Tartalomjegyzék [310508]

Tartalomjegyzék

Bevezető…………………………………………………………………………………………………………………….3

1. Sepsibükszád: a település és természeti környezete………………………………………………………5

1.1. Sepükszád természetes fekvése, környékének felszíne, éghajlata………………………5

1.2. Sepsibükszád népességéről…………………………………………………………………………11

2. Sepsibükszád helytörténete: A település metamorfozisai az alapítástól az újkorig………….14

2.1. Zsombor azonosítása ………………………………………………………………………………..14

2.2. Kora középkori építmények kutatása – A múlt idők tanúi………………. ……………..16

2.2.1. Vápa vára………………………………………………………………………………….16

2.2.2. Sólyomkő vára…………………………………………………………………………..18

2.3. Sepsibükszád környékének hajdani birtokosai………………………………………………22

3. Sepsibükszád a modern kor kezdeteitől a XX. századig………………………………………………23

3.1. A sepsibükszádi üveghuta története…………………………………………………………….23

3.2. Az üveggyár bemutatása, az üvegek előállítása…………………………………………….24

3.3. Sepsiszentgyörgy-Csíkszeredai vasútvonal megépítésének rövid története………32

3.4. A gyártelep végnapjai……………………………………………………………………………….34

3.5. A község lakói és a földesurak közötti viszony…………………………………………….35

3.6. A szecesszió mestere: Sovánka István…………………………………………………………38

4. Sepsibükszád a XX. században………………………………………………………………………………..40

4.1. A két világháború……………………………………………………………………………………..40

4.2. A kommunista rendszer időszaka ……………………………………………………………….48

5. Identitás, közösség, épített örökség…………………………………………………………………………..51

5.1. Egyház és közösség…………………………………………………………………………………..51

5.2. Foglalkozások…………………………………………………………………………………………..61

5.3. Oktatás, kultúra, ünnepek…………………………………………………………………………..64

6. Sepsibükszád jelenéről……………………………………………………………………………………………81

7. Módszertani lehetőségek az opcionális tantárgyak tanítására……………………………………….86

7.1. A romániai nemzeti alaptanterv………………………………………………………………….86

7.2. Helyi tervezés, az opcionális tantárgy tanterve…………………………………………….89

7.3. A választható tantárgy tervezésének, kidolgozásának és jóváhagyásának folyamata………………………………………………………………………………………………………91

8. Sepsibükszád helytörténetének oktatása a VII. osztályos tanulóknak…………………………..94

8.1. Tanterv elkészítése…………………………………………………………………………………..94

8.2. Munkatervek elkészítése …………………………………………………………………………..99

8.3. Alkalmazott módszerek……………………………………………………………………………109

8.4. A tanulók teljesítményének értékelése……………………………………………………….112

Összegzés……………………………………………………………………………………………………………….113

Rezumat………………………………………………………………………………………………………………….114

Bibliográfia……………………………………………………………………………………………………………. 116

Mellékletek……………………………………………………………………………………………………………..122

Declarație de autenticitate pe proprie răspundere…………………………………………………………139

Bevezető

Egyes fokozati dolgozatom témájaként Sepsibükszád helytörténetét választottam, azzal a szándékkal, hogy megismertessem a gimnáziumi oktatásban tanuló diákokkal szülőfalujuk történelmét, nevezetes épületeit, eseményeit, őseik múltját. Széchenyi István is azt tanította, hogy "ismerni kell a múltat, hogy érthesd a jelent, és munkálkodhass a jövőn." Ennek jegye alatt, az én tanári pályám kezdete óta – több mint tíz éve tanítok folyamatosan ebben az iskolában – számos olyan rendezvényen vettünk részt a diákjaimmal (Pro Natura, Büdös – hegy napja, Tanösvény, Március 15-i megemlékezés, Ábrahám Árpád emlékév stb.), amelyek bepillantást engedtek számomra a település saját értékeinek, identitásalkotó sajátosságainak megismerésébe. Mindezen tapasztalatok után arra a következtetésre jutottam, hogy Sepsibükszád kiváltságos történelmi háttérrel és utánozhatatlan értékekkel rendelkezik. Egy alig több mint kétszáz éves településről beszélünk, melynek a régebbi időkből történt dolgaira nagyon kevés történelmi adat áll a kutató rendelkezésére. Ezek az élmények késztettek arra, hogy többet foglalkozzak a falunak történetével, értékremndjével, valamint hogy ezt az ott élő ifjúság személyes tudásának részévé tegyem. A mai modern társadalomból átértékelődtek és kikerültek az egyéni élet középpontjából azok a fogalmak, hogy hazaszeretet, büszkének lenni szülőföldemre, felvállalni a származásomat – pedig az író szavaival élve "nincs szebb, gyönyörübb az otthonnál, a szülőföldnél, ahol megláttad a napvilágot, ahol szeretteid élnek, ahol anyanyelveden beszélnek."Fontosnak tartom azt, hogy a felnövekvő generáció miként vélekedik szülőhelyéről, milyen szerepet vállal annak életében. Fekete István szavai fejezik ki a fenti állításomat legjobban: „A szülőföld szálai örök összekötők a tájjal és a földdel, amiből az ember lett, és amivé lesz, és nem szakadhatnak el soha."

Tehát a dolgozatom fő célja az önazonosságot visszaerősítő történeti valóság megismertetése. Ugyanis a történelemórán nagy hangsúlyt fektetünk saját múltunk megismerésére, de a mindennapokban sokszor elmegyünk egy egy történelmi hely mellett, anélkül, hogy felfigyelnénk rá, vagy tudnánk róla valamit. A jelenlegi oktatási rendszer kevés lehetőséget nyújt a helytörténet tanítására, a tanárra van bízva, hogy foglalkozik-e az adott település múltjával. Ez adta meg az ötletet, hogy dolgozatomban Sepsibükszád történelmi helyeiről írjak.

"Haza? Mit tud maga az otthonról? Tudja az otthon nem csak egy hely." Témaválasztásom tehát ez a sajátos és általam is felismert helyzet inspirálta, hogy a diákok nagy többségének semmi ismerete nincs saját faluja kialakulásáról, nevezetességeiről Sajnos ez nem meglepő, hiszen nem sok lehetőségük van mindezekről információt szerezni. Ugyanis a heti egy – két történelemóra alatt nem lehet elmélyedni ezekben a témákban. Ezzel az elhatározással mélyedtem bele Bükszád helytörténetének tanulmányozásába és igyekeztem minél széleskörübb információt összegyűjteni, hogy minél átfogóbb képet tudjak átadni a diákjaimnak a szülőföldjükről.

Dolgozatom első részében a település történetével foglalkozom. Az első fejezetben a falu földrajzi adottságaival, a várakkal, az üvehuta és tulajdonosaik történetével foglalkozom.

A második részben a módszertani lehetőségekről, a tantervekről, az opcionális tantárgy tanításának törvényes lehetőségeiről írok.

A harmadik rész Sepsibükszád helytörténetének oktatását tartalmazza választható tantárgyként. Tantervek, munkatervek, módszerek, eljárások, a tanulók ellenőrzésének módjai is ebben a részben kapnak helyet.

Hangsúlyt szeretnék fektetni nem csak az elméleti szintű tudás átadására, hanem a személyes tapasztalatszerzésre is. Így időt szeretnék fordítani arra, hogy meglátogassuk a kiemelkedő történelmi helyszíneket, meginterjúvoljuk idős embereket, mert a személyes tapasztalatok elmesélése hatásosabb az elméleti bemutatásnál. Remélem dolgozatommal hozzájárulhatok a gyerekek szülőföld iránti szeretetének, ragaszkodásának növeléséhez.

1. Sepsibükszád: a település és természeti környezete

1.1 Sepsibükszád természetes fekvése, környékének felszíne, éghajlata

Sepsibükszád a Kovászna- megye északi peremén helyezkedik el, a Tusnádi-szoros déli részénél. A település javarészt az Olt baloldali teraszán alakult ki, egy kis mellékmedencében, 700-900 m tengerszint feletti magasságon. A 46°06′06″É,  25°51′38″K földrajzi koordinátákon elhelyezkedő falut könnyen megközelíthetjük a Sepsiszentgyörgyöt Csíkszeredával összekötő fő vasútvonalon, valamint az E578- as műuton Tusnádfürdőtől délre 8 km, Sepsiszentgyörgyről 28 km.

Sepsibükszád az Olt egy kis medencezúgában húzódik meg a vulkáni hegyek lábánál, ott, ahol az Olt áttöri a Dél-Hargita hegyvonulatát. Bükszád közvetlen közelében ér véget Európa leghosszabb vulkanikus hegyvonulata, amely több, mint 350 km hosszú, és a Keleti Kárpátok belső hegyvonulatát alkotja. Ez az Avas-Gutin-Cibles-Kelemen-Görgény-Hargita hegyvonulat. Bükszád közelében található a legdélibb vulkáni kúp, a Nagy-Murgó (1016 m), valamint az egyedüli épen maradt kráter, a Csomád hegység (1301 m). Ezek a vulkanikus területek viszonylag fiatalok, a gyűrődéssel keletkezett hegyekhez viszonyítva.

Tekintetbe véve a kialakulását, kőzettani szempontból uralkodók a magmatikus, valamint a vulkanikus kőzetek, elsősorban az andezit, melyet több bányában termeltek ki az elmúlt évtizedekben. Az Olt teraszain üledékes kőzetek is előfordulnak, főleg kavics, homok.

Sepsibükszád körzetében különböző felszíni formák és jelenségek figyelhetőek meg, jelentősebbek a tíz hargitai vulkáni kúp közül a négy legszebben megörződött, legfiatalabb kúpok. Csomád (1301 m), Nagy-Piliske (1374 m), a Kakukkhegy (1558 m), valamint a Nagy-Murgó (1016 m).

A Kakukk-hegy 8-10 km-es talpi átmérőjű kúp, 1558 m-en éri el legnagyobb magasságát, keletre nyíló katlanát az Alcsíki-medence felöl az Aszó-patak és mellékágai vágták át, északi részén nyílik a szentsimoni Nagy-gödörre néző Aszó-kráter, amelyet a Kakukk-hegy, Angyalka-tető, Kúhíd teteje, Aladár tető koronázzák. Nyugati részen található a Feketepusztai kráter, délről Fekete-puszta (1433 m) és a Sárga-puszta (1396 m) határolja és a Bükkszádi-mezőre lejt. A Kakukk-hegy déli bástyáját a Kapus-hegyet a Mitács nyereg, a Fenyős- és Mitács patakok völgyei választják el a Nagy-Piliske kúpjától.

A Nagy-Piliske krátere elég nehezen rekonstruálható, talpi átmérőjét 7-8 km-re becsülik, a 300 m mély kráter átmérőjét prdig 2 km-re. A Holló-patak-tető, a Nagy Piliske és a Nagy-Ölyves vagy a Bánya-tető által körvonalazódott krátert a Tusnádi-szoros közelsége miatt a Bányász-patak vágta át. Keleten nincs is nyoma a kráterfalnak, helyette a Solyom-kő dyke-ja került felszinre. A kúp északnyugati és északkeleti oldalán a Mitács-tető (1280 m) és a Bába laposa (882 m) mint parazitkúpok jelennek meg. A Piliske-kúpot a Súgó-,Kígyós-, Borkót- illetve Fenyőfark és Sötét-patakok palástszeletekre tagoltak.

A Dél-Hargita legdélibb építménye a Nagy-Murgó (1015 m), amely nem egyéb mint egy bazaltos amfibol-andezitből, egy kitörés során felépült tholoid (lávadóm), mintegy 3 km széles talpi átmérővel. Tőle északkeletre emelkedik a 882 m-es Kis-Murgó. A Nagy-Piliske és a két Murgó között már megjelennek a Baróti-hegységet is képező neokom homokkövek. A kőzetek minősége, a lepusztulás mértéke és a domborzati formák kora abban is tükröződik, ahogy a Nagy-Murgó uralja az Uzonkai-hágó (712 m) és a Hatodi-hágó (710 m) környékét, valamint keletre, az Olt túloldalán felfüggesztett helyzetben levő Sepsibükszádi medencezugot.

A Csomád-Büdös-hegycsoportot földrajzi és főként idegenforgalmi szempontból a Hargita-hegységtől különállónak is tekinthetjük, de szerkezetét és keletkezését tekintve a Hargita 70 km-es vonulatának szerves részét képezi, s mint ilyen a Kárpát-medence egyik legfiatalabb építménye. Két részre tagolódik, az ikerkráteréről nevezetes Csomád-kúp (a Mohos és a Szent Anna kráterekkel) nyugaton, illetve a Bodoki-havasok és a Csíki havasok találkozásánál a kréta flis üledékes formácíókat átdöfő amfibolos-biotitos-kvarcos andezitekből álló Büdös-hegy (1143 m), Bálványos-tető (1057 m) csoportja.

A Nagy-Csomád hegységben, 950 m tengerszint feletti magasságban található az egyedüli épen maradt kráterben a legendás hírű Szent Anna-tó. A vulkáni utóműködésnek ma is jól megfigyelhető jelei vannak, ezek a mofetták, szolfatárium, valamint a borvízek. Ezek ma is megtalálhatóak Sepsibükszád környékén. Mofetták, vagy nép elnevezésük szerint gőzlők, száraz széndioxid kigőzőlgések, a község legközelebbi pontján Bálványosfürdőn találhatóak. Ezek főleg érrendszeri megbetegedések gyógyítására alkalmasak. Bükszád közelében, szintén Bálványosfürdőn található Európa legerősebb szulfatáriuma, a „Torjai Büdös Barlang”, amely Kovászna megye egyik védett területének szerves és legérdekesebb alkotóeleme.
A fent említettek tehát vulkanikus utóműködés jelei, melyek a neogén korszakban működtek, és a néphit szerint jelenleg mind kialudt vulkánok. Habár ezen kijelentés további kérdésfeltevésre ad okot, hiszen semmi sem bizonyítja azt, hogy ezen vulkánok végérvényesen kialudtak volna. A falu idősei mindig azt mondták: „Ha a Murgó egyszer morogni kezd, mind elpusztulunk”. Tehát nagy valószínűséggel ezek a vulkánok elaludtak, de nem tudhatjuk, hogy mi rejtőzik a föld mélyén.

Gondolataimat visszaterelve a vulkanikus eredetű helyek tanulmányozására, Büdös- hegy környékét szeretném bővebben kifejteni. Ez a hegy a konkrét vulkáni utóműködések jelenlegi színhelye. Ezek a vulkánok nagy mennyiségű széndioxidot termelnek. A széndioxid a földkéregben található, repedéseken nagy távolságokra vándorol, a vulkáni eredetű hegyektől 100-150 km távolságban is megtalálható. A Büdös-hegy oldalán több gázzal telt kőüreg található. Ilyenek a Medvebarlang, Gyilkosbarlang, Madártemető. A Madártemető nem véletlenül kapta a nevét, egy üregről van szó, mely felett ha a madár elrepül, beleesik az üregbe. Gyakran emlősök is estek a Madártemető áldozatául.

Végül pedig a Büdös hegy rezerváció legérdekesebb pontja a már említett torjai Büdös szikla oldalán tátongó Büdös-barlang. Ez a barlang nagyon könnyen észrevehető, mivel kotlóstojáshoz hasonló szaga azonnal elárulja hollétét. Szolfatáriumot termel. A kiáramló széndioxid kénhidrogénnel keveredik, és így keletkezik a szolfatárium. A barlang 14 m hosszú üreg, 1052 m tengerszint feletti magasságban. A barlang kihasznált hossza 6 m. A barlang enyhén lejt. A gázszint jelenségek színhelye a vasrácsnál 1,10 méter a padlótól mérve. Az egyházi levéltárban találtam néhány 1973-ban feljegyzett mérési adatot, mely a gázok összetételét tanulmányozta ebben a barlangban. Ezen mérések alapján széndioxid 92,5 %-ban, nitrogén 4,4%-ban, oxigén 2,6%-ban, kénhidrogén pedig 0,04 %-ban található meg. Ezen számértékek esetében időszakos változások figyelhetőek meg, a még régebbi feljegyzésekkel összehasonlítva csökkent a széndioxid és kénhidrogén mennyisége.

A falakon lerakódott kénhidrogént a háborús időkben, 1848-49-ben termésként bányászták puskapor gyártása céljából. A barlangból kiáramló gázmennyiség napi 2880 m3-től 3330 m3-ig terjed, ez pedig messze meghaladja a világviszonylatban ismert hasonló jelenségek gázhozamát.

Ebben a barlangban több ember vesztette életét. Orbán Balázs így ír az áldozatokról: „Eljönnek azok is, kik az élet terheit hordozni megunták, kiknek szívvirágait lefórrázta a csalódások dere, úgy azok, kik önmagukkal és a világgal meghasonlottak, valamint azok is, kik üldözve vannak, akik kétségbe esnek. Az ilyen szerencsétlen reményvesztettek szintén ide jönnek a gyors, fájdalom nélküli halált keresni, mert a kénbarlangban csak pár lélegzetet kell venniük, s az elviselhetetlen élet megsemmisült. Mivel pedig ily szerencsétlenek és boldogtalanok mindenütt vannak, azért a barlang közelében, valamint a szomszédos hegyoldalban is sok sír domborodik; sírkövek vagy egyszerű fejfák emelkednek e sírhantokból, ezek mindegyik egy-egy gyászos eseményt jelképez.”

A település elhelyezkedése és a domborzat jellegzetes hegyközi-medence topoklímát hoznak létre, szélsőséges hatásokkal. Gyakoriak és erőteljesek a hőmérsékleti inverziók, a minimum hőmérsékletek nagyon alacsonyak és a légmozgások enyhék. Az évi átlaghőmérséklet 7,1 és 7,6 oC között mozog.

A leginkább a hideg évszakra jellemző hőmérsékleti inverziók hatására a januári átlaghőmérséklet a medencezúg alján ugyanannyi, vagy még kevesebb, mint a környező hegyekben, 1000 m fölötti magasságban.

A csapadékmennyiség viszonylag kevés, évi átlag csapadékmennyiség 700–800 mm, legkevesebb a csapadék télen: 130-150 mm, a minimum februárban van (20 mm). A május–augusztus közti időszakban hull a legtöbb eső, júniusi csúccsal.

A helyi környezet domborzata jelentősen befolyásolja a légmozgásokat is, a domináns szelek iránya nyugati és az észak-nyugati . A Sepsibükszádi medence egy viszonylag széltől védett terület, a szélcsend gyakorisága a 62% is elérheti, a falut szegélyező hegyekben ez csupán 10-15% .

Állóvizek közül a falu határában található a már említett Szent Anna-tó. Ennél nagyobb tó rengeteg található a világon, de szebb fekvésű, szebb környezetű bizonnyal kevés létezik. A magasból tekintve elragadó gyönyörűséggel bír. Szent-Anna tavának minden oldalból meredek bércek veszik körül olyan szabályosan, hogy szebben körző segítségével se lehetne meghúzni. A délnyugati erdőket, mint Sepsibükszád legtöbb részén, bükkösök borítják. Fenyők csak a tó partján jelennek meg. Az északnyugati oldalát fenyvessel kevert bükkösök borítják. Északkeleti részén kis tisztás van, díszes előpitvarként szolgál a szent tónak. Efelett tornyosodik a nagy Csomád festői sziklakúpja. A tó fekvése igazolja a hagyományt, miszerint őseink e rejtett tó partján ütötték fel oltáraiakat és ülték a kereszténység fényes diadalát. A nyugati polgárosodás hatására, a tó partján felállítottak egy szent kápolnát, ahol régen is, és ma is tartanak szentmiséket. Minden évben Anna napján és Kisasszony napján mutatnak be ünnepi szentmisét. Ez a tó tulajdonképpen egy épen maradt vulkáni kráterben meggyűlt víztömeg. Délkelet-Európa egyetlen krátertava. 950 m tengerszint feletti magasságban helyezkedik el, jelenlegi területe 22 hektár, legnagyobb mélysége pedig 7,5 méter. Ellentétben a hiedelemmel, mely szerint „feneketlen” tó. A tó vize kizárólag csapadékvízzel táplálkozik. Nehéz telek után, ahogy már fent is említettem, még áprilisben is jég borítja. Ahogy a fennebb említett Büdös- barlang, a Szent Anna-tó is rengeteg halálos áldozatot követelt eddig. Nagyon sokan neki bátorkodnak átúszni a tavat, és ezen bátor jelentkezők közül sokan belefulladnak. A faluban azt tartják, hogy minden évben Anna napján valaki belefullad a tóba, mert Anna áldozatot követel a maga és a tizenegy lány megkínzásáért. Ez természetesen csak szájhagyomány, az viszont valós adat, hogy majdnem minden évben életét veszíti valaki ebben a tóban. Gyakran hallani olyan feltevéseket, melyek szerint az úszókra halálos örvények léteznének a tóban. Pál Zoltán és Pilbáth Attila: A Szent Anna-tó: Természetföldrajzi, környezetvédelmi szintézise szerint viszont „Nincsenek állandó áramlatok, ezek a pillanatnyi szélmozgásoknak megfelelően jönnek létre és állnak le. A vízfelszín és a kráterperem közötti nagy szintkülönbségnek köszönhetően gyakori az olyan eset, amikor a tófelszín egyik részét erősen süti a Nap, másik része pedig árnyékban van. Ez természetesen, hogy hőmérséklet különbséget produkál a két víztest között, mely a maga során áramlatokkal igyekszik kiegyenlítődni. Ezt érzik azok az úszók, akik hirtelen több fok C különbséget észlelnek úszás közben, és ha a fizikai hatást az ijedtség még felerősíti, akkor akár görcsös fájdalmak is előállhatnak a végtagokban."

A tanulmány szerzői viszont megerősítik azt a nézetet, hogy a Szent Anna-tóban nehezebb úszni, mint más természetes vizekben. „Ez abból fakad, hogy alacsony az ásványi anyagtartalma, azaz könnyebb maga a víz, tehát a belemerülő emberi testre ható felhajtó-ereje alacsonyabb"– vélik a szerzők.
Ásványvizekről Kisgyörgy Zoltán irásaiban a következőket olvashatjuk. Sepsibükszád környéke nagyon gazdag szénsavas ásványvízforásokban. Jelentősebbek a vasútállomás felé vezető út mellett a Sós-borvíz és a Csomád-hegy lábánál feltörő nagyon bővizű mezotermális (langyos) Bükszádi-bugyogó. Az Olt jobb oldali mellékpatakának, a Fenyő-pataknak a völgyében tör fel a Fenyőfarki- forrás. A patak völgyfejében, az erdőipari út végénél, egy kőfülkét Aranyliknak nevez a nép, sárgás színű vasoxidtól kaphatta a nevét. Harmincnál több a száma azoknk a borvízforrásoknak a száma, amelyek a Bálványosi-hágoró alásiető Büdös-patak és mellékpatakai árkaiban törnek fel. Egy erősen szénsavas – az Utasházi-forrás-az említett hágó fele vezető műút jobb oldalán van, a patak bal partján. A Büdös-patak forrásvidékén vannak a „vallatók”: a Bükki-, a Hamvas- és az Alsóvallató. Itt alakította ki, még a múlt században, a környék latifundiumát bíró gróf a Mikes-fürdőt. Ma már ezek nem láthatóak. A medencéket azért nevezték a régiek vallatónak mert vize nagyon hideg és „ha valakit erőszakkal belenyomtak még azt is kivallotta amit soha meg nem tett életében” -mondják a helyiek.

1.2. Sepsibükszád népességéről

Sajátos, etnikai és kulturális szempontból sokszínű keveredést mutatott a község lakossága. A kis telepen 5-6 nemzetiség is találkozott. Idők multával a falu különböző nemzetiségű munkásai és lakói annyira elszékelyesedtek, hogy ma csak idegen hangzású nevükről, valamint Sepsibükszád nem magyar származású helységneveiről lehet eredetükre ismerni. Nyelvben, öltözködésben és szokásokban székelyek lettek. Ezen megálllapítás illusztrálására a továbbiakban megemlítek néhány magyar, román, német, illetve tót családnevet és helynevet.

Magyar származású nevek:

Családnevek: Antal, Antalka, Gábor, Szakács, Gergely, Kurucz, Német, Csatlós, Sípos, Törsök, Péter, Orosz, Czont, Keresztes, Szép, Bartos, Bíró, Ábrahám, Kölcze, Erdős, Domokos, Kelemen, Nagy, Katona, Sánta, Fehér, Jani, György, Varga, Dávid, Darvas stb.

Patak, folyó és víz nevek: Zsombor, Kishegyes, Rakottyás, Fenyőfark, Sólyomkő, Tó pataka

Gyógytavak nevei: Vallató, Hamvas.

Hegy-nevek: Nagyhegyes, Kishegyes, Kis-Piliske, Nagy-Piliske, Tóbércze, Nagy-hegy, Kerek-Zsombor, Szép-erdő stb

Kaszáló-nevek: Fenyőfark, Bükk, Nyármező, Csicsorukászu, Almásmező stb.

Mező és határnevek: Eger, Lókert, Zsombor, Gáspár, Lüget, Szent János, Csűr-kert, Tanya stb.

Román származású nevek:

Családnevek: Orza, Nyáguj, Bogdán, Simion, Váncsa, Onika, Mokán, Tódor, Koszta, Kácsuj, Bács, Lupuj, Vaszi, Urszuly, Serbán, Urus, Bojér, Nicuj, Kodra stb.

Szentágotai Árpád érdekesség gyanánt említi meg a Kádár családnevek származását. Alapos kutatások alapján rájött, hogy ennek a magyar hangzású családnévnek mai tulajdonosai nem magyarok, hanem román származásuak. A mai Kádár családok ősei Sepsibükszád határában Burdéban laktak. Ezen a helyen mint kádárok, fával dolgozó munkások hordó és dongafa készítéssel foglalkoztak. Mesterségük után kapták a Kádár nevet.

Mivel Burdéban nem volt ivóvíz, később a mai Bükszád felső felébe telepítették őket, ahol erdőirtással foglalkoztak.

Patak nevek: Burdé pataka

Hegy-nevek: Karpinis, Burdé, Butuc, Kaszta stb.

Kaszáló-nevek: Szeretura

Német származású nevek:

Családnevek: Müller, Májer, Tishler, Hánzi, Gubás, Stekbauer, Obermajer, Jungvert, Pépel, Herbszt stb.

Tót származású nevek:

Családnevek: Pirámpel, Renyák.

Az évek múlásával a gyártelep lakossága jelentős számbeli fejlődésnek indult. 1790-ben csak 12 gazdát számlált a település. 1869-ben már 1091 lakost számlált, 1899-ben 1695 lelket számlált, 1907-ben 1720 lakosa volt, 1910-ben pedig a népszámlálás szerint 410 háza és 1971 lakosa volt. Az 1941-es népszámlálási adatok alapján a falu lakosainak száma 2434 lélek volt. Ezeket az adatok bizonyítják, hogy a falu népesedési szempontból nagy fejlődésen ment át. A 2011-es népszámlálási adatok alapján, a falu lakossága csökkent, ugyanis 1746 lelket számol a falu, melyből 1693 magyar nemzetiségű, 17 román, 1 német és 35 roma. Ennek egyértelmű magyarázata a kivándorlás, a külföldön való megélhetés keresése, ugyanis nagyon sok fiatal bükszádi tartózkodik országán kívül.

A településen a felekezetek szerinti megoszlás nagyon változatos, ugyanis kilenc féle vallási felekezet különböztethető meg. Ugyancsak a 2011-es népszámlálás adataira utalva, a felekezetek a következőképpen oszlanak meg: római katolikus – 1467, református-137, ortodox-54, baptista-30, unitárius-5, görög katolikus-2, evangélikus-2, pünkösdista-11, jehovista-29 és 11 személy vallás nélküli. Sepsibükszádon több templom is található: római katolikus templom, ortodox templomból kettő, református templom, baptista imaház, királyság terme.

2. Sepsibükszád helytörténete:

A település metamorfozisai az alapítástól az újkorig

2.1. Zsombor azonosítása

Mielőtt Spsibükszádnak, mint településnek elkezdeném a bemutatását, fontosnak tartok egy hosszabb történelmi visszatekintést azokra az időkre, amikor ezen a helyen enklávék voltak. A középkori oklevelek három enklávéról tesznek említést, melyek közül kiemelném Zsombort, mert e enklávé szomszédságában terül el ma az a falu, ami a Sepsibükszád nevet viseli.

Az enklávé elnevezés valamely államnak azt a különálló részét jelenti, amelyet minden oldalról egy másik állam területe zár körül, vagy egy olyan államot, amely egy másik állam felségterületébe van beékelve.

Háromszék határain a középkori oklevelek és az újkori térképek három, egymástól különálló enklávéról tájékoztatnak. Saját elnevezéseik nem voltak, ezért falvaik felsorolásával szokták őket elkülöníteni. A közép- és újkorban azonban más és más falvak tartoztak hozzájuk, egyesek elpusztultak, újak születtek, a székelyek és a megyei nemesség közt folyó örökös birtokviszályok során pedig a határ többször változott, így egyes falvak a határokon kívülre, mások azokon belülre kerültek.

Szakdolgozatomban, az Olt menti enklávéról teszek említést, melyhez hajdan Zsombor is tartozott. Az Olt menti enklávé a Baróti- és a Hargita – hegylánc, illetve a Bodoki – hegyek közt húzodik az Olt völgyében.

Orbán Balázs Sepsibükszád környékéről írva egy korábbi szerző és a helyi hagyomány alapján feltételezi, hogy Zsomboron kívül itt még további négy, mára elpusztult falu létezett. Még a helyét is próbálta azonosítani: "… Így Zsombor Bükszádon alól van a Zsombor patakon túli magaslaton, hol az udvar gazdasági épületei vannak. "

Zsombor lokalizálásával Iczkovits Emma is próbálkozott. Ő Szék földjére helyezte. ( Ez egy másik enklávé Brassótól északra ).

Györffy ezzel szemben – helyesen – a mai Bükszád területére gondolt.

Zsombor nevét az újkorban egy patak, egy malom, és egy üveghuta őrizte. A hagyomány szerint a Zsombor – tetőn lévő üveghuták, miután a környék fáit teljesen felélték, 1782 – ben költöztek a mai Sepsibükszád területére. Az itt létrejött üveggyár 1918-ig működött és munkásainak házaiból jött létre a falu.

Terepbejárásom során az említett üveghuta helyén semmit sem találtam. Azonban a falu és az Olt közt, az állomásra vezető út hídjánál még most is láthatóak az újkori üveghuta maradványai.

Feltételezések szerint Zsombor rövid életű falu lehetett. Ezt azzal támasztják alá a kutatások, hogy a terepbejárások során nem találtak egyértelműen középkori leleteket, másrészt az, hogy csak keveset szerepel a forrásokban.

Azonban Zsombor mind helynév máig fennmaradt, amiből az is feltételezhető, hogy a nevek elsődlegesen valamely környezeti elemre (patakra, dombra) vonatkoztak, és csak másodlagosan származtak át a falvakra.

2.2 Kora középkori építmények kutatása – A múlt idők tanúi

Fontos megemlíteni az enklávék területén található várak kutatását is, mivel ezek a mai Sepsibükszád határában találhatóak meg. A várak azért különösen fontosak, mert tulajdonosaik a székely székek közé birtokaikkal beékelődő nemesi családok voltak. Ezeket a várakat, a székely menedékvárakkal ellentétben, folyamatosan lakták. Hogy mikortól és meddig, azt a régészeti kutatások hiányában nem lehet megállapítani.

Tudományos igénnyel első ízben Orbán Balázs kereste fel az akkor még sokkal jobb állapotban lévő romokat. Leírásai, felmérései nagyon alaposak voltak. Hosszú ideig nem született hasonló színvonalú munka; a kutatók vagy őt kivonatolták, vagy pontatlanok voltak.

Ferenczi Sándor 1926-ban járta be a háromszéki várak nagy részét, és tapasztalatait egy hosszabb tanulmányba foglalta össze. Megállapítása szerint Orbán Balázs adatai megbízhatóak, ezeket át is vette, és ahol szükségesnek látta, helyesbítette. Kitűnő leírást adott a várakról, összefoglalta a rájuk vonatkozó tudnivalókat.

Alsósólyomkő várát oklevél is említi. 1944-ben a kitűnő stratégiai pontot jelentő Alsósólyomkőn erődítményt akartak létrehozni, és felkérték Ferenczi Sándort egy előzetes kutatás vezetésére. Ferenczi egy hónapig ásott a várban, de a leletek, az ásatási napló, a filmtekercsek és a rajzok még 1944-ben megsemmisültek.

Vápa várában Székely Zoltán kutatott 1949-ben. Elsősorban az őskori rétegek érdekelték, de néhány XIV-XV. századi leletet is talált.

2.2.1. Vápa vára

Vápa várának romjai, melyet a falu lakossága egyszerűen várnak nevez, Bükszádtól délnyugatra, a községtől jó félórai járásra, az Olt jobb partján, a vasúti állomás közelében vannak.

Ott, ahol a Rakottyás pataka az Oltba torkollik, és egy hegyesszöget képez, egy andezit kőszikla tetején emelkedett valamikor Vápa vára. Nevének eredete nem igényel nagyobb kutatást, hiszen a székelyek szókincsében a vápa gödröt, mélyedést, mély völgyet jelent.

A vár meredek sziklagerincen épült. A várra vonatkozólag semmi féle történeti adat nem áll rendelkezésünkre. Nem tudjuk, hogy mikor épült, kik építették, melyik században vált rommá. Csak a vár alakjából és falainak vastagságából következtethetünk arra, hogy erőteljes és fontos szerepet tölthetett be régen.

Ugyanakkor a kutatók véleménye is megoszlik a vár szerepéről. Orbán Balázs a székelyföldi várrendszer egyik elemét látta benne, Ferenczi Sándor ókori, a középkorban újrafelhasznált kővárnak tartotta, Székely Zoltán a Sólyomkőn álló várral egyetemben „gazdag grófok magánvára”-ként írt róla, míg Benkő Elek az Olt túlpartján fekvő Mikó-birtok egyik falujának mentsvárát vélte felfedezni benne.

A más esetekben támpontként felhasználható hagyomány és legendák is alig emlékeznek meg a várról, legfeljebb annyit említenek, hogy azt viszonylag későig használták, és csak „a legutolsó török–tatár betörés alkalmával tudták bevenni”.

Az alábbiakban ismertetem Bordi Zsigmond Lóránd történész kutatásainak eredményét a várral kapcsolatban.

A Vápa-vár romjai Sepsibükbszádtól délnyugatra, a Rakottyás-patak és az Olt által határolt terasz déli végében találhatóak. A várat a déli oldalán nyitott, két időszakban (1918 és 1950 után) működő kőbánya nagyrészt elpusztította, majd ezek felhagyása után semmilyen állagmegóvás sem történt, ezért déli része folyamatosan tovább pusztul.

A 7–8 méter széles, 2,5–3 méter mély, ívelt vonalvezetésű külső árok a vártól mintegy 70 méterre található, keresztben vágja át a platót. A belső árok, közvetlenül a vár északi vége alatt, nagyméretű, kb. 25 m széles, 10–12 méter mély átvágás, amely teljesen elválasztja az erődítményt a terasz többi részétől. A vár másik három oldalán, az Olt és a Rakottyás-patak medre fölött emelkedő meredek martok fölöslegessé tették a védőárok-rendszer kiépítését.

Az erődítmény mára fennmaradt – mintegy 45 méter hosszú és 30 méter széles – része nagyjából lekerekített sarkú téglalap alakú. 1,60–1,70 méter vastag falait gondosan, lapos oldalukkal kifelé rakott, jó minőségű habarccsal kötött kövekből emelték. A vár egyetlen fennmaradt belső építménye az északi falszakaszhoz támaszkodó, utólag épített, 3×3 méter belterű, 2 és 3 méter közötti falvastagságú torony, amelyet Orbán Balázs még kaputoronynak vélt, de mára már lakótoronynak minősítenek. A nagyon romladozott állapotban fennmaradt torony magasságáról és belső elrendezéséről nem rendelkezünk semmilyen adattal. Az azonban mindenképpen feltételezhető róla, hogy magassága legalább egy vagy két emeletnyivel haladhatta meg a várfalét

A vár belsejében néhány kincskereső gödör és visszatemetetlen kutatóárkok kivételével semmilyen más objektum nem található, mint ahogy a megmaradt falszakaszokon sem figyelhető meg bejárat nyoma. Ez utóbbi a megsemmisült területen, a keleti oldalon lehetett, miként az észak–nyugati sarok környékén a várárokba ereszkedő, majd az észak–keleti sarkot megkerülve a vár platója felé kapaszkodó, a kőbánya által ugyancsak megsemmisített út nyomai jelzik. A kapu nem rendelkezhetett védőművekkel (kaputorony), legalábbis a várat még romos állapotban, de épen látó Orbán Balázs nem tett említést ilyenekről.

Építésére vonatkozóan nem ismerünk adatokat, de annyi biztosra vehető, hogy a védőárkok és a várfalak nem egykorúak. A platót mintegy 70 méter hosszan átvágó védőárok kialakítása, amelynek során legalább 12 000–15 000 köbméter földet és sziklát kellett eltávolítani, messze meghaladta volna egypár tucat családból álló, mintegy két vagy három évtizeden keresztül létező jobbágyfalu teljesítőképességét, viszont nem jelenthetett kihívást egy hosszabb ideig, intenzíven lakott ókori település számára. Az építők legfeljebb kihasználták a korábbi erődítési munkálatok adta lehetőségeket. Ugyanakkor a régészeti feltárás során fény derült arra is, hogy a tornyot, amely nincs egybeszőve a várfallal, utólag építhették, s ez az erődítmény használatának két elkülöníthető korszakára utal.

Vápa várának történetén egy kis nyitott kaput kell hagynunk, történészeinktől várjuk a felmerült kérdésekre a választ.

2.2.2. Sólyomkő vára.

A szikla oldalában egykor sólymok fészkeltek, majd jött az ember, és felépítette a maga kőből rakott sólyomfészkét. Ő sem maradt azonban túl soká, embertársai elűzték, és a sólymok ismét visszatérhettek.

Röviden így lehetne összefoglalni a sepsibükszádi Sólyomkő-vár történetét, azét a várét, amelyet a helyi hagyomány szerint soha nem foglalt el ellenség, és amely a maga korában szemtanúja volt a szabad székely közösségek és a közülük kiemelkedő nemesek küzdelmének. Mára már a sólymok is eltűntek, de a vár falai az évszázadok pusztítása ellenére is állnak, őrizve múltunk egy kevésbé ismert szeletkéjét.

A Vápa-vártól két kilométerre északra, ugyancsak az Olt jobb partján, a helybeliek által Somkőnek is nevezett, Sólyomkő vagy Alsó-Sólyomkő nevű, kúp alakú, 717 méter magas sziklaszálon találhatóak a másik Sepsibükszád melletti középkori erődítmény, a Sólyomkő-vár romjai. A területet többször is erődítették. A középkor folyamán a sziklaszálon vár emelkedett, míg a II. világháború utolsó éveiben keleti oldalán egy védelmi állást építettek ki, amelynek nyomai, valamint a hozzá kapcsolódó sziklába vájt bunker részben ma is megvan.

A mintegy 120 méterrel az Olt árterülete fölött emelkedő erődítményt három oldalról a szikla meredek lejtői határolják, megközelítése csak az enyhébb lejtésű északi oldalról lehetséges. A vár két jól különválasztható részből tevődik össze: a Sólyomkő tetejének északi oldalán húzódó keskeny gerincen fekvő, kőfalakkal övezett várudvarból vagy „alsó” várból, valamint a csak a várudvarból megközelíthető szikla csúcsából.

A mintegy 60×20 méter alapterületű „alsó vár” 1,3 méter vastag, válogatott, közepes méretű kövekből, jó minőségű habarccsal rakott falai párhuzamosan futottak a gerinc élével, és déli végeiken hozzáépültek a sziklacsúcshoz. A fal magasságát ma már nem lehet pontosan megállapítani, de a falkoronán található lőréses pártázattal együtt elérhette az 5–6 métert is. Az omlások, valamint a II. világháború idején kialakított védelmi állások komoly károkat okoztak a várfalakban, amelyekből ma már csak a nyugati oldal falai, valamint az északi várfal egy rövid szakasza áll. A vár belsejében semmilyen építmény (víztározó, lakóépület) nyoma nem figyelhető meg.

A vár bejáratának helye nem ismert, de feltételezhető, hogy a megsemmisült északkeleti rész környékén lehetett. A terep adottságaiból, valamint a vár formájából arra lehet következtetni, hogy a bejáratot a saroktól hátrébb (délebbre) két, egy rövid szakaszon párhuzamosan futó falazat között alakították ki.

A Sólyomkő mintegy 12×12 méter alapterületű csúcsán, amelyhez a várfalak támaszkodnak, nem található semmilyen épületre utaló nyom, ennek ellenére elképzelhető, hogy itt állhatott az erődítmény lakótornya. A létével kapcsolatos bizonytalanságot elsősorban a kutatás hiánya, valamint az elmúlt évszázadban elvégzett tereprendezési munkák okozzák. Orbán Balázs tornyot vélt látni a Sólyomkő csúcsán, egyetlen tanúként véleménye megkérdőjelezhető lehetne, azonban megfigyeléseit a vár területét bolygatatlan állapotban utolsóként látó Ferenczi Sándor is elfogadta és megerősítette. Tény, hogy a csúcsot már a középkor folyamán lenyeshették, egy lapos felületet alakítva itt ki.

Elképzelhető az is, hogy az előkészített terepen már nem került sor az építkezésre, vagy amennyiben megkezdték azt, nem juthatott el a befejezésig, ugyanis a vár rövid és viszonylag zaklatott története miatt a tulajdonosok kénytelenek voltak felhagyni az építkezéssel.

A várról Orbán Balázs óta szinte mindenik, a székelyföldi várakkal vagy a várakkal általában foglalkozó szakíró kifejtette véleményét, eleinte székely ősvárnak, utóbb a – források ismeretében – a Mikók tulajdonának tartva azt.

A környező terület történelme viszonylag jól ismert, de magára a vár építésére, használatára, majd elhagyására nem igazán nyújt támpontokat.

A Mikó fiak a XIV. század harmincas éveiben vették birtokukba a Málnás és a Tusnádi-szoros között fekvő területet, ahova két jobbágyfalut telepítettek: a mai Mikóújfalu környékén fekvő Gerebencset és a valamivel északabbra található Zsombort. E nemes család terjeszkedése kiváltotta a területet magukénak tekintő sepsiszéki székelyek nemtetszését, akik 1342 májusában kifosztották mindkét falut, és elűzték innen a jobbágyokat, de egyúttal a Mikók oltszemi udvarházát is feldúlták.

I. Lajos király (1342–1382) kivizsgálást indított ez ügyben, több oklevelet is kiadva – köztük az említett 1342. júliusit –, míg végül a Mikóknak adva igazat, elrendelte a terület körülhatárolását. Ez 1349 szeptemberében történt, amikor a szomszédok vagy azok képviselőinek jelenlétében sor került a határjárásra, amelyről a sepsiszéki székelyek ismeretlen okokból kifolyólag lekéstek. Az ekkor körülhatárolt birtok határjelei részben ma is felismerhetőek, így tudjuk, hogy ezek csak az Olt bal partján helyezkednek el, és köztük a jobb parton emelkedő várat meg sem említik.

A határjárás és beiktatás nem rendezte az állapotokat, ugyanis tíz évvel később, 1359 nyarán a székelyek ismét megszállták a Mikók birtokait, és hogy a kedélyek lecsillapodjanak, újra a királynak kellett közbelépnie 1366-ban, amikor a birtokot és a várat visszaadatta a székelyekkel a Mikóknak. A birtok a következő évtizedben még biztosan a család tulajdonában volt, de a XV. század első felére elnéptelenedhetett, mert az újabb, 1448-ban kirobbant konfliktusban már nem említik meg.

Ezek alapján arra lehetne következtetni, hogy a vár építésére a XIV. század harmincas éveiben kerülhetett sor, és az 1344-re keltezett okleveles említésre hivatkozva feltételezhető lehetne, hogy röviddel a Mikók és sepsiszéki székelyek közötti konfliktus tetőzése után már állt. Közelebbről megvizsgálva az adatot kiderül, hogy a hivatkozás csak az említett 1366-os határjáró oklevélbe utólag beszúrt parancslevélben jelenik meg, ott is csak utalás formájában. Annak ellenére, hogy ezek szerint 1344-ben már szóba került a vár, az 1349-ben végrehajtott határjárás során meg sem említik létét, pedig közvetlenül a birtok határaként leírt Olt folyó fölött emelkedett. A fenti adatból legfeljebb azt a következtetést lehet levonni, hogy a király már 1344-ben is intézkedett a birtok ügyében. A várat nem említik az 1359-es, a sepsiszéki székelyek ellen kiadott, a Mikók birtokai elfoglalásának ügyét részletesen tárgyaló parancslevélben sem, pedig az Olt melletti birtokok kifosztása és megszállása után lehetetlen lett volna azt a Mikóknak megépíteni.

A fentiek alapján arra kell következtetnünk, hogy a vár megépítésére mindenképpen az 1349. évi határjárás utáni időszakban került sor, ezáltal a Mikók részben így próbálták biztosítani itteni birtokaikat, de az is meglehet, a család egyes tagjai ide akarták áttenni rezidenciájukat, és ezért volt szükség az erődítmény megépítésére. Nem zárható ki az sem, hogy éppenséggel a vár építése volt az a tényező, amely kiváltotta a sepsiszéki székelyek 1359. évi tavaszi támadását.

A várat végül is csak rövid ideig, legfeljebb két-három évtizedig használhatták, ugyanis annak következtében, hogy Zsombor és Gerebencs a XIV. század végére, a XV. század elejére elnéptelenedett, és a Mikók bázisa a Székföldi birtoktömbbe tevődött át, elvesztette szerepét, és átadódott az enyészetnek.

2.3. Sepsibükszád környékének hajdani birtokosai

Ez a terület, amelyen a mai Sepsibükszád, annak határa, Vápa-vára, Sólyomkő vára, Mikóújfalu feküdt, egész Oltszemig a Mikó család birtokolta, az ő tulajdona volt. A Mikó család, Erdély legrégibb székely eredetű családainak egyike, amely a hídvégi gróf Nemes családdal közös törzsből ered. A legelső férfi és egyben a törzs, aki ebből a családból származik és akiről első ízben olvasunk, az 1182-ben szereplő Akadás volt, aki a "Sebusi" előnéven szerepel a történelemben. Akadás volt Sólyomkő, Zsombor és Gerebenc ura. Tehát éppen azoknak a faluknak és váraknak ura, melyekről a fentiekben már említést tettem. Akadás fia volt az 1253 táján élt Vince comes, aki Hídvég, Árapatak és Erősd helységeket nyerte el. Vince comesnek három fia volt: Mikó, akitől a Mikó család származik, Egyed és Domokos.

A XIII. században csak V. Ferencz-ben állott fenn a család reménye, ki 1750-ben halt meg. Két fiú gyermeke volt: Pál és Miklós. Az előbbi 1755-ben, az utóbbi pedig 1772-ben nyert grófi címet. Ennek a grófosított ágnak a tagja volt, gróf Mikó Miklós, aki Mikóújfalut alapította és üveghutáját 1782-ben Bükszád területére helyezte.

A sepsibükszádi üveggyárral kapcsolatban arra kerestem a választ, hogyan került a bükszádi üveghuta a Mikó-család tulajdonából a Mikes-család birtokába. Gróf Mikó Miklósnak, a bükszádi gyár alapítójának két lánya volt: Róza és Eszter. Az utóbbit, Esztert feleségül vette gróf Mikes Benedek. Az édesapa, hozományul adta lányának Sepsibükszádot erdőivel, mezőivel és a virágzó üveghutájával együtt. Így szállott a gyár a Mikes családra. Gyermekeik: Miklós, Etelka és Aladár. A XVIII. század végén, az utóbbiak voltak a bükszádi üveggyár tulajdonosai, mint Mikes Benedek örökösei.

A Mikes család utolsó férfi tagja a zabolai ágon: gróf Mikes Ármin, többnyire Zabolán lakott. 1914-ig, illetve 1928-ig volt a sepsibükszádi üveggyár és területének tulajdonosa.

3. Sepsibükszád a modern kor kezdeteitől a XX. századig

3.1. A sepsibükszádi üveghuta története

Az első üveggyár nem a mai Sepsibükszád területén volt, hanem 1763-ban alakult a Zsombor tetőn. Az üveghuta alapítói a Mikó grófok voltak. Ők német és cseh családokat telepítettek az ide épített üveghutához. A munkáslakások az országút két oldalán voltak felépítve. A Zsombor tetőn alapított üveghuta közelében hatalmas bükkerdők voltak, de egy idő után a huta termelése felemésztette az erdőket, ezért 1782-ben a gyárat áttelepítették a mai Sepsibükszád területére. Természetesen a gyárral együtt a munkásokat is áttelepítették. Ezt az is bizonyítja, hogy a falu lakossága között ma is szépszerével előfordulnak német és cseh hangzású nevek is.

Ezt a területet, amelyen jelenleg Sepsibükszád és határa fekszik a Mikó grófok tulajdonát képező óriási kiterjedésű, többnyire bükk erdők borították.

A falu legidősebb emberei azt mesélik, hogy ezen a részen, ahol a bükszádi üveghuta épült, hat román munkást hoztak ide, hogy vágják a fát és írtsák az erdőt. Ez azért volt fontos, mert az üveghuta működéséhez, az üvegek előállításához rengeteg fára volt szükség. Ettől eltekintve a telep kezdetben nagyon szerény keretek között dolgozott, még 1790-ben is, tehát 8 évvel a megalakulása után, vagyis áttelepítése után is alig 12 gazdát számlált a telep. Idővel újabb és újabb családok telepedtek a faluba. Voltak béresek, akiket a grófok telepítettek le ide, de voltak üveggyártáshoz értő férfiak is, akik származásilag csehek, németek, szlávok és tótok voltak.

Orbán Balázs 10.000 hold nagyságúra értékelte Sepsibükszád területének nagyságát. A terület háromnegyed része erdő volt, amelyet csak néhány nap alatt lehetett teljesen bejárni. Ezeknek az erdőknek a nagy része mára a múlté. Az elmúlt évtizedek gazdálkodása következtében ezek a gyönyörű erdők eltűntek a hegyekről, és csupaszon meredeznek az ég felé. Mitagadás, ültettek csemetéket, de évtizedeknek kell eltelniük, amíg újra a régi pompájukban ragyoghatnak.

1848-1881 között az épület műszaki vezetője Szőcs Mihály volt. Az épület 1885 április 30-án leégett, akkor Dousa József vezette. A tűzvész nagyon váratlan volt, egy gyufával játszadozó kislány okozta, aki maga is a tűzben égett. Demeter, Kisgyörgy (2011) idézi a tűzvész leírását: „hirtelen gyorsasággal harapózott tovább a tűz, úgy hogy alig negyedóra alatt az egész üveggyár helyisége lángokban állt. Leégett a nagy huta talpig a gyár irodájával, a raktárral és a telken lévő összes épületekkel együtt.” Nemsokkal később újraépítették, modernebb berendezésekkel látták el.

1898. október 15-én az üveggyár termelését ideiglenesen beszüntette. Az idegen földről hozott nyersanyagok okozta költségek, az osztrák és cseh üvegipar konkurenciája, a külföldi piacok elsekélyesedése járultak hozzá a gyár csődbe jutásához.

A telep működésének utolsó felvirágzása 1907 és 1914 közé esik, amikor egy négy tagból álló szakembercsoport: Lénárt József gépész, Bolvári Ambrus vegyész, Schmidt Lajos gravírozó, Sovánka István üvegtervező és díszítő veszik bérbe a gyárat. Közben 1911-ben az újabb anyagi nehézségek áthidalására a község lakói – akiknek a gyár a megélhetést jelentette – 30.000 korona részjeggyel szövetkezetet alapítottak, és társbérlői lettek a hutának. Az első világháború kitörésével a bükszádi üveggyár beszüntette a működését.

3.2. Az üveggyár bemutatása, az üvegek előállítása

Fontosnak tartom az üveggyártás folyamatának bemutatását, hisz napjainkban is megtekinthető néhány fennmaradt üvegtárgy, melyek a Mikes Ármin Általános Iskolában vannak kiállítva.

Nem mellékes megemlítenem, hogy külön-külön nem beszélhetünk Sepsibükszád és az üveggyár kialakulásról, mert a kettő együtt jött létre, szoros kapcsolatban állnak egymással. Maga Orbán Balázs is azt mondja e gyárról néhány soros ismertetésében: „ a füstölgő sötét gyár adott létet a falunak s ekként teremté a lelketlen a lelkest, gyár gyártá a falut, melynek helyén még évtizeddel is ezelőtt elhagyatott vadon terült el.”

Az üveggyár területe a község déli részén terült el a Csíkszereda-Sepsiszentgyörgy országút és a Bükkszád-Bálványos megyei út találkozásánál.

Az üveggyár területének határai: keleten az 1867-ben épült római katolikus templom és plébánia területe, délen a Bálványos fele vezető út, nyugaton Csíkszereda – Sepsiszentgyörgy –i országút és északon a Kaszta árok.

A gyár területe 2 holdat tett ki. Ezen a 2 holdon terült el a gyár és a hozzá tartozó épületek. A gyár udvarán egy patak folyt végig, amely ma is a régi medrében folyik.

Az üveggár épületei

A gyár területén a legnagyobb helyet maga a gyár foglalta el, a főépület, mely a gyártelep északi részén feküdt. Hossza körülbelül 80 méter, szélessége 40 méter volt. Fából, téglából és deszkából épült, zsendelyezett tetővel.

Gyárkémény: Angol vállalat építette 1907-ben. Téglából készült, magassága 50 méter. A kémény belsejében vasból készült lépcsők vezettek a kémény tetejéig.

Gépház: téglából készült és cseréppel fedték. Itt egyetlen gép volt a hajtó gép. Egyszrű tüzes gép volt, mint a cséplőgépek, melyet fával fütöttek. Ez a gép hajtotta a transzmisszió segítségével a csiszoló gépeket, a küszürüket és a cirkulát.

Istálló: téglából épült és cseréppel fedték. Itt tartották a fuvarozáshoz használt lovakat, melyekkel a kész árut szállították.

Igazgatói lakás: nyolc szobából álló nagy épület. Ebben az épületben lakott az idők folyamán Sovánka István, Albertini Géza, Császár István, akik a gyár igazgatói és hivatalnokai voltak.

Iroda: itt dolgoztak a fent említett személyek, igazgatói, könyvelői és tisztviselői teendőket végeztek.

Raktár: fenyő bornafából épült és cseréppel volt be fedve. Körülbelül 30 méter hosszú volt. Ebbe az épületben raktározták el a kész árut, melyek szállításra vártak.

Őrszoba: itt tartózkodtak az éjjeli őrök, szolgálatuk teljesítése közben.
Fazékkészítő ház: itt külön mester készítette az olvasztáshoz szükséges cementből és homokból való nagy fazakakat.

Hamuzsír készítő ház: a Kaszta nevezetű, ma is meglévő mező árka volt, ahol egy kis patak folyt. A patak mentén egy fából készült és zsendellyel fedett kisebb ház állott, az úgynevezett hamuzsír készítő ház.

Egy időben Csehországból is szállítottak hamuzsírt.

Az üveggyár főépületei

A gyár épületbe a déli részen volt a bejárat. Ebbe az épületben az alábbi fontosabb helyiségek voltak:

Olvasztó kemence: A gyár közepén volt felállítva, alapja téglából épült. Ezen az alapon állott a kemence. Azon a részen, ahol a felső rész az alappal érintkezett, tehát a kemence körül, deszkából készült járda volt. Ezen a dobogó félén állottak a fuvó mesterek munkaközben.

A kemence aljában rostélyok voltak, ezekre tették rá a cementfazekakat, melyeket a fazék készítő házban állítottak elő. Ezekben a fazakakban olvasztották az üveg készítéséhez szükséges anyagot. A kemence alját blána fával fütötték, melyet a nyíláson, akárcsak a mészégető katlannál a rostélyok alá helyezték.

Maga a kemence, vagyis a felső rész szintén téglából épült, melynek búbos alakja volt. A kemencén egymástól bizonyos távolságra lyukak voltak kialakítva. Ezeken a lyukakon keresztül nyúlt be a fuvó mester és a fuvócsővével merített a kád izzó anyagából.

Edző kemence: A gyár déli oldalán építették meg téglából és cementből a négy edző kemencét. Ezekben a kemencékben egymásra helyezték a már elkészített üvegtárgyakat és gyenge lassú tűzzel edzették azokat. Innen kerültek a gravirozóba, csiszolóba és a két kötöző házba.

Nyersanyag raktár: Ebben a helységben halmozták fel az üveg készítéséhez szükséges nyersanyagot. Az esetleges tűzvész megelőzése érdekében, téglából építették.

Finom kötöző ház: A raktár közvetlen szomszédságában építették, külön bejárattal. Itt csomagolták a kényesebb, törékenyebb és finomabb tárgyakat. Innen is kapta a finom kötötő ház nevet. Többnyire az üvegkészítők és fuvó mesterek lányai dolgoztak ezen a helyen, akik már hozzá voltak szokva a finom munkához. A kész árukat, szállítás előtt papírba és aztán szalmába csomagolták.

Durva kötöző ház: Nevét onnan kapta, hogy a kevésbé kényes, vastagabb üvegárukat csomagolták ebbe a helyiségben. Ebbe a helyisében is lányok, asszonyok dolgoztak, kik hat, tíz sőt tizenkét poharat is egybe csomagoltak. A csomagoláshoz zsupp szalmát használtak, melyet a gyár udvarán folyó patakban áztattak meg.

A szalmát kereszt alakban elhelyezték és arra tették rá a csomagolandó árut. Naponta ezer poharat is be tudta csomagolni az itt dolgozó munkásnő.

Gravirozó: Edzés után ide hozták a finomabb poharakat és mintázták. Ebbe a helységben volt található a kis, alig centiméter vastagságú és csak pár centiméter ármérőjű smirglikőből készült csiszoló kő, amely fent is és oldalt is csiszolt.

Csiszoló terem: Nyolc-tíz darab köszörűkővel volt ellátva, ahol egyszerű vízespoharakat csiszoltak. A pohár felső részét és alját ráfektették a kőre, és forgatták, hogy a rajta levő érdesség lecsiszólódhasson .

Szárító: Ebbe a helységben egy-egy alkalommal nyolc méter nyersfát is felhalmoztak. A nyers fa egészen feketére száradt, sokszor előfordult, hogy a nagyon átmelegedett fa tűzet fogott. A szárított fát az olvasztó kemencénél és az edzőknél tűzelőnek használták.

Puka (törő): A gyár egyetlen épülete, amely nem a gyártelepen feküdt, hanem a falu határában a Zsombor patak völgyében. Ebben az épületben törték a megégetett kovakövet, a békasót.

A Zsombor patak mellett, az út jobb oldalán ma is látható a homokbánya, ahol a kőveket bányászták. Gömbölyű darabok alakjában a felszínre. A kőveket szekerekkel szállították a közelben lévő katlanhoz. Ebbe a katlanban égették a fehér kovakővet, melyet a bányából hoztak. Amikor a nagy hőség hatására a kő megrepedezett, kihütőtték és targoncával a közeli törőbe szállították.

A törő vagy "puka", ahogy a bükszádiak nevezték, a katlan közelében volt. Az épület a patak fölé épült házból állott, melyhez gáton vezették a Zsombor vízét. Az épület beton földjén, körülbelül 2 méter hosszú, vastag, négyszögletű 40 centiméter széles átmérőjű faragott tönk feküdt. A fatönkön két darab lyuk volt, melynek alján vas. Ebbe a két lyukba tették a katlanba megégetett kovakövet.

A törő tengelyéhez felül két gömbölyű vastag fa volt erősítve, melyek alsó részét vas abronccsal vették körül azért, hogy nehogy széthasadjon. Amint a tengely forgott, az egyik fa a lyukba zuhant, a másik pedig felemelkedett. A tengely következő fordulatánál fordítva történt. Ilyenformán felváltva zuhantak a törők a lyukba és összetörték a megégetett kovakövet, mint a lisztet.

A megtört békasót ládás szekerekben szállították a gyárhoz, az országúton, mert a nagy hegy miatt a mezei úton lehetetlen volt megoldani a szállítást.

Mészégető kemence: Az üveggyártáshoz mész is kellett, melyet a falu közelében a Csürkert végében, a mostani temető alatt égették.

Az üveggyártásnál használt nyersanyagok.

A gyártelep ismertetése után, rátérek az üveggyárban használt nyersanyagok ismertetésére. A "pukával" és a mészégető kemencével kapcsolatban már tettem említést a békasóról és a mészről.

Az alábbiakban a többi nyersanyagról teszek említést.

Hamuzsír: Az üveggyártáshoz szükséges nyersanyagok egyik legfontosabbika. Bükszád határában a bükkfából nagy máglyát raktak és meggyújtották. A fa elégése után visszamaradt hamut összegyűjtötték, zsákba rakták és a gyárhoz szállították.

Azonban a falusi asszonyoktól is vásároltak hamút, akik erre a célra összegyűjtötték és véka számra adták el a gyárnak. Vékája abban az időben 3-4 krajcár volt.

A hamúzsír készítő házban egy 1000 literes vas üst állott tégla alapon. Ebben készült a hamúzsír. Megelőzőleg a hamút kádba tették és meleg vízzel öntötték le. Majd üstbe rakták és tűzet gyújtottak alája. A hamút addig főzték, amíg megvastagodott és hamúzsír lett belőle. Egy fazék tartalma 24 óra alatt készült el. A főzés befejeztével a hamúzsírt leszedték, az alját pedig kidobták. A katlan mellett a hamúzsír készítő mester teljesített szolgálatot, aki többnyire sepsibükszádi illetőségű volt.

Tűzifa: A fát Sepsibükszád erdőiből vágták, többnyire bükszádi, de más falubeli emberek is. A levágott fát szekerekkel szállították a gyérhoz. Ebben az időben pusztultak el Sepsibükszád gyönyörű erdői.

A gyár az üveg anyag olvasztására és a gépek hajtására évenként 4000 köbméter fát használt fel.

1912-13-ban megváltozott az olvasztási eljárás módja, ugyanis a gyár északi oldalán gázfejlesztő kazánt állítottak fel. Az itt fejlesztett gázt csatornán vezették az olvasztó kemencébe, ezzel lerövidult a nyersanyag olvasztásának folyamata is.

Üvegcserép: A gyárnál felhasználták az eltörött üvegek darabjait is. Ezeket kezdetben szekérrel, majd 1897 után vonattal szállították Bükszádra.

Szóda: Boszniából és Marosújvárról szállították Bükszádra.

Az üveggyártáshoz szükséges anyag elkészítése

Miután a szükséges nyersanyagot előkészítették, az anyagkészítő mester összekeverte az anyagot, a "materiát" ahogy mondták. Annyira gyakorlott volt, hogy tudta melyik anyagból milyen mennyiséget kell tennie. Az anyag összekeverése az anyagraktárban történt, innen vitték a kemencéhez hosszú füles ládákban és a kemence oldalán lapáttal dobták be a fazekakban.

Az anyagnak 24 órán át, később 12 óráig kellett olvadnia, anélkül, hogy közben kevergették volna. Az így megolvadt anyagot egy keveset lehütötték, mert így könnyebben lehetett feldolgozni.

Sokszor megtörtént, hogy az anyag éjjelre olvadt meg, ilyenkor a szakmunkásokat felköltötték. Máskor pedig vasárnapra olvadt meg az anyag, ebben az esetben az üvegkészítéssel foglalkozó munkásoknak dolgozniuk kellett.

Üvegkészítés folyamata

Az olvasztókemence rostélyán 8-10 fazék, vagy kád volt elhelyezve. Minden edény fölött egy nyílás tátongott a kemence oldalán. Minden nyílásnál egy-egy mester állott. Hosszú vascsövet, úgynevezett pipát tartott a kezében, melynek maga felé eső részére egy 25 cm hosszú faszipka volt erősítve, nehogy száját az átforrósodott vascső megégesse.

A pipával benyúlt az üveganyagba, melyből kevés a pipára ragadt. A ráragadt rész, az üvegcsepp, lassacskán hagyma idommá alakult át és a pipa végén jól megtapadt. Ebben a pillanatban a fúvómester megfordult, és a pipa végén lévő anyagot a formába fújta. A formát lent a gyár földjén egy gyerek, „a formafogó” tartotta két fülénél fogva. A formába a formafogó előzőleg egy szalmaszálat tett, amint a fúvómester az anyagot a formába fújta, a szalmaszál azonnal elégett, lángot vetve.

A mester nagy ügyességgel fújta a születendő üveget és bezárta a formába állandó fúvás közben. A tüzes üveganyag a formában megmerevedett. Miután a mester kivette a formából, a formafogó egy cseber vízbe tette az átforrósodott formát. A mester mellett egy kétágú, villa alakú vasállvány volt elhelyezve, ládában pedig hamu. Erre az állványra tette a palack végét, és körös-körül megcsiszolta, majd kevés vizet cseppentett a cső végére. Ebben a pillanatban az üveg elvált a cső végétől és beleesett a hamuval telt kis ládába. Ezután a nagyobb fiú, az úgynevezett „purtálló”, egy kb 2 m hosszú vékony tömör vasrudat bedugott az üveg szájába és az edzőkemencéhez vitte, ahol gyengébb tűz mellett megedződött.

A palackokat és egyéb tárgyakat egyenként fújták. Csak lámpaüveget készítettek egyszerre két darabot egy formában. Ezt edzés után kis köszörűvel elvágták.

A formafogó gyerekek, falusi, iskolát végzett 14-15 éves fiúk voltak, akik havi két koronát kaptak munkájukért. Az egyes készítményekre, mint például a lámpaüvegre védjegy is került, a gyár monogramja. A durvább tárgyakra nem került monogram.

A gyár saját készítményei

A sepsibükszádi gyár készítményei főképp sörös és ásványvizes palackok voltak. Ezeknek készítésére különösen nagy figyelmet fordítottak. Ezenkívül közönséges öblös üvegeket, poharakat, háztartási üvegtárgyakat, uborkás és borvizes üvegeket, vizes poharakat, pálinkás és decis üvegeket készítettek.

A finomabb tárgyakat, mint az asztali és ivókészletek, talapas poharak, magyar stílusú csiszolással és festéssel állították elő.

Ezekből az üvegekből mára nagyon kevés maradt meg, de a sepsibükszádi Mikes Ármin Általános Iskola épületében, mely régen Mikes gróf vadászkastélya volt, ma is megtekinthető egy kiállítás azokból az üvegtárgyakból, amelyek fenn maradtak a huta területén.
Egy általam szervezett fogarasi kirándulásom során, a Fogarasi-várat látogattuk meg iskolánk tanulóival. Büszkén mutattam nekük , a néhány kivételes precizitással és szembetűnő aprólékossággal elkészített üvegtermékeket, melyek a sepsibükszádi üveghuta készítményei voltak, sőt a magyaros stílusú díszítés is megjelent rajtuk.

Láthatjuk tehát, hogy e gyár nagyon aprólékos, manuális munkaerővel dolgozott, olyan precizitással, mely fennmaradó hírnevet adott nemcsak a gyárnak, de ezáltal a falunak is.

A sepsibükszádi üveggyár áruinak szállítása

Az üveggyár versenyképességét a XIX. század végéig nagyon megnehezítette az a körülmény, hogy mint a nyersanyagot, mint a kész árut Bükszádtól Brassóig mintegy hatvan kilométer távolságra szekéren kellett szállítani.

A Brassó – Sepsiszentgyörgy – Csíkszereda – Gyimesi vasútvonal ebben az időben csak tervben és papíron létezett.

A szalma és papír közé csomagolt árukat szekerekre rakták. Egy-egy szekérre 600-1000 darab különféle üveget tettek. Rendszerint 3-5 szekér ment együtt a hosszú útra. Egyszerre indultak el a gyár udvaráról.

Egy-egy ilyen utat 6-7 nap alatt tettek meg, a távoli helyiségeket pedig 2 sőt 3 hét alatt járták meg. Távolabb eső helyek voltak: Tecuci, Adjud, Segesvár, Aranyos-Torda megye, Beszterce.

Természetesen a szekérrel szállított üvegekből nagyon sok tönkre ment, bármilyen jól is csomagolták be azokat. A rossz döcögös utakon lehetetlen volt annyira vigyázni, hogy a szállítmányba ne essen kár.

Elmondhatjuk, hogy a sepsibükszádi üveggyár történetében döntő jelentőségű szerepet játszott az 1897-ik év.

3.3. Sepsiszentgyörgy-Csíkszeredai vasútvonal megépítésének

rövid története

Háromszék vármegye sokáig nélkülözte a vasútat. A székelyföldi vasútépítkezés terén az 1895. évi VII. Törvénycikk előrelépést hozott, ez rendelte el a székely vasút megépítését. A törvény kimondta: " A brassó-háromszéki h. é. vasútnak Sepsiszentgyörgy állomásából kiinduló és Csikszeredán, Csikrákoson, Gyergyószentmiklóson át a Marosvásárhely-szászrégeni helyi érdekü vasút Szászrégen állomásáig vezetendő gőzmozdonyu vasutvonalnak, továbbá az e fővonalból a legalkalmasabb pontokon kizárólag, egyfelől a Ghymes szorosig, illetve a magyar-román határszélig, másfelől a Héjjasfalva-székelyudvarhelyi h. é. vasútnak Székelyudvarhely állomásáig vezetendő szárnyvonalaknak az érdekeltségi hozzájárulások felhasználásával államköltségen leendő kiépitése ezennel elrendeltetik".

A kormány a tervezett vonalak közül elsőként a Sepsiszentgyörgy-Csíkszereda-Gyimes vasút kiépítését határozta el. A teljes vonalhossz közigazgatási bejárását követően 1895 májusában megkezdődött a földterületek kisajátítása.

Pályázatot írtak ki a két vonalszakasz építési munkálataira, a szerződések megkötésére 1895. szeptember 28-án került sor. Az állomásépületek terveit a MÁV készítette. A vasútvonalat négy szakaszra osztották, ezeknek a hossza 14-17 km között váltakozott.

A vasútvonal-építésre a történelmi Magyarország minden részéből érkeztek munkások. A vállalkozók előkészítő munkálatokat végeztek, több helyen vízmentesíteni kellett a terepet, más helyeken erdő- és cserjeirtásra került sor. Az építést azonban hátráltatta az 1896. április-júliusa közötti esős időjárás, de ennek ellenére a vasútépítkezés gyorsan haladt előre.

A vasúti sínpárok 1896. október 7-én elérték Csíkszeredát, így bekapcsolódott a vasúti forgalomba, annak ellenére, hogy a hivatalos megnyitására csak a következő év áprilisában került sor.

A két vármegye közigazgatási bizottsága, lakossága, az építkezési vállalkozok több ízben kérték a vasút megnyitását, azonban a minisztérium és a MÁV részéről visszautasító válasz érkezett.

A MÁV elutasította a vállalkozók azon kérését is, hogy az elkészült Sepsiszentgyörgy-Bükszád vonalat átadják a forgalomnak, mert így a bükszádi állomást ideiglenes végállomássá kellett volna alakítani és ez emelte volna a költségeket.

A vasútállomások összekötettésének kiépítése a törvényhatósági közúttal helységenként változott. Egyes helyeken a MÁV, más helyeken a törvényhatóság, a vármegye közösen építette és tartotta fenn ezeket az utakat. Bükszád esetében az állomáshoz vezető út kiépítésének és fenntartásának feladatkörében bevonták a Mikes-féle üveggyár tulajdonosait is.

A Sepsiszentgyörgy-Csíkszereda vasút ünnepélyes megnyitására 1897. április 4-én került sor, melyen jelen volt a kormány részéről Dániel Ernő kereskedelmi miniszter.

A nagy esemény Sepsibükszád lakosságát nem hagyta érintetlenül. Ezen a napon Bükszád állomásán nagy csoport érdeklődő jelent meg, Sólyom Géza római katolikus plébános üdvözölte a minisztert, a község nevében.

Ezzel a nappal a sepsibükszádi üveggyár újabb fejlődésnek indult. A kész árut már nem kellett szekéren szállítani, hanem helyben rakhatták kocsikra, hogy rövid idő alatt eljussanak az ország minden részébe. A vasút megépítése után a bükszádi üveggyár Háromszék megyének legnagyobb gyára lett.

3.4. A gyártelep végnapjai

1914-ben, az első világháború kitörésével a bükszádi üveggyár végérvényesen beszüntette működését, hiszen elkezdődött a mozgósítás. Munkásai bevonultak katonának.

A háború alatt és után az üveggyár rohamos pusztulásnak indult. Berendezései, gépjei gazdátlanul hevertek. Az épület 1928-ig „haldoklott”, ekkor a gróf törvényes szerződéssel eladta a területet több falusi lakosnak.

Az új tulajdonosok házakat építettek a gyártelep helyére, az épület faanyagát és minden használható részét eladták, az egyetlen nagy gépet gróf Mikes Ármin Zabolára szállítatta.

Mára se híre se hamva a bükszádi üveggyárnak, mely oly sok embernek adott megélhetést, és nagyban hozzájárult tulajdonképpen az egész ország üvegszükségleteinek kielégítéséhez. Ma csak színes üvegszilánkok maradtak, de azok minden kétséget felülmúlva bizonyítják ennek a hatalmas telepnek az egykori szilárdságát. Ahol régen a gyár állt, ott ma már családok élnek, de a gyerekek elmondják, mai napig is találnak a kertben apró, színes üvegszilánkokat.

3.5. A község lakói és a földesurak közötti viszony

Amint már említettem, Sepsibükszád terülte kezdetben hegyestől, mezőstől a Mikó-, később pedig házasság útján a Mikes család tulajdona lett.

A földbirokosoknak csordáik, nyájaik földjeik voltak. A csordát és a nyájat őrizni, a földet pedig megművelni kellett. Ebből a célból hozatták a faluba az idegen béreseket, pakulárokat, földműveseket. Az üveggyárhoz pedig a többnyire Cseh- és Németországból származó szakmunkásokat.

Azon a címen, hogy a falu lakói és az üveghuta munkásai betelepített cselédek és idegenből jött gyári munkások, a földbirtokosok megfosztották a lakosságot attól a lehetőségtől, hogy az általuk megművelt és használt földnek tulajdonosuk lehessenek.

A betelepített cselédek és gazdálkodók idővel kevés helyet kaptak a gróftól és ennek fejében irtaniuk kellett az erdőt, az grófi udvar és az üveggyár részére. A kiirtott erdők helyén apró házakat építettek maguknak.

A grófot az udvarbirák segítették tervének keresztülvitelében. Az udvarbirák nagyobb területet kaptak, mint a falu szegényebb, földhözragadtabb telepesei.

A gróf ezekben az időkben gazdálkodott is, a grófi gazdálkodás központja a falu központjában épített kastély volt, amelyet a falu lakossága egyszerűen "udvar" – nak nevezett.

A grófi földet béresek művelték a mindenkori intéző és gazdatiszt irányítása mellett. A kaszálókkal is ugyanez volt a helyzet. Nagyobb munka idején, például szénagyűjtés alkalmával a béreseken kívül a falu lakossága is dolgozott a grófnak. A fiatal lányok, asszonyok takartak, az idősebb férfiak pedig boglyákat raktak – tehát elmondhatjuk, hogy az uradalom földjeit robotban művelték.

Az 1848-as forradalom változást hozott a falu lakosainak életében, amikor a Diéta hivatalosan eltörölte a robotszolgáltatást. A többi településekhez viszonyítva a zsellérsorsú lakosság nagyobb létszámba iratkozott be a nemzetőrség soraiba, hogy támogatást nyerjenek a közvéleménytől a sorsuk iránt. A sepsibükszádi férfiak közül sokan a Gál Sándor csapatában szolgáltak.

A forradalom bukása után azonban nem teljesült a lakosság álma.

Végül a döntés 1873-ban született meg a telepítvényesek felszabadításának módozatairól, mely szerint a meghatározott időre szerződött telepítvényesek számára csak a belső telkek megváltását írta elő. Ennek a rendelkezésnek az volt a következménye, hogy Bükszád teljesen közerdő és közlegelő nélkül maradt.

Megkezdődtek a perek, melyek kimenetelétől függött a falu 400 családjának a sorsa. Ebben a zavaros időszakban a falu közhangulata pattanásig feszült volt. A Székely Nemzet című újság 1884-ben bükszádi zavargásokról számol be: "Gróf Mikes Benedek Bükszád telepítvényes lakói ellen pert indított. A törvényszéki végzés kihírdetésekor a férfiak vasvillával, botokkal, a nők nyársakkal felfegyverkezve, mintegy ezren követelték az ügy megsemmisítését. A bükszádiak küldöttséget menesztettek Bécsbe…… "

A király előtt a küldöttség tagjai ( Száfta György, Keresztes János, Orosz György, Sánta János, Antalka József ) feltárták az őket ért igazságtalanságot. A király meghallgatta a küldöttség panaszát és úgy intézkedett, hogy a falu lakosságát hagyják meg birtokukban.

A küldöttség egyes tagjai nemsokára megfizettek a nagy útért más formában is. Keresztes Jánost 3 hónapig zárták be, sokáig nem volt szabad elhagynia a megye területét engedély nélkül.

1894-ben a Székely Híradó tudósít a bükszádiak kálváriájáról: "A bükszádiak a jobbágyság felszabadítása után is függő viszonyban maradtak a Mikes udvarral szemben. Az udvar legelőt és fát ingyen adott és ezért a falusiak kötelesek voltak az üveghuta számára szükséges fát a közeli erdőből ölenként 1 forintért szállítani. Idővel a közeli erdők levágatták, de az udvar követelte, hogy 3-4 napi időt lefoglaló távolságra levő erdőből ölenként a régi 1 forintért szállítsák a megnagyobbított huta számára a nagyobb mennyiségű fát, ezen kivűl a legeltetési jogot is megvonta. A szükséges favágást is túlságosan szigorú korlátok közé szorította. Két század katonát ezért az udvar az állítólagos lázangók megfékezésére odarendelt. Egy hónapnál több ideje, hogy a katonák be vannak szállásolva a falusiakhoz. Míg a férfiakot favágásra és szállításra kényszerítik, a nők ki vannak szolgáltatva a katonák kényének. "

A század parancsnoka beláthatott a dolgok mélyébe és rájött, hogy a falu lakóival nincs semmi baj, nem cselekszenek semmi olyant, amiért Bükszádon a rendet fenn kellene tartani. A század visszavonásakor a gróf kénytelen volt megfizetni a katonaság kiküldésével járó költségeket.

Végül a törvényszéki döntés a megválthatás jogát minden telepítvényes falu lakójára kimondta, azonban a Mikes család mindenképpen saját tulajdonába szerette volna megtartani a nagy kiterjedésű erdőbirtokot. Így a per 1896-ig húzódott, felemésztve a falu lakosságának anyagi alapjait.

Az anyagi romlás több nyílt elégedetlenség kitöréséhez is vezetett. 1894-ben a Székely Híradó meg is jegyzi: "A Bükszádiak, kik a szabadságharc alatt valamennyi székely község közt a legtöbb honvédet állították ki, elkeseredve kérdezik, hogy miért harcoltak ők Gál Sándor alatt, ha most is jobbágyként bánhat a hatóság és uraság velük. "

Ennek az igazságtalan helyzetnek az 1921. július 23-i agrárreform vetett véget, kivette a hatalmat Mikes Ármin gróf kezéből. A község lakói, szegényei és nincstelenjei vették birtokukba a földet.

1940-ben a gróf bizonyos részt visszakapott a kisajátított birtokából, különösen az erdőkből. Ismét az ő tulajdonába került a Bálványos fele vezető út két oldalán levő erdőség.

3.6. A szecesszió mestere: Sovánka István

Az üveghuta tevékenységéhez fűzödik Sovánka István neve, aki Lipótszentmiklóson született, 1858. december 26-án, földműves szülők gyermekeként, és 1944. február 23-án, 86 éves korában hunyt el Sepsibükszádon. Sírja a sepsibükszádi temetőben látható, kőből faragott síremlék.

Már iskolásként kitűnt tehetségével, amikor életnagyságban lerajzolta I. Ferencz József császár feleségét, Erzsébet királynét, és a képhez faragott keretet is készített. Ezért pénzjutalmat és egy ködmönt kapott.

A szobrászatot 1875-1880 között Fadrusz János osztálytársaként tanulta. Sovánka életében sorsdöntő esemény a kolozsvári Mátyás-szoborpályázat, melyen 1893-ban részt vett.

Mint ismeretes, a pályázatot Fadrusz János nyerte meg. Kudarcnak könyvelhette el a teljesítményét, mert ezután az üvegművességnek szentelte élete nagy részét.

Sovánka István 1901-től három-négy éven át rendszeresen jelentkezik a rangosabb hazai és nemzetközi kiállításokon egyaránt, erős pozitív visszhangot váltva ki.

1907-ben Sepsibükszádra költözött feleségével. Négy gyermeke közül kettő – Károly és Hermina – Felvidéken maradt, Rudolf és Stefánia pedig követte őt Bükszádra.

Bükszádi éveiben az üvegmanufaktúra jó nevéhez járult hozzá. 1907-ben hárman vették bérbe Mikes Ármintól a bükszádi üveggyárat. Sovánka idejében metszett, csiszolt, gravírozott, zománcfestett és formába öntött poharak, tejes-, borvizes- és befőttesüvegek, kancsók, kulacsok, világítóeszközök, ablaküvegek, nagyítók, tányérok, vázák, gyógyszeres és illattszeres üvegek, ivókészletek készültek.

Sovánka bükszádi évei bizonyítják, hogy a XX. század elején Erdélyben itt készültek a kor esztétikai igényeit leginkább megközelítő díszüvegek

A bükszádi hutának az első világháborúval bekövetkező bezárásával kapcsolata az üvegművészettel végérvényesen megszakadt. Élete hátralevő éveiben fényképészettel, faszobrok és gyermekjátékok faragásával, festészettel foglalkozott.

A gyergyatartók, sakkbábuk és csillárok mellett, az útokorra maradt egy neoreneszánsz stílusban faragott íróasztal, amelyet Sovánka egy málnási tanító rendelésére készített, de az végül nem tudta kifizetni. Az íróasztal később Török Áron tulajdonába került, aki a Székely Nemzeti Múzeumba letétbe helyezte a becses darabot.

A család fenntartását a továbbiakban a Bükszádon berendezett játékgyár vagy műhely szolgálta. Az egész országból kapott megrendeléseket, Székelyföldön kívül Aradra, Segesvárra, Brassóba, Kolozsvárra, Temesvárra, de Câmpinára, Ploiești-re vagy Bukarestbe is szállított a játékokból. A hintalótól a kis szekérig vagy ,,guruló Gusztitól" a vasúti kocsikat vontató mozdonyig a piaci igények és a játékok kitalálójának ötletessége határozta meg azok sokféleségét. A több alkalmazottat foglakoztató kezdeményezéséről 1928-ban a következőképpen vélekedett: ,,nekem nincs gyáram, csak egy játékáruműhelyem, amelyben elsőrendű gyermekjátékok készülnek fából".

A fajátékok gyártásának hagyományát a háború után Sovánka István fia, dr. Sovánka Rudolf éltette tovább, akinek Árkoson, majd Sepsiszentgyörgyön berendezett műhelyében készültek a Bükszádon már jól bevált játékféleségek, kiegészülve az újabb korok divatáruival.

Az eddigi ismeretem alapján elmondhatom, hogy Sovánka István, a sokoldalú, tehetséges ember bármibe is kezdett, mindenben eredményes munkát végzett, azonban igazi önmagát az üvegtárgyak díszitésének művészi szintre emelésével adta.

4. Sepsibükszád a XX. században

4.1. A két világháború

A két világháború alatt a falu lakosságának férfi tagjai bebizonyították hazaszeretetüket azzal, hogy életüket nem kímélve, hősiesen védték hazájukat.

Az első világháború idején Sepsibükszádról nagyon sok férfi vonult be katonának, az osztrák-magyar hadseregbe. Sokan életüket vesztették, mások pedig hadifogságba kerültek.

Az 1920. június 4-én aláírt trianoni békeszerződés következtében Erdélyt Romániához csatolták, melynek eredményeként a faluban román adminisztráció lett, az iskolában románul folyt az oktatás. A járásbíró ellenőrzése alatt tartotta a falut, aki arra kötelezte a falu lakóit, hogy románosítsák a neveiket, így az anyakönyvbe a neveket románra fordítva írták be.

A magyar politikai és katonai vezetés 1939-től több ízben kereste az alkalmat Románia magyarlakta területeinek visszaszerzésére, habár a revízios törekvés megvalósításában álláspontjuk gyökeresen különbözött. Erdély a hadak útján – 1940-1944 című könyvből idézek: ,,Míg a honvéd vezérkar főnöke, Werth Henrik vezérezredes irányította katonai vezetés kizárólag Németország segítségével, addig Teleki Pál vezette kormány német jóváhagyás és közbenjárás nélkül, önerőből, ha szükséges, Honvédség részvételével gondolta megvalósíthatónak a trianoni békediktatúra által elcsatolt erdélyi és székelyföldi területek visszaszerzését. Mivel a németek és a nyugati hatalmak közötti összecsapás elkerülhetetlennek látszott, Teleki Pál az eddiginél is óvatosabban igyekezett fenntartani Magyarország semlegességét.” A megoldást végül az hozta, hogy 1940 júniusának végén a Szovjetunió felszólította Romániát Besszarábia és Észak-Bukovina átadására. Ezt követően Magyarország szintén területi követeléssel lépett fel Romániával szemben. 1940. augusztus 30-án egy német-olasz döntőbíróság értelmében Románia át kellett engedjen Magyarországnak 43000 km2 -t több mint 2,5 millió lakossal. Ez volt a második bécsi döntés. A második bécsi döntés értelmében, a magyar honvédalakulatok diadalkapukon és virágszőnyegen vonultak be a nemzeti színekkel fellobogózott erdélyi nagyvárosokba és Székelyföld többi kisebb-nagyobb településeire.

1940. szeptember 12-én Sepsibükszádra is megérkeztek Csíkszereda felől a magyar hadsereg katonái. Székelyföld egyik nagy kérdése 1940-ben, a második bécsi döntés alapján Magyarországhoz visszacsatolt Észak-Erdély földrajzi helyzete és a megvont határ által visszanyert terület különleges alakja volt, amely különleges katonai védelmet igényelt. A Kissármás térségben levő beszögellés, a zsákszerű területet hetven kilométerre húzta össze. E keskeny terület Székelyföld délkeleti sarkában, tehát éppen Háromszéken, még szűkebbre zsugorodott, s oda csapatokat bevinni, lőszerrel, élelemmel ellátni igen kockázatos dolog volt.

Székelyföld védelme a Marosvásárhelyen székelő Székely Határvédelmi Erők hatáskörébe tartozott. A hadi szemlejelentésekből kitűnik, hogy a székelyföldi körkörös erődítések rögtönzöttek voltak, így a Sepsibükszádnál épült völgyzár is.

Magyarország háborúba lépése után, Erdélyben is megkezdődött a hadsereg mozgósítása, így a sepsibükszádi férfiaknak is be kellett vonulniuk a hadseregbe. 1943. október 1-től kezdetét vette az 1924-es és 1925-ös évjáratú székely legények bevonultatása is. Őket a helybéliek leginkább csak "leventekatonának" neveztek. Őket nem a frontra, hanem a székely határőrökhöz küldték, az Úz völgyébe.

1944-ben a falu a németek és szovjet csapatok vonulásának útjába esett. A német csapatok Sepsiszentgyörgy irányából jöttek és Csíkszereda irányába tartottak. Gyorsan vonultak végig a falun, hisz a szovjet csapatok már a nyomukban voltak. A falu lakossága a közeli erdőkbe keresett menedéket az orosz bombázások elől. Románia 1944. augusztus 23-i átállását követően magyarellenes erőszak söpört végig az országon. A román hatóságok megkezdték a dél-erdélyi magyar civilek (lelkészek, írók, szerkesztők, vállalkozók) internálását, majd az észak-erdélyi magyarság is hasonló sorsra jutott. Az internálások egyik alapja a vezérkar azon rendelete, amely hadifoglyoknak nyilvánította a magyar katonaszökevényeket, vagyis azokat, akik alakulatuktól elszökve hazatértek otthonaikba. A határvadász zászlóaljakban szolgált székelyek közül sokan haza tudtak szökni. Ezeket a személyeket ezerszámra fogták össze a román csendőrök és a különböző internálótáborokba hurcolták, ahonnan csak kevesen térhettek haza.

Különböző önkéntes félkatonai egységek jöttek létre (összesen kilenc), amelyek közül a leghíresebb a Gavrilă Olteanu-vezette „Iuliu Maniu” Erdélyi Önkéntes Ezred (Regimentul de Voluntari Ardeleni „Iuliu Maniu”). A Maniu-gárda szervezése szeptember hatodikán kezdődött meg Brassóban, szeptember 15-én a voluntárok már Sepsiszentgyörgyre érkeztek, ahol hozzákezdtek a „rendteremtéshez”. A városban és a környező falvakban fosztogattak, raboltak, bántalmazták a helyi lakosokat.

Az alábbiakban bemutatom, hogyan emlékeznek a falu lakósai a haború éveire. Gál Zoltán Béla, sepsibükszádi lakos emlékeiben a következők maradtak meg: 1940-ben a II. bécsi döntés alkalmával vonultak be a magyar katonák, és foglalták el Erdély észak-keleti részét. A bevonulás alatt kisebb konfliktusok voltak a lakosság között. A Sólyomkő, a falu közelében levő magaslat, amelynek csúcsán két ágyú volt beépítve, az egyik ágyú Háromszék felé volt irányítva, mely 12 km-re lőtt, a másik Hargita fele. Az Olt völgye, a Kaszta-Rakottyás rész tele volt bunkerekkel, valamint aknamező volt lerakva. Az építkezési munkálatokat Daru mérnők irányította – ő már az építkezés idején be volt szervezve az orosz kémhálózatba. A bükszádi védőbástyát a háború alkalmával kikerülték, a magyar és német katonák a mi területünkön vonultak vissza. Márton Lajos százados vezzete a katonákat aki aknára lépett, Mindkét lábát levágta az akna, emiatt főbe lőtte magát., Ahol meghalt, a harcmezőn van eltemetve.

Gál András (az interjút készítő dédnagytatája) 1940-44 között a kézdivásárhelyi tanyahatárvadász században szolgált, Budapesten vett részt továbbképzésen, ezért 1964-ig rendszerellenesnek volt nyílvántartva. A háború ideje alatt a katonáknaknak a falu lakói élelmiszert kellett biztosítsanak.

Niczuly Pál, sepsibükszádi lakos a következő dolgokat meséli: „A háború idején 6 éves voltam. Jól emlékszem, ahogy szüleimmel és a szomszédokkal a mezőre, erdőre vonultunk, ott fából kalibákat készítettünk. Sokszor még egy hetet is eltöltöttünk itt. A szülők hazamentek, élelmet hoztak. A németek végig járták a falut és felszólították az embereket, hogy menjenek óvóhelyre mert jönnek az oroszok. Az oroszok kegyetlenek voltak, szivarat, élelmet követeltek.”

Ebben az időszakban a megélhetés nagyon nehéz volt. A nagyobb testvérek a bunkerekből vasat gyűjtöttek, eladták, majd zabot, árpát vettek az árából. Megőröltették a helyi vízi malomban, amiből készült az árpa és a zab cipó. Élelmet az üzletben nem lehetett kapni, ki mit megtermelt azt ette meg.

A háború ideje alatt a magyar katonáknak erődítmény volt a falu Tusnád felőli részén. A Somkő hegység keleti oldalában óvóhely, bunker volt. A falu területén 3-4 betonbunker volt építve, melyben lőszereket tároltak, a katonáknak fából készült óvóhelyeik voltak.

A katonáknak az ételt a Borvíz utcában a Pirámpel és Gál épületében lévő konyhának kialakított részén állították elő, onnan szállították tovább. A férfiak távolléte nagyban befolyásolta a gyermekek és nők életét.. A nőkre hárult a mezei munka, az állatok gondozása és a gyermekek nevelése is. A katonák kihasználták a férfiak távollétét, a nőknek nagyon sokszor bújkálniuk kellett a katonák elől, mert zaklatták őket. A háború után nagyon sok férfit vittek el fogságba Szibériába és a Földvári börtönbe.

Jankó Ilona, sepsibükszádi lakos beszámolója szerint, melyet azzal kezdett, hogy 1939-ben Németország megszállta Lengyelországot és megkezdődött a háború, ezt követően 1940-től – 1944-ig „mi a Magyar világhoz tartoztunk, és nálunk levente katonák voltak, nagyon nagy szigorúság alatt”. Az alakulat Tusnádfürdőn volt, onnan kapták meg édesapámék a "SAS" behívot. A behívó névre szóló katonai behívóparancs volt a második világháborúban, gyors küldeményként kezelték, címzettje köteles volt 48 órán belül bevonulni. Nevét a parancson feltüntetett nagy betűs „SAS” feliratról kapta, amely a „Sürgős Azonnal Siess” vagy a „Sürgős, Azonnali, Soronkívüli” kifejezések rövidítése volt.

„Minket itthon a katonák nem bántottak, de van tudomásom olyan esetről a faluban, hogy az átvonuló katonák lelőtték, mivel az illető a saját lányait védte a katonától. Én mind leányka visszaemlékszem, hogy édasapám milyen soványan jött haza a háborúból és mesélte nekünk, hogy nem volt mit egyenek és igyanak. Szomjúságukat hóval oltották. Mi itthon éldegéltünk, nagy szegénységben, mert azoknak a katonáknak, akik vonultak át a falunkon enni kellett adni. Abban az esetben ha megtagadtuk a parancsot, máris mutatták felénk a puskát. Abban az időben még pengős világ volt, most is látom magam előtt, ahogyan édesanyám csukorgatta, dugdosta a csűrbe azt a kicsit, azért hogyha kell valamire nekünk akkor legyen, ne kerüljön a katonák kezére. A visszavonulás idején nagyon sok katona hallottnak tetette megát, így sikerült életbe maradniuk”.

Nagy Klára, sepsibükszádi lakos emlékei: „A háborúról nekem nincsen olyan sok emlékem, hiszen még csak hat éves voltam. Arra emlékszem, hogy nagy udvarunk volt és az tele volt német katonával. A szüleim enni adtak a katonáknak, hiszen azok nem bántottak minket. Az egyik katona felvett engem az ölébe és sírni kezdett, valószínű eszébe jutottak az ő gyerekei és az, hogy talán többé nem látthatja őket. A faluba kidoboltatták, hogy mindenki hagyja el az otthonát, mert közeledik a veszély.

Abba az időszakban mikor az oroszok bombázták a falut, a falu népe menekült minél messzébbre. Mi túl az Oltra menekültünk, ahol bebújtunk az árokba. Édesapám fájó szívvel nézte, hogy pont a mi csűrünket találták el, de nagy szerencsénkre nem égett le.

A háború véget ért, mi nagy szegénységben éltük napjainkat. Nehéz volt a megélhetés, olyan eset is volt, hogy a nagyobb gyerekeknek el kellett menjenek szolgálni idegen vidékekre.”

Német Ilona, emlékei : „Ősz volt, úgy emlékszem szeptember vége. Az emberek nagyon aggódtak, mert hallani lehetett, hogy közeleg a háború, jönnek az oroszok. A férfiak nagyon féltek, hogy behívják őket katonának és elviszik a frontra harcolni, majd fogolynak Oroszországba. A mi falunkból is sok férfit behívtak katonának, akik közül sokan életüket vesztették a fronton, sok árva gyereket hagyva maguk után. Szomorú ősz volt, nagyon hideg és esős idő. Emlékszem édesanyám sütött egy jó nagy kemence kenyeret, amit sok más egyébel felpakoltunk a szekérre és felmentünk Fenyőfarok patakába. Nagyon sok falubeli ember menekült ide a háború ideje alatt. A hegyoldalban kalibát állítottak fel ahol egy hónapot is el tudtunk tölteni. Mi soha nem voltunk éhesek, nagyon sok pityókát ettünk abban az időben.

Hála a Jóistennek, édesapámat és nagytatámat nem hívták be katonának, így nekünk valamivel könnyebb dolgunk volt a háború ideje alatt. Egy délelőtt mi gyermekek játszodtunk a patak mellett, amikor nagy lódobogásokra lettünk figyelmesek. Négy orosz katona jött lóháton, akiktől mi nagyon megijedtünk. El akartunk szaladni, de nem volt már időnk arra, hisz a katonák oda értek. Nagy meglepetésemre egyik katona leugrott a ló hátáról, ölbe vett, sírva magához ölelt és megcsókolt.

Édesanyám abba az időben várandos volt, őt sem bántották az orosz katonák.

Karácsony előtt vonultak fel az uton a katonák szekerekkel, tankokkal. Én az ablakból leskelődtem, hogy mi is történik, amikor ez egyik katona észrevett, odaszaladt és bedobott nekem az ablakon egy murkot és valami nagyon kemény kenyérfélét.

Elvonultak, csend lett és borzasztó nagy szegénység. Leégett házak, sok özvegy asszony és árva gyerek. A jó Isten őrizzen meg mindenkit a háborútól, fejezi be az emlékezést, Ilona néni.”

Az alábbi névsor tükrözi a két világháborúban elesett katonák emlékét, ahogy a község kollektív emlékezetében fennmaradt. Ezeket a sajátos emlékhelyekről sikerült összegyűjteni. A neveket vizsgálva megfigyelhetjük, hogy a kőfaragók az azonos nevű hősöket megkülönböztették, minden bizonnyal a félreértések elkerülése céljából:

I.

Bács János

Bíró János

Balló Lajos

Czont Gyula

Domokos Fábián

Gubás György

Gubás György

Hanzi Márton

Herbszt Márton

Herbszt Ferenc

Karácsony Benedek

Karácsony József

Karácsony Ferenc

Német Gyula

Nyáguly József

Nyáguly Mátyás

Szakács Mihály

Szakács László

Szakács Tódor

Szőcs György

Szőcs István

Sánta János

Veress Mihály

Virág Fábián

Ábrahám Ferenc

Ájgel Béla

Antal Béla

Antal István

Antal Mihály

Antalka Gyula

Antalka Mihály

Antalka Rezső

Keresztes D. Gyula

II.

Bogdán Sándor

Csomos Ferencz

Égető József

Hanzi Márton

Herbszt István

Kádár Árpád Rézi

Kádár Ferencz

Kádár Árpád P.

Kádár József T.

Kádár Béla

Keresztes Gáspár

Kölcze Károly

Kádár József

Kádár Béla B.

Katona Gyula

Müller László

Miklós Gyula

Müller Ferencz

Májer Jakab

Mokán Rezső

Németh Árpád

Policsek István

Roába György

Pirámpel József

Szép Márton

Szakács Imre

Sánta Márton

Todor György

Török Gyula

Todor János

Müller László

Kádár Árpád

4.2. A kommunista rendszer időszaka

Az 1944. augusztus 23.-i eseményeket követően Romániában egy olyan eseménysorozat indult el, melynek eredménye a kommunizmus elterjedése és a kommunista rendszer bevezetése lett. Ezt a folyamatot minden országban a Szovjetunió irányította, felügyelte. Egy jól végiggondolt stratégia alapján próbálták meg a kommunisták a hatalmat átvenni, melyet úgy kellett végrehajtani, hogy a világ felé mindvégig megőrizzék a törvényesség látszatát. Így eleve kiesett a gyors és erőszakos hatalomátvétel lehetősége. A kommunista hatalom kiépítése egy hosszabb, gyakran évekig tartó folyamat, melyben nagyon fontos szerepe van az előkészítésnek, a széles néptömegek meggyőzésének és a fokozatos, lépésről lépésre történő megvalósításnak. Ezt a folyamatot szovjetizálásnak nevezzük.

Ez az időszak a falu lakosságának életében is változásokot hozott a bányászat és a mezőgazdaság terén. Az államosítás volt az első országos politikai esemény, amely kihatott a falu gazdasági életére és szervezésére. A politikai vezetés célja a mezőgazdasági szektorban a jövedelem-elvonás, a tervgazdálkodás bevezetése, a tulajdonviszonyok átrendezése, a vidéki árutermelés és forgalom ellenőrzése, és kollektív gazdaságok megalakítása volt.

A kollektivizálás elnevezésként terjedt el, szűkebb értelemben a mezőgazdaságban az egyéni gazdálkodás helyett a közös – kollektív gazdaságok kialakítását jelentette. Tágabb értelemben a kollektivizálás a vidéki társadalom és gazdálkodás teljes, a szovjet modell szerinti átalakítását fedi le. Ez a folyamat a kommunista hatalomátvételtől kezdődött, és végét a kollektivizálás befejezése után, a mezőgazdasági termelőegységek összevonásának befejeztével állapíthatjuk meg.

Sepsibükszádon a kollektív gazdaság 1962-ben alakult meg, a környező falvakhoz viszonyítva elég későn. A kollektív megalakulása előtt társas gazdaságot alapítottak Bükszádon, ennek tagjai közösen művelték meg földjeiket, saját állataikkal, szerszámaikkal.

A leendő tagokat a helyi kezdeményező bizottság, pártszervezők próbálták hosszú beszélgetések során meggyőzni a közös gazdaságok előnyeiről. Idegen falvakból voltak beszervezve akik házról-házra, éjjel-nappal járkálva próbálták meggyőzni a falu népét, hogy irják alá a belépési nyilatkozatot. Addig sanyargatták a népet, amig ráunt a sok zavarásra, és végül csak aláírta a nyilatkozatot.

Akiket nem sikerült szép szóval meggyőzni, elvitték, megfenyegették, megverték, kényszerítették, hogy beálljon a kollektivbe.

A kollektív gazdaság tagok brigádokat alkottak – a brigádos irányításával, ezek lehettek mezei-, zöldséges-, állattenyésztési- stb. brigádok. Minden munkafázist meghatároztak munkanormákban (az a mennyiségű munka, amit egy munkanap alatt egy munkás elvégez). Majd ezt átszámították munkanap-egységekre, és ezek arányában osztották ki a termést és a pénzjövedelmet a tagoknak.

A beszolgáltatások kötelezőek voltak, eleinte a termés meghatározott részét kellett beadni, majd egy előre meghatározott mennyiséget szedtek be. A kötelező beszolgáltatás bevezetésére lépcsőzetesen került sor, és minden mezőgazdasági terményre és termékre kiterjedt: gabona és minden más növényi termény, valamint állati termékek: tej, hús. 
A beszolgáltatás magával hozta a kötelező vetésterv gazdálkodókra erőltetését, hiszen ahhoz, hogy az állam az általa kívánt terményekből a kitűzött mennyiséget begyűjtse, az elvetett termények összetételét és mennyiségét is megszabta. Az intézkedés nagyfokú ellenállásba ütközött, de erőszakkal ezt is ráerőltették a gazdákra.

A kommunista rendszer vezetőinek egy másik fontos célkitűzése volt, hogy a falvak lakosságát városra költöztessék, ezzel is növelve a munkásosztály létszámát. Több tervezetet is készítettek, melyek szerint Mikóújfalut városi rangra emelték volna és a hozzá tartozó falvak, köztük Sepsibükszád is falusi település maradt volna.

Egy másik tervezet szerint Mikóújfalut idővel városi rangra emelték volna, s Málnás meg Sepsibükszád lakónegyedekként lettek volna alárendelt részei.

A kommunista rendszer minden területen érvényesítette akaratát, úgy az oktatásban, mint a kultúrában, iparban, mezőgazdaságban meghatározott célok, tervek alapján kellett mindennek működnie, ami megfelelt a Román Kommunista Párt elveinek. Aki ellenszegült bármiben azt hamar megtudták a besúgók által és az elkövetett sértésnek megfelelően kapta meg büntetését, vagy kisebb fenyítést vagy kényszermunkát, bebörtönzést vagy akár örökre “eltünhetett”.

Az igazságtalanság és kiszolgáltatottság terhét egyre nehezebb volt cipelni, és mivel semmilyen rendszer sem tarthat a végtelenségig így a kommunista rendszer is megdőlt 1989-ben.

5. Identitás, közösség, épített örökség

5.1. Egyház és közösség

Sepsibükszád egyházilag, Háromszék vármegyében a Sepsi-Barcasági főesperesi kerülethez tartozik.

Az 1661-es tatárjáráskor a Kádárok által lakott “hegyaljai tanyákon” élő emberek nagyrészt római katolikusokvoltak, és a gyulafehérvári püspökségen keresztül Rómához tartoztak. Szolgálati pap hiányában az 1600-as években az esztelneki ferencesrendi szerzetesek jártak prédikálni a "hegyvidéki" nép lelki gondozása érdekében.

A reformációkor valamennyien a kálvinista vallásra tértek át.

Később, amikor a Mikesek üveghutát építettek Bükkszádfalvára, stájereket (Dél Ausztria), szudéta németeket (Nyugat Csehország), olaszokat, szlovákokat hoztak dolgozni. Ezek a szakemberek, mesteremberek mind római katolikusok voltak, így a vidék ismét visszatért régi hitvallására.

Az Osztrák Magyar Monarchia virágkorában (XVIII. század) az Olt mentén megindult az andezit bányászat. A kőfejtő vállalatokhoz is a monarchia messzi vidékeiről hoztak szakembereket és munkásokat. Ez a néhány száz lélek is többnyire katolikus volt.

Az 1800 – as évek végén Kászonból is szolgáltak itt plébánosok.

1848 után a falu Mikóújfalu leányegyházközsége lett. Hetven éven át elég rendszeresen szolgáltak be az újfalusi papok" Bükkszádán".

1918 után nehéz idők jártak, Trianon előszele érződött. Ahhoz, hogy Erdély valamennyi egyházközsége megmaradjon, a veszélyben forgó plébániákat önállósították. Így alakult meg a "Mikó grófoktól független" sepsibükkszádai nemes és nemzetes eklézsia. Ehhez a folyamathoz a körülmények részben adva voltak, mert 1867-től Bükkszádán már megvolt a barokk templom.

1867 – 1919 között a templom védőszentje, kötelességszerűen az anyaegyház (Mikóújfalu ) védőszentje, Szent István király volt, de ahogyan önállosult, új védőszentet kellett választani. Tekintettel arra, hogy az egyházközösség önállóságát 1919. augusztus 15-i hatállyal mondták ki, az önállóvá és függetlenné vált új közösség védőszentje: a mennybe felvett és megdicsőített Szűz Mária, azaz Nagyboldogasszony lett. Minden előzetes megbeszélés vagy rábeszélés nélkül, titkos szavazással, az akkori hívek 94 % -a Nagyboldogasszonyra szavazott. Az Alapító levélben = Littera fondatoris a következő megfogalamzásban szerepelt az egyházközösség felszentelése "Sepsibükszádi római katolikus szent egyház, amelyet a Megváltó édesanyjának, a megdicsőített és mennybe felvett Szent Máriának a védnöksége alá helyezünk "

Sepsibükszádon az 1870-es években már éltek úgynevezett görög katolikusok, ortodoxok, akik a bukaresti pátriárkától a római pápához csatlakoztak. Bár a román hatóságoktól kötelezve csak románul miséztek nekik, többségük nem értette.

A bejegyzés szerint, a kollektivizáláskor költöztek ide először az itt lakó, később pedig a végleg ide települt román nemzetiségűek.

1949-1950 – ben a román hatalom betiltotta a görög katolikus vallást. Sokan megmaradtak, némelyek néhány évig, mások halálukig görög katolikusoknak, de a római katolikus templomba jártak misére, itt gyóntak, a másik részük beolvadt az ortodox egyházba.

Trianon után, az erőszakos és megfélemlítő elrománosításban részt vettek a román egyházak is. Az itt élő katolikus hívek egy része félelemből, más része az előnyösebb bérezésért (ez jobb munkabeosztást jelentett a bányánál és földeket a román államtól), átálltak vagy a görög katolikus vagy az ortodox egyházba, és a nevüket is románosították. Ekkor a katolikus egyház több száz „hithű” lélekszámot veszített el.

Egy nagyobb változás a bükkszádi egyház életében ismét akkor következett be, amikor 1940-1944 között többen visszaálltak valamelyik erdélyi magyar történelmi egyházba, mert a Horthy rendszer is előnyöket, kedvezményeket kínált és biztosított, 458-an lettek katolikusok, 67-en reformátusok és 357 –en a nevüket is magyarosították.

Az 1944-es felszabadulás után ( a nácista uralom alól, akkor így látták ), következett egy megtorló rendszer és időszak. Akik az első magyar világban, 1920-1940 között úgymond önként a "román nemzethez és a szentséges és egyedül üdvözítő román egyházhoz" csatlakoztak, ezért földet kaptak, ha önként nem tértek vissza a román egyházba, ha nem románosították a nevüket, a kapott földeket elveszítették. A megtorlást kegyetlenül végre is hajtották. Ennek ellenére nagyon kevesen álltak vissza, és nagyon kevesen románosították a nevüket. A hívek hűségesen ragaszkodtak a katolikus hitükhöz és őseiktől örökölt nevükhöz. A katolikusokat párttagsággal is kecsegtette a román munkáspárt, előnyöket, kedvezményeket ígért. A termelőszövetkezetbe is kényszerrel álltak be az emberek.

Mivel a megtorló intézkedés nem volt hatékony, az állam még kegyetlenebb eszközökhöz fordulva sanyargatta a magyar katolikus falvakat. Így 25 évig tartó rettegési időszak következett, mert a közben szocialistává vált román nemzetgyűlölő hatalom, házkutatásokkal, javaik igazságtalan elorozásával félemlítette meg a híveket. A kollektivizáláskor sok jó gazda vagyonát be kellett adni a "közösbe". 407 római katolikus családnál végeztek "requirálást", vagyonvizsgálatot, és olyan értékeket írtak be, ami nem is létezett, olyan úgymond felbecsült értékekre kellett kótát fizetni, ami nem is létezett. Ezt az óriási megkülönböztetést csak azokkal művelték, akik megmaradtak valamelyik erdélyi magyar történelmi egyház tagjának, és hevesen tiltakoztak a nevük románosítása ellen. Akik visszaálltak, és románnak vallották magukat, sőt az állam javára és falusfeleik kárára még besúgónak is elszegődtek, azoknak aránylag anyagilag jól szituált és biztonságos életük volt.

Ebben az időszakban a római katolikusoknak nagyon sok hátrányos megkülönböztetésben volt részük, amit hősiesen viseltek.

A legvészjóslóbb időkben, akik gyermekeiket megkereszteltették, olyan neveket adtak nekik, amit nem lehetett más nyelvre fordítani. A megtorlás éveiben, nagyon kevés gyerek maradt el az elsőáldozástól, a fiatalok egyházilag megesküdtek. Fegyelmezett, pontos lelki élet volt, a hívek többsége rendszeresen járt a szertartásokra. A bükszádi római katolikusok a kommunista rendszer zsarnokságaitól sem torpantak meg. A szülők rendszeresen vitték és küldték gyermekeiket a plébániai hitoktatásra, bátran szembeszálltak az ateista hatalommal. Sok szülő hősiesen kiállt gyermeke vallásos nevelése mellett. Az arany korszak rettegett éveiben a katolikusok zsúfolásig töltötték meg a templomot, sokat áldoztak az egyházi épületek karbantartására. Amikor a legnagyobb volt a tiltás, akkor javítottak a legtöbbet.

A vészterhes időkben a hitvédő és nemzetvédő papokat megfélemlítésképp letartóztatták, bebörtönözték. Egyik-másikat, bár szegény volt, kuláknak nyilvánították. A hívek nagyon védték papjaikat az üldöztetés időszakában, ragaszkodóknak, hitvallóknak és hűségeseknek bizonyultak.

Az egyháznak nagyon sok birtoka volt. Ebből tartotta el papját, kántortanítóját, harangozóját, szegényeit. Az államosításkor kevés belterület kivételével mind elvették. Mostanáig 2 hektárt adtak vissza az egyháznak, 12 hektár állami tulajdonban van.

Sepsibükszád lelkipásztorai 1919 –től: Ferenc Sándor, Ilyés Lajos, Jakab László, Tamás József, Fernczi István, Dávid György, Laczkó Vilmos, Ferencz Imre, Bakó Ferenc.

A 98 év függetlenség allatt a következő kántorok szolgáltak: Péter Ignác, Sárkány Lajos, Bertalan Lajos-Ágoston, Miklós Benjamin, Siklódi József, Jani Dezső, Kocsis Imréné – Teréz, Szakács Lajosné – Katalin.

Jani Dezső, Kocsis Imréné – Teréz, Szakács Lajosné – Katalin, a falu szülöttjei. Péter Ignác és Bertalan Lajos-Ágoston Alcsíkból, Sárkány Lajos Gyergyószárhegyről, Miklós Benjamin Szentkatolnáról, Siklódi József Kászonaltízből származtak, akik albérletben laktak a faluban.

Az előbbiekben említett kántorokról sok szépet és jót jegyeztek fel. Ők őrei, művelői és terjesztői voltak a magyar szenténekeinknek, és igazi mesterei a a templomban található csúszkás rendszerű orgonának. Mindenik kántor egy-két énekkórust szervezett, akikkel országos versenyekre és jeles kórustalálkozókra jártak, sok esetben díjakat nyertek. Az egyházi énekkarosok tagjai voltak a helyi hagyományőrző népdal és néptáncegyüttesnek.

Az Egyház, főleg abban az időszakban amíg az iskolában betanítottak, példásan együttműküdött a tanszékekkel. Rengeteg színdarabot, vallásos jellegű műsort szerveztek meg az iskolai tanítokkal, nevelőkkel, tanárokkal együttműködve.

A kommunista rendszerben is a római katolikus egyház, karöltve a református egyház híveivel, sok kultúrmunkát végzett. A feljegyzések szerint Sepsibükszádon a római katolikus előljárók és különböző vallású hívek között mindig példás volt a jó viszony és az egyetértés. Kölcsönösen elfogadták, és ma is értékelik egymás szertartásrendjét. Sok közös ünnepség volt a múltban is, alkalomszerűen hol egyik, hol a másik templomban.

Több vallásos jellegű néphagyományt közösen ápoltak, és mentettek át a mai társadalom számára.

Különböző javításokban a hívek kölcsönösen segítettek egymásnak közmunkával és adományokkal.

A katolikus egyházközségben a hívek létszáma 1867-ben, a templomépítés éveiben 852, 1919-ben, amikor önállósult 1526, 1944-ben 1781 lélek volt. 1965-ig számbeli növekedés figyelhető meg, 1966-ban 1863 hívet számláltak. Évente 65-70 gyerek született, de sok volt az elhalálozás is.

A tsz-sítés után csappani kezdett a születések létszáma. A szegénység beálltával lassan elfogytak a népes családok. Az 1991-es népszámláláskor Sepsibükszádon 1571 római katolikus élt, ma pedig 1127-en vannak.

Az egyházközösség elöregedő félben van.

Fennállása alatt két súlyos földrengés rongálta meg a község templomát, és a második világháború alatt tűzvész pusztított. Hívei nagyon összefogtak és újjávarázsolták.

Kezdetektől fogva a katolikusok körében az átlag keresztény életvitelű hívek mellett, hitbuzgalmi, lelkiségi csoportok szerveződtek, virágoztak, példásan működtek:

Leányegylet-ferences, irgalmas nővérek (apácák) jártak ki Bükszádra a kolostorokból, és sok nevelő munkát végeztek. A tanítani járó apácák közül mindeniknek volt tanítói, tanárnői képesítése.

A Mária kongregáció (csoport) – a Szűzanya különös tisztelői különböző Mária ájtatosságok keretében, Máriáról szóló színművek, énekek betanítását és előadását segítették.

Rózsafűzér társulat – 15-17 személyből álló "koszorú – tagok", akik önkéntes elkötelezettséggel mondták a szent olvasót, közös áhitatokban, egyénileg vagy családban.

Legényegylet – ifjúság különös tömörülése, férfi szerzetesek jártak nevelni, ferencrendiek, pálos szerzetesek ( fehérbarátok ), jezsuiták, piaristák. Mindegyik valamelyik nevelő intézetben volt tanár, nevelő, lelki igazgató.

Sok leányt adtak nevelő intézetbe, ahol apácák tanítottak. Elég sok fiú járt országszerte olyan kollégiumokban, ahol pap vagy szerzetes tanárok neveltek.

Több vallási csoport zarándokolt el a környező falvak templombúcsújára, gyalog, sokszor mostoha körülmények között. A sepsibükszádiak is híres búcsújárók voltak. Éveken keresztül gyalog zarándokoltak a nemzet Mária szentélyébe, Csíksomlyóra.

Legendás az évente megszervezett Szent Anna búcsú, a Csomád tető fele. " Sátorbúcsújárásnak" is nevezték. A búcsús ünnepséget a Szent Anna bál követte. Utána lakmároztak és a szállás a csillagos ég alatt volt.

A templomszentelés utántól jól bevált hagyománya van a Nagyboldogasszony temlombúcsúnak. Zarándokok érkeznek több helyről. A hívek ilyenkor gyónnak és áldoznak. A bükszádiak nagy Mária tisztelők.

A búcsúkon kívül az egyházi év ünnepeihez tartozó hagyományokat és szokásokat is buzgón megtartották. Az egyházi év kezdetéhez az adventhoz kötődik az egyházközség több évtizedes hagyománya, az adventi Szállást keres a szent család " családjárás". A karácsonyváró időszakban elindult egy család vagy kisebb csoport a Szent család képével, és minden este egy – egy családhoz bekérezkedtek. Tudniillik, hogy itt a családok fogadták a "bekopogó szent családot", nem úgy mint annak idején Betlehemben, ahol nem kaptak szállást csak a városkán kívüli juhakolban. A szent családnak szállást kereső ájtatos csoport szertartásszerű versikével kér bebocsájtást. A befogadó családnál szentírási részt olvasnak, imádkoznak, énekelnek ima és énekfüzet szerint. Vallásos dolgokról beszélgetnek, szerény kínálmáció is van. Vallásos versikékkel a szent család nevében megköszönik a "befogadást" és távoznak. Másnap este ez a család is csatlakozik a "szállást kérőkhöz", ők viszik a körbehordozott szent család képét. Igy megy ez szent Karácsony közeli napjáig. A "szállást keresők" áhitatcsoportja a templomban gyülekezik legelső este, itt áldást kapnak, és megszentelődnek a használt kegytárgyak. Az utolsó este is a templomba mennek hálaadásra.

Egy másik régi hagyomány a Nagypénteki passió. Jézus szenvedéstörténetét – Passio Domini nostri Jesu Christi énekli. A Passio évszázados katolikus hagyomány volt Sepsibükszádon és még ma is virágzik.

Ősi hagyomány a határkerülés. Húsvét hajnalban a templomtól indul el a csoport. Menet közben sokan felzárkóznak. Betegeket, gyengélkedőket, szekérrel szállítanak. Régebb népviseletbe öltözve, ma már, a mai ruházatban sokan lóháton megkerülik a határt,imádságok, énekek kíséretében. Az itt való részvétel sok szép élménnyt nyújt. A húsvéti ünnepi szentmisére sokan érkeznek haza. Ünnepélyes fogadtatásban van részük.

Évszázados templomi hagyomány a húsvét reggeli ételszentelés. Kosarakban finomságokat hoznak megszenteltetni, és a húsvétvasárnapi reggelin ezt fogyasztják nagy áhítattal.

A szentmisén kívül sok népi ájtatosság van az egyházközség történetében: vecsernyék, keresztútjárás, litániák, kilencedek, amelyek Sepsibükszádon buzgón, ápolva vannak napjainkig. Ezek nagyon felemelő áhitatok, amelyet a Bükkszádiak magas szinten művelnek.

Ősrégi szokás a heti két énekpróba is. Minden időszaknak meg van a maga bő ének programja, amit kórúsművek betanulásával színesítenek. A hívek sok templomi és gyászéneket tudnak és nagyon szépen énekelnek. Mindezek a plébánián történtek, meghitt, hangulatos összejövetelek keretében. Ezeket a próbákat kellemes társalgások kísérték. A próbákon nemcsak vallásos énekeket tanultak, hanem megemlékeztek valamilyen eseményről, sőt sokszor a név és születésnapokat is egy-egy ilyen próba keretén belül tartották meg az énekkar tagjai.

Egy másik ma is élő hagyomány Bükkszádon a koporsóbatétel, beszentelés szertartása és minden este virrasztás a haláltól a temetés napjáig. Az egyházközség kegyeleti történelmének ősrégi hagyománya, hogy Halottak napjának előestéjén, égő gyertyával a kezükben a halottaikra emlékeznek. A gyertyafény Krisztus Urunk üdvözítő világosságát jelképezi és ezért fohászkodtak, hogy ez ragyogjon fel elhunyt szeretteik lelkében.

Az egyházközség az ünnepköröknek megfelelően a hagyományhoz hűen három Körmenetet tartott meg, és 33 féle körmeneti zászlója volt, jelképesen mivel Jézus 33 évet élt.

Az egyik a virágvasárnapi körmenet. A templomkertben megszentelik a barkákat. A hívek szentelt barkával a kezükben háromszor megkerülik a templomot az óramutató irányában, és beocsájtást kérnek az Úr házába, úgy ahogy annak idején az Úr Jézus is bekérezett a megváltás városába, Jeruzsálembe.

A második ünnepélyes körmenet, húsvét szent éjszakáján történik, amikor Jézus sírjánál elvégezik a feltámadási szertartást. A húsvéti gyertya lángjáról meggyújtják mindenki gyertyáját, és égő gyertyával a kezükben, dicsőítve a dicsőségesen feltámadt Üdvözítőt körmenetben felvonulnak a falu valamennyi utcáján.

A harmadik nagy körmenet Az Úrnapi, szintén Jézus dicsőítése. A négy égtáj irányában, a faluban négy különböző helyen zöld ágakból lombsátrat készítenek.Ezek a lombsátrak egy-egy oltárnak felelnek meg, virágokkal díszítik, néha még szentképet is tesznek ki a szépen megterített asztalra. A templomból indul a körmenet. A szertartást végző pap kezében van az Oltáriszentség. Baldakin alatt elvonulnak minden oltárhoz. Minden lomboltárnál felolvasnak egy evangélium részt és szentségi áldást oszt a pap. A gyerekek virágszirmokat hintenek az útra, ahogyan annak idején a jeruzsálemiek is üdvrivalgás közepette, pálmaágakat lengetve, virágot szórtak és ruhákat terítettek az elvonuló Jézus elé. Ebben a szertartásban, tiszteletük jeléül tömjénillatú füsttel "füstölték meg" az Úr Szent testét az Oltáriszentségben azzal a fohásszal, hogy amint az illatos füst az ég felé száll, úgy fogadja el az Úr az ő népének a jóillatú áldozatát, úgy szálljon az Égbe az ő imájuk.

Egy másik szép hagyomány az, hogy buzgósági csoportok meglátogatják a betegeket. Ott imádkoznak, énekelnek, sokszor hangszeren is játszanak. Örömet szereznek a betegeknek, vigasztalják, bátorítják őket. Ajándékokat, finomságot, gyümölcsöt visznek. Ilyenkor nincs kínálmáció, hogy elkerüljék a kellemetlen és kényelmetlen helyzeteket. Ezt a hagyományt ma a pap terepszolgálattal végzi, havonta meglátogatja az "elsőpéntekes" betegeket. Meggyónak, megáldoznak, kipanaszolják magukat. Meghallgatja őket, próbálja vigasztalni. Ez egy óriási lelki terápia, sok áldással jár.

Az anyaszentegyház egy másik "terepmunkája" az évi házszentelés. Általában az új év első napjaiban a pap meglátogatja a családokat. Szentírást olvas, közösen imádkoznak, a pap szentelt vizzel meghinti a szobákat. Ez alkalommal elbeszélgetnek a találkozás örömlégkörében, majd újévi jókívánságok hangzanak el.

Az egyháznak egy másik tevékenysége volt, amikor az irgalmassági csoportok a magányos betegeket látogatták meg. Ma már a Caritas otthoni beteggondozó szolgálati csoportja végzi ezt.

Az egyház tevékenységéhez tartozik a jegyesoktatás, ami az úgynevezett nászmise keretében zajlik. A pap előkészítő jegyesfelkészítői találkozásokon oktatja a jegyespárt a házasság szentségének témaköréből, és elpróbálják a templomi szertartás fontosabb lépéseit.

Szép szertartás az Elsőáldozás. A 10 éves gyerekeket felkészítik életük első szentgyónására és első szent áldozására.

A 15 éven felülieket, meghatározott időben a megyés főpásztor a Bérmálás, azaz a nagykorúsítás szentségében részesíti. Több éves előkészület előzi meg és képességi, azaz alkalmassági elővizsgáztatással jár. Az egyházközség történetében nagy esemény a megyés főpásztorral való találkozás.

Évtizedek óta az egyházközség lelkipásztorai megszervezik január 18 és 25 között az Imanyolcadot az Egyházak egységéért. Ilyenkor, minden nap valamelyik vallás lelkipásztora, lelkésze, prédikátora szolgál Isten szent Igéjét hirdetve. A faluban más vallású templomokban, imaházakban is van imahét, és a katolikus hívek is eljárnak valamennyi Istentiszteletre vagy tanúságtételi áhitatra. A testvéregyházak Konfirmációs valamint a Reformáció ünnepségein is jelen vannak. Sok közös keresztszülő van, ezzel is ápolják az erényeket, amelyek testvérületté kovácsolják a közösséget.

A régi hagyományokat kiegészítve Édesanyák, Édesapák, Idősek, Betegek napját, Házassági évfordulók ünnepségeit tartják. Minden alkalommal szavalatok, tematikus énekek hangzanak el. Ezeket a hagyományokat az Egyház ápolta a kommunista rendszerben is.

Az előtte és utána következő időszakokban, az iskolákkal példásan együttműködik az egyház.

Az Egyházközség kultúrtörténetéhez tartozik, hogy a fúvos zenekar évente több jeles eseményen koncertezik a templomban. Sok tehetséges gyermek és ifjú van az egyházkösségben.

A tiltott időszakban a katolikus hívek és ifjak nagyon sok vallásos színdarabot tanultak be, és sok egyházközségben vendégszerepeltek. A megfenyegetések ellenére bátran apostolkodtak, és ápolták kultúrkincsünket.

Bárhol is baj volt, az egyházközségben gyűjtést rendeztek, és eljutatták a rászorulóknak. A szolidaritásból a bükszádi katolikusok derekasan részt vállaltak. Hittagadó, nemzetgyalázó időszakban is, az Egyházközség hősiesen kiállt az isteni igazságok védelmében. Hősiesen védték és ápolták mindazt, amit Krisztus Urunk az Egyházra bízott. A tilalmak ellenére kereszteltették gyermekeiket, és szembeszállva a hatóságokkal hittanra hozták gyermekeiket.

Amikor az egyház papjait letartóztatták, bebörtönözték, a hívek összetartottak, papot hívtak és hoztak emberfölötti áldozatok árán is. Az egyházközség hívei a kihívásokra jól válaszoltak. A rettegés időszakában élte meg virágkorát a bükkszádi közösség is.

Négy felszentelt pap és három apáca került ki soraiból. Az jó jel, hogy egy közösségből az Úr elhív az Ő szolgálatára. Egyházi iskolába is elég sok növendék járt. Történelméhez tartozik, hogy nemzetközi kegyhelyekre is eljártak. A következő helyekre többen is elzarándololtak: Róma, Jeruzsálem, Betlehem, Názáret, Lourdes, Fatima, Máriazell, Santiago de Compostella.

Ha paphiány volt az egyházközségben az egyházközség tanácsosai papot kérni mentek az egyházmegyei főhatóságra az ígénykifejező gyűlésekre. Ilyen alkalmakkor mindig kifejezetten magyar érzelmű erdélyi bennszülött papot kértek azzal a szándékkal, hogy az itt élő sok nemzetet egységesítsék, ugyanis Sepsibükszádon a magyar érában ( 1940 – 1944 ) 11 nemzetiség volt bejegyezve. Ma jobbára a többség magyarnak tartja magát. Ebben a nemzetnevelő munkában az Egyháznak óriási szerepe volt. Nemzeti öntudatuk nevelése, a vallási öntudatra való neveléssel egyenlő küldetése az egyháznak.

Az egyházközség papi lakását 1919–ben építették. Néhányszor kiraboltatta a Securitate, melynek következtében magyar akták tüntek el. A papokat elég sokat zaklatták a hatóságok.

1947-1986 között 34 házkutatás volt. Minden alkalommal több aktát és magyar könyvet vitt el a secu, áttanulmányozásra, meghatározatlan ideig, és soha vissza nem kerültek az egyházközség arhívumába. Szerencsére, az akkor szolgáló lelkipásztorok mindenről másodpéldányt készítettek, és mindenről pontos adatbázisuk volt. Az anyakönyveket is visszaperelték, és visszakapták a megyei levéltárból, Sepsiszentgyörgyről.

Az állambiztonsági szervek ma is elég sokat bojkottálják az Egyház nemzetnevelő tevékenységét, de a lelkipásztor végzi feladatát.

Bakó Ferenc mostani lelkipásztor szavai szerint „Bizunk abban, hogy a szeretet, a jóság és igazságosság győzni fog. Ennek elkötelezett és megfélemlíthetetlen harcosai vagyunk. A mi védőszentünk Szűz Mária, ő velünk van és tudjuk, hogy kéréseinket, égető ügyeinket a jó Isten elé tárja.Történelmünket ma is az Isten dicsőségére és drága nemzetünk megmentésére és édes hazánk Erdély ország megmaradására írjuk az élő hit, a bizakodó buzgalom, az áhitatos ima leghatásosabb "tollával", annak biztos tudatában, hogy Aki meghívott minket az üdvösségre, el is juttatja mindazokat, akik élő hittel szolgálják őt.”

5.2. Foglalkozások

Mint ahogyan már említettem Bükszád megélhetését évtizedeken keresztül a hatalmas erdőségei jelentették. Bükszádon állott Erdély egyik legnagyobb üveggyára, melynek megszűnésével jóformán koldusbotra jutott a környékbeli ember.

Bányászat

Akkor fedezték fel a határ szélében levő vörösesbarna kőzeteket, az andezit kőtömböket, melyeket a bükszádi kőfejtőben termeltek ki.

Az üvegcsűr leégése után a kőbányák biztosították a falu lakosságának a biztonságot, alig 15-20 évvel ezelőtt még biztos megélhetést nyújtott a bányász szakma.

A környék kilenc kőbányája közül ma már alig három működik.

Szakács László beszámolója szerint, a kőfejtés lepcsőzetesen haladt. Egyszerre több szinten is folyt az andezit falak megbontása és kitermelése.

A kitermelést robbantással kezdték, a robbantáskor felszabadult erő a levegőbe röpítette a domb egy bizonyos szelvényét és így hónapokig volt mit feldolgozni.

A nagy kőtömböket meglyukasztották, felhasogatták, majd kőtőrő berendezésekbe került, amelyből a felaprított követ a futószalag továbbította a felsorakozott vagonokba. Az itt termelt anyagok eljutottak az ország legtávolabbi részére is, amelyeket főként utak és vasúti töltések építésére használtak fel.

A faluban is elterjedt foglalkozás volt a kőfaragás, ezt a tudományt az ifju az apjától tanulta. Kőből faragtak az épületekhez alapköveket, oszlopokat, kapulábakat, sírkereteket, lépcsőket.

Gazdálkodás

A falu lakossága úgy régen mint napjainkban gazdálkodással is foglalkozott.

Gergely Hajnal elmesélése alapján, régen a nagy gazdák akik sok földel és állattal rendelkeztek szolgákat fogadtak fel, a szegényebb rendű családok közül. Általában fiatalokat akik koszt és szállás ellenébe dolgoztak.

Azok a férfiak akik nem jártak szolgálni, az erdőben favágással keresték meg mindennapi kenyerüket. Nagyon nehéz fizikai munkát végeztek, mert a fákat fejsze és fűrész segítségével döntötték le, majd a felvágott fát tehén, ökör és ló vontatású szekerekkel fuvarozták.

A háború idején a férfiak nagy részét elvitték a frontra. Onnan fogságba kerültek ahol embertelen körülmények között hosszú éveket töltöttek, sokan életüket vesztették.

Sok asszony maradt özvegyen és nehéz körülmények között nevelték az árván maradt gyereküket, kik felnőtté válásuk után folytatták a gazdálkodást.

A régi időkben az emberek sokat segítették egymást, kalákában építették házaikat és a házhoz tartozó melléképületeket. Ugyanakkor a mezei munkálatok idején is kisegítették egymást, főleg a nagyobb munkálatok idején. Iyenek voltak a kaszálás, cséplés, termények betakarítása.

Napjainkban az állatállomány nagy része néhány gazda tulajdonában van, akik a hajdani kollektiv istállót megvásároltak, korszerűsítették és ipari szinten termelnek. A takarmány beszerzése, az állatok etetése, fejése, az istállok takarítása nagyrészt gépesítve van. A tejet szerződés alapján a megyei tejfeldolgozó vállalatok vásárolják fel és szállítják el. Néhány család még foglalkozik növénytermesztéssel, állattenyésztéssel, akik ezzel biztosítják vagy egészítik ki a család jövedelemforrását. Az utóbbi években az 1-2 tehenes gazdák száma egyre csökkenőben van. Néhány gazda juhtartással is foglalkozik. Itt szintén elmondható, hogy vannak akik nagyobb számú juhállománnyal rendelkeznek, és vannak akik néhány juhot tartanak. A nyári legeltetésre összegyűjtik 2-3 esztenára az állatokat a legelőkre, amit a községtől bérel a vállalkozó juhász.

A fentiekben bemutatott mesterségek, foglalkozásokon kivül a faluban még léteztek, kerekesek, kovácsok, kádárok.

Vízerő gazdálkodás

Az Olt felső szakasza hidroenergetikai potenciáljának kihasználására már 1985-ben megkezdődtek a munkálatok Bükszád felett, a Tusnádi szoros kijáratánál.

Az Olt hidrológiai és gazdasági megfontolásokon alapuló rövid idejű hasznosítása törpe vízi erőmű segítségével már 1986-ban biztosított villanyáramot. Ennek az erőműnek az alapja az Olt folyó vízerőkészlete, a vízben felhalmozódott és folyamatosan – a hidrológiai körforgás révén – megújuló mechanikai energia volt.

Az Olt vízerőkészletének gyakorlati becslése alapján hozták létre a kis törpe vízierőművet. A hasznosítható energia növelése érdekében a vizet duzzasztották, tárolták és az úgynevezett vízerőtelepen a turbinákra ejtették egy csatornarendszer segítségével amely generátort hajtva még a 86-os években villamos áramot termelt. A hasznosítható esés (vízlépcsőmagasság) szerint közepes esésű vízi erőmű és azért nevezik törpe vizi erőműnek, mert teljesítménye 100 kw alatt volt.

Még ma is rendelkezésünkre áll a megújuló energiaforrás, de jelen pillanatban nincs hasznosítva. A vízturbina és a gépház megtekinthető. A vízturbina egy forgó erőgép, mely a mozgó víz energiáját mechanikai munkává alakítja és tiszta megújuló energiát hasznosít. Itt jól láthatók a turbina lapátok, a generátor álló és forgórésze. A csatornán áramló víz a turbina járókerekének lapjaira irányult, a lapátokra erőt gyakorolva. Mivel a járókerék forog, a víz áram energiát ad át a turbinának. A vízturbinának a feladata, hogy a víz energiáját átalakítsa elektromos energiává.

5.3. Oktatás, kultúra, ünnepek

Az üveggyár tulajdonosa régen sokat tett a közösség, és annak fejlődése érdekében, de a közoktatás fejlesztését nem tartotta szem előtt. Ez az oka annak, hogy Sepsibükszádon a tulajdonképpeni oktatás csak a huszadik század közepétől vett igazi lendületet.
Írásos domuentumok szerint a településen az iskola 1830-ban keletkezhetett, ekkor már több, mint ezer lakosa volt a településnek, így az iskola elengedhetetlen intézmény volt.

A falu idős emberei azt mondják, képzett tanítói nem voltak, de emlékeznek három vezetéknévre: Árpádi, Schuller és Darvas, állításuk szerint ezek az emberek voltak a falu első tanítói

1840-ben már képzett tanító vette át a tanítást, saját lakásán tanított 10-15 gyermeket.
A római katolikus közösség tartotta fenn ezen iskolát, 1841-ben kántor-tanítói lakást és mellette a tanítás célját szolgáló tantermet is építetett, melyben már 25-30 gyerek tanult. Mint a vármegye legtöbb iskolájában, a szabadságharc idején itt is szünetelt az oktatás. Ez idő után Rakuleczki József került Sepsibükszádra, aki 1870-ig tanított. A római katolikus felekezet mindent megtett annak érdekében, hogy fenntartsa az iskolát, de be kellett látnia, hogy képtelen gondoskodni több mint száz tanköteles gyerek iskoláztatásáról.

Így alakult meg 1871 őszén a községi iskola, ahol Bíró Sándor tanított. 1873-1877 között pedig Veres Antal oktatott. A tanítás menetét nagyban gátolta akkoriban, sőt, a későbbiekben, hogy a tanköteles gyerekek fele sem járt iskolába. Ennek legfőbb oka a szegénység volt, illetve az, hogy tavasszal és ősszel a szülők nem engedték a gyerekeket iskolába, mert nagy segítségként szolgáltak a földművelésben, és mivel ez volt a megélhetésük forrása, fontosabbnak tekintették az oktatásnál.

1924-ben az oktatás kiterjedt hét osztályra, román és magyar tagozattal. 1929-ben a falu lakosainak adományaiból megvásárolták a jelenlegi iskola épületét Mikes Ármin gróftól. 1960-ig 7 osztály működött. Az 1970-1972-es években bővítették az iskola épületét. 1973-1990 között 10 osztály működött, az akkori kötelező oktatás szerint. Az 1990-es években az iskola épülete általános feljavítás alatt állt és azóta az oktatás az I-VIII osztályos rendszer szerint működik. 2006-2008 között az iskola épülete részben, az óvoda épülete nagy mértékben felújítódott, modernizálódott. Mindkét hely központi fűtésrendszerrel lett ellátva. Jelenleg tanintézményünk optmális körülményeket biztosít a tanuláshoz.

Településünkön az utóbbi években a tanköteles gyermekek száma fokozatosan növekedett, az oktatásban való részvétel nagyon jó, az iskolából való kimaradás nagyon ritka. A VIII. osztályt végzett tanulóink mind tovább tanulnak IX. osztályban. Jelenleg tanintézményünkben 230 gyerek tanul, 3 óvodai csoportban, 5 elemi osztályban, és 4 gimnáziumi osztályban. A gyerekek oktatása magyar nyelven történik, nagy mértékben szakképzett pedagógusokkal. A természet és környezetvédelem szellemében való nevelés iskolánk egyik fő célkitűzése, elméleti és gyakorlati tevékenységek révén, partnerségben más iskolákkal illetve szervezetekkel. A tanulók különböző helyi, körzeti és megyei tevékenységeken vesznek részt, történelmi események és világnapok megemlékezésein, kulturális és sportrendezvényeken, kirándulásokon és kreatív versenyeken, melyek által a tanulók személyisége kibontakozhat és megtalálják a közösségbe és társadalomba való beilleszkedés módját.

Az alábbiakban bemutatok néhény tevékenységet, melyek az óvodában és iskolánkban a tanítás mellett élményt nyújtva egészítik ki az oktató-nevelői folyamatot.

A jeles napok és mindennapi élet hagyományai az óvodában

A néphagyomány a magyar köznevelésben születésétől fogva helyet kapott. A hagyományos paraszti kultúra, a népművészet értékei az elmúlt egy-két évtizedben az óvodai nevelésben egyre szélesebb körben jelent meg. Az ünnepi kultúra részévé vált a jeles napi hagyományok felelevenítése.

Régen az emberek sokkal közvetlenebb kapcsolatban voltak a természettel és egymással, mint ma. Megfigyeléseiket és kapcsolataikat fennmaradásuk érdekében gyűjtötték össze, őrizték meg és adták át egymásnak. Ennek alapján szervezték és élték jeles napjaikat, formálták mindennapi életüket.

A mindennapi élet és a jeles napok néphagyományainkban szorosan összetartoznak.

Az óvodában megünnepelt jeles napokkal színesebbé lehet tenni a hétköznapokat, és fel lehet kelteni a gyermekek érdeklődését az ünnepek iránt is.

A néphagyományok különösen alkalmasak arra, hogy az adott témát a lehető legtöbb oldalról lehessen megközelíteni, és így sokrétű de mégis összefüggő ismereteket lehet nyújtani a gyermek számára.

Az alábbiakban bemutatom a sepsibükszádi Ábrahám Árpád óvodában megtartott jeles napokat és az ezekhez fűződő tevékenységeket.

Kisasszony napja

Máriának, Jézus anyjának a születése napja. A régiek szerint ez a nap annyira „dologtíltó nap” volt, hogy még a fecskék sem indulnak útnak, akármilyen szép is az idő. Az idősebb korosztály ma is tiszteletben tartja e nap hagyományát, és a mezőn nem dolgoznak, templomba mennek.

Sok helyen e nappal kezdődik a dióverés. A nép az ősz kezdetének tartja Kisasszony napját. Ilyenkor a gyerekekkel meg szokták figyelni a fecskék, gólyák gyülekezését, diószüretet szerveznek. Előkerülnek az ide való dalok, mondókák, és kézimunkáznak a termésből.

Mihály napja

Szent Mihály főangyalt a római katolikus keresztények az egyház védőangyalaként tisztelik. A mennyei seregek fejedelmének is tekintik, mert ő állt az Istenhez hű angyalok élén. A hagyomány szerint ez a nap a „pásztorünnep”. E napon számolnak el a pásztorok az állatokról, számot adnak egész évi munkájukról. Mihály napról számos időjáráshoz kapcsolódó megfigyelés is fennmaradt: „ Ha Szent Mihálykor a juhok vagy a disznók összefekszenek, hideg tél lesz!” „Ha a fecske nem ment el, Mihály hosszú őszt terel!”, a Mihály napi égdörgés szép őszt, de kemény telet jelent. Ekkor szakad meg a fű gyökere, megszűnik a mézelés, a halak víz fenekére húzódnak. A gyerekek megfigyelik a növények, állatok viselkedését, beszélgetéseket kezdeményeznek, ahol elmondják saját élményeiket, megfigyeléseiket, a családban szerzett tapasztalataikat is.

Teréz napja

Szent Teréz karmelita apáca és írónő volt, Spanyolországban élt. Ezt a napot tartják szüretkezdő napnak. Az óvodában szervezhetünk szüretelőnapot, részt vehetünk a szüreti bál előtti felvonuláson. A bál körüli készülődés körülményeiről, a bál lefolyásáról mesélni szoktam a gyerekeknek, a felvonuláson pedig részt is veszünk, ahol megtapasztalhatják, hogy nem szégyen, hanem szép, és büszkeséggel eltöltő érzés, hogyha ápoljuk, éljük hagyományainkat.

Halottak napja

E napokon emlékeznek meg az emberek a halottaikról. Rendbe teszik a sírokat, virágokkal, koszorúkkal díszítik, gyertyákat gyújtanak eltávozott szeretteik emlékére.

Az óvodában a gyermekek játékában gyakran megjelenik halottak napjához kapcsolódó élmények hatása. Ebben az esetben az óvónő, figyelembe véve a családi háttér ismereteit, válaszol a gyermekek halállal kapcsolatos kérdéseire.

Miklós napja

Szent Miklós püspök emléknapja. Szent Miklóst a halászok és révészek védőszentjeként is tisztelik. Régen ez a nap ünnepnek számított. A Mikulás – járás hagyománya német területről származik.

A Magyar néprajzi lexikon így emlékezik meg róla: „A játék lényege az, hogy Miklós püspök kíséretével együtt betér olyan házakba, ahol gyermekek vannak, és ott vizsgáztatja, imádkoztatja, majd tudásuk és viselkedésük szerint jutalmazza vagy virgáccsal fenyíti őket, illetve sokszor a kíséretében lévő ördöggel fenyítteti.”

A magyarság néprajza alapján : „ A magyar Mikulás azonban nem az ijesztő, piros, ördög alakú krampusz, vagy a dunántúli fonóházakat és gyermekeket ijesztő „láncosmikós”, hanem fehér szakállú, karján kosarat vivő öregember, aki imádkoztatás után aranyos dióval, almával, szentképpel ajándékozza meg a gyermekeket s áldás helyett vesszővel, az élet vesszejével ütögeti meg őket.”

Az óvodába is ezen a napon érkezik meg a Mikulás. A gyerekek számára öröm, ha a magyar Mikulással találkozhatnak.

Az előkészületek is nagy örömet jelenthetnek. Az alkalomhoz illően piros csizmákat, puttonyokat, más ablakdíszeket szoktak akasztani az ablakba, a termet a Mikulást idéző rajzokkal díszítik vagy kiteszik az ablakba a Mikulásnak szánt levelet, amelybe a gyerekek lerajzolják, hogy mit szeretnének kapni. Az ünnep örömére énekelnek, báboznak, vagy ünnepi asztallal várják a Mikulást, amelyre ünnepi teríték és saját készítésű díszek kerülnek.

Luca napja

A Gergely – féle naptárreform előtt az év legrövidebb napja volt.

Legszigorúbb dologtíltó nap a nőknek, mivel a gonoszjáró napon mindenhol boszorkányok leselkednek. A magyar néphitben él egy Luca nevű boszorkányszerű alak, aki december 13-án emberek és állatok kárát okozhatja. E boszorkák felismerésére készül a Luca –szék. A mondás: „Lassan készül, mint a Luca széke” arra utal, hogy e varázslatos ülőkét Luca napjátol karácsony éjjeléig folyamatosan kell készíteni meghatározott fajtájú és számú fából, hogy karácsony éjfélkor a templomajtóban vagy a keresztúton ráállva megláthssák a boszorkányokat a Luca székétől ekkor láthatóvá vált szarvaikról.

Ezen a napon a fiatal legények „kotyolni” jártak. Házról házra járva mondták el mondókáikat, amelyek a háziaknak szóló köszöntők, jókívánságok voltak: bőséget, jól tojó tyúkokat kívántak.

Egyes vidékeken szokás volt ezen a napon a búzaültetés, amelyet az emberek a karácsonyi asztalukra tettek, vagy egymásnak is elküldték. Karácsony után ezt etették meg az állatokkal, hogy megóvják azokat a rontástól.

Az óvodában is szokás ültetni a gyerekekkel kis pohárkákba búzát, hogy azt majd hazavihessék a család karácsonyi asztalára.

Karácsony napja

Eredetileg a téli napforduló ünnepe, a kereszténység ezen a napon ünnepli Jézus születését.

Az óvodában – akárcsak a családokban – a karácsonyi előkészületekhez hozzatartozik a csoportterem illő előkészítése. Az előkészítés alatt kitakarítják, rendberakják, feldíszítik a termet, a játékokat, a babákat megmossák, ünneplőbe öltöztetik.

A közösen készített adventi koszorú is az asztalra kerül. A meggyújtott gyertyák jelzik az ünnep közeledtét, megszépítik a karácsonyvárás hangulatát.

A gyerekek fényesíthetik a piros almákat és díszeket készíthetnek a karácsonyfára, előkészíthetik vagy készíthetnek ők maguk is gyertyatartókat. A felnőttek segítségével gyertyát önthetnek, szaloncukrot főzhetnek, előkészíthetik az ünnepi abroszokat.

A nagyobb csoportokban pásztorjátékkal is szoktak készülni az ünnepre. Karácsonyfát díszíteni, majd meghívják a szükőket, nagyszülőket, hozzatartózókat, akiknek bemutatják a pásztorjátékot, utána vehetik ki a gyerekek a fa alól ajándékcsomagjaikat. A gyerekek meg szokták lepni a felnőtteket, más csoportok gyerekeit a maguk készítette ajándékokkal. Ekkor szokták hazavinni a többi családtag számára készített apró ajándékokat, a kivirágzott ágakat, a kizöldült búzát a megtanult jókívánságok kíséretében.

Az óvodában is el szokták készíteni az ünnepi asztalt, ahol nagy figyelmet fordítanak az abroszra, a jellegzetes karácsonyi terítékekre, a gyertya, a fenyőág, a karácsonyi sütemény emelik az ünnepvárás fényét, előkészítik lelkileg a gyerekeket az élmény befogadásásra.

Karácsonyi zenét hallgatva, képeket nézegetve, történeteket mesélve készülnek az ünnepre. Az ünnep napján ünneplőbe öltözve jelennek meg az óvodában.

Ezek a megelőző munkálatok, előkészüketek azokat a régi szokásokat, hagyományokat elevenítik fel, amelyek régebben a karácsonyi ünnephez kapcsolódtak, és amelyek lelkileg ma is többet nyújtanak, mint a reklámhadjáratokkal, bevásárlásokkal elsilányított ünnepek, amelyek nem a lelki felemelkedést, békét, közösségi élményt nyújtják, csupán a vásárlás mulandó örömét kínálják.

Fonó

Az óvodásokkal fonót szoktuk feleleveníteni, mivel ehhez még találhatóak kellékek a faluban. A szülők segítségével szoktuk megszervezni. A faluban még található rokka, guzsaly, elmegyünk ahhoz a nagymamához, akinél mindezek a kellékek megtalálhatóak, és aki be is mutaja, elmagyarázza, hogy hogyan alkalmazták ezeket az eszközöket. Itt általában még szövőszék is van, így rácsodálkozhatnak a gyerekek erre a munkálatra is. Megnézzük a régi szőttes abroszokat, terítőket, szőnyegeket. Az édesanyák, nagymamák jóvoltából még főtt kukorica is szokott kerülni az asztalra. Ez nagy élmény a gyerekeknek, többször is felbukkan emlékezéseikben. Igy adódott az ötlet,hogy egyik tanév (2006-2007) végi szereplésre egy fonó bemutatását tűztük célul, amelyben a munkálattól a meséig, a népi játékokig, találós kérdésekig mindent beleszőttünk felelevenítve ezáltal nagyszüleink életmódját. Így belefoglalhattunk több olyan mondókát, találós kérdést, tréfás történetet, játékot, népdalt, amelyeket az év folyamán gyakoroltunk, így az újraélés élményével, a közös játék örömével szívesen mutatták be a gyerekek az év folyamán elsajátítottakat.

Farsang

Az óvodában is szoktak farsangolni. Az előkészületekhez hozzatartozik a télcsúfoló dalok, mondókák gyűjtése, gyakorlása, jelmezek, álarcok, szemüvegek készítése és a csoportterem feldíszítése. Tánclépéseket, tréfás mondókákat, vidám dalokat, a nagyobbakkal vidám télcsúfoló műsorokat szoktak tanulni. A farsangi mulatságon részt vesznek a szülők is, akik farsangi fánkkal kedveskednek gyerekeiknek. Az ünnepség végén szalmabábut égetnek, ami emlékezetessé tette az ünnepet, később is sokszor felbukkant a gyerekek visszaemlékezéseiben.

Húsvét

A csoportteremben mi is elvégezzük a húsvéti nagytakarítást és hangulatossá varázsoljuk a termet az általunk készített dekorációkkal, virágzó ágakkal. Így a készülődés örömet adó, élményekkel teli játék lesz. A legnagyobb élményt a tojásfestés jelenti számukra. Ezt a szülőkkel közösen szoktuk megszervezni, általában nagypénteken, mert a faluban az a hiedelem él, hogy a nagypénteken festett tojás tovább eláll. A falura jellemző, hagyományos tojásfestési technika a hagymahéjjal való festés, de többen ismerik a tojásírás fortélyait is a szülők közül. Általában mindkettőt kipróbáljuk. A hagymahéjjal való díszítés úgy történik, hogy a hagymahéjat apró darabokra vágjuk, a tojást megnedvesítve beleforgatjuk, majd vigyázva, hogy ne hulljon le a hagymahéj harisnyadarabba kötjük és így tesszük bele a színező folyadékba. Mikor megfőttek a tojások kivesszük, letörülgetjük és szalonnadarabbal bekenjük, hogy fényes legyen. Általában nagyon érdekes, különleges minták jönnek ki, ami megmozgatja a gyerekek fantáziáját és mesélnek is róla, hogy az mit ábrázol. Ugyanígy készül a levéllel, virággal díszített pirostojás is. A tojásírásra általában meg szoktam hívni valamelyik hozzaértő szülőt, nagyszülőt, aki bemutatja a folyamatot. Mivel ez nem annyira elterjedt díszítési mód a faluban, ilyenkor nemcsak a gyerekek, hanem a szülők is tanulnak. A gyerekek nagyon szívesen vesznek részt ezeken a tevékenységeken, örömmel munkálkodnak, és sokáig mesélik élményeiket. Ha elkészülnek a pirostojások ünnepi asztalt is szoktunk teríteni, melyre felkerül a tojásfa, a kosárban a piros tojások, az ünnepi sütemény. Ezzel az ünnepélyes alkalommal meg szoktuk locsolni a hölgyeket, lányokat, mivel húsvét hétfő általában szabad nap, így az óvodában megtartjuk ezzel az alkalommal. Erre a fiúkkal már hamarabb elkezdünk készülni, tanulunk locsolóverseket. A lányok piros tojással jutalmazzák a fiúkat. Az egyéni locsolókalandokról szívesen és színesen számolnak be a fiúk, lányok egyaránt. Ilyenkor el szoktam mesélni, hogy régebben a locsolás vízzel történt vödörrel, sőt még a patak vizébe is belemártották a lányokat. El szoktuk játszani az ünnephez kapcsolódó hagyományos tojásjátékokat: forgatást, gurítást, összeütést. Ezeknek a játékoknak a célja a vetélkedés, a győztes pedig az, akinek a tojása a legtovább ép marad.

Patkolt tojást is szoktam bemutatni a gyerekeknek, amin nagyon elcsodálkoznak. Az ügyes kezű patkolómester munkáját nem tudjuk megnézni, mert a szomszéd faluban lakik, de a tojás megtekintése is élmény, és felkelti a gyerekek érdeklődését.

Azt is ismertetni szoktam, hogy régen húsvét napján tartották a határjárást, ilyenkor az egész falu népe körbejárta földjeit, kitisztogatta a forrásokat. A gyerekekkel mi is el szoktunk menni az óvodához közeli Bugyogó forráshoz, amelyhez az út mezőn át vezet, így megnézzük a határt is, és tisztogathatunk a borvízforrás környékén is.

Áprilisjáratás vagy „bolondnap”

Hajdan sok népnél évkezdő nap volt, a tavaszi napéjegyenlőséget, az újjáéledő természetet ünnepelték. Amikor a naptárreformmal január elseje lett az év első napja, április első napja „komolytalan” újévvé vált. Nálunk a diákság terjesztette, a beugratótréfák nyugati eredetűek.

Az óvodában a nagyobb gyerekek szoktak egymás megtréfálásán szórakozni, beugratós játékokat játszani.

Majális

Ősi tavaszünnep, a majálisok napja. Sok helyen a megelőző estét a legények az erdőben töltik, s hajnalban hazajőve feldíszített májusfát állítanak kedvesük udvarába, így adva tudtára a falunak, hogy ki az, akit kiválasztott. Ennek a zöldágnak vidékenként más megnevezése van: májfa, jakabfa, hajnalfa. Ez nemcsak szerelmi ajándék volt, hanem jelképezte a tavaszi újjászületést is. Sepsibükszádon májusfa a neve, csak nyírfaágból állítják, színes szalagokkal díszítik, és ahol a legény és leány már jegyesek a két fa koronáját összehajlítják, összekötik jelképezve ezáltal is összetartozásukat. Az óvónő a gyerekekkel az óvoda elé szokott májusfát állítani, általában megkérnek egy szülőt, hogy hozzon nyírfaágat, azt feldíszítik. Az óvónő elmeséli a hozza kapcsolódó szokásokat, énekelnek, játszanak körülötte, köszöntik a tavaszt, akárcsak régebben a majálisozók.

Gyereknap

Gyereknap alkalmával a szülőkkel közösen kirándulást szoktunk szervezni a közeli forráshoz, ahol a szalonnasütés után sok szabadtéri játékot játszanak, versenyeket szerveznek, de nagyon kedvelt a kunyhók, kalyibák építése is.

Egész napos kirándulást is szoktunk szervezni vagy a Benedek Elek emlékházhoz vagy a csernátoni falumúzeumba. Itt is sok érdekes, számukra új dologgal ismerkedhetnek meg a gyerekek, rácsodálkozhatnak sok olyan jellegzetes szerszámra, bútorra, munkaeszközre, amelyek ma már nem használatosak, de régebben nélkülözhetetlenek voltak az emberek mindennapjaiban. Ilyenkor összehasonlítást alapján állapítjuk megi, hogy azt az eszközt ma mi helyettesíti.

Iskolai ünnepségek Sepsibükszádon

Az iskolai ünnepek közösségformáló, tanító és nevelő, esztétikai élményt nyújtó jellegénél fogva mindig fontos szerepet töltöttek be az intézmény és a falu életében. Alkalmat nyújtanak arra, hogy nemzedékek (szülők, nagyszülők, gyermekek) találkozzanak, tartalmas időt töltsenek egymás társaságában, aktívan részt vegyenek ezek előkészítésében (pl. alkalomhoz illő öltözet, jelmez készítése, farsangi fánk sütés) vagy akár bekapcsolódjanak a tevékenységbe (pl. táncház).

Ünnepélyeink tárgya minden olyan esemény, amely értéket hordoz a társadalom és a faluközösség szempontjából. Az iskola pedagógusai minden évben megszervezik és lebonyolítják az irodalmi (Költészet Napja, Népmese Napja) és történelmi események évfordulóit (dec. 1. , okt. 6. , márc. 15.); hagyományos népi ünnepeinket (pl. szüret, farsang); nemzetközi világnapokat (Nők Napja, Anyák Napja, Gyermeknap), az iskolai élet specifikus ünnepi alkalmait (tanévnyitó, tanévzáró, Ábécé-ünnepély, VIII-os ballagás). Ezenkívűl részt vesznek más közösségi eseményeken is (falunapok, 1000 székely leány találkozó), amelyeknek kínálatát bővítik, sorait erősítik. Nem elhanyagolható az iskolai rendezvényeknek az oktatásban kifejtett hatása sem. Az ünnepi alkalmak élményszerűen járulnak hozzá a tanórán elsajátított ismeretek mélyítéséhez, információk megértéséhez és rögzítéséhez: ha a tanulónak alkalma van „belebújni” egy történelmi szereplő „bőrébe”, azonosulni vele, emlékezetes marad számára mindaz amit a szóban forgó eseményről tanult. Ugyanakkor a közönség is gazdagodhat olyan ismeretekkel, tényekkel, tudnivalókkal, amelyekkel korábban nem volt alkalma szembesülni.

Népi hagyományok felélesztése és megőrzése az iskolában

Változó, digitalizált/technicizált társadalmunkban egyre égetőbb feladat hagyományaink, népi kultúránk jellegzetes elemeinek megőrzése, köztudatban tartása. Az iskolai programba/tananyagba remekül beilleszthető hagyományos ünnepi alkalmak a szüret és farsang.

Iskolánk immár második alkalommal szervezte meg 2017 októberében a szüreti felvonulással egybekötött iskolai szüreti mulatságot hagyományteremtő szándékkal, remek alkalmat teremtve arra, hogy az iskola apraja-nagyja népviseletbe öltözve, szüreti népdalokat énekelve, szőlővel kínálkodva, végigvonuljon a falun, kicsalogatva házaikból a falu lakóit, akik mosolyogva nézték, és hallgatták a felvonuló gyermeksereget. A szüreti mulatságok szervezése mindig a fiatal felnőttek kiváltsága volt; az iskolai szüret kialakítja az igényt a felnövekvő nemzedékben a folytatásra. Habár Sepsibükszád és környéke nem alkalmas szőlőtermesztésre, a szüreti bálok szokása itt is elterjedt, a székely leleményességnek köszönhetően „pityókabort” készítettek az itt elő emberek, vagyis a krumplit elcserélték szőlővel, így oldva meg a problémát.

A bálra székelyruhás csőszök szekeres, lovas felvonulással, fúvós zenével csalogatták be a szórakozni vágyókat. Ennek mintájára született meg az iskolások szüreti felvonulásának ötlete, amely jó fogadtatásra talált az iskolások és a lakosság körében egyaránt. Az ünnepség a helyi kultúrotthonban folytatódott, ahol a szülők zsíros kenyérrel, meleg teával és szőlővel kedveskedtek a gyerekeknek. A mulatság táncházzal fokozódott, együtt táncoltak iskolánk tanulói, tanítói, tanárai és a szülők.

Várva-várt esemény minden évben az iskolai farsang is. A farsang hagyományos téltemető, tavaszkezdő ünnep. Gazdag szokásvilágának tárházából igyekszünk minél több elemet beilleszteni a napjainkban népszerű szuperhősök, cowboyok és egyéb maskarák sorába. A jelmezesek bemutatkozását követi a táncház, ahol népzenére járja minden résztvevő a táncot, majd a mulatozás után elsiratják, és elégetik „szegény Illést”, a szalmabábut, akit a VIII. osztályosok készítenek, és öltöztetnek minden évben, ezzel fejezve ki, hogy szeretnék, ha Illéshez hasonlóan eltakarodna a tél is. A szülők által hozott fánkok, sütemények édesítik az előadást.

Történelmi évfordulók megünneplése

A történelmi események ismerete nem csupán mint információ értékes, de nevelő jelleggel is bír. Az ország és nemzet történelmének elsajátítása hozzájárul egy korrekt identitástudat kialakulásához: Ki vagyok? Kik voltak az elődeim? Hol és hogyan éltek? Mi az, ami a történelem tanulságából napjainkban is időszerű?

„Szabadság, egyenlőség, testvériség!” – az 1848-as szabadságharc máig ható üzenete. A sepsibükszádi iskolásoknak életreszóló élmény marad, hogy korhű, színházból kölcsönzött ruhákba szereplőként átélhették a forradalmi események nagyszerű pillanatait „A kőszívű ember fiai” c. színdarabban. Évente sor kerül hasonlóan látványos, szemléletes rendezvényekre: mozaiktérkép készítése és bemutatása dec. 1 alkalmából, az aradi vértanúk megidézése portrék, vallomások által okt. 6-án, koszorúzás és díszelőadások stb.

Irodalmi vetélkedők

A bükszádi iskolában két hagyománny vált irodalmi vetélkedőn vehetnek részt a diákok, az egyik a népmese napi mesemondóverseny, a másik a költészet napi szavalóverseny.

A népmese napja

Minden évbe szeptember 30-án megrendezésre kerül a mesemondó verseny, amely iskolaszintű. A verseny keretén belül megemlékeznek Benedek Elek meseíró, mesemondó életéről és munkásságáról.  Ebből az alkalomból minden osztály készül vagy egy népmesemondással, vagy mesedramatizálással. Ez a vetélkedő egy egész napos tevékenység. Délelőtt népmesevetítéssel kezdődik, aztán minden osztály saját elképzelése szerint készít egy meseillusztrációt a látott mesékből. Ezt kiállítják az iskola folyósójára, s osztályonként díjazva is vannak a rajzok. Utána az egész iskola bevonul a kultúrotthonba, ahol osztályonként megkezdődnek a mesemondások és a színdarabok előadása.  Ezt külön kiválasztott zsűrik pontozzák.

Amig a zsűrik kiválasztják a nyertes mesemondókat, meseelőadókat, addig a diákok táncházon vehetnek részt. A nap végén a nyertes diákok, osztályok jutalomban részesülnek.

A költészet napja

Április 11-én a magyar költészet hivatalos napján szokták tartani az iskolában a költészet napi vetélkedőt két kategóriában.

Az első kategória az alsó tagozatos diákok, ők verseket szavalnak, osztályonként  már ismert megzenésített verseket  énekelnek, újabbakat tanulnak meg, s  közös versmondással zárják a napot.

A második kategóriában a felsőtagozatos diákok közül minden osztályból egy 5-6 fős csapat versenyzik. Az első körben a már előre kiadott költő életrajzából és munkásságából összeállított feladatlapot kell megoldaniuk. A második körben megadott szavakat felhasználva kell írjanak egy verset adott sémára. A harmadik körben egy első hallásra felolvasott  tájleíró verset kell illusztráljanak úgy, hogy minden eleme meglegyen. Az utolsó körben a már előre megtanult verseket kell minden csapatból valaki elszavalja. A  zsűri minden forduló után pontozza a tevékenységeket, akelyik csapat a legtöbb pontszámot érte el az kapta a jutalmat.

Ezeken a rendezvényeken minden alkalommal részt vesznek az iskola tanulói, tanárai, illetve szülők és hozzátartozók.

Fontos említést tennünk a falu kulturális életéről is. A kommunista rendszerben minden pedagógus részt kellett vegyen a közösségépítő tevékenységekben, különböző gyűjtésekben, önkéntes munkákban Igy a kulturális felelős is pedagógus kellett legyen. 1980 – 1988 között a falu kulturális életéért Stegbauer Magdolna tanítónő volt a felelős, akinek az elmondása alapján abban az időszakban a faluban aktív és tevékenységekben gazdag kultúrélet folyt:

Minden hónapban táncmulatságot szerveztek a fiataloknak, amelyen örömmel vettek részt az ifjak. A lányokat elkisérték az édasanyák, nagymamák a reggelig tartó élőzenés mulatságra.

A faluban színjátszócsoport működött és több alkalommal meghívtak más településekről is csoportokat, vagy hivatásos színészek, néptáncosok, népdalénekesek előadása is többször volt műsorra tűzve. Ilyenkor mindig teltház volt, a falu lakói értékelték a fellépők tehetségét.

A besorozott legények feladata volt a szüreti bál megszervezése. A reguták már egy hónappal előtte elkezdték a szervezést, gyakorlást. A legények a lovaglást, a lányok a népdalok éneklését gyakorolták nagy buzgalommal. A bál napján népviseletbe öltözve rendezett sorokban járták végig a falu utcáit zene és énekszóval. Elöl a csőszkirály és a bíró lovagolt, őket néhány lovas legény követte, majd a szekéren ülő lányok következtek, akik énekeltek és a kis kosarakba előkészített szőlőből kínálgatták a falu apraját-nagyját. A sort lovagoló legények zárták. A legények borral kínálták az utcán lévő és őket ünneplő fiatalokat, férfiakat. Délután történt a falujárás, majd a legények hazavitték a lovakat, este pedig a szőlővel díszített teremben várták a bálozni vágyókat. A népviseletbe öltözött csőszök feladata volt a terem díszítésére használt szőlőfürtök őrzése. Ha valaki lopott a szőlőből, a bíró megitélte, hogy mennyit kell fizessem érte. Mindez a jó hangulat, móka hangulatában zajlott, senki nem haragudott meg azért, ha megbírságolták. Éjfélkor elkiáltották, hogy szabad a szüret, ilyenkor a megmaradt szőlőt kedvére dézsmálhatta mindenki. A bálon élőzene volt és reggelig tartott a mulatozás.

Minden évben megszervezték a regutabált is. A katonaköteles legények sorozása Szepsiszentgyörgyön történt és a vonattal hazajövő fiatalokat a fúvószenekar várta az állomásnál, majd kísérte végig őket a falun. Este folytatódott a reguták ünneplése a kultúrban megszervezett bálon.

Országos szinten megszervezték és helyi szinten kötelező módon részt kellett venni a Megénekelünk Románia hivatalos műkedvelő tömegmozgalomban. A hangsúly a kommunista rendszer és az uralkodó Ceasescu-pár dicséretére tevődött, de a műsort színesíthették más jellegű művek is. Itt az iskola tanuló is mindig felléptek irodalmi összeállításokkal, énekekkel, táncokkal, de jelen voltak az ifjúságot és a felnőtteket képviselő énekkarok, színjátszó csoportok, népművészek, néptáncosok is. Több alkalommal a megyei versenyekre is juttak el a sepsibükszádi közösségből is.

Sepsibükszád lakossága is az év egyes napjait különböző hagyományokkal, ünnepekkel emelte ki a hétköznapok egyhangúságából. A falu életében az ünnepeknek meghatározott rendje volt.

Iskolánk tanulói idős személyeket kerestek fel, kérdeztek ki ezekről az ünnepekről, hagyományokról, akik szívesen meséltek, elevenítették fel emlékeiket és örömmel adták tovább tudásukat.

Az alábbiakban ismertetem a naptári évhez és a különböző eseményekhez kapcsolódó tevékenységeket, hagyományokat, szokásokat.

Karácsony

Eredetileg a téli napforduló ünnepe, a kereszténység ezen a napon ünnepli Jézus születését.

A legismertebb karácsonyi népszokás, a betlehemezés dramatikus formában adja elő a Szent-család szálláskeresésétől a napkeleti királyok látogatásáig a cselekményeket. A betlehemezés kerete legtöbbször profán pásztorjáték.

A karácsonyra kinyílt cseresznyeág, a kihajtott búza, a karácsonyfa a fenyő zöldjével együttesen az életet is jelképezik.

A karácsonyi ajándékok régebben gyümölcsök, sütemények, pattogatott kukorica és a szerencsét hozó ágak voltak. A karácsonyfa díszítésére is elsősorban gyümölcsöket (alma, dió), mézes süteményeket használtak. Sokáig maga a karácsonyfa is ajándéknak számított.

A karácsonyi asztal előkészítése, megterítése a fontos dolgok közé tartozott. Tettek az asztal alá magvakat, szalmát, szénát és minden más terményből egy keveset, ugyanezt rá is, hogy a megérkező „Szent Családnak”, az angyaloknak és állataiknak legyen mit enniük, legyen hol lepihenniük. Később ezeket az állatok elé tették és velük megetették, a gazdagabb termés, a termékenység reményében.

Nagy jelentőséget tulajdonítottak a karácsonyi abrosznak is, amelynek felterítési módja, száma, színe és anyaga vidékenként változott.

Az abroszra hullott morzsákat az ünnepek alatt összegyűjtötték, majd az állatok elé szórták, jobb termés, egészségesebb állatállomány reményében.

Húsvét

Húsvétkor Jézus kereszthalálára és feltámadásásra emlékezünk, s az ünnep időpontja minden évben más. A 325-ös niceai zsinat döntése értelmében húsvétvasárnap mindig a tavaszi napéjegyenlőséget (márc.21.) követő holdtölte utáni első vasárnap, így március 22. és április 25. közé esik.

Az ünnepkör virágvasárnaptól húsvétig tartó utolsó hetét nagyhétnek nevezik. Jézus szenvedéseire, kereszthalálára és felámadására emlékeznek ebben az időszakban a faluban, keresztjárással, körmenettel és passiójátékkal, melyben a bibliai történet legfontosabb mozzanatait elevenítik fel. Nagycsütörtökön a hiedelem szerint „ a harangok Rómába mennek”, ezért nem harangszóval, hanem kerepléssel hívják misére az embereket.

Nagypénteken tilos a húsevés. Ezen a napon tilos a munka, a faluból sokan részt vesznek az ünnepi szertartáson, ekkor mutatják be a templomban a passiót. A nagyszombat a takarítás, rendrakás ideje.

A húsvét két legnépszerűbb szokása az öntözés és a tojásfestés. Mindkét szokást a mai napig gyakorolják a faluban. A különbség az, hogy míg régen a kútból húzott vízzel öntötték le a leányokat, ma már szagos vízzel locsolnak.

A tojásfestés az asszonyok, lányok dolga. Legegyszerűbb módja régen az volt, hogy a tojás felületét levéllel burkolták be, és úgy tették a festékbe, így a csipkézett level helye világos színű maradt. Régen házi festékanyagokat használtak: hagymalevél és zöld dióhéj főzetet.

A tojások írásának legismertebb módja az volt, hogy viaszt olvasztottak, s a folyékony viasszal a tojás héjára írták a kívánt mintákat.

Szilveszter

Az óév utolsó napja. Ezt az éjszakát általában reggelig tartó mulatsággal, vidámsággal töltik az emberek, eltemetik az óesztendőt és különböző varázslásokkal, praktikákkal igyekeznek megtudni, hogy mit hoz az Újév. Legismertebb az ólomöntés, amikor a frissen öntött ólom formájából jósolnak, vagy a gombócfőzés, amikor papírszeletekre férfineveket írnak, ezeket gombócokba dugva forró vízbe dobják, s amelyik legelőbb a víz színére emelkedik, az lesz a neve a leány jövendő férjének.

Szilveszterkor készülhet hagymakalendárium: a vöröshagyma elvágva leveleire bontható. A hagymalemezekből 12 egészséges lemezt egy tepsibe sorba rakunk, majd mindegyikre csipetnyi sót teszünk,majd meleg helyre tesszük. Amelyik hónap lemezén elolvad a só, az esős lesz a következő évben,amelyik száraz marad, abban nem lesz eső.

Sokan elkészítik a hagymmakalendáriumot, mivel még ez is élő hagyomány a faluban.

Újév

Mint minden ünnepnek, az újévnek is megvannak a hagyományosan megengedett és tiltott ételei. Igen fontosnak tartották, hogy a főétkezéskor egész kenyér kerüljön az asztalra, hogy az év minden napjára jusson a ház népének kenyér. Disznó- vagy malachúst kell enni, „mert az előretúrja a szerencsét”, nem szárnyast, „mert az elkaparná”!. Úgy tartották, hogy a bab, borsó, a kukorica, a lencse szilveszteri fogyasztása sok pénzt hoz a következő esztendőre.

Nagyapáink úgy hitték, hogy amit újév napján tesznek, az egész évükre hat, mivel folyamatosan megismétlődik! Ezért keltek korán, s a kút friss vizében megmosakodtak, hogy az újév minden napján frissek legyenek! Tartózkodni kell a veszekedéstől is, mert „beköltözik a perlekedés” , valamint számos munka – mosás, varrás, állatbefogás – is tiltva volt .A házból e napon semmit nem szabadott kiadni, mert akkor egész évben minden kiszökik onnan. A gazdasszonyoknak igen oda kellett figyelni, nehogy újév napján ruha száradjon a kötélen, mert akkor bizony ebben az évben „ nyúzott bőr fog száradni”, azaz elhullik a ház valamely jószága. Újév napján szerencsét hoz, ha elsőnek férfi érkezik látogatóba, ha sikerül megfogni egy kismalac farkát, vagy vizet hozni a kútról, és azt két kannával a kapun beborítani, hogy „a gazdagság is így ömöljön a házhoz!”

Ezek a szokások, hagyományok nálunk még az idősebb nemzedék körében eléggé elevenen élnek, így a gyerekek, ha a szülőktől nem is, de nagyszüleiktől biztosan hallanak, látnak valamit.

Farsang

Idejét úgy számítják ki, hogy az első tavaszi (márc.21. utáni) holdtöltére következő vasárnaptól (húsvéttól) visszaszámolnak hat hetet.

A farsang a közelgő tavasz ősi ünnepe, egyúttal a tél és a tavasz küzdelmének szimbólikus megjelenítése. Számtalan gonoszűző és termékenységvarázsló álarcos, alakoskodó szokás fűződik hozza.

A legtöbb esemény farsang vasárnapjára és a rá következő néhány napra „farsang farkára” esik: így húshagyó keddre, a böjt kezdetére, hamvazószerdára, a dologtiltó napra, amit böjtfogadónak is neveznek. Ezen a napon tartják a keresztények a „hamvazkodást”

Általános szokás az álarcos bál, több helyen az álarcos felvonulás és a dramatikus vidám játékok.

Kukoricafosztás

A kukoricatörés és fosztás igazi őszi társas munka volt. A hazahordott kukoricacsöveket megfosztották a levelétől. Elnevezése tájegységenként változó volt: tengerihántó, máléfejtő, bontó. Nálunk a törökbúzahántó megnevezés volt használatos. A segítőket általában meghívták, de volt olyan, ahol a kapura tűzött zöld gally jelezte, hogy ebben a házban kukoricafosztás lesz. Mint minden csoportosan végzett munkát, ezt is viszonozni kellett, nálunk ennek a megnevezése kaláka volt. A jól végzett munka befejeztét rendszerint áldomás, mulatozás követte.

Szüret

A faluban a szüreti mulatságok ideje egybeesett a nagykorusítási katonabúcsúztatókkal, ma már csak a nagykorúsítási ünnepélyekkel. Ilyenkor a falu legényei, leányai népviseletbe öltöznek. A felvonulás általában lovakkal történik: a legények lóháton, a leányok lovas szekéren ülve, nótázva járják be a falut. Erre az alkalomra a lovakat is kidíszítik színes szalagokkal. Ezzel a felvonulással hívják bálba a falu lakosságát. Este a szőlővel feldíszített teremben kezdődik a mulatozás, amely reggelig tart. A mulatságnak fontos személyiségei is vannak, mint a csőszkirály és a bíró, aki megbírságolja azt a személyt, aki lopni mer a felaggatott szőlőből. A terem közepén egy szőlőkoszorú díszeleg, amelyet éjfélkor elárvereznek. A mi vidékünk nem szőlőtermő vidék, valószínüleg más helyről ideköltözött családok hozhatták magukkal ezt a hagyományt, amelyet mára azonban sajátjaként tart számon a falu népe.

Fonóest

Minden évszaknak megvolt a maga közösségi munkája, melyben életkorának megfelelő módon vett részt gyermek, leány, legény, felnőtt egyaránt. A legtöbb munka, amiben a leányok s legények is részt vettek, egyben társas szórakozási alkalom is volt.

Régebben a fonó volt a legfontosabb szórakozási, ismerkedési lehetőség. Legtöbbször összegyűltek egy háznál magukkal víve a munkaeszközöket, guzsalyat, kendert és orsót. Egy idősebb asszony, rokon felvigyázott a leányokra, hiszen amíg 6-7 órától éjféléig fontak, megjelentek a legények, és szórakoztatták őket. A vendégségbe érkező legényeket cukros főtt kukoricával kínálták. Énekeltek, gyakran közösen is játszottak. A legények itt megleshették azt is, melyik leány a legügyesebb, legszorgalmasabb. A fiúk tréfás vicceket űztek, kiütték a lányok kezéből az orsót, kiváltásképpen megkellett csókolni a fiút.

Amit a lányok megfontak, abból szőtték az ágyneműt, törülközőket, edénytörlőket, abroszt, inget stb.

6. Sepsibükszád jelenéről

2004-ben a régi Málnás község három közigazgatási egységre bomlott fel: Málnás, Mikóújfalu és Sepsibükszád. Sepsibükszád 1968 előtt is különálló község volt, majd Málnás községhez csatolták, amelyhez öt település tartozott. 2003-ban egy referendum alapján fejezte ki akaratát a lakosság, hogy különállő közigazgatási egység legyen a település.

Sepsibükszádon a különválástól kezdve a község polgármesteri tisztségét Bács Márton Csaba tölti be, akit a falu lakossága választott meg. A helyi tanács 11 tagú, akik szintén szavazás alapján kerülhettek funkcióba.

A faluban tehát működik polgármesteri hivatal, rendőrség, iskola, óvoda, orvosi rendelő, gyógyszertár, posta. Több templom is található, mivel több vallási felekezet létezik a lakosság körében. Vannak üzletek, panziók, kutyaeledelt gyártó kisüzem, asztalosműhelyek, autómosó, kisebb pékség, tejbegyűjtő központ. A felsoroltak mind munkalehetőséget is biztosítanak néhány ember számára, azonban 1989-ig a faluból a férfiak nagy része a kőbányákban dolgozott.

1990 után a bányák állami tulajdonból magántulajdonba kerültek és volt amelyiket bezártak vagy nagyon lecsökkentették az alkalmazottak számát, így nagyon sokan a faluból munkanélkülivé váltak.

Többen is a Sepsiszentgyörgyön működő autóalkatrészeket gyártó gyárakban, vagy varrodákban kaptak állást. Ingázásukat a gyárak oldják meg, külön erre a célra használt autóbuszokkal.

Több család megélhetését biztosítja a növénytermesztés és állattenyésztés, akik ipari szinten termelnek, és vannak családok, akik kisebb mértékben, jövedelemkiegészítésként foglalkoznak mezőgazdasággal.

Az utóbbi években ahogyan a turizmus kezdett fellendülni sok sepsibükszádi nő kapott munkahelyet a környező településeken, turisztikai központokban, Tusnádfürdőn és Bálványoson.

A fiatalok közül többen is külföldön vállalnak munkát, mivel úgy érzik ott jobb a bérezés, több a lehetőség.

A település lakossága elöregedő félben van, kevés családnál van három gyerek általában két vagy csak egy utódot vállalnak a családok. Csak a rroma nemzetiségűeknél találhatunk több gyereket is.

A rendszerváltás után visszaszolgáltatták az erdők egy részét is, így Sepsibükszádon is megalakult a közbirtokosság. A közbirtokosságot magángazdák alapították, a hatékonyabb gazdálkodás céljából.

2000-ben újraalakult a 308 örökhagyó és 740 jelenlegi örökös által birtokolt 406 ha erdőt és 220 ha legelőt összesítő közbirtokosság. A közbirtokosságnak összesen 626 ha területe van.

Osztalék a terület arányában történik a közgyűlés határozza meg, vagyis 1 méter tüzifa jogonként amelynek kitermelésének költségeit a közbirtokosság állja. Ezen költségeket a műfa eladásából fedezi. A karbantartó munkálatokat EU-s támogatásból látják el.

A Közbirtokosság elnöke Neagu Antal. A közbirtokoság tevékenységéről évente beszámolnak a tagoknak a közgyűlés alkalmával, és ilyenkor választják meg a vezetőség tagjait is.

A falu kulturális értékei közül megemlíthető az iskola előtti parkban levő turulmadaras emlékmű, melyet 1991-ben a helyi RMDSZ szervezet a falu hozzájárulásával állítatott az első és második világháború áldozatainak a tiszteletére.

Ugyancsak ezen a helyszínen, 1996. március 15-én a magyar honfoglalás millecentenáriumára rendezett ünnepség során, egy faragott haranglábat állítottak, amelyet Antalka István, Bilibók Péter és Kádár István helybeli faragómesterek készítettek. A rajta levő kisharangot 1772-ben öntötték, amint azt körirata is bizonyítja, készíttetője gróf Mikó István, a kollégiumépítő gróf Mikó Imre nagyapja volt.

2014. március 15-én a parkban kopjafa avatásra került sor, Kiss Ernő aradi vértanú emlékére. Ezt az emlékművet a Mátyás Huszáregyesület állítatta.

Az óvoda előtt is emlékmű áll, Ábrahám Árpád plébános Sepsibükszád szülöttjének emlékére, aki részt vett a Szoboszlay-féle összeesküvésben, amiért halálra ítélték és kivégezték 1958. szeptember 1-én.

Nagyobb tömeget megmozgató kulturális esemény az évente megszervezett falunapok, amelyet már 12 éve minden évben augusztus 15-e körül rendeznek meg. Aug.15-e Nagyboldogasszony ünnepe, ami a templom búcsúnapja. Ezért az ehhez a naphoz legközelebb eső hétvégén szokott sor kerülni a falunapi rendezvényre.

A kétnapos ünnep gazdag programmal szokott zajlani. Általában zenés ébresztővel indul a nap, majd sporttevékenységek, kulturális programok, főzőverseny, horgászverseny, neves meghívottak színesítik a kinálatot, és rendszerint karaokéval, utcabállal zárul a nap.

A helyi “Valloto” fúvos egyesület tagjai, az iskolások, a tánccsoport , a vegyes kórus mindig kiemelt szereplői a falunapoknak.

A fúvós zene gyökerei régebbre nyúlnak vissza: 1932-ben alakult a sepsibükszádi fúvószenekar, az akkori katolikus plébános, Ferencz Sándor irányításával.

1949-től a község kulturális csoportjaként működött 28 taggal, sajnos a tagok száma egyre csökkent, nem volt utánpótlás, így 1989-re csupán hét tagja volt .

2005-ben elkezdődött a zenekar újraszervezése, a polgármesteri hivatal és pár lelkes támogató segítségével. A sepsiszentgyörgyi Művészeti Líceum részéről több szaktanár oktatta és jelenleg is oktatja a zenélni óhajtó gyerekeket és fiatalokat. Igy a zenekar tagjainak száma ismét gyarapodott és jelenleg 18 tagot számlál. 8 gyerek tanul különböző fúvós hangszereken. A zenekar tagjai egyre több jeles eseményen vesznek részt, nemcsak az Olt mentén szervezett fúvóstalálkozókon, hanem Bukarestben, Fehér megyében, Hargita megyében is felléptek különböző rendezvényeken, és a testvértelepülések falunapjain is sikerrel képviselik a bükszádiakat.

A tánccsoport 2000 májusában alakult. Venczel Károly koreografus vezetésével és néhány lelkes pedagógus támogatásával 42 gyerek és 16 fiatal kezdett ismerkedni a néptánc szépségeivel. Az iskola rendezvényein is felléptek a táncosok, de jeles versenyeken, szimpoziumokon is dijakat, elismerő okleveleket szereztek. Ebben az időszakban a tánccsoport szerepelt a Szentgyörgy napi programokon, a Tusnádfürdői napokon, a Baróti Népi-Táncversenyen, a Kovásznai Források Néptáncfesztiválon, a Hargitai Megyenapokon, a sepsiszentgyörgyi Pro Cultura Alapitvány által szervezett Gyermek és Ifjúsági Néptánctalálkozón, a magyarországi testvértelepülés, Berhida kultúrális napjain és egy tíz napos jutalomtáborban, amely Homorodfürdőn volt megszervezve. Sajnos idővel csökkent az érdeklődés, így a táncosok létszáma is apadt. Más táncoktatók vették át a stafétát István Ildikó és Miháy Pál személyében, akik a sepsiszentgyörgy Népművészeti Iskola tanárai voltak, így az iskola által szervezett rendezvényeken a bükszádi táncosok is felléphettek.

2011-től Gáspár Attila, a Háromszék együttes volt táncosa, a Tanulók Palotájánál alkalmazott táncpedagógus vette át az oktatást egészen 2016-ig. Különböző versenyekre nevezte be a tánccsoport tagjait, így a megye határán túl is megmutathatták tudásokat a bükszádi gyerekek, hiszen felléphettek Brassóban, Galati-on és Iasi-ban is. 2017-től a táncoktatást Hanzi Tímea vezeti, aki több éven át is táncolt a Hargita néptáncegyüttesnél és jelenleg falu lakosa.

A helyi vegyes kórus is több éve működik, ők is képviselték a falut több hazai és külföldi rendezvényen is.

Sepsibükszádon a különválás után több munkálatot vittek véghez:

2005-ben kezdődött a falu vízhálozatának a bővítése, felújítása, amely mára már meg is valósult. Szintén ebben az évben kezdődött a csatornázási rendszer kialakítása, amely mára szintén működőképes, többen is csatlakoztak, de még sokan vannak, akik saját ülepítőrendszerrel oldják meg a szennyvíz elvezetését.

2008-ban önerőből felújították az úgynevezett "bikaistállót", amely most különböző rendezvényeknek ad helyet. Itt próbálhatnak a fúvós zenekar tagjai, különböző előadások, kézműves tevékenységek, találkozók színhelye is a terem.

Ugyancsak 2008-ban tornaterem épült az iskola épülete mellé állami finanszirozással, és felújították, korszerűsítették az óvoda épületét szintén állami támogatással. A a tornateremben délelőttönként tornaórákat tartanak, délután pedig a falu fiataljai használják.

A faluban határában két temető is van, egyik katolikus, a másik vegyes temető. A katolikus temető az egyház tulajdonát képezi, így ravatalozóház is a hívek adományaiból és az egyház pénzéből épült Dávid György plébános idejében. A vegyes temető területe a község tulajdona, és a községi költségvetésből épült ide is korszerű ravatalozóház.

2012-ban felújították a meglevő irodákat és bővítették a tetőteret a Polgármesteri Hivatal épületében, így minden alkalmazott kölön irodában kellemes körülmények között dolgozhat.

A jelen pillanatban a helyi kultúrotthon feljavítása folyik, mely nagy beruházás és teljes körű felújítást jelent. Kicsrélték a tetőt, a nyílászárókat, átalakították a konyhát, öltözőt, központi fűtést, klimaberendezést szereltek, és teljesen kicserélődik a butorzat valamint felszereléssel, edényekkel bővül a konyhai rész.

A faluban a szemétszállítást a TEGA RT oldja meg. A szolgáltató gondot fordít a szelektív hulladékgyűjtésre is. A lakosok nagyrészének szerződése van, sajnos még mindig van néhány személy, aki szennyezi a környezetet.

Sepsibükszád, mint turisztikai központ

Földrajzi fekvésének köszönhetően, sok turisztikai objektummal a közelében. Sepsibükszád a faluturizmus fontos központja.

Ebben a részben nem fejtem ki bővebben a közeli objektumokat, hiszen nagy részét a fentiekben részletesen bemutattam. Csak vázlatszerűen sorolom fel a turisztikai helyszíneket.

A Csomád hegytömbben található objektumok: Szent Anna-tó, Mohos tőzegláp.
Az Olt partvidéke környékén található objektumok: Sólyomkő, Likaskő, az Olt völgyszorosa, Tusnádfürdő.
Ha gyalogtúrára indulunk az Úzonkafürdő illetve Kisbacon felé vezető úton, megtekinthetjük Vápa várának romjait, illetve az említett helységek nevezetességeit is.
Turisztikai objektumként nevezhető meg a Nagy-Piliske hegycsúcsa is, mely kiadós gyalogtúrákra alkalmas.

Gépjárművel és gyalogtúrával egybekötve kirándulhatunk , mely során megfigyelhetőek a következő turisztikai objektumok: Büdös-hegy: Büdös barlang, Madártemető, Buffogó tőzegláp. Bálványos vár romjai, Bálványosfürdő.

Az említett objektumok nagyon könnyen megközelíthetőek, nemcsak a faluból, hanem a megye bármely helységéből, tanulmányi kirándulások szervezésére is alkalmasak.

7. Módszertani lehetőségek az opcionális tantárgyak tanítására

7.1 A romániai nemzeti alaptanterv

A tantervek évszázadok óta jelentős szerepet töltenek be az oktatásban, tartalmukat az adott kor, nemzet oktatáspolitikája és kultúrája határozza meg. Oktatáspolitikai értelemben a tanterv az a hivatalos dokumentum, amely jogi érvénnyel szabályozza az iskolában folyó tevékenységet, tehát oktatásirányítási eszköz. A pedagógia értelmezés szerint az iskolai tanítási-tanulási folyamat megszervezésének alapdokumentuma, amely tartalmazza az értékeket és célokat, a tananyagot, annak elsajátítási követelményeit, valamint támpontokat az értékeléshez.

A romániai oktatási rendszerben tapasztalható bizonytalanságot nagyon jól tükrözi az a tény, hogy az elmúlt 25 évben (1990-2015) 20 miniszter állt az oktatási tárca élén, amelyet szintén ebben az időszakban 12-szer neveztek át. Az állandóan változó miniszterek reformintézkedései változásokat hoztak a tantervekben is.

A kilencvenes években a tantervi szabályozás több szakaszát különíthetjük el. Az 1994-1996 közötti szakaszban új tantárgyi programok és alternatív tankönyvek bevezetésére szűkült a tantervi szabályozás. Ez egy előíró, központi jellegű tanterv (plan de învățământ). Ebben mellőzték az 1989 előtti szocialista ideológiát és új tantárgyként bevezették a polgári és technológiai nevelést. A nemzetközi gyakorlathoz is szabályozásra 1998-az alaptanterv bevezetésével került sor. Ez a keretjellegű nemzeti alaptanterv (curriculum național) fellazítja az egypólusú szabályozást (központi alaptanterv – helyi tervezés 60-40 % arányban). A 2001-es változásokban központosító jellegű intézkedéseket vezettek be, amelyek leszűkítették az iskolai, helyi szintű tervezés lehetőségét. Ez az időszak visszalépést jelentett az egypólusú, központosított szabályozás irányába. A 2004-es alaptantervi változásokban, az integrációs szabványokhoz igazodva, beépültek a szakképzési tervek (az oktatási profilok, szakok differenciált tantervei).

Bevezetik a curriculum fogalmát (folyamatterv), amely megtervezi a tanítás folyamatának egészét. Tartalmazza a követelményeket, tartalmakat, a tanítási, tanulási módszereket, a tankönyvekre vonatkozó ajánlatot, az értékelés eljárásainak, eszközeinek leírását. A fogalmat nemcsak a tantervi műfaj megjelölésére használják, hanem általában a tantervre is (curriculum național).

A jelenleg érvényben lévő központi állami tanterv a közös műveltségi tartalmakat műveltségterületekben rendezve határozza meg:

nevelési alapelvek, általános célkitűzések

képzési szakaszok és általános követelmények

kerettervek (óratervek)

műveltségterületek, műveltségterületek szerinti követelmények

tantárgyi programok, teljesítménystandardok

javaslatok helyi tantervek kidolgozásához (választható és transzdiszciplináris témák)

Az érvényes Oktatási Törvény 8 kulcskompetencia fejlesztését határozza meg:

a román nyelvi és anyanyelvi kommunikációs kompetencia a nemzeti kisebbségek esetében

az idegen nyelvi kommunikációs kompetencia

matematikai, valamint természettudományos és technológiai kompetencia

digitális kompetencia

szociális és állampolgári kompetencia

vállalkozói kompetencia

az esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség kompetenciája

a hatékony, önálló tanulás kompetenciája

A romániai alaptanterv műveltségterületek szerint rendeződik:

nyelv és kommunikáció

matematika és tudományok

ember és társadalom

művészetek

testnevelés és sport

technikai és gyakorlati ismeretek

pályaorientáció és pedagógiai tanácsadás

„Ezt a rugalmas keretet az alaptanterv szűkíti azzal, hogy a műveltségterületeken belül meghatározza az önálló, kötelező érvényű tantárgyakat, a tantárgyak elrendezését az egyes évfolyamokon, iskolatípusokban és szakokon, a meghatározott tantárgyak kötelező minimális valamint a választható maximális óraszámot.”

Az új tantervek az addigi központosított oktatási rendszerhez képest újdonságnak számítottak. Lehetőséget biztosítottak az iskolák, tanárok számára, hogy olyan témákkal foglalkozhassanak, amelyek a diákok érdeklődési köréhez közelebb áll. Ugyan a lehetőség adott, de a választható tantárgyak száma korlátozott és nagyon kevés a kötelező óraszámhoz képest.

7.2. Helyi tervezés, az opcionális tantárgy tanterve

Nemzetközi viszonylatban a helyi tervezés lehetősége még mindig igen szűk, az iskolai decentralizáció hiánya csökkenti az iskolák érdekeltségeit abban, hogy sajátos pedagógiai programokat, helyi tanterveket dolgozzanak ki.

A helyi, iskolai tantervek és a választható tantárgyak bevezetésével a pedagógus egyénileg készítheti el a tanterveket és annak részleteit, figyelembe véve, hogy milyen típusú a bevezetésre szánt helyi, illetve választható tantárgy.

Romániában a helyi tanterv lehet:

magtanterv elmélyítése

kiterjesztés

iskolai tanterv

A magtanterv (törzsanyag) elmélyítése az adott tantárgy kerettantervben megadott maximális óraszám kihasználását jelenti. Olyan esetben ajánlott, ha a tanulók gyengébben teljesítenek, több óraszámra van szükségük, hogy elsajátítsák a tananyagot.

A kiterjesztett tanterv a tantárgyi tanterv teljes feldolgozását jelenti. A kötelező tartalmak mellett a nem kötelező, javasolt magasabb szintű tartalmak elsajátítását is feltételezi. Ezeket, a csillaggal jelölt tartalmakat azoknak a tanulóknak lehet ajánlani, akiket jobban érdeklődnek az adott tantárgy, műveltségi terület iránt, többet szeretnének tanulni.

A fentiekkel ellentétben az iskolai tanterv (curriculum la decizia școlii – CDȘ) a pedagógus által tervezett tevékenységtípusokat foglalja magába, lehet önállóan tervezett vagy központilag javasolt listáról választott. Ennek a tantervnek a bevezetése függ a humán erőforrástól, az anyagi lehetőségektől, a tanulók érdeklődési körétől, az iskola sajátos helyzetétől, a helyi közösség elvárásaitól, igényeitől. Ebben az esetben külön címsor szerepel a katalógusban a hiányzások, jegyek, lezárások számára.

A helyi választható tanterveknek azokat az egyedi megoldásokat kell tartalmaznia, amelyeket a helyi problémák igényelnek.

A választható tantárgyak típusai:

tantárgyszintű opcionális (opționalul la nivelul disciplinei)

választható tantárgy a műveltségi terület szintjén (opționalul la nivelul ariei curriculare)

választható tantárgy több műveltségi területi szinten (opționalul la nivelul mai multor arii curriculare)

„A tantárgyszintű opcionális tantárgyat az iskola módszertani bizottsága, pedagógusai dolgozhatják ki. Azokat a követelményeket tartalmazza, amelyek nem szerepelnek a hivatalos tantárgyak programjában, de kiegészítik az adott tantárgy követelményrendszerét.”

„A választható tantárgy a műveltségi terület szintjén feltételezi két, azonos műveltségterülethez tartozó tantárgyhoz egyidejűleg kapcsolódó téma kiválasztását. A tantárgyak fejlesztési követelményeiből kiindulva kell megfogalmazni azokat a részletes követelményeket, amelyek a kiválasztott témához rendelhetőek.”

A több műveltségi területet átfogó választható tantárgy típusának az alapja valamely komplex, transzdiszciplináris vagy interdiszciplináris követelmény, amelynek alá kell rendelni a különböző műveltségterületekhez tartozó tantárgyak témához illeszkedő egységeit. A részletes követelményeket a társított műveltségterületek összetartó fejlesztési követelményeiből kiindulva kell meghatározni.

Az oktatásban használt tantervek egységes szerkezeti felépítéssel rendelkeznek. A 2009-2010-es tanévtől kezdődően, az addigi szerkezeti egységeket (fejlesztési követelmények, részletes követelmények, tanulási tevékenységek és tartalmak) felváltották az általános és specifikus kompetenciák.

7.3 A választható tantárgy tervezésének, kidolgozásának és jóváhagyásának folyamata

A választható tantárgyak a helyi tanterv részét képezik. Az iskolának lehetősége van központilag kidolgozott, jó gyakorlatnak minősülő tantárgyi tanterveket felhasználni, melyek minisztériumi jóváhagyással rendelkeznek, illetve saját tantárgyi terveket is kidolgozhat. A helyi tantárgyi tantervek kidolgozása az iskola hatáskörébe tartozik. Menete a következő:

A helyi tanterv megalapozása: a tanulók szükségleteinek elemzése, a nevelési lehetőségek feltérképezése

A tanulók, szülők, megkérdezését követően a pedagógusok javaslatokat fogalmaznak meg a helyi tantervre vonatkozóan.

Az oktatási intézmény vezetőtanácsa megállapítja a helyi tantervet, melyet a tantestületi tanács hagy jóvá.

A helyi tanterv bemutatása a szülőknek, tanulóknak. A tanulók, illetve az őket képviselő szülők kiválasztják a számukra megfelelő opcionális tantárgyakat.

A kéréseket összesítik és véglegesítik a következő tanévre a választható tantárgyak listáját.

Az oktatási intézmény értesíti a megyei tanfelügyelőséget a következő tanévben tanítandó választható tantárgyakról.

A javaslatot tevő tanárok kidolgozzák a választható tantárgyuk tervét, amelyet az oktatási intézmény vezetőtanácsa hagy jóvá.

A választható tantárgy típusának kiválasztását követő jóváhagyáshoz a következő adatokat kell összegyűjteni:

a választható tantárgy neve

a műveltségi terület és a választható tantárgy típusa

időtartam (lehet féléves, éves vagy műveltségi ciklusos)

a választható tantárgy megtartásának módja (csoport vagy osztály, tanulószám)

a tanterv kezdeményezője (név, szakképesítés és tanügyi fokozat)

az iskola és a helység neve

a választható tantárgy megtartásának helye (nap, óra, helyszín)

a tevékenységben résztvevő tanulók névsora

tantervi program (témák, tartalmak)

A tanterv tervezésekor a következő egységeket kell figyelembe venni:

tantárgyszintű opcionális esetében:

választható tantárgy a műveltségi terület szintjén esetében:

választható tantárgy több műveltségi területi szinten esetében:

A táblázatokat a tartalmak listája követi, amelyek az általános és specifikus kompetenciákat tartalmazzák, a tanulási tevékenységeket, az értékelési formákat, a tartalmakat és a bibliográfiát.

A kidolgozás egy ½-1 oldalas indoklással kezdődik, amely a tanulók kéréseit és a helyi közösség igényeit tartalmazza. Ezt követi a kompetenciák felsorolása. Mivel a helytörténet opcionális tantárgy a tantárgyszintű választható tantárgyakhoz tartozik, olyan kompetenciákra van szükség, amelyek eltérnek a nemzeti tantervben található kompetenciáktól. Esetünkben, mivel heti egy órás tantárgyról van szó, elégséges 6-8 specifikus kompetencia. A tartalmaknál azokat az információkat soroljuk fel, amelyeket a választható tantárgy ajánl a kompetenciák elsajátítására, majd fel kell sorolni az alkalmazott módszereket és az értékelési típusokat, amelyek alkalmasak az ajánlott választható tantárgyhoz (írásbeli, szóbeli és gyakorlati felmérők, referátumok, projektek).

A tanterv kidolgozása után az iskola Tantervtanácsa (Comisia metodică de specialitate) ellenőrzi és az iskola igazgatója aláírja, majd (továbbítják a szaktanfelügyelőhöz a végleges jóváhagyásért.

A jóváhagyott opcionális tanterveket az előterjesztő tanár vagy hasonló képzettségű tanár taníthatja a következő tanévben/tanévekben. Abban az esetben, ha módosulás történik a kerettervben vagy a törzsanyagban, felülvizsgálják az iskolai tanterveket (Curriculum la decizia școlii – CDȘ) és a jóváhagyási folyamatot megismétlik.

8. Sepsibükszád helytörténetének oktatása a VII. osztályos tanulóknak

8.1 A tanterv elkészítése

A választható tantárgy neve: Sepsibükszád helytörténete

A műveltségi terület és a választható tantárgy típusa: Ember és társadalom műveltségi terület, tantárgyszintű választható tantárgy

Időtartam: 1 év

Osztály: VII.

A tanterv szerzője:

Név: Bacsó Emília

Szak: történelem

Tanügyi fokozat: II.

Iskola: Mikes Ármin Általános Iskola Sepsibükszád

A választható tantárgy megtartásának helye: tantermek, történelmi helyszínek

A tevékenységben részt vevő tanulók névsora: évenként változó

Indoklás

A jelenlegi kötött munkatervek mellett kevés lehetőség adódik arra, hogy a tanóra keretén belül nemzetünk vagy szűkebb környezetünk múltjával foglalkozzunk. A mai kor embere széleskörű földrajzi és történelmi ismeretekkel rendelkezik, a határok szabad átjárhatóságának köszönhetően a diákok számos európai történelmi nevezetességet látogattak meg, de nap, mint nap megtörténik, hogy a közeli emlékhelyek mellett anélkül megyünk el, hogy felfigyelnénk jelentőségére.

A globalizáció eredményeként egyre inkább háttérbe a nemzet, a nemzettudat fontosságának hangsúlyozása, egyre hiányosabb a saját múltunk ismerete. Ezt az űrt próbálja pótolni ez a helytörténeti tanterv, amelyet a sepsibükszádi Mikes Ármin Általános Iskola VII. osztályában fogok tanítani, heti egy órában, amelyben a Bükszád fontosabb, ismert és a tömegek által kevésbé ismert történelmi jelentőségű helyekről, építészeti örökségekről, eseményekről lesz szó.

Célom, hogy tanulóink ne csak a mai világ kihívásainak feleljenek meg, hanem megismerjék saját múltjukat, ezáltal felkeltve érdeklődésüket a szülőföldjük értékei iránt, amely a megmaradásunk egyik feltétele.

8.2 Munkatervek elkészítése

Az oktatási folyamat tervezése során figyelembe kell venni a minisztériumi előírásokat. A pedagógus egyéni tervei a kalendarisztikus (éves), a tematikus (féléves, egységterv) és a lecketerv vagy óravázlat.

A tervezés alapdokumentuma az éves munkaterv, ebben a tanár felosztja az anyagot oktatási egységekre és ezeket beosztja az évi munkatervbe. A céloknak és a követelményeknek megfelelően beosztja az időkeretnek megfelelően. Figyelembe kell venni a logikus felépítésre, megfelelő tartalmi vonatkozás legyen hozzárendelve a követelményekhez, és a követelmények összhangban legyenek a tanulók képességeivel.

Sepsibükszád helytörténete – választható tantárgy éves munkaterve:

Az éves terveknél részletesebbek a félévi tervek, részletezik a tanmenetet: pontosítja a tartalmakat, szervezési formákat, az értékelés módszereit, a didaktikai eszközöket.

A tanulási egység terve egy témára, fejezetre vonatkozik, amelybe a részletes követelmények mellett bekerülnek a tanulási tevékenységek is. A tananyagot logikai lépésekre bontjuk, megnevezve a forrásokat, stratégiákat, módszereket, eszközöket, érékelési formákat.

Tanulási egység: Sepsibükszád természetes fekvése

Óraszám: 5

Tanulási egység: Népesség

Óraszám: 2

Tanulási egység: A település metamorfozisai az alapítástól a XX. századig

Óraszám: 9

Tanulási egység: Sepsibükszád a XX. században

Óraszám: 4

Tanulási egység: Identitás, közösség, épített örökség

Óraszám: 7

Tanulási egység: Jelen

Óraszám: 4

A három részből álló lecketerv a tanítási óra lefolyásának legrészletesebb terve, amely az oktatási folyamat konkrét lépéseit és mozzanatait tartalmazza. Az első oldalon megjelenik a tanár neve, az osztály, tantárgy, heti óraszám, tanulási tevékenységek, mozzanatok, az óra típusa, módszerek, eszközök, értékelési módok. A második rész egy táblázatból áll, amely tartalmazza az óra mozzanatait, a tanár és a diák tevékenységét, az alkalmazott módszereket, eszközöket, a mozzanatok időtartamát. A harmadik rész azokat a mellékleteket tartalmazza, amelyeket az óra során használ a tanár (pl. feladatlap, táblavázlat, házi feladat stb.)

Lecketerv

Tanár: Bacsó Emília

Osztály: VII

Tantárgy: Sepsibükszád helytörténete

Tanulási egység: A két világháború

Az óra témája: Második világháború

Az óra típusa: vegyes

Idő: 50 perc

Általános kompetenciák:

a kritikai hozzáállás és az elemzőképesség fejlesztése

a diák térben és időben való tájékozódása

Műveletesített feladatok:

Mutassák meg a térképe a szovjet előrenyomulás útvonalát.

Magyarázzák meg Románia 1944. augusztus 23-i átállásának körülményeit.

Vitázzanak a magyar kiugrási kísérlet sikertelenségéről.

Magyarázzák meg a román hadseregben szolgáló székely katonák magatartását.

Mutassák meg a térképen a Maniu-gárdisták kegyetlenkedéseinek helyszíneit.

ismerjék a következő fogalmakat: internálás, gárda, leventekatona, antikommunista harc, „voluntárok”

Módszerek: elbeszélés, magyarázat, szemléltetés, problematizálás, megbeszélés, vita

Didaktikai eszközök: a második világháború térképe, képek, dokumentumfilm

Értékelés: a megfigyelés képességének felmérése

8.3 Alkalmazott módszerek

A módszerek azok a munkaeljárások, amelyek magukban foglalják a tanári tevékenységet és az irányított tanulói tevékenységet. A korszerű történelemtanítás feltétele a helyes módszerek kiválasztása és alkalmazása, amelyek lerövidítik az ismeretek megszerzésének folyamatát. A módszerek kiválasztása függ a céltól, a tartalomtól, a didaktikai feladatoktól, a tanulók életkorától, fejlettségi fokától, az osztály összetételétől, de fontos szempont a tanár személyisége, adottsága, kulturáltsága, lehetőségei. A különböző didaktikai feladatok megoldására egymással kombinálva egyszerre több módszer is alkalmazható.

A módszerek jellemzői, hogy ismétlődnek a tanórákon, a pedagógus, mint a tanítási-tanulási folyamat irányítója, tudatosan tervezi és alkalmazza. „Ugyanaz a módszer egy tanulócsoport esetében ösztönző, fejlesztő, hatékony lehet, mások esetében viszont az ellenező hatással járhat.”

A történelem tanításának hatékonyságát a tanár módszertani kulturáltsága is befolyásolja. A történelem megismerésének sajátosságai a tanóra változatos módszereit igénylik. A módszerek kombinációja elméletileg végtelennek tekinthető, de a tanár felelőssége, hogy minden esetben az optimális lehetőséget válassza.

Az oktatási módszereket sokféleképpen, több szempont alapján lehet csoportosítani:

az információ bemutatásának körülményei szerint

– közlő,

– felfedező,

– cselekvő

a tanulók oktatásba való bevonása szerint:

– tanári dominancia;

– a tanár és tanuló szerepe hasonló;

– tanulói dominancia

vagy – előadó, expozitív,

– aktivizáló, participatív

a didaktikai feladatok szerint:

– új ismeretek tanítása, tanulása

– készségek és képességek tanítása, tanulása

– alkalmazás

– rendszerezés, rögzítés

a tanulók megismerőtevékenysége szerint:

– receptív

– repoduktív

– felfedező, heurisztikus

– kutató

A hagyományos és modern módszerek optimális alkalmazása az oktatói-nevelői tevékenység sikerességéhez vezet. A hagyományos módszerek alkalmazása mellett, szükség van az alternatív, modern módszerek használatára is, mert ezek segítségével érhetjük el a tanuló ösztönzését, a tanulásra való összpontosítását, ezáltal a tanórákon való aktívabb részvételét. A helytörténet oktatásakor alkalmazható alternatív oktatási módszereket, a teljesség igénye nélkül, az alábbiakba röviden ismertetjük:

Ötletbörze:

Kreatív módszer, amelyben az osztály rövid idő alatt gyűjti össze az ötleteket. Minden gondolat megengedett, nincs rossz ötlet, így a visszahúzódó tanulók is részt vesznek a feladat végrehajtásában. Az ötletek után kerül sor az értékelésre, csoportosításra, az ok-okozati összefüggések megkeresésére, elemzésre.

Méhkas módszere:

Egy konkrét témáról, kis csoportokban történő megbeszélés, majd a megfogalmazott álláspontot egy szóvivő közli az osztály többi részével. Előnye, hogy a kis csoporton belül könnyebb a megszólalás, bátrabban fogalmazzák meg véleményüket a tanulók.

Projektmódszer:

Ez egy gyűjtőmódszer, a tanár és a diák közösen választják ki a témát. Inderdiszciplináris jellegéből adódóan tanulócsoportok dolgozhatnak az adott témán, és több tanár segítségét is kérhetik. Hozzájárul a személyiségfejlődéshez, ezért fontos, hogy a témaválasztásnál vegyük figyelembe a tanulók érdeklődési körét is. Minden tanuló csoportjának hasznos tagjává válik. A kutatásba bevonhatják idősebb családtagjaikat, rokonaikat, így a két világháború közti időszakra vonatkozóan összegyűjthetik a családi emlékeket, a nagy történelmi események helyi vonatkozásait.

Kerekasztal:

Versenyszellemet fejlesztő csoportmunka. A csoport tagjai lejegyzik ismereteiket egy adott témával kapcsolatosan, a végén összegyűjtik, és az a csoport nyer, amelyik a legtöbb információt összegyűjti. Ezzel vizsgálni lehet azt, hogy milyen előzetes tudással rendelkeznek egy téma kapcsán. Jó példa erre a tervezett helyismereti tantárgy.

SINELG-módszer:

Szöveg olvasásakor a tanulók bejelölik az ismert információkat, az új ismereteket, az ellentmondó és a meg nem értett információkat, ezáltal aktivizálva lesznek azok is, akiknek figyelme hajlamos elkalandozni.

Tárlat körbejárása:

A tanulók együttműködésén alapuló interaktív módszer. A három-négy fős csoportok egy fejezet kapcsán különböző témákat kapnak, amelyről tanulók különböző módszerekkel (plakátok, kimutatások stb.) kiállításokat rendeznek. Ezeket a csoport egyik tagja bemutatja az osztály többi tagjának, akik ezt követően körbejárják a kiállításokat és kérdéseket jegyeznek le, vagy esetleg kiegészíthetik azokat. Amikor mindenki körbejárt, akkor minden csoport megnézi a neki feltett kérdéseket és válaszol rá. A végén a tanár irányításával levonják a megfelelő következtetéseket.

Tanulmányi kirándulás:

A tanulók és a tanárok kedvelt iskolán kívüli tevékenysége, mellőzi az osztálytermi kötöttségeket, a szabad környezet kellemes kikapcsolódást is eredményezhet. A helytörténet tanítása során gyakran alkalmazható, akár egy rövid tanóra keretén belül is, hiszen a templomok, emlékhelyek pár percnyi sétára találhatóak az iskolától. Ellátogathatunk a templomokba, múzeumba, megtekinthetjük a központi épületeket, A környező települések látnivalóit az Iskola másként hét keretén belül egy buszos kirándulás alkalmával nézhetjük meg.

8.4 A tanulók teljesítményének értékelése

Az oktatási folyamat fontos mozzanata, amelyben választ az elvégzett munkánk eredményességét illetően. A tanári munka talán legnehezebb része, törekedni kell az objektivitásra, következetességre, kiszámíthatóságra, ugyanakkor a tanulók felé jelezni kell a hibáikat, mert további fejlődésük egyik alapvető feltétele.

Az értékelés minden formáját alkalmazzuk. A diagnosztikus értékelést kevésbé alkalmazzuk, lévén egyéves tantárgyról van szó, nem jöhet szóba az előzetes ismeretek felmérése. Tanév során, a tudásszint felmérésére alkalmas a formatív értékelés. Gyakoriságából adódóan, segíti a tanulókat átjutni a nehézségeken, azonnal visszajelzést kapnak az esetleges hibáikról, amelyeket javítani is tudnak. A fejezet végén, félév vagy év végén alkalmazott szummatív értékelés során átfogó képet kapunk a tanulók tudásszintjéről.

Az értékelési módszerek közül alkalmazhatjuk a folyamatos megfigyelést, a szóbeli felelteket, az írásbeli értékelést, a portfóliót, az önértékelést is.

Összegzés

Dolgozatomban a helytörténet oktatásának általános iskolai bevezetésének lehetőségeit vizsgáltam meg. Kutatásomban igyekeztem Sepsibükszád minden fontosabb történelmi eseményét tanulmányozni, és a helyszíneket szemügyre venni remélve, hogy ezáltal többet megtudnak majd a diákjaim a faluról, és erősebb kötődés alakul ki bennük szülőfalujuk iránt.

A fejezetek tematikus és kronológiai sorrendbe követik egymást.

Az első fejezetben röviden bemutattam Sepsibükszád földrajzi helyzetét, valamint a környéken levő természetvédelmi értékeket.

A második fejezetben a falu népességét vizsgáltam meg, felkutattam a falu helyneveit és az idegen származású családneveket.

Egy fejezetet szántam a település kialakulásának bemutatására, említést téve a középkori várakról, melyet az üveggyár és tulajdonosaik bemutatása követ, mely által létrejött a falu. Említést nyer dolgozatomban a felvidéki híres üvegművész, Sovánka István, ki munkásságával magas színvonalra emelte a bükszádi üvegművességet.

A két világháború tragikus eseményei egy újabb fejezetben jelennek meg, a kommunizmus megtorló intézkedéseivel együtt.

A dolgozatom végén az egyház és a közösség közti viszonyt, az óvodai és iskolai ünnepségeket, valmint a falu mai helyzetét mutattam be.

A dolgozat második és harmadik részében a módszertani lehetőségeket foglaltam össze, és kidolgoztam a tantárgy éves tantervét, a fejezetek lebontását és mintának egy lecketervet is. Ezt követően néhány módszert vázoltam fel,és kitértem az értékelési formákra is.

A munka nem tekinthető befejezettnek, a gyakorlatban alakítható, módosítható. Továbbgondolásra ad lehetőséget számos olyan történelmi hely, esemény, amely helyszűke miatt kimaradt jelen dolgozatból. A Vápa vára vagy a Sólyomkő vára motiválhat a további munkára. De érdemes foglalkozni a hétköznapi élettel, hagyományokkal, szokásokkal, de akár a vezetéknevek eredetével is.

Reményeim szerint a tanfelügyelőségi jóváhagyás után lehetőség nyílik a helytörténet tanítására, felkeltve a diákok érdeklődését történelmünk, a helyi értékek iránt.

Rezumat

Tema lucrării mele pentru obținerea gradului didactic I este monografia Bixadului. Am ales această temă pentru a familiariza elevii de gimnaziu din satul mai sus menționat cu istoria locală, cu clădirile istorice, precum și cu trecutul strămoșilor lor. Încă de la începutul carierei de profesor, de mai bine de zece ani sunt profesor de istorie la școala din Bixad și am participat la nenumărate evenimente cu elevii mei, care mi-au permis să cunosc valoriile și tradițiile locului.

Datorită acestor evenimente, precum și a lecturilor și cercetărilor mele am ajuns la concluzia, că Bixadul are un trecut istoric aparte precum și valori istorice inegalabile și unice. Este adevărat, că Bixadul este o localitate veche de circa 200 ani (cel puțin pentru acești 200 există izvoare bine documentate), dar bogăția locului, precum și multitudinea de evenimente și tradiții culturale m-au împins să aleg această temă.

Tineretul de astăzi este mai puțin interesat de istorie, de tradiție și tocmai de aceea am considerat oportună crearea acestui opțional prin prezenta lucrare de grad. Tinerilor din ziua de azi le lipsesc, sau le sunt indiferente noțiuni ca iubirea patriei, asumarea identității proprii, mândria de a aparține unei națiuni sau comunități.

Prin acest opțional voi încerca să-i sensibilizez și în această privință, precum și să le explic importanța cunoașterii adecvate a locului de naștere, formării unei opinii pozitive despre cultura și istoria satului natal.

În cadrul orelor de istorie elevii au șansa de a cunoaște trecutul diferitelor epoci și civilizații, dar ironic, nu se pot familiariza cu istoria locului natal. Este trist, că uneori trecem zilnic pe lîngă o clădire, un monument din satul sau orașul natal, fără a ști ceva despre el.

Prin opționalul meu încerc pe cât posibil să previn acest lucru pentru generațiile viitoare din Bixad.

Nu aș dori să mă axez strict pe predarea teoretică a monografiei Bixadului, ci împreună cu elevii mei vom face cercetare la fața locului prin activități practice (interviu cu localnici vârstnici, proiecte comune cu autorităție și instituțiile locale) care îi vor implica efectiv pe elevi.

Prin aceste activități încerc să ofer un prilej de cunoaștere vizual și auditiv al celor predate în clasă, pentru că experiența dobândită prin practică este cea mai efectivă metodă de învățare.

În prima parte a lucrării voi prezenta un scurt istoric a localității, urmat apoi de particularitățile geografice ale acestor meleaguri și al cetăților din împrejurimi. Nu am putut să omit prezentarea manufacturii de sticlari și lista proprietarilor acestuia din decursul istoriei. Am încheiat această primă parte cu istoria secolului XX a localității, punând accent pe cele două războaie mondiale și comunism, precum și evoluția educației și culturii în acest secol.

În a doua parte a lucrării am scris despre oportunitățile metodologice, despre programa școlară și despre posibilitățile legislative privind predarea materiei opționale accentuând importanța curriculumui la alegere și al opționaleleor proprii.

A treia parte conține prezentarea materiei opționale de predarea istoriei locale. În această secțiune au primit loc programele școlare, planurile de lucru, metodele și procedeele utilizate în procesul educativ, precum și procedeele de verificare a elevilor. Am realizat de asemenea și măsurători cu privire la eficacitatea acestora.

Sunt convinsă că datorită acestei materii opționale, elevii au ocazia să cunoască, într-un cadru organizat, trecutul lor istoric. O importanță sporită aș acorda părții practice, pentru efectuarea unor vizite la fața locului. Sunt convinsă că procesarea unor subiecte apropriate elevilor ar însemna mai multă plăcere pentru ei, prin urmare aș contribui, chiar dacă într-o mică măsură, la formarea dragostei pentru națiunea noastră și a atașamentului față de patrie.

Bibliográfia

Elsődleges források:

A. Levéltári források:

Domus Historia. A Sepsibükszádi Római Katolikus Egyházközség történelemkönyve 1919-től napjainkig. (Eseménynapló)

Sepsibükszádi Polgármesteri Hivatal Adattára és Térképtára.

Sepsibükszádi "Mikes Ármin" Általános Iskola Irattára: Iskolatörténeti Adattár (1968-2017)

B. Kiadatlan kéziratok:

Cserey Zoltán: Múltidező háromszéki helységtörténetek, I kötet, Sepsiszentgyörgy, é.n.

Rácz Tibor Ákos: A középkori megyerendszer két enklávéja Háromszéken. Szakdolgozat, 2001.

Szentágotai Árpád: „A Sepsibükszádi Üveggyár története”. h.n., 1951, in: A Sepsibükszádi Római Katolikus Egyházközség Levéltára.

C. Közölt dokumentumok:

1. Curriculum Național pentru învățământul obligatoriu. Cadru de referință, Document al Ministerului Educației Naționale, Consiliul Național pentru Curriculum, București, 1998.

D. Interjúk („oral history”):

Interjú Boér Rozália sepsibükszádi lakossal (szül. Sepsibükszád, 1968). Készítette: Bacsó Emília, Sepsibükszádon, 2016. 09. 13. [Az interjú és átirata a jelen dolgozat szerzőjének tulajdonában].

Interjú id. Boér Rozália, sepsibükszádi lakossal (szül. Sepsiszentgyörgy, 1941). Készítette: Szakács Kriszta, Sepsibükszádon, 2017. 05. 28. [Az interjú és átirata a jelen dolgozat szerzőjének tulajdonában].

Interjú Gál Zoltán Béla sepsibükszádi lakossal (szül. Sepsibükszád, 1945). Készítette: Gál Anita, Sepsibükszádon, 2017. 02. 15. [Az interjú és átirata a jelen dolgozat szerzőjének tulajdonában].

Interjú Gergely Hajnal sepsibükszádi lakossal (szül. Sepsibükszád, 1963). Készítette: Gergely Ibolya, Sepsibükszádon, 2017. 01. 04. [Az interjú és átirata a jelen dolgozat szerzőjének tulajdonában].

Interjú Jankó Ilona sepsibükszádi lakossal (szül. Sepsibükszád, 1936). Készítette: Bálint Kriszta, Sepsibükszádon, 2017. 01. 04. [Az interjú és átirata a jelen dolgozat szerzőjének tulajdonában].

Interjú Nagy Klára sepsibükszádi lakossal (szül. Sepsibükszád, 1938). Készítette: Bács Roland, Sepsibükszádon, 2017. 03. 27. [Az interjú és átirata a jelen dolgozat szerzőjének tulajdonában].

Interjú Nagy Lajos sepsibükszádi lakossal (szül. Sepsibükszád, 1930). Készítette: Ruzsa Erzsébet, Sepsibükszádon, 2017. 05. 15. [Az interjú és átirata a jelen dolgozat szerzőjének tulajdonában].

Interjú Németh Ilona sepsibükszádi lakossal (szül. Sepsibükszád, 1939). Készítette: Kádár Barna, Sepsibükszádon, 2017. 05. 06. [Az interjú és átirata a jelen dolgozat szerzőjének tulajdonában].

Interjú Niczuly Pál sepsibükszádi lakossal (szül. Sepsibükszád, 1935). Készítette: Gál Anita, Sepsibükszádon, 2017. 02. 16. [Az interjú és átirata a jelen dolgozat szerzőjének tulajdonában].

Interjú Porzsolt Erika fotosi lakossal (szül. Sepsiszentgyörgy, 1986). Készítette: Bacsó Emilia, Sepsibükszádon, 2017. 05. 13. [Az interjú és átirata a jelen dolgozat szerzőjének tulajdonában].

Interjú Simion Melinda Júlia sepsibükszádi lakossal (szül. Sepsiszentgyörgy, 1971). Készítette: Simion Emőke, Sepsibükszádon, 2016. 05. 13. [Az interjú és átirata a jelen dolgozat szerzőjének tulajdonában].

Interjú Stegbauer Magdolna sepsibükszádi lakossal (szül. Barót, 1955). Készítette: Bacsó Emilia, Sepsibükszádon, 2017. 05. 28. [Az interjú és átirata a jelen dolgozat szerzőjének tulajdonában].

Interjú Szakács Katinka, sepsibükszádi lakossal (szül. Sepsiszentgyörgy, 1972). Készítette: Szakács Kriszta, Sepsibükszádon, 2017. 05. 28. [Az interjú és átirata a jelen dolgozat szerzőjének tulajdonában].

Interjú Szakács László sepsibükszádi lakossal (szül. Sepsibükszád, 1972). Készítette: Szakács Barna, Sepsibükszádon, 2017. 05. 17. [Az interjú és átirata a jelen dolgozat szerzőjének tulajdonában].

Interjú Törsök Piroska, sepsibükszádi lakossal (szül. Sepsiszentgyörgy, 1975). Készítette: Törsök Noémi, Sepsibükszádon, 2017. 05. 28. [Az interjú és átirata a jelen dolgozat szerzőjének tulajdonában].

Könyvészet:

Cikkek, tanulmányok:

Barabás Hajnalka: „Egy felvidéki üvegműves és játékkészítő Sepsibükszádon”, in: Székely Nemzeti Múzeum Évkönyve. Acta Siculica, 2011, 563-592 o.

Bordi Zsigmond Lóránd: „A sepsibükszádi Vápa-vár”, in: Háromszék. Független napilap, Sepsiszentgyörgy, 2013. október 5.

U.ő.: „A sepsibükszádi Sólyomkő-vár”, in: Háromszék. Független napilap, Sepsiszentgyörgy, 2013. november 2.

Cserey Zoltán: „Százötven éve született Sovánka István. Az üvegművész emlékére”, in: Háromszék. Független napilap, Sepsiszentgyörgy, 2008. december 17.

Iczkovits Emma: „Az erdélyi Fehér megye a középkorban”, in: Település – és népiségtörténeti értekezések. 2 szám, Budapest, 1939, 81 o.

Ferenczi Sándor: „Barangolás Háromszék vármegye régi váraiban.1926”, in: Acta Siculica, 1998, I. kötet, 189-252 o.

Fóris-Ferenczi Rita: „A tanterv elméleti és gyakorlati problémaköre. Tantervi reform a romániai oktatásban”, in: Fóris-Ferenczi Rita – Birta-Székely Noémi: Pedagógiai kézikönyv, Ábel Kiadó, Kolozsvár, 2007, 203-236 o.

Szabó-Thalmeiner Noémi: „Akkreditációs eljárások a romániai közoktatásban”, in: http://www.oktatas.hu/pub_bin/dload/unios_projektek/tamop311/Akkreditacio_Romania_T311.pdf, [letöltve: 2016. július 23.]

Könyvek:

Ambrus Ágnes, Péter Lilla, Stark Gabriella: Te mit választanál? Választható tantárgyak az elemi osztályokban, Ábel kiadó, Kolozsvár, 2013.

Bakos Ferenc: Idegen szavak és kifejezések kéziszótára. Budapest, 2000.

Balló G. József, Cserey Zoltán, Demeter Ferenc, Ferencz Mária, Kisgyörgy Zoltán, Nagy Sándor, Sepsiszéki Nagy Balázs, dr. Székely Zsolt: Mikóújfalu, Háromszék Vármegye Kiadó, Sepsiszentgyörgy, 2013.

Bartók Katalin: Az élő természet védelme, a biodiverzitás védelme Romániában, Ábel kiadó, Kolozsvár, 2008

Bennet, Ben: Curriculum la decizia școlii, Atelier Didactic Kiadó, Bukarest, 2007, http://isj.gj.edu.ro/wp-content/uploads/2013/02/Ghid-CDS.pdf, [letöltve: 2016. július 25.]

Bunta Magda, Katona Imre: Az erdélyi üvegművesség a századfordulóig, Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1983.

Demeter Lajos, Kisgyörgy Tamás: Életem Háromszék, Boldog békeidők (Emlékképek a XIX-XX századból: az 1848-49–es szabadságharctól Szarajevóig), Charta, Sepsiszentgyörgy, 2011.

Egyed Ákos: Háromszék 1848-1849, Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1978.

Gaali Zoltán: A székely ősvárak története, mondája és legendája, I. kötet. Makkay Zoltán Könyvkiadó Vállalata, Budapest, 1993.

Gidó Csaba: Vasszekér és mozdonygőz, A székelyföldi vasút története (1868-1915), Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2013.

Györffy György: Az Árpád – kori Magyarország történeti földrajza. II. kötet. Erdélyi Fehérvármegye. Budapest, 1987.

Horváth Alpár: Hargita hegység, Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 2002.

(Sz.n.): Industria et societas, Manufaktúrák és kora tőkés ipari kisvállalkozások, FORMA Gazdasági MK nyomda, Miskolc, 1994.

Illésfalvi Péter, Dr. Szabó Péter, Számvéber Norbert: Erdély a hadak útján 1940-1944, Puedló kiadó, Budapest, 2010.

Kálmán Ungvári Kinga: Bevezetés a társadalomtudományok oktatásának módszertanába, Ábel Kiadó, Kolozsvár, 2008.

Kisgyörgy Zoltán: Barangolás Székelyföldön, Kovászna megye- útikönyv, Pallas-Akadémia könyvkiadó, Csíkszereda, 2000.

U.ő.: Háromszéki vártúra kalauz, Tortoma Könyvkiadó, Barót, 2008.

Orbán Balázs: Székelyföld leírása, III kötet: Háromszék, Pest, 1869.

U.ő.: Székelyföld leírása, Európai Idő kiadó, Sepsiszentgyörgy, 1992.

Pesty Frigyes helynévgyűjteménye 1864-1865: Székelyföld és térsége I, Országos Széchényi könyvtár-Székely Nemzeti Múzeum, Budapest-Sepsiszentgyörgy, 2012.

Pilbáth G. Attila, Pál Zoltán: Csomács-Bálványos Kistérség, Green Steps, Brassó, 2009.

Rabocskai László, Gödri Judith: "Sólyomkő-Andezit" tanösvény, T3 kiadó, Sepsiszentgyörgy, 2009.

Tóth Szilárd: A történelemtanítás módszertana, Accent Kiadó, Kolozsvár, 2005.

Török Árpád: Oltvidék útikalauza, Charta kiadó, Sepsiszentgyörgy, 2005.

Varga Vera: Régi magyar üveg, Képzőművészeti Kiadó, Budapest, 1989.

Vargyas Antal: Székelyföld. Útikalauz, Pallas-Akadémia Kiadó, Csíkszereda, 1998.

Vincze Gábor: Illúziók és csalódások, Fejezetek a romániai magyarság második világháború utáni történetéből, Státus Kiadó, Csíkszereda, 1999.

Zsigmond Enikő: Csomád – Büdös hegycsoport, Pallas Akadémia Kiadó, Csíkszereda, 1998.

Felhasznált internettes források (honlapok):

http://www.7csoda.zoldszekely.ro/hu/p7/torjai-budosbarlang.html [letöltve: 2017. március 24.]

http://www.termeszetvilaga.hu/szamok/tv2009/tv0904/isepy.html [letöltve: 2017. március 23.]

http://www.szentanna-to.ro/hu/hasznos-infok/legendal.html [letöltve: 2017. március 28. ]

https://hu.wikipedia.org/wiki/Mik%C3%B3_csal%C3%A1d [letöltve: 2017. február 15.]

https://1000ev.hu/index.php?a=3&param=6569 [letöltve 2017. május 30.]

https://hu.wikipedia.org/wiki/Beh%C3%ADv%C3%B3parancs [letöltve: 2017. március 13. ]

http://www.romansagtortenet.hupont.hu/8/a-kommunizmus-bevezetese-romaniaban [letöltve 2017. május 26.]

http://lexikon.adatbank.ro/tematikus/szocikk.php?id=79 [letöltve: 2017. május 26.]

http://mek.niif.hu/02100/02115/html/3-1824.html [letöltve: 2017. január 8.]

http://mek.oszk.hu/13400/13475/13475.pdf [letöltve: 2017. január 12.]

http://www.alutusregio.ro/index.php/hu/bixad [letöltve: 2017. január 25.]

http://www.feketei.hu/idezetek_F_I.pd, [letöltve: 2016. június 15.]

https://www.citatum.hu/szo/otthon/7?r=4, [letöltve: 2016. június 15.]

https://www.citatum.hu/kategoria/Haza/14?r=4, [letöltve: 2016. június 15.]

Mellékletek

A. Térkép

Forrás: https://www.google.ro/search?q=kovaszna+megye&source=lnms&tbm=isch&sa=X&ved=0ahUKEwiV7s2Bi97VAhWG6RQKHYUeBpAQ_AUICygC&biw=1242&bih=580#imgrc=w_bmPfGTwu0XtM, [letöltve: 2017. június 15.]

Forrás: Sepsibükszádi Polgármesteri Hivatal Adattára és Térképtára, (2017)

B. Képek

A Bükszádi-medence Sólyomkő várából

Képet készítette: Bacsó Emília (2016)

Sólyomkő vár

Képet készítette: Bacsó Emília (2016)

A bunker megmaradt részei

Képet készítette: Bacsó Emília (2016)

Képet készítette: Bacsó Emília (2016)

Erődrendszer maradványa

Képet készítette: Bacsó Emília (2016)

Márton százados sírja

Képet készítette: Bacsó Emília (2016)

Likaskő – természeti ritkaság

Forrás: http://mek.oszk.hu/04800/04804/html/120.html, [letöltve: 2017. június 15.]

Likaskő napjainkban

Képet készítette: Kádár Arnold István (2017)

A bükszádi üvegcsűr – Gere István fotója (1898)

A bükszádi üveggyár helye ma, a katolikus templom tornyából

Képet készítette: Bacsó Emília (2017)

Az üveggyár ma is álló épületei

Irodaház, ma lakóház

Képet készítette: Bacsó Emília (2017)

Őrszoba

Képet készítette: Bacsó Emília (2017)

Sovánka Istvánt ábrázoló fotó Sovánka István készítette pipacsos váza

Forrás: http://www.sznm.ro/acta2011/563_592_barabas.pdf, [letöltve: 2017. június 15.]

Sovánka István által faragott iróasztal

Forrás: http://www.sznm.ro/acta2011/563_592_barabas.pdf, [letöltve: 2017. június 15.]

Képet készítette: Bacsó Emília (2017) Képet készítette: Bacsó Emília (2017)

Üveggyár termékei, kiállítás a Mikes Ármin Általános Iskolában

Képet készítette: Bacsó Emília (2017)

Az óvoda épülete, előtte az Ábrahám Árpád emlékmű

Képet készítette: Bacsó Emília (2017)

Mikes Ármin Általános Iskola

Képet készítette: Bacsó Emília (2017)

A római katolikus templom épülete

Képet készítette: Bacsó Emília (2017)

Ortodox templom épülete

Képet készítette: Szakács Kriszta (2016)

Turulmadaras emlékmű Faragott harangláb

Képet készítette: Bacsó Emília (2017) Képet készítette: Bacsó Emília (2017)

Kopjafa avatás, Kiss Ernő aradi vértanú emlékére

Képet készítette: Bacsó Emília (2014)

A bükszádi fúvószenekar és kórus tagjai

Képet készítette: Bacsó Emília (2016)

Március 15. ünnepi megemlékezés – "Petőfi szülei" című színdarab szereplői

Képet készítette: Porzsolt Erika (2017)

Helytörténeti vetélkedő

Képet készítette: Bacsó Emília (2017)

A falu makettje

Képet készítette: Bacsó Emília (2017)

A gyerekek által összegyűjtött falubeli régiségek

Képet készítette: Bacsó Emília (2017)

Képet készítette: Bacsó Emília (2017)

Declarație de autenticitate pe proprie răspundere

Subsemnata Bacsó Emília, înscrisă la examenul pentru obținerea Gradului didactic I, seria 2014-2018, specializarea istorie, prin prezenta, certific că lucrarea metodico-științifică cu titlul Istoria localității Bicsad-proiect de disciplină opțională pentru clasele gimnaziale, conducător științific lect. dr. Lönhárt Tamás, este rezultatul propriilor mele activități de investigare teoretică și aplicativă și prezintă rezultatele personale obținute în activitatea mea didactică.

În realizarea lucrării am studiat doar surse bibliografice consemnate în lista bibliografică, iar preluările din diferitele surse, inclusiv din alte lucrări personale, au fost citate în lucrare.

Prezenta lucrare nu a mai fost utilizată în alte contexte evaluative – examene sau concursuri.

Data: 23.08.2017

Semnătura: ___________________