartoznak az új stílusú táncok csoportjába. A szakirodalom három táncdialektust is említ, melyek a következők: nyugati vagy dunai, középső vagy tiszai és a keleti vagy erdélyi táncdialektus. ( Túri, 2009,26-27.o.)

Táncba hivogató mondókák:

Száraz dió, ropogtató,

Hegedűszó, muzsikaszó,

Tedd le, babám, a szűrödet,

Hadd ugorjak egyet veled!

Levendula ágastul,

Ugorj egyet párostul!

Azért adtam egyszer meggyet,

Hogy velem is ugorj egyet!

Ide, babám, egy kis táncra,

Rogyózzék a csizmám szára,

Járj figurát, olyan cifrát,

Hogy a patkód vessen szikrát!

Fata-fata, fatarisznya,

Fára mászott göndör Miska,

Igy tedd rá, úgy tedd rá,

Sarkantyúdat pengesd rá.

Zsófi, Zsiga, Zsuzsika,

Zendül a víg muzsika.

Zsiga Zsófit táncoltatja,

Zsuzsikát is megforgatja.

(Komáromi,2012, 79.o.)

Csujogatók:

Járd ki, lábam, járd ki most,

Nem parancsol senki most,

Uccu, lábam, szaporán,

Bírom én is veled ám!

Ez a lábam, ez, ez, ez,

Jobban járja, mint emez,

Édes lábam, jól vigyázz,

Mert a másik meggyaláz!

Járja, járja a koma,

Hadd libegjen a haja,

Uccu, lábam, jól vigyázz,

A táncomba ne hibázz!

Uccu, lábam, járd ki most,

Nem parancsol senki most! (Komáromi,2012,83.o.)

A táncoktatásra vonatkozó tervem hónapokra lebontva

Szeptember

Hónapmondóka

Szeptember, ber, ber, ber,

Ti – ti tá ti – ti tá

Gyümölcsöt hoz jó ember.

ti – ti ti – ti ti -ti tá

(Foltin-Tarján, 2004,5.o.)

Október

Hónapmondóka

Október, ber, ber, ber

Ti -ti tá ti- ti tá

Fázik benne az ember.

ti ti ti ti ti ti tá

(Foltin-Tarján, 2004,8.o.)

Kiszámoló

An tan/ tó,

Tá tá / tá

Fut a kiscsi/kó,

Ti- ti ti- ti / tá

Akire jut/ a három-négy,

Ti-ti-ti-ti /ti-ti-ti – ti

Az lesz a fo/gó.

Ti – ti ti -ti/tá

(Foltin-Tarján, 2004,9.o.)

„Ugrótáncot jókedvemből”

sarokemelés: az egyenletes lüktetésre mindig megemeljük a sarkunkat. A dal első lüktetésére emelünk, második lüktetésre letesszük. A dalt énekelve ezt a mozgást folyamatosan végezzük. (Komáromi,2012, 80.o.)

páros lábú szökdelés: páros lábbal helyben ugrálunk (karlengetéssel, forgással, tapssal)

Csujogató

Csípd meg bolha a Ferit

Hadd ugráljon egy kicsit!

//:Ti- ti- ti-ti ti – ti tá ://

(Foltin-Tarján, 2004.11.o.)

November

Hónapmondóka

November, ber, ber, ber,

Ti- ti tá, ti – ti tá

Morcos, borús, vén ember.

Ti- ti ti-ti ti- ti tá

(Foltin-Tarján, 2004,12.o.)

Kiszámoló

Kicsi csupor /kis kancsó,

Te leszel most/ a hunyó.

//:Ti-ti ti-ti / ti –ti tá ://

(Foltin-Tarján, 2004,13.o.)

,,Ugrótáncot jókedvemből”

sarokemelés: az egyenletes lüktetésre mindig megemeljük a sarkunkat. A dal első lüktetésére emelünk, második lüktetésre letesszük. A dalt énekelve ezt a mozgást folyamatosan végezzük. (Komáromi,2012, 80.o.)

lengető: jobb lábbal helyben lépünk + a jobb lábon helyben ugrunk, s a bal lábat kicsit hajlítva, s kifelé forgatva előre emeljük. (Foltin-Tarján, 2004,14.o.)

December

Hónapmondóka

December/, ber, ber, ber,

Ti -ti tá / ti- ti tá

Lábán áll a/ hóember.

Ti-ti ti-ti /ti – ti tá

,,Ugrótáncot jókedvemből”

sarokkoppantás: a dal első lüktetésére magunk elé koppantunk az egyik sarkunkkal, a következő lüktetésre visszalépünk. Ezután ugyanezt tesszük a másik lábunkkal, s a továbbiakban a dalt énekelve, ezt a mozgást folyamatosan végezzük.

térdhajlítás: a dal egyenletes lüktetésére mindkét térdünket behajlítjuk, egyszer kicsit jobbra, másszor balra fordulva. (Komáromi,2012, 80.o.)

Január

Kiszámoló

Kis kertemben az ürge,

Rákapott a dinnyére.

Megállj ürge, megleslek,

Holnap délre megeszlek,

Ice-bice, cibere

Neked mondom, menj ki te!

//: ti-ti- ti- ti ti- ti tá ://

(Foltin-Tarján, 2004,19.o.)

„Ugrótáncot jókedvemből”

csapásoló (fiúk):- jobb lábbal helyben lépünk és tapsolunk egyet + jobb lábon helyben ugrunk, a bal lábat kis térdhajlítással, s kicsit kifele forgatva mélyen előre emeljük és jobb tenyérrel megütjük a lábszárunkat belülről.

térdütögető (lányok):- jobb lábbal helyben lépünk, s egyet tapsolunk + jobb lábon helyben ugrunk, s a bal térdet vízszintesig elpre emeljük és két kézzel felülről a térdre ütünk.

Csujogató

Ez a lábam ez, ez, ez,

Jobban járja, mint emez.

Édes lábam jól vigyázz!

Mert a másik meggyaláz.

//:ti- ti-ti-ti / ti- ti tá ://

(Foltin-Tarján, 2004,22.o.)

Február

Hónapmondóka

Februárban jő a farsang

Táncba hív a muzsikahang.

//:ti-ti- ti-ti/ ti-ti- ti- ti ://

(Foltin-Tarján, 2004,23.o.)

Kiszámoló

Sárga rózsa vadvirág,

Állj ki gyorsan hóvirág!

//: ti-ti-ti -ti/ ti-ti tá ://

(Foltin-Tarján, 2004,24.o.)

„Ugrótáncot jókedvemből”

A gyerekek párban állnak egymással szemben. Az eddig tanult motivumokat járják szabadon. A hangulat tetőfokán válltáncot járnak az egész teret bejárva, s az alábbi mondókát mondják:

Elmúlt farsang itt hagyott,

A lányoknak bút hagyott.

De énnékem nem hagyott,

Mert még picike vagyok.

Hujjujuju jujujú.

//:ti-ti-ti-ti/ti-ti tá ://

(Foltin-Tarján, 2004,26.o.)

Március

Hónapmondóka

Márciusban olvad a hó,

Ti-ti-ti-ti/ ti-ti- ti-ti

Itt a tavasz jaj de jó!

Ti-ti-ti-ti/ ti-ti tá

(Foltin-Tarján, 2004,27.o.)

,,Ugrótáncot jókedvemből”

oldalzáró lépés: a dal első lüktetésére jobb lábunkkal jobbra kilépünk, a második lüktetésre a bal lábunkat mellé zárjuk. Ily módon folyamatosan haladunk egy irányba. A dal végén, de akár soronként is, irányt változtathatunk, s ugyanígy balra haladunk.

egylépéses csárdás: a dal egyenletes lüktetésére folyamatosan végzünk egy oldalzáró lépést, egyszer jobbra, egyszer balra. (Komáromi,2012, 80.o.)

Április

Hónapmondóka

Áprilisban zöld a mező,

Bolondozik még az idő.

//: ti-ti-ti-ti/ ti- ti-ti-ti ://

(Foltin-Tarján, 2004,32.o.)

Kiszámoló

Árok szélén gödörbe,

Lukat ásott az ürge.

Megállj ürge, megfoglak,

Gatyaszárába duglak.

Dirr durr lakatos,

Fogó elől arra fuss!

//: ti-ti-ti-ti/ti-ti tá ://

Tá-tá / ti-ti tá

ti-ti-ti-ti/ ti-ti tá

(Foltin-Tarján, 2004,34.o.)

„Ugrótáncot jókedvemből”

páros- egy lábú ugrós hátra: – páros lábon helyben ugrunk + bal lábon helyben ugrunk, s a jobb lábszárat hátul vízszintesig emeljük

páros- egy lábú ugrós előre:- páros lábon helyben ugrunk + bal lábon helyben ugrunk, s a jobb lábat mélyen előre emeljük. (Foltin-Tarján, 2004,31.o.)

Május

„Ugrótáncot jókedvemből”

kétlépéses csárdás:-a dal egyenletes lüktetésére folyamatosan végzünk két oldalzáró lépést, egyszer jobbra, egyszer balra

páros forgás: kézfogással jobbra, majd balra forgunk. (Komáromi,2012, 80.o.)

//: ti-ti-ti-ti/ti-ti tá /ti-ti-ti-ti/ tá tá ://

Azért varrták a csizmát, hogy táncoljunk benne

Ha rongyos is, ha foltos is, illik a tánc benne.

Csujogató

//: ti-ti-ti-ti/ti-ti tá /ti-ti-ti-ti/ tá tá ://

Aki nem tud táncolni, menjen haza aludni,

Lám én tudok táncolni, itt akarok mulatni.

(Foltin-Tarján, 2004,39.o.)

A népdal és a népigyermekjátékok beszédfejlesztő hatása

Kutatásom során nagyon örültem, hogy rábukkantam a következő idézetre, ami szerintem hipotéziseimet önmagában igazolja, miszerint ,,A népi játékok, a néptánc, a népzene és a népdal többek között abban azonos, hogy közösségi műfaj, az emberi kommunikáció emberi eszköze.” (Labáth, 2009,29.o.)

A gyermek a zenével először a szülők, felnőttek által találkozik. Az édesanya dalocskáit, énekeit általában testbeszéd, mimika, mozgás kíséri, ami már a csecsemőnél is boldogságot, örömöt vált ki. (Dankó,Nyelvi-kommunikációs nevelés az óvodában, 248.o.)

A néphagyomány hordozza a beszéd ritmusát, lejtését, s dallamaiban, játékaiban is őrzi a magyar nép szokásait, gondolkodásmódját. (Az óvodai foglalkozások módszertana,1979,149-150.o.)

Nagyon sok szülő számára a gyermeke értelmi képességeinek fejlődése, gyarapodása a fontos, s már óvodáskorban megfogalmazásra is kerül ez, ami rendben is van, csupán azt felejtik el, hogy a kisgyermek életében a direkt tanulás, tanítás csak iskoláskorban kezdődik el. Ennél korábban az érzelmi beállítottság, a megtapasztalási és tevékenységi vágy s maga a játék a legfőbb jellemzője a kisgyermeknek. Fejlődését, alakulását csak ezen utóbbiak figyelembevételével érhetjük el. ( Komáromi, 2012, 9.o.)

Ezért az óvodai beszédkészségfejlesztés, beszédművelés is csak játékos keretek között valósulhat meg. Már a legelső óvodai napok spontán-,szerepjátékai is a kommunikációs helyzetekhez szoktatják a gyermekeket s még csak ezután következik az igazi fejlődés.

Kádár Júlia megítélése szerint a beszédkészség fejlődését és fejlesztési lehetőségét három tényező befolyásolja: az egyik a környezet, a másik a gyermek érzelmei és a felnőtthöz fűződő érzelmi viszonya, a harmadik pedig a játék. A kisgyermek már születésétől fogva figyelemmel kíséri a körülötte lévő világot s a környezetéből jövő ingereket érzelmi szempontból választja ki és szintetizálja. Mivel ebben a korban tetteit az érzelmek irányítják, így a felnőtthöz fűződő szoros érzelmi viszonya is cselekvésre serkentheti. A játék, mint fő tevékenységi forma mellett még egy nagyon fontos óvodáskori jellemző a túlzott mozgásígény, amelyet az óvodában játékos mozgás elégít ki, mint a fogócska, ritmikus mondókák, dallammal kísért körjátékok, szabályokkal ellátott labdajátékok.

A gyermekek által kedvelt és hamar elsajátított ősi, népi mondókák, a népi gyermekjátékok, kiszámolók, a felelgetős játékok is mind a játék, mozgás, ritmus, érzelmek meg a beszéd kapcsolatára mutatnak rá. (Sugárné Kádár,1986,112.o.) Ugyanakkor ezek birtokában nagyon könnyen megismerkedhetnek népünk ősi hagyományaival, érzelmeivel, szokásaival, dallamvilágával, mozgáskultúrájával, nyelvével miközben fejlesztik a gyermek ritmus-és ütemérzékét, a nagymozgásokat és a finommotorikát, a fantáziát, az érzékelést és észlelést, zenei képességet, a beszéd-és zenei hallást, a kommunikációs és mimetizáló képességet, a beszédkészséget, beszédkedvet. (Dankó,Nyelvi-kommunikációs nevelés az óvodában, 248.o.)

Dr.Kassai Ilona bölcsődés gyerekeknél figyelte meg a zene beszédfejlesztő hatását. Tapasztalta, hogy a dalok állandó ismétlésével a gyermekek hamarabb interiorizálják a szöveget, sőt a dalok bizonyos szavait alkalmazzák különböző játékaik során. Továbbá azt is megfigyelte, hogy a beszédet megzenésítik, vagyis egyes szavak kimondása egy már tanult dal dallamával történik. Továbbá megfogalmazta, hogy ,,…a változatos helyzetekben folyó gyakori éneklés a zenei képességekre gyakorolt hatásán túl kommunikációs biztonságot fejleszt ki a gyermekekben, ami főként abban nyilvánul meg, hogy közléseik korábban szocializálódnak, és aktivabb szókincsükkel több beszédaktust kezdeményeznek.” (Dr.Kassai, 1984, 297.o.)

Sugárné Kádár 5-8 éves gyerekeket mért fel, összehasonlítva a ritmikus mondóka reprodukálását a cselekvésre utaló prózai mondatok reprodukálásával bebizonyítva, hogy az előbbinél finomabban összehangolt beszéd született, mint utóbbiban. A szöveghez társuló légzésritmust, hangprodukciót mozgásos megnyilvánulások és ritmikus együttmozgás követi. Példának megemlíteném azt a helyzetet, amikor az óvodás versmondását ,,hintázó mozgás” kíséri. (Sugárné Kádár,1985,115.o.) Ugyanakkor ő is azt hangsúlyozza, hogy a gyermeki beszéd fejlődését befolyásolja, meghatározza a játék, a mozgás és a ritmus. Kutatásokat végezve azt tapasztalta, hogy a kommunikáció létrejöttét és eredményességét nagyban befolyásolja a ritmus. A mondókázást, verselést a ritmus követi, így a beszédminőségek belső koordinációjára és a pszichofiziológiai koordinációra hatással van a ritmikus mozgás.

Dankó is vallja, hogy ,,A ritmikus szövegnek, dallamnak jótékony hatása van a beszéd összetevőinek belső szerveződésére, az együttes mozgásra.”

(Dankó,Nyelvi-kommunikációs nevelés az óvodában, Okker kiadó, 249.o.)

Az anyanyelv és mozgás kapcsolatát már egész pici korban megfigyelhetjük, hiszen a gőgicséléshez mozgás, a mozgáshoz gőgicsélés, kiáltozás társul. Az édesanya is a gügyögés dallamáról ismeri fel a gyereke szükségleteit. A családtagok szavait, közléseit is leghamarabb a beszéd dallamából, hanglejtéséből érti meg. Majd az első beszédmegnyilvánulásainál is azt láthatjuk, hogy közel áll a zenéhez, hiszen a megismert állatok, tárgyak, jelenségek nevét hangjuk utánzásával fejezi ki. A népi gyermekjátékok is az anyanyelvhez hasonlóan szoros kapcsolatban vannak a mozgással. (Szarkáné Horváth,1995,15-16.o.) Ha a zenét spontán mozgás követi, az elősegíti a zenével való azonosulás lehetőségét. A zene-mozgás együttes a gyerek teljes személyiségét fejleszti. A játék során a gyerek felszabadul, élvezi, megszabadul gátlásaitól miközben észrevétlenül a hangképző szervek fejlesztése is folyamatban van.

,,A mondókák, kiolvasók emberekről, természeti tárgyakról, jelenségekről, állatoról, növényekről, virágokról, a gyermekek játékairól, a mindennapi élet megnyilvánulásairól szólnak.” Ezek megtanulásával megismerkedhetnek egy-egy táj nyelvezetével, kifejezésmódjával, mely mind a gyermek szókincsének, kifejezésmódjának gazdagításához járulnak hozzá. (Maszler, 1996.95.o) A természeti jelenségekhez, állatokhoz, növényekhez szóló mondókákat azért tanítjuk gyerekeinknek, hogy általuk megismerkedjenek környezetünkkel, az élővilággal. Ezek a népi alkotások, mint pl.az állatvilágra vonatkozóak nagyban hozzájárulnak az élményeik, vágyaik szorongásaik (Hol a farkas?-Bokorba!), az agresszivitás (Csigabiga-összetöröm házadat!) megéléséhez. (Szarkáné Horváth, 1995,26.o.)

A mondókák egyenrangúak a dalokkal, a gyermeket szép kiejtésre, folyamatos beszédre ösztönzik. A gyermekdalokhoz hasonlítva, a mondókáknak is szövegük, ritmusuk, hangsúlyuk és mozgásos játékuk van. (Az óvodai foglalkozások módszertana,1979,154.o.)

A magánhangzóknak a mássalhangzóktól való elkülönítésében sokat segítenek a beszédritmusgyakorlatok, a szótagoló mondókák, a rímek: példák:

ugyanolyan mássalhangzóval kezdődnek ( Bújj, bújj, zöldág; Cini, cini, muzsika; Csíp, csíp csóka; Töröm, töröm a mákot; Csön-csön gyűrű…)

magas és mély magánhangzók váltakozásával (Réce, ruca; Hipp-hopp; Hinta-palinta…)

magánhangzóváltás szavanként ( Dini, Dani, Dániel..)

A zenei nevelés és az anyanyelvi fejlesztés szoros kapcsolatára utal a zene fejlesztő hatása a beszédszervek koordinált mozgására, a hangzók helyes megformálásánál, a beszédtechnika kialakításában s végül de nem utolsó sorban a beszédhibák javításában. Fokozzák a beszéd és gondolkodás fejlesztését besegítve ezáltal a fogalomalkotásba és szókincsgyarapításba.( Dankó,Nyelvi-kommunikációs nevelés az óvodában, Okker kiadó, 250.o.)

A népi játékok közül óvodáskorban leginkább a szerepjátszó, szerepváltó játékok ajánlatosak, kedveltek. Egy szerep beválalása, majd egy társának való átadása bátorságot, határozottságot feltételez. A játék csak úgy jó, ha mindenki betölthet valamilyen szerepet, ezért sokszor vita, konfliktus is kialakulhat egy-egy játék során, mivel nem mindenki kaphat egyszerre szerepet, főleg 25-30-as létszámas csoportokban. A gyerekek szigorúan észben is tartják, hogy ki az aki már játszott és ki az aki még nem. Ezáltal fejlődik emlékezetük és igazságérzetük. Az olyan játékok, amelyek tánclépéseket is tartalmaznak esetleg kergetőzéssel járnak, ügyességre és figyelemkoncentrációra késztetik az óvodást. A szerepváltó játékok során megismerkedhetnek bizonyos számukra elvont fogalmakkal, mint a pár, páros, páratlan, stb.,a kiolvasó-gyarapodó típusú játék során a több-kevesebb fogalmakkal barátkozhatnak észrevétlenül. A legtöbb népi gyermekjáték a hagyományos gyermekközösség életének, mindennapjainak a fénymásolata, azaz viselkedésmódok, hangok, szavak, hanghordozás, mimika, mozgás utánzása. A játéktéma magyarázatával természeti és társadalmi (néprajzi) ismeretekkel gazdagodnak, melyek segítenek elképzelni az eredeti helyzetet, fejlesztve ezzel a fantáziájukat, mely befolyásolja magát a játékot, ugyanakkor anyanyelvi szempontból is, pl. egy mesealkotás során elengedhetetlen a fejlett fantázia. Az ismétlések lehetővé teszik a hangzók helyes ejtését, a tagolt beszédet. (Szarkáné Horváth, 1995,22-33.o.) Az énekes játékok során lehetőség adódik a választékos kifejezések, párbeszédek, dramatizálás gyakorlására. (Dankó,Nyelvi-kommunikációs nevelés az óvodában, Okker kiadó, 252.o.)

A jó óvónő tudja hogy állandó beszédkapcsolatra van szükség az óvodában. Azt is tudja, hogy a beszédtanulás, a mozgásfejlődés és a játék elválaszthatatlanok a jó eredmény elérése érdekében. A mozgás és játék során a gyerekek tapasztalatokat szereznek, helyzeteket értenek meg és fejlődik ritmusérzékük. Ha a gyerek sokat játszik, akkor fejlődik gondolkodása, figyelme és sokat tud kérdezni. (Az óvodai foglalkozások módszertana,1979,150.o.)

Az óvodai zenei nevelésben nagyon fontos a zenei ígényesség, ami azt jelenti, hogy a zenei nevelés anyagát a népi gyermekjátékok hatalmas készletéből kell összeállítanunk. A dalok tele vannak olyan szavakkal és megfogalmazásokkal, melyekkel a gyerek a mindennapi életben nem találkozik viszont az énekek segítségével rögzülhetnek. Még az olyan játékos szavak, melyeknek a valóságban semmi értelmük nincs, mint pl: ingyom-bingyom, csepü-lepü, csincsele-bombola, még ezek is nagyban hozzájárulnak a gyermek beszédtechnikájának, képzelőerejének a fejlesztéséhez. (Selmeczi, 1971,132.o.)

A nagycsoportos gyereknek már jó a tájékozódási képessége, de a térbeli viszonyok még helyhez kötöttek. A ,,fent”, ,,lent”, ,,előre”, ,,hátra”, ,,jobbra-balra” nyelvi formák már tudatosan vannak használva, viszont az általánosabb kifejezések megértése még elég nehezen megy. Fontos az élménygazdag, változatos tevékenykedést biztosító nevelés a kifejezőképesség fejlesztéséhez. Ebben a korban az emlékezet fejlődése is kapcsolatban van a játékkal, a mozgásos-vagy egy kedvelt tevékenységgel. Pszichológiai tény, hogy a gyerekek sokkal több szót jegyeznek meg úgy, ha a tanulás valamilyen játékos szituációba van beágyazódva, mintha csupán megadott szavakat kéne memorizáljanak. Mindezt Dankó is alátámasztja, vagyis: ,,Az anyanyelvi nevelés szempontjából fontos pszichológiai adottsága a gyermeknek, hogy három-négyéves korban már könnyen megjegyzik a jó ritmusú, zenei hatású mondókákat, verseket, mondókameséket, gyermekdalokat.” (Dankó,Nyelvi-kommunikációs nevelés az óvodában, 85.o.)

A népi gyermekjátékok közé tartoznak az énekes játékok a mozgásos-szöveges-szerepcserélő és fogyó-gyarapodó csoportos játékok, melyek hatására gazdagodik a gyerekek mozgásélménye, alkalmazhatják a párbeszédes formákat, használhatják a metakommunikációs eszközöket ugyanakkor lehetőségük van a ritmikus dallamok, dallamsorok, ritmikus szavak, szósorok, versszakok gyakorlására. Az ilyen játékoknál gyakran használunk kiszámoló népi mondókákat, mely építkezhet játékos, fiktív szavakból vagy halandzsa és értelmes sorokból. Mindezeket a gyermekek nagyon szeretik, általuk fokozódik játékkedvük, Dankó írja, hogy ,,A tréfás nyelvtörőkkel és nyelvgyakorlókkal való játék, a népi mondókák mondogatása a tiszta hangzóejtést, a beszédmotorika és a beszédmozgás defferenciálódását teszik lehetővé.” (Dankó,Nyelvi-kommunikációs nevelés az óvodában, 232.o.) A népi játékokhoz szükséges játékeszközök beszerzésére, előállítására nagyrészt az óvodában kerül sor, ezáltal gyarapodik, gazdagodik a gyerekek szókincse egyes népművészeti tárgyak jellemzőivel. Találkozhatnak a természetes anyagok megnevezésével valamint különböző nyelvi megfogalmazásokkal, mint: csuhéj, a Luca napi búza, barka, hímes tojás, adventi koszorú..stb. (Dankó,Nyelvi-kommunikációs nevelés az óvodában,233.o.)

Az ének, az énekes játék és népdalok által a gyermek megtanulja a megfelelő artikulációt, a beszédhangok helyes kiejtését,..,, az egyes hangok tiszta megformálását, helyes kiejtését szókezdő, szóbelseji, szóvégi helyzetekben; a magas és mély, a rövid és hosszú magánhangzó párok megkülönböztetését; a mássalhangzók képzési helyét, módját, találkozásuk különböző eseteit a szó elején torlódó mássalhangzók hangoztatását.” (Dankó,Nyelvi-kommunikációs nevelés az óvodában, 250.o.)

Kapcsolatba kerülnek népi kifejezésekkel, népszokásokkal. Lehetősége van megismerkedni olyan kifejezésekkel, mint: pántlika, kemence, zsineg, motolla, vadrózsa…Találkozik a tájszólásokkal (mint: komatál, fuszulyka, török búza, kepe, villő, sódar), régies szavakkal (rőf, pint, ma vagyon, holnap leszen), ellentétes kifejezésekkel (halk-hangos, gyors-lassú, magas-mély, vídám-szomorú), az igeragozás módozataival (megvajazom, fésülködjél, tekinték), a hely-és időhatározó szókkal (Erre kakas, erre tyúk; Most viszik-most viszik; Holnapután bejöhetsz;), a párbeszédes formákkal (Kecske ment a kis kertbe; Hogy a kakas?; Gyertek haza ludaim; ), a felszólító mód alkalmazását ( Egyél libám, egyél már; Ugorj a Dunába; Süssünk, süssünk valamit;),a város, falu, tájak neveit ( Dunán innen, Dunán túl, Kolozsváros, Nyíresen, réten, mezőn), a régi hagyományos gazdálkodás szavait (szántsunk, vessünk, Zsip, zsup, kenderzsup..) (Dankó,Nyelvi-kommunikációs nevelés az óvodában,250-251 o.)

Bátran kijelenthetjük, hogy a zenei nevelésben a legfontosabb helyet az énekesjáték kapja, mivel a sok zenei képesség mellet nagyban fejleszti a személyiséget is. Azt tudjuk, hogy az óvodai nevelés alapja a játék, amely egy szabad és önként válalt tevékenység. A legtöbb játéknak sorrendje, folyamata és szabályai vannak, amelyek az énekes játékokra is érvényesek, hiszen az énekesjátékban a szabályszerűséget a közös éneklés, az egyszerre való mozgás, a dal időtartama képezheti, amit a gyerekek szivesen válalnak és betartanak. Nagyon sok hasonlóságot tudunk húzni énekes-és szerepjáték között. Az egyik talán legnyilvánvalóbb hasonlóság, hogy mindkét játék képzelethelyzetben történik. ,,A gyermek pontosan tudja, hogy nem orvos, nem liliomszál-az óvónő ugyanúgy-, de mindketten ,,úgy tesznek”, mintha ezt elhinnék.” (Forrai,2000,18.o.) ,,A dramatikus, párbeszédes játékok tovább gazdagítják beszéd-és kommunikációs képességeit. A dramatikus, párbeszédes játékok, játékszituációk során a gyermekek alkalmazzák az alakoskodást, a mímetizáló mozgássorokat, amelyek kommunikációs eszköztárukat gazdagítják.” (Dankó,Nyelvi-kommunikációs nevelés az óvodában, 252.o.)

pl.A „Fehér liliomszál” című népi gyermekjátékban a középen álló „liliomszál” ugrik, csípőre teszi a kezét, fésülködik, mosakodik, törülközik. A „Süssünk, süssünk valamit” című játékban az egész sor feltekeredik, majd a sülés hangjait utánozza s, sz hangokat ejtegetve. (Dankó,Nyelvi-kommunikációs nevelés az óvodában,252.o.) S mindezek a szituációk csak erősítik, szorosabbá alakítják az óvónő és a gyerek kapcsolatát. Ha beszéltünk hasonlóságról, akkor megnevezhetjük az énekes-és szerepjáték közötti fő különbséget is. A szerepjáték során a gyerek a mindennapi életben, a környezetében látott, hallott dolgokat játssza meg, éli újra, melyeket felnőttkorában igazából is megélhet. Az énekes játékokban a gyerekek szimbolikus szerepet válalnak, olyan helyzteben vannak, amelyben később sosem lesznek, mint pl:az egér, mély kút, diófa, stb. Ezek a szimbolikus szerepek a művészethez viszik közelebb óvodásainkat, hiszen mozgással, hanggal utánozza a növényeket, állatokat. Pl.gyorsan szalad, mint egy kisegér, hamar elbújik, nyávog, mint az egérre éhes macska és megpróbálja el is kapni zsákmányát, karjait magasba emelve megpróbálja utánozni a diófát, stb. Az énekes játékok drámai szerkezete is a színdarabokéhoz hasonló: a cselekvéssor egyszerű képpel indul, feszültséggel fokozódik és kiteljesedéssel, feloldással zárul másodpercek alatt. Akkor beszélünk jó játékról, ha az óvónő is odaadással, kedvvel játszik. Gyerekké kell válnia, oldott és vídám személyiség legyen, válaljon szerepet. (Forrai, 2000,18-19.o.)

A magyar népdalok megismertetik gyerekeinket a szimbolikus kifejezésekkel, mint az őselemeinkkel mely a víz és a tűz, az állatvilágból a hal és a madár, a különböző virágok és színek szimbolikájával. Gyerekeinknek mesélhetünk arról, hogy a folyóvíz, a patak, a tó általában a szomorúság, bánat jelképei, a tűz a szereteté, a fa és virágja az emberpárt, a virágszakajtás a párválasztást szimbolizálja. Bővül a gyerekek szókincse a különböző virágnevekkel, mint: piros rózsa, pünkösd rózsa, szegfű, liliomszál, rozmaringszál, muskátli, viola, ibolya, nefelejcs…és becenevekkel, mint: madaram, galambom. Egyes népdalok tanulásánál a történelmi eseményekkel is megismerkedhetnek, mint a márc.15-i forradalom, tatárok, törökök, stb

Az a sajátos életérzés, amelyben a hagyományok születtek, már nem hozható vissza, mert az már a múlt viszont az ebből kapott, adódó szemlélet, felfogás mai napig megélhető. Ha az óvodapedagógushoz elért ez a bizonyos fajta szemlélet, akkor méltó módon át tudja adni ezt az üzenetet a növekvő nemzedéknek választva a különböző kommunikációs formákból, mint: a népi játékok, népzene, néptánc, stb…(Labáth, 2009,31.o.)

Hangszerek készítése az óvodában

A gyermekhangszerek érdekessé, vonzóvá, változatosabbá teszik a tevékenységet, ugyanakkor nagyban hozzájárulnak a hallásfejlesztéshez, a dallamfelismerés megvalósulásához, a hangszínek felismeréséről nem is beszélve. (László Bakk, 1981,196.o.)

Egy érdekes hangszer által bemutatott dal figyelemfelkeltő jelleggel bír, miközben tanulásra ösztönöz. De a gyerekek zenei műveltsége szempontjából is fontos a hangszerekkel való találkozás, megismerkedés. Először az óvónő által használt hangszerrel ismerkedhetnek meg a gyerekek, aztán gyakorlati tevékenységeken lehetőség nyílik számtalan hangszerutánzat elkészítésére. Jó lenne, ha minden óvónő játszana valamilyen hangszeren, én önmagamtól megtanultam alapszinten furulyázni, elvégeztem egy zenefőiskolát gitár szakon, de sajnos csak a furulyát használom, mert közönség előtt izzad a kezem ezért a húrokon csúsznak el az ujjaim, így a gitárt le kellett tennem. Forrait idézve: „Az óvónőnek hangszert elsősorban s saját zenei műveltsége érdekében kell tanulnia, hogy a zeneelmélettel, hangközökkel, harmóniai világgal és zeneművekkel a hangszerén és a társas zenélésen keresztül megismerkedjék.” (Forrai,1994,209.)

A kicsiknél leghamarabb az ütős hangszereknek van nagy sikerük. Nagyon szeretik a dobot, xilofont vagy metalofont melyekkel dallamfelismerést is gyakorolhatunk. Vigyáznunk kell arra, hogy ne zavarjuk össze őket a sokféle hangszer megismerésével. A „kevesebb néha több alapon” néhány hangszer alaposabb megismerése célravezetőbb.

Ritmushangszeres játékok

,,A gyermekhangszerek használatánál a következőkre ügyeljünk:

a hangszerek szerepe alárendelt, a dallam a fontos. A hangszer csak kísérheti a zenét. Kb. harminc gyerekhez minden hangszerből elég egy-egy;

egy dalon belül ne szólaljon meg minden hangszer egyszerre, hanem felváltva, és más-más feladattal (pl.egymás után, egyik a lüktetést, másik a ritmust hangsúlyozza, vagy az egyik végig szól, a másik egy-egy motivumnál, stb.);

minden gyerek tanuljon meg hangszert kezelni, és ha lehet, a gyerekek gyakran kapjanak hangszert a kezükbe;

állíthatunk kis karmestert is, aki karlendítéssel irányítja a tempót és maga kezdi az éneklést; a hangsúlyoknál az ütemezésnek megfelelően kifelé lendüljön a vezető gyermek karja;

énekfoglalkozást, ünnepélyt egyaránt változatossá, színesssé tesz a kis ütőhangszerek használata. „(Forrai, 2000, 80-81.o.)

A zenei alapú tevékenységeken szükséges ritmushangszerek elkészítése könnyen magvalósítható a csoportban is a gyerekek segítségével. Az ilyen ritmushangszerek közül megkülönböztetünk dobolásra alkalmas és a zörgőként használható hangszerutánzatokat.

A csörgő a legegyszerűbben elkészíthető hangszer, az alapanyagokat a háztartásból beszerezhetjük: befőttes üveget, dobozt, palackot, üveget, Kinder csoki belső játékdobozát, konzerves dobozt, arckrémes tégelyt, pezsgőtablettás dobozt, stb..Ezekbe bele lehet tenni bármilyen apró magot (mák, só, cukor, rizs, kukorica, búza, napraforgó..), kavicsot, homokot, szárított tésztát. Visszahelyezzük a fedeleket, dugókat vagy fóliával, papírral is lefedhetjük és már készen is vagyunk. Ezután bevonhatjuk hangszereinket színes papirral, megfesthetjük őket, hogy minél hangulatosabb és vonzóbbak legyenek. Én személyszerint nem igen szoktam diszítgetni és diszíttettetni a gyerekekkel, mert tevékenység közben ugyis lebontják a papirt róla, vagy festés esetén a használattól festékessé válhat a kezük, amit megmondom őszintén az ,,én gyerekeim” nem szeretnek, s az csak rombolja a tevékenység minőségét.

A rázogatók a csörgőkhöz hasonlóak, hiszen a megszólalás végett azokat is rázogatni kell, a különbség az, hogy az alapjuk a drót, erre kell felfűzögetni a különféle alapanyagokat: műanyag vagy fémdugó ill.sörös fémdobozok nyitója, stb. 30-40 cm-es drótra van szükségünk, szeggel kilyukasztjuk a dugókat és a gyerekek máris hozzáláthatnak fűzögetni. Miután felfűzték a drót két végét összeillesztjük, ellenőrizzük, hogy az összeillesztés biztonságos e, azaz nem veszélyezteti a gyerek kezeinek védelmét és máris használhatjuk őket. A csoportomban még nagyon kedvelt csörgő a kesztyűre varrt őt db.kiscsengő, aminek elkészítése az én feladatom volt, mivelhogy varrni kellett, de a gyerekek rajonganak érte, szívesen használják.

Tudott dolog, hogy ebben a korban a gyerekek imádnak ,,dobolni”, bármit bármihez koppintani, ütögetni. Éppen ezért ez az ígényük is kielégíthető nagyon könnyen, csak egy tejporos, nagyobb konzerves ill.festékes dobozra van szükségünk, ami a ,, dobnak” kiváló eszköz. A ütők elkészítése is egyszerű, szükség van két húrkapálcára és két db.nagyobb méretű fából készült gyöngyszemre. A gyöngyszemeket felragasztjuk a húrkapálca végére és máris dobolhatunk.

Kutatás

Kutatás bemutatása

Kutatás célja

Célkitűzésem bebizonyítani, hogy a dolgozatban bemutatott fejlesztő program segítségével a gyerekek beszédkészsége nagy fejlődésen megy át. Ezt a fejlődést a szótagolás, a hangkeresés, a mondatalkotás és szókincsgyarapodás terén figyeltem meg.

Figyelembe véve az életkori sajátosságokat, a beavatkozás során a játékosság, a felszabadult légkör, a közös éneklés, mondókázás, zenehallgatás és tánc domináltak.

Mivel fontosnak tartom az óvodai zenei és anyanyelvi nevelést, ezért további célkitűzésnek említeném meg az önmagam tovább fejlesztését ezeken a területeken. Az egyetemi évek befejezése óta rengeteg továbbképzési lehetőségünk volt, de nem a fentebb említett témakörökben történtek a továbbképzések. A mindennapi óvodai tevékenységekre készülve is nagyon sok új dologgal találkozhatunk, tanulhatunk a közvetlen kolléganőktől, de egy adott téma keretén belül ilyen sok információhoz csak akkor jut az ember, ha tényleg olvas, kutat.

A kutatás hipotézisei

Feltételezem, hogy a népdal, a népi gyermekjátékok és a tánc hozzájárulnak a gyerekek beszédkészségének fejlesztéséhez.

Feltételezem, hogy a fejlesztőprogram hatására a kísérleti csoportban résztvevő óvodások fejlettebb szótagolási-, hangkeresési- és mondatalkotási képességgel rendelkeznek, mint a kontroll csoportban szereplő társaik.

Feltételezem továbbá, hogy a játékos, hangulatos keretek között megvalósuló fejlesztés serkenti a gyermekek önbizalmát, önfegyelmét, önértékelésüket és jellemüket a pozitív élmények által.

Kutatási design

Kutatásomat az „ismételt mérés” módszerre alapoztam, amellyel a kísérleti és kontrollcsoportot mértem. A mérések során három próbát alkalmaztam: az első próba szótagolást, a második hangkeresést és végül a harmadik próba mondatalkotást tartalmazott. A beavatkozást tíz alkalommal végeztem a kísérleti csoportban az általam összeállított fejlesztőprogram segítségével.

Kutatási terv

Kutatásomban három fő szakasz különíthető el:

I. szakasz: A kísérleti és kontrollcsoport tudásszintjének felmérése (PRETESZT)

II. szakasz: A kísérleti csoport részére formatív oktatás tervszerüsítése. A fejlesztés által arra keresem a választ, hogy a népdalok, a népi gyermekjátékok, a mondókák és a tánc hogyan járulnak hozzá az óvodás gyerek beszédkészségének fejlődéséhez. (BEAVATKOZÁS)

III. szakasz: A kísérleti és kontrollcsoport ismételt felmérése. A kísérleti csoportban felmért eredményeket összehasonlítom a csoporton belüli fejlődéssel valamint a kontrollcsoport szintjével, akik nem vettek részt a fejlesztőprogramban. (POSZTTESZT)

A vizsgált populáció bemutatása

Hipotéziseim beigazolásához két csoportban végeztem kutatást 2015-2016-os tanévben. Először kiválasztottam a vizsgálatba bevont kísérleti gyerekcsoportot, saját csoportomat, a marosvásárhelyi Stefánia Napköziotthon Szivárvány csoportját. A csoportom 26 öt-hat éves gyerekből tevődött össze, de a kísérleti csoportba csak 16 gyereket vontam be, azokat a gyerekeket, akik már az öt évet betöltötték. A kontrollcsoport szintén a Stefánia Napköziotthonból volt kiválasztva, ez a Süni csoport 5 éves gyerekei voltak, számszerint 13 gyerek (a csoport többi tagja már 6 évet töltöttek). Októberben felmértem az előzetes tudásszintet mindkét csoportban, a beavatkozást csak a kísérleti csoporttal végeztem el tíz alkalommal és májusban ismét felmértem mindkét csoport tudásszintjét. Az év elejei és év végi mérések eredményeit mértem össze, valamint a beavatkozás eredményét vizsgáltam. Az így kialakított kontrollpárok teljesítményét hasonlítottam össze.

1.ábra: A gyereklétszám eloszlása a kísérleti- és kontrollcsoportban

A kutatás mozzanatai

A kutatáshoz szükséges eszközöket, eljárásokat és módszereket a tananyag tartalmának megfelelően válogattam ki. Az adatgyűjtéshez egy nem standardizált, kritériumorientált teljesítménytesztet állítottam össze az óvodai curriculum alapján, figyelembe véve az életkori sajátosságokat.

A teszt öt feladatot tartalmazott: az első két feladatban szótagolni kellett, a második két feladat hangkeresést tartalmazott, az ötödik feladatban pedig mondatokat kellett alkotni. A posztteszt is ugyanígy épült fel, a nehézségi fokon nem változtattam csupán a tartalmat cseréltem ki. A felmérés mindkét esetben az életkori sajátosságok figyelembevételével történt, elmagyaráztam többször is az elvégezendő feladatokat, csak akkor foghattak neki a munkának, ha mindenki maximálisan megértette azokat. Az első-négy feladatot egyénileg egyszerre végezték el, az ötödik feladatnál minden gyereket külön mértem fel. A beavatkozás a választott tevékenység keretén belül történt, heti egy alkalommal. Mivel heti két alkalommal volt opcionális tevékenységünk, az elsőn került sor a beavatkozásra, a másodikon pedig játékos keretek között ismételtük a tanult népdalokat, népi gyermekjátékokat, mondókákat, táncot, mert „ismétlés a tudás anyja” és az állandó ismétléssel interiorizálódnak az új vagy kevésbé használt szavak.

Szótagolási képesség felmérése

1. Nézd meg a képeket és szótagold a szavakat! Húzz a képek alá annyi vonalat, ahányat tapsoltál!

Szavak (PRETESZT): levél, makk, gesztenye, alma, róka

Szavak (POSZTTESZT): eper, nap, ribizli, csiga, hangya

2. Szótagold a szavakat! Rajzolj annyi köröcskét a képek alá, ahányat dobbantani tudsz!

Szavak (PRETESZT): körte, felhő, szarvas, hópehely, Mikulás

Szavak (POSZTTESZT): lepke, csibe, labda, hóvirág, ibolya

Hangkeresési képesség felmérése

1. Hol hallod az a (PRETESZT)/ b (POSZTTESZT) hangot? A szó elején, a szó belsejében vagy a szó végén? Színezd ki zöldre a megfelelő kört!

Szavak (PRETESZT): makk, béka, alma, ibolya, traktor

Szavak (POSZTTESZT): labda, gomb, bicikli, gömb, gomba

2. Nevezd meg a rajzokat! Karikázd be pirossal azokat, amelyek nevében e (PRETESZT)/ u (POSZTTESZT) hangot hallasz! Karikázd be sárgával azokat, amelyek nevében é (PRETESZT)/ ü (POSZTTESZT) hangot hallasz!

Szavak (PRETESZT): ernyő, szék, lepke, létra, eper

Szavak (POSZTTESZT): fűl, kutya, fésű, betű, mókus

Mondatalkotási képesség felmérése

1. Alkoss mondatokat a képek alapján!

Szavak (PRETESZT): fenyőfa, csillag, szív, gyertya

Szavak (POSZTTESZT): labda, bicikli, hegy, hajó

A beavatkozás

1.táblázat

A következőkben a beavatkozás alkalmait ismertetem:

I. alkalom

2. táblázat

II. alkalom

3. táblázat

III. alkalom

4. táblázat

IV.alkalom

5. táblázat

V.alkalom

6. táblázat

VI.alkalom

7. táblázat

VII.alkalom

8. táblázat

VIII.alkalom

9. táblázat

IX.alkalom

10. táblázat

X.alkalom

10. táblázat

A kutatás eredményeinek értelmezése

Az alábbiakban a kísérleti-és kontroll csoport eredményeinek az összevetése következik a szótagolás, a hangkeresés és a mondatalkotás szintjén.

A kísérleti csoport eredményei

Az ábrák szemléltetik a kísérleti csoport preteszt és posztteszt eredményeit.

Preteszt

2.ábra: Eredmények eloszlása nemek szerint

Első rápillantásra szembetűnik, hogy a kísérleti csoport már az elején ügyeskedett a szótagolás terén, hiszen 84,5 %-ban jól teljesítettek az első próbán. A fiúk és lányok közti különbség csupán 0,25 pont, meglepő módon a fiúk javára. Sőt elmondhatjuk, hogy a szótagolásnál érték el legnagyobb pontszámot. Ehhez hasonló eredmény látható a mondatalkotási feladatnál, csupán 0,25 ponttal kaptak kevesebbet a szótagolási feladathoz viszonyítva. Ebben az esetben nagyon szoros a lányok és fiúk tudásszintje, a lányok javára 0,11 ponttal.

Kisebb eredmény a hangkeresési feladatoknál született, a fiúk csapata teljesített a leggyengébben. 2,27 pont a különbség a szótagolási- és hangkeresési feladatok eredményei között, ami teljesen érthető, hiszen a legegyszerűbb hangkeresési gyakorlattal leghamarabb közép csoport végén találkoznak, de ez is abban az esetben, ha a csoport tudásszintje, életkori sajátossága lehetőséget ad erre. A szótagolás gyakorlása viszont már kiscsoportban elkezdődik a mondókák, dalocskák ritmusának valamilyen módon való hangsúlyozásakor. A lányok 0.82 ponttal nagyobb eredményt értek el a fiúkhoz képest és csupán 1,2 ponttal teljesítettek gyengébben a többi feladattípushoz viszonyítva.

Az összátlag szemlélteti, hogy habár kis különbséggel is, de a lányok jobban teljesítettek a pretesztben, mint a fiúk. 76,5 % -ban jól oldották meg a feladatokat.

Posztteszt

3.ábra: Eredmények eloszlása nemek szerint

A posztteszt is nagyon érdekes képet mutat. Első ránézésre megfigyelhetjük, hogy egy év alatt mekkora fejlődés ment végbe, mégis a három feladattípus eredményeinek a kiértékelésekor, a preteszt és posztteszt összehasonlításakor meglepődtem.

Szembetűnő a mondatalkotási képesség, a szóbőség hatalmas fejlődése. Úgy a fiúk, mint a lányok nagyon jó, sőt majdnem egyforma eredményeket értek el a mondatalkotás terén. Bátran kijelenthetjük, hogy nagyon jól teljesítettek. Láthatjuk továbbá, hogy a hangkeresési képesség is hatalmas fejlődésen ment át a preteszthez viszonyítva. A fiúknál észlelhető a legnagyobb változás, hiszen 24,5 %-al teljesítettek jobban hangkeresés szintjén, mint a pretesztben. A lányok most is nagyobb eredményt értek el a fiúkhoz képest, de ez a különbség minimálisnak tekinthető. A lényeg, hogy a lányoknál is 19%-os fejlődés mutatkozott a preteszthez viszonyítva.

Amin őszintén meglepődtem, az a szótagolási képességnek a minimális fejlődése mindkét nem esetében egy év beavatkozás után: 0,09 pont a fiúknál és 0,2 pont a lányoknál. Százalékban kiszámolva 0,9 % (még 1%-ot sem ért el) és 2 %-os fejlődés.

4.ábra: A kísérleti csoport fejlődése (előteszt és utóteszt összehasonlítása)

Az elő-és utótesztet összehasonlító ábra tisztán és pontosan szemlélteti a kísérleti csoport fejlődését egy év leforgása alatt. 7,65 pont összátlagot értek el a pretesztben és 9,44 pont összátlagot a poszttesztben, ami 17,9 %-os fejlődést mutat.

A kontroll csoport eredményei

Preteszt

5.ábra: Eredmények eloszlása nemek szerint

A kontroll csoport pretesztje is a szótagolásnál mutatja a legjobb eredményt. Itt is a fiúk teljesítettek jobban, vagyis 1,05 ponttal előzték meg a lányokat. A mondatalkotás során a lányok és fiúk eredményei között nagy a különbség, pontosabban 2,67 ponttal remekeltek jobban a lányok. Az egyéni felmérés során emlékszem, hogy nagyon sok fiú csupán egy szót mondott a kép láttán. A hangkereséses feladat eredményei ennél is gyengébbek, viszont a lányok most is láthatóan ügyesebbek voltak a fiúknál, vagyis 13, 4 %-al teljesítettek jobban.

Az összátlag alapján láthatjuk, hogy a lányok jobban teljesítettek, mint fiú társaik és együtt 68 %-ban tudtak helyes munkát végezni

Posztteszt

6.ábra: Eredmények eloszlása nemek szerint

Érdekes eredményekkel találkozunk a poszttesztben, hiszen a szótagolás terén visszafejlődés mutatkozik a fiúk esetében (kereken 1 ponttal teljesítettek gyengébben), pedig a tesztben a nehézségi fokon nem változtattam, csak tartalmi különbség szerepel. A lányoknál ellenben 12,3 %-os fejlődés látható a preteszthez képest.

A hangkeresési feladatoknál is gyengébb a teljesítmény mindkét nem esetében a preteszthez képest. Ha a pretesztben 5,88 az átlagérték, addig a posztteszt 4,61-et mutat, vagyis 12,7 %-os visszaesés figyelhető meg a fejlődésben.

A mondatalkotási képességek fejlődést mutatnak, főleg a fiúknál 38,3 %-os fejlődéssel találkozunk. Utolérték a lányok teljesítményszintjét is, miközben a lányok szókincse is bővült, gyarapodott a preteszti eredményekhez viszonyítva.

7.ábra: A kontrollcsoport fejlődése (előteszt és utóteszt összehasonlítása)

Az elő-és utótesztet összehasonlító ábra egyértelműen mutat fejlődést a hangkeresési képességeken kívül mindkét másik területen. 6,8 pont összátlagot értek el a pretesztben és 7,25 pont összátlagot a poszttesztben, ami 4,5 %-os fejlődést mutat.

A kísérleti- és kontroll csoport viszonya az elő- és utótesztben

8.ábra: Csoportok eredményeinek viszonya

9.ábra: Csoportok eredményeinek viszonya

A 8 és 9-es ábra tetszik nekem a legjobban, hiszen általuk mindenki számára láthatóvá, érthetővé válik a végeredmény. A két csoport szintkülönbségéből, a poszttesztek közötti különbségből (2,19 pont) is következtethető, hogy a kísérleti csoport sokkal jobban teljesített, mint a kontroll csoport.

10.ábra: Kísérleti- és kontrollcsoport fejlődésének összevetése százalékban

A fejlődést szemléltető ábrán látható, hogy az utótesztben a kísérleti csoport majdnem 95 %-ban teljesítette jól a feladatokat.

Következtetések, javaslatok

Nagyon jó érzés visszaemlékezni Labáth Ferenczné gondolataira az emberi kommunikáció fejlődéséről, aki a kommunikáció eszközeinek a népi játékokat, a néptáncot és népzenét ill.a népdalt tekinti. Örülök, hogy megtapasztalhattam állításának valódiságát, mert nem kis eredményeket értek el a gyerekek a beszédfejlődés terén egy év beavatkozás után. Az eredmények nagymértékben függtek a környezettől, a gyermek érzelmi állapotától a beavatkozások alatt, továbbá a hozzám fűződő viszonyuktól és az állandó játékos kerettől, amely minden beavatkozás alapja volt.

Első feltételezésem miszerint a népdal, a népi gyermekjátékok és a tánc hozzájárulnak a gyerekek beszédkészségének fejlesztéséhez, beigazolódott. Ezt a felmérések is bizonyítják, főleg a kontrollcsoportban, hiszen egy év alatt ők is népi gyermekjátékoztak, énekeltek és táncoltak zene tevékenység alatt, szabad időben, szerepek alkalmával. De teljesen más választott tevékenységeik voltak, nem zenével és anyanyelvvel kapcsolatosak. Az sem mindegy, hogy egy óvónő mennyit és mikor énekel a kötelező foglalkozásokon kívül.

Kolléganők sokszor megjegyezték, hogy onnan tudták, hogy délutáni váltásban dolgozom, hogy nem hallottak a nap folyamán énekelni, mondókázni. Szerintem a kísérleti csoport a pretesztben a fentebb megfogalmazottaknak köszönhetően értek el nagyobb eredményt kontrollcsoportos társaikhoz képest, hiszen nekem a zene az egyik éltetőerőm. Zenét hallgatok vagy énekelek, ha jó kedvem van, ha szomorú vagyok, ha fáradt vagyok. A gyerekeket is jó kedvre derítette a napi szintű reggeli éneklés a szülőtől való elváláskor, a szabad játék során a dal pihentető jellegű volt, mosdóba menéskor elterelte figyelműket a csintalanságról, délutáni alvás után pedig gyorsabban telt az idő dalolva, amíg várták a szülőket.

Második feltételezésem, miszerint a fejlesztőprogram hatására a kísérleti csoportban résztvevő óvodások fejlettebb szótagolási-, hangkeresési- és mondatalkotási képességgel rendelkeznek, mint a kontroll csoportban szereplő társaik, szintén eredményes volt. A két csoport eredményeit összevetve tapasztaltam, hogy a fejlesztő programban résztvevő gyerekek eredményei javultak. Tehát hipotézisem beigazolódott: a beavatkozás által a kísérleti csoport fejlettebb szótagolási-, hangkeresési-, mondatalkotási képességgel rendelkezik, nagyobb szókincsgyarapodás észlelhető, mint a kontrollcsoportban. Az eredmények alapján arra a következtetésre jutottam, hogy a fejlesztő program sikeres volt, elértem fejlesztési és oktatási céljaimat.

A jövőben is szeretnék nagy hangsúlyt fektetni a zene általi beszédkészség fejlesztésére. A fejlesztő programot bővíteném még más zenei területhez tartozó foglalkozásokkal, mint pl.furulyázás alapfokú ismereteinek átadása, néptánctábor szervezése, helyi, óvodaszintű népdalversenyek félévente való megszervezése. Egy ilyen típusú fejlesztő program után újra felmérést végeznék, hogy lássam, mennyire segítik a fejlődést az újabb zenei alapú tevékenységek.

Bibliográfia

Az óvodai foglalkozások módszertana II.osztály (1979). Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó

Baka Judit (2004). Ki játszik ilyet?Óvodai és népi játékok, Kolozsvár, Erdélyi Tankönyvtanács

Bakk-Miklósi Kinga (2010). Neveléslélektan, Kolozsvár, Ábel Kiadó

Balogh Éva (2004). Fejlődéslélektan. A megtermékenyüléstől az óvodáskor végéig, Debrecen: Didakt. Kft.

Balogh Mária- Czikó Gabriella (2000). Az óvodai zenei nevelés módszertana I.rész. Losonc

Bartók Béla (1966). A magyar népzene. In: Bartók összegyűjtött írásai I., Budapest

Bartók Béla- Kodály Zoltán (1951). A magyar Népzene Tára I. Gyermekjátékok, Budapest, Akadémiai Kiadó

Benkő-Szabó Péter (1959). Énekgyűjtemény az I-IV osztály számára, Bukarest, Állami Tanűgyi és Pedagógiai Könyvkiadó

Bodnár Györgyné: Szil, szál, szalmaszál /Segédanyag a pöszeség javításához T.K.K., Tóth Könyvkereskedés és Kiadó KFT

Bújj, bújj zöld ág- Népi gyermekjátékok ( 1997). Kalocsa, Sziget Kiadó

Cole, Michael-Cole, Sheila R.( 2003). Fejlődéslélektan, Budapest, Osiris Kiadó

Dankó Ervinné, Nyelvi-kommunikációs nevelés az óvodában. Óvodapedagógusok, tanítók és szülők könyve a három-hétévesek fejlesztéséhez, Okker Kiadó

Dr.Kassai Ilona (1984). Az ének hatása a kisgyermek beszédfejlődésére. In: Óvodai Nevelés 9.szám

Dr.Magyar György (2002). Testnevelés módszertan, Csíkszereda, Syryus Téka Kiadó

Erikson, Erik H. (2002). Gyermekkor és társadalom, Budapest, Osiris Kiadó

Foltin Jolán-Tarján T. Katalin (2004). Játék és tánc az óvodában, Budapest, Hagyományok Háza

Forrai Katalin ( 2013). Európai gyermekdalok I., Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó Zrt.

Forrai Katalin (2000). Ének az óvodában, Bp.Editio Musica

Forrai Katalin (2004). Ének az óvodában, Tizenhatodik kiadás, Budapest, Editio Musica

Forrai Katalin (2007). Ének az óvodában, Editio Musica, Bp.

Forrai Katalin (2009). Ének az óvodában, Budapest, Editio Musica Budapest Zeneműkiadó

Gósy Mária (2000). A hallástól a tanulásig. Folyamatok, anyanyelvi fejlődés, a beszédészlelés és a beszédmegértés zavarai, vizsgálatok, esetelemzések, fejlesztési sajátosságok, Bp.Nikol Kft.

Hét aranyalma (2012). Módszertani gyűjtemény óvodapedagógusoknak, Budapest

Játék a mozgás?( 2014). A mindennapi mozgásfejlesztés lehetőségei az óvodában, Kaposvár, Novum Könyvklub Kft

Karp Ágnes (2006). Ignác, mit látsz? Marosvásárhely, Hoppá Kiadó

Kodály Zoltán (1982). Visszatekintés I. Budapest, Zeneműkiadó

Kodály Zoltán (1984). Visszatekintés II. Budapest, Zeneműkiadó

Komáromi Lajosné (2006). A játék természetes örömével, Antológia Kiadó (Lakitelek)

Komáromi Lajosné (2012). Játékos zenebona. Mondókák, dalok, zenei játékok gyermekeknek és felnőttekne, Novum Könyvkiadó Kft., Érdi Rózsa Nyomda Kft.

Kovács Barbara (2002). A zenei fejlesztő játékokról, Bp.Novum Kiadó

Labáth Ferencné (2009). Az anyanyelvi nevelés alapjai. A megújuló anyanyelvi nevelés helye, szerepe az óvodai nevelésben. A világ befogadásának elérhetősége 11. Bp: Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft.

László Bakk Anikó (1981). Egyedem-begyedem. Mondókák, gyermekjátékok, Bukarest, Kriterion Könyvkiadó

Lázár Katalin ( 1997). Népi játékok, 2., változatlan kiadás, Budapest, Planétás Kiadó

Maszler Irén (1996). Játékpedagógia, Pécs, Comenius Bt.

Mérei Ferencné (1983). Beszédhibák megelőzése, javítása az óvodában. Útmutató óvónők számára. Budapest, OPI

Nagy Jenőné (2015). Hogyan gondozzuk a zenei tehetségígéreteket az óvodában? „Óvodai nevelés a művészetek eszközeivel” sorozat 7.száma

Niedermüller Péter ( 1990). Műfaji sajátosság ( Magyar népi játékok), Budapest: In: Magyar néprajz VI

Orosz P.József (2002). Kör, kör ki játszik? Óvodai ének –zene tantárgypedagógia, Ének-és dalosjátékgyűjtemény I.és II.kötet, Székelyudvarhely

Óvodai Nevelés Programja (1989). Anyanyelvi nevelés, Budapest, OPI

Reikort Ildikó (2006). Zenevarázs, Budapest, Sulinova Kft.

Salamon Jenő (1993). A megismerő tevékenység fejlődéslélektana, Nemzeti Tankönyvkiadó

Sapszon Borbála (2013). Játék a zenével avagy zenei képességfejlesztő játékok óvodásoknak és kisiskolásoknak, Budapest

Selmeczi Marcella (1971). Csigabiga palota. Óvodások daloskönyve, Bukarest, Kriterion Könyvkiadó

Sugárné dr. Kádár Júlia (1986). A beszédfejlődés útjai-beszédfejlesztés az óvodában, Budapest, Tankönykiadó

Szarkáné Horváth Valéria (1995). Az óvodai ének-zene foglalkozások módszertana, Nemzeti Tankönyviadó Rt.

Tóth Erika Katalin (2008). Szó-beszéd. Beszédjavító mondókák, Budapest, Móra Könyvkiadó

Túri György (2009). Játék-tánc-élet. A világ befogadásának elérhetősége 9., Budapest, Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft.

Vers, ének, játék, mese az óvodában ( 1971). Bukarest, Ed.didactica si pedagogica

Mellékletek

Népi játékcsokor

Nótacsokor

Képek tevékenységekről

Felmérő tesztek

1. Nézd meg a képeket és szótagold a szavakat! Húzz a képek alá annyi vonalat, ahányat tapsoltál!

2. Szótagold a szavakat! Rajzolj annyi köröcskét a képek alá, ahányat dobbantani tudsz!

3. Hol hallod az a hangot? A szó elején, a szó belsejében vagy a szó végén? Színezd ki zöldre a megfelelő kört!

4. Nevezd meg a rajzokat! Karikázd pirossal azokat, amelyek nevében e hangot hallasz! Karikázd sárgával azokat, amelyek nevében é hangot hallasz!

5. Alkoss mondatokat a képek alapján!

………………………………………………………………………………………………….

……………………………………………………………………………………………..

…………………………………………………………………………………………….

……………………………………………………………………………………………..

1. Nézd meg a képeket és szótagold a szavakat! Húzz a képek alá annyi vonalat, ahányat tapsoltál!

2. Szótagold a szavakat! Rajzolj annyi köröcskét a képek alá, ahányat dobbantani tudsz!

3. Hol hallod az b hangot? A szó elején, a szó belsejében vagy a szó végén? Színezd ki zöldre a megfelelő kört!

4. Nevezd meg a rajzokat! Karikázd pirossal azokat, amelyek nevében u hangot hallasz! Karikázd sárgával azokat, amelyek nevében ü hangot hallasz!

5. Alkoss mondatokat a képek alapján!

…………………………………………………………………………………………………….

………………………………………………………………………………………….

……………………………………………………………………………….

……………………………………………………………………………………………